Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csíkszentmihályi Mihály
8 tétel
2011. március 15.
Erdélyi művészek a magyar állami kitüntetettek között
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)
2013. március 16.
Húszéves a Pallas-Akadémia könyvkiadó
Beszélgetés Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával
Köszöntjük a húszéves Pallas Akadémia könyvkiadót. Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával, az alapítókkal és vezetőkkel a kiadó művészeti kiadványairól beszélgetünk.
– Erdélyország az elvándorlás, a gazdasági nehézségek ellenére még mindig hatalmas alkotó potenciál. Ráadásul folyamatosan megújul. A világon mindenhol, minden évezredben, minden században éltek olyan emberek, akik minden körülmények között művészettel foglalkoztak, hát itt is élnek, méghozzá szép számmal.
A Kriterion Könyvkiadó kiadványai színvonalat jelentenek, az országban 1945 óta először Veres Péter Erdélyi Művészetével jelenik meg magyar nyelvű művészeti lap. Mik voltak az előzmények, mik voltak a pótolandó hiányok, mire vállalkozott a Pallas-Akadémia Könyvkiadó, amikor a Műterem-sorozatot kitalálta, elindította?
Kozma Mária: – 1990 elején Erdély egyik jelentős egyházi személyiségének panaszoltuk: Jaj, mi lesz velünk, Erdélyből kitelepedett, elment a magyar értelmiség színe-java. Mosolyogva (hittel) válaszolt: a színe lehet, hogy elment, de a java maradt. Persze, lehet ezzel vitázni, most is, de valahogy jobb érzés, derűlátóbb, ha ezt hisszük.
Kiadói szerkesztőként – és nem utolsósorban gyakorló háziasszonyként – egy régi, népi mondást is idézhetnék: szegény asszony vízzel főz. Sokat gondolkoztam e mondáson, mert nem vitattam a népi bölcsességet. Sejtésem szerint igen mély értelem – lehetséges értelmezés – húzódik meg mögötte: víz van – hát hogyne lenne! – s akkor a szegénység mögött is gazdagság rejtőzhet, csak észre kell venni. Elsőnek a vizet tesszük fel főni, s belevalót, ezt-azt, módunk szerint gyűjtögetünk, észrevesszük és megbecsüljük, amink van, a természet még ma is készséggel adakozik. De nem folytatom, mert nem akarom ellaposítani a gondolatot, hiszen éppen az a csodálatos az ilyen ősi szólásmondásokban, hogy önmagukban többet fejeznek ki, mint a róluk szóló magyarázatok tízei. És remélem, e hasonlattal nem sértettem meg sem a háziasszonyokat, sem szerzőinket, sőt támogatóinkat sem, mindazokat, akik „a vizet” s a belevalót hozzák, adják.
Hiszem tehát, hogy az ember bámulatos túlélő képessége, erkölcsi felelősségérzete, elhivatottsága (ez nem mindig esik egybe a tehetséggel, mert sokkal több annál) olyan többletet hoz létre, amely megküzd a nehézségekkel. És hogy „férfiasabb” bölcsességekkel támogassam ezt az elvet: egy vesztett csata még nem vesztett háború. Ezek a túlélési csaták azért is nehezek, mert nem ellenségekkel vívunk – igaz nem is mindig a barátainkkal, bár az is megesik –, és ma konkurenciának, pályázati lehetőségeknek nevezik.
Mindez természetesen nem vonatkozik az alkotómunkára. A karrierépítési tevékenység „technikáit”, a „hajlik, amerre a szél fúj”-féle festést, szobrászkodást, írást nem sorolom ide. Az egyéni alkotási „láz” legigazibb megfogalmazását Csíkszentmihályi Mihálynál találtam meg (a Flow-ra gondolok): „A festőművészt figyelve munkája során nagy hatást tett rám, mennyire elmerül abban, ami a vászonon formát ölt. Szinte a transz állapotába kerül, miközben azzal küzd, hogy látomását valóra váltsa...” És – teszem hozzá – közben biztosan nem érdekli az elvándorlás, a gazdasági nehézségek és hasonlók. Sőt: az alkotás folyamatának átélésében nem a „siker”-nek, hanem csakis a sikerüljön!-nek van jelentősége. A „sikerült, amit megálmodtam” lesz aztán előzménye a sikernek.
Tőzsér József: – Ha a kiadónk szempontjából a művészeket bemutató könyveink kapcsán sikerről és előzményről beszélünk, akkor kezdetben a ’80-as évekbeli Kriterion Könyvkiadó kortárs művészeket bemutató kismonográfia-sorozata volt a példakép. Megszületett tehát a Műterem-sorozat, amelyben 37 kötet jelent meg. Önmagában egy-egy kötet nem túl vastag, inkább csak katalógusként, mondhatni, jelzésszerűen beszél az adott képzőművészi életpályáról, de sorozatként annál fontosabb, mert egységében képet ad a kortárs erdélyi képzőművészet jellegzetes törekvéseiről, ezek anyagba formálásáról, irányairól, stílusváltásairól, alakjairól. Ide persze, nem illettek a klasszikusaink, mint Nagy Imre, Márton Ferenc, Nagy István, Köllő Miklós, Kós Károly, akiknek lezárult életművéről már nem tízoldalas műelemzést, hanem monográfiát illik írni. E két sorozat mellett aztán elindult a harmadik is, az Élet-Jelek című (eddig 5 kötete jelent meg), amelyben olyan képzőművészek szerepelnek, akiknek életműve még nem zárult le, de jól meghatározhatóan kiteljesedett. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem jelent valamilyen minőségi megkülönböztetést a két sorozat között. A Műterem-sorozatban szereplők mindegyike lehetne az Élet-Jelek főhőse is.
– Amit „magyar művészetnek’” nevezünk, soha nem volt egységes, külön tárgyalandó, sokszor magukban is nehezen megközelíthető szigetekből épül fel. Hogyan, milyen – helyi és összmagyar – szempontok szerint alakulnak a kiadói tervek?
K.M.: – Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a művelődési intézmények (könyvkiadó, kiállítási galériák, műtárgy- és könyvkereskedelem, könyvtár, színház stb.) legfőbb feladata nem az alkotás, hanem a közvetítés. Másrészt igaz, hogy a modern, igényes közvetítés egyáltalán nem zárja ki, sőt egyenesen feltétellé, kívánatossá teszi a közvetítést segítő alkotómunkát: a könyv nyomdai kivitelezése, reklámozása, egy kiállítás környezete stb. De, ismétlem, elsőrendű feladata a közvetítés alkotó és befogadó között. Ez a munka hasonló elhivatottságot követel, mint maga az alkotás, de bizonyosfajta szerénységet, sőt névtelenséget is jelent. Statisztikai felmérések igazolják, hogy az emberek többsége – kivéve persze a kevés vájt fülűt – ritkán jegyzi meg a kiadó nevét, még kedvenc könyvének kapcsán sem. Talán sok más – legfőképp anyagi – vonzat mellett ezért is szoktak áldozatos munkát emlegetni a könyvkiadással kapcsolatban.
– Mindemellett nagyon nagy célt tűzött maga elé a kiadó: szellemi térképet adni Európának erről a részéről, amelyet több tudomány szakirodalma „etnográfiai csoda”-ként emleget?
K. M.: – Cél és áldozatos munka szorosan összefonódik, fölerősíti egymást. Ilyenkor jó a könyv, sikeres a könyvbemutató, a kiállítás... illetve hát ott van útvonala a szerzőnek azon a bizonyos szellemi térképen. Van azonban úgy, hogy hiába a cél és hiába az áldozat, el kell fogadni a „csatavesztést”: ismert a szerző, jó a könyv, de valamiért nem sikerül elindítani az úton.
T.J.: – Gyergyóalfalviként persze a szülőfalum jut eszembe: valóban „etnográfiai csoda” a gyergyóalfalvi képzőművészek kirajzása. 17 profi képzőművészről tudunk (a jó amatőrökkel ez a szám 20-23-ra emelkedik) és erre a számra, földrajzi határra tulajdonképpen nincs is ésszerű magyarázat.
– A monográfia-írásnak megvannak a maga több évszázados szabályai, a filozófiák, az elemzésmodellek a sajátosság feltárásáról beszélnek – ha egymás mellé tesszük a sorozat köteteit, határozott arcél áll össze. Történt már valamilyen önértékelés?
T.J.: – A sorozatok, elemző, összefoglaló jellegű munkák mindig kiemelt helyet foglalnak el egy kiadó arcélének megrajzolásában. Hogy példát mondjak! Fontos sorozatunk a maga több mint félszáz könyvcímével – ezek közül sok két- vagy háromkötetes – az erdélyi tudományosság (történelem, művelődés-, irodalom-, neveléstörténet, nyelvészet, filozófia, esszé) múltjának és jelenének egy-egy szeletét tárja elénk. A sorozat címe is beszélő: Bibliotheca Transsylvanica. És egy érdekesség az Erdély hegyei-sorozatunkról, amire kiadás, szerkesztés közben döbbentünk rá, de az olvasók is felfigyeltek arra, hogy a turisztikai terep leírása telis-tele van ősi hegy-, völgy-, patak-, erdő-, dűlő- és határnevekkel, ami kiindulópontja lehet nyelvészeti tanulmányoknak, alapul szolgálhat további gyűjtéseknek.
K.M.: – A monográfia-szerzők tolla és képzelete írás közben nem kószálhat szabadon. Fegyelemre szoktatja, határok közé szorítja mind a „tárgya”, mind pedig a felhasznált adatok, tények elemzése. Nem írhat lexikoncímszót, szakmai beszámolót, de életregényt sem. Olykor még az is megesik, hogy nem is írhat meg mindent, amire kutatásai közben rábukkant. És mégis: mindezeknek mind benne kell lennie a műben, mert csak így lesz hiteles, olvasmányos és „életszagú”. Nagyon nehéz műfaj. Híres-neves, kiváló művész-személyiségekről írni már önmagában embert próbáló feladat, csak erős empátiával, mélyreható tudással és szakmai alázattal lehet nekifogni.
