Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csíki Tünde
2 tétel
2014. szeptember 28.
Verestóy maradt az elnök
Különösebb meglepetések nélkül zajlott le péntek délután az Udvarhelyszéki Területi RMDSZ tisztújító küldöttgyűlése a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A szövetség államelnök-választási kampányindítójának árnyékában dicséretes megjelenési aránnyal gyűltek össze a küldöttek, a folyamat érvényességét szavatolta, hogy a 425 meghívott küldöttből 317 volt jelen.
Köszöntőbeszédében Verestóy Attila szenátor az udvarhelyszékit nevezte az RMDSZ legerősebb szervezetének, megemlítve, hogy példaértékű az alázatos szolgálat, amelyet a jövő érdekében teljesítenek. Az üdvözlőbeszédeket követően megszavazták a gyűlést levezető bizottság tagjait – Bíró Barna Botond, Verestóy Attila, Csíki Tünde, Antal Lóránt és Asztalos Ferenc jelölését a küldöttek ellenvetés nélkül elfogadták.
A megkezdett munka folytatása
A gyűlés első napirendi pontjaként a leköszönő elnök, Verestóy Attila, valamint a pénzügyi ellenőrző, az etikai és fegyelmi, illetve a szabályzatfelügyelő bizottságok tartották meg beszámolóikat, amelyeket ellenvetés és hozzászólás nélkül fogadtak el a küldöttek. A szenátor beszámolójában – a közelgő államelnök-választás fényében – a megkezdett folyamatok befejezésének fontosságát emelte ki, ugyanakkor elmondta, további munkát igényel a közelmúltban közvitára bocsátott Székelyföldi Területi Autonómiastatútum.
A szavazatok
A beszámolók után névsorolvasás következett – akiknek nevét szólították, a színpadon vehették át a szavazócédulát, amelyen egyetlen jelölt, Verestóy Attila volt feltüntetve. A 317 jelenlévő küldött közül 286-an adtak le szavazatot, amelyből 282 érvényes, míg 4 érvénytelen volt. 274 igen és 8 nem szavazattal a szenátor marad az Udvarhelyszéki Területi Szervezet elnöke. Miután Verestóy megköszönte a küldöttgyűlés bizalmát, kijelölte a pénzügyi ellenőrző, az etikai és fegyelmi, valamint a szabályzatfelügyelő bizottságok tagjait.
Három kivételével a tagok a régiek maradtak: Fancsali Kálmán és Nemes Melinda maradt a pénzügyi ellenőrző bizottságnál, de Verestói Károly helyett Sándor Barnát bízták meg. Az etikai és fegyelmi bizottság mindhárom tagja a régi maradt, Gálfalvi Sándor, Géczi Levente és Ilkei Árpád, míg a szabályzatfelügyelő bizottság két tagját cserélték le, Csíki Tündét Sófalvi Lászlóra, Kolumbán Sándort pedig Ványolós Istvánra, Bálint Attila pedig marad még egy mandátumot. Az új bizottságok névsorát többségi kézfelemeléssel fogadták el, végül pedig az újabb mandátumot szerző ügyvezető elnök, Bíró Barna Botond felolvasta az udvarhelyszéki választmány 66 nevet tartalmazó névsorát.
Jánosi András, Székelyhon.ro

2015. január 26.
Civil szervezetként működik a Gyergyói Édesanyák Egyesülete
2013 ősze óta találkoznak hétről hétre a gyergyói édesanyák a Szent István plébánián. Januártól immár hivatalosan is bejegyzett egyesületként működnek. A Fészek továbbra is nyitott és hasznos előadásokkal, programokkal várja az érdeklődőket, és az adománygyűjtés, a rászorultakon való segítés szintén folyamatos. Legutóbb szerdán délután látogattak el két felszegi családhoz.
Az édesanyák számára kikapcsolódást, feltöltődést, tapasztalatok megosztását, barátságok alakulását jelenti, ha csoportba tömörülve is megélik az anyaságukat. Az elmúlt közel másfél évben nagyon sok minden történt, kedd délutánonként a Szent István plébánia nagytermében gyűltek össze, hogy tervezzenek, beszélgessenek.
2015 a Fészek számára elhozta a jogi hátteret, immár hivatalosan is egy önkéntes alapon működő nonprofit szervezet lett a Gyergyói Édesanyák Egyesülete, amelynek a legfőbb céljai közé tartozik a gyergyói és környékbeli gyermekek, kismamák, édesanyák és családok védelme, informálása, érdekeiknek képviselete, anyagi és morális támogatása.
Az egyesület elnöke Lukács Imola, alelnökei Györfy Eszter, Fórika Eszter és Szász Emese, titkára Suciu Andrea, cenzor pedig Csíki Tünde. „Reméljük, hogy ilyen keretek között sokkal többet tudunk majd tenni a gyergyói és környékbeli emberekért” – mondta Lukács Imola elnök, hozzáfűzve: nagy lendülettel, rengeteg ötlettel és új tervekkel kezdték az évet.
A Fészek tagjai bekapcsolódtak a Születés hete elnevezésű rendezvénysorozatba, és első alkalommal rendezték meg Gyergyószentmiklóson a babahordozás nemzetközi hetét. Ötrészes előadássorozatra várták a várandós édesanyákat, gyermeket tervező párokat. Számos nyílt vagy csak a tagoknak szóló programot kínáltak, volt Márton-napozás, Mikulásvárás, tojásírás, farsangozás, sok-sok jó hangulatú rendezvény. „Az időszakos programjaink közül kiemelném a nagy népszerűségnek örvendő baba- és gyerekbörzéket, ahol az édesanyáknak lehetőségük van a gyerekeik által kinőtt, megunt ruhákat, játékokat, baba-mama kellékeket értékesíteni, vásárolni, ugyanakkor ezeknek a börzéknek közösségépítő jellegük is van, ugyanis személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki egymás között” – mondta Györfy Eszter.
A Fészek alapítótagjai és aktív szervezői – jelenleg több mint húsz aktív tag – olyan édesanyák, akik azt kívánják elérni, hogy Gyergyószentmiklóson és a környéken élő társaik érezzék: van, ahová tartozniuk, nincsenek egyedül a problémáikkal. Van egy közösség, ahol jól érezhetik magukat, lehetőségük van tanulni, fejlődni, információkhoz jutni, problémáikra megoldásokat találni és ahol minőségi szórakozási lehetőséget nyújthatnak gyermekeiknek. A Fészek ajtaja mindenki előtt nyitva áll, szívesen fogadják mindazon anyukákat, akik betartva a belső rendszabályzatot tagjai szeretnének lenni a Gyergyói Édesanyák Egyesületének.
A Fészek által szervezett idei első előadásra január 27-én, kedden délután fél hattól kerül sor a Szent István Plébánián. A Fészek vendége Kerekes Izabella gyermekgyógyász szakorvos lesz, aki a leggyakoribb gyermekbetegségekről beszél majd a jelenlévőknek.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro