Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csigi Levente
22 tétel
2008. szeptember 15.
A jövedelmezőség határán álló vállalkozások kapnak helyet az erdélyi magyar könyvpiacon. A nagyobb hazai magyar kiadók, a Pallas Akadémia, Koinónia és a Kriterion igazgatói szerint ennek ellenére megéri könyvekkel foglalkozni. Egy nagyobb kiadó évente harminc-ezer könyvet is nyomhat, forgalma pedig elérheti a négymillió lejt. Az erdélyi magyar bestseller háromezer példányban fogy legalább. A bevételek negyven százaléka a könyvesboltoké, hatvan marad a kiadóknak, ebből fizetik ki a jogdíjakat is. A kisebb kiadók csak egy stílusra hajtanak, ilyen a fiatal, kortárs irodalmat támogató Erdélyi Híradó, amely háromszáz példányban nyomtat egy kiadványt. A Gaudeamus kolozsvári könyvesbolt nem csak erdélyi, hanem külföldi olvasókat is becsábít, az Erdéllyel kapcsolatos könyvek, a művelődés és helytörténet a keresettebb, de az irodalmi könyvek is fogynak. A Koinónia kiadó ötszáz példányban hoz napvilágra egy könyvet, de vannak olyan kiadványaik, amelyek elérik a 3000 példányt, jelezte Visky András igazgató. Ilyen erdélyi bestseller a Kincses képeskönyv sorozat. A Pallas Akadémia 3000–5000 példányszámban is kinyom egyes címeket, mondta el Tőzsér József Gyula igazgató. A szépirodalmi művek közül Kányádi Sándor és Farkas Árpád műveit kedvelik az emberek. Népszerűek a történelmi témájú könyvek és a gyerekirodalom is. A Kriterion terjesztési igazgatója, Csigi Levente kifejtette: a szépirodalmi kiadványok ráfizetéssel járnak, ezek alapítványi pénzekből jönnek napvilágra. Muszka Sándor költő két kötetet jelentetett meg az Erdélyi Híradó Kiadónál. /Varga Melinda: Könyvek a profit határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2009. október 29.
Nemrég alakult újjá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. Az ülésen megválasztották az új megyei elnököt Gergely Balázs személyében, továbbá az elnökség tagjait, az országos küldötteket és póttagokat. Gergely Balázs kifejtette, a legfontosabb változás az, hogy az EMNT közképviseleti szervezetből civil-politikai mozgalommá alakul át. A mozgalom legfontosabb célkitűzése a romániai magyar közösség önrendelkezésének kivívása. Szükséges a monitoring tevékenység folytatása és a nemzeti szolidaritás erősítése, kapcsolati háló kialakítása Székelyföld székei és Erdély többi kisrégiója, valamint Erdély és Magyarország kisrégiós szerveződései között. Gergely Balázs szerint az RMDSZ és MPP közötti nézetkülönbségeket illetően a kinyilvánított célok többnyire azonosak. Az RMDSZ túlnőtte magát, lomhává vált, elkényelmesedett. Az MPP még túl gyenge ahhoz, hogy igazán komolyan vehessék. Kolozsváron a magyar közösség évek óta alszik. Ébren kell tartani a közösséget, a közösségi szellemet. Városszerte, lépten-nyomon a magyarságot gyalázó köztéri feliratok vannak, de olyan mértékű a passzivitás, hogy észre sem veszik ezeket. Gergely Balázs oroszlánrészt vállalt az MPP Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének megalakításában, az utóbbi elnöki tisztségét is betöltötte egy ideig. Mindezt azért vállalta, mert nem lehet ölbe tett kézzel ülni, amikor rosszul mennek a dolgok. Úgy látja, a tenni akarás nem zárható pártkeretek közé, és nem funkciók függvénye. Az EMNT Kolozs megyei szervezete elnökségének összetétele: Mátis Jenő, Kiss Budai Tibor, Dániel Márton, Pataki József, Csigi Levente, Tötszegi András, Mihály Ágnes, Varga Ibolya (jegyző), Gergely Balázs (elnök). /Papp Annamária: „Sziklákat leszünk képesek megmozgatni” Beszélgetés Gergely Balázzsal, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2010. november 18.
Az EMNT nyílt levele Kelemen Hunornak, Szőcs Gézának és Sorin Apostunak
Az elmúlt időszakban ellentmondásos hírek keltek szárnyra a felújított Mátyás-szoborcsoport hivatalos újraavatásával kapcsolatban.
Kolozsvár híres szülötte, történelmi személyisége, városunk jelképe 1443. február 23-án született. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezetének nevében javasoljuk, hogy a restaurált szoborcsoport újraavatását 2011. február 23-án, Mátyás király születésének 568. évfordulóján ünnepeljük. Kérjük Önöket, hogy Mátyás király emlékének tisztelegve, a magyar és a román állam közös támogatásával felújított Mátyás-szoborcsoport avatását 2011. február 23-ra időzítsék. Tisztelettel, Az EMNT Kolozs megyei szervezetének nevében Csigi Levente elnök, Erdély.ma
2010. november 19.
NYÍLT LEVÉL
Kelemen Hunornak, Románia kulturális miniszterének
Szőcs Gézának, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkárának
Sorin Apostunak, Kolozsvár polgármesterének
Tisztelt miniszter úr! Tisztelt államtitkár úr!
Tisztelt polgármester úr!
Az elmúlt időszakban ellentmondásos hírek keltek szárnyra a felújított Mátyás-szoborcsoport hivatalos újraavatásával kapcsolatban.
Kolozsvár híres szülötte, történelmi személyisége, városunk jelképe 1443. február 23-án született. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezetének nevében javasoljuk, hogy a restaurált szoborcsoport újraavatását 2011. február 23-án, Mátyás király születésének 568. évfordulóján ünnepeljük.
Kérjük Önöket, hogy Mátyás király emlékének tisztelegve, a magyar és a román állam közös támogatásával felújított Mátyás-szoborcsoport avatását 2011. február 23-ra időzítsék.
Tisztelettel, Az EMNT Kolozs megyei szervezetének nevében
Csigi Levente elnök
Kolozsvár, 2010. november 18. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 7.
Tiltakozás
a kolozsvári rendőrség eljárása ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezete elítéli a kolozsvári rendfenntartó hatóságok Tunyogi Bélával szemben alkalmazott módszereit, amikor december 1-jén lökdösődések közepette bekísérték a rendőrségre. Az íjászklub edzőjét a piros-fehér-zöld színű céltáblahuzat miatt vádolták törvénysértéssel, ennek ürügyén több mint 3 órán keresztül a rendőrségen tartották.
Az EMNT támogat minden olyan magyart, aki identitása miatt kerül kellemetlen, megalázó helyzetbe. Ugyanakkor felszólítjuk a kolozsvári rendfenntartó hatóságokat, hogy hagyjanak fel az ilyen jellegű, megalázó és felháborító „boszorkányüldözéssel”, az alkalmazott rendőrállomány tagjai körében pedig tudatosítsák és kezeljék tényként, hogy Kolozsvár lakosságának csaknem 20%-ának identitása, anyanyelve, nemzeti ünnepe, himnusza és zászlaja magyar.
Határozottan kérjük az akcióban résztvevő rendőrök és csendőrök közvetlen felettesének felelősségre vonását, és ennek rendőrségi nyilatkozatban történő közlését Kolozsvár, Tunyogi Béla személyében megsértett magyar lakossága felé.
Az EMNT Kolozs megyei szervezetének nevében
Csigi Levente elnök; Szász Péter, a Kolozsvári Demokrácia Központ irodájának vezetője. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 9.
RMDSZ-es akadályozás honosítás ügyben
Akadályozzák a demokrácia-központok munkáját a Kolozs megyei RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok – állítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei vezetősége, a községvezetők azonban cáfolják a vádat. Az EMNT-sek szerint a szövetség elöljárói Széken és Körösfőn gátolták munkájukat.
„Széken lakossági fórumot hirdettünk a honosítással kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében, ám a polgármester úr elterjesztette, hogy senki ne jelenjen meg a fórumon” – áll az EMNT közleményében.
A szervezet szerint hivatalosan kértek helyiséget a széki önkormányzattól, ahol a munkatársaik az ügyfeleket fogadhatják, de ezt a polgármester azzal az indoklással utasította vissza, hogy a honosítás ügyintézésével az RMDSZ foglalkozik. Így kénytelenek voltak egy magánszemély otthonában berendezni irodájukat, áll a közleményben. „Hazug, mocsok disznók, akik ezt állították. Én szedtem össze az embereket, az RMDSZ részéről tízen is részt vettek az EMNT és a demokrácia-központok szervezte lakossági fórumon” – reagált lapunknak az EMNT-sek vádjaira Sallai János széki polgármester. Az elöljáró elmondta, egy héttel a fórum után azért nem biztosított külön irodahelyiséget a demokrácia-központ munkatársainak, mert az önkormányzatnak nincs üres terme, azonban a helyi tanács felajánlotta, hogy a művelődési otthon bármikor a rendelkezésükre áll.
Az EMNT-sek azt állítják, Körösfőn is akadályokba ütköztek, amikor a helybeliek kérésére kiszálltak, hogy segítsenek a honosítással kapcsolatos iratcsomók összeállításában. „Mivel a lakossági fórumot a fűtetlen művelődési házban kellett megtartanunk, a jelenlevők elhatározták, hogy az iratcsomók összeállítását az iskola egyik, erre alkalmas helyiségében végezzük. A tulajdonképpeni ügyintézés előtti napon azonban Bukarestből, az RMDSZ-től letelefonáltak, hogy amennyiben a honosítás ügyintézése az iskolában történik, feljelentést tesznek a tanfelügyelőségen” – olvasható a közleményben, amely kifejti, mindkét esetben „a régi, diktatórikus időkre emlékeztető intézkedésekként” értékelik az RMDSZ hozzáállását.
Péntek László körösfői alpolgármester szintén cáfolta az EMNT-sek állításait. „Én hívtam fel Máté Andrást, hogy jogilag mi a teendő ebben a kérdésben. Ezt követően döntöttünk úgy, hogy nem engedjük be az EMNT és a demokrácia-központ munkatársait az iskolába, mert ott nincs helye politikának, mi sem megyünk oda pártgyűlést tartani” – szögezte le az elöljáró. Hozzáfűzte, nem tudják elfogadni az EMNT érvelését, miszerint a rendezvénynek nincs köze a politikához, ugyanis a fórumot hirdető plakáton az EMNT pecsétje is szerepelt, ez pedig politikai szervezet. Az alpolgármester – aki egyébként EMNT-tag – elárulta, a szervezet nem tájékoztatta őket időben a fórumról, ha tudják, az önkormányzat tüzelőjéből gyújtottak volna be a művelődési házba, így nyugodtan dolgozhattak volna ott a demokrácia-központ munkatársai.