– Könyvkiadáshoz nincs pénz, ugyanakkor mindenre lehet szerezni, óriási összegek folynak el badarságokra, tévéhíradók közlik, hogy hatalmas összegek tűnnek el. Ez a három az első premissza, amelyből kiindulhatunk – és mindegyik első. Hogy aztán rögtön semlegesítik egymást, külön történet. Ilyen körülmények között, amikor szerkesztőségek, kiadók szűnnek meg, hogyan lehet fenntartani a reprodukciók miatt különösen költséges sorozatot?
T.J. – Nagyon nehezen. A kiadói munka jó részét a pénzszerzés teszi ki: pályázunk, pályázunk és pályázunk, apránként próbáljuk előteremteni egy-egy kötet nyomdaköltségét. Ami a művészkönyvek esetében nem kis összeg. De azt kell mondanom, hogy bizonyára nem a pénz kevesebb, csak az a hajlandóság csökkent, ami azt a kultúrára szánná. De ha jól megkeressük, találunk forrásokat, még ha azok száma mind kevesebb is, és hozzáférhetőségük is nehézkesebbé vált.
– Min dolgoznak most? Mik a kiadó idei tervei?
T.J.: – Készül a gyergyóalfalvi művészek hosszú sorát megnyitó Ambrus Imre életét és munkásságát bemutató monográfia az Élet-Jelek sorozatban. A kötet szerzője Wagner István, akinek hasonló sors jutott, mint Ambrus Imrének, mindketten elhagyták Erdélyt, Magyarországon keresve boldogulást, szakmai kiteljesedést. Ugyanakkor készül a Fekete József szobrászművészt bemutató monográfia Gazda József tollából, Nagy Miklós Kund tollából Puskás Sándor szobrászművészt bemutató monográfia. A Műterem-sorozatban Nagy Miklós Kund szerkesztésében Sajgó Ilona grafikus, Csutak Levente szerkesztésében Simó Enikő festőművész, Szücs György szerkesztésében pedig Biró Gábor festőművész és Józsa István szerkesztésében Suba László szobrászművész életét és munkásságát bemutató kötetek készülnek.
Idén áprilisban lesz 20 éves a kiadó. Az eseményt már a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozaton megünnepeltük több helyen. S hogy más is részesüljön örömünkben, könyvadományokat nyújtottunk át több városi és községi könyvtárnak. Tehát születésnapunkon mi ajándékoztunk, s folytatjuk az ajándékozást.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár),
Beszélgetés Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával
Köszöntjük a húszéves Pallas Akadémia könyvkiadót. Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával, az alapítókkal és vezetőkkel a kiadó művészeti kiadványairól beszélgetünk.
– Erdélyország az elvándorlás, a gazdasági nehézségek ellenére még mindig hatalmas alkotó potenciál. Ráadásul folyamatosan megújul. A világon mindenhol, minden évezredben, minden században éltek olyan emberek, akik minden körülmények között művészettel foglalkoztak, hát itt is élnek, méghozzá szép számmal.
A Kriterion Könyvkiadó kiadványai színvonalat jelentenek, az országban 1945 óta először Veres Péter Erdélyi Művészetével jelenik meg magyar nyelvű művészeti lap. Mik voltak az előzmények, mik voltak a pótolandó hiányok, mire vállalkozott a Pallas-Akadémia Könyvkiadó, amikor a Műterem-sorozatot kitalálta, elindította?
Kozma Mária: – 1990 elején Erdély egyik jelentős egyházi személyiségének panaszoltuk: Jaj, mi lesz velünk, Erdélyből kitelepedett, elment a magyar értelmiség színe-java. Mosolyogva (hittel) válaszolt: a színe lehet, hogy elment, de a java maradt. Persze, lehet ezzel vitázni, most is, de valahogy jobb érzés, derűlátóbb, ha ezt hisszük.
Kiadói szerkesztőként – és nem utolsósorban gyakorló háziasszonyként – egy régi, népi mondást is idézhetnék: szegény asszony vízzel főz. Sokat gondolkoztam e mondáson, mert nem vitattam a népi bölcsességet. Sejtésem szerint igen mély értelem – lehetséges értelmezés – húzódik meg mögötte: víz van – hát hogyne lenne! – s akkor a szegénység mögött is gazdagság rejtőzhet, csak észre kell venni. Elsőnek a vizet tesszük fel főni, s belevalót, ezt-azt, módunk szerint gyűjtögetünk, észrevesszük és megbecsüljük, amink van, a természet még ma is készséggel adakozik. De nem folytatom, mert nem akarom ellaposítani a gondolatot, hiszen éppen az a csodálatos az ilyen ősi szólásmondásokban, hogy önmagukban többet fejeznek ki, mint a róluk szóló magyarázatok tízei. És remélem, e hasonlattal nem sértettem meg sem a háziasszonyokat, sem szerzőinket, sőt támogatóinkat sem, mindazokat, akik „a vizet” s a belevalót hozzák, adják.
Hiszem tehát, hogy az ember bámulatos túlélő képessége, erkölcsi felelősségérzete, elhivatottsága (ez nem mindig esik egybe a tehetséggel, mert sokkal több annál) olyan többletet hoz létre, amely megküzd a nehézségekkel. És hogy „férfiasabb” bölcsességekkel támogassam ezt az elvet: egy vesztett csata még nem vesztett háború. Ezek a túlélési csaták azért is nehezek, mert nem ellenségekkel vívunk – igaz nem is mindig a barátainkkal, bár az is megesik –, és ma konkurenciának, pályázati lehetőségeknek nevezik.
Mindez természetesen nem vonatkozik az alkotómunkára. A karrierépítési tevékenység „technikáit”, a „hajlik, amerre a szél fúj”-féle festést, szobrászkodást, írást nem sorolom ide. Az egyéni alkotási „láz” legigazibb megfogalmazását Csíkszentmihályi Mihálynál találtam meg (a Flow-ra gondolok): „A festőművészt figyelve munkája során nagy hatást tett rám, mennyire elmerül abban, ami a vászonon formát ölt. Szinte a transz állapotába kerül, miközben azzal küzd, hogy látomását valóra váltsa...” És – teszem hozzá – közben biztosan nem érdekli az elvándorlás, a gazdasági nehézségek és hasonlók. Sőt: az alkotás folyamatának átélésében nem a „siker”-nek, hanem csakis a sikerüljön!-nek van jelentősége. A „sikerült, amit megálmodtam” lesz aztán előzménye a sikernek.
Tőzsér József: – Ha a kiadónk szempontjából a művészeket bemutató könyveink kapcsán sikerről és előzményről beszélünk, akkor kezdetben a ’80-as évekbeli Kriterion Könyvkiadó kortárs művészeket bemutató kismonográfia-sorozata volt a példakép. Megszületett tehát a Műterem-sorozat, amelyben 37 kötet jelent meg. Önmagában egy-egy kötet nem túl vastag, inkább csak katalógusként, mondhatni, jelzésszerűen beszél az adott képzőművészi életpályáról, de sorozatként annál fontosabb, mert egységében képet ad a kortárs erdélyi képzőművészet jellegzetes törekvéseiről, ezek anyagba formálásáról, irányairól, stílusváltásairól, alakjairól. Ide persze, nem illettek a klasszikusaink, mint Nagy Imre, Márton Ferenc, Nagy István, Köllő Miklós, Kós Károly, akiknek lezárult életművéről már nem tízoldalas műelemzést, hanem monográfiát illik írni. E két sorozat mellett aztán elindult a harmadik is, az Élet-Jelek című (eddig 5 kötete jelent meg), amelyben olyan képzőművészek szerepelnek, akiknek életműve még nem zárult le, de jól meghatározhatóan kiteljesedett. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem jelent valamilyen minőségi megkülönböztetést a két sorozat között. A Műterem-sorozatban szereplők mindegyike lehetne az Élet-Jelek főhőse is.
– Amit „magyar művészetnek’” nevezünk, soha nem volt egységes, külön tárgyalandó, sokszor magukban is nehezen megközelíthető szigetekből épül fel. Hogyan, milyen – helyi és összmagyar – szempontok szerint alakulnak a kiadói tervek?
K.M.: – Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a művelődési intézmények (könyvkiadó, kiállítási galériák, műtárgy- és könyvkereskedelem, könyvtár, színház stb.) legfőbb feladata nem az alkotás, hanem a közvetítés. Másrészt igaz, hogy a modern, igényes közvetítés egyáltalán nem zárja ki, sőt egyenesen feltétellé, kívánatossá teszi a közvetítést segítő alkotómunkát: a könyv nyomdai kivitelezése, reklámozása, egy kiállítás környezete stb. De, ismétlem, elsőrendű feladata a közvetítés alkotó és befogadó között. Ez a munka hasonló elhivatottságot követel, mint maga az alkotás, de bizonyosfajta szerénységet, sőt névtelenséget is jelent. Statisztikai felmérések igazolják, hogy az emberek többsége – kivéve persze a kevés vájt fülűt – ritkán jegyzi meg a kiadó nevét, még kedvenc könyvének kapcsán sem. Talán sok más – legfőképp anyagi – vonzat mellett ezért is szoktak áldozatos munkát emlegetni a könyvkiadással kapcsolatban.
– Mindemellett nagyon nagy célt tűzött maga elé a kiadó: szellemi térképet adni Európának erről a részéről, amelyet több tudomány szakirodalma „etnográfiai csoda”-ként emleget?
K. M.: – Cél és áldozatos munka szorosan összefonódik, fölerősíti egymást. Ilyenkor jó a könyv, sikeres a könyvbemutató, a kiállítás... illetve hát ott van útvonala a szerzőnek azon a bizonyos szellemi térképen. Van azonban úgy, hogy hiába a cél és hiába az áldozat, el kell fogadni a „csatavesztést”: ismert a szerző, jó a könyv, de valamiért nem sikerül elindítani az úton.
