Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csibi Krisztina
23 tétel
2011. május 8.
„Hazátlanokként” járták kálváriájukat
Idén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos „kálvária” kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek.
A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza – idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határőrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követően ezrek menekültek át Moldvába. A később már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fűződik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került.
A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdődött tárgyalásokat a hazatelepítésről. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a „transzportok” az öt településről, összesen 13 800 fővel. A Völgységi Múzeumban őriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfő pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek „életje”, vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható – mondja Csibi Krisztina.
Ott kellett hagyniuk az „életjüket”
A Bácskába érkezők ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a „hazatérőket”, akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a „dobrovoljácok” által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta őket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként őrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékű telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint később gazdasági felügyelők és különféle eszközök segítették őket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nővéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülőnek is felkérték.
Aztán 1944 őszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, ők soha többé nem kerültek elő.
Letelepítésük szükségességét Bodor György későbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel – ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetője. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (később, a gyáriparban rejlő munkalehetőségek miatt költöztek nagyobb számban Érdre és a főváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökő svábok később azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetőségein múlt, hogy visszafogadták-e őket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését.
Éledező büszkeség
Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérő bukovinaiak alacsonyabb fejlődési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkező menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt főleg az első generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nőttek fel – hangsúlyozza Csibi Krisztina. „Bár már az '50-es évektől köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérő szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következő generáció volt az, aki már – a közös oktatásnak is köszönhetően – konfliktusok nélkül tudott együtt élni.”
Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását – mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva című televíziós vetélkedő hozta el, melyet az izményi hagyományőrzők megnyertek. Ez nagy népszerűséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik ők. A következő nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-től alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetően szervezett formában kezdhettek a hagyományőrzéshez. Másrészt – és ez talán az előbbinél is fontosabb volt – elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szőnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítéséről sem lehetett szót ejteni az előző rendszerben – emlékeztet Csibi Krisztina. Épp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út előttem című négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idős székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a „hadikfalvi 42-ről” pedig főleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott – teszi hozzá a bukovinaiak vezetője.
Beépült szokások
Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlődési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta őket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban – hangsúlyozza a szövetség elnöke. „Többségük a nagy ünnepekhez kötődik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományőrző műsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van.”
A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, „amit ők átéltek, senki sem érti meg” – mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy „nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana”. Köszönhető ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének – teszi hozzá.
Ünnep a Várban
Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományőrzők munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyűjtenek, gyűjtöttek.
Az Emelt fővel – a Hazatérés emléknapja a Budai Várban című rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdődik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntőt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettő órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol később emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórműsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármesterének köszöntőjével veszi kezdetét. Őt hagyományőrző együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is.
mno.hu
Erdély.ma
2011. május 9.
16/„Nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül”
Minden magyar küldetése, hogy saját nemzeti örökségét kimunkálja, tudatosítsa és felmutassa – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a bukovinai székelyek hazatérésének 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a budavári Mátyás-templomban.
A KDNP-s politikus elmondta: ha végignézünk az európai gondolkodáson, akkor azt lehet látni, hogy a nemzettudattal kapcsolatban van olyan vélemény, amely nem tekinti értéknek a nemzetközösséget, és azt mondja, az európai embernek már nincs igazi nemzete. Semjén Zsolt ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a világ sokkal szegényebb lenne ezen fogalom nélkül. Ez olyan gazdagság, amit csak a nemzet adhat az egyetemes emberiségnek – tette hozzá.
„Éppen ezért minden nemzet az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelessége, saját maga megőrzése, kimunkálása és felfuttatása, mert ez az a gazdagság, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – hangsúlyozta. A mi gazdagságunk a magyarság gazdagsága – tette hozzá a bukovinai székelyekhez intézve szavait. Viszont nincsen általában vett magyar történelem és kultúra, hiszen a magyarság esetében ez csak a részek figyelembevételével értelmezhető: „nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül, sem akkor, ha bármelyik részt levágjuk az egészről” – mondta Semjén Zsolt.
A bukovinai székelység története bizonyos értelemben az előzménye annak a nemzetegyesítésnek, ami a mai magyar kormány célja. „Amit megtehetünk, hogy az állampolgárság biztosításával elérhetjük, minden magyar – bárhol legyen a világban – közjogi értelemben is a magyar nemzet része legyen” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a budai Várban, Hadik András szobra előtt elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a hazatérés ünnepe arra figyelmeztet bennünket, hogy mi az ára az összetartozásunknak, mi a tétje a magyarságunknak. „A sorsunk közös” – hangoztatta a miniszter. Mint elmondta: Hadik András az egyik legnagyobb magyar katona volt; a mádéfalvi veszedelem után neki jutott a feladat, hogy megbékítse a koronával a bujdosó székelyeket – tette hozzá. „Arról beszél ez a történet, hogy érdemes kitartanunk az összetartozás mellett, még akkor is, ha ez nagyon-nagyon sokba kerül” – mondta Hende Csaba.
A bukovinai székelyek a budai várban hálaadó szentmisével, koszorúzással, folklórműsorral ünnepelték vasárnap hazatérésük 70. évfordulóját. A népcsoport tagjai arra emlékeznek, hogy 1941-ben magyar-román kormányegyezmény alapján az akkori határokon belülre, a Bácskába telepítették a Bukovinában élő székelyeket. Az évfordulón a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Emelt fővel címmel egész éves programsorozatot hirdetett.
Csibi Krisztina, a hagyományőrző egyesületeket, összesen 2200 tagot számláló szövetség elnöke a korábban elmondta: a vasárnapi ünnepség helyszíne jelképes, arra utal, hogy a bukovinai székelyek 1941. augusztus 20-án a budai várban vonultak fel. „Most is a várban mutathatjuk meg magunkat, így adunk hálát az akkori kormánynak azért, hogy hazatelepített bennünket” – tette hozzá.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941 májusában kezdődött el, júniusra 13 800-an kerültek az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba. 1944 októberében körülbelül ennyien menekültek el a II. világháború hadi eseményei elől Magyarországra, végül Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében, a kitelepített svábság falvaiban találtak új otthonra.
(MTI)
Magyar Nemzet
2011. augusztus 6.
Hetven éve települtek be Magyarországra a bukovinai székelyek 
A Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiváljának célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket. Hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket az akkori magyar kormány Magyarországra telepítette. Ezt a jubileumot ünneplik idén a Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiválján, Bonyhádon. Az öt országot átszelő rendezvény célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket.
Dávid János mindössze 10 éves volt, amikor 1941-ben Andrásfalváról Magyarországra telepítették a családját. Velük együtt csaknem tízezer bukovinai székely érkezett az országba. Akkor a negyvenes években már több támadás is érte a székelyeket Romániában. Sokszor már anyanyelvüket sem használhatták, így azt mondja, boldogok voltak, hogy Magyarországra jöhettek.
„Nagy örömet érzett az ember, főleg amikor Bácskába odaértünk, még a nap is talán szebben sütött, mikor odakerültünk, szinte jobb kedvünk volt” – meséli Dávid János.
A bukovinai székelyeket az 1700-as években még a Habsburg Birodalom késztette menekülésre. Bácskából pedig 1945-ben Tito partizánjai elől kellett elmenekülniük. Végül Tolna és Baranya megyében telepítették le őket.
Bonyhádon már 2000 óta találkoznak a Lengyelországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő bukovinai székelyek. A Bukovinai Találkozások fesztivál célja, hogy az elszármazott székelyek megismerjék egymást. A rendezvény évről-évre sikeresebb – véli a főszervező. „Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, csoportok kapnak már meghívást csoportoktól és nem feltétlenül kell a Székely Szövetség közvetítése ehhez. Tanulmányok, konferenciák születnek ebből, kiállítást, fotókiállítást nyitottunk az eddigi fesztiválok fotóiból, tehát nagyon sok hozadéka van" – emelte ki Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke.
A Bukovinai Találkozások fesztivál augusztus 7-ig tart Bonyhádon. Ez idő alatt számos néptánc és népzenei előadás várja az érdeklődőket, vasárnap pedig kopjafa avatással zárul a rendezvény.
hirado.hu/Duna Tv. Erdély.ma
2014. január 7.
Magyarország többé nem lesz hűtlen
Ha hűtlen vezetőkre bízzuk közösségi jövőnket, akkor újabb és újabb veszedelmek következnek – hangsúlyozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tegnap, a madéfalvi székelymészárlás 250. évfordulóján a Siculicidium emlékműnél. Leszögezte, Magyarország többé nem lesz hűtlen a székelységgel szemben.
A megemlékezőket elsőként Szentes Csaba polgármester köszöntötte. Beszédében kiemelte, ahogyan 250 éve, most is békés szándékkal gyűltek össze a székelyek, ahogyan akkor, most is csak jogaikat akarják megvédeni. „Ma is vannak, akik jogainktól, kiváltságainktól akarnak megfosztani. Igaz ugyan, hogy ma nem ágyúval és karddal fosztogatnak, hanem teljesen más módszerekkel szeretnének szétdarabolni, illetve térdre kényszeríteni. De mi, székelyek ma is válaszolni fogunk ezekre a próbálkozásokra” – fejtette ki a madéfalvi elöljáró. Hozzátette, az ősök emléke összefogásra és tenni akarásra szólít fel mindenkit, hiszen a jelenben történtekért a jelenben élők a felelősek.
Magyarország nem lesz hűtlen
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke háláját fejezte ki a székelyeknek, amiért éltetik a székely emlékezetet és a magyar történelmi tudatot. „A madéfalvi veszedelem a székelység társadalmi igazságvágyának és nemzeti szabadságvágyának megrendítő és máig tanulságos jelképe. Azt üzeni az utódoknak, hogy igazság nélkül a szabadság eltorzul, és szabadság nélkül az igazság örökké meddő marad” – emelte ki. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor kiemelte, Siskovics József tábornok – aki elrendelte az alvó madéfalviak lemészárlását – mondta ki: ahhoz, hogy a székely nép egészséges legyen, minden évszázadban eret kell vágni rajta.