Máté András RMDSZ-es képviselő a Krónikának elmondta, nem utasítást, csupán jogi tanácsadást adott Péntek Lászlónak. „Az iskola épülete az önkormányzat tulajdona, egyedül nekik van joguk dönteni arról, hogy milyen rendezvényeknek adnak helyet. Politikai gyűléseknek iskolákban nincs helye” – nyilatkozta a honatya. Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke cáfolatként elmondta, az EMNT nem politikai, hanem civil szervezet, ezért érthetetlen számukra az önkormányzatok magatartása.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)
2011. május 11.
Az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári sajtótájékoztatója
Összefogás, együttműködés, munkamegosztás – ezek az Erdélyi Magyar Néppárt jelszavai, mi ebben gondolkodunk. Nem váltópártot alapítunk, hanem a lemorzsolódott erdélyi magyar politikai közösséget akarjuk újraépíteni” – ezt Toró T. Tibor az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes öttagú vezetőtestületének elnöke fogalmazta meg szerdán, május 11-én a párt ideiglenes elnöksége Közép-Erdélyért felelős koordinátora, Gergely Balázzsal, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke, Csigi Leventével tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján. Toró T. Tibor bejelentette, az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzéséről május 26-án, csütörtökön lesz az első tárgyalás a Bukaresti Törvényszéken. A kezdeményezők május 5-én adták át a Bukaresti Törvényszéken a pártbejegyzéshez szükséges közel 30 ezer támogató aláírást.
Toró T. Tibor visszautasította azokat vádakat, miszerint az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása történelmi tévedés volna, s hogy az alakuló párt külföldi közpénzekből jönne létre. „Az RMDSZ politikai alelnöke feljelentés-ízű nyilatkozatában ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg velünk szemben, amelyeket az elmúlt húsz évben a Szövetségről állították a román nacionalista pártok képviselői” – mondta az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke, majd így folytatta: „az RMDSZ vezetőinek be kell látniuk, hogy az eddigi hegemonisztikus politizálás nem tartható és az Erdélyi Magyar Néppárt nem ellenfél, hanem társ.”
Toró T. Tibor emlékeztetett: „az RMDSZ-ben nem jött létre a politikai pluralizmus, e történelmi mulasztás következménye, hogy ma a romániai magyar politikában több szereplő is jelen van” – tette hozzá Toró T. Tibor.
Toró T. Tibor közölte: az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja Tőkés László elképzelését az önkormányzati választások előtti belső választások megtartásáról. „A közösség, vagyis a nép döntse el az arányokat, és akkor ilyen felállásban mehetünk jogérvényesítésért Bukarestbe, Budapestre vagy Brüsszelbe” – mondta Toró T. Tibor. Toró T. Tibor reményét fejezte ki, hogy „többen vannak, akik így gondolják, és kevesebben, akik továbbra is a hegemonisztikus politikában gondolkodnak”.
Gergely Balázs bejelentette: mivel az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnökségében vállalt feladatkörét összeférhetetlennek tartja a Demokrácia Központok országos igazgatói megbízatásával, utóbbiról szerdán lemondott. Hozzátette: Kolozs megyében a 2000. évi közel 70 ezerről 2008-ban 35 ezerre csökkent a magyar szavazatok száma, ennek okai pedig nem az elvándorlásban, hanem Tőkés Lászlónak az RMDSZ 2003. februári, szatmárnémeti kongresszusán történt félreállítása által okozott törésben, a funári korszak s az ezzel járó spontán mozgósító hatás megszűnésében, valamint a megyei érdekképviselet tehetetlenségében keresendők. „A valamikori közel egymillióról 350-400 ezerre apadt a romániai magyar szavazók száma, mi a lemorzsolódott 600 ezer szavazót akarjuk megszólítani és visszahozni a politikai életbe. Ez a fő feladatunk és felelősségünk” – tette hozzá Gergely Balázs.
Csigi Levente elmondta: Kolozs megyében Kolozsvár mellett Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Mérában, Várfalván és Magyarvistában sikerült jelentős számú támogató aláírást gyűjteni. Kolozs és Fehér megyében nagyjából zökkenőmentesen zajlott az aláírásgyűjtés, Hunyad megyében azonban az RMDSZ helyi vezetői burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket.
Erdély.ma
2011. május 11.
Egyeduralkodás helyett együttműködést ajánl az EMNP
A kezdeményezők célja a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséről, az aláírásgyűjtési folyamat lezajlásáról, a leendő új politikai alakulat főbb célkitűzéseiről, a magyar választópolgárok lemorzsolódásának okairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi régiójának vezetője és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke. Toró T. Tibor közölte, hogy a párt bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: céljuk a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Úgy vélte, az RMDSZ-nek át kell állnia a hegemonisztikus, egyeduralkodó politikáról az együttműködés politikájára. Ezért Toró tárgyalásokat kezdeményezett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében a három erdélyi politikai csoportosulás – RMDSZ, MPP és EMNP – képviselői között.
Az EMNT tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Csigi Levente elmondta: Kolozs megyén kívül Fehér és Hunyad megyében is segédkeztek az aláírások összegyűjtésében. Az EMNT Kolozs megyei elnöke közölte, Hunyad megyét kivéve, ahol Winkler Gyulának, az RMDSZ helyi elnökének az emberei burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket, többnyire mindenhol zökkenőmentesen zajlott az akció. Kolozs megyében, Kolozsvár mellett nagyon sok aláírást gyűjtöttek Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Magyarvistán és Várfalván. A legtöbbet, körülbelül ezret Kolozs megyében sikerült összegyűjteniük, a többi helyszínen ezek száma 850 körül tehető.
Nem az elvándorlás a fő ok
Gergely Balázs nem feltétlenül ért egyet a sajtóban napvilágot látott azon véleményekkel, amelyek szerint a magyar szavazók arányának csökkenése elsősorban a kivándorlással és a demográfiai visszaeséssel hozható kapcsolatba.
Az EMNT Közép-Erdélyi régiójának elnöke úgy véli: Kolozs megye esete jól példázza azt a folyamatot, amely egyébként országosan is megfigyelhető. Gergely emlékeztettet arra, hogy 1990-ben Kolozs megyében 90 ezer magyar szavazó járult az urnákhoz, ez majdnem 80 százaléka volt a teljes magyar választókorú lakosságnak. 2000-ben a szavazatok száma viszont 70 ezerre, 2004-ben 55 ezerre és 2008-ban 35 ezerre csökkent. Következésképpen nyolc év, azaz 2000 és 2008 között felére esett vissza a Kolozs megyei magyar voksok száma.
„Tekintettel arra, hogy a kilencvenes évek folyamán az elvándorlási hullám lejárt, a 2000-es éveknek nem ez a fő jellemzője. A lemorzsolódás okát tehát elsősorban abban látom, hogy 2003-ban Tőkés Lászlót megfosztották a tiszteletbeli elnöki tisztségtől, és ennek nyomán bekövetkezett egy törés a korábban többé-kevésbé egységes magyar érdekképviseletben” – mondta az EMNT politikusa.
Gheorghe Funar mozgósító ereje
Gergely Balázs hangsúlyozta: Kolozs megye esetében fontos mérföldkövet jelent a Funar-korszak lejárta, hiszen paradox módon ő volt az a polgármester, aki mozgósító hatást gyakorolt a magyar szavazóbázisra, „gyakorlatilag összetartotta és elkényelmesítette a nyájat”.
„Nem kellett az embereket különösebb módon mobilizálni, hanem maguktól járultak az urnákhoz” – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve: ez a korszak a 2000-es évek első harmadának a végén lezárult, ezt követően pedig a megyei politikai elit nem találta meg azokat a válaszokat és eszközöket, amelyekkel a szavazóbázist egyben tudná tartani.
„Ezt a drasztikus csökkenést megállítani csak akkor lehet, ha komolyan megpróbáljuk megkeresni azokat az eszközöket, hívó szavakat és módszereket, amelyekkel újra mozgósítani tudjuk a magyar közösséget. Ezek a választók nem tűntek el, nem vándoroltak el, hanem itt vannak közöttünk. Az új magyar párt feladatát tehát abban látom, hogy minél nagyobb arányban tudja megszólítani az elmaradt szavazókat” – szögezte le Gergely Balázs.
A politikus kiemelte, hogy Kolozsvárnak mint Erdély fővárosának fontos helyet szánnak a párt programjában. Gergely Balázs közölte: szakértői csapatot alakítottak ki annak érdekében, hogy egy ütőképes, komoly, huszonegyedik századi főváros-projekt szülessen meg. Ugyanakkor bejelentette, hogy a leendő pártban betöltendő szerepéből adódó összeférhetetlenségi okok miatt lemond a Demokrácia Központok igazgatói tisztségéről.
Toró együttműködő politikát ajánl
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az új párt célkitűzése a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Közölte, hogy az EMNP bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Elmondása szerint heteken keresztül ellenőrizték a begyűlt aláírásokat, de egy párt bejegyzése nem kizárólag csak technikai és jogi ügy, hanem „kőkemény politikai kérdés”.
„Nagyrészt érthető, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) tisztségviselői nem örülnek az új pártnak” – fejtette ki, hozzátéve: az RMDSZ-nek szép lassan át kell állnia a hegemonisztikus politikáról az együttműködő politikára, ha továbbra is képviselni akarja a magyar érdekeket.
„Mi nem egy váltópártot akarunk építeni, amely a másikat félre akarja tenni, hanem olyan politikai eszközt akarunk a magyarság kezébe adni, amellyel új lehetőségek nyílnak az érdekérvényesítés terén” – mondta Toró T. Tibor. Rámutatott: a kulcsszó az összefogás, az együttműködés és a munkamegosztás.
Az EMNT ügyvezető elnöke kitért Tőkés László EMNT-elnök javaslatára, amely szerint a jövő évi önkormányzati választások előtt szervezzenek előválasztást, és készítsék el az erdélyi magyarokat magába foglaló, választási névjegyzékként is működő nemzeti katasztert. Toró T. Tibor emlékeztetett arra, hogy a kataszter kérdése és a belső választások megszervezése hosszú éveken keresztül vita tárgyát képezte az RMDSZ-ben. Szép lassan azonban elfáradtak a szereplők, s kiszorították azokat, akik ezeket az elképzeléseket képviselték, a belső választásokat pedig egyfajta belső tisztújítássá degradálták – mutatott rá.
