Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csibi István
36 tétel
2003. március 21.
"Zöld Lajos új kötetéről /Kölcsönkért élet, kamatra. Visszaemlékezés, Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ beszélt. A memoár műfaja szerint szubjektív szöveg. A gyergyószárhegyi művésztelep létrehozása, a Ferenc-rendi kolostor, Lázár-kastély restaurálása, európai hírű képtár alapítása jelentős esemény volt. Ezt örökítette meg emlékezésében. Visszaemlékezése szerint "a városban őskommunista diktatúra tombolt" a hatvanas években. Zöld mindezt a város műveletlen, őskommunista vezetőiről mondta el, nevek említésével. A szerző jó véleménnyel van Domokos Géza, Kántor Lajos vagy Gálfalvi György múltbeli szerepléséről. Csibi István árvaházi gyerekből multimilliárdossá vált vállalkozó vagyonának eredetéhez sok árnyék és suttogás társul, Csibi viszont kijelentette: a törvény előtt is bármikor, bárkinek rendelkezésére áll. Csibi István Fodor Sándor, Szabó Gyula, Sütő András vagy Lőrincz György könyveit kiadja - tetemes ráfizetéssel. Zöldi elmondta: barátaival húsz éven át egyetlen bani ellenszolgáltatás nélkül kastélyt, kolostort épített, európai hírű képtárat létesített, ennek ellenére őt minden elképzelhető dologgal megvádolták. Zöldi a jelenlegi helyzetről is kifejtette véleményét: a radikálisok a hatalommal való örökös konfrontációban, az igényekre való folyamatos rálicitálásban, a román államtól független nemzeti közigazgatási egységek megteremtésében látják a magyarság jövőjét. A mérsékeltek a célt a román társadalom demokratizálásával kívánják elérni. /Parászka Boróka: Kölcsönkért élet, kamatra. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 21./"
2003. november 28.
"Szondy Zoltánnak Az erőszak tengere Csíkban címmel október 30-án jelent meg a Hargita Népében írása a Csíkszeredában uralkodó magánterrorról. A cikk villámgyorsan terjedt el Romániában és Magyarországon, bevallom: hogy fénymásolt példányait mai napig is olvassák. Pár nappal a cikk megjelenését követően ülésezett a csíkszeredai önkormányzat, mely állásfoglalást fogadott el - a dokumentum az államelnök, miniszterelnök és belügyminiszter beavatkozását kéri a csíkszeredai helyzet megoldásáért. A Hargita megyei rendőrség közleményt adott ki, biztosítva mindenkit: uralja a helyzetet. Megjelentek Csíkszeredában a bukaresti Adevarul újságírói. A helyi Jurnalul de Transilvania és a Transzilván Figyelő hevesen tagadták, hogy Csíkszeredában bármilyen baj lenne és vadul támadták Szondy Zoltánt.Az Adevarul munkatársait éppen a Jurnalul de Transilvania hadjárata győzte meg arról, hogy Csíkszeredában bizony baj van. A Csíkszeredában tapasztaltakról kétrészes cikk jelent meg az Adevarulban, a szerző, Robert Veress leírta, hogy Csibi István vállalkozó és emberei terror alatt tartják a várost. Csibi István pert indított az Adevarul ellen, pert indított a Romániai Magyar Szó ellen, pert indított az Udvarhelyi Híradó ellen, pert indított a National TV ellen, pert indított dr. Szabó Soós Klára tanácsos ellen. Csibi István a nyilvánosság elé lépett. Az Adevarul újságíróit és a Hargita Népét is visszautasította. Egyedül a Transzilván Figyelőnek adott "exkluzív riportot". Persze, mindenki úgy reklámozza magát, ahogyan akarja. Ízlések és pofonok... Igen, pofonok. A lapban Csibi István kijelentette: "...több olyan alkalmazott, aki lopott tőlem, inkább vállalta a két pofont, mint hogy a törvényszékre kerüljön." Ezt önbíráskodásnak nevezik. /Szondy Zoltán: Köd az erőszak tengere fölött. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./"
2003. december 12.
"A Hargita Népe nov. 28-i számában megjelent, Szondy Zoltán által jegyzett Köd az erőszak tengere fölött című cikk kapcsán Csibi István csíkszeredai lakos sértett fél minőségében bűnvádi eljárási panaszt nyújtott be a Csíkszeredai Bírósághoz. A bíróság Szondy Zoltánt vádlottként idézte meg becsületsértés elkövetéséért, a Hargita Népe Lapkiadót pedig polgári jogilag felelős félként, 300 millió lej értékű nem vagyoni jellegű kártérítést igényelve. Az első tárgyalást jan. 8-ra tűzte ki a bíróság. Csibi István Csíkszeredai Bíróságon Szondy Zoltánt a Realitatea TV nov. 28-i Of, presa mea! című műsorában elhangzottakért becsületsértés és rágalmazás perelte be, a tárgyalás jan. 16-án lesz. /Csibi István pereli a Hargita Népét és Szondy Zoltánt. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./"
2003. december 29.