Az érvágások sora nem zárult le
Kövér László rámutatott, az évszázados székely érvágások sora nem zárult le Madéfalván a XVIII. században, más formában, de megismétlődött a XIX. század végén, a XX., sőt a XXI. században is: „amikor 2004. december 5-én egy másik hűtlen és történelmileg bűnös budapesti kormány a magyar államot szembefordította a magyar nemzettel”. „A történelem tehát megtanított bennünket arra is, hogy ha a székelyek vezetői hűtlenek lesznek népükhöz, ha a magyar állam vezetői hűtlenek lesznek a székelységhez, akkor újabb és újabb madéfalvi veszedelmek leselkednek mindannyiunkra” – hangsúlyozta. Az új veszedelem azt jelenti, hogy veszélybe kerül a minden székely embert megillető tisztességes megélhetés joga, a magyar nyelvhez, múlthoz, szülőföldhöz, jövőhöz való jog, veszélybe kerül a nemzeti szabadság. A történelmi múlt, az elmenekült székelyek arra köteleznek mindenkit, hogy „soha ne bízzuk közösségi jövőnket hűtlen vezetőkre”. Kövér László a beszéde végén kijelentette, Magyarország többé nem lesz hűtlen a székelységhez, a magyar állam többé nem fordul szembe nemzetével.
Meg kell őrizni a kapott örökséget
Kelemen Hunor, az elnöke a nemzetek bukásai utáni talpra állásról, az otthonok újraépítéséről, a szülőföld megőrzéséről beszélt. A madéfalvi vérengzést nem bukásnak, kudarcnak nevezte, hanem egyszerű tömegmészárlásnak. Nem fegyveres férfiak küzdöttek fegyveres férfiak ellen, de a székelyek utána mégis fel tudtak állni, és megőrizték örökségüket. „Ez a feladatuk, kötelességük a mai embereknek is, megőrizni és továbbadni a nemzet történelmi, kulturális kincseit a mai fiataloknak, gyermekeknek, ahogyan az elődök is tették” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
„A halált is vállaló bátorság tette dicsővé a madéfalviak 1764-es cselekedeteit. Ha nincs ez a halált megvető bátorság, akkor nincs ma itt megemlékezés sem. S ha nincs halált megvető bátorságú székely 1849-ben, 1919-ben, 1944-ben vagy akár 1989-ben, akkor az sem lenne, aki itt most emlékezzen" – szögezte le Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Ünnepélyes kopjafaavatás
Ezt követően leleplezték a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által állított kopjafát, amelyre Tamás József püspök kért áldást. Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke beszédében megköszönte, hogy az 1899-ben felállított Siculicidium emlékmű közelében olyan emlékfát avathatnak, amely arra emlékeztetheti az idelátogatókat, hogy létezik egy népcsoport, mely „tűzben és vérben született”. Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke megállapította, ez a megemlékezés is alkalmat biztosít annak kinyilvánítására, hogy a bukovinai székelyek, a magyarországi magyarok, ahogyan a nagyvilágban élő magyarok is, támogatják a székelyek politikai küzdelmét a Székelyföld területi autonómiájáért. A beszédek után elhelyezték a kegyelet koszorúit az emlékműnél.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,
2014. szeptember 7.
Nagy álma teljesült a felkéréssel
Csibi Krisztina elkötelezett híve a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. őt nevezte ki augusztus 18-tól a budapesti Magyarság Háza igazgatójának.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke példás értékőrző munkáját ezentúl már nemcsak a szervezet élén fejtheti ki. Új céljairól, feladatairól mesélt lapunknak adott interjújában.
– A környezetében élők azt mondták, hogy ezzel a felkéréssel nagy álma teljesült. Igazuk van?
– Igen, pontosan így van. Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett híve vagyok a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának, és vallom, hogy a közös kultúra összeköt bennünket, magyarokat, bárhol is éljünk a világban – válaszolta Csibi Krisztina. Azt is tudom, hogy az identitás magvát a családban kell elvetni, de kell eső és napsütés, hogy virágozni, majd teremni is tudjon, ehhez pedig olyan intézményekre, vagy társadalmi szervezetekre, csoportokra, közösségekre van szükség, akik egy-egy alkotással, szokásbemutatással, találkozók szervezésével, kézműves hagyományaink továbbéltetésével, vagy bármi mással tovább erősítik a magyarság érzését.
– A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökeként a népcsoportért dolgozott, a Magyarság Háza élén milyen feladatai lesznek?
– Mondhatnám, hogy ugyanaz, mint eddig, mert itt is és a szövetségben is az összetartozás erősítéséért, az identitás megőrzéséért, a magyar kultúráért dolgozunk, azzal a különbséggel, hogy itt kiemelt szerepet kapnak a külhoni magyar zenészek, táncosok, képzőművészek, írók, költők bemutatkozásai, és azok a konferenciák, ismeretterjesztő előadások, képzések, találkozók szervezése, amelyek kifejezetten a határon túli honfitársaink életével kapcsolatosak.
– Azt a fajta szellemiséget, amelyet az intézmény megtestesít, milyen módon lehet a gyakorlatban alkalmazni?
– A Magyarság Háza 2011-es indulása óta a nemzeti összetartozás, az egységes magyar kultúra, a nemzeti identitás erősítése érdekében működik. Programjainak összeállításában a hazai és külhoni magyar közösségek egységes magyar nemzethez és kultúrához tartozását jeleníti meg. Fontos szerepet vállal a magyarországi fiatalok nemzettudatának alakításában. A rendhagyó történelemórák, a megvalósuló identitás-kiállítás és számos, tematikus kulturális, tudományos, szórakoztató program mellett megismerkednek a magyarság történetének legjelentősebb eseményeivel, ünnepeivel. Kapcsolatot tartunk a külhoni, a világ minden táján élő magyarral, akik ma is büszkék magyarságukra és közben kimagasló szellemi, kulturális, tudományos sikereik révén nemzetközi hírnévre tettek szert. A nemzetpolitikában megfogalmazott „magyar-magyar” kapcsolat a Magyarság Házában igazi élményt nyújtó programokat jelent a közösségek egymásra találásával. A Magyarság Háza egyúttal a Bethlen Gábor Alap pályázati rendszerében támogatott külhoni kulturális intézmények, programok szellemi kapacitására is épít, így teremtve lehetőséget a magyar kormány számára is fontos határon túli kulturális teljesítmények bemutatkozására.
– Mit tapasztal, mennyire nyitott a mai társadalom a közös nemzeti értékeink megőrzésére irányuló összefogásra?
– A mai társadalom és ezen belül is a fiatalok nagy érdeklődéssel fordulnak azon értékek felé, amelyek a saját életükbe beépíthetőek, hasznosíthatóak. Óriási sikere van a gyerekprogramoknak, a babaringatóknak, és óvodás korúak számára összeállított zenés előadásoknak. Csakúgy, mint a népi együttesek bemutatóinak, vagy a kézműves foglalkozásoknak. A családok keresik azokat az alkalmakat, amikor a saját nemzeti, vagy nemzetiségi hagyományaikra épülő programokon tanulhatnak valamit kultúrájukról, vagyis önmagukról.
– Köztudott Önről, hogy szívügye a székelység, új megbízatása mellett marad a szövetség elnöke is?
– Igen, 2015 januárjáig biztosan, ugyanis akkor lesz a tisztújító közgyűlésünk. A tagság akkor eldöntheti, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a jövőben is. Úgy érzem, jó irányba halad a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, vannak felmutatható közös eredményeink, amelyet nemrég Muharay-díjjal jutalmaztak. Ez pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy vannak együttműködésre képes és hajlandó csoportjaink, egyéneink, akik hasonlóan felelősséget éreznek a bukovinai székelység öröksége iránt.
Névjegy
Csibi Krisztina Bonyhádon született, de mindig is kisdoroginak vallja magát. A helyi általános iskola elvégzése után a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE BTK Néprajz szakán etnográfusként végzett (közben 6 hónapig Mainzban tanult Erasmus ösztöndíjasként). A kisdorogi óvodában kezdett el dolgozni 1993-ban, majd a Völgységi Múzeumban, azt követően pedig a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatalnál látta el feladatait, idén augusztus 18-án nevezték ki a Magyarság Háza igazgatójának. Kikapcsolódásképpen társadalmi munkát végez a barátaival a Kisdorogért Egyesületben.
Vizin Balázs, teol.hu/tolna/kozelet/ -
2014. október 20.
Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma
2015. április 23.
Megújuló épített örökségünk
A városi könyvtár és a Tarisznyás Márton Múzeum együttműködésének köszönhetően Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében címmel Gyergyószentmiklóson is megtekinthető lesz a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza vándorkiállítása. A megnyitóra április 27-én, hétfőn 18 órától a könyvtárban kerül sor.
A Tarisznyás Márton Múzeumban jelenleg nincsen szabad kiállítófelület, és a Magyarországról Székelyföldre utazott vándorkiállításnak a városi könyvtár kiállítóterme ad otthont május 31-ig – ismertette Csergő Tibor és Keresztes Csongor, a két kulturális intézmény igazgatója.
Az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit bemutató kiállítást Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója ismerteti, megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója. Restaurátori és mesterségbemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Köllő Miklós műépítész és Varga Sándor zsindelykészítő.
A kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával, a Teleki László Alapítvány bonyolításában valósult meg. A projekt keretében több mint 300 épületen folytak állagmegóvási és restaurálási munkálatok, és sor került közel 30 műemlék teljes körű felújítására. A tárlat tablóin csupán néhány látható abból a 350 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás a tablók mellett igazi kuriózumokkal is szolgál. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, megtekinthetők a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Látható a huszti református templom helyreállított toronysisakjának egyik fiatornya és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő domborművek másolata.
Baricz Tamás Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 28.
Értékmentés a Kárpát-medencében
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár adott otthont a XIII. állomására érkezett Megújuló épített örökségünk − Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállításnak, mely az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit mutatja be.
A hétfői kiállításmegnyitón a vendégeket Keresztes Csongor, a városi könyvtár igazgatója, Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum vezetője és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte. A rangos kiállítás fogadásáról, a könyvtárban történő felállításáról szóltak az intézményvezetők. A múzeumba szánt tárlat a kiállító felület hiányában a városi könyvtár emeleti termeiben tekinthető meg. „A műemlékvédelem Gyergyóban nem jár az élen, a politikai érdek még nem fejlődött oda, hogy kellőképpen támogassa a valamennyi furcsa követelményeket támasztó műemlékhez való viszonyulást” – mondta Csergő Tibor.
A kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával, a Teleki László Alapítvány bonyolításában valósult meg. A projekt keretében több mint 300 épületen folytak állagmegóvási és restaurálási munkálatok, és sor került közel 30 műemlék teljes körű felújítására.
„1999-ben indult a magyar kormány egyik legsikeresebb támogatási programja, a határokon túli, magyar vonatkozású épített örökség megóvása és felújítása, ami az értékes épületek megóvásával a szellemi örökség, a magyar közösségek életben maradását, hagyományainak továbbélését, épített örökségünk megőrzését segítette. A program eredményeként több mint 300 műemléket újítottak fel” – mondta Csibi Krisztina. Hozzáfűzte: „A kiállítást 2013-ban nyitották meg Budapesten a Magyarság Házában, ezzel is hangsúlyozva, hogy a magyar vonatkozású műemlékek részei az egyetemes kultúránknak, a szellemi örökségünknek”.
Az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit bemutató kiállítást Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatta be. A tárlat tablóin csupán néhány látható abból a 350 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás a tablók mellett igazi kuriózumokkal is szolgál. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható a székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája, megtekinthetők a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai, továbbá a  gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőfaragott domborművek másolata.
A megnyitón Mihály Ferenc szovátai restaurátor vetített képes előadással mutatta be tudományt és művészetet átölelő szakmáját, emellett a festett faberendezések, mennyezetek és kazetták titkaiba is beavatta a jelenlévőket. Köllő Miklós műépítész ismertette a környék azon épületeit, amelyek restauráláson estek át. Mint mondta: „szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen egy ilyen munkálat lebonyolításához számos szakemberre szükség van, és itt, 60 kilométeres körzetben minden szakágra rendelkezünk szakemberekkel, régészek és különböző szakágú restaurátorok is vannak”. A megnyitót követően Varga Sándor a zsindelykészítés fortélyaival ismertette meg az érdeklődőket.
A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza vándorkiállítása a nyár folyamán ingyenesen látogatható a városi könyvtár emeleti termeiben.
Baricz Tamás Imola 
Székelyhon.ro
2015. május 25.
A háromszéki Zabolán is látható a bukovinai székelyek történetét ismertető kiállítás
Pünkösd vasárnapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is bemutatta az „Emelt fővel” – Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítást, amelyet a bonyhádi Völgységi Múzeum készített. A tárlat anyagát korábban Sógor Csaba európai parlamenti képviselő támogatásával a madéfalvi Fészek Tájházban és a Csíki Székely Múzeumban is láthatta a közönség, valamint a tavalyi évben a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében Kolozsváron is bemutatásra került.
A Csángó Néprajzi Múzeum immár 12 éve működik a Kovászna megyei Zabolán, tárgyállományának alapját pedig a helyi származású Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökének több évtizedes gyűjtőmunkája adja. Az intézményben állandó és időszakos kiállítások ismertetik a csángó kultúra értékeit, használati tárgyait, népművészetét.
Legújabb kiállításukat Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója nyitotta meg, aki részt vett a bukovinai székelyek történetét bemutató tárlat anyagának előkészítésében. A kiállítás többéves kutatómunka eredményén alapszik, melynek során a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége bukovinai székely családoktól gyűjtött dokumentumokat és fotókat.
Sógor Csaba EP-képviselő a kiállítás zabolai megnyitóján elmondta: a bukovinai székelyek 250 éves története a szülőföld iránti tiszteletre figyelmeztet bennünket. – A bukovinai székelyek bárhová is kerültek, ők mindig ragaszkodtak a szülőföldjükhöz – mondta a képviselő. Véleménye szerint a moldvai magyarság még őriz olyan keleti értékeket, mint a fegyelem, az áldozatkészség és az összefogás: ezeknek az értékeknek a megtartása pedig közösségünk megtartását is jelenti. – Ezért fontos számunkra, hogy a moldvai magyarság felé irányítsuk a tekintetünket – fejtette ki. A képviselő emellett arra is kitért: a történelmünk megismerése, hagyományos értékeink megőrzése és ápolása akkor tud teljes lenni, ha vannak és lesznek a Csángó Néprajzi Múzeumhoz hasonló civil kezdeményezések. A megnyitót Thiesz Katalin, illetve a Dezső család népdalokkal színesítették.
Közlemény
Erdély.ma
2015. június 2.
Nagyon sokat vártak a visszafogadásra
A Magyarság Háza egy teljes hónapon át ünnepli a Nemzeti Összetartozás Napját
Kiemelt vendége lesz az idén Madéfalva és Őrvidék a nemzeti összetartozás napjának, amelyet a Magyarság Házában tartanak meg. Az intézmény igazgatója, Csibi Krisztina lapunknak arról beszélt, mostanra érzi, hogy szorosabbá vált a viszony a madéfalviakkal. –
– Idén is kiemelten kezeli a nemzeti összetartozás napját a Magyarság Háza, amely negyedik éve ünnepli az eseményt. Ráadásul a tavaly ősszel megnyílt a Mi, magyarok című tárlat is. Mennyiben alakítja ez a kiállítás az idei programot?
– Fennállásunk óta tervezzük a Mi, magyarok létrehozását, s tavaly októberben sikerült átadnunk a nagyközönségnek. Ezzel a tárlattal teljesedett ki a küldetésünk, vagyis szakmai, módszertani látogatóközponttá alakultunk, amely így még inkább szolgálhatja az eredeti célkitűzést: legyen ez a ház a világ magyarságának találkozóhelye. Eddig is megemlékeztünk a nemzeti összetartozás napjáról, de erre az évre teljessé vált az a paletta, amellyel fogadhatjuk az idelátogatókat. Nemcsak kulturális rendezvényekkel találkozhatnak a látogatók, de állandó és időszaki kiállításokkal meg még rengeteg más egyébbel is várjuk őket.
– Madéfalva és Őrvidék kiemelt vendége lesz a programoknak.
– Az előző években ezen a napon, június 4-én szinte minden elcsatolt területről meghívott a Magyarság Háza fellépőket. Az idén úgy gondoltuk, talán többet kap a látogató akkor, ha csak egy vagy legfeljebb két települést, tájegységet választunk ki, és az egész napot neki szenteljük, hogy mindenki kicsit részletesebben, mélyrehatóbban megismerhesse, hol tart napjainkban, 2015-ben a térség. Választásunk Madéfalvára és Őrvidékre esett. Utóbbi külön érdekessége, hogy Őrvidéknek mind magyarországi (Vas megye: Boglya Népzenei Együttes, Bakafánt Dalkör, Ispiláng Néptáncegyüttes, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes – a szerk.), mind pedig ausztriai (Burgenland: Őri Banda és Népdalkör, Csörge Népzenei Együttes – a szerk.) reprezentánsait köszönthetjük majd a Magyarság Házában. Kóstolók, kiállítások, zene, tánc és ének segíti az érdeklődőket abban, hogy kicsivel közelebb kerüljenek ehhez a vidékhez.
– Madéfalva éppen tavaly emlékezett a kétszázötvenedik évfordulójára annak a szörnyűségnek, amely madéfalvi veszedelemként él a köztudatban.
– Ma már viszonylag széles körben köztudott: a Habsburg-elnyomás ellen fellázadtak a helyi székelyek, az osztrák császári hadsereg pedig rengeteg embert lemészárolt, gyakorlatilag válogatás nélkül. A tragédia következményeként sokan kivándoroltak. Ezek az elszakadt népcsoportok számon tartják az eseményt. Egész Magyarország, a Kárpát-medence és a diaszpórában élők számára is ugyanazt jelenti a madéfalvi veszedelem: a szabadságért való küzdelmet. Ennek a szimbolikája még ma is nagyon erős. Ezért gondoltunk arra, őket látjuk vendégül, hogy megmutathassák, megmutassák, ez a település és Székelyföld még mindig életképes. Nagyon szimpatikus, tettre kész polgármestere van a térségnek, Szentes Csaba, aki hozzá hasonlóan aktív fiatalokat gyűjtött maga köré. Rengeteg uniós pályázatot nyernek remek ötleteikkel, járják Európát, kapcsolatokat építenek. Emellett öt-hat testvértelepülésük van, köztük Herend, Mogyoród, a dél- dunántúli Somberek, és Európa-szerte meglepően sok élő kapcsolatot ápolnak.
– Milyen kulturális produktumokkal készülnek az idei ünnepre?
– Kézműveseket, fafaragókat, kiállításokat várunk a településről. Emellett a néptánccsoportja mutatkozik majd be a szabadtéri színpadunkon a Szentháromság téren és a Magyarság Házában is. Érkeznek kórusok éppen úgy, mint például helyi termelők, akik saját készítésű termékeikkel mutatkoznak be, s mesélnek majd a településről.
– Személyes kötődése is van Székelyföldhöz, s így még jobban átéli az összetartozás napjait.
– A madéfalvi vérengzés következtében menekültek el őseim először Moldvába, majd a bukovinai öt falu egyikébe, ahonnan a magyar kormány 1941-ben elsőként a Dél-Dunántúlra telepítette őket. Összesen négy otthont kellett elhagyniuk, de még most is számon tartják székelyföldi gyökereiket. Amikor a hetvenes években már lehetett kirándulni Madéfalvára, azt tapasztaltuk, hogy a falu rólunk semmit nem tud, mi azonban abban a tudatban nőttünk fel, hogy a madéfalvi vérengzés miatt kényszerültünk vándorlásra. Számomra ezért is különösen fontos, hogy ez a viszony mostanra szorosabbá vált, mert úgymond befogadtak minket a madéfalviak mint székely testvért, és elismerik székely eredetünket. Az emlékmű mellé mi is elhelyezhettünk egy kopjafát, ami az arra járót arra emlékezteti, hogy élt itt egy népcsoport, amely a mai napig emlékezetében őrzi ezt az otthont. Nagyon sokat vártunk erre a visszafogadásra.
– Hogyan épül fel a Mi, magyarok kiállítás?