„Az a tény, hogy nem sikerült összeállítani a nemzeti katasztert és érvényesíteni a belső választásokat, az egyik fő oka annak, hogy 2003 után megjelentek az RMDSZ-en kívüli szerveződések, hiszen nem sikerült érvényesíteni a politikai pluralizmust a szövetségen belül” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus közölte: levelet intézett Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez és a szövetség elnökségi tagjaihoz, amelyben Tőkés László javaslatának megfontolását szorgalmazza. Ugyanakkor javasolja, hogy a három politikai csoportosulás képviselői az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében beszéljék meg az esetleges együttműködés konkrét vonatkozásait.
„Remélem, hogy mindhárom csoportosulásban többen vannak olyanok, akik igazából ebben a modellben gondolkodnak, és kisebbségben találhatók a hegemonisztikus szemléletmódot előnyben részesítők” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Vitán felüli kérdések
Hangsúlyozta: a feleknek meg kell beszélniük azokat a kérdéseket, amelyeket a pártpolitikai csatározások alól ki kell venni. Ilyen például a népszámlálás, a csángó- vagy a szórványkérdés stb., ezeket – szerinte – nem szabad átpolitizálni. Toró T. Tibor úgy vélte, az autonómiának is vitán felüli kérdésnek kell lennie.
A leendő párt anyagi hátterére vonatkozó kérdésre Toró elmondta: mint minden párt az EMNP is saját forrásokból – a tagság hozzájárulásából, a támogatóktól származó összegekből – gazdálkodik majd.
Az EMNT ügyvezető elnöke leszögezte: az EMNP nem Tőkés Lászlónak a pártja. Ez olyan értelemben Tőkés-párt, hogy a politikus által képviselt értékrendet akarja felvállalni.
„Tőkés László pártunk védnöke, nagyon szoros kapcsolatban vagyunk vele, és arra törekszünk, hogy ez így is maradjon, hiszen az ő elképzeléseit viszi tovább intézményesen a pártpolitika eszközeivel” – mondta.
• Az oktatási-nevelési támogatásokról szólva az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor úgy vélte: pozitívnak tartja a támogatáspolitika reformját. Toró szerint jó jel, hogy az oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását visszaadták a szakmai szervezetnek, azaz a Románia Magyar Pedagógusszövetségnek (RMPSZ), hiszen ez áll a legközelebb a gyermekekhez és a szülőkhöz.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)
2011. május 11.
Körvonalazódik az EMNP-program: Tusványoson mutatják be a vitairatát
Toró szerint az RMDSZ-nek át kell állnia a hegemonisztikus politikáról a konszociatív politikára, ha továbbra is képviselni szeretné a magyar érdekeket.
„Május 26-án lesz az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése kapcsán az első tárgyalás a Bukaresti Törvényszéken” - jelentette be Toró T. Tibor, a párt ideiglenes vezetőtestületének vezetője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke mai, kolozsvári sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, a pártbejegyzési folyamat kihirdetésétől számítva 15 naptári nap áll azoknak a rendelkezésére, akik kifogásokat emelnének a párt bejegyzése ellen. Elmondta, a kellemetlenségek elkerülése végett a kezdeményezők fokozottan figyeltek a törvényes feltételek teljesítésére: a hibákat elkerülendő, heteken keresztül ellenőrizték a begyűjtött aláírásokat. 
”Természetesen nemcsak jogi vonatkozásai vannak egy pártbejegyzésnek, hanem egy kőkemény politikai kérdés is. Minden új párt megjelenése felborzolja a kedélyeket, a reakciók ebben az esetben sem maradtak el. Az, hogy az RMDSZ vagy az MPP tisztségviselői nem örülnek, érthető. Az RMDSZ-nek lassan át kell állnia a hegemonisztikus politikáról az együttműködő, konszociatív politikára, ha továbbra is képviselni szeretné a magyar érdekeket. Mi nem egy, a többi párt félreállítását célzó váltópártot akarunk építeni, hanem egy olyan politikai eszközt akarunk a magyar közösség kezébe adni, amellyel új lehetőségek nyílnak az érdekérvényesítésre” - így Toró. Elmondta, az RMDSZ-re és az MPP-re egyelőre partnerként tekintenek, azonban ezek a politikai alakulatok egyelőre váltópártban gondolkodnak, tehát úgy állnak a kérdéshez, hogy vagy ők érvényesülnek a politikai porondon, vagy pedig versenytársaik. Toró szerint egy kisebbségi társadalomban ez a típusú szemlélet nem működik. “Mi számbeli kisebbségben élünk, egy kisebbségi társadalmat akarunk építeni, ahol a céljainkat a román nemzetállami logika ellenében akarjuk érvényesíteni. Az EMNP az összefogás, az együttműködés és a munkamegosztás kulcsszavakat tűzi zászlajára, és így indul csatába az érdekérvényesítésért” - jelentette ki Toró. Szerinte az, hogy Kelemen Hunor történelmi tévedésnek nevezi az új párt bejegyzésének elindítását, az érthető, hiszen neki kell szembesülnie azzal, amivel az elmúlt 20 évben elődei nem kívántak foglalkozni. Toró nehezményezte, és egyúttal visszautasította Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke vádjait, melyek szerint az új párt kezdeményezői magyarországi támogatásból finanszírozzák az EMNP megalakítását. Ugyanakkor azt sem veszi jó néven, hogy Borbély “ötleteket ad a különböző hatóságoknak”, hogy ezek vizsgálódni kezdjenek, miközben elfelejti, hogy neki is ugyanilyen jellegű vádakkal kellett szembesülnie, amikor a magyar civil társadalomnak juttatott, különböző legitim identitáserősítő támogatásokat politikai támogatásnak titulálta a szélsőséges vagy kevésbé szélsőséges román közvélemény. Toró T. Tibor történelmi mulasztásnak nevezte az erdélyi magyarok nemzeti katasztere összeállításának elmaradását, amelyet már az RMDSZ indulását követően szorgalmazott a tiszteletbeli elnöki tisztséget betöltő Tőkés László. Elmondta, több határozat született arra vonatkozóan, hogy össze kell állítani ezt a választói névjegyzékként is működő összmagyar katasztert, amelynek alapján általános, titkos és közvetlen belső választásokat lehetett volna tartani. Szerinte akkoriban az RMDSZ-en belüli viszonyok eldöntésére szolgált volna egy ilyen választás, azonban ezt nem sikerült érvényesíteni, az ellenzéki hangot megütők kiszorultak a szövetségből.
”Azt hiszem, hogy ez a fő oka annak, hogy 2003 után megjelentek az RMDSZ-en kívüli szerveződések, hiszen nem sikerült a politikai pluralizmust megjeleníteni, amelynek eszköze a belső választás lehetett volna. Így született meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség – amelyből később kinőtt a Magyar Polgári Párt -, illetve a Székely Nemzeti Tanács” - vázolta. 
Gergely Balázs, az új párt ideiglenes vezetőségének tagja szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak az lesz a nem kis kihívást jelentő feladata, hogy megszólítsa azokat az embereket, akik kiábrándultság miatt az utóbbi szavazásokkor nem járultak urnákhoz. Gergely emlékeztetett a Toró által a múlt héten, a párt bejegyzésének elindítása apropóján tartott sajtótájékoztatón elmondottakra, miszerint az elmúlt két évtizedben 1 millió magyar szavazóról 350-400 ezerre “sikerült letornázni” a választók számát. Gergely szerint nem feltétlenül igazak azok az állítások, melyek szerint a demográfiai csökkenések, a kivándorlás, lemorzsolódás, hanem inkább a mindenkori magyar politikai elit, azaz az RMDSZ a felelős ezért.
Kijelentése indoklásául Kolozs megyére vonatkozó adatokat ismertetett: 1990-ben Kolozs megyében 90 ezer magyar szavazó járult az urnákhoz, amely az akkori választási joggal bíró lakosságnak majdnem 80%-át tette ki. 2000-ben 90 ezerről 70 ezerre csökkent Kolozs megyében a magyar szavazók száma. 2004-ben ez a szám 55 ezerre, majd 2008-ban 35 ezerre csökkent. Nyolc év leforgása alatt felére csökkent a Kolozs megyei szavazóbázis, és ez szerinte nem magyarázható az elvándorlással, mert ez a tendencia a 2000-es években már lezárult. Gergely szerint ehhez a töréshez az is hozzájárult, hogy 2003-ban az RMDSZ megszüntette a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztséget. Ami ennél is fontosabb, hogy ugyanekkor múlt el a Funar-korszak fenyegetése, amely egyébként mobilizáló hatással bírt a magyar szavazókra.
Szerinte a csökkenést a hívószavak, válaszok, eszközök megtalálásával lehet megállítani. Bejelentette, ehhez gyakorlatilag az EMNP programalkotása folyamatában Kolozsvárnak külön programot szán az új párt. Elmondta, ennek elkészítése elkezdődött, a munkát személyesen koordinálja. “Egy szakértői csapatot alakítottunk ki annak érdekében, hogy egy ütőképes, komoly, modern, 21. századi erdélyi főváros projektet megírjunk” - jelentette ki.
Toró az EMNP országos programjáról beszélve elmondta, két oldalról közelítik meg a kérdést. “Egyrészt léteznek szakmai műhelyeink, amelyek az általános elveket tartalmazó keretprogramot dolgozzák ki. A keretprogramot három régióra bontanánk le: Közép-Erdélyre, a Székelyföldre és a Partiumra, továbbá az ágazati programokra is lebontanánk”. Ennek a keretprogramnak a vitairatát július harmadik hetében megszervezett Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktáborban mutatják be. Másrészt konzultációt is terveznek, amely során a közösségekkel, az emberekkel kommunikálnak, feltérképezik ezek problémáit. “Ez már a EMNP megszervezési folyamata, amikor is létrehozzuk a regionális, települési szervezeteket. Ezzel párhuzamosan a hegynek a túloldalán fúrjuk szakmai munkával az alagutat, és reméljük, hogy ez a két alagút találkozik, és fény is lesz benne, és ezt a fényt az EMNP fogja meggyújtani” - fogalmazott.
Toró elmondta, ugyanakkor léteznek olyan kérdések, amelyeknek ki kell kerülniük a pártpolitikai csatározások alól.
Ilyen témák a csángókérdés, a szórvány problémája, illetve a népszámlálás ügye. A Transindex kérdésére Toró elmondta, az autonómia kérdése is egy olyan ügy, amelynek felül kellene kerekednie a politikai vitán. “Jelenleg még nem tartunk ott, hogy depolitizáljuk az autonómia kérdését” ‒ mondta, hozzátéve, hogy ez a téma nemcsak arra való, hogy bekerüljön a választási kampányok során a programba, el kell jutni a munka leosztásához, ellenkező esetben nehéz lesz kiemelni a pártközi csatározások alól.