T.J.: – Gyergyóalfalviként persze a szülőfalum jut eszembe: valóban „etnográfiai csoda” a gyergyóalfalvi képzőművészek kirajzása. 17 profi képzőművészről tudunk (a jó amatőrökkel ez a szám 20-23-ra emelkedik) és erre a számra, földrajzi határra tulajdonképpen nincs is ésszerű magyarázat.
– A monográfia-írásnak megvannak a maga több évszázados szabályai, a filozófiák, az elemzésmodellek a sajátosság feltárásáról beszélnek – ha egymás mellé tesszük a sorozat köteteit, határozott arcél áll össze. Történt már valamilyen önértékelés?
T.J.: – A sorozatok, elemző, összefoglaló jellegű munkák mindig kiemelt helyet foglalnak el egy kiadó arcélének megrajzolásában. Hogy példát mondjak! Fontos sorozatunk a maga több mint félszáz könyvcímével – ezek közül sok két- vagy háromkötetes – az erdélyi tudományosság (történelem, művelődés-, irodalom-, neveléstörténet, nyelvészet, filozófia, esszé) múltjának és jelenének egy-egy szeletét tárja elénk. A sorozat címe is beszélő: Bibliotheca Transsylvanica. És egy érdekesség az Erdély hegyei-sorozatunkról, amire kiadás, szerkesztés közben döbbentünk rá, de az olvasók is felfigyeltek arra, hogy a turisztikai terep leírása telis-tele van ősi hegy-, völgy-, patak-, erdő-, dűlő- és határnevekkel, ami kiindulópontja lehet nyelvészeti tanulmányoknak, alapul szolgálhat további gyűjtéseknek.
K.M.: – A monográfia-szerzők tolla és képzelete írás közben nem kószálhat szabadon. Fegyelemre szoktatja, határok közé szorítja mind a „tárgya”, mind pedig a felhasznált adatok, tények elemzése. Nem írhat lexikoncímszót, szakmai beszámolót, de életregényt sem. Olykor még az is megesik, hogy nem is írhat meg mindent, amire kutatásai közben rábukkant. És mégis: mindezeknek mind benne kell lennie a műben, mert csak így lesz hiteles, olvasmányos és „életszagú”. Nagyon nehéz műfaj. Híres-neves, kiváló művész-személyiségekről írni már önmagában embert próbáló feladat, csak erős empátiával, mélyreható tudással és szakmai alázattal lehet nekifogni.
– Könyvkiadáshoz nincs pénz, ugyanakkor mindenre lehet szerezni, óriási összegek folynak el badarságokra, tévéhíradók közlik, hogy hatalmas összegek tűnnek el. Ez a három az első premissza, amelyből kiindulhatunk – és mindegyik első. Hogy aztán rögtön semlegesítik egymást, külön történet. Ilyen körülmények között, amikor szerkesztőségek, kiadók szűnnek meg, hogyan lehet fenntartani a reprodukciók miatt különösen költséges sorozatot?
T.J. – Nagyon nehezen. A kiadói munka jó részét a pénzszerzés teszi ki: pályázunk, pályázunk és pályázunk, apránként próbáljuk előteremteni egy-egy kötet nyomdaköltségét. Ami a művészkönyvek esetében nem kis összeg. De azt kell mondanom, hogy bizonyára nem a pénz kevesebb, csak az a hajlandóság csökkent, ami azt a kultúrára szánná. De ha jól megkeressük, találunk forrásokat, még ha azok száma mind kevesebb is, és hozzáférhetőségük is nehézkesebbé vált.
– Min dolgoznak most? Mik a kiadó idei tervei?
T.J.: – Készül a gyergyóalfalvi művészek hosszú sorát megnyitó Ambrus Imre életét és munkásságát bemutató monográfia az Élet-Jelek sorozatban. A kötet szerzője Wagner István, akinek hasonló sors jutott, mint Ambrus Imrének, mindketten elhagyták Erdélyt, Magyarországon keresve boldogulást, szakmai kiteljesedést. Ugyanakkor készül a Fekete József szobrászművészt bemutató monográfia Gazda József tollából, Nagy Miklós Kund tollából Puskás Sándor szobrászművészt bemutató monográfia. A Műterem-sorozatban Nagy Miklós Kund szerkesztésében Sajgó Ilona grafikus, Csutak Levente szerkesztésében Simó Enikő festőművész, Szücs György szerkesztésében pedig Biró Gábor festőművész és Józsa István szerkesztésében Suba László szobrászművész életét és munkásságát bemutató kötetek készülnek.
Idén áprilisban lesz 20 éves a kiadó. Az eseményt már a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozaton megünnepeltük több helyen. S hogy más is részesüljön örömünkben, könyvadományokat nyújtottunk át több városi és községi könyvtárnak. Tehát születésnapunkon mi ajándékoztunk, s folytatjuk az ajándékozást.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár),
2014. január 5.
Hit, műveltség, öröm és identitás Felnőttképzés a KALOT-nál
„Egy közösséget nem azért kell jónak tartani, mert anyagi javakban dúskál vagy az iparosodás magas fokán áll; akkor jó, ha lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy életüknek oly sok aspektusát élvezzék, amennyit csak lehetséges, és lehetővé teszi, hogy egyre magasabb fokú lehetőségek elfogadásával fejlesszék a bennük rejlő képességeket.” (Csíkszentmihályi Mihály) A KALOT Egyesület egy ilyen közösség létrehozásán dolgozott ebben az évben is. Tanfolyamaink, népfőiskolai és klubtevékenységeink révén hitet, műveltséget, örömet és identitást kívántunk nyújtani a résztvevőknek.
2013 folyamán folytatta képzését a Lelkigondozói képzés II. évfolyama, ötödik alkalommal szerveztünk akkreditált projektmenedzsment és pályázatíró képzést.
Népfőiskolai jellegű tanfolyamaink idén is működtek: a fotó-, rovásírás-, weblapkészítő-, varrótanfolyamaink számos résztvevő számára nyújtották az igényes szakmai továbbképzés lehetőségét. Egész év folyamán nagy sikerrel működtek a klubjellegű tevékenységeink: Nők iskolája, társalgási angol, német és olasz klubjaink, az olvasó-, lelki egészség- és preferánszklubok. Évi táborunkat ezúttal Énlakán szerveztük meg, a tábor keretében fotó-, olvasó-, preferánsz altáborokat működtettünk.
Fejes Ildikó
Vasárnap (Kolozsvár),
„Egy közösséget nem azért kell jónak tartani, mert anyagi javakban dúskál vagy az iparosodás magas fokán áll; akkor jó, ha lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy életüknek oly sok aspektusát élvezzék, amennyit csak lehetséges, és lehetővé teszi, hogy egyre magasabb fokú lehetőségek elfogadásával fejlesszék a bennük rejlő képességeket.” (Csíkszentmihályi Mihály) A KALOT Egyesület egy ilyen közösség létrehozásán dolgozott ebben az évben is. Tanfolyamaink, népfőiskolai és klubtevékenységeink révén hitet, műveltséget, örömet és identitást kívántunk nyújtani a résztvevőknek.
2013 folyamán folytatta képzését a Lelkigondozói képzés II. évfolyama, ötödik alkalommal szerveztünk akkreditált projektmenedzsment és pályázatíró képzést.
Népfőiskolai jellegű tanfolyamaink idén is működtek: a fotó-, rovásírás-, weblapkészítő-, varrótanfolyamaink számos résztvevő számára nyújtották az igényes szakmai továbbképzés lehetőségét. Egész év folyamán nagy sikerrel működtek a klubjellegű tevékenységeink: Nők iskolája, társalgási angol, német és olasz klubjaink, az olvasó-, lelki egészség- és preferánszklubok. Évi táborunkat ezúttal Énlakán szerveztük meg, a tábor keretében fotó-, olvasó-, preferánsz altáborokat működtettünk.
Fejes Ildikó
Vasárnap (Kolozsvár),
2014. szeptember 2.
Magyarországiakat is vár a csíkszeredai Sapientia
Milyen szakmát válasszunk, hogy évek múlva ne azon gondolkozzunk, miből fizessük ki a gázszámlánkat? Érdemes-e második, harmadik diplomát szerezni? A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánjával, Dr. Kósa Istvánnal beszélgettünk a szeptember 4. és 11. közötti pótfelvételi előtt.
Milyenek voltak az egyetemi évei? Befért egy kis lazaság is az órák és a vizsgák közé?
Sokat tanultam, sokféle szakon, így bőven kijutott az egyetemi évekből. Kolozsváron kezdtem állatorvosin, filozófia szakon végeztem, Debrecenben doktoráltam ugyancsak filozófiából, végül Bukarestben szereztem mesteri oklevelet szociológiából. Laktam albérletben, kollégiumban, átlagosan évi egy-két költözéssel, ahogy akkoriban szokás volt. Habár sokáig kerestem a helyem és a hozzám illő szakmát kolozsvári éveim alatt, alapvetően a napi rendszerességű, módszeres tanulást jellemzett. A társasági életből pedig én is kivettem a részem, akárcsak a korombeliek: táncházba, koncertekre és bulizni jártam. Néha az is megesett, hogy vizsgaidőszakban többször eljutottam koncertre, mint oktatási periódusban ...
Miben látja a legnagyobb különbséget a mai és a korábbi egyetemi élet között?
Már lassan közhelynek számít, de ha szóba jött, mondom, mert minden egyetemről, minden kollégától ezt hallom: régebben több társasági rendezvényen, eseményen vettek részt az egyetemisták, mint manapság. Ma sokkal inkább a közösségi média strukturálja a fiatalok szabadidejét, mint a szemtől-szembeni együttlétet követelő, közös programok.
Régen is voltak menő szakok? Van-e átalakulás ezen a téren?
