1997 decemberében jelent meg a Szövétnek, egy új folyóirat első száma Aradon. A Szövétnek a régi aradi hagyományok ápolását tűzte ki célul. P. Csergő Ervin minorita szerzetes és Ujj János jegyzete indította a lapot. Puskel Péter újságíró az ötven éve megszűnt Vasárnap című katolikus hetilap emlékét idézte fel, dr. Kovách Géza A romániai magyar történetírás a II. világháború után című tanulmányával jelentkezett. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./ A Szövétnek 2. száma februárban, a 3. áprilisban jelent meg, szerkeszti Régon József.

"Okt. 3-án, vasárnap mintegy két-háromszáz ember gyűlt össze Arad főterén az ellenzéki pártok és nacionalista szervezetek felhívására, hogy tiltakozzon a városban tervezett román-magyar megbékélés emlékparkja ellen. A szerény méretűre sikeredett "hatalmas tömegtüntetés" szónokai rendkívül keményen bírálták a román kormányt, hogy hozzájárult a négy évtizede az aradi vár katonai raktárában őrzött Szabadság-emlékmű kiadásához, és határozatot hozott az emlékpark kialakítására. A gyűlés végén elfogadott kiáltvány az erről szóló határozat visszavonására szólította fel a kormányt. A tiltakozók a kormány mellett az RMDSZ-t bírálták, és lelkesen éljenezték Ion Iliescut, és Corneliu Vadim Tudort. - Az emlékmű szobrai az 1950-es évek végén kerültek be az aradi várba, s azóta a világ elől gyakorlatilag elzárták azokat. - A szobrok egyelőre itt maradnak a rendház udvarán, mondta Csergő Ervin, a minorita rendház vezetője. A szobrokon csak kis sérülések vannak, de úgy tűnik, hogy a mostani kiadás előtt egyes darabjai - így a központi nőalak kezében lévő koszorú, a kard, a fejen lévő korona, az egyik mellékszobor kezében lévő buzogány, a fáklya - eltűntek. Talán rá lehet venni a hadsereget arra, hogy ezeket is visszaadják, ha még nem olvasztották be. A restaurálást a rendház udvarán, az ott kialakított műhelyben fogják majd elvégezni. /Ellenzéki tüntetés Aradon. Incidensekre nem került sor - a jelenlevők Iliescut éltették. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./"

"A Hivatalos Közlöny szeptember 30-i számában megjelent és ezzel érvénybe lépett az a kormányhatározat, amely az aradi városi tanács kezeléséből a művelődési minisztérium kezelésébe adja a román-magyar megbékélési emlékpark számára kijelölt földterületet. A kormány az aradi vértanú tábornokok emlékét őrző obeliszk környékén jelölte ki a leendő megbékélési emlékpark helyét. Az elképzelések szerint ebben az emlékparkban ismét felállítják az 1925-ben lebontott Szabadság-emlékművet. Zala György szoborcsoportjának darabjait mostanáig az aradi vár katonai lőszerraktárában őrizték. A kormány már határozatot hozott arról, hogy a szoborcsoport darabjait át kell adni az aradi minorita rendnek. Okt. 1-jén aláírták Aradon a Szabadságemlékmű darabjainak kiadásáról szóló jegyzőkönyvet. A dokumentumot Moise Ecrosan ezredes, az aradi helyőrség parancsnoka és Csergő Ervin, az aradi minorita rend házfőnöke írta alá. /Lesz-e alapkőletétel Aradon? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./ Okt. 1-jén átszállították az aradi várból a minorita rendház udvarába a vértanúk emlékművét. Jelen volt Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter is. Az egykori talapzat köveit széthordták, a kovácsoltvas kerítésnek is csak egy darabja van meg, de a szobrok elég jó állapotban maradtak meg, kevés rajtuk a javítanivaló. A főalak jobb kezéből hiányzik a koszorú, a friss törésnyom igazolja a helybeliek állítását, hogy néhány hete még megvolt. Pótolni kell a bal kezében levő kard pengéjét, az egyik mellékalak kardját, valamint az angyal bal karját is. - Az aradi vértanúk emlékművét 1890. október 6-án állították fel Arad főterén, a színház mögött. - A tervek szerint az emlékművet október 6-án avatják fel ideiglenes helyén, Radu Vasile és Orbán Viktor miniszterelnökök jelenlétében. /Péter I. Zoltán: Aradi minorita rend. Átvették a hősök emlékművét. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 4./ A szobrot évtizedekig a vár katonai raktárában őrizték, emberfia azt nem láthatta. Mígnem egy törékeny (miniszter) asszony leszerelte a konok katonák ellenkezését. - Amikor megérkezett a Szabadság-szobor első darabja, Csergő Ervin minorita páter ösztönösen keresztet vetett. Matekovits Mihály főszervező felgyűrt ingujjban katonásan fejet hajtott. Dávid Ibolya miniszter asszony saját kezűleg leírta: "Aradon jártam 1999. okt. 1-én - Isten segítségével. (Hunnia szobrára várok 19.15-kor.) Ez lesz a korona szegényes életem 40 egynéhány évén. Hálával és köszönettel az Úrnak. Dávid Ibolya." /(Hevesi Mónár József szemtanú): A szobor szabadulása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./"

Megjelent a Szövétnek /Arad/ folyóirat áprilisi száma, melyben Ujj János feltette a kérdést: Tőlünk ki kér bocsánatot? Csergő Ervin minorita atya szentföldi útjáról, a központi római katolikus plébánia további sorsáról számolt be. Egy kiadatlan aradi regényből közöltek részletet: Prohászka Elvira (1901-1982) Mátyás Anna - Rövidáru című munkáját. /Réhon József: Megjelent a Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./

1768-ban - az Aradot sújtó utolsó pestisjárvány után - a város polgárai fogadalmat tettek, hogy a megszűnt pestis emlékére az úrnap utáni vasárnapon megismétlik az úrnapi körmenetet. Ezt a fogadalmat az utódok több-kevesebb rendszerességgel betartották. Idén az arad-belvárosi egyházközség szervezte a körmenetet, páter Csergő Ervin haladt a menet élén. /(balta): Körmenet Aradért. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./

Matekovits Mihály helyettes-főtanfelügyelő hasznos kézikönyvet állított össze: Magyar nyelvű oktatás Arad megyében. Az összeállításban segítették: Csergő Ervin minorita atya, Király András tanár, az RMPSZ Arad megyei elnöke, Kiss Anna, a megyei tanítók pedagógiai körének vezetője és Fehér József iskolaigazgató. A könyvecskében megtalálhatók a statisztikai adatok az iskolákról, tagozatokról és a diáklétszámról, 358 pedagógus munkahelyéről. /Puskel Péter: Hézagpótló kiadvány. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 4./

Dr. Kartal Ernő debreceni minorita tartományfőnök elmondta: Aradon hívták össze a káptalant, hogy megbeszéljék mindazokat a teendőket, amelyek a megerősített minorita közösség jövőjére vonatkoznak. A háború előtt Erdélyben több minorita rendház létezett, Aradon, Marosvásárhelyen, Lugoson, Nagyenyeden például, de mind megszűnt. Az egyik idős minoritát hozták most el Marosvásárhelyről, ahol ketten voltak. A másikat nagy nehezen sikerült rábeszélni a Miskolcra történő átköltözésre. Amikor Lugoson az utolsó minorita is meghalt, a helybeli rendházat átadták az egyházmegyének. Az aradit rendházban még 6-7 minorita van. Az újságíró, Balta János közbevette: a magyar katolikusokat aggodalommal tölti el, mi lesz, ha a minorita rendházban túlsúlyba kerülnek a moldvai minoriták? Kartal elmondta, hogy a házfőnök, Pável atya lengyel, a többi minorita pedig erdélyi magyar ember. Egyetlen moldvai minorita, Horvát János atya fog Aradra kerülni, aki magyarul jól beszél, jószándékú ember, akire szükség van. Ha ugyanis a püspök nem fogadja el plébánosként Csergő Ervint, akkor Horváth János lesz a plébános.- Szeretnék megőrizni a Szent Erzsébet Tartományt a maga mivoltában, tehát a magyar kultúrát is támogatni kívánják. /Balta János: Egy pénzcentrikus világban újfajta lelkiség szükséges. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 30./