Toró reménykedik abban, hogy év végéig megszervezik a párt első országos gyűlését, amelyen megválasztják a párt legitim döntéshozó testületeit.
A Transindex érdeklődésére Toró elmondta, a párt finanszírozásához szükséges keretet tagságdíjból, szponzoroktól érkező támogatásokból gyűjtik össze. Elmondta, amennyiben az EMNP parlamenti szerephez jut, az állami támogatások is szóba jöhetnek majd.
Még elmondta, amint az anyagiak megengedik, konzultációt indítanak, amelyből kiderülhet, hogy melyek azok a célkitűzések, amelyeket az új pártnak érdemes felvállalni a magyar közösség elvárásainak megfelelően. Beszámolt arról, hogy a népszámlálás kérdésében mind az RMDSZ, mind az EMNT létrehozott egy munkacsoportot, ez a két csoport pedig elkezdett közeledni egymáshoz.
Toró üdvözölte azt a tényt, hogy az oktatási-nevelési támogatások lebonyolítása átkerült a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséghez. Úgy véli, ez egy jelentő lépés a támogatások depolitizálása felé, amellyel elindult a támogatáspolitika reformja is. 
Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke beszámolt a Kolozs, Beszterce és Hunyad megyei aláírásgyűjtésről. Elmondta, az EMNT Kolozs megyei szervezete nemcsak Kolozs megyében, hanem Fehér és Hunyad megyében is segédkezett az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításához szükséges aláírásgyűjtésekben. Csigi elmondta, az aláírásgyűjtés nagyjából zökkenőmentesen zajlott Kolozs és Fehér megyében, ám Hunyad megyében „Winkler Gyula emberei” burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtéssel foglalkozókat, ezért oda személyesen is kiszállt a Kolozs megyei csapat, hogy az aláírásgyűjtésben segítsen.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2011. május 24.
A plakett nyilvánvaló provokáció - Az EMNT nyílt levele
Kolozsvár polgármesteri hivatalához, Kolozsvár rendőrségéhez, Kolozsvár csendőrségéhez: Megütközéssel vettük tudomásul, hogy Mátyás király kolozsvári lovas szobrának talapzatán engedély nélkül újból elhelyeztek egy, a történelmi valóságot elferdítő és a magyarságot sértő feliratot tartalmazó bronztáblát, valamint hogy a város bejáratainál eltűntek az érkezőket románul, magyarul, németül, angolul és franciául üdvözlő, alig egy nappal korábban felszerelt feliratok.
Mindezek a törvénysértések egyben nyilvánvaló provokációk, amelyek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbant súlyos nemzetiségi zavargások kiváltó okait juttatják eszünkbe.
Súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az illetékes hatóságok az azonnali és határozott fellépés helyett tétlenül szemlélik az eseményeket, ezáltal hallgatólagosan járulva hozzá – akárcsak Marosvásárhely tragikus emlékezetű márciusán – a feszültség fokozásához és a helyzet elmérgesedéséhez
Határozottan visszautasítjuk és elítéljük ezeket a cselekedeteket, és követeljük a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé elhelyezett, a Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla azonnali eltávolítását, a város bejáratainál az érkezőket üdvözlő ötnyelvű táblák visszahelyezését, valamint a két nyilvánvaló bűncselekmény elkövetőinek felderítését és felelősségre vonását.
Kolozsvár, 2011. május 24.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében
Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök
Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke
2011. május 24.
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza a Iorga-idézet ügyében
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza abban a közleményében, mely szerint a Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó táblának a Mátyás-szoborcsoport elé helyezése a restaurálási terv része. A Kelemen Hunor kulturális miniszter által a Krónikához eljuttatott dokumentumokból kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a polgármesteri hivatal, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálás dokumentációjában.
Ezt a tervet hagyta jóvá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság. A tervnek része a tábla is, pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. A kolozsvári Polgármesteri Hivatal által tegnap elhelyezett tábla nem az engedélyezett szöveget tartalmazza, emiatt ezt onnan el kell távolítani” – áll a kulturális miniszter által küldött tájékoztatóban.
A jóváhagyott terv pontosan leszögezi, milyen felirat kerül a szoborra, illetve a műalkotás elé tervezett táblára. Utóbbiról a dokumentum 3.9 paragrafusa beszél, amely szerint négy nyelven tüntetik fel a következő feliratot: „Mátyás Király Lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902 október 12-én”. A domumentumcsomag nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Iorga-féle idézetre.
A Kolozsi Tibor szobrászművész aláírásával ellátott javaslatokat (a tábla pontos tervével együtt) maga Sorin Apostu polgármester is jóváhagyta. A restaurálást végző Concefa cégnek küldött levelében az áll: a „MATHIAS REX” feliratot tartalmazó táblát ugyanúgy helyezik vissza a szoborra, ahogy a restaurálás megkezdése előtt volt – az Utilitas Kft és a Part of Art alapítvány közös tervének megfelelően. Ugyanakkor a szobor elé tervezett táblát a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott tervnek megfelelően készítik el.
A kolozsvári polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazta. Oana Buzatu szóvivő szerint az építkezési engedély is előírta egy „feliratos, bronzból készült lap” elhelyezését. Mint mondta, a restaurálást végző vállalat valószínűleg csak most helyezte el a táblát – ahogyan a terv azt előírta.
Kelemen Hunor kedd délelőtt felszólította a városházát, hogy azonnal távolítsa el az új táblát a szobor közeléből, az ugyanis mindössze a magyar és román közösségek közötti mesterséges feszültségkeltésre szolgál. Érvei szerint a műemlékvédelmi törvény is tiltja annak elhelyezését.
Egyetért László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere Kelemen Hunor azon felszólításával, hogy azonnal el kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a szoborcsoport elől.
Az alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta a kolozsvári polgármesteri hivatal állítását, miszerint már az építkezési engedély tartalmazta a fent említett tábla elhelyezését. „Percről percre követtem az engedélyeztetési eljárást, a kulturális minisztérium által elfogadott technikai terv pedig nem csupán azt írja elő, hogy csak egyetlen bronztáblát helyezzenek el a szoborcsoport talapzata előtt, hanem annak teljes szövegét tartalmazza, sőt még a betűtípust is rögzíti” – nyilatkozta a Krónikának László Attila, aki állítása alátámasztására szó szerint felolvasta az engedélyezési dokumentáció vonatkozó passzusait. Az alpolgármester hozzáfűzte: megkapta Virgil Popnak, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Bizottság elnökének a jelentését, amelyben Pop is azt kéri: távolítsák el a táblát, illetve javasolja, hogy az eredeti terveknek megfelelően, helyezzék középre a hivatalosan engedélyezett, most a szoborcsoport jobb oldalán látható négy nyelvű bronztáblát.
„Félrevezeti a közvéleményt a kolozsvári önkormányzat” – reagált lapunknak a polgármesteri hivatal közleményére Máté András, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke. „Amit tettek bűnténynek minősíthető” – kommentálta a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését az egyébként jogász végzettségű politikus. Kérdésünkre, hogy a történtek hogyan befolyásolják az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) koalíciós együttműködését, Máté András leszögezte: nem marad következmény nélkül, főleg akkor, ha az önkormányzat még kedden nem távolítja el a táblát. Hozzáfűzte: épp ezért péntekre összehívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Állandó Tanácsát. „Ez nem csak a kolozsvári RMDSZ hátbatámadása, hanem a kolozsvári magyarság arcul csapása” – nyilatkozta a Krónikának Máté András.
A Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt hétfő délután jelent meg egy román nyelvű tábla, melyen a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ellen egyébként tegnap délután tiltakozó akciót hirdettek az egyik közösségi portálon: a résztvevőket arra kérték fel, hogy este nyolc órakor takarják el virágokkal a bronztáblát. A felhívás szerint az akció egy hétig tart, ennyi ideig szeretnék, ha a feliratot virágszőnyeg takarná el.
Gyújtópontban – El kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát!
Szőcs Géza: Brutális beavatkozás a szobor esztétikai terébe
A Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett vitatott tábla eltávolítását kérte Kelemen Hunor művelődési miniszter a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, amely azonban tegnap azt állította, hogy törvényesen történt a Nicolae Iorga idézetét tartalmazó tábla elhelyezése. Kelemen tegnap délután újabb közleményt bocsátott ki, amelyben ismételten a tábla eltávolítására szólította fel az önkormányzatot, és csatolta azokat a dokumentumokat, amelyekből egyértelműen kiderül: az országos műemlékvédelmi bizottság csak a már korábban elhelyezett, négynyelvű felirat elhelyezését hagyta jóvá. Kolozsi Tibor restaurátor is ugyanerről számolt be lapunknak, aki maga készítette el a táblát, és szereltette fel a szobor elé. Ez nem pontosan a tervrajzban szereplő helyre került, hanem kicsit odébb, a gyep enyhén baloldali részén. Ezt a helyzetet használták ki a Iorga-idézetet tartalmazó tábla kifüggesztői, bár az eszközölt változtatásokról írásos dokumentum létezik.
A művelődési minisztérium hétfőn késő este kiadott közleményében arra kérte Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy haladéktalanul távolítsák el a Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet is tartalmazó táblát a szobor előtti gyepről, amit hétfőn délután vettek észre először Kolozsvár főterén.
László Attila kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott hétfőn, hogy engedély nélkül, törvénytelenül helyezték el azt a szobor talapzata előtti gyepre. Csakhogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya kedden délelőtt közleményben azt állította, hogy az „építtető cég” helyezte el hétvégén a táblát az emlékmű restaurálására a 2008. december 8-án kibocsátott 1237-es számú építkezési engedély alapján. A hivatal sajtóosztálya a közlemény mellé egy tervrajzot is csatolt, amely szerint a szobor fő alakja elé, tehát a gyepes rész kellős közepén egy tájékoztató táblát kell elhelyezni.
„A múlt hét végén a kivitelező által felszerelt plakett fontos tudnivalókat tartalmaz a szobor történetét illetően” – szögezi le a városháza. Ez egyébként kizárólag román nyelvű, és a fordításban így hangzik: „1932 – a szobor talapzatára feliratozzák a nagy történész Nicolae Iorga idézetét: «A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult» 2010 – a szoborcsoport restaurálásakor megtartották a Fadrusz J. által elhelyezett feliratot, amely azon a munkán szerepelt, amellyel megnyerte az 1894-es versenyt: «Mathias Rex».