"Újabb újságírót bántalmaztak ismeretlenek Romániában. Szondy Zoltánt, a Hargita Népe című magyar nyelvű lap tényfeltáró újságíróját csíkszeredai lakhelye közelében vasrudakkal bántalmazták, fején és karján súlyos sérüléseket okozva. Az újságírót, aki egy csíkszeredai üzletember alvilági kapcsolatait kutatta, szeptemberben már megtámadták. Akkori támadóinak kilétére azóta sem derült fény. A mostani, különösen súlyos incidens, amely alig két héttel azután történt, hogy brutálisan bántalmaztak egy temesvári újságírót is, a hatóságok tétlenségének, vagyis annak a következménye, hogy nem lépnek fel azok ellen a támadások ellen, amelyek az elmúlt egy évben sorozatosan érték a sajtó munkatársait. A mostani a tizenhatodik eset, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportot bíráló újságírót súlyosan bántalmaztak Romániában. Elítélte a romániai újságírókat ért egyre szaporodó támadásokat december elején az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet is. A bukaresti Adevarul szerint a Román Sajtóklub az utóbbi három évben 46 olyan esetet regisztrált, amely alkalmával újságírókat bántalmaztak tettlegesen vagy szóban. Cristian Tudor Popescu, a sajtóklub elnöke szerint a riporterek, operatőrök bántalmazásában a politikusok "járnak az élen", akik a trágár szitkozódástól kezdve a halállal való fenyegetésig semmitől sem riadnak vissza. A felsoroltak közt van Ion Iliescu államfő is, aki tavaly júniusban kijelentette: nem ismer nagyobb szennylapot, mint a Romania Libera. A megyei önkényurak, az úgynevezett SZDP-bárók közül a hírhedt Marian Oprisan (Vrancea) és Nicolae Mischie (Gorj) hurcolják meg rendszeresen a helyi lapok szerkesztőit. /Újabb támadás újságíró ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Karácsony másnapján 13.15-kor, fényes nappal újabb fenyítő akció áldozata volt Szondy Zoltán csíkszeredai tényfeltáró újságíró - jelentette a bukaresti Adevarul napilap, az MTI és az AFP francia hírügynökség. A helyi alvilággal hadakozó riportert tömbház-lakása előtt várták, vasdoronggal ütlegelték arcukat eltakaró egyének. "A bejáratnál három vagy négy egyén várt rám" - mesélte a történteket az Adevarul tudósítójának Szondy Zoltán, akinek a cikkei mindenek előtt a város egyik leggazdagabb emberét, Csibi Istvánt "idegesítették fel". "Átmentem közöttük. Az egyik utánam eredt, és egy fémrúddal fejbe vágott. Próbáltam, amennyire csak tudtam, védekezni. Ennek ellenére többször is fejen ütöttek és a védekezésre felemelt bal karomat is eltalálták. Amikor a zaj hallatára szomszédaim ajtót nyitottak, és kijöttek a lépcsőházba, támadóm kísérőivel együtt elmenekült. Valaki kihívta a mentőket, beszállítottak a sürgősségire. Mindenki megijedt, hiszen bevéreztem az egész lépcsőházat. Szerencsére állapotom nem túl súlyos, bár bal kezemet egyáltalán nem tudom használni, úgy néz ki izomszakadás miatt." Mindez két héttel azután történt, hogy Szondy Zoltánt, az Adevarul napilapot, és - azzal az ürüggyel, hogy az előbbi egyik cikkének nagy részét átvette - a Romániai Magyar Szót perbe fogta Csibi István, akiről azt gyanítják, hogy számos bűncselekmény - emberek megveretése, erőszakos fogva tartása, gépkocsik felgyújtása stb. - van a háta mögött. Tettei és a hatóságok cinkos magatartása egyébként dec. 9-én parlamenti interpelláció témája is volt. Ráduly Róbert Kálmán csíki képviselő, aki egyébként maga is szemtanúja volt a Csibi irányította társaság egyik törvénysértő akciójának, számon kérte Ioan Rus belügyminisztertől azt a gyanús viszonyulást, amelyet beosztottjai, és nemcsak azok tanúsítanak az ügyben. /Csíkszeredában tovább tart a terror. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./"
2004. január 8.
Mindkét felet kihallgatta a bíróság a Csibi István által a Krónika, valamint a lap két vezető munkatársa ellen indított per második tárgyalásán. Csibi csíkszeredai üzletember rágalmazás és becsületsértés vádjával pereli a Krónikát a jan. 8-án megjelent, A félelem pszichózisa – ki fia a csíkszeredai maffia? című riport miatt. A kolozsvári bíróságon zajló tárgyaláson a felperes közölte, ellene indított, átfogó sajtókampány részének tekinti a Krónika ankétját, amely miatt – állítása szerint – jelentős anyagi kára származott. A tárgyaláson Csinta Samu főszerkesztő és Rostás Szabolcs vezető szerkesztő – utóbbi a riport szerzője – megalapozatlannak nevezte a felperes keresetét, és annak elutasítását kérte a bíróságtól. A per március végén tanúk kihallgatásával folytatódik. /Csibi István sajtókampányt sejt. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./ Előzmény: Rostás Szabolcs: Ki fia a csíkszeredai maffia? = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./
2004. március 24.