Soha nem látott mértékű átalakulás megy végbe az utóbbi több mint másfél évtizedben, elsősorban az informatikai tudásnak, illetve az internet megjelenésének, fejlődésének köszönhetően. Ami a szakok, illetve a szakmák jövőjét illeti, két fontos különbséget kell tennünk. Hol kell „menőnek” lennie egy szaknak, illetve szakmának? Belföldön vagy a gazdasági téren élen járó kapitalista országokban? Aztán ugyanezt a kérdést feltehetjük az idő vonatkozásában is: most, vagy 5-10, netán 20 év múlva? E kritériumokat szem előtt tartva óriási ellentmondásokat fedezhetünk fel például a médiában megjelenő információk között.
Mit jósolnak a nagyvállalatok?
Itt van például az IBM: azt állítja, naponta hozzávetőleg 2,5 exabit új adat termelődik a világon. A hatalmas adathalmaz feldolgozását nyilvánvalóan szoftverek végzik, de a vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lesz olyan szakemberekre, akik az adatokat kezelni, elemezni tudják. Elsősorban közgazdászokat és szociológusokat várnak erre a pályára. És ez világszerte három millió szabad állást jelent már a jövő évtől! Ezzel szemben a Realitate.net az egyik július eleji számában azzal riogatja az érettségizőket, hogy kerüljék a szociológia szakot, s a kilencedik helyre teszi a legkisebb eséllyel munkahelyre pályázók listáján. Hogy is van ez akkor? Milliószámra kellenének a szakosodott közgazdászok meg szociológusok, de elriasztják a fiatalokat erről a pályáról.
Ön szerint mi a jövő szuperbiztos szakmája? Milyen végzettségű az, aki a diplomáját kézhez véve jól fizető, megfelelő egzisztenciát biztosító álláshoz jut?
Például a biomérnök. Ezt a mikrobiológia, a biokémia, az informatika és a genetika határterületén tevékenykedő szakembert a mechatronikai mérnök és az androgóguson kívül a jövő szakembereként tartják számon a fejlett piacgazdaságokban! Nyilván azt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy egy jól fizető biomérnöki állás betöltésére nem elég egy éppen átmenő osztályzatot igazoló diploma. A legjobbak közé kell tartozni, hogy sikerrel pályázzon valaki, mindazonáltal ez azt jelentheti, hogy talán éppen egy székelyföldi falvacskából távmunkát végezve jut busásan fizetett álláshoz egy mérnök.
Van-e manapság elegendő távmunka lehetőség? Hol fog dolgozni egy biomérnök vagy egy - a világviszonylatban leggyorsabban fejlődő szakmák ranglistáján 22. helyezett - környezetmérnök egy olyan adottságú térségben, mint a Székelyföld?
Nos, ha nincs a háttérben egy kutatóintézet, mint a csíkszeredai helyszínen a biomérnökök esetében, akkor el lehet menni külföldre továbbképzésre, szakosodásra, irigylésre méltó pénzt lehet keresni a szakmában, majd itthon - a korszerű tudás birtokában - kell befektetni azt.
Sokan úgy állnak hozzá az egyetemi tanulmányokhoz, hogy éppen megszerzik a papírt, ami igazolja, koptatták a padot egy felsőoktatási intézményben...
Ez nem elég. Nem a papír a lényeg, hanem a tudás. A jövő nekünk kedvezhet, ha felismerjük a világszintű, korszerű tudás fontosságát, szert tudunk tenni rá, s lakhelyünktől függetlenné tudjuk tenni a szolgáltatásunkat, munkánkat. E tudás megszerzésére pedig az új Erasmus-ösztöndíjprogram is hihetetlen lehetőségeket teremt az ország legtöbb egyetemén, nálunk is. Én ebben látom tulajdonképpen Székelyföld jövőjét: a világszerte elismert korszerű tudás birtokában klaszterekbe tömörülve termelni és szolgáltatni a világpiacra. Ez pedig sok esetben a térség gazdasági helyzetétől függetlenül, távmunkaként is végezhető.
A Sapientia csíkszeredai kampusza miben erős?
A közvetlen tanár-diák viszonyt, illetve a kiscsoportos foglalkozásokat említeném mindenekelőtt. Ezek tetten érhetőek például abban, hogy együtt asztaliteniszezik az oktató a hallgatóval a Nagy Aula előtt, de abban is, hogy az izmosodó, erősödő tehetséggondozási programjaink jelentős eredményeket hoztak az utóbbi két évben. Azt gondolom, hogy a hat első, két második, illetve két harmadik díj az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián - a helyszínen működő 13 képzési programhoz viszonyítva - elsősorban az imént említett sajátosságoknak köszönhető.
A kiváló képességű, kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő hallgatóknak milyen lehetőségeik vannak a fejlődésre?
Elitképző szakkollégiumaink tagjainak ingyenes bentlakást biztosítunk, de számukra más előnyökkel is jár ez a státus: versenyekre utaznak, versenyeket szerveznek, szakkollis táborokban vesznek részt. Erasmus keretében külföldi egyetemeken tanulhatnak egy vagy két szemesztert, vagy szakmai gyakorlatot végezhetnek. Iyen ösztöndíjak elnyerésére éppen a kisebb hallgatói létszám miatt nagyobb az esélyük, és könnyebben bekapcsolódhatnak az oktatók által folyatott különböző kutatásokba.
Egy kicsi egyetemmel szemben sok az előítélet, vagy kevés az emberek információja az ott folyó oktatásról, munkáról...
Ezzel mi is szembesülünk, miközben például a mérnöki laboratórium-rendszerünk felszereltség tekintetében országelsők között van, egyetemek között pedig feltehetően a legjobb. Erről sajnos nagyon kevesen tudnak. Pedig Románia minden zugából idejönnek a kutatók elvégezni egy-egy kísérletet. Vagy idáig sehol nem hallottam olyan bő kínálatról a sportolási lehetőségek terén, mint nálunk Csíkszeredában. Hallgatóink egész képzésük idején választhatnak például a lovaglás, az aerobic, a dzsúdó, a fitnesz, a kosárlabda, a néptánc szakágak, de akár a nemrég megnyílt uszoda programjai közül.
A csíkiak, Hargita megyeiek előszeretettel küldik a gyermekeiket a város egyetemére?
Változó. Van, aki jó lehetőségnek tartja, hogy maga mellett tudhatja még a kamasz gyermekét pár évig, de találkozunk olyannal is, hogy a szülő Székelyföldről elküldi egyetemre messzi városba a nebulót, majd panaszkodik, hogy nem bírja fizetni a taníttatását. Miközben nálunk ugyanazok az akkreditált szakok vannak, ráadásul magyarul, és a bentlakásunk nagy kapacitású, nem kell egy drága nagyváros drága albérletével terhelni a családi kasszát.
Tudjuk, hogy a nagy nevek vonzzák a hallgatókat. Csíkszeredában fontosnak tartják-e, hogy ismert arcokat hozzanak oktatni?
Barabási Albert-László, Amerikában élő, világhírű professzor a második félévtől kezdődően előadássorozatot tart nálunk a csíkszeredai kampuszon. A múlt tanévben előadóink között üdvözölhettük a szintén világhírű magyar pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt, vagy például a népszerű televíziós riportereket Vujity Tvrtkot és Frei Tamást.
Milyen új szakok indultak, indulnak?
Tavaly nagy dolog történt az egyetem fejlődésében, mesterszakokkal rukkoltunk elő (Kommunikáció és közkapcsolatok, Fenntartható biotechnológiák, Fordító és tolmács), 2014 őszétől pedig a Génsebészet, valamint a Humánerőforrás (HR) szakokkal bővül az alapképzésünk.
Milyen az érdeklődés a mesterszakok iránt?
Mesteri programjainkat kivétel nélkül közösen indítottuk valamelyik rangos magyarországi egyetemmel. Vannak „divatszakjaink”, mint például a Kommunikáció és közkapcsolatok, amire túljelentkezés jellemző, viszont a mérnöki képzésekre rendszerint kevesebben jönnek - de ez országszerte jellemző tudtommal. Miközben ezeken a szakokon az oktatás színvonala nagyon magas.
Szeptember 4. és 11. között pótfelvételit tartanak. Kiket várnak leginkább a csíkszeredai karokra?
Mind Erdélyből, mind Magyarországról is szívesen látunk hallgatókat. Talán pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom: magyarországi és az anyaország határain kívül élő, magyarul tudó fiatalokra számítunk. A szórványbeli, szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatására pedig létrehoztuk a Domokos Pál Péter Ösztöndíjprogramot.
Ön szerint Kelet-Európában még mindig megbámulják azt, aki a harmincadik évén túl egyetemista lesz, vagy már változott a helyzet? Máshol elfogadottabb az élethosszig tanulás? A második, harmadik diploma?
Néhány évvel ezelőttig nem szívesen szóltam arról, hogy többször szakmát váltottam. Akkoriban, a ’90-es évek elején-közepén rendhagyónak számított, ha valaki természetesnek tekintette az élethosszig tanulást. Ma azonban kezd magától értetődővé válni - igaz, azt tapasztalom, Székelyföldön jóval lassabban megy végbe ez a folyamat, mint az ország gazdaságilag fejlettebb régióiban, ám lassan már itt sem furcsa a gyakori szakmaváltás, illetve az átképzés, és ide is begyűrűzik a Nyugaton már több évtizedes múltra visszatekintő attitűd. Érthető, hiszen a ma legjobban fizetett, legsikeresebb szakmák jelentős része nem is létezett 20-25 évvel ezelőtt! Talán sokkoló hallani, de a szociológusok szerint a fejlett piacgazdaságokban a munkavállalóknak átlagosan nyolc évente át kell képezniük magukat ahhoz, hogy a munkaerő-piacon elfogadható helyet foglalhassanak el. Ez a jövő. Az élethosszig tanulás. Tehát akármilyen életkorban érdemes beülni az egyetemi padokba!