Kolozsi: megindokoltuk a változtatást
Az április eleji újraavatási ünnepség előtt elhelyezett négynyelvű tábla román, magyar, angol és német nyelven írja le, hogy Fadrusz János alkotásáról van szó, és felidézi, hogy 1902-ben avatták fel a szobrot. Ezt a szoborhoz viszonyítva enyhén baloldali részen rakták ki a gyepen, vagyis eltértek az eredeti tervrajztól.
Kolozsi Tibor képzőművész, az alkotás restaurátora lapunknak elmondta, hogy gyakorlati szempontok miatt módosították a tábla eredetileg meghatározott helyét, amiről hivatalos iratokat is készítettek, és megindokolták a változtatást. Szerinte a restauráláskor használt acélállvány betonalapja már megvolt a munkálatok befejezésekor, ezért célszerűnek tartotta, hogy erre szereljék fel a táblát. Ellenkező esetben egy újabb alapot kellett volna önteni a tervrajz által eredetileg kijelölt helyre. Kolozsi szerint az emlékmű restaurálásának engedélyezésére vonatkozó dokumentumokban – amit a román művelődési minisztérium hagyott jóvá – pontos leírás van arról, hogy a tájékoztató táblának milyen szöveget kell tartalmaznia. Kolozsi szerint kizárt, hogy az általuk elkészített feliraton kívül egy másik tábla elhelyezésére vonatkozó tervek is szerepeltek volna a jóváhagyott dokumentumok között. A polgármesteri hivatal által elküldött tervrajz szerint egyébként a szobor előtt egyetlen táblának van kijelölve hely, nem pedig kettőnek.
A Kolozsi által elmondottakat tegnap délután megerősítette a szoborcsoport restaurálására vonatkozó projektből származó kivonat is, amely szerint a restaurálási tervnek része a tábla is. Pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. Kelemen Hunor szerint ezért el kell távolítani a hétvégén elhelyezett táblát, hiszen az nem az engedélyezett szöveget tartalmazza.
Szabó Bálint, a restaurálás terveit készítő Utilitas Kft. vezetője cáfolta, hogy ők helyezték volna el a vitatott táblát. Szerinte a tervrajzban középen látható tábla csakis az a négynyelvű felirat lehet, amit már az újraavatás előtt helyeztek el a restaurátorok. Hozzátette: csütörtökön az országos műemlékvédelmi bizottságnál tisztázzák a részleteket, és az Utilitas ez után közli az üggyel kapcsolatos hivatalos álláspontját.
Felül kell vizsgálni a PDL-vel a megállapodást
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felháborítónak tartja, hogy a Mátyás-szoborcsoporthoz tartozó zöldövezet közepére elhelyezték a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát. Az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke, Máté András Levente és Csoma Botond, az RMDSZ városi frakciójának vezetője tegnap szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben leszögezik: sajnálatosnak tartják, hogy a PD-L-vel kötött helyi koalíciós megállapodása ellenére erre a minősíthetetlen gesztusra sor került, egy magát multikulturálisként meghatározó, és Európa kulturális fővárosa címére pályázó településen.
„Kolozsvár egész magyarságának arculcsapása elleni tiltakozásunk jegyében minden politikai és jogi lehetőséget latba vetünk a bűncselekménynek minősülő provokációt elkövetők azonosítása érdekében. Felszólítjuk egyben a polgármestert, hogy azonnali hatállyal távolítsa el a jogtalanul elhelyezett, sértő táblát. Annál is inkább, hogy az építkezési engedélyt nem a Iorga-tábla kihelyezésére bocsátották ki, hanem a szoborcsoport restaurálására vonatkozó információk közlésére” – hangsúlyozzák.
Az RMDSZ képviselői úgy vélik: mivel a kormánypárti polgármesternek tudomása volt a tábla elhelyezéséről, az RMDSZ és PD-L közötti együttműködés azonnali felülvizsgálatára van szükség.
Nyílt levélben tiltakozik az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök és Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke nyílt levélben fordulnak Kolozsvár polgármesteri hivatalához, a rendőrségéhez és a csendőrségéhez. Ebben megütközéssel veszik tudomásul, hogy Mátyás király kolozsvári lovas szobrának talapzatán engedély nélkül újból elhelyeztek egy, a történelmi valóságot elferdítő és a magyarságot sértő feliratot tartalmazó bronztáblát, valamint hogy a város bejáratainál eltűntek az érkezőket románul, magyarul, németül, angolul és franciául üdvözlő, alig egy nappal korábban felszerelt feliratok.
„Mindezek a törvénysértések egyben nyilvánvaló provokációk, amelyek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbant súlyos nemzetiségi zavargások kiváltó okait juttatják eszünkbe” – állapítják meg.
Véleményük szerint súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az illetékes hatóságok az azonnali és határozott fellépés helyett tétlenül szemlélik az eseményeket, ezáltal hallgatólagosan járulva hozzá – akárcsak Marosvásárhely tragikus emlékezetű márciusán – a feszültség fokozásához és a helyzet elmérgesedéséhez.
„Határozottan visszautasítjuk és elítéljük ezeket a cselekedeteket, és követeljük a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé elhelyezett, a Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla azonnali eltávolítását, a város bejáratainál az érkezőket üdvözlő ötnyelvű táblák visszahelyezését, valamint a két nyilvánvaló bűncselekmény elkövetőinek felderítését és felelősségre vonását” – szögezik le.
Nem távolítjuk el a feliratot!
A városháza képviselői Kelemen Hunor kérésére reagálva tegnap kijelentették: nem távolítják el a kifogásolt táblát, mert elhelyezése annak a restaurálási projektnek a része, amelyet a minisztérium hagyott jóvá. Oana Buzatu a Mediafaxnak megismételte, hogy a projektben szerepel az információs feliratot tartalmazó bronztábla. „Azt hiszem, hogy Kelemen Hunort nem tájékozatták pontosan, mert a terv haszonélvezője a kulturális minisztérium, és abban világosan ki van jelölve a plakett helye. A projektet a haszonélvező írta alá és pecsételte le” – érvelt.
…dobd vissza kenyérrel!
A világhálón terjeng annak a békés ellenszegülésnek a terve, amelynek célja a Iorga-idézetet tartalmazó tábla virágokkal való eltakarása. „Hogy miért éppen virág? Mert békés; mert tiszteletet fejez ki Mátyás királlyal szemben, ugyanakkor pedig eltakarja a tendenciózus, lejárató Iorga-idézetet; mert nem létezik olyan törvény, mely tiltaná egy virágcsokor elhelyezését egy szobor talapzatán” – áll a kétnyelvű felhívásban.
Szőcs Géza: Egyfajta szellemi és politikai rongálás történik
 Az ügyben megkérdeztük Szőcs Gézát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárát, aki a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amiről őt előzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó.
Leszögezte ugyanakkor, hogy az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentéséről volt szó, amikor anyagilag támogatták a műalkotás felújítását. „Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – hangsúlyozta a kulturális államtitkár.
Úgy vélte: „Egyetlen egy műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjunk valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjunk elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart. Hogy néznének ki a világ képtárai és múzeumai, ha az éppen hatalmon lévők a politikai érdekeknek megfelelően, kényük-kedvük szerint értelmeznék azokat az alkotásokat, amelyeket más korok művészei hagytak ránk” – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy műtárgyba „behatoljanak” politikai üzenetekkel.
Balázs Bence, Borbély Tamás és Papp Annamária 
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 20.
Ökomenikus áhítat a Házsongárdért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
kolozsvári Házsongárdi temető UNESCO-listára való felvételét fogja javasolni Romániának a magyar kormány – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megőrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – áll az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumban.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az egyezményben részes államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
Állandó a kapcsolat
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június elsején tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
Áhítatra és sétára hívnak
Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői felhívást tettek közzé, melyben ökumenikus áhítatra és a temető bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklődőket. Emlékeztetnek, a Házsongárd több száz jelentős erdélyi személyiség nyugvóhelye, tudósok, politikusok, művészek, egyházfők síremlékei alkotják együtt az erdélyi nemzeti panteont. „Úgy tűnik, mára ez a kegyeleti hely már önmagát nem tudja megvédeni. Kihalófélben a hely szelleméhez igazodó kulturált viselkedés és kölcsönös tisztelet. Az évek óta tartó pusztításnak, rongálásnak mindeddig egyetlen városi hatóság sem volt képes véget vetni” – olvasható a felhívásban, melynek szerzői július 2-án, szombaton 18 órára a Házsongárdi temető bejáratához invitálják a kolozsváriakat. Mint kifejtik, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem hagyják veszni a sírkertet, hozzátéve, a szombati akciót hasonlók követik majd, míg végre rendeződik ez az évek óta húzódó állapot. „Célunk, hogy az ökumenikus áhítat és a temető együttes bejárása által is jelezzük: nem hagyjuk tovább veszni a Házsongárdot!” – áll a dokumentumban, melyet az EMNT részéről Gergely Balázs és Csigi Levente, több kolozsvári református, római katolikus, unitárius és evangélikus lelkész, illetve az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetői írtak alá.
Mint ismeretes, a Házsongárdi temetőben egyre gyakoribbak a sírgyalázások, pünkösdkor az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal. Bár a műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok nem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében.
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 22.
Beadványaira sem kapott választ az EMNT
Sajtótájékoztató keretében válaszolt tegnap Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alapító alelnöke László Attila alpolgármester kijelentésére, amelyet az EMNT legutóbbi, Radu Moisin ideiglenes polgármesternek címzett nyílt levele kapcsán tett lapunknak.
Az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csigi Levente a Főtéren zajló, „zsibvásár” felszámolására, a sétatéri környezetrombolás megszüntetésére hívta fel a figyelmet. Az alpolgármester úgy fogalmazott, választ csak hivatalos beadványra, nem nyílt levélre adnak. Meglepődve olvastam László Attila kijelentését – mondta Gergely Balázs, aki az EMNT valamennyi, polgármesternek és alpolgármesternek címzett, magyar és román nyelvű idei beadványát felmutatta, köztük a Főtér és a Sétatér ügyében december 19-én iktatott kérést.
Az EMNT mindmáig nem kapott választ a többi, hivatalos iktatószámmal ellátott kérelmére sem, így a nyilvánossághoz fordulunk, mivel úgy tűnik, nincs más eszközünk arra, hogy a polgármesteri hivatallal érdemleges kommunikációt folytathassunk – hangsúlyozta Gergely Balázs, az EMNP országos alapító alelnöke.