Tanúkihallgatásokkal folytatódott márc. 23-án Kolozsváron az a per, amelyet Csibi István csíkszeredai vállalkozó a Krónika napilap ellen indított. Csibi azt követően perelte be a Krónikát, Csinta Samu főszerkesztőt és Rostás Szabolcs újságírót, hogy a lap az utóbbi időben Csíkszeredában elkövetett erőszakos cselekmények hátteréről szóló A félelem pszichózisa – ki fia a csíkszeredai maffia című cikket közölte. A tanúként beidézett Ráduly Róbert parlamenti képviselő a bírósági meghallgatáson elmondta, hogy a csíkszeredai erőszakos cselekmények mögött Csibi István áll. Szerinte a Krónika objektíven írt a székely városban történt erőszakos cselekményekről. A képviselő már tavaly interpellált a parlamentben, és felrótta a hatóságoknak, hogy nem tettek semmit azért, hogy tisztázzák a közrendet veszélyeztető súlyos cselekedeteket. Hasonló tartalmú politikai nyilatkozatban ítélte el a történteket Eckstein-Kovács Péter szenátor is, az alperes jogi képviselője, aki szemrehányást tett a hatóságoknak amiatt, hogy közel fél éve nem sikerült fényt deríteni az erőszakos cselekmények elkövetőinek kilétére. A csíkszeredai vállalkozó a Hargita Népe, a Romániai Magyar Szó, a Krónika és az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője mellett az Adevarul című központi román lapot is beperelte. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke elítélte az újságírókra kifejtetett nyomást. /B. T.: Egyre gyakoribb az újságírók megfélemlítése. Kolozsvári szerkesztők a bíróság előtt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./
2004. április 24.
Őrizetbe vették Csibi István csíkszeredai üzletembert és hét feltételezett bűntársát – többségük Csibi cégeinek alkalmazottja – többrendbéli erőszakos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával. A 38 éves Csibi István, hat Hargita megyei cég társtulajdonosa, valamint 13 másik személy ügyében a rendőrség és a marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság ügyészei folytatnak vizsgálatot emberölési kísérlet, rablás, személyes szabadságtól való megfosztás, közerkölcs elleni vétség és más bűntettek alapos gyanújával. 1999 és 2004 között a tizennégy személy több erőszakos bűncselekményt követett el a Csibi cégeit ért károk behajtása, a cégekkel perben álló személyek megfélemlítése vagy megbüntetése érdekében. /Őrizetbe vették Csibit és társait. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./
2004. április 26.
Az Országos Rendőrfelügyelőségen tesznek panaszt azok az újságírók, akiket a letartóztatott Csibi István emberei bántalmaztak ápr. 23-án a Hargita Megyei Törvényszéken. Az újságírók elégedetlenek azzal, ahogyan a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség sajtóközleménye tükrözi az incidenst. Az újságírók sérelmezték, hogy a rendőrök késéssel, csak a bántalmazott riporterek kiáltozásai nyomán avatkoztak be a törvényszéken a szemük előtt folyó agresszióba. Robert Veress, az Adevarul újságírója, aki a bántalmazottak között volt, kijelentette, hogy a Hargita megyei rendőrök és az ügyészek tétlenül nézték, amint Csibi István gorillái bántalmazzák a sajtó képviselőit. /Csibi emberei újra újságírókra támadtak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./
2004. április 29.
Hargita megyében tovább tart a román lakosság elűzése, miközben a magyar értelmiségiek azon fáradoznak, hogy Csíkszereda román közigazgatását és vele együtt a karhatalom és az igazságszolgáltatás szerveit hamis vádakkal lehetetlenné tegyék. Ez volt Andrian Paunescu szenátor politikai nyilatkozatának lényege a szenátus ápr. 26-i ülésén. Csíkszeredában maffia-tevékenység vádjával őrizetbe vették Csibi István vállalkozót. Az bukaresti Adevarul beszámolókat közölt Csibi István és több alkalmazottjának tettlegességeiről, idézett tanúvallomásokat, amelyek azt állítják, hogy a rendőrség, az ügyészség több tisztségviselője tetemes anyagi ellenszolgáltatások fejében összejátszott a bűnszövetkezettel. Adrian Paunescu szerint „a magyar radikálisok offenzívája székelyföldi etnikai tisztogatást szándékozik véghezvinni". „Vajon az RMDSZ vezetősége, kollégáink az RMDSZ parlamenti csoportjából miért nem foglalnak állást a radikálisok ellen?" – kérdezte Paunescu. Ezután szót kért dr. Verestóy Attila RMDSZ-szenátor. Reméli, hogy a román állam illetékes hatóságai végigviszik, amit elkezdtek, és az ország törvényeinek szellemében járnak el Hargita megyében, jelentette ki. Csodálja, hogy a feltételezett magyar bűnöző ilyen jó ügyvédet talált, mint Paunescu. /Béres Katalin: A csíkszeredai bűnszövetkezet szóvivőre talált a Szenátusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./
2004. május 5.
A marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság ügyészei vádat emeltek Csibi István csíkszeredai vállalkozó ellen emberölési kísérlet miatt, míg a Tankó Róbert ellen emberölési kísérletben való bűnrészesség miatt indított eljárást megszüntették. Csibi István 2000. nov. 4-én, csíkszeredai cége épületében, Tankó jelenlétében egy baseballütővel támadt Magyari Tiborra, akit megpróbált fejbeverni. A védekező áldozat bal karja eltörött, Magyari 30–35 napos orvosi ellátásra szorult. Csibi ellen más ügyekben is vizsgálat folyik, a vállalkozó, valamint Tankó Róbert és Bartalis Csaba továbbra is előzetes letartóztatásban van. /Bíróság elé állították Csibit. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. június 4.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere kijelentette: Fülöp Dénesnek azért kellett távoznia az Udvarhelyi Híradótól, mert jobboldali eszméket vallott. Az Udvarhelyi Híradó cáfolta ezt az állítást. Szerintük azért tették ki a laptól, mert Csibi István lapjának, a Transzilván Figyelőnek írt cikkeket, Magyari Bálint néven. Fülöp Dénes jelenleg a helyi Polgári Válasz szerkesztője. /Jakab Árpád: Csibinek dolgozik a helyi tanácsosjelölt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 4./
2004. június 19.
„Folytatódik a Hargita–Kovászna megyei románok drámája; bármely pillanatban etnikai konfliktus robbanhat ki; Ráduly Róbert románellenes nyilatkozataitól már csak egy lépés van az etnikai tisztogatásig" – írta a Flacara lui Adrian Paunescu című bukaresti hetilap 23-as és 24-es száma. A Flacara két, egymást követő számában Claudiu Sere, a csíkszeredai ex-Jurnalul de Transilvania exfőszerkesztője, volt belügyes tiszt írásában a Hargita Népe napilap románellenes veszélyforrásként szerepel. Sere azzal vádolta a lapot, hogy a megyéből Fidesz-sugallatra el akarja űzni a románokat. Az éber szerző szerint a román titkosszolgálatoknak drasztikusan intézkedniük kellene ezen agitátorok ellen.. „Nagyon veszélyes, amit a Hargita Népe és a Krónika művel, mert etnikai konfliktust robbanthat ki.” Hargita és Kovászna megyében a magyar radikálisok az autonómia ürügyén államot akarnak teremteni az államban, ahol a románoknak nincs mit keresniük. E törekvésben Claudiu Sere szerint élen jár Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, Albert Álmos, Kurkó János, Salamon Attila, miközben azokat a becsületes embereket, akik védelmezik az itteni románság érdekeit, bezárják, vizsgálatot indítanak ellenük. Ezek közé tartozik Csibi István, aki rendszeresen támogatta a székelyföldi román közösséget, ezért van most őrizetben. A Flacara 24-es számában Sere fájlalta, hogy Ráduly Csíkszereda polgármestere lett, hiszen „úgy egy évvel ezelőtt" robbanásveszélyes nyilatkozatot tett: ha a Székelyföld nem vívhatja ki az autonómiát, nem lesz baj, ha itt is az történik majd, ami Koszovóban történt. Szondy Zoltán pedig „egy alkalommal" azt nyilatkozta, hogy az ortodox egyháznak és a titkosszolgálatnak /SRI-nek/ nincs mit keresnie Csíkszeredában. Claudiu Sere tehát légből kapott „nyilatkozatok" alapján állítja, hogy Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, valamint a Hargita Népe államellenes tevékenységet folytat. /Barabás István: Dilettáns riadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./
2004. július 1.
Jún. 30-án felavatták a Hargita megyében elesett rendőrök tiszteletére állított emlékművet Csíkszeredában, a rendőrség megyei székháza előtt. Az ünnepségen részt vett Marian Saniuta, közigazgatási és belügyminiszter és Dumitru Sorescu országos rendőrparancsnok is. Az emlékműre hét rendőr neve került fel: Cheuchisan Liviu-Teofil, Ferencz Emeric, Caprioara Marian, Danaila Gabi, Magyari Carol, Székely Gavril-Attila és Botas Ioan, közülük négyen 1989-ben haltak meg. Az emlékmű Kató Vladimír és Albert Márton alkotása. Az ünnepségen Marian Saniuta miniszter hangsúlyozta: az emlékmű felállításával a románok és a magyarok megmutatják az egész országnak, hogy a Hargita megyei közösség számára, a törvényesség, a közrend és a közbiztonság közös érték. /(Daczó Dénes): Emlékmű a rendőröknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ A rendőrség telkén felállított emlékmű annak a csíkszeredai Kató Vladimír grafikusnak a munkája, aki a nemrégiben letartóztatott Csibi István által működtetett helyi hetilap újságírója volt. Az emlékművet eredetileg csak az 1989-es forradalom idején meglincselt egyenruhásoknak szánták a kollégák, felállításához azonban nem járult hozzá a csíkszeredai városi tanács. A rendőrség a bíróságon kereste igazát, és megnyerte az önkormányzat elleni pert. A város végül azzal a módosítással egyezett bele az emlékmű felállításába, hogy az a szolgálat közben elesett Hargita megyei rendőröknek állítson emléket. A forradalom idején megölt székelyföldi rendőrök esete még az elmúlt években is élesen megosztotta a közvéleményt. 1992 februárjában Ion Iliescu elnök valamennyi Hargita megyei rendőráldozat számára a „Forradalom mártírhőse” címet adományozta, Pataki Imre, Hargita megye akkori prefektusa azonban visszaküldte az okleveleket és az érmeket az államfőnek. A lincselésekben részt vevők ellen viszont még 1990-ben bűnvádi eljárás indult, többen közülük Magyarországon kerestek és kaptak menedéket. Az itthon maradtak közül a Legfelsőbb Bíróság a zetelaki Ilyést Istvánt 20, Boldizsár Ferencet és Karsai Lászlót 19 év börtönbüntetésre, az oroszhegyi Nagy Imrét és Vass-Kis Elődöt 18, Ambrus Pált és Nagy Istvánt 15 évre ítélte. 1994. március 24-én azonban az államfő az RMDSZ és a nemzetközi emberjogi szervezetek közbenjárására közkegyelemben részesítette őket. Nem sokkal a szabadulás után ketten is önkezükkel vetettek véget életüknek. – Nem a Hargita Megyei Rendőrkapitányság az egyedüli, amelynek udvarán az 1989-es eseményeket is felidéző emlékmű áll. A Temes megyei rendőrség bejáratánál egy helyi forradalmárszervezet azoknak állított 1990-ben emléktáblát, akiket a forradalom idején ott tartottak fogva és kínoztak meg. Az emléktáblát 1993-ban a rendőrség megpróbálta eltávolítani, de a forradalmárok tiltakozása nyomán kénytelen volt visszaállítani a helyére. /D. Balázs Ildikó, Gazda Árpád: Megbékélés? Feledékenység? = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./ A környezetüket évtizedeken keresztül terrorizáló rendőrök emlékének „kifehérítésére” irányuló törekvések bizonyítják, hogy a bukaresti hatalom továbbra sem hajlik a ’89-es események megbékélést segítő megítélésére. Szemében továbbra is rendőráldozatokra és fékevesztett gyilkosokra oszlik a tizenöt évvel ezelőtti szereposztás. Az egyik oldalon rendőrsírok sorakoznak, post mortem kitüntetések és előléptetések, a túloldalon pedig meghurcolt, elítélt, állandó menekülésre és beteges félelemre kárhoztatott élő áldozatok. /Csinta Samu: Visszajáró lelkek. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./
2004. október 5.