Julianus-díjat adományoz a csíkszeredai székhelyű Julianus Alapítvány az aradi Csergő Ervin minorita atyának és Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelőnek. A csíkszeredai alapítvány azoknak ítéli a Julianus-díjat, akik a szórványmagyarság védelmében, sajátos gondjainak kezelésében nyújtanak kimagasló teljesítményt. A díjat január 6-án adják át Csíkszeredában, a református templomban. A Julianus-díj idei kitüntetettjei közt van Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter is. /A szórványmagyarság érdekvédelméért. Julianus-díj Csergő Ervinnek és Matekovits Mihálynak. = Nyugati Jelen (Arad), 2000. dec. 23-24./

"Jan. 6-án Csíkszeredában, a református templomban nyolcadik alkalommal osztotta ki a Julianus Alapítvány a magyarság szolgálatáért adományozott díjait olyan személyeknek, akik az elmúlt év során munkáságukkal a szórványban élő magyarság megmaradásáért cselekedtek. A mostani kitüntetettek között volt Dávid Ibolya, a Magyar Köztársaság igazságügyi minisztere, aki az aradi Szabadságszobor kiszabadításáért több ízben is szót emelt és kétoldalú román-magyar megbeszéléseket kezdeményezett. A szobor kiszabadításában szerepet vállaló P. Csergő Ervin és Matekovics Mihály szintén díjat vehetett át Csíkszeredában. A díjazottak között volt Haáz Sándor zenetanár is, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője, valamint dr. Szántó Árpád és Székely Pál, akik a cserhalmi emlékmű felállításában játszottak fontos szerepet, Nagy Dénes és Palkó Sarolta tizenegy gyermekes nagycsaládjuk elismeréseképpen vehették át a tetemes pénzösszeggel járó díjat. Az alapítvány elnöke Beder Tibor köszöntötte Julinus huszadik századi követőit. Dávid Ibolya miniszter asszony a nemzet jövőjéről szólva elmondotta: ebben az évszázadban a családnak kell fontos szerepet betöltenie, mert minden nemzet elsősorban a családjaiból építkezhet, ugyanakkor mindent meg kell tenni azért, hogy iskolává váljon minden család, hiszen a tudás értéke az, ami megkülönböztethet másoktól. Dávid Ibolya a csángó magyarokhoz is üzenetet küldött, amiben együttgondolkodásra szólította fel őket, mondván: Magyarország számon tartja őket. A díjjal járó pénzösszeget megtoldva még kétszer annyival, visszaadta az alapítvány elnökének azzal, hogy ezt a szórványban élő magyar gyerekek táboroztatására használják fel. A díjazottak között volt Nagy Dénes és Palkó Sarolta, akik tizenegy gyerek szüleiként vehették át az alapítvány elismerését. A Julianus-díj mellett Nagy Dénes egykori játszótársa, Benkő Sándor vállalkozó is díjat ajánlott fel. A család legjobban tanuló diákjának taníttatását az egyetem elvégzéséig amerikai támogatók segítik. A díjátadás után a miniszter asszony röviden nyilatkozott a sajtónak: "Számomra van egy nagyon személyes vonatkozása is a díjnak: tiszteletadás nagyapámnak, aki csángó-székely ember volt, és jelenti azt is, hogy az a szabadságszobor, mely az egyetemes szabadságnak a szobra számomra, visszanyerte a szabadságát, ezt már többé bezárni nem lehet. Nagyon bízom abban, hogy az elkövetkező egy-két éven belül sikerül létrehoznunk a Megbékélés parkot, amely végleges otthont ad majd Aradon e szoborcsoportnak, amely egyébként az aradi tizenhárom vértanú emlékére épült″. /(Daczó Dénes): Nyolcadik alkalommal osztották ki a Julianus-díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ A díj átvételekor Dávid Ibolya kijelentette: ″A történelem nagyot lépett az elmúlt időszakban, és megadta nekünk annak lehetőségét, hogy most már nem társadalomban, határok között élő állampolgárokban, hanem nemzetben, magyarságban gondolkodhatunk.″ Az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a magyarságot területileg feldaraboló, kultúránkat fenyegető XX. század után a XXI. században is szükség van a magyarság összefogására. Elismerte, hogy felgyorsult a szórványban élő magyarság asszimilációja, és kijelentette: "Mire az Európai Unió megadja nekünk azt a jó helyzetet, hogy ellégiesült határaink legyenek, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a szórványban élőket meg tudjuk tartani őket kultúrájukban, hitükben, abban, hogy büszkén éljék meg magyarságukat.″ /Julianus-díj Dávid Ibolyának. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 8./"

"Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport szűkös társbérletben élt a román Henri Coanda Kőolajipari Líceummal s hiába volt minden tiltakozás - kezdve Tokay György parlamenti képviselő éhségsztrájkjával -, beadvány, több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy megszülessen a kényszermegoldás: a kőolajipari középiskola diákjai átköltöznek az 1-es Általános Iskola épületébe, az ottani magyar tagozat pedig a Csikybe jön, hogy végre legyen egy önálló magyar tanintézménye Arad magyarságának. A szülők egy része nem örül annak, hogy a szintén magyarok által épített egykori Zárdából önszántából távozott a magyarság. A nyár a költözéssel, az épület javításával, takarításával telt el, a volt társbérlők ugyanis valóságos csatateret hagytak maguk után, s szinte minden mozdíthatót elvittek, többek között a villanykapcsolókat is kitépték a falakból. Az önálló magyar iskola udvarán 810 I-XII. osztályos tanuló gyűlt össze. A tanévnyitón megjelent Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Nagy F. István oktatási ügyvezető alelnök, Tokay György parlamenti képviselő, Mózes Árpád evangélikus püspök, és Csergő Ervin minorita atya is, továbbá Bognár Levente alpolgármester. Éder Ottó iskolaigazgató megnyitója után Markó Béla elnök méltatta az aradiak okos politikáját, fáradhatatlan küzdelmét és kitartását. Tokay György képviselő elsősorban a 29 elsős kisdiákhoz szólt, majd román nyelven köszönte meg a románok segítségét. Pavel Sarbu főtanfelügyelő örömét fejezte ki az önálló magyar iskola létrejötte alkalmából. Mózes Árpád evangélikus püspök 30 millió lejt ajánlott fel az építkezési munkálatok befejezésére. /(Péterszabó Ilona): Aradi magyar iskolaavató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"

Aradon ülésezet a Szent Erzsébet Minorita Rendtartomány választmányi káptalanja. A leköszönő tartományfőnök, dr. Kartal Ernő kiértékelte az eltelt négy év lelki, közösségi és anyagi tevékenységét. Márc. 2-án Horváth Jánost megválasztották tartományfőnöknek, Kalna Zsoltot pedig tartományi titkárnak. A tanács további tagjai: dr. Kartal Ernő, Csergő Ervin és Cojan Eusebiu. Az aradi minorita rendház főnökének Horváth Jánost választották. /(balta): Új tartományfőnököt választottak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./

Huszonöt éves a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége, az évfordulót ünnepelték november 21–23-a között, több mint százan jöttek el a TEKMEK otthonába, vagyis a szalvatoriánus rendházba. Megalakulásukkor sok fiatal a jövőjét kockáztatta, hiszen a templomba járásért akár ki is rúghatták volna őket az egyetemről. De ők hétről hétre eljöttek a közös beszélgetésekre, hittanórákra. A csoport pedig egyre gyarapodott, erősödött – idézte fel az indulást Király Árpád marosi főesperes, a TEKMEK-esek első lelki vezetője. Az eltelt évek alatt Böcskei László, P. Laus Nikola, Dumitresc Mihály, Barják László, P. Csergő Ervin minorita atya, Vodila Szilárd, György Zoltán, Andó Attila, Maties Marin lelkipásztor is foglalkozott a fiatalokkal, a jelenlegi lelkivezető pedig Szilvágyi Zsolt egyetemi lelkész. /Sipos Enikő: Jubileumi találkozó. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 7./

Felejthetetlen adventi esemény a minorita templomban!
Könyv készült a Vox Juventutis Gyermekkarról
Felejthetetlen esttel ajándékozta meg az aradi magyarokat a Kölcsey Egyesület december 9-én, szerdán délután a minorita templomban.Ó jöjjetek, hívek… címmel adventi kórustalálkozóra és hangversenyre gyűlt össze a népes közönség, a meghitt, szeretetteljes eseményen ugyanakkor bemutatták az egyesület Kórusaink III. című kiadványát, Horváth Tünde ny. zenepedagógus által az egykori hírneves aradi Vox Juventutis Gyermekkarról írt könyvét.