Mint mondta, bár az EMNT a hivatalos „játékszabályokat” betartja, a városháza szóra sem méltatja, noha a törvény értelmében köteles a 30 napon belül megfogalmazott hivatalos válaszadásra. A mellőzött beadványok között szerepel egyébként a Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnöke és Hunyadi Attila történész, egyetemi oktató által összeállított, október 28-án iktatott irat is. Ebben Kolozsvár valamennyi polgára nevében kérik a Baba Novac szobor feliratából adódó törvénytelenség megszüntetését, a korrekt és diszkriminációellenes tájékoztatást, az állampolgárok törvény előtti egyenlőségének tiszteletben tartását. Felhívják a figyelmet arra, hogy a feliratban szereplő, „ucis în chinuri groaznice de către unguri” (szörnyű kínok közepette megöletett a magyarok által) állítás történetileg hamis, vagy legalábbis vitatható, mivel bírói ítélet végrehajtása, tehát kivégzés, nem gyilkosság történt. Az etnikai jelző sérti a diszkriminációmentesség, az egyenlő elbánás alkotmányos elvét azáltal, hogy egy feltételezett bűntényt egy bizonyos etnikum bűneként ró fel – összegzik. Gergely Balázs elmondta: a kérdés orvoslásáért a szervezet a közeljövőben a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul.
Augusztus 3-án a Sissi-szobor visszahelyezése kapcsán iktatott az EMNT egy beadványt a városházán, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a Szamost átszelő Erzsébet-híd felújítása mellett restaurálni kellene a Fellegvárra vezető Erzsébet-sétautat is, hiszen a szoborral együtt szerves egységet alkottak. Március 21-én az EMNT hivatalos kérvényt nyújtott be, hogy az április 2-i, a Mátyás-szoborcsoport újraavatása alkalmából szervezett Ghymes-koncertet a Főtéren tarthassák meg. A fentiektől eltérően utóbbira valóban kaptunk egy rövid választ, miszerint abban az időpontban más esemény lesz a Főtéren, noha semminemű rendezvény nem zajlott végül aznap este – emelte ki Gergely Balázs.
BEMUTATKOZOTT SZABÓ LÁSZLÓ, AZ EMNT ÚJ KÖZÉP-ERDÉLYI RÉGIÓELNÖKE
A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatkozott az EMNT december 10-i országos küldöttgyűlésén közép-erdélyi régióelnökké választott Szabó László unitárius lelkész, aki a tisztségből leköszönő Gergely Balázs EMNP-alelnök helyét vette át a civil szervezetben. Az EMNT területi szervezetei döntéseinek, működésének, cselekvési terveinek összehangolása érdekében december 20-án megalakult a Közép-erdélyi Regionális Egyeztető Tanács is, amelynek keretében Szabó Lillát választották ügyvezetőnek – tájékoztatott Szabó László. Mint kifejtette, alapvető kihívás az EMNT regionális és Kolozs megyei szervezete által kifejtett, érdemleges tevékenység megfelelő folytatása. – Hivatásomból adódóan a régió történelmi egyházközségeivel, intézményeivel való kapcsolatok építésében mutathatok fel többletet – mondta lapunknak az új régióelnök. Az EMNT jelenlegi, a küldöttgyűlés által is megerősített szervezeti formája, közéleti mozgalom jellege ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy több területen együttműködhessen olyan szereplőkkel is, amelyekkel egyébként politikai szinten nem, vagy csak alkukötés függvényében lehetséges – tette hozzá. Az EMNT Közép-erdélyi szervezetének öt területi irodája Beszterce-Naszód, Kolozs, Fehér, Hunyad és Szeben megyékben alakult, – illetve az utóbbi két esetben alakulóban van –, így a sajátos szórványügyekre való odafigyelés úgyszintén meghatározza tevékenységüket – emelte ki. Az EMNT és az EMNP partnerségben, egymást kiegészítve tevékenykedik a közeljövőben. Gergely Balázs, aki a Néppárt közép-erdélyi szervezeteinek megalapításán munkálkodik majd, szoros együttműködésre számít az EMNT-vel. – Eredményes és lelkes évet tudhatunk magunk mögött. Köszönöm a csapat munkáját, és hasonló sikereket kívánok az új évre is – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 14.
Magyar Kulturális Intézet Kolozsváron?
A magyar kulturális politika két fontos intézményének a vezetője, L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011. októberétől a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, valamint Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója látogatott Kolozsvárra. Hatos Pál csütörtök délutáni kijelentése szerint indokolt lenne Magyar Kulturális Intézet nyitása Erdély fővárosában, Kolozsváron.
A két meghívott L. Simon László Személyes történelem című esszékötetének bemutatójára, és az azt követő kötetlen esti beszélgetésre érkezett a Bulgakov irodalmi kávévázba. A hallgatóság részéről elhangzott kérdésre, miszerint mikor lesz Kolozsváron is magyar kulturális intézet, Hatos Pál elmondta: Kolozsváron, Erdély fővárosában is létre kellene hozni egy kulturális intézetet a létező bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett, de ehhez a román fél pozitív hozzáállása is szükséges. Magyarország nyitott minden ilyen jellegű kezdeményezésre – tette hozzá a Balassi Intézet főigazgatója. Az Erdélyi Magyar Néppárt örvendetesnek tartja és üdvözli a magyar kulturális kormányzat álláspontját és ezúton fordul Kelemen Hunorhoz, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi minisztérium vezetőjeként indítsa el ezt az erdélyi magyar kulturális élet szempontjából fontos lépést, amely ugyanakkor pozitívan befolyásolja a román-magyar kapcsolatokat is. A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez. Az Erdélyi Magyar Néppárt bizakodással várja a román kulturális tárca és személyesen Kelemen Hunor miniszter helyzetteremtő válaszát.
A könyvbemutató előtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége – Sándor Krisztina ügyvezető elnök, Mátis Jenő gazdasági alelnök, Csigi Levente, Kolozs megyei elnök, Szabó Lilla, közép-erdélyi ügyvezető, valamint Sánta Levente, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója – találkozott a vendégekkel a szervezet közép-erdélyi regionális irodájában. A Nemzeti Kulturális Alap és a Balassi Intézet elöljárói az általuk vezetett intézmények pályázati lehetőségeiről, a strukturális változásokról, valamint az újonnan alakult szakmai kuratóriumokról tájékoztatták az EMNT képviselőit, akik viszont bemutatták a szervezet országos jelentőségű kulturális rendezvényeit és jövőbeni terveit.
Erdély.ma
2012. január 27.
Ráhúzták a huzatot a hatalmával visszaélő rendőrségre
Tunyogi Béla Csaba első fokon megnyerte a rendőrség elleni perét
Nem habozott és jól tette: Tunyogi Béla Csaba hatósági megfélemlítés miatt egy évvel ezelőtt beperelte a Kolozs Megyei Rendőrfelügyelőséget, hétfőn pedig megnyerte a bírósági eljárást. A taxisofőrként dolgozó kolozsvári lakost, aki mellesleg íjászoktató, 2010. december 1-jén bekísérte a rendőrség azért, mert jól látható piros-fehér-zöld színű céltáblahuzattal igyekezett edzést tartani az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba. Többórás fogvatartás után végül büntetés nélkül távozhatott a Rudolf úti (Decebal utca) rendőrőrsről, sőt jegyzőkönyvet is csak tessék-lássék módra bocsátottak ki neki. Tunyoginak sikerült egy tanút is magával vinnie az őrsre, és elhatározta, hogy bepereli a hatóságot. A rendőrség becsületét védőket valósággal leseperte a bíró, és Tunyogi első fokon megnyerte a pert. Ügyvédje szerint ez nem lenne ritka eset, ha az emberek szembe mernének szállni a rendőrséggel, amikor úgy érzik, visszaélés áldozatai.
Szokásos szerdai íjászedzését tartotta volna Tunyogi Béla Csaba az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 2010. december 1-jén, de alaposan felforgatták az esti programját. Az íjászoktató autója tetején szállította az 1x1 méteres céltábláit, mert ezek nem férnek be a csomagtartóba. Az aznapi esős idő miatt azonban kénytelen volt huzattal bevonni a szivacs anyagú céltáblákat, mert ha ezek beáznak, alkalmatlanok az íjazásra.
Leparkolt az iskola előtt, ahol arra lett figyelmes, hogy egy rendőrkocsi elhalad az autója mellett, majd visszafordul. Leigazoltatták, mégpedig jó alaposan: mivel bajuszt növesztett, a rendőrök kételkedtek abban, hogy a személyi igazolványon található fényképen ő szerepel. A jogosítvány felmutatása után hitték el, hogy nincs semmi átverés a pakliban. Rövidesen azonban változott a pakli összetétele, és kezdett piszkálódással, megfélemlítéssel telítődni.
Kihagyták a nyilvántartásokból
Egyórás utcai „semmittevés” után megjelent a rohamrendőrség, – a magyarázat szerint – azért, mert a céltáblák az ominózus huzattal csak az ő autójukba fér be. A maszkos rendőrök közül kettő alkalomadtán meg-meglökdöste őt, miközben kiderült, hogy Tunyoginak be kell mennie velük az őrsre. Magyarázatot nem fűztek a „meghíváshoz”.
„Nem zavarta őket az íj az autómban, sem a tanítványaim kezében. A tulajdonképpeni fehér fegyvernél is veszélyesebb volt a céltábla-huzat” – emlékezett vissza az esetre az érintett.
Tunyogi Béla Csaba már ekkor eldöntötte, hogy bepereli a hatóságot, és erősödött benne az elhatározás, amikor biztossá vált, hogy bevihet magával egy tanút. Az őrsön nem engedték el a mosdóra, sőt vizet sem adtak neki, de még csak nem is törődtek vele. Az egész eljárást egy fiatal rendőr vezette le, akivel nem mondhatni, hogy szoros barátságot alakított ki Tunyogi. Az íjászoktatóról fényképet is készítettek, majd órák múlva elengedték – a semmivel! Ugyanis még jegyzőkönyvet sem tudtak felmutatni a sértettnek. Tunyogi a formaságokhoz ragaszkodva íratott egy jegyzőkönyvet. Ebben azt fogalmazták meg, hogy emberségesen bántak vele az őrsön, viszont nem adták át a taxisofőrnek, hogy – az előírásokhoz híven – ő is hozzáfűzhesse az észrevételeit.
Kiderült, a rendőrség bejáratánál sem vették nyilvántartásba, holott a fiatal rendőr ennek ellenkezőjét állította. Amikor Tunyogi szóvá tette az ügy kezelése miatti felháborodását, a rendőrnek az volt a válasza, hogy „költözzön Magyarországra!”
