Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Cserna Szabó András
7 tétel
2005. június 21.
Az Ulpius-ház irodalmi estjét tartották meg június 19-én Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban. Cserna-Szabó András Levin körút és Szálinger Balázs A sík című köteteit mutatták be. Szőcs Géza, az est egyik házigazdája beszélt a Szálinger Balázs-jelenségről. A keszthelyi író tíz éve bukkant fel a magyar irodalmi életben és szerette volna, ha műveit Kolozsváron is megismerik. A házigazda szerint azzal, hogy magyarországi költőként jelentkezett be Kolozsváron, helyreállította a magyar irodalom szétvert egységét. A sík című filozófiai poéma hexameterekben íródott, és megírását Vörösmarty Rom című töredéke váltotta ki. Orbán János Dénes Cserna-Szabó Andrást mutatta be. /Dézsi Ildikó: Az Ulpius-ház irodalmi estje a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./
2008. december 15.
Egy hétig tartottak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) szervezte irodalmi évadzáró rendezvényei. Az évi irodalmi teljesítményeket a gálán értékelték. Két Méhes György- és három Irodalmi Jelen Díjat osztottak ki Kolozsváron. A Méhes György-nagydíjat idén Jean Luc Moreau, Bánffy Miklós trilógiájának francia fordítója kapta. A Debüt-díj Jancsó Noémié lett az Emotika című kötetéért. A Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma könyv szerzőjét, Elek Tibort az Irodalmi Jelen Kritika Díjával illették, költészet kategóriában Weiner Sennyey Tibor: A tengerszint feletti magasság meghatározása kötetet díjazták, prózában Cserna Szabó András Puszibolt könyve kapott elismerést. Avantgarderobe Díjjal idén senkit nem tüntettek ki. Orbán János Dénes író, költő, az EMIL elnöke az idei irodalmi termést értékelve elmondta: „az eddigi évek tapasztalataival ellentétben, nem zárunk gazdag évadot, a nevesebb szerzők valószínűleg jövőre rukkolnak elő nagy műveikkel, most a pályakezdők munkáját illeti dicséret”. Márkus-Barbarossa János költő, hangszerkészítő, az Avantgarderobe-díj alapítója mindennek igazolásául kijelentette: nem tartott idén senkit érdemesnek az elismerésre. Jean Luc Moreau francia költő, műfordító a Bánffy-trilógia mellett több magyar költő versét is lefordította franciára. A díjátadó ünnepséget megelőzően hármas könyvbemutatót tartottak: Szálinger Balázs, Cserna Szabó András és Elek Tibor művei voltak terítéken, a beszélgetést Karácsonyi Zsolt költő moderálta. A fesztivált L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára és Muszka Sándor fellépése zárta. /Varga Melinda: Franciáé a Méhes-nagydíj. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
2008. december 16.
Muszka Sándor humorestjével zárult december 14-én, vasárnap az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett évzáró irodalmi fesztivál Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor humorestje mellett L. Simon László József Attila-díjas író legújabb könyvéről (Japán hajtás) is szó volt. Az előző napon Karácsonyi Zsolt ötórai teára hívta Cserna-Szabó Andrást, Elek Tibort és Szálinger Balázst. Cserna-Szabó András a Puszibolt című idei könyvét, illetve a tavaly megjelent, Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című művet mutatta be. Elek Tibor a Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, az utóbbi húsz év nyilvános beszélgetéseit, kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötetről beszélt. Szálinger Balázs, a Kalevala újraírója a Százegyedik év című legutóbbi kötetére is kitért. /Ferencz Zsolt: Évzáró irodalmi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ 18/ L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írószövetség titkára Japán hajtás című kötetét mutatták be a Kolozsváron. L. Simon László egyik megtörtént esetből ihletődött verse vitát váltott ki a háború etikájáról. „A feleségem egyik családtagjával történt, aki főszolgabíró volt, és nem írta alá az egyik helyi zsidó deportálási papírját, ezért büntetésül őt vitték Dachauba, és ott is halt meg. Miközben ott volt, megérkeztek a „felszabadító” orosz csapatok, és halálra erőszakolták a család egyik nőtagját. Ma is élnek az ikerhúgok, akik végignézték a testvérük halálát” – ismertette a szöveg hátterét a költő, aki szerint Magyarországon még mindig tabu ilyen esetekről beszélni. „Engem a saját fájdalmunk érdekel, és az, hogy hatvan évvel a háború után senki sem beszél vagy ír arról, hogy mi történt a „felszabaduláskor”, eltekintve Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvétől, amelyben a saját kálváriáját írta meg” – mondta el az avantgárd szövegeiről ismert szerző. „Most egy olyan életszakaszban vagyok, hogy az érdekel, mi történt a szüleimmel, nagyszüleimmel, velünk. ” „Ma konzervatívnak lenni nagyobb bátorság kell, mint lázadni: a konzervativizmus ma már avantgárd gesztus nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Például a homoszexualitásról ma negatívan nem lehet megszólalni, ha valaki megteszi, automatikusan kiírja magát egy szellemi diskurzusból, ezért ma a művészet egyszerűen kiszolgálja a politikailag korrekt trendeket, és nem törekszik semmilyen önállóságra: a művészek konformisták. Azt akarom, hogy lehessen tabukat döntögetni, azaz írhassunk arról is, hogy valakinek esetleg nem tetszik a homoszexuális „propaganda-hadjárat”, vagy hogy mi történt velünk, a számunkra jelentőséggel bíró eseményekről” – fejtette ki L. Simon László. /Bonczidai Éva: A konzervatív avantgárd költő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./
2011. szeptember 17.
