Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csíki Imre
2 tétel
2004. április 27.
Ápr. 24-én Aradon több mint százharmincan jöttek el a tizedik székely találkozóra. Az aradi székelyek – Khell Levente és Péter Vilmos kezdeményezésére – 1993 óta tartják meg évente báljukat, ahol lehetőség adódik az ismerkedésre. Az Aradon letelepedett székelyek többsége Udvarhelyszékről, Kápolnásról, Siklódról érkezett, de jócskán vannak Felső-Háromszékről is. Ideiglenes kiállítás is nyílt Csiki Imre Aradon élő székely fafaragómester alkotásaiból. /(nagyálmos): Találkoztak az aradi székelyek. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./
2009. október 1.
Megnyitotta az október 6-i megemlékezést megelőző ünnepi rendezvénysorozatot szeptember 30-án az Arad megyei RMDSZ. A megemlékezés egy hétig tart, Aradi magyar napok elnevezéssel. Szeptember 30-án Aradon a Kultúrpalotában aradi képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás, az érdeklődők Matuz András, Kocsis Rudolf, Steinhübel Zoltán, Brittich Erzsébet, Pásztor Gyöngyi, Kisvárdai Lajos és Csíki Imre munkáit tekinthetik meg. Másnap néptánc-együttesek lépnek színpadra. /Aradon megnyitották a vértanúk tiszteletére szervezett megemlékezés sorozatot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./