„Nem erőltettem ezt a bíróságon, mert nem nemzetiségi botrányt akartam okozni, csupán állampolgári jogaimat védtem” – nyilatkozta az íjászoktató.
Labdába sem rúgott a rendőrség
Az esetről értesült az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári szervezete is, és felkarolták az ügyet. Ügyvédet bíztak meg Tunyogi számára, és feljelentették a rendőrséget. A bírósági ítéletek közlésére szolgáló portál alapján 2011. február 12-én iktatták a feljelentést.
A tárgyalásokkal sokat várattak az érintettekre. Egy teljes év telt el hallgatással, illetve azzal, hogy a bíróság és a törvényszék találgatta, melyik szerv hozhat ítéletet ebben az ügyben. Végül a bíróságot nevezték meg felelős ítélethozó testületként.
Idén januárban vágtak bele az „érdemleges” tárgyalásokba, és Tunyogi Béla Csaba szerint a rendőrség igazát képviselőket valósággal leseperték a porondról. „Kiváló bírót jelöltek ki számunkra. Meglehet, hogy egy ettől eltérő nézeteket valló bíróval vesztett ügyem lett volna. Az én tanúmat is »megkínozta«, de a rendőrség tanúit is. Engedte, hogy érveljek az igazam mellett, és sikerült csapdába csalogatni a rendőrség tanúit” – mondta Tunyogi.
A taxisofőrnek fényképek és videofelvételek is rendelkezésére álltak, amivel igazolni tudta, hogy a kérdéses napon nem hágta át a szabályokat. A második tárgyaláson – hétfőn – bemutatta ezeket a bizonyítékokat, és ettől kezdve nyert ügye volt.
Tunyogi Béla Csaba és ügyvédje 5000 lejes erkölcsi kártérítést követelt, és az igényelt összeget a bíró szó nélkül jóváhagyta. A rendőrség 15 napon belül fellebbezhet.
– Ezzel az egésszel az volt a célom, hogy bebizonyítsam azok számára, akiket eltipornak, hogy igenis vállalhatják a jogaikat, megvédhetik magukat akár a rendőrséggel szemben is – összegzett Tunyogi, megjegyezve, hogy a kártérítésből esetlegesen befolyó összeget az íjászatra fordítaná.
Csigi Levente, az EMNT kolozsvári szervezetének elnöke üdvözli a tényt, hogy Tunyogi Béla első fokon megnyerte a pert a rendőrség ellen. „Reméljük, hogy a rendőrség számára is tanulsággal szolgált, hiszen hatósági megfélemlítés történt. Nem kell erőszakosan fellépni az ellen, aki nem ünnepel december elsején” – nyilatkozta lapunknak az elnök.
„Kevés ember mer szembeszállni a rendőrséggel”
Tunyogi Béla Csaba ügyvédje, Györffy Emőke szerint a bíróság nagyon alapos munkát végzett, de két jogi bukfenc is becsúszott a perbe: túl sokáig húzódott a folyamat, másrészt nem hallgatták ki azt a rendőrt, aki a 2010. december elsejei „kihallgatást” levezette. A rendőr arra hivatkozott, hogy a szakmai titoktartás ellen vétene, ha vallana a bírósági tárgyaláson. „Az egész per lejárhatott volna három terminus alatt” – véli Györffy Emőke.
Az ügyvéd szerint a rendőrség várhatóan megfellebbezi a döntést, mert a számvevőszék felé bizonyítania kell, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen állami pénzből kártérítést fizetnie. Ennek ellenére „normál körülmények között” nem változtathatna a törvényszék a bírósági döntésen. „Amennyiben jogállamban élünk, ennek a döntésnek a törvényszéken is meg kell állnia a helyét” – nyilatkozta az ügyvéd.
Nagyon ritkán történik meg, hogy valaki pert nyer a rendőrség ellen, de ez nem a bíróságon múlik.
– Kevesen mernek szembeszállni a rendőrséggel, és kevés embernek van türelme, ideje, nem utolsósorban pedig pénze ahhoz, hogy vállalja a pert, látva, hogy ilyen sokáig elhúzódik az eljárás – mondta Györffy Emőke.
KOVÁCS HONT IMRE 
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 1.
Megalakult az EMNP kolozsvári szervezete
Hétfőn megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete – tájékoztatott a politikai alakulat közleményében. A kincses város szervezete elnökként Gergely Balázs régész-történésznek, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének szavazott bizalmat. Alelnöknek Sánta Levente közgazdászt, kulturális menedzsert, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatóját, az elnökség jegyzőjének pedig Sándor Eszter kommunikációs szakembert választották. Az alakuló ülésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke. Az ülést Soós Sándor, a Néppárt közép-erdélyi szervezési igazgatója vezette.
Gergely Balázs a helyi terveket ismertetve elmondta: egy tartalmas és részletes Kolozsvár-programmal készülnek a helyhatósági választásokra.
„A Kolozsvár program egy versenyképes terv, amely minden kolozsvárihoz szól, de ezen belül hangsúlyosan megoldást kíván adni a magyar közösség gondjaira” – jelentette ki Gergely Balázs. A változatos témaköröket felölelő terv Erdély fővárosát az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében is segítené. A szervezet célja, hogy ne csak a hirtelen adódó problémákra reagáljon, hanem helyzetteremtő politizálással minden kolozsváriban tudatosítsa céljait az elkövetkező hat-nyolc évre – tette hozzá az elnök.
A helyi szervezet a Kolozsvári Magyar Kulturális Központ létrehozásáért is síkra száll, ennek érdekében a következő hónapokban tárgyalásokat kezdeményez az érintett felekkel. Elhangzott: a Néppárt célja a helyi magyarságot számon tartó kolozsvári magyar kataszter összeállítása is. „Akkor tudunk párbeszédet folytatni a közösség tagjaival, ha kapcsolatba tudunk kerülni velük. Akkor tudjuk újra közösséggé kovácsolni a kolozsvári magyarságot, ha sorra megkeresünk minden egyes családot. Ez hiánypótló, hosszú távú feladat, amit kötelezően módon teljesítenünk kell” – ismertette Gergely Balázs.
Az alakuló közgyűlés Gergely Balázs javaslatára a szervezet ügyvezető titkárává Tussay Szilárd kommunikációs szakembert választotta.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 5.
Az EMNT-vel egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium
Magas rangú magyarországi gazdasági szakemberekkel egyeztettek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői február 3-án, pénteken, Kolozsváron. A találkozón az EMNT-t Mátis Jenő gazdasági alelnök illetve Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke képviselte.
A magyarországi küldöttségben többek között Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, valamint Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára foglaltak helyet. A felek a magyar-román vegyeskamara által felkínált lehetőségeket tárgyalták meg, az EMNT képviselői beszámoltak az erdélyi gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv állapotáról is. A magyarországi küldöttség az alkalomból járt itt, hogy Kolozsváron tartották a magyar-román vegyeskamara tisztújító gyűlését. Az új elnöknek Kiss Ervint választották meg. Az eseményen elhangzott: rövidesen beindul a Kárpát-medencei Üzletfejlesztési Irodahálózat kiépítése, amely a magyar cégek terjeszkedését Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában üzletfejlesztési szolgáltatásokkal illetve szakmai rendezvények szervezésével fogja segíteni. 2012-ben kilenc irodát terveznek megnyitni, ebből három Erdélyben lesz.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye
Erdély.ma
2012. május 31.
Eltávolították az EMNP többnyelvű üdvözlőtábláját
Rövid életűnek bizonyult a Kolozsvár–Szászfenes közötti területen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által tegnap elhelyezett többnyelvű feliratú tábla, ugyanis alig pár óra után a szászfenesi polgármesteri hivatal utasítására leszerelték a pannót. A táblán három nyelven – románul, magyarul és németül – írták ki a város nevét. Ezen kívül négy nyelven – románul, magyarul, cigányul és németül – szerepel az Isten hozta!, illetve a Viszontlátásra! köszöntés.
Gergely Balázs, az EMNP országos alelnöke elmondta: ezzel az akcióval több kolozsvári polgár óhajának tettek volna eleget, ugyanis a kolozsvári tanács 2001-ben hozott határozata szerint a város határában többnyelvű helységnévtáblákat kell elhelyezni. Az EMNP kolozsvári polgármesterjelöltjétől megtudtuk, hogy az EMNP egy hónapra bérelte ki a szóban forgó felületet. – A pannó elhelyezését magánszemélyek és cégek támogatásával valósítottuk meg. Szégyenletes, hogy fizetnünk kell jogaink érvényesítéséért. A héten Kolozsvár–Kisbács határában állítunk fel hasonló feliratú táblát, a helyhatósági választások után pedig a Torda és a Dés felé vezető úton is – magyarázta Gergely Balázs.
Lapunknak az EMNP politikusa elmondta: a pannót a szászfenesi önkormányzat vétette le, ezért feljelentést tesznek az ügyészségen lopás, rongálás és hatósági visszaélés vádjával. – Érvényes szerződést kötöttünk a többnyelvű tábla elhelyezésére, amely semmi kifogásolnivalót nem tartalmazott. Ha a szászfenesi polgármesteri hivatal levétette a többnyelvű táblát, akkor vállalnia kell tettéért a felelősséget is – összegzett Gergely Balázs.
A néppárt ügyvédjének telefonos megkeresésére a szászfenesi rendőrség képviselője elismerte, hogy a polgármester utasítására szálltak ki a helyszínre, és vettek részt a tábla leszerelésében, minderről jegyzőkönyvet is írtak. Mindezt újságírói érdeklődésre maga a szászfenesi polgármester is megerősítette: ő adta a tábla levételére az utasítást, és a pannó jelenleg a helyi önkormányzat raktárában található. A polgármester intézkedését azzal indokolta, hogy nem tudta, ki van-e fizetve a megfelelő illeték a táblára, és a néppártnak van-e érvényes szerződése a bérlő céggel. Továbbá kijelentette, ha minden rendben van, akkor a táblát akár vissza is helyezhetik.
Csigi Leventét, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnökét a szászfenesi rendőrség beidézte, hogy adjon számot arról, mit keresett tegnap délben kovásznai rendszámtáblájú kocsija Szászfenes környékén.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2013. április 18.