Írótábor, szinte észrevétlen
A Szentkereszti-kastély egyik emeleti terme az erkélykijáratos. A JAK tevékenységét ismerteti az előadó, mezítláb.
Nem azért, hogy alázattal az irodalom iránt, csak mert meleg van. Alázat amúgy az irodalom iránt lenne, hiszen nem csak csinálják (ez esetben indokolt az alkotás szinonimájaként e szó, hiszen a mű elkövetője számára, akár édes gyermeke), de népszerűsítik is. Gimnáziumi élő irodalomóra. Melynek felelőse a József Attila Körnél (ez lenne a JAK) Cserna-Szabó András. Ki talán az irodalomalkotók utánpótlásánál is fontosabbnak tartja olvasót nevelni tűzzel-vassal. Persze, ez ilyképp sarkított, s nem szó szerint értendő. Annál elgondolkodtatóbb viszont. A most Árkoson zajló E-MIL (ez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának rövidítése lenne) -tábor témája ugyanis a tehetséggondozás, Király Zoltán ügyvezető elnök szerint épp azért, merthogy a százötven E-MIL-tag átlagéletkora negyven feletti. S tudják: negyven után délután... Szóval, a JAK és a gimnáziumi élő irodalomóra. Elsőként ők pályáztak ilyennel, kaptak is rá halom pénzt. Most meg már mindenki csinálja, a JAK nem kap pénzt rá. Azért folytatják. Van kérdés? Jó, akkor folytatás kinn, az erkélyen. Vagy lenn, a lefödés alatt. Hol lehet sörözni. Is. Meg beszélgetni. Azt (mármint a gimnáziumi élő irodalomórát) mi miért nem csináljuk? Pénz kéne rá, meg iskolaigazgatók, akik igénylik. Mondja Király Zoltán, s napszemüvegét feltolja homlokára. Amely nőtt utolsó találkozásunk óta. Sűrűek a gondok. Például ez a tábor is. Pályázatokból, mert hogyan másként. Csakhogy pénz majd később. Elszállásolni, etetni félszáz írót, költőt (pedig nem nagyétkűek), kölcsönből, hát nőhet az ügyvezető elnök homloka. De azért ő az ügyvezető, hogy ezt is megoldja. Vagy majd megdalolja. Költő lévén. Itt az egy négyzetméterre jutó költősűrűség igen magas. Egyet sem hívtak be a városba diákot látni. Egyetlen iskolaigazgató, de még magyartanár sem ment ki Árkosra költőt látni. Sebaj. Írótábor jövőben is lesz. Talán akkor. S ki tudja, egyszer még a Corvinára is igény lesz Sepsiszentgyörgyön.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. április 2.
Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a Bulgakovban
A fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták.
A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken.
Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm.
Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt.
Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

2013. augusztus 27.
Carbonaro és társai a Bulgakovban
Orbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen.
Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”.
A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is.
Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe.
„Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”.
Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót.
Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc.
Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett.
Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában.
Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját.
Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk.
Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak.
„Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD.
Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában.
Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.”
Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott.
irodalmijelen.hu

2016. január 13.
Várad folyóirat: író-olvasó találkozók, novellapályázat
A Várad kulturális folyóirat megvalósításairól, közös tervekről számolt be Szűcs László főszerkesztő, Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és Tasnádi-Sáhy Péter szerkesztő.