Verestóy Attila szenátor nyomásgyakorlásáról tett újabb vallomást a nyomozóhatóságnak Csibi István, a letartóztatott csíkszeredai üzletember. Szerinte az ellene folytatott bűnvádi eljárásokat tavaly októberben beindították, amikor „megzavarta” az RMDSZ szenátora sógorának üzleti érdekeltségeit. Alexandru Pantea, Csibi védőügyvédje azt állította: védencét megzsarolták, majd megpróbálták rávenni, hogy valljon a csíkszeredai korrupciós esetekről, és ennek fejében eltussolnak néhány ellene indított pert. /Csibi ismét Verestóyt vádolja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./
2005. február 22.
A bukaresti Adevarul napilap február 21-i számában Hátsek Gusztáv elmondta, hogy a különböző erőszakos cselekményekért letartóztatott Csibi István, meg akarta gyilkoltatni Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és egy helyi üzletembert. A cikk szerint a gyilkosságokat Csibi István és néhány emberének letartóztatása akadályozta meg. /Szüszer-Nagy Róbert: Meg akarták ölni a polgármestert? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./
2005. november 3.
Nem indít bűnvádi eljárást az Országos Korrupcióellenes Főosztály azon Hargita megyei rendőrök ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy éveken keresztül szemet hunytak Csibi István és emberei törvénytelenségei fölött. A csíkszeredai üzletember tavalyi letartóztatását követően nyolc, többségében magas beosztású rendőrtisztet mentettek fel tisztségéből belügyminiszteri rendelettel, de mindannyian a rendőrség kötelékében maradtak. Közülük hatan már nyugdíjba vonultak. A belügyminisztérium, valamint Ioan Rus volt tárcavezető beperelését fontolgatja Sándor István, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság egykori logisztikai parancsnoka. A főfelügyelőt néhány nappal Csibi István tavaly áprilisi letartóztatását követően mentette fel tisztségéből Ioan Rus belügyminiszter. /D. Balázs Ildikó: Tisztára mosott csíki rendőrök. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./ A Korrupcióellenes Országos Főosztály (DNA) október 12-én keltezett átiratban arról értesítették az elhíresült Csibi-üggyel kapcsolatosan meggyanúsított Hargita megyei rendőröket, hogy nem kezdeményeznek ellenük büntetőjogi eljárást. Ez azt is jelenti, hogy a feltételezett bűntényt nem követték el. /Megszüntették az eljárást. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./
2006. január 7.
Politikai indokot sejt Csibi István pere mögött Claudiu Sere újságíró, aki az Adrian Paunescu által vezetett Flacara című napilapnál dolgozik, és a Csibi-perben tanúvallomást tett. Azt állította: az üzletember félreállításáról Markó Béla és Adrian Nastase döntött, mivel Csibi állítólag zavarta Verestóy Attila üzelmeit. Az újságíró szerint erre vall az is, hogy Csibi letartóztatását követően Verestóy megvásárolta a csíkszeredai traktorgyárat. Sere szerint az RMDSZ-t zavarta az is, hogy a vádlott görögkeleti templomokat és román tannyelvű iskolákat támogatott. A két párt közötti protokollum értelmében Csibi lefüleléséért a szövetség visszavonta kolozsvári polgármester-jelöltjét. Máté András, parlamenti képviselő az RMDSZ legutóbbi kolozsvári polgármesterjelöltje megerősítette, hogy valóban a két párt országos vezetősége között született egyezség nyomán lépett vissza a küzdelemből, ugyanakkor blöffnek tartja, hogy ebbe az egyezségbe a Csibi-ügyet is belekeverik. /B. T., E.-R. F.: Csibi lefüleléséért lépett vissza Máté? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./
2006. március 23.