Sipos Betti, maszol.ro
Milyen szakmát válasszunk, hogy évek múlva ne azon gondolkozzunk, miből fizessük ki a gázszámlánkat? Érdemes-e második, harmadik diplomát szerezni? A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánjával, Dr. Kósa Istvánnal beszélgettünk a szeptember 4. és 11. közötti pótfelvételi előtt.
Milyenek voltak az egyetemi évei? Befért egy kis lazaság is az órák és a vizsgák közé?
Sokat tanultam, sokféle szakon, így bőven kijutott az egyetemi évekből. Kolozsváron kezdtem állatorvosin, filozófia szakon végeztem, Debrecenben doktoráltam ugyancsak filozófiából, végül Bukarestben szereztem mesteri oklevelet szociológiából. Laktam albérletben, kollégiumban, átlagosan évi egy-két költözéssel, ahogy akkoriban szokás volt. Habár sokáig kerestem a helyem és a hozzám illő szakmát kolozsvári éveim alatt, alapvetően a napi rendszerességű, módszeres tanulást jellemzett. A társasági életből pedig én is kivettem a részem, akárcsak a korombeliek: táncházba, koncertekre és bulizni jártam. Néha az is megesett, hogy vizsgaidőszakban többször eljutottam koncertre, mint oktatási periódusban ...
Miben látja a legnagyobb különbséget a mai és a korábbi egyetemi élet között?
Már lassan közhelynek számít, de ha szóba jött, mondom, mert minden egyetemről, minden kollégától ezt hallom: régebben több társasági rendezvényen, eseményen vettek részt az egyetemisták, mint manapság. Ma sokkal inkább a közösségi média strukturálja a fiatalok szabadidejét, mint a szemtől-szembeni együttlétet követelő, közös programok.
Régen is voltak menő szakok? Van-e átalakulás ezen a téren?
Soha nem látott mértékű átalakulás megy végbe az utóbbi több mint másfél évtizedben, elsősorban az informatikai tudásnak, illetve az internet megjelenésének, fejlődésének köszönhetően. Ami a szakok, illetve a szakmák jövőjét illeti, két fontos különbséget kell tennünk. Hol kell „menőnek” lennie egy szaknak, illetve szakmának? Belföldön vagy a gazdasági téren élen járó kapitalista országokban? Aztán ugyanezt a kérdést feltehetjük az idő vonatkozásában is: most, vagy 5-10, netán 20 év múlva? E kritériumokat szem előtt tartva óriási ellentmondásokat fedezhetünk fel például a médiában megjelenő információk között.
Mit jósolnak a nagyvállalatok?
Itt van például az IBM: azt állítja, naponta hozzávetőleg 2,5 exabit új adat termelődik a világon. A hatalmas adathalmaz feldolgozását nyilvánvalóan szoftverek végzik, de a vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lesz olyan szakemberekre, akik az adatokat kezelni, elemezni tudják. Elsősorban közgazdászokat és szociológusokat várnak erre a pályára. És ez világszerte három millió szabad állást jelent már a jövő évtől! Ezzel szemben a Realitate.net az egyik július eleji számában azzal riogatja az érettségizőket, hogy kerüljék a szociológia szakot, s a kilencedik helyre teszi a legkisebb eséllyel munkahelyre pályázók listáján. Hogy is van ez akkor? Milliószámra kellenének a szakosodott közgazdászok meg szociológusok, de elriasztják a fiatalokat erről a pályáról.
Ön szerint mi a jövő szuperbiztos szakmája? Milyen végzettségű az, aki a diplomáját kézhez véve jól fizető, megfelelő egzisztenciát biztosító álláshoz jut?
Például a biomérnök. Ezt a mikrobiológia, a biokémia, az informatika és a genetika határterületén tevékenykedő szakembert a mechatronikai mérnök és az androgóguson kívül a jövő szakembereként tartják számon a fejlett piacgazdaságokban! Nyilván azt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy egy jól fizető biomérnöki állás betöltésére nem elég egy éppen átmenő osztályzatot igazoló diploma. A legjobbak közé kell tartozni, hogy sikerrel pályázzon valaki, mindazonáltal ez azt jelentheti, hogy talán éppen egy székelyföldi falvacskából távmunkát végezve jut busásan fizetett álláshoz egy mérnök.
Van-e manapság elegendő távmunka lehetőség? Hol fog dolgozni egy biomérnök vagy egy - a világviszonylatban leggyorsabban fejlődő szakmák ranglistáján 22. helyezett - környezetmérnök egy olyan adottságú térségben, mint a Székelyföld?
Nos, ha nincs a háttérben egy kutatóintézet, mint a csíkszeredai helyszínen a biomérnökök esetében, akkor el lehet menni külföldre továbbképzésre, szakosodásra, irigylésre méltó pénzt lehet keresni a szakmában, majd itthon - a korszerű tudás birtokában - kell befektetni azt.
Sokan úgy állnak hozzá az egyetemi tanulmányokhoz, hogy éppen megszerzik a papírt, ami igazolja, koptatták a padot egy felsőoktatási intézményben...
Ez nem elég. Nem a papír a lényeg, hanem a tudás. A jövő nekünk kedvezhet, ha felismerjük a világszintű, korszerű tudás fontosságát, szert tudunk tenni rá, s lakhelyünktől függetlenné tudjuk tenni a szolgáltatásunkat, munkánkat. E tudás megszerzésére pedig az új Erasmus-ösztöndíjprogram is hihetetlen lehetőségeket teremt az ország legtöbb egyetemén, nálunk is. Én ebben látom tulajdonképpen Székelyföld jövőjét: a világszerte elismert korszerű tudás birtokában klaszterekbe tömörülve termelni és szolgáltatni a világpiacra. Ez pedig sok esetben a térség gazdasági helyzetétől függetlenül, távmunkaként is végezhető.
A Sapientia csíkszeredai kampusza miben erős?
A közvetlen tanár-diák viszonyt, illetve a kiscsoportos foglalkozásokat említeném mindenekelőtt. Ezek tetten érhetőek például abban, hogy együtt asztaliteniszezik az oktató a hallgatóval a Nagy Aula előtt, de abban is, hogy az izmosodó, erősödő tehetséggondozási programjaink jelentős eredményeket hoztak az utóbbi két évben. Azt gondolom, hogy a hat első, két második, illetve két harmadik díj az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián - a helyszínen működő 13 képzési programhoz viszonyítva - elsősorban az imént említett sajátosságoknak köszönhető.
A kiváló képességű, kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő hallgatóknak milyen lehetőségeik vannak a fejlődésre?
Elitképző szakkollégiumaink tagjainak ingyenes bentlakást biztosítunk, de számukra más előnyökkel is jár ez a státus: versenyekre utaznak, versenyeket szerveznek, szakkollis táborokban vesznek részt. Erasmus keretében külföldi egyetemeken tanulhatnak egy vagy két szemesztert, vagy szakmai gyakorlatot végezhetnek. Iyen ösztöndíjak elnyerésére éppen a kisebb hallgatói létszám miatt nagyobb az esélyük, és könnyebben bekapcsolódhatnak az oktatók által folyatott különböző kutatásokba.
Egy kicsi egyetemmel szemben sok az előítélet, vagy kevés az emberek információja az ott folyó oktatásról, munkáról...
Ezzel mi is szembesülünk, miközben például a mérnöki laboratórium-rendszerünk felszereltség tekintetében országelsők között van, egyetemek között pedig feltehetően a legjobb. Erről sajnos nagyon kevesen tudnak. Pedig Románia minden zugából idejönnek a kutatók elvégezni egy-egy kísérletet. Vagy idáig sehol nem hallottam olyan bő kínálatról a sportolási lehetőségek terén, mint nálunk Csíkszeredában. Hallgatóink egész képzésük idején választhatnak például a lovaglás, az aerobic, a dzsúdó, a fitnesz, a kosárlabda, a néptánc szakágak, de akár a nemrég megnyílt uszoda programjai közül.
A csíkiak, Hargita megyeiek előszeretettel küldik a gyermekeiket a város egyetemére?
Változó. Van, aki jó lehetőségnek tartja, hogy maga mellett tudhatja még a kamasz gyermekét pár évig, de találkozunk olyannal is, hogy a szülő Székelyföldről elküldi egyetemre messzi városba a nebulót, majd panaszkodik, hogy nem bírja fizetni a taníttatását. Miközben nálunk ugyanazok az akkreditált szakok vannak, ráadásul magyarul, és a bentlakásunk nagy kapacitású, nem kell egy drága nagyváros drága albérletével terhelni a családi kasszát.
Tudjuk, hogy a nagy nevek vonzzák a hallgatókat. Csíkszeredában fontosnak tartják-e, hogy ismert arcokat hozzanak oktatni?
Barabási Albert-László, Amerikában élő, világhírű professzor a második félévtől kezdődően előadássorozatot tart nálunk a csíkszeredai kampuszon. A múlt tanévben előadóink között üdvözölhettük a szintén világhírű magyar pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt, vagy például a népszerű televíziós riportereket Vujity Tvrtkot és Frei Tamást.
Milyen új szakok indultak, indulnak?
Tavaly nagy dolog történt az egyetem fejlődésében, mesterszakokkal rukkoltunk elő (Kommunikáció és közkapcsolatok, Fenntartható biotechnológiák, Fordító és tolmács), 2014 őszétől pedig a Génsebészet, valamint a Humánerőforrás (HR) szakokkal bővül az alapképzésünk.
Milyen az érdeklődés a mesterszakok iránt?
Mesteri programjainkat kivétel nélkül közösen indítottuk valamelyik rangos magyarországi egyetemmel. Vannak „divatszakjaink”, mint például a Kommunikáció és közkapcsolatok, amire túljelentkezés jellemző, viszont a mérnöki képzésekre rendszerint kevesebben jönnek - de ez országszerte jellemző tudtommal. Miközben ezeken a szakokon az oktatás színvonala nagyon magas.
Szeptember 4. és 11. között pótfelvételit tartanak. Kiket várnak leginkább a csíkszeredai karokra?