16 Patak Egyesület
A 16 Patak Egyesületet (Asociația 16 Patak) 2011 májusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Parászka Géza, az EMNT volt gyergyószéki elnöke, Bákai Magdolna, az EMNP Szilágy megyei szenátorjelöltje, az EMNT gyergyószéki elnöke, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár volt igazgatója illetve a gyergyói Demokrácia Központ irodavezetője, valamint Baróti Lajos, az EMNT gyergyószéki szervezetének alelnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, a neten fellelhető egyetlen tevékenységük egy borzonti diáktábor. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Kézdiszékért Egyesület
A Kézdiszékért Egyesületet (Asociația Kezdiszekert) 2011 júniusában alapította Bardócz Csaba, a kézdiszéki EMNT elnöke, Bardócz Tímea, valamint Balázs Szidónia. Székhelyük a kézdiszéki EMNT irodájában van.
Egyedüli, a Google által is indexelt tevékenységük egy szentkatolnai farsangi rendezvény, valamint a Magyar Festészet napja alkalmából rendezett kiállítás, ahol hivatásos és amatőr alkotók állítottak ki (az MFB Zrt.-hez ezzel a programmal pályáztak).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Mikó Imre Egyesület
A Mikó Imre Egyesületet (Asociația Miko Imre) 2011 októberében jegyezte be Nemes Előd, aki jelenleg az EMNP háromszéki szervezetének elnöke, egyben a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ irodavezetője, tanácselnök-jelölt, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke valamint Fábián László EMNT-tag.
Az egyesület vezetősége jelenleg: Jakabos Janka elnök, Nemes Előd ügyvezető elnök, Fábián László alelnök, székhelye Sepsiszentgyörgyön, a Demokrácia Központ címén található. Tevékenységéről nem találtunk adatot.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Pro Partium Egyesület
A Pro Partium Egyesület (Asociația Pro Partium) 2011 szeptemberében lett megalapítva. Az alapítók: Török Sándor (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, a Néppárt nagyváradi tanácsosjelöltje), Nagy József Barna (az EMNT partiumi régióelnöke, egyben a nagyváradi Demokrácia Központ irodavezetője, képviselőjelölt) valamint Kiss Zoltán (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja).
Az egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, és a Google segítségével semmilyen, az egyesülethez köthető rendezvényt vagy tevékenységet nem találtunk. Megkeresésünkre Nagy József Barna elmondta, az egyesületnek sok rendezvénye volt, azonban egyetlen konkrét eseményt sem tudott mondani. Megígérte, e-mailben válaszol majd (ez nem történt meg).
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 170 ezer euró
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 51 ezer euró
Összesen: 221 ezer euró
Reconstructio Egyesület
A Reconstructio Egyesületet (Asociația Reconstructio) 2011 februárjában jegyezte be Csigi Levente (az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozs megyei EMNP Gazdasági Ellenőrző Bizottságának tagja), Szász Péter (a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, megyei tanácselnök-jelölt, szenátorjelölt), valamint Vadas László (az EMNP kolozsvári tanácsos-jelöltje).
A másik három civil szervezethez hasonlóan a Reconstructio Egyesületnek nincsen honlapja, ellenben a Kolozsvári Magyar Napokon a Kolozsvári Atlétikai Club képes történetét bemutató kiállítást szerveztek, az EMNT Kolozs megyei szervezetével közösen.
Szintén a Reconstructio Egyesület volt a társszervezője egy, az önkormányzati választásokról szóló panelbeszélgetésnek, illetve egy koszorúzásnak a Házsongárdi temetőben.
Érdekesség, hogy a Reconstructio Egyesület egyik alapítója az a Csigi Levente, aki a Carpathia Zrt. tulajdonosa, mely Budapest XXII. kerületének önkormányzatával van szerződéses viszonyban. Ez a kerület Németh Zsolt politikai hátországának számít.
Csigi az egyesület tevékenységét firtató kérdésünkre hosszú választ írt, mely itt elérhető. Többek között kiderül belőle, hogy egy Kincses Kolozsvár Kalendárium nevű kiadványt adtak ki 6 ezer példányban, szerveztek megemlékezést az 1568-as tordai országgyűlésről, volt egy Mátyás király visszatér című pályázatuk, valamint a Mátyás és a kolozsvári bíró bábelőadás a XIX. Mátyás-napok keretében.
A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás összege: 18 ezer euró
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 271 ezer euró
Összesen: 289 ezer euró
Összegzés Mivel az EMNP közvetlen finanszírozását a törvény tiltja, az EMNT-EMNP projektet vélhetően közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány: egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Az állami tulajdonú vállalatok a másik nagy támogatói az EMNT-EMNP projektnek. A tavalyi választási évben összesen mintegy 1 millió euró támogatást kapott hat, EMNT-EMNP politikusok által alapított civil szervezet, melyek tevékenysége amúgy megítélésünk szerint nem indokolna ilyen összegű támogatásokat.
Ezen felül a Fidesszel, valamint az EMNT-EMNP projekttel is barátságos sajtótröszt 1,86 millió euró adományban részesült. Az általunk feltárt támogatások azonban minden valószínűség szerint csak egy részét képezik azoknak az összegeknek, melyek az EMNT-EMNP érdekcsoporthoz érkeznek. Ez a tényfeltáró anyag a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett "Grants for Investigative Journalism" program keretein belül készült, az amerikai külügyminisztérium (U.S. Department of State) és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával. A cikk tartalmáért a szerző felel, és nem tükrözi feltétlenül az U.S. Department of State és Franciaország bukaresti nagykövetségének az álláspontját.
Această anchetă jurnalistică este derulată în cadrul programului "Grants for Investigative Journalism", organizat de Fundatia Freedom House Romania, cu sprijinul financiar al U.S Department of State și al Ambasadei Franței în România. Responsabilitatea pentru conținutul acestei publicații aparține autorului și nu reflectă neapărat punctul de vedere sau poziția U.S. Department of State și a Ambasadei Frantei in Romania.
A cikk az Atlatszo.hu-n is megjelent, illetve egy rövidebb, román nyelvre lefordított változatát az Adevărul napilap is publikálta.
A magyarországi közadatigénylésekben nagy segítségünkre volt az Atlatszo.hu oknyomozó portál.
Transindex.ro
2013. november 14.
Magyar–román üzleti fórumot tartanak pénteken Kolozsváron
Másodszor tartanak pénteken magyar–román üzleti fórumot Kolozsváron a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, Kolozsvár polgármesteri hivatala, a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági kara és a Kolozs Megyei Tanács szervezésében.
Csigi Levente, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója szerdán Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette: az idei fórum plenáris ülésén egyebek között a magyar–román határon átnyúló együttműködési program 2014 és 2020 közötti prioritásairól, a kis- és középvállalatok piacra jutásának szakmai támogatásáról, valamint a klaszterek szerepéről hangzanak el előadások. A plenáris ülést követően külön szekciókban hallgathatják majd az előadásokat és találkozhatnak egymással az építőipari, a környezetvédelmi cégek és a közművek fejlesztésében érdekelt vállalkozások, valamint az értékesítési, logisztikai cégek.
Vass Attila, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodavezetője elmondta, Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy után decemberben Szatmárnémetiben is irodát nyitnak a Kárpát-medencei üzleti kapcsolatok serkentésére. Az irodavezető szerint 2013-ban több mint 40 program valósult meg Erdélyben a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. Ezek többnyire a vállalkozók képzését szolgálták, üzleti kapcsolatok kialakítását segítették elő.
Vass Attila az MTI kérdésére elmondta, Romániában a befektetéseknek még mindig fő terepe lehet a zöldenergia, annak ellenére, hogy egy közelmúltbeli törvénymódosítás rontotta a zöldenergia-beruházások megtérülési rátáját. Emellett az építőiparban, a szennyvíztelepek, ivóvízhálózatok kiépítésében és az IT szektorban mutatkoznak jó befektetési lehetőségek Romániában.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 15.

Bukaresti és budapesti irodát nyit a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
- Egy bukaresti és egy budapesti iroda megnyitásáról döntött elnökségi ülésén a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara - közölte a kamara az MTI-vel.
Az elnökség szerdai, kolozsvári üléséről kiadott csütörtöki közlemény szerint a két irodát március végéig nyitják meg. Az elnökség szükségesnek ítélte meg, hogy a vegyes kamara jelen legyen a fővárosokban, hiszen - mint a közlemény fogalmaz - így hatékonyabban hozzá tud járulni a létrehozása óta megfogalmazott stratégiai célja teljesítéséhez: a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, élénkítéséhez.
A kamara azt is közölte, hogy a 2014-es év végén megszűnt a szerződése a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt-vel, mely alapján öt erdélyi irodát működtettek Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Csighi Levente ügyvezető az MTI-nek elmondta, a kamara 2015-ben a kolozsvári és a nagyváradi irodáján, és a létesítendő bukaresti és budapesti irodákon keresztül akarja kifejteni tevékenységét. (MTI)Kolozsvár
2016. december 3.
Húszezer lejt gyűjtött a Kincses Kolozsvár Egyesület a magyarlapádi szórványkollégiumnak
A Magyar Szabadság Éve Kolozsváron jubileumi rendezvénysorozat hat hete alatt a Kincses Kolozsvár Egyesület és partnerszervezetei összesen 20 ezer 191 lejt, mintegy 1.4 millió forintnyi adományt gyűjtöttek a Magyarlapádi Szórványkollégium javára - közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület. Az adakozási akció elsősorban Kolozsváron zajlott, de Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész októberi koncertkörútjának, illetve Wittner Mária 1956-os szabadságharcos novemberi előadókörútjának köszönhetően más erdélyi városokra – Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára, Nagyváradra és Marosvásárhelyre – is kiterjedt. A gyűjtésből befolyt összeget a programsorozatot koordináló Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök, Szabó Lilla ügyvezető igazgató és Csigi Levente gazdasági igazgató november 29-én adta át a Magyarlapádi Szórványkollégium képviseletében Sipos Ferencnek, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökének, Borbándi András református lelkipásztornak és Bánffy Farkasnak. Az október 12. és november 21. között zajló, összesen 38 programot felölelő rendezvénysorozaton több mint háromezer látogató vett részt Kolozsváron. Bogányi Gergely erdélyi hangversenykörútján minden helyszínen teltházas koncertet tartott, de Wittner Mária előadókörútját is jelentős éredeklődés követte Erdély-szerte. A Kincses Kolozsvár Egyesület köszönetet mond minden nagylelkű adakozónak, és azoknak a kolozsvári és erdélyi partnerszervezeteknek, akik felvállalták a jó ügy képviseletét, ezáltal is hozzájárulva az erősen szórványosodó Küküllő-menti falvakból származó magyar gyerekek anyanyelvi oktatásához. A Magyarlapádi Szórványkollégium nemcsak oktatási központként, hanem az ott tanuló diákok magyar identitásának őrzőjeként is fontos szerepet játszik - áll a közleményben. A programsorozatot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. (hírszerk.)
Transindex.ro