– Legfontosabb, hogy az elsődleges célcsoporthoz tartozó középiskolások lássák, mit adott a világnak a magyarság, miért jó magyarnak lenni. Hermann Róbert történész ötlete alapján ezt a gondolatmenetet a Kosztolányi Dezső által legszebbnek tartott tíz magyar szóra fűzték föl a kiállítás tervezői. Az anya szó mellé az anyanyelvet társították, a gyöngy szóhoz az irodalmat és a verseket, a szűz szóhoz az érintetlen természetet, az ősz szóhoz a vendéglátást és a gasztronómiát. A kardhoz a magyar történelem első ötszáz évét, a vér szóhoz a második ötszáz évet, a hősies áldozatvállalást. A csók szó a művészetet mutatja be az épületeken, az építőművészeten keresztül, a sír a tudománytörténetet, a láng a lángelméinket, a tudósainkat, a szív pedig a sportsikereinket láttatja. A tizennyolc terem csaknem kétezer négyzetméterének szinte minden tárgya megfogható, kipróbálható, néhány eredeti tárgyunk is van, mint például egy olimpiai aranyérem vagy a tizenhetedik századi cselló az Eszterházy-kastélyból. Jellegét tekintve a Mi, magyarok állandó kiállítás, de közben folyamatosan meg is újul, változik. Gondoljunk csak például a következő olimpiára, ahonnan reményeink szerint sok éremmel térnek haza sportolóink, s az eredményeik megjelennek majd a sportsikereket bemutató kiállítóterekben nálunk is. A kiállítás kurátorai mindvégig figyeltek arra, hogy ne csupán Magyarország határain belülről hozzanak példákat, hanem a világ magyarságában gondolkodtak: a marosvásárhelyi kultúrpalota éppen úgy megjelenik, mint az Amerikában élő tudósok. – Úgy tudom, újabb nagyszabású elképzelések várnak megvalósulásra a Magyarság Házában.
– A Mi, magyarok kiállítás mellett a Mikes-programban készülünk egy magyar emigrációs és diaszpórakiállításra, amelynek Fejős Zoltán a kurátora. Jelenleg a kivitelezési tervek készülnek, és úgy tervezzük, hogy a jövő évi nemzeti összetartozás napjára megnyílhat.
Magyar Hírlap
2015. szeptember 18.
XIII. Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 21.
Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Budapestről és Kolozsvárról is felfigyelnek a szórványra
Lakossági fórummal, tárlatmegnyitóval és rockoperával kezdődött szombaton díszvendégek jelenlétében Lupényban és Petrozsényban a Zsil-völgyi magyar kulturális napok egyhetes rendezvénysorozata.
Budapest és Kolozsvár is felfigyel a bányavidéki szórványra, a nyitórendezvényeken részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Van is mire felfigyelni, hiszen az ezeréves határ tövében a Zsil-völgyi szórványmagyarság büszkén ápolja nemzeti identitását. Köszöntője után Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke, a rendezvénysorozat főszervezője filmben mutatta be a helyi magyarság közösségi összefogásának pillanatait: szüreti és farsangi bálok, nemzeti ünnepek, tematikus közösségi összejövetelek, történelmi örökség felkarolása és sok hasonló, magyarságot összetartó esemény.
Vannak-e még magyarok, van-e közösségi jövő a Zsil-völgyében? A lupényi közösség utóbbi éveiről bemutatott képsor nagyszerű válasz ezekre a kérdésekre. Megmutatja azt is, hogy vagyunk, igényünk van anyanyelvű oktatásra, fiataljaink támogatására, az egyház és helyi szervezett együtt dolgozik. Vendégeink jelenléte is bizonyíték arra, hogy a jelentős közösségi élet és jövőépítő szándék látszik Kolozsváron és Budapesten, mondta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad Megyei RMDSZ elnöke.
Csodatevés helyett folyamatos munka
Csodákat nem tudunk művelni, dolgozni, építeni viszont tudunk, és ebben mindig számíthatnak ránk, üzente Kelemen Hunor a szakszervezeti ház zsúfolásig megtelt dísztermében az egybegyűlt magyaroknak. RMDSZ-elnökként ugyan először, magánemberként viszont már a nyolcvanas évektől rendszeresen jár a bányavidéken, ismeri tehát az itteni szórványmagyarságot, sorsát szívügyének tekinti. „Az RMDSZ a lupényi magyarság és valamennyi szórványközösség partnere kíván lenni bajban és örömben, amikor építkezni kell, de akkor is, amikor értéket kell menteni”, hangsúlyozta Kelemen Hunor. Elismervén, hogy a Zsil-völgyében a jövőépítés igen kemény feladat – s nemcsak a magyarságnak, hiszen országos szinten sem világos, hogy a nehézipar leépülése után melyek lehetnek a fejlődési alternatívák. A magyarság megerősödését viszont közös intézményi erőfeszítéssel lehet biztosítani.
Zákonyi Botond nagykövet megtisztelőnek nevezte azt, hogy első magyarországi nagykövetként járhat a Zsil-völgyében, amely szerinte az eddigi legnehezebb negyedszázadát élte át a nehézipar leépülése révén. Ezért is fontos, hogy Budapest figyelme kiterjedjen erre a régióra, a dél-erdélyi magyarságra is. Magyarország – mármint a budapesti politikum, az üzleti szféra vagy a turistaként érkező egyszerű lakosok – felfedezte már Aradot, Nagyváradot, Kolozsvárt, vagy a Székelyföldet, immár itt az ideje, hogy a dél-erdélyi szórványt is felfedezze, ezt a lassan ugyan, de mégis épülő autópálya is elősegíti.
A lakossági kérdések viszont csak kisebb részben vonatkoztak a magyar oktatás vagy a történelmi örökség problémáira, legtöbben a migráns-válságról kérdezték a vendégeket.
Mellékvágányon is halad a magyar élet
A lupényi rendezvényt követően a vendégek délután Petrozsényban, a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok hivatalos megnyitóján és a Megújuló örökségünk: értékmentés a Kárpát-medencében című fotóművészeti kiállítást bemutató ünnepségen vettek részt a városháza dísztermében. Wersánszki Eduárd helyi RMDSZ elnök és Winkler Gyula köszöntője után Kelemen Hunor és Zákonyi Botond is hangsúlyozta, hogy a jövőépítés és intézményi keretének biztosítása után a magyar történelmi örökség megmentése kiemelt szempont Kolozsvár és Budapest számára is, erre komoly anyagi ráfordítások is történtek az utóbbi években.
1999 óta, a magyar kormány több mint 300 határon túli magyar műemléket mentett meg a Teleki Alapítvány révén, ismertette a helyzetet Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Háza igazgatója. A Petrozsényban bemutatott kiállításon ezek közül mutattak be néhányat. A kiállítás 2013 áprilisában nyílt meg Budapesten, s azóta vándorútra indult a hátáron túli magyarság körében. Szombaton Petrozsényban mutatta be Diószegi László, a Teleki Alapítvány elnöke.
Szerencsére le tudtuk téríteni a Kolozsvár, Marosvásárhely, Pozsony, Kassa stb. főútvonalakról a Zsil-völgyi mellékvágányra is, hangsúlyozta Szász János plébános, a rendezvény főszervezője. Kétszeresen jelképes fordulat: Budapest jelzi, hogy nemcsak a nagy és erős határon túli közösségek számítanak, hanem a szórvány is, s ugyanakkor a szórvány is jelzi Budapestnek, hogy létezik és magyar jövőt épít mostoha körülmények között is.
A Zsil-völgye büszke az itteni magyarságra, 150 éve a románság mindig is példának tekintette, hangsúlyozta Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere, leszögezvén, hogy az általa vezetett önkormányzat továbbra is támogatja a magyarságot kultúrája és nemzeti önazonossága megőrzésére teendő kezdeményezéseit. A bányavidék elképzelhetetlen a magyarság nélkül, a magyarok rengeteget tettek annak felemelkedéséért, s remélhetőleg a jövőben is így marad, hangsúlyozta a magyarság rendezvényein rendszeresen résztvevő polgármester.
Este a római katolikus templomban folytatódott a rendezvénysorozat, ahol a marosvásárhelyi Mustármag együttes Márton Áron püspökről szóló rockoperával lépett fel a lelkes közönség előtt.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 10.
Megújuló épített örökségünk
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban tegnap délután nyílt meg a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza által szervezett Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítás, mely a Kárpát-medencében 1999–2012 között a magyar kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be.
Dimény Attila múzeumvezető elmondta, a hagyományoktól eltérően két előadás is el fog hangzani. A budapesti vendégeket Bokor Tibor polgármester is köszöntötte, majd Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy 2011-ben a magyar kormány azért hozta létre a Magyarság Házát, hogy minden magyar összetartozását jelképezze, találkozóhelyet biztosítson az anyaországban és a határon túl élő magyaroknak, és a ház feladata, hogy az egész Kárpát-medence kultúráját bemutassa.
Vetített képes restaurátori és mesterségbemutatót tartott Kiss Loránd falképrestaurátor és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, majd Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a kiállítást mutatta be, kiemelve, hogy a magyar kormány segítséget nyújt azoknak a határon túliaknak is, akik szeretnék műemlékeiket megőrizni, de nincs hozzá szakértelmük és pénzük. Erdély azért nagyon fontos, mert tele van középkori műemlékekkel, amelyek napról napra pusztulnak, mivel a román állam nem biztosít pénzt a magyar műemlékek felújítására. Ezért indult el 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jóvoltából egy program az épített örökség megmentésére, ami 2006-ig tartott. Ennek eredményeit szemlélteti a mostani kiállítás. A tablók mellett másolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, megtekinthetőek a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai, látható a huszti református templom helyreállított toronysisakjának egyik fiatornya és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő domborművek másolata. Jövőre évi 180 millió forintos költségvetéssel újraindul a határon túli műemlékek megmentését célzó program, amire Erdélyből is javaslatokat várnak. A megnyitó végén a jelenlevők élőben láthatták, hogyan készül a zsindely Varga Sándor bemutatóján. A megnyitón közreműködtek a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulói.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
Párbeszéd a múlttal
Értékmegőrzést közvetítő tárlat
Látványos eseményen vehettek részt mindazok, akik a hétvégén az Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében megtekintették a Megújuló Épített Örökségünk című tárlatot, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány jóvoltából mutattak be.