Mind Erdélyből, mind Magyarországról is szívesen látunk hallgatókat. Talán pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom: magyarországi és az anyaország határain kívül élő, magyarul tudó fiatalokra számítunk. A szórványbeli, szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatására pedig létrehoztuk a Domokos Pál Péter Ösztöndíjprogramot.
Ön szerint Kelet-Európában még mindig megbámulják azt, aki a harmincadik évén túl egyetemista lesz, vagy már változott a helyzet? Máshol elfogadottabb az élethosszig tanulás? A második, harmadik diploma?
Néhány évvel ezelőttig nem szívesen szóltam arról, hogy többször szakmát váltottam. Akkoriban, a ’90-es évek elején-közepén rendhagyónak számított, ha valaki természetesnek tekintette az élethosszig tanulást. Ma azonban kezd magától értetődővé válni - igaz, azt tapasztalom, Székelyföldön jóval lassabban megy végbe ez a folyamat, mint az ország gazdaságilag fejlettebb régióiban, ám lassan már itt sem furcsa a gyakori szakmaváltás, illetve az átképzés, és ide is begyűrűzik a Nyugaton már több évtizedes múltra visszatekintő attitűd. Érthető, hiszen a ma legjobban fizetett, legsikeresebb szakmák jelentős része nem is létezett 20-25 évvel ezelőtt! Talán sokkoló hallani, de a szociológusok szerint a fejlett piacgazdaságokban a munkavállalóknak átlagosan nyolc évente át kell képezniük magukat ahhoz, hogy a munkaerő-piacon elfogadható helyet foglalhassanak el. Ez a jövő. Az élethosszig tanulás. Tehát akármilyen életkorban érdemes beülni az egyetemi padokba!
Sipos Betti, maszol.ro
2015. november 22.
Üzletemberek találkoztak Marosvásárhelyen
A magyar-magyar, magyar-román lehetőségekről a brüsszeli pénzek lehívásában, az adótörvény módosításairól, globális pénzügyi elnyomásról, a flow-elméletről esett szó a csütörtökön és pénteken a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett gazdasági konferencián és üzletember találkozón a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kampuszában.
A 2016. január 1-jétől életbe lépő adótörvény-módosításokról Moldován Borsos Melinda értekezett. Az előadó a leírható és a támogatási költségekről, az általános-, illetve a mikrovállalatokra vonatkozó adókulcsokról is beszélt, arról, hogy januártól az önkormányzatok a helyi adókat 20 százalék helyett akár 50 százalékkal is növelhetik. Változik az adóellenőrzések menete is, a kisvállalatoknál 45 nap, a közepeseknél 90, míg a kiemelt adózóknál 180 nap az időtartam.
Bilibók Botond Globális pénzügyi elnyomás című előadását egy kis történelmi visszatekintéssel kezdte, felidézve a nagy gazdasági válságokat, és párhuzamot vonva az akkori és a mostani helyzet között. Kevés olyan időszak volt az évszázadok során, amikor a kamatokat ilyen alacsonyan tudták tartani, mint most – mutatott rá a szakember, aki szerint ebből a helyzetből a növekedés felpörgetésével lehetne kilábalni.
Az üzletember-találkozón bemutatkoztak a szervezet új tagjai. Albert Attila marosvásárhelyi üzletember úgy jellemezte vállalkozását, hogy nem szeretnének a „nagyokkal” versenyezni, inkább a minőségre fektetnek nagy hangsúlyt, és megfelelő árban értékesítik gyógyszertermékeiket. Márton Tibor Szatmárnémetiből cége történetét ismertette. Hatan indították, jelenleg 42 alkalmazottal dolgoznak, három tulajdonos van, tavaly 1,5 millió eurós forgalmat értek el, és remélik, hogy ezt idén is sikerül megvalósítaniuk. Lázár Balázs a Magyar Nemzeti Kereskedőházakról, a Nemzeti Külgazdasági Hivatalról beszélt. 2001 és 2011 között három országban kilenc irodát működtetettek, míg 2015-ben nyolc országban 22 irodájuk van. A kereskedőházak szerepéről elmondta: összekapcsolják a magyarországi és határon túli vállalkozókat, felmérik a helyi piaci igényeket, segítenek a partnerkeresésben. Az irodák feladata a kiállítások, üzleti fórumok, konferenciák megszervezése.
Vécsey Bánk a FLIGBY (Flow is Good Business) nevű szimulációs játékot ismertette, amelyet Csíkszentmihályi Mihály, Amerikában élő pszichológussal fejlesztettek ki. Vállalatvezetők, menedzserek játsszák, vagy játszatnak, amely fejlesztő- és mérőeszköz is, 29 készséget képes felmérni. Az előadó beszélt a flow-elméletről, arról a boldogság-érzetről, amit az a személy érez, aki pozitív tartalmú tevékenységet végez, képes úgy belemerülni a munkájába, azonosulni azzal, hogy megváltozik az időérzékelése, mindennapi gondjai háttérbe szorulnak, csupán maga a tevékenység létezik. Ehhez megfelelő nehézségű feladatot kell végezni, világos célokat kell megfogalmazni. Annál a vállalatnál, ahol a vezető a munkatársait képes flow-állapotba hozni, megnő a teljesítmény, nagyobb lesz a haszon.
Antal Erika
Székelyhon.ro
A magyar-magyar, magyar-román lehetőségekről a brüsszeli pénzek lehívásában, az adótörvény módosításairól, globális pénzügyi elnyomásról, a flow-elméletről esett szó a csütörtökön és pénteken a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett gazdasági konferencián és üzletember találkozón a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kampuszában.
A 2016. január 1-jétől életbe lépő adótörvény-módosításokról Moldován Borsos Melinda értekezett. Az előadó a leírható és a támogatási költségekről, az általános-, illetve a mikrovállalatokra vonatkozó adókulcsokról is beszélt, arról, hogy januártól az önkormányzatok a helyi adókat 20 százalék helyett akár 50 százalékkal is növelhetik. Változik az adóellenőrzések menete is, a kisvállalatoknál 45 nap, a közepeseknél 90, míg a kiemelt adózóknál 180 nap az időtartam.
Bilibók Botond Globális pénzügyi elnyomás című előadását egy kis történelmi visszatekintéssel kezdte, felidézve a nagy gazdasági válságokat, és párhuzamot vonva az akkori és a mostani helyzet között. Kevés olyan időszak volt az évszázadok során, amikor a kamatokat ilyen alacsonyan tudták tartani, mint most – mutatott rá a szakember, aki szerint ebből a helyzetből a növekedés felpörgetésével lehetne kilábalni.
Az üzletember-találkozón bemutatkoztak a szervezet új tagjai. Albert Attila marosvásárhelyi üzletember úgy jellemezte vállalkozását, hogy nem szeretnének a „nagyokkal” versenyezni, inkább a minőségre fektetnek nagy hangsúlyt, és megfelelő árban értékesítik gyógyszertermékeiket. Márton Tibor Szatmárnémetiből cége történetét ismertette. Hatan indították, jelenleg 42 alkalmazottal dolgoznak, három tulajdonos van, tavaly 1,5 millió eurós forgalmat értek el, és remélik, hogy ezt idén is sikerül megvalósítaniuk. Lázár Balázs a Magyar Nemzeti Kereskedőházakról, a Nemzeti Külgazdasági Hivatalról beszélt. 2001 és 2011 között három országban kilenc irodát működtetettek, míg 2015-ben nyolc országban 22 irodájuk van. A kereskedőházak szerepéről elmondta: összekapcsolják a magyarországi és határon túli vállalkozókat, felmérik a helyi piaci igényeket, segítenek a partnerkeresésben. Az irodák feladata a kiállítások, üzleti fórumok, konferenciák megszervezése.
Vécsey Bánk a FLIGBY (Flow is Good Business) nevű szimulációs játékot ismertette, amelyet Csíkszentmihályi Mihály, Amerikában élő pszichológussal fejlesztettek ki. Vállalatvezetők, menedzserek játsszák, vagy játszatnak, amely fejlesztő- és mérőeszköz is, 29 készséget képes felmérni. Az előadó beszélt a flow-elméletről, arról a boldogság-érzetről, amit az a személy érez, aki pozitív tartalmú tevékenységet végez, képes úgy belemerülni a munkájába, azonosulni azzal, hogy megváltozik az időérzékelése, mindennapi gondjai háttérbe szorulnak, csupán maga a tevékenység létezik. Ehhez megfelelő nehézségű feladatot kell végezni, világos célokat kell megfogalmazni. Annál a vállalatnál, ahol a vezető a munkatársait képes flow-állapotba hozni, megnő a teljesítmény, nagyobb lesz a haszon.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. november 23.
Üzleti konferencia Marosvásárhelyen
Az RMÜE-nek fel kell készülni az uniós források lehívására
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán került sor november 19-20- án a Gazdasági aktualitások. FLOW is Good Business. IT-rocksztárok című, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett üzleti konferenciára.
Az üzletember-találkozó csütörtök este állófogadással kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában. A meghívottakat Diósi László, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) elnöke, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte. A rendezvényen borkóstolóval egybekötött bemutatót tartott a Tokaj Kereskedőház Zrt. a megújult tokaji brandről, valamint bemutatkozott az Erdélyi Pálinka Lovagrend és a Kis-Küküllő Borrend is.
A pénteki üzleti konferencia Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosának Magyar- magyar, magyar-román lehetőségek a közvetlen brüsszeli források lehívására című előadásával kezdődött. A biztos elmondta: az Európai Unióban rengeteg pénz van, a cél pedig a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználása kell legyen.