Két évet sem töltött rács mögött Csibi István csíkszeredai üzletember, akit március 22-én helyeztek szabadlábra. Csibi ellen több vádpontban – bűnszövetkezet szervezése, korrupció, adócsalás – indult eljárás. Emberölési kísérletért öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de az ítéletet nem lehet végrehajtani, mivel fellebbezett. Csibivel együtt szabadlábra helyezték az ügy többi vádlottját, Tankó Róbertet, Katona Jánost, Moise Fluerast, Stefan Gogut és Danut Andrei Girlescut is. A Hargita megyei pénzügyőrség főfelügyelőjét, Fluerast, és helyettesét, Gogut csúszópénz elfogadásával és közérdek elleni munkahelyi visszaéléssel vádolják. A vád szerint Csibi négymilliárd lej értékben vesztegette meg a pénzügyőrség vezetőit, akik ennek fejében nem végeztek vizsgálatokat cégeinél. Ügyvédje szerint Csibi István két évvel ezelőtti előzetes letartóztatása törvénytelen volt, és nehezményezte, hogy két évig tartották védencét előzetesben. Csibi István csíkszeredai vállalkozót, az alkoholforgalmazásra szakosodott Neptun kft. tulajdonosát 2004. április 22-én vették őrizetbe. A többrendbeli erőszakos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával őrizetbe vett Csibi bűnlajstromán emberölési kísérlettől a rablásig, felbujtástól a személyi szabadság korlátozásáig számos bűncselekmény szerepel. A nyomozóhatóság szerint Csibi és 13 társa az elmúlt öt év során számos esetben erőszakkal hajtotta be a Neptunnak okozott károkat, emellett konkurens vállalkozók és ártatlan emberek tucatját félemlítette és verte meg. Veress Róbert 2003-ban és 2004-ben jelentetett meg az Adevarulban leleplező cikkeket a csíkszeredai üzletember ügyleteiről. A Csibi által ellenőrzött egyik csíkszeredai lap, a Transzilván Figyelő újságírója, Hacsek Gusztáv korábban már figyelmeztette Veresst, hogy „amint a dolgok lecsendesednek”, Csibi „rendezni fogja az adósságait”. /S. M. L.: Szabadlábra helyezték a rettegett Csibi Istvánt. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
2006. március 23.
Három, a Csibi István ellen folyó perekben az üzletember ellen tanúskodó személy szolidaritásra szólította fel Csíkszereda lakóit, és kérték őket, hogy azonnal forduljanak a hatóságokhoz, ha arra utaló jelekkel találkoznak, hogy „a régi reflexek visszatérőben vannak”. A három tanú: Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Kurkó János üzletember és Szondy Zoltán újságíró kérte a város lakosságát, hogy azonnal értesítse a hatóságokat bármilyen gyanús eseményről. /Három tanú sajtótájékoztatója. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 25./ Előzmény: S. M. L.: Szabadlábra helyezték a rettegett Csibi Istvánt. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23.
2006. március 24.
Alighogy hazaért a börtönből, Csibi István máris halálosan megfenyegette egyik riválisát. Kurkó János Hargita megyei üzletembert, aki az ellene folyatott perekben a vád egyik tanúja volt. /Csibi máris fenyegetőzik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./
2006. március 29.
Nyílt levélben kérte Mircea Geoanát, a PSD elnökét és Cristian Diaconescut, a PSD etikai bizottságának elnökét Veress Róbert újságíró, az Adevarul napilap egykori riportere arra, hogy zárják ki a pártból Adrian Paunescu szenátort. Veress – aki a 2003 és 2004 között az Adevarulban közölt cikksorozatával felhívta a figyelmet Csibi István csíkszeredai üzletember garázdálkodásaira, kifogásolja, hogy a PSD szenátora nyilvánosan kiállt Csibi mellett. „Paunescu védelmébe vette Csibi István maffiótát, ami a hazai felelős sajtó elleni nyílt támadást jelent” – áll Veress levelében. /S. M. L.: Paunescu kizárását kéri Veress. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./
2007. november 28.
A gyergyóditrói Csibi Istvánt állítása szerint megverte, és megfélemlítette a Hargita Megyei Rendőrség két nyomozója, majd egy olyan nyilatkozat aláírására kényszerítette, amelyet hiányos román nyelvtudása miatt nem értett. A fiatalembert két nyomozó november 23-án több órán át hallgatta ki a csíkszeredai megyei rendőrségen, egy júniusban Kovászna megyében elkövetett motorlopási ügyben gyanúsították meg. Mint elmondta, a kihallgatás során a rendőrök bántalmazták, s ezen kijelentését törvényszéki orvosi bizonylattal is igazolni tudja. Dr. Rémán István törvényszéki orvos 7–9 nap között gyógyuló, a koponyán és testen ejtett sérüléseket állapított meg, amelyeket kemény tárggyal való ütlegelés és karmolás okozhatott. Két civilruhás nyomozó hallgatta ki, hazugnak és gazembernek nevezték. Megfenyegették, hogy kiviszik az erdőbe, agyonverik és otthagyják. A két rendőr verte, megrugdosta és gumibottal ütlegelte őt. Ekkor Csibi azt mondta, mindent bevall, csak tovább ne verjék. A rendőrök tollba mondták a vallomást, amit ő aláírt. A rendőrség illetékesei, Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő cáfolták a történteket. /Jánossy Alíz: Rendőri túlkapás? = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2007. december 28.
Beszüntették december 27-én a munkát a csíkszeredai Hamerock Me-tall cég alkalmazottai, akik leginkább a tulajdonos, a hírhedtté vált Csibi István üzletember magatartásával és a gyárnál uralkodó körülményekkel elégedetlenek. A vállalat szakszervezete több pontból álló követeléslistát nyújtott be a cég vezetőségéhez, amely elsőként a kollektív munkaszerződésben rögzítettek megszegését rótta fel. Az alkalmazottak tömeges felmondással fenyegetőznek, ha nem teljesítik a követeléseiket. A dolgozók nem mernek beszélni, a félelem alapja az is lehet, hogy Csibi István hosszú hónapokig ült fogdában: a Neptun Impex tulajdonosát és más cégekben is érdekelt üzletembert 2004-ben ugyanis letartóztatták. Az ügyészség gyilkossági kísérlet, rablás és rablási kísérlet, valamint zsarolási ügyekben is vizsgálatot indított ellene. Csibi 2006. március 22-től szabadlábon védekezhet az ellene folyó bűnvádi eljárások ellen. /Horváth István: „Lázadás” Csibi cégénél. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./
2008. február 8.