Az 1999–2006 közt lebonyolított műemlékvédelmi programot szemléltető tárlat anyaga ízelítőt ad a Kárpát-medencei háromszáz állagmegóvó beavatkozásról vagy restaurátori feltárásról, valamint a húsz teljes körű felújításról. Az 1,3 milliárd forint értékű anyaországi támogatás több esetben is olyan helyzetben próbálta menteni a menthetőt, amikor az utódállam közönye mellett a helyi közösség megszűnése súlyosbította az épület romlását – tudtuk meg a munkával megbízott szakemberektől.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta, a 15. alkalommal, és Erdélyben immár nyolcadszor látható anyag ezúttal utolsó állomásához érkezett, lezárva az 1999-től 2006-ig tartó programot. Bokor Tibor polgármester köszöntőbeszédében rámutatott:
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nap mint nap egy olyan városban tevékenykedhetünk, amelynek épített öröksége jelentős, számunkra, természetesen, a legfontosabb. Néhány jellegzetessége egyedülálló a világon, ezt mi is tudjuk, büszkén dicsekszünk vele, ahol csak tehetjük.
A polgármester gondolatait folytatva Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója elmondta, bukovinai székelyként tizedmagával érkezett itteni honfitársaihoz, majd a kiállítás eszmeiségét ecsetelve annak történetét ismertette. Szakmai részről a Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László beszélt, sajnálatát fejezve ki a műemlékvédelemmel kapcsolatos általános ismeretek hiányosságait illetően, amelynek következtében még akkor is veszteségek érhetik az épített örökséget, ha annak a létét nem fenyegeti a pénzhiány. Bejelentette: 2016-tól Rómer Flóris néven újból beindul a program, ezért várják a javaslatokat a felújításra érdemes műemlékekkel kapcsolatban.
Kiss Loránd falkép- és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor vetített képes előadásokban mutatták be a szakma szépségeit, az alkalmazott technikákat, valamint a műemlékmentés sikereit és határait, összefoglalva a tennivalók kifogyhatatlan tárházát. Kidomborították, a feladatok mértéke vidékenként változó: átívelnek a művészettörténeti feltáró munkától a másik végletig, a végleges enyészettel való szélmalomharcig, hiszen a műemlékek jelentős hányadánál a kisebbségbe szorult magyarok már nem tudják előteremteni a megfelelő erőforrásokat, vagy már át is adták helyüket más nemzetiségeknek, akik, ritka kivétellel, saját igényeikhez alakítják az épületeket, megszüntetve eredeti arculatukat. Több példát is felsoroltak, amikor már csak a romok konzerválását lehetett megoldani, ezért a fontossági sorrendet is ehhez igazítják. Megfogalmazásukban a restaurátor szakma a tudomány és a művészet olyan összekapcsolása, amely biztosítja a századokkal előttünk alkotó mesteremberekkel való párbeszédet.
A november 11-ig látogatható kiállítást a Molnár Józsiás Általános Iskola zenész gyerekeinek és tanáruknak, Diaconu Mónikának az előadása tette ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. január 8.
Madéfalvától a migránsokig
A holnapért cselekedjünk
Vízkereszt napján emlékeztek meg Marosvásárhelyen is a madéfalvi veszedelem 252. évfordulójára. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényt a Kultúrpalota nagytermében tartották. A felszólalók párhuzamot vontak a székelység, az erdélyi magyarság hajdani és jelenlegi megpróbáltatásai, jogsérelmei között, hangsúlyozva, hogy csak jogaink kitartó követelése, az összefogás, az autonómia hozhat megoldást, jelenthet biztos jövőképet a régiónak.
A rendezvény vetítéssel kezdődött. A régi székely himnusz bejátszott akkordjainak kíséretében térképekkel, fotókkal próbálták elmesélni dióhéjban a magyarság őstörténetét az őshazától a letelepedésig. Ezt követően a két műsorvezető: Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek az 1764. január 7-i, vízkereszt utáni nap előzményeiről, majd a történelmi eseményről, illetve az ezt követő megtorlásról szóló részleteket olvastak fel a témát kutató neves történészek, levéltárosok munkáiból, irodalmi alkotásokból. Mindezt úgy, hogy közben a történet fonalát a rendezvényen fellépők szakították meg. Először az egyházak képviselői (Domahidi Béla református, Nagy László unitárius lelkész és Ferencz István katolikus pap) szóltak az egybegyűltekhez. Mindhárman a lelki, szellemi és gazdasági összefogásra ösztönözték a hallgatóságot, hiszen a történelmi múlt igazolja, hogy enélkül nehéz ellenállni a megpróbáltatásoknak.
A felszólalók sorában elsőként dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. A jelen kihívásainak bölcs megoldására intette a politikusokat. "2016 választási év, amely nagy kihívás egy közösség számára. Dilemma, hogy külön-külön vagy összefogva keressük a válaszokat" – mondta a konzul, s ehhez kívánt egyetértést, nyugalmat és megfelelő bölcsességet a döntéshozóknak.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint "az igazságtalanság és a jogfosztás" ellen tiltakoztak a madéfalviak, mint ahogyan az 1990-es véres márciusi eseményeket megelőzően a marosvásárhelyi magyarok is, akik tulajdonképpen a minket megillető kisebbségi jogokért vonultak az utcára. A hatalom egyik estben sem a megoldást, hanem a véres megtorlást választotta, s ennek eredménye a régmúltban az elvándorlás (ezután létesültek a moldvai csángó települések), valamint a ’90-es években tapasztalható nagyméretű vásárhelyi magyar exodus lett. "Elege lett a Székelyföldnek az 1918-ban és az 1990-ben tett ígéretekből!" – mondta az elnök, majd hangsúlyozta: közösségi jogokat, egyenlő bánásmódot kérünk, ezért szállunk síkra ma is. Majd üdvözölte a jelen levő Soós Zoltánt, Marosvásárhely magyarságának "közös polgármesterjelöltjét".
Meghívottként jelen volt Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere is, aki kifejtette: "nem az a fontos, hogy a múltat búsuljuk, hanem az, hogy a holnapért cselekedjünk! A XVIII. század közepén és most is Madéfalvát szorgos székelyek lakják, akik gyerekeiket becsületre és munkára nevelték, nevelik". Ahogy sikerült az emlékművet felújítani (tavaly ősszel avatták újra), úgy továbbra is szót emelnek a jogsérelmekért – mondta többek között a fiatal elöljáró.
Tőkés László európai parlamenti képviselő betegsége miatt maradt távol a rendezvénytől, szavait Cseh Gábor, az EMNT országos alelnöke tolmácsolta. Tőkés László a madéfalvi eseményt a "nemzeti önvédelem hősi példájaként" említette. Akkor az állami hatalom kizárólagos elvárásokat fogalmazott meg, amelyeket a szabadságukhoz ragaszkodó székelyek nem voltak hajlandók teljesíteni. Ma sincs másként, amikor nemcsak egy országon belül, hanem Európában is egymásnak feszülnek az érdekellentétek. Olyan globális kihívásokkal kell szembenézni, mint a migránsjelenség, amely veszélyezteti a nemzeti érdekeket és értékeket. Ezzel és a minket, erdélyi magyarokat ért sérelmekkel szemben a nemzeti önvédelmet az autonómia jelentheti. "Nem akarunk a világ migránsaivá válni, mi itthon keressük a boldogulást" – üzente – többek között – Tőkés László.
Végül Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a bukovinai székelyek vándorlására utalt, majd beszédében kiemelte, hogy a madéfalvi megemlékezés Marosvásárhelyen egy eseménysorozat zárómozzanata. Azért Maros megye székhelyén, mert ez volt a Székelyföld fővárosa, és itt kell a leghangsúlyozottabban megfogalmazni azt a közös célt, amely Székelyföld területi autonómiája. A múlt tanulsága, kollektív értékeink, hagyományaink, közös kultúránk, a közös jövő gondolata kötelez minket arra, hogy ezért együtt cselekedjünk. Majd a marosvásárhelyi kétnyelvű táblák kihelyezéséért vívott "küzdelmet" említette, amikor a "megfélemlítés hálójában" többen voltak azok, akik elzárkóztak az akció elől, mint azok, akik cselekvően az ügy mellé álltak. Az SZNT elnöke szabadságharcra, nemzeti ellenállásra buzdított felekezeti, pártbeli hovatartozás nélkül, mert csak így érjük el céljainkat – jegyezhettük le egyebek mellett az elnök szavait.
A rendezvényre várták Budapestről Csibi Krisztinát, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökét, aki végül nem jött el. A meghívott vendégek között jelen volt dr. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Kovács Levente ügyvezető elnök, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterjelöltje.
Fellépett a marosvásárhelyi Vártemplom Kovács András vezette kórusa és a Domahidi testvérek (Anna, Kata, Sára, Zsuzsa) kamaraegyüttese. Ugyanakkor bejátszottak egy rövid jelenetet Sára Sándor Sír az út előttem című dokumentumfilmjéből, amely a madéfalvi eseményekről, illetve a bukovinai székelyekről szólt. A rendezvény a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 11.
A Magyarság Házában mutatkozott be a Bánság
Végvári túrós lepényt és temesrékasi borokat kóstoltak a budapestiek
A budavári Magyarság Házában április 9-én, szombaton került sor a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendezvényre. A Magyarság Háza, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Zrt., a Petőfi Sándor Program és a Bánsági Közösségért Egyesület közös rendezvényén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a bánsági régió magyar intézményei és civilszervezetei, az érdeklődők megismerhették az itt élő magyarság történelmi múltját és jelenét, hagyományait és sajátos kulturális és gasztronómiai értékeit.