Az egybegyűlteket a mintegy kétórás, gondosan megszervezett rendezvény ötletgazdája, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a már évek óta hagyományként, Advent jegyében sorra kerülő esemény ezúttal is a keresztény magyar kultúra ápolását kívánja szolgálni. A nyitóbeszédet követően jól felkészült énekkarok és művészek melegítették fel csodálatos karácsonyi dallamokkal a templom hideg falait. Almási Gábor karnagy vezetésével fellépett a Kisiratosi Szalbek Vegyeskórus, dr. Garai Zsolt orgonaművész, Szabó Csilla énekművész, a Vox Angelicus vonósnégyes (Tóthpál Béla – első hegedű, Miskovits Tibor – második hegedű, Kászoni László – mélyhegedű, Pataky Károly – cselló), a Csiky Gergely Főgimnázium Énekkara (karvezető Szabó Csilla), Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia szólistája és nem utolsósorban az Arad-belvárosi Baptista Gyülekezet Kórusa. Az énekkarok műsora után Németh Éva volt csikys és egykori kórustag Székely János Zene c. versét szavalta el.
A kórusművek közé ékelve az Aradi Kölcsey Egyesületnek, a minorita templom kórusának és az In memoriam 1956 Egyesületnek a képviselői koszorúkat helyeztek el P. Karácsonyi István mártír minorita rendi atya (a templom egykori karnagyának) emléktáblájánál.
A rendezvény második részében megható pillanatok következtek. Az egykori neves Vox Juventutis Gyermekkar említésekor bizony sokak szeme megtelt könnyel, hiszen az 1991–2001 között működött kórus értékes gyöngyszeme volt az aradi magyar kulturális életnek. A legmeghatottabb, érthetően, maga a könyv szerzője volt, aki szívét-lelkét beletette munkájába. Az Arad Municípiumi Kulturális Központ által támogatott kötetet Matekovits Mihály mutatta be, hiszen ő volt az, aki a kórus minden lépését végigkövette, úgymond menedzselte azt, megalakulásától a feloszlásáig. „Szükség volt erre a könyvre! Kell ez a könyv! Mert ez rólunk szól, aradiakról, erdélyiekről, az éneklés szeretetéről” – mondta, hangsúlyozva, a magyar kórus nem csak Erdélyben, hanem Európa több városában is fellépett, öregbítve városának hírnevét. „A Vox Juventutis egyedüli volt, mely saját magát adta minden alkalommal!”
A 130 oldalas könyvben a szerző az összes egykori kórustag nevét felsorolja, továbbá az olvasó megtudhatja, hol és milyen alkalmakkor lépett fel az énekkar, és milyen kitűntetéseket szerzett az évek során. A kórus életének különböző mozzanatait felelevenítő fényképekkel illusztrált kötet borítótervét Ódry Mária készítette. A kötetben továbbá a kórusból kirepült tagok gondolatait, illetve neves embereknek az emlékalbumokból egy csokorba gyűjtött elismerő szavait is felleli az olvasó.
Horváth Tünde elcsukló hanggal beszélt a könyvről. „Köszönöm a Vox Juventutis Gyermekkar menedzserének, kedves barátomnak a melegséggel teli méltatást és az elismerő szavakat, a könyv lektorizálását! Köszönöm a Kölcsey Egyesületnek és vezetőségének, az RMDSZ aradi szervezetének, az Arad Municípiumi Kulturális Központnak, a város magyar vezetőinek, az aradi egyházaknak, külön az aradi minorita rendháznak, iskoláimnak és vezetőiknek az anyagi és erkölcsi hozzájárulást, támogatást! Köszönöm családom, barátaim, kollégáim mellémállását, bíztatását és szeretetét! Köszönöm szeretett kórusom, a Vox Juventutis Gyermekkar több mint 150 tagjának szárnyaló hangját, csillogó szemét és az együtt elért sikereket! Csak így tudtuk folytatni elődeink oltárt építő munkásságát a magyar dal ápolásáért, mert nyelvében és dalában érez a nemzet!” A szerző beszédében nem feledkezett meg az énekkar barátjának tartott Csergő Ervin atyáról sem, akinek tolmácsolta adventi gondolatait, továbbá megköszönte a mentorának, példaképének tartott Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség volt tiszteletbeli elnökének bizalmát és jóságos irányítását.
Bognár Levente aradi alpolgármester a műsorral kapcsolatban hangsúlyozta: ezek azok a rendezvények, melyek meghatározóak a magyar kultúra ápolása és fenntartása szempontjából.
A rendezvényt egy egyedi momentummal zárták: az előadóművészek, kórusok közös énekléssel búcsúztak. Szász Károly Dalárok éneke c. versének Horváth Tünde által megzenésített változatát adták elő, Duffner Melinda előéneklése mellett. (Ezt a dalt zengte a kórus sok-sok éven keresztül.) Horváth Tünde vezényletével a kórustagokkal együtt énekelt az egész közönség, majd a magyar himnusszal zárták az élményteli programot. Emlékezetes est volt!