Megjelent mind a Várad folyóirat, mind a Biharország havilap tizenkettedik száma, és megszervezték mind a tíz tervezett Törzsasztal-estet a Várad kulturális folyóirat égisze alatt, mondta el Szűcs László főszerkesztő a keddi sajtótájékoztatón. A Törzsasztal rendezvények során Cserna-Szabó András, Kántor Lajos, Kun Árpád, Sándor Iván, a Varadinum keretében Szabó T. Anna, majd Tompa Gábor, Spiró György, Boldizsár Ildikó, Kerékgyártó István, Szijj Ferenc találkozott a közönséggel, most pénteken pedig Györe Balázs magyarországi költővel, íróval találkozhatnak az érdeklődők.
Visszatérők
Ami pedig a többi idei meghívottat illeti: február 12-én Térey János, március 15-én Tóth Krisztina, április 15-én Csaplár Vilmos, egy nappal később pedig, a Varadinum keretében Darvasi László látogat majd Váradra. Május 15-én a Gács Anna – Csuhai István házaspár lesz a Törzsasztal vendége, június 10-én pedig Schein Gábort látják vendégül. A meghívottak közül többen visszatérő vendégek, mások pedig – mint például Tóth Krisztina és Schein Gábor a Törzsasztal közönségének kérésére jön el.
Amint Szűcs László megjegyezte, különösen az ismert írók esetében jó előre meg kell beszélniük a programot, s ezt rendszerint idejében közzé is teszik, hogy elkerüljék a párhuzamos rendezvényeket – de ezt mégsem valósul meg mindig.
A Varadinum rendezvénysorozaton is aktívan vettek részt – megemlítette többek között a Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve megjelentetését, Makk Károly filmrendező váradi találkozóinak megszervezését, Szabó T. Anna költő, műfordító meghívását, találkozását a gyerekekkel a Varadinum keretén belül.
Kifutópálya lehet
Nagy érdeklődés kísérte a Könyvmaratont is, melyen belül egyebek mellett két saját kiadású könyvet is bemutattak – Fábián Sándor verseskötetét és Tóth Ágnes gyermekvers-kötetét. Két pályázatuk is volt, a Tudomány kertje keretén belül tanulmányokat jelentettek meg a Várad folyóiratban, ezenkívül megszervezték a Tabéry Géza novellapályázatot, melyre sokan jelentkeztek, s melyet az idén is folytatnak. Ezzel kapcsolatban Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalomtudomány tanszékének adjunktusa elmondta: az idén a novellapályázat címe Történet, töredék, ének, s számítanak rá, hogy minél többen bekapcsolódnak, szeretnék, ha egy olyan fórummá válna ez a rendezvény, ahol a fiatalok kipróbálhatják magukat. Szűcs László hozzátette: nagy sikerélményt nyújthat a fiataloknak, akár kifutópálya is lehet egyik másik szerző számára. A későbbiek folyamán egy esszépályázatot is meghirdetnek majd, tette hozzá. Megújult a biharmegye.ro weboldal, s idei terveik közé tartozik a nagyvárad.ro portál vonzó kulturális portállá való átalakítása. Folytatni szeretnék a Biharország estek megszervezését Berettyóújfaluban. Szűcs László személyi veszteségeikről is szólt: elhunyt Barabás Zoltán költő, a folyóirat egyik alapítótagja, Anamaria Pop műfordító, Lászlóffy Csaba kolozsvári költő, valamint Tuduka Oszkár, aki első sorban a Biharországban közölt.
Élő Várad
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad folyóirat irodalmi szerkesztője egy új rendezvénysorozatról számolt be, ennek első eseményét február 5-re tervezik. Az Élő Várad című rendezvény során első sorban pályájuk elején lévő, fiatal, kevéssé ismert váradi szerzők részvételével szeretnének közönségtalálkozókat szervezni, „hogy kiderüljön, az alkotó szemszögéből milyen lehet Váradon létezni, alkotni, milyen lehetőségek léteznek az irodalom e rejtett centrumában. Mert ugyan az irodalom, a művészet oszthatatlanul és egyetemesen emberi, mi ebben az univerzalitásban letűzzük a zászlót és ezt Váradon tűzzük le” – mondta a szerkesztő. A meghívottak között jelenleg Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsi, Mihók Tamás, Mátyás Zsolt szerepel. „Szeretnénk bevezetni a társadalomba az első bálozókat” – jelentette ki Tasnádi-Sáhy Péter.
Neumann Andrea. erdon.ro