A minden magyar összetartozását jelképező intézmény, a Magyarság Háza patinás környezetben, a budavári Szentháromság téren, a Mátyás templom és a Halászbástya tőszomszédságában található, célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése. A Bemutatkozik a Bánság konferencia és kulturális rendezvény megnyitóján Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte a Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat kilencedik eseményének résztvevőit. „A sorozattal az célunk, hogy szoros barátságok, emberi kötelékek alakuljanak ki a magyarországiak és a külhoni magyarok között” – mondta Csibi Krisztina, aki nagy szeretettel üdvözölte a bánsági vendégeket. Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő megköszönte a házigazdáknak a felkínált lehetőséget, amellyel élve a bánsági magyarok megmutathatják a közösség értékeiből mindazt, ami a legjobb és a legszebb, igyekezve teljes képet nyújtani a budapesti érdeklődőknek. „Reméljük, hogy mai nap végén a Bánság egy kicsit közelebb kerül mindenkinek a szívéhez, akit érdekel a határon túli magyar szórványközösségek sorsa” – mondta a Molnár Zsolt. „Nagy szeretettel várunk mindenkit a Bánságba, amely fizikailag is közelebb került, hiszen autópályán 2,5-3 óra alatt elérhető Budapestről”.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága nevében Kádár Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket; arra hívta fel a figyelmet, hogy a bánsági magyaroknak két fő fegyverük volt az utóbbi évszázadok megpróbáltatásai során: a békesség és a kitartás. „A Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségű tája, több nép lakja és határok szabdalják szét, mégis kiállta a történelem viharait – mondta Kádár Zoltán –, mert a bánságiak mindig elismerték egymás értékeit és táplálkoztak egymás kultúrájából.” Azt is elmondta: a magyar kormány a bánsági szórvány megmaradását, megerősödését célzó programokat támogat, köztük egy Szórványkollégium és Közösségi Ház létrehozását, amelyre 150 millió forintot fordítanak és még az idén két újabb Petőfi-ösztöndíjas fiatalt küldenek Temesvárra, akik hozzájárulhatnak a bánsági magyar közösség megmaradásához.
A bánsági magyar intézmények és civilszervezetek – köztük a médiák képviselői is – a gyönyörű neogótikus épület Rákóczi termében kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A magyar iskolák ( Bartók Béla Elméleti Líceum, Gerhardinum Római Katolikus Líceum), a magyar színház ( Csiky Gergely Állami Magyar Színház), a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, bánsági civilszervezetek és ifjúsági szervezetek standjai között helyet kaptak a TVR és a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségeit, valamint a Heti Új Szó és a Nyugati Jelen szerkesztőségeit bemutató standok is. Nagy volt az érdeklődés a bánsági gasztronómiai különlegességek iránt: a rendezvény résztvevői megkóstolhatták a messze földön híres végvári túrós lepényt és a magyarországi vendéglőkben forgalmazott kiváló temesrékasi borokat.
Az Összkép a bánsági magyarságról című konferencia keretében Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet temesvári származású igazgatója, Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, Fazakas Csaba eformátus esperes és Oláh Gábor, a TEIS (Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) elnöke mutatták be a bánsági régió történelmét, gazdasági és demográfiai helyzetét, az oktatási intézményeket és civilszervezeteket, a kultúra és az ifjúság helyzetét és perspektíváit.
A nagy érdeklődést kiváltó konferencia után került Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétében a Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás megnyitójára, Szőczi Árpád: Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című dokumentumfilmjének levetítésére és ezzel párhuzamosan Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című kötetének bemutatójára. A rendezvény teltházas, vastapsot aratott kulturális gálaműsorral zárult, ahol bemutatkoztak és felléptek a temesvári Bokréta citerásai, az Eszterlánc Néptánccsoport és Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, Borsos Pál (zongora) közreműködésével.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 24.
Minden korosztálynak szól a Magyarság Háza programsorozata, a nemzeti összetartozás hete
Minden korosztálynak szól a Magyarság Háza programsorozata, a május 30-tól június 4-éig tartó nemzeti összetartozás hete - mondta Csibi Krisztina, az intézmény igazgatója kedden reggel az M1 aktuális csatornán.
"Nemcsak az idősebbeket, hanem a fiatalokat is megpróbáljuk megmozdítani az idei rendezvénnyel, mely egész hetes programsorozattá bővült, nemcsak a Magyarság Házát töltjük meg programokkal, de a Szentháromság teret is birtokba vehetjük" - hangsúlyozta Csibi Krisztina.
A fiatalokat egyébként a Magyarság Háza egész évben várja, különösen sikeres a diákok körében a Mi, magyarok című kiállítás, naponta százával jönnek, eddig több mint 20 ezren látogatták meg - emlékeztetett az igazgató.
Magyarországi és határon túli együttesek, fellépők szerepelnek idén is a programokban: itt lesz többek között a kassai Thália Színház és a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház.
Hétfőn A megmaradás útjai címmel kezdődik konferencia, kedden pódiumbeszélgetés lesz, melyen a határon túli magyarok képviselőivel találkoznak magyar politikusok, szerdán kultúráról, irodalomról, zenéről társalognak a színpadon, csütörtökön szabadtéri koncert lesz, a szombaton az egész nap a néptáncé, moldvai és gyimesi táncokat lehet tanulni.
Szombat este gálaműsor zárja a rendezvényt, fellép többek között a Kikelet együttes Felvidékről, a Borzsavári zenekar Kárpátaljáról, Szvorák Katalin és Petrás Mária, a műsort Berecz István szerkeszti és vezeti - ismertette Csibi Krisztina, aki idén is több ezer látogatót vár a nemzeti összetartozás hetére.
MTI
2016. május 31.
Karizmatikus vezetők segíthetik a külhoni magyarság megmaradását
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyarság megmaradásának a titka a minőségi intézményrendszer mellett az, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek.
Szilágyi Péter A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián kiemelte: 96 éve bekövetkezett a felfoghatatlan, és az ezeréves Magyarországot feldarabolták. „Trianonnal új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek" – idézte Szilágyit az MTI.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a XX. század során Beneą és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét szabadították a magyarságra. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyben a nemzet összetartozását tagadták, szimbólumait a sör-virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. „A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is" – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. „Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" – mutatott rá Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között. „De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak" – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén. Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. „A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk" – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész előadásában rámutatott: Trianon mindazon veszteségek összefoglaló neve, ami a magyarsággal történt a 20. században. Úgy vélte, egyfajta „ősbűnként" jelenik meg a magyarság számára. Kitért arra is, hogy a békeszerződés és az abban foglalt igazságtalanságok felerősítették azokat a véleményeket, hogy olyan sorscsapás készül, ami a nemzet teljes megsemmisülésével fenyeget.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. – A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Rámutatott, ez 1920 januárjában már megkésett volt. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. „Ezeket a történeteke el kell mondani, ennyivel tartozunk" – fogalmazott Ablonczy Balázs.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 1.
Elhurcoltaknak emléket állító vándorkiállítás
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 8.
Gulág emlékév Nagyváradon is
Nagyváradra érkezett a Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944-1956) című vándorkiállítás a GULÁG-GUPVI Emlékév alkalmából, melyet szerda délután nyitottak meg a PKE előcsarnokában. December 30ig tekinthető meg.
A váradi szervezők (Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh) nevében Horváth István köszöntötte az érdeklődőket.
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora azt emelte ki: mennyire fontos az emlékezés és az emlékeztetése a mindenkori utódoknak, a fiataloknak arra, ami egy Isten- és embertelen ideológia nevében megtörtént, és ami olyan foltja a történelmünknek, amelyet még mindig nem dolgoztunk fel, beszéltünk róla eleget, nem mutattuk fel azok előtt, akiknek fel kell mutatni. Kicsit a tartozásunkat rójuk tehát le azáltal, hogy ilyen kiállításokat szervezünk, ezek kapcsán pedig előadások, megnyilatkozások hangzanak el bármilyen formában. Minél többet beszélünk ugyanis, helyes és megfelelő történelem szemlélettel az akkor történtekről, annál inkább sikerül enyhíteni az átélt traumákat.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 23 külhoni magyar helyszínre jut el a kiállítás, és minden településen egy másik kulturális eseményt is hozzácsatolnak a programhoz. Nagyvárad a 7. állomás, voltak már a Felvidéken több helyen, illetve a Székelyföldre és Kolozsvárra is eljutottak már. Hangsúlyozta: a Magyarság Háza mindig is a Kárpát-medence magyarságában gondolkodott, és a kapcsolatok szorosabbra fűzése végett fontos számukra, hogy eljusson a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékéve alkalmából ez a vándortárlat, illetve az általa közölt ismeretek mindazokhoz, akik a határon túl érdeklődnek a történelmi múltunk iránt.
Kényszermunkások
Dr. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese többek közt arra hívta fel a figyelmet: az igen sok áldozattal járó második világháború nem fejeződött be az utolsó puskalövéssel, hanem kiterjedt még ezután a polgári lakosság jelentős részére is, hetekig, hónapokig. A Szovjetunió vezetése ugyanis- személyesen Sztálin- szükségesnek tartotta, hogy kényszermunkásokat szerezzen annak érdekében, hogy a leomlott országot újraépítsék. A Szovjetunió-, sőt lehet azt mondani, hogy a Cári Oroszország-szerte is hagyományai voltak a kényszermunkának, hiszen ezeket a táborokat sokkal korábban létesítették. A Gulágok léteztek a háborúk előtt is, de a második, kevésbé ismert név, az a bizonyos Gupvi elnevezés kifejezetten a hadifoglyoknak, olyanok részére szolgált, akik tulajdonképpen nem követtek el semmifajta háborús bűncselekményt, de arra viszont alkalmasak voltak, hogy a munkaerejüket ingyen használni lehessen. Ha lehet ezt mondani, a Gulag abból a szempontból kedvezőbb volt, hogy lehetett tudni, mennyi ideig tart az ott-tartózkodás, a Gupvi esetében azonban nem. A célszemélyek elsősorban férfiak voltak, de később aztán nők is, akik a Vörös Hadsereg érkezésekor éppen kéznél voltak. Elsőként a német származásúakat, nevűeket szemelték ki, vették elő, de ha kevés volt a létszám, hozzájuk csaptak bárki mást is, és jellegzetes volt az úgynevezett málenkij robotra vivés is. Az érintettek semmit nem tudtak arról, hogy hova viszik őket, mi lesz a további sorsuk.
Kiáltvány
Fodor Gusztáv református tiszteletes felszólalása után Murádin János Kristóf kolozsvári történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója mutatott be néhány, a szovjet fogságból származó emléktárgyat.