Üzenetben kaptak halálos fenyegetést a székely tanács vezetői. „Te szaros bozgor, ha nem fejezed be azonnal a referendumot, a jég alatt találnak meg, a hídnál” – kapott román nyelvű üzenetet Czirják Károly, a Maroshévízi Székely Tanács elnöke, illetve Csibi István, a szervezet titkára. Az eset január közepén történt, a január 2–31. között zajlott referendum idején, amikor Székelyföld autonómiájáról kérdezték a Hargita megyei kisváros lakóit. Ezután még két fenyegető üzenet érkezett. „Hetekkel ezelőtt érkeztek az üzenetek, de nem hoztuk nyilvánosságra őket, hogy ne ijesszük el a népszavazásban részt vevő biztosokat” – mondta a Krónikának Czirják Károly. Nem tettek feljelentést. Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, minden fenyegetőzést jelenteni kell, függetlenül attól, hogy ismeretlen telefonszámról érkezett. Mint mondta, a rendőrségnek megvannak az eszközei, hogy kiderítse a küldő kilétét. /Jánossy Alíz: Megfenyegetett „bozgorok”. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./
2008. február 22.
A suceavai törvényszék február 21-én kihirdetett ítéletében felmentette a korrupciós bűncselekmények és a szervezett bűnözés vádja alól Csibi Istvánt és hat bűntársát. A csíkszeredai üzletember ellen 2004-ben indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyosztály, amely szerint Csibi éveken keresztül megvesztegette a Hargita megyei rendőrség, ügyészség és pénzügyőrség vezetőit, akik a kapott összegek és javak fejében szemet hunytak a Neptun-cégcsoport törvénytelenségei fölött. A nyomozati anyag keretében eredetileg az időközben elhunyt Nicolae Bleoju megyei főügyész és tíz rendőr ellen is vádat emeltek, ügyiratukat azonban később leválasztották a korrupciós dossziéról. A Hargita megyei pénzügyőrség ezúttal felmentett két egykori vezetőjéről, Moise Fluerasról és Stefan Goguról az ügyészek feltárták, összesen 400 ezer lej értékben fogadtak el kenőpénzt Csibitől. Ennek ellenére a suceavai törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a Neptun-csoport tagjait a korrupció és a maffia típusú bűnszervezet működtetésének vádja alól. A törvényszék napirendjén ezenkívül öt másik Csibi-dosszié szerepel, az egyikben erőszakos fogva tartásért az üzletembert nem jogerősen hét év szabadságvesztéssel sújtották. /Felmentették Csibit. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./
2008. február 22.
Teljesen más megvilágításba helyezi a Csibi István által Csíkszeredában meghonosított terror kialakulásának és fenntartásának fejlődéstörténetét a Hargita megyei rendőr-főkapitány rovott múltjának felderítése. Csibi első, 2004-es őrizetbe vételét és részleges bukását eredményező tényfeltáró újságcikkek a kívülállóban elsősorban azt a kérdést vetették fel: miként lehetséges, hogy egy helyi kiskirály éveken keresztül annyi pénzt sikkaszt, embert ver(et), törvénytelenséget követ el?A Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet Radu Moldovan hargitai rendőrparancsnok elleni, tanúvallomásokon alapuló feljelentése választ ad a Csibi-dilemmára: uralkodása törvényszerű volt. Gaztetteiről az áldozatok sokáig nem tehettek panaszt azoknál a csíkszeredai rendőröknél, akik közismerten falaztak a maffiózónak, bűncselekményeit eltussolták. Érthető, miért ódzkodnak sokan ma is tanúskodni, amikor azt látják: 2008-ban olyan főrendőr irányíthatja a megyei kapitányságot, aki a nyolcvanas években milicistaként kiskorúakat kínzott, brutálisan verte a polgárokat. A hargitai helyzet annál súlyosabb, hogy ezt az önkényuralmi állapotot a Belügyminisztérium vezetői nyilvánvaló szándékossággal tartják fenn, elképzelhetetlen ugyanis, hogy az országos rendőr-főkapitányság személyzetisei ne ismernék Moldovan múltbeli tévelygéseit. /Rostás Szabolcs: Egyenruhás csibik. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./
2008. május 26.
Zsákhegyi Magyar Hősök Temetője – ez állt hajdan, Maroshévízen a temetőbejárathoz állított székely kapun, emlékeztetve a belépőt, hősi halottak nyughelyén jár. Az első világháborúban 1916 és 1918 között elhunyt katonák nyugodtak itt. 1949-ig példásan gondozták a sírokat, akkor azonban a helyi tanács megtiltotta, hogy a magyarság megemlékezzen hőseiről. A sírokat belepte a gaz. Több hősi halott sírjára rátemetkeztek. 1995-ben kitakarították a hősök temetőjét, kopjafát, keresztet állítottak, egy év múlva 1100 facsemetét ültettek a temetőkertben. A fenyőknek már nyoma sincs, a sírok újra gazdátlanok lettek. Czirják Károly helytörténész és Csibi István most hetvenkét keresztet állíttatott saját pénzből és adakozók jóvoltából, az 1914-ben született Siklódi Ferenc pedig cserefa-emlékműbe faragta: „Az első világháború magyar hőseinek emlékére. ” Május 25-én megáldották az új kereszteket és emlékművet. Dr. Garda Dezső és Rokaly József történészként emlékezett meg az első világháború borzalmairól, és az összegyűltekkel együtt remélték, e sírok nem válnak újra gyommal benőtt, jeltelen földdé. /Balázs Katalin: Maroshévíz. Keresztállítás a magyar hősöknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./
2008. június 25.