– Közösségként kell működni, nem érdekcsoportokként. Magyarországnak a határon túli magyar közösségekkel együttműködve kell a brüsszeli pénzeket hazahozni. A romániai magyar üzleti egyesületnek fel kell készülni az uniós források lehívására. Forrásbőség van, legyünk bátrak, legyünk igazi közösség, a kisebbség szót "dobjuk ki" – jelentette ki a miniszteri biztos, hangsúlyozva, Magyarország erőtartalékának mintegy egyharmada a határon kívüli magyar közösségekben van. Két weboldalt is említett, ahol jól áttekinthető módon jelennek meg a pályázati lehetőségek, illetve azokról lehet tudomást szerezni, akik sikeresen pályáztak: www.palyazatokmagyarul.eu valamint a www.nyeromagyarok.eu.
A romániai adótörvény 2016. január 1-jétől bekövetkező módosításairól Moldován Borsos Melinda, a Gedeon Richter Románia gazdasági igazgatója, adószakértő beszélt. A médiában az utóbbi hetekben nagy visszhangot kapott jogszabálynak az alkalmazási útmutatói még nem jelentek meg, ezeket december közepére várják. A szakértők az ingatlanadók jelentős növekedését vetítik előre, ami főként a kisvállalkozókat érintené hátrányosan, de általában véve a gazdaság élénkülését várják tőle. Borsos Melinda hangsúlyozta, a 227-es adótörvény előírja, hogy egy éven belül nem változnak az adók/illetékek, ami kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent a vállalkozói szférában. Hozzátette, a bizonyos adónemek csökkenésével kialakuló hiány ellensúlyozására más adónemek – különösképpen a helyi adók – növekedni fognak. Különösképpen az épületadó esetében lehet növekedésre számítani, hiszen januártól ezek rendeltetése alapján fogják az adót meghatározni. Kitért a leírható költségek új értelmezésére is, bizonyos adónemek esetében bekövetkező változásokra ("oszlopadó", osztalékadó, héa, visszaforgatott nyereségadó), az adóellenőrzéssel kapcsolatos előírásokra, a transzferárakra, ez utóbbiakat kiemelten követi az adóhatóság.
– Az alkalmazási utasítások megjelenésére várunk, amelyek bizonyos tételek esetében pontosítanak, és mindaddig, amíg ezeket nem hozzák nyilvánosságra, vissza vagyunk fogva. A pénzügyminisztérium ígéretei szerint december közepéig ezek a normák megjelennek. Időközben kormányváltás történt, ami időeltolódást okozhat, de ha január folyamán jelennek meg az utasítások, akkor is végrehajthatók. Tartalmi szempontból nem valószínű, hogy jelentős változásokra, eltérésekre lehet számítani, a médiában megjelentek szerint az új kormány folytatni fogja, amit az előző elkezdett – nyilatkozta az előadást követően lapunknak Moldován Borsos Melinda.
Globális pénzügyi elnyomás: új korszak a fejlett világ gazdaságaiban, ami ránk is hat – erről értekezett Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
– A pénzügyi elnyomás a megtakarítások jövőbeni értékének a devalvációját vagy a részbeni elértéktelenítését jelenti. Azt, hogy a megtakarítóknak hosszú távon a pénzügyi közvetítő rendszerben – bankokban, biztosítókban – ne biztosítsanak kamatot. Ezt azért próbálja erőltetni a gazdaságpolitika, hogy a megtakarítások is részt vegyenek a gazdasági növekedésben. Nincs különbség a magánszemélyek és a cégek pénzügyi megtakarításai közt ilyen szempontból, a betéti és hitelkamatok között erős összefüggés van. Az alacsonyan tartott kamatok jó válságkezelő módszer, ma nem tudunk jobbat ennél. A korábbi gazdasági válságoknál a válságkezelő módszer a sokkterápia volt, amikor nem nyúltak a kamatokhoz. A sokkterápia szerint csődbe kell engedni a vállalatokat, mindenkinek el kell tűnnie a gazdaság szereplői közül, aki életképtelen, és kell hagyni, hogy újrainduljon ilyen tekintetben a növekedés, a gazdasági átrendeződés. Ez az, amit a mai gazdaságpolitika globálisan nem mer bevállalni, elsősorban szociálpolitikai szempontok miatt. Ehelyett van a pénzügyi elnyomás, vagyis az, hogy minden eszközzel elérni, hogy ne legyenek kamatok. Ez egy komplex módszer, működésének feltétele, hogy a gazdaság szereplői – magánszemélyek, vállalatok – elfogadják a nulla kamatot. Van egy súlyosabb formája, amit még nem tapasztalunk: nincsenek kamatok, s van infláció. A gazdaságpolitikának pedig éppen ez a célja: alacsony kamatok és magas infláció pár évig, ezáltal a nagy adósságállományok reálértelemben leértékelődnek – mondta Bilibók Botond. Lapunk kérdésére hozzátette: a 2008-ban robbant gazdasági válság még várhatóan sokáig tart.
– Ha 2008 után nem lép a gazdaságpolitika, valószínűleg egy nagy recesszió következett volna. A kamatok nem zuhantak le, ezáltal egy stagnáló állapotban vagyunk, és a kockázat az, hogy nem tudni, milyen irányba indulunk el. Az előrejelzés pozitív: a válságból szép lassan ki fog mászni a nagyvilág. De a "szép lassan"-ból a lassan a lényeg, a szép kevésbé.
A rendezvényen bemutatkoztak az RMÜE legújabb tagjai, köztük a Finea, a Knight Frank Románia, az Euro-log Logistics Services Ltd., a Technosam Kft., a Profireklam Kft., a Bioeel Kft. képviselői, röviden ismertetve a cégek tevékenységét.
FLOW is Good Business (FLIGBY) – Csíkszentmihályi Mihály professzor flow-elmélete alapján – címmel Vécsey Bánk, az Aleas Simulations Inc. alapító partnere tartott előadást, majd Csenteri Levente (Combridge) moderálta az Informatikusok az új rocksztárok? című panelbeszélgetést, a konferencia zárómodulját, amelyen a résztvevők – Balázs Endre (Navigator Software), dr. Dávid László (rektor, Sapientia EMTE), Rácz Attila (Magic Solutions Ltd.), Tóth Attila (Creative Instinkt), Simon Mária Tímea(Transindex), Tordai Csongor (Inter Soft Kft.) – olyan kérdésekre kerestek válaszokat, hogy versenyeznek-e az erdélyi városok a gazdaság, munkaerő szempontjából, tud-e megfelelő szakembereket képezni az oktatás, mit kellene az egyetemeken oktatni, hogy megfeleljünk a piaci elvárásoknak, tudunk-e fejlődést generálni? A beszélgetés résztvevői szerint a jövő vállalkozásai az informatikán alapszanak, a szakemberek elvándorlását csak pozitív jövőkép biztosításával lehet megállítani, a vállalkozások részéről ügyfélközpontú szemlélet szükséges, hiánypótló képzésekre van szükség.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Az RMÜE-nek fel kell készülni az uniós források lehívására
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán került sor november 19-20- án a Gazdasági aktualitások. FLOW is Good Business. IT-rocksztárok című, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett üzleti konferenciára.
Az üzletember-találkozó csütörtök este állófogadással kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában. A meghívottakat Diósi László, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) elnöke, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte. A rendezvényen borkóstolóval egybekötött bemutatót tartott a Tokaj Kereskedőház Zrt. a megújult tokaji brandről, valamint bemutatkozott az Erdélyi Pálinka Lovagrend és a Kis-Küküllő Borrend is.
A pénteki üzleti konferencia Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosának Magyar- magyar, magyar-román lehetőségek a közvetlen brüsszeli források lehívására című előadásával kezdődött. A biztos elmondta: az Európai Unióban rengeteg pénz van, a cél pedig a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználása kell legyen.
– Közösségként kell működni, nem érdekcsoportokként. Magyarországnak a határon túli magyar közösségekkel együttműködve kell a brüsszeli pénzeket hazahozni. A romániai magyar üzleti egyesületnek fel kell készülni az uniós források lehívására. Forrásbőség van, legyünk bátrak, legyünk igazi közösség, a kisebbség szót "dobjuk ki" – jelentette ki a miniszteri biztos, hangsúlyozva, Magyarország erőtartalékának mintegy egyharmada a határon kívüli magyar közösségekben van. Két weboldalt is említett, ahol jól áttekinthető módon jelennek meg a pályázati lehetőségek, illetve azokról lehet tudomást szerezni, akik sikeresen pályáztak: www.palyazatokmagyarul.eu valamint a www.nyeromagyarok.eu.
A romániai adótörvény 2016. január 1-jétől bekövetkező módosításairól Moldován Borsos Melinda, a Gedeon Richter Románia gazdasági igazgatója, adószakértő beszélt. A médiában az utóbbi hetekben nagy visszhangot kapott jogszabálynak az alkalmazási útmutatói még nem jelentek meg, ezeket december közepére várják. A szakértők az ingatlanadók jelentős növekedését vetítik előre, ami főként a kisvállalkozókat érintené hátrányosan, de általában véve a gazdaság élénkülését várják tőle. Borsos Melinda hangsúlyozta, a 227-es adótörvény előírja, hogy egy éven belül nem változnak az adók/illetékek, ami kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent a vállalkozói szférában. Hozzátette, a bizonyos adónemek csökkenésével kialakuló hiány ellensúlyozására más adónemek – különösképpen a helyi adók – növekedni fognak. Különösképpen az épületadó esetében lehet növekedésre számítani, hiszen januártól ezek rendeltetése alapján fogják az adót meghatározni. Kitért a leírható költségek új értelmezésére is, bizonyos adónemek esetében bekövetkező változásokra ("oszlopadó", osztalékadó, héa, visszaforgatott nyereségadó), az adóellenőrzéssel kapcsolatos előírásokra, a transzferárakra, ez utóbbiakat kiemelten követi az adóhatóság.
– Az alkalmazási utasítások megjelenésére várunk, amelyek bizonyos tételek esetében pontosítanak, és mindaddig, amíg ezeket nem hozzák nyilvánosságra, vissza vagyunk fogva. A pénzügyminisztérium ígéretei szerint december közepéig ezek a normák megjelennek. Időközben kormányváltás történt, ami időeltolódást okozhat, de ha január folyamán jelennek meg az utasítások, akkor is végrehajthatók. Tartalmi szempontból nem valószínű, hogy jelentős változásokra, eltérésekre lehet számítani, a médiában megjelentek szerint az új kormány folytatni fogja, amit az előző elkezdett – nyilatkozta az előadást követően lapunknak Moldován Borsos Melinda.