A tárlatnyitót követően a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében Én a szabadságot választottam Egy szovjet tisztviselő politikai- és magánélete, Viktor Kravcsenko azonos című regényéből készült egyszemélyes kiáltvány lesz megtekinthető, Balázs Zoltán színész-rendező előadásában.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 13.
Bukovinától Tolnáig (Hadikfalvi székelyek)
„Elmondták, hogy egy hét vagy kettő, és ki kell menni Bukovinából. Apámék csináltak ládákat deszkából, és abba pakoltak. Jószágot nem volt szabad hozni, csak az ágyneműt és a felvevő ruhát. A ládákat kivitték tehervagonokba, mi személyvonatokkal jöttünk, az emberek külön, az asszonyok a gyermekekkel megint külön.” Benkő Márton akkor tizenkét esztendős volt, de azoknak a napoknak minden pillanatára emlékszik. Hetvenöt esztendővel ezelőtt hagyta el a kilencgyermekes család a bukovinai Hadikfalvát, néhány hét alatt velük együtt több mint tizenháromezer bukovinai székelyt telepített le a magyar kormány a frissen visszafoglalt Bácskába. Alig telt el három esztendő, és a székelyeknek menekülniük kellett a visszatérő szerbek elől. A telet legtöbben Zalában töltötték, 1945 márciusában a gelencei származású Bodor György kormánybiztos szervezte meg újabb letelepedésüket Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében. Szenvedéseik egy apró morzsáját Benkő Márton és felesége nemrég teveli otthonukban mesélték el.
Tevel a Tolna megyei Völgység második legnagyobb települése. A Bonyhád székhelyű dunántúli járást az ezerhétszázas évek közepétől német telepesek lakták, a XIX. század végén a lakosság 85 százalékban német, ami csak a második világháborút követően változott meg. 1945-ben megkezdődött a németek kitelepítése, ekkor maradt a 2500 lakosú Tevel házainak négyötöde üresen, ezekbe a Bácskából menekülő székelyeket és a csehszlovák-magyar lakosságcsere következtében Felvidékről kitelepítetteket helyezték el. Az addigi sváb falu ekkor vált kétharmad részben magyar településsé. A közel ezernégyszáz lakost számláló Tevelt jelenleg 80 százalékban székelyek lakják. A közösségi élet két helyi civil szervezetben, az 1989-ben alakult Székely Körben és a tíz évvel később alapított Teveli Fiatalok Egyesületében nyilvánul meg. „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha” – olvasható a 2014-ben megnyitott tájház székely kapujának feliratán. Az egykori istállóból közmunkával épített létesítményben a Székely Kör bukovinai székely népviseletet bemutató szobát rendezett be, a közösségi teremben pedig dalos estéket, találkozókat tartanak. A teveli fiatalok tánccsoportja évente közel harmincszor mutatkozik be a környék falvaiban és fesztiválokon. Részt vesznek a hagyományos bonyhádi Székely Találkozón és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által kétévente más-más helyszínen rendezett Bukovina Fesztiválon, amelyen a Bukovinából elszármazott lengyelek, ukránok, moldvaiak is bemutatkoznak.
A semmiből indultak
Benkő Mártonék portája olyan rendezett, mintha mindig vendéget várnának. A székely embernek sem a háza, sem az udvara nem lehet rendetlen, nem állna jól neki – mondja a házigazda, és feleségével együtt készségesen mesél az 1941-ben megkezdődött kényszervándorlásukról és teveli megtelepedésükről. Benkő Márton: Kilencen voltunk testvérek, most már sajnos csak négyen élünk, három lány és én. Az öcsém egyhetes volt, amikor Hadikfalváról elindultunk. Nehezen, de túlélte. Szabadkán le is vették a vonatról anyámat a gyermekkel, mert az öcsém megbetegedett, majd néhány nap múlva jöttek utánunk. A vagonokkal elhoztak Bajmokig, és lovas kocsikkal vittek a házakhoz, ott kijelölték, hogy ki hová kerül. Beraktak a házakba, tetszett, nem tetszett, nagyon válogatni nem lehetett. Örültünk, ha valahova el tudtunk bújni. 
A semmiből indultunk. Apám vonatvezető volt Bukovinában, de már ott leszázalékolták, mert az egyik lába megbénult. Valahol úton voltak, elakadtak a nagy télben, és akkor az egyik fele megfagyott. Az ő nyugdíjából volt egy kis pénzecskénk, azt átutalták Bácskába. Kaptunk tizenkét hold földet, vettünk egy lovacskát, és azzal a földet megműveltük. Kicsik voltunk, de mentünk, mint a fürjék, dolgoztunk. Én voltam a legnagyobb, nekem kellett a legtöbbet dolgozni, és így elmaradtam az iskolából. A kilenc testvérből ketten voltunk legények, az a kicsike, aki akkor született, és én, a többi leány volt. Tizenkét éves voltam, de már jól befogtak a munkába. 
Menekülés Bácskából
– 1944 őszén menekülni kellett, aki pedig ott maradt, azokat a szerbek mind lekaszabolták. Negyvenkettőről biztosan tudjuk, hogy legyilkolták őket, de attól sokkal többen voltak. Hallottuk, hogy összeszedték, ásattak velük egy gödröt, és aki élt, nem élt, belelökdösték őket, leöntötték mésszel. Most emlékmű áll azon a helyen.
Több tízezer magyart is érintő népirtásról van szó, amelyet jugoszláv partizánalakulatok és a szovjet Vörös Hadsereg követett el. Akiket Benkő Márton említ, ismerősei voltak, név szerint tudná sorolni legyilkolt szomszédait, ismerőseit. Az 1944–45 telén történt vérengzés után Délvidéken csak az Al-Duna mentére 1883-ban, gátépítés céljából kitelepített három székely közösség maradt meg: Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza. Benkő Márton szerint ezek a székelyek szívósak voltak, már szinte otthonosan éltek a dunai síkságon, míg az ő nemzedékük könnyebben eltiporható jövevény volt Bácskában, aki pedig túlélte a népirtást, annak menekülnie kellett.
– Zalai kitérővel érkeztek Tevelre. Hogyan fogadták a helyiek a nincstelen székelyeket? 
– Amikor Bácskából menekültünk, lovas kocsira raktuk a holminkat. Bonyhádvarasdnál megestéllettünk, félrehúztunk, hogy ott megaluszunk. Édesanyám kiszedte a pokrócokat, vastagabb ruhákat, betette a kocsi alá, oda mi befeküdtünk, és ott aludtunk. De hajnalra jött egy nagy eső, felemelt minket a víz. Tiszta csuromvizek voltunk. Akkor anyám, szegény, összeszedte a holmit, betette a kocsiba, és mentünk tovább gyalog a lovas kocsi után. Zala megyében töltöttük a telet, s amikor a németeket kitelepítették Tolna és Baranya megyéből, megüresedtek a falvak, és minket azoknak a helyébe tettek.
– Mári néniék családja miként élte meg a menekülést?
Benkő Mártonné Bíró Mária: Bácskában Babapusztán laktunk, onnan jöttünk Tevelre. Azt mondták, olyan helyre menjünk szállásra, ahol otthon vannak a háziak. Így tettünk. Volt egy sváb öregasszony, Rózsika néni és az unokája. 1945 tavasza volt, kellett indítani a vetést, kukoricát, krumplit, mindent. Apám azt mondta: Jöjjön, Rózsika néni, és mutassa meg, hol vannak a földjei. Meg is mutatta, így ugyanazt a földet műveltük, amely a házhoz tartozott. Hét hónapig voltunk együtt. Mi mentünk a mezőre, Rózsika néni főzött nekünk, még együtt is aludtunk. Olyan volt, mint egy nagymama. Ősszel hazajött a férje Németországból, és akkor mondta apám neki: Gyuri bácsi, maradjon itt. Volt vagy öt szoba, mehettek volna oda, ahova akarnak, de a házigazda azt mondta: Nem, Bíró bácsi. Maga kapta a házat, magának fáj, hogy ide kellett költöznie, nekem pedig azért fáj, mert én építettem. Akkor elmentek Tolnára. 
– A svábok is katolikusok voltak, és önök is. Segített-e ez az együttlétben?
Benkő Márton: Ha valami baj volt, közös volt, ha valami jó volt, közös volt. Engem 1954-ben besoroztak, háromnapos volt a kislányom, és bevittek. Tapolcán voltam a tüzéreknél, kivezényeltek egy erdőbe, és szerencsénk volt, hogy nem kaptunk tűzparancsot, mert nem volt, aki adjon. Annyi harckocsi, mint égen a csillag, szervezetlenség. Aztán Zalaszentgróton bevittek egy iskolába, körbevettek harckocsikkal. Egyszer jön Szőcs Gáspár rokonom, s mondja: Márton, visznek Oroszországba. Sírt, hogy most mi lesz, ő megszökik. Mondom neki: Azt ne csináld, lelőnek, mint egy kutyát. Aztán visszavittek Zalaegerszegre, de nem volt mit ennünk. Semmi nem volt. Akik közeli faluban laktak, elmentek, és hoztak otthonról élelmet, abból ettünk néhány napig. Akkor önfejűleg elhatároztuk, hogy hazamegyünk. Nem volt főnök senki, ki merre látott, elindult gyalog. Itthon dolgoztunk sokat a gazdaságban. Ki volt mérve a föld, azt műveltük. Inkább agyagos ez a föld, de megvoltunk. Elmentünk búcsúra a testvéremhez, komához, felültünk a lovas kocsiba, elmentünk Izménybe, Mányokra, Felsőnánára, a közelebbi községekbe, és azok is eljöttek ide, így szórakoztunk.
– Voltak-e valaha látogatóban Bukovinában?
– A bonyhádiak többször, de mi nem. Az unokánk is járt, Ágika, Hadikfalván. Mi nemrég Bácska felé jártunk, egy táblára ki volt írva Bajmok, akkorát dobbant a szívem. Amit mi ketten éltünk, az szép élet volt, de egyébként nagyon nehéz.