Rendőrségi feljelentést tett bántalmazás miatt Szondy Zoltán csíkszeredai városi tanácsos, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei alelnöke Fábián László csíkszentsimoni RMDSZ-s polgármester ellen. A panaszt Szondy azért tette, mert Fábiánnal egy csíkszeredai bárban szóváltásba keveredett, a polgármester megpróbált Szondyba rúgni, mire utóbbi önvédelemből orrba verte az elöljárót. Fábián azt állította, hogy Szondy Csibi István pénzéből él. /Horváth István: Verekedő csíki politikusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./
2008. június 26.
Szondy Zoltán újságíró elmondta, hogyan történt az összetűzése Fábián László, Csíkszentsimon újraválasztott polgármesterével. Fény derül arra is, hogy Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának frissen beiktatott elnöke, valamint a polgármester hazug emberek. Szondy Zoltán barátjával beült egy bárba meginni egy sört. Megjelent Fábián László polgármester, kötekedő hangon elmondta, hogy ő hetvenvalahány százalékkal nyerte a választást falujában, de ő olyan, mint Krisztus, mert „megbocsát” Szondynk, mire az újságíró a kezét nyújtotta. Összeszólalkoztak, a polgármester önuralmát veszítve s ordítani kezdte, hogy Szondy Csibi István pénzéből él, maffiózó. Ez a vád rosszul esett Szondynak, elküldte a polgármestert melegebb éghajlatra. Erre a polgármester belerúgott, ő meg az arcára vágott, ezzel a verekedés végetért. Szondy tárcsázta a 112-es gyorsszámot. Pár perc múlva a polgármester Borboly Csabát, a megyei tanács elnökét hívta, elmondva neki, hogy megverték. Borboly Csaba nem nézett utána a valós tényállásnak, hanem kiadott egy politikai nyilatkozatot és három SMS-t küldött szét, helyesírási hibákkal:15. 33: Ertesuleseink szerint alig 5 perccel ezelott a csikszeredai Daradics barba Szondy Zoltan MPP alelnok brutalisan orba verte Fabian Laszlo, Csikszentsimoni polgarmestert. 17. 41: A polgarmester ur orcsontja eltorott. Orvosi megyei korhazba megfigyeles alat tartjak meg. 21. 38: A 2meter 120 kg hokista Fabian Laszlo, SztSimon polgarmestere vita soran turte, hogy a 170cm, 60 kg Szondi Zoltan a szeredai MPP elnok, ugy usse meg, hogy az orrat eltorte, s nem utott vissza. Ez a Szovetseg-MPP viszony. A sajtó RMDSZ-befolyás alatt álló része átvette és leadta a hazugságot: Szondy Zoltán vadul rátámad egy ártatlan, két méter magas polgármesterre, az áldozat nem ütött vissza. Szondy feljelentést tett a rendőrségen, a polgármester megrúgta, a rúgás 7–9 napon belül gyógyuló zúzódásokat okozott, ezt törvényszéki orvosi bizonylat igazolja. Szondy Borboly Csabától elvárja, kérjen tőle nyilvánosan elnézést. /Szondy Zoltán: Pár sor egy balegyenesről. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 26./
2008. október 24.
Az elmúlt években sorra szűntek meg a román lapok magyar nyelvű tükörkiadásai. Erre a sorsra jutott a Maros megyei Központ című hetilap is. Két évnyi megjelenés után, október 24-től az újságos standokon már a Maros megyei Központ című magyar nyelvű napilap, a Punctul román lap magyar nyelvű társa sem lesz kapható. Tulajdonosai anyagi okokra hivatkozva nem kívánják tovább folytatni a megjelentetését. Az egyik tulajdonos, Marius Libeg az utolsó évben hét újságírót foglalkoztatott. Magyar nyelvű tükörkiadása a Ziua napilapnak is volt. Négy éve A NAP néven Csíkszeredában is beindult egy ilyen regionális napilap, amelyet Hargita megyén kívül Kovászna megyéből is tudósítottak a munkatársak. Szerkesztősége az elhíresült Csibi István üzletember egyik csíkszeredai ingatlanjában, a hajdani Transzilván Figyelő hetilap egykori székházában volt. Annak ellenére, hogy rövid időn belül már 3500-as példányszámban nyomtatták, a napilap alig több mint két hónapig működött, az akkor szélnek eresztett szerkesztőség tagjai a mai napig nem kapták meg bérüket. Az 1998 és 2001 között sepsiszentgyörgyi székhellyel működő Háromszéki Figyelő lap a Monitorul hálózathoz tartozott. A hetilapként indult, majd napilappá alakult újság párhuzamosan működött a Monitorul de Covasna nevű román nyelvű testvérével, és a két szerkesztőség kezdetben egy épületben is tevékenykedett. A magyar nyelvű lap egy ideig népszerű volt Háromszéken, átlag ötezres példányszámban sikerült értékesíteni, majd egyik napról a másikra eltűnt a standokról. /Megszűnt a Központ lap. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./