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (2.)
–A magyar líceum ügyébe mennyire tudtál beleszólni?
– Az iskolaügy megoldása mindig fő célunk volt. Az együtt élő két iskolában, a Csikyben meg a Henri Coandában többször kellett diplomáciai bölcsességgel megegyezést létre hozni. Közben ügyvéd barátunk, Nagy Sándor megtalálta a bentlakás telekkönyvi kivonatát. Kiderült, hogy azt elfelejtették államosítani, és megmaradt az egyház tulajdonában. Elmentünk a püspökségre, és megkaptuk az épület használati jogát 99 évre úgy, hogy 66 évig nem kell bérleti díjat fizetnünk. Másnap visszamentem a püspökségre, és biztonsági meggondolásból megkértem, hogy pontosítsanak: a használati jog a mindenkori magyar iskolát illesse meg!
–Hogy valósult meg a Csiky önállósulása?
– Egy éjszaka alatt dolgoztam ki az akciótervet. Öt iskola mozgatásával jött létre a dolog. Sârbu főtanfelügyelő tartotta a hátát. Mert jöttek a támadások, üvöltött a román sajtó, a nacionalisták, a Vatra Românească. Eleinte volt egy kis elszomorodás a Zárda hívei részéről, de a Csikyből is jöttek olyan hangok, amelyek nem örültek annak, hogy odaköltöznek a kicsik. Nagyon nagy összefogással folyt le a költözés. Felhívásunkra rengetegen jöttek segíteni.
–Milyen nagy dobásod volt még helyettes főtanfelügyelőként?
– A Szabadság-szobor kiszabadítása.
–Mesélnél erről?
– 1999-ben, amikor kihoztuk a várból az első részt, kint Molotov-koktélokkal vártak a „nagy-romániások”. De a rendőrség is felkészült. Megjelent vagy száz rohamrendőr, és a tüntetőket hátra szorították. Az autómentő kocsiban, amelyre daruval feltették a szobor első részét, elöl, a sofőr mellett ültem Csergő Ervin minorita plébánossal. Mi ketten voltunk Bukarestben is a Honvédelmi Minisztériumban a minorita rend részéről, hogy aláírjuk a dokumentumot a szobor átvételéről. Rendkívüli jóindulatot tapasztaltam a minisztérium részéről; örültek, hogy megszabadulnak egy gondtól.
–Mennyi ideig feküdt a szobor a minoriták udvarán?
– Négy és fél évig. A rács lakatjának kulcsa nálam volt. Minden nap megnéztem, hogy rendben van-e minden.
–Történt valami rendellenesség a szobor körül?
– Nem. Semmi… És 2004-ben felállították.
–Tudsz-e valami sztorit a felállítással kapcsolatban?
– Előző este 11-kor érkezett meg Răzvan Teodorescu, a román kormány képviseletében. Két kérése volt: először is az, hogy a köszöntéskor ne szólítsák miniszter úrnak, hanem akadémikus úrnak, másodszor pedig az, hogy az ünnepi beszéd első szava románul hangozzék el. Mindkettőt teljesítettük.
–Melyik volt az első elhangzott román szó?
– Arad… Ezt én agyaltam ki.
***
–Hogy kerültél a minisztériumba?
– Kötő József, tanügyi államtitkár győzött meg, miután egyeztetett Markó Bélával is, hogy menjek el versenyvizsgázni a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának vezérigazgatói posztjára. Olyan ember kellett oda, aki jól tud románul és dolgozott már románokkal.
–Jól érezted magad Bukarestben?
– A munkát szerettem, a bukaresti hangulatot, életvitelt kevésbé.
–Hétvégeken hazajártál?
– Elég gyakran. Összeszámoltam: öt év alatt 150-szer tettem meg az Arad–Bukarest utat, oda-vissza. Ellátogattam az összes megyébe, ahol kisebbségi oktatás folyik. Sokat jártam a törököknél, az ukránoknál, a lengyeleknél, a horvátoknál. A Medgidiai Kemal Atatürk török líceum tiszteletbeli tanárának választott.
–A minisztériumból mentél nyugállományba?