Akik már Tolnában születtek
„Mindig azt hittem, hogy mi igazi hadiki székelyek vagyunk, aztán kiderült, hogy az Asztalos név az Andrişan magyarosításából született. Bukovina nagyon nagy olvasztótégelye a nemzetiségeknek” – ezt Asztalos Zoltán, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke mondja, akinek már a szülei is Tolnában születtek. A történelem és német szakos fiatalember, aki a második egyetemnek számító jogi karon szakdolgozatot írt az 1886-os első állampolgársági törvényről, korosztályára nem feltétlenül jellemző módon nagyon sokat tud a régi dolgokról. Azt mondja, szülei sokat dolgoztak, csak nyugdíjas korukban jött el az idő, hogy utána olvassanak a történteknek, és most jönnek rá igazán, hogy milyen sok szenvedésen ment át a családjuk. „Nekem nagy szerencsém volt. 1998-ban tartottak itt, Tevelen egy székely találkozót, utána indult a tánccsoport, érettségi után én is odakerültem. A Székely Körben voltak olyan emberek, akik közül sokan sajnos már nem élnek, akik megélték a hazatelepítést, és el tudták mondani a történteket. Akik akkor csöppentünk ebbe, sok mindent hallottunk. A kisdorogi származású Csibi Krisztina volt a táncoktató, áradt belőle a múlt iránti érdeklődés, nem lehetett elmenni amellett, amit tőle hallottunk.”
Asztalos Zoltán sokáig nem értette, hogy az első hazatérési igazolvány, amely kezébe került, miért származik 1940-ből, holott a bukovinaiak kitelepítése 1941-ben történt. Megtudta, hogy nagyapja menekült a román katonaság elől, és éppen akkor voltak az első próbálkozások a magyar kormány részéről, hogy a bukovinai népcsoportot áttelepítsék, és Teleki Pál későbbi miniszterelnök fel is ajánlotta, hogy az ő Szatmár megyei birtokaira telepítsenek székelyeket, így állították ki az első hazatérési igazolványokat. Asztalos nagyapja is megkapta, és beállt magyar katonának.  Az 1941-es kitelepítésnél minden bukovinai családnak kiállítottak egy négynyelvű, fényképpel ellátott hazatérési igazolványt, azzal indultak útnak. Beleírták a családtagokat és minden fontos adatot róluk, még a szemük színét is. „Nagyon érdekes, hogyan lettek magyar állampolgárok a bukovinai székelyek. Az első állampolgársági törvény 1886-ban jelent meg, és abban szerepelt a községi illetőség, hogy melyik ország területén van a település, ahol az illető lakik, ezáltal ő annak az államnak a polgára. Az 1886/4-es törvényt a tömegesen hazatelepülők állampolgárságának szabályozására hozták, hogy magyar állampolgárok is lehessenek. Nagyon szövevényes, hogy ki hogyan lesz magyar állampolgár. Elméletileg csoportos honosítással válnak magyar állampolgárrá.”
A temetők kötnek Bukovinához
Nehéz megmondani, hogy akik Bukovinából indulva Bácskán és Zalán keresztül érkeztek a Dunántúlra, akik ősei Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Józseffalva régi temetőiben nyugszanak, azoknak a székely embereknek hol van az otthon. A fiatalok számára egyértelmű: Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye falvai a szülőföldjük.
Asztalos Zoltán: Nekünk már itt van az otthon, csak a temetők kötnek Bukovinához. Ebből sok vita van időnként, hogy milyen erős még a kapocs, mennyire szeretnénk megtartani. Hadikfalva már nem az a település, amelyet otthagytak nagyszüleink. Jelenleg egy fejlődő kisváros ötezer lakossal, senki sem magyar, már a régi házak sincsenek meg. A régi temetőben a sírok nagyon rossz állapotban vannak. Próbálunk gyűjtögetni, hogy karban legyen tartva, de kérdés, miként. Egy ideig egy fiatalember évente vitt oda csoportot, rendbe rakták a sírokat, lefestegették a kő fejfákat, hogy lehessen látni, hol nyugszanak székely őseink.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 18.
Budapesten együtt ünnepelt a Kárpát-medence magyarsága
Hollós legenda a Duna Palotában
Budapesten, a Duna Palotában szervezett kulturális fesztiválon együtt ünnepelhette a Magyar Szórvány Napját Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Csángóföld és a Muravidék magyarsága. Az ünnepségre meghívást kapott a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum is.
A szórványmentés a magyar nemzetpolitika egyik kiemelt célja, ennek jegyében 2017-ben megsokszorozódott a szórványban élőknek nyújtott támogatás: a szórványkollégiumok építése, közösségek, egyházak támogatása,oktatási intézmények fejlesztési forrásainak növelése. A Magyar Szórvány Napján a támogatással létrejött kollégiumokban, iskolákban, tehetségpontokban élő, tanuló, művészeti teljesítményt nyújtó fiatalok és közösségek mutatkoztak be, felmutatva egyúttal a kis településeken élők hagyományainak közösség-összetartó erejét – foglalták össze a rendezvény célját a szervezők.
Ennek jegyében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes védnöksége alatt egész napos rendezvény zajlott a Duna- palotában, hagyományos termékkóstolóval, szakmai konferenciával és gálaműsorral. Délelőtt az elcsatolt területekről érkező csoportokat Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte a parlament épületében, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a különleges szépségű kupolatermet, illetve az itt őrzött koronázási jelvényeket: a magyar királyi koronát, jogart, kardot és országalmát.
A nap folyamán a Duna-palotában a került sor a Kárpát-medence különböző vidékein élő hagyományok bemutatására. A kóstolással egybekötött gasztronómiai kiállítás nagy sikernek örvendett. Hidegen préselt tökmagolajtól a hájastésztáig mindenféle finomság asztalra került: ízletes sajtok, házikolbász, kalácsok, káposztás pogácsa, mákos rétes, beiglik stb. Volt is érdeklődés, kóstolgatás bőven. A dévai Szivárvány Nyugdíjasklub tagjai által sütött finomságokból, a helybeli családok által készített sajtból, házikolbászból, zakuszkából mutatóba sem maradt. A gasztrotermékek mellett kézműves asztalok sorakoztak, ahol különböző vidékek szőtteseit, kézimunkáit ismerhették meg a látogatók, köztük a dévai kézművesek termékeit is. És élőben követhették a szalmafonás, csipkeverés folyamatát. Közben a hagyományőrző csoportokkal érkező zenészek húzták a talpalávalót. A kiállítóteremben is, a Duna-palota előtti sétálóutcán is moldvai, erdélyi diákok ropták a táncot. A dévai Renaissance Gyermektánc-együttes is ízelítőt nyújtott a dél-erdélyi nemesi családok hagyományaiból.
A koradélutánra időzített szakmai konferencián a szórványlétről folyt a tanácskozás, majd a nap fénypontjaként került sor a gálaműsorra, melyet Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója nyitott meg.
A teltházas színházterem közönsége előtt gyönyörű népviseletben vonult fel a Kárpát-medence színe-java: mezőségi, Zobor-vidéki, kupusziniai, külső-rekecsini, Mura-vidéki táncokat, muzsikát szólaltatva meg. A hagyományok sorában külön színfoltot jelentett a dévai Renaissance Gyermektánc-együttes előadása, mely a törökverő Hunyadi János eredetéről szóló Heltai Gáspár-legendát elevenítette fel a színpadon 15-16. századi táncokra épülő történelmi táncjátékkal. A vastapssal jutalmazott előadás Dél-Erdély gazdag történelmi hagyatékára irányította az együtt ünneplők figyelmét. – Bár számbelileg kevesen vagyunk, élni és tenni akarunk Dél-Erdélyben. Őrizzük, ápoljuk kulturális, történelmi örökségünket, kézműves és gasztronómiai hagyományainkat és itt most a Magyarság Házában nagyszerű alkalom kínálkozott, hogy mindezt megmutassuk a nagyvilágnak, a Kárpát-medence különböző vidékein élő sorstársainknak, akikkel jó volt találkozni, együtt lenni. Köszönet mindezért a szervezőknek, mindenekelőtt Csibi Krisztina igazgató asszonynak és dr. Seres Zsuzsának, akik szeretettel láttak vendégül bennünket. És köszönet Potápi Árpád államtitkár úrnak, hogy fogadott a parlamentben – fogalmazott Kun-Gazda Kinga, a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanárnője, aki a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság vezetőivel együtt kísérte el Budapestre a Renaissance Gyermektánc-együttest. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 11.
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek. Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként vonult be a történelembe. Megerősítette Magyarországot, felismerte, hogy csak így lehet megállítani az oszmán birodalom terjeszkedését. Nemcsak a történetírás, hanem mondáink és népmeséink is őrzik alakját. Elmondta: január 12-14-én Szegeden emlékező szentmisét tartanak, január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bál, ételkóstoló és forgatag lesz Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a fővárosban. Márciusban Székesfehérváron koronázási misét tartanak, áprilisban Mátyás király halálának évfordulóján megemlékezés lesz Bécsben és Budapesten. Júniusban Bécsben kiállítás nyílik majd a város elfoglalásának évfordulóján.
Kolozsvári Magyar Napok
Az emlékév a Kolozsvári Magyar Napok egyik központi programeleme is lesz majd a tervek szerint. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza lesz, az ötletadó az Emberi Méltóság Tanácsa és Gaal Gergely volt – ismertette. Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke arról beszélt: Mátyás király felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni a keresztény civilizációt. Reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programsorozatot megvalósítani, amellyel meg tudják mozgatni a Kárpát-medence magyarságát.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának, az emlékév ötletadójának elnöke kiemelte: Mátyás királlyal egy olyan uralkodót tudnak felmutatni, aki erős birodalmat épített Európa közepén, szigorú törvényekkel. Volt koncepciója és az országot is képes volt gyarapítani – hangsúlyozta, hozzátéve: életműve számos lehetőséget kínál a történészeknek és a fiataloknak egyaránt. Kitért arra is, hogy Erdély Romániához csatolásának 100. évfordulója lesz 2018-ban, és várhatóan több, a magyarság számára kellemetlen eseményre is fel kell készülni. Erre is egyfajta válasz lehet az emlékév – jelezte.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az előző két emlékévhez hasonlóan sikeres lesz ez a programsorozat is. Hozzátette: február 23-24-én Mátyás születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést. Szeptemberben Vajdahunyadon többnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek Mátyás király emléke előtt.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: igyekeznek minél több együttműködő partnert bevonni az emlékév programjaiba. MTI; erdon.ro