Globális pénzügyi elnyomás: új korszak a fejlett világ gazdaságaiban, ami ránk is hat – erről értekezett Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
– A pénzügyi elnyomás a megtakarítások jövőbeni értékének a devalvációját vagy a részbeni elértéktelenítését jelenti. Azt, hogy a megtakarítóknak hosszú távon a pénzügyi közvetítő rendszerben – bankokban, biztosítókban – ne biztosítsanak kamatot. Ezt azért próbálja erőltetni a gazdaságpolitika, hogy a megtakarítások is részt vegyenek a gazdasági növekedésben. Nincs különbség a magánszemélyek és a cégek pénzügyi megtakarításai közt ilyen szempontból, a betéti és hitelkamatok között erős összefüggés van. Az alacsonyan tartott kamatok jó válságkezelő módszer, ma nem tudunk jobbat ennél. A korábbi gazdasági válságoknál a válságkezelő módszer a sokkterápia volt, amikor nem nyúltak a kamatokhoz. A sokkterápia szerint csődbe kell engedni a vállalatokat, mindenkinek el kell tűnnie a gazdaság szereplői közül, aki életképtelen, és kell hagyni, hogy újrainduljon ilyen tekintetben a növekedés, a gazdasági átrendeződés. Ez az, amit a mai gazdaságpolitika globálisan nem mer bevállalni, elsősorban szociálpolitikai szempontok miatt. Ehelyett van a pénzügyi elnyomás, vagyis az, hogy minden eszközzel elérni, hogy ne legyenek kamatok. Ez egy komplex módszer, működésének feltétele, hogy a gazdaság szereplői – magánszemélyek, vállalatok – elfogadják a nulla kamatot. Van egy súlyosabb formája, amit még nem tapasztalunk: nincsenek kamatok, s van infláció. A gazdaságpolitikának pedig éppen ez a célja: alacsony kamatok és magas infláció pár évig, ezáltal a nagy adósságállományok reálértelemben leértékelődnek – mondta Bilibók Botond. Lapunk kérdésére hozzátette: a 2008-ban robbant gazdasági válság még várhatóan sokáig tart.
– Ha 2008 után nem lép a gazdaságpolitika, valószínűleg egy nagy recesszió következett volna. A kamatok nem zuhantak le, ezáltal egy stagnáló állapotban vagyunk, és a kockázat az, hogy nem tudni, milyen irányba indulunk el. Az előrejelzés pozitív: a válságból szép lassan ki fog mászni a nagyvilág. De a "szép lassan"-ból a lassan a lényeg, a szép kevésbé.
A rendezvényen bemutatkoztak az RMÜE legújabb tagjai, köztük a Finea, a Knight Frank Románia, az Euro-log Logistics Services Ltd., a Technosam Kft., a Profireklam Kft., a Bioeel Kft. képviselői, röviden ismertetve a cégek tevékenységét.
FLOW is Good Business (FLIGBY) – Csíkszentmihályi Mihály professzor flow-elmélete alapján – címmel Vécsey Bánk, az Aleas Simulations Inc. alapító partnere tartott előadást, majd Csenteri Levente (Combridge) moderálta az Informatikusok az új rocksztárok? című panelbeszélgetést, a konferencia zárómodulját, amelyen a résztvevők – Balázs Endre (Navigator Software), dr. Dávid László (rektor, Sapientia EMTE), Rácz Attila (Magic Solutions Ltd.), Tóth Attila (Creative Instinkt), Simon Mária Tímea(Transindex), Tordai Csongor (Inter Soft Kft.) – olyan kérdésekre kerestek válaszokat, hogy versenyeznek-e az erdélyi városok a gazdaság, munkaerő szempontjából, tud-e megfelelő szakembereket képezni az oktatás, mit kellene az egyetemeken oktatni, hogy megfeleljünk a piaci elvárásoknak, tudunk-e fejlődést generálni? A beszélgetés résztvevői szerint a jövő vállalkozásai az informatikán alapszanak, a szakemberek elvándorlását csak pozitív jövőkép biztosításával lehet megállítani, a vállalkozások részéről ügyfélközpontú szemlélet szükséges, hiánypótló képzésekre van szükség.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 29.
Mentor – „Ez így egyelőre eléggé tucatszöveg: az öné is, az enyém is.”
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 12.
Gondolkodó embereket nevelni
„Meg kell határoznod a helyedet ebben a világban: világ világossága, föld sója, tartóra helyezett lámpás akarsz-e lenni, vagy együtt úszol az árral, elhagyod az igazi értékeidet. Keresztény hivatásunk alapján olyan szerepet kell betöltenünk a többi ember vonatkozásában, mint amilyent a só az étel számára: megőriz valamit a romlástól, de pusztítani is tud; láthatatlan, mert elvegyül az ételben, de ha nincs ott, érezzük a hiányát. Éppen így a keresztény ember nélkül a társadalom, a világ erőtlenné válik – mondta Kovács Sándor főesperesköszöntő beszédében a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén a Szent Mihály templomban.
„Kedves diákok, nektek úgy kell illeszkednetek a világba, mint valamely fényforrás, amely mindenkinek bátorításul, és tájékozódási pontul szolgálhat. Kereszténységünknek tettekben kell megnyilvánulnia. Amit ma teszünk, az dönti el, hogy milyen lesz holnap a világ. Sózott, világító lámpássá válni, Krisztus által, és így sózni ezt a világot és világítani ebben a világban. Így lehetséges a változás” – fogalmazott Kovács Sándor főesperes.
Timár Ágnes igazgató beszédében kifejtette: az átadott tudás mellett legalább annyira fontosnak tartják a nevelést, hiszen az oktatás nem arról szól, hogy „megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy meggyújtunk egy tüzet.” „Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt helyzetekben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket”, idézte Csíkszentmihályi Mihály szavait. „Ez a fajta oktatás a gondolkodó emberek nevelését célozza, amely lehet, hogy nem érdeke a jövő társadalmának, de ha a megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, akkor olyan embereket kell nevelni, akik ép lélekkel képesek bármilyen körülmények között is túlélni” – tette hozzá.
Tárkányi Erika magyar szakos tanfelügyelő szerint mindannyian felelősek vagyunk az iskolai oktatás színvonaláért. Úgy kell dolgoznunk nap, mint nap, évről évre, egyre többet, hogy örömünk teljen ebben a munkában.
Rácz Levente önkormányzati képviselő, maga is a Báthory-líceum végzettje, az RMDSZ városi frakciójának és a polgármesteri hivatalnak a nevében kívánt sikerekben gazdag iskolai évet a diákoknak. „Tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, hogy a tanárok és a diákok közössége az, ami a Báthory sajátos erejét adja, kultúráját alakítja, arcélét megrajzolja. Ne feledjétek a csapatmunka, a bajtársiasság fontosságát, mert ezek azok az évek, amikor olyan kapcsolati hálóra tehettek szert, amely pótolhatatlan lesz további pályafutásotok során” –fogalmazott.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)
„Meg kell határoznod a helyedet ebben a világban: világ világossága, föld sója, tartóra helyezett lámpás akarsz-e lenni, vagy együtt úszol az árral, elhagyod az igazi értékeidet. Keresztény hivatásunk alapján olyan szerepet kell betöltenünk a többi ember vonatkozásában, mint amilyent a só az étel számára: megőriz valamit a romlástól, de pusztítani is tud; láthatatlan, mert elvegyül az ételben, de ha nincs ott, érezzük a hiányát. Éppen így a keresztény ember nélkül a társadalom, a világ erőtlenné válik – mondta Kovács Sándor főesperesköszöntő beszédében a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén a Szent Mihály templomban.
„Kedves diákok, nektek úgy kell illeszkednetek a világba, mint valamely fényforrás, amely mindenkinek bátorításul, és tájékozódási pontul szolgálhat. Kereszténységünknek tettekben kell megnyilvánulnia. Amit ma teszünk, az dönti el, hogy milyen lesz holnap a világ. Sózott, világító lámpássá válni, Krisztus által, és így sózni ezt a világot és világítani ebben a világban. Így lehetséges a változás” – fogalmazott Kovács Sándor főesperes.
Timár Ágnes igazgató beszédében kifejtette: az átadott tudás mellett legalább annyira fontosnak tartják a nevelést, hiszen az oktatás nem arról szól, hogy „megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy meggyújtunk egy tüzet.” „Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt helyzetekben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket”, idézte Csíkszentmihályi Mihály szavait. „Ez a fajta oktatás a gondolkodó emberek nevelését célozza, amely lehet, hogy nem érdeke a jövő társadalmának, de ha a megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, akkor olyan embereket kell nevelni, akik ép lélekkel képesek bármilyen körülmények között is túlélni” – tette hozzá.
Tárkányi Erika magyar szakos tanfelügyelő szerint mindannyian felelősek vagyunk az iskolai oktatás színvonaláért. Úgy kell dolgoznunk nap, mint nap, évről évre, egyre többet, hogy örömünk teljen ebben a munkában.
Rácz Levente önkormányzati képviselő, maga is a Báthory-líceum végzettje, az RMDSZ városi frakciójának és a polgármesteri hivatalnak a nevében kívánt sikerekben gazdag iskolai évet a diákoknak. „Tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, hogy a tanárok és a diákok közössége az, ami a Báthory sajátos erejét adja, kultúráját alakítja, arcélét megrajzolja. Ne feledjétek a csapatmunka, a bajtársiasság fontosságát, mert ezek azok az évek, amikor olyan kapcsolati hálóra tehettek szert, amely pótolhatatlan lesz további pályafutásotok során” –fogalmazott.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)