– Igen. 2010 januárjában. Akkor volt kormányváltás is. Ecaterina Andronescu lett az új tanügyminiszter. Vele is megértettem magam, de a minisztériumban nagyon megváltozott a hangulat. Az államtitkárok hozzáállásán érződött, hogy az RMDSZ nincs kormányon.
–Mit csinálsz, amióta nyugdíjas vagy?
– Mindig van dolgom. Helyettesítettem a zimándújfalui általános iskolában, besegítettem Temesváron a Gerhardinum Líceumban. Három unokám van: egy ikerpár Kolozsváron és egy leányka itt, Aradon. Kolozsvári vejem nagyon sokat jár külföldre, leányom dolgozik, sokszor oda kell mennem, hogy vigyázzak az unokákra. Aradi unokám matek házi feladatát naponta leellenőrzöm, ha itthon vagyok.
–Elégedett vagy?
– Kijelenthetem, hogy globálisan összefoglalva – családilag, szakmailag és társadalmilag – elégedett ember vagyok.
–Jól érzed magad a bőrödben?
– Úgy érzem, hogy a 70 év megelégedettséggel tölt el. Ezért most fokozatosan kivonulok a közéletből. Ennyi idő után ne legyen az ember döntéshozói pozícióban. Segítek, ha hívnak. Az RMPSZ megyei vezetését is átadtam.
***
–Mondjál, kérlek, néhány szót családodról!
– Feleségem, Marika nyugalmazott pedagógus, aki fiatalon, ismert európai asztaliteniszezőként került Aradra. Szerencsésnek tartom párosunkat. Sokat dolgoztunk együtt iskolaügyekben, kulturális téren is. Most ő is helyettesít Zimándon. Leányom, Hajnalka Kolozsváron egy osztrák cégnél dolgozik vezetői beosztásban. Jó cég, jó fizetés. Vejem egyetemi tanár. Sokat jár külföldre előadásokat tartani. Iker unokáim, Ákos és Barnabás Waldorf iskolába járnak. Német stílusú magyar iskola, nevelésük alapja a családközpontúság.
–Alpár itt Aradon sikeres üzletember. Jól tudom?
– Közgazdász feleségével, Lilivel együtt rendezvényszervező cégük van. Alpár a gyakorlati kivitelező. Leányunokám, Viktória ötödikes.
–Szakmai elégedettségedet mivel indokolod?
– Összesen 10 példatárnak társszerzője vagyok. Ezenkívül több könyvnek vagyok a szerkesztője vagy társszerzője.
–A Tóth Árpád Irodalmi Körben is szoktál felolvasni.
– Minden évben egyszer tartok egy közérdekű előadást. Jövő tavasszal, például, „Arad megyei magyar iskolák névadói” a téma.
–Milyen tervek vannak még a tarsolyodban?
– Tervezem, hogy írok egy nagyobb tanulmányt 50 év Arad megyei magyar iskoláiban lejegyzett tanügyi inspekciók felhasználásával. Az anyagot már összegyűjtöttem. Szeretnék egy emlékező könyvet készíteni egykori matematikatanáromról, Kovács Miska bácsiról. Foglalkozom az aradi minoriták történetével is.
–Azt állítod, hogy társadalmilag is elégedett vagy.
– Miniszter nem akartam lenni, de büszke vagyok, hogy a minisztériumban vezérigazgató voltam.
–Különlegesebb kitüntetéseid, elismeréseid vannak-e?
– Amikor nyugdíjba mentem, Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, 2000-ben Csergő Ervinnel és Dávid Ibolyával közösen a csíkszeredai Julianus Alapítvány díját kaptuk, a szoborért. Az EMKE adja ki minden évben a Kún Kocsárd Díjat olyan személynek, aki a helyi kulturális életben nyüzsög-mozog. Avval is megjutalmaztak. Ezenkívül több kisebb díjjal is kitüntettek.
***
–Csevegésünk vége felé megkérlek, szólj pár szót a Magyar Bálokról, amelyeket köztudottan, hosszú évekig a Matekovits házaspár szervezte.
– Az elsőt 1973-ban a TEBA gyár kantinjában. Rendkívül sikeres volt. Következő évben meg kellett számoznunk az ülőhelyeket. Iskolákból hoztunk 500 széket, főleg hokedliket traktorral. Forradalom után átmentünk a Central Hotel éttermébe. Kicsit elegánsabb lett a bál, de csak 200 hely volt. Egy adott pillanatban belefáradtunk Marikával.
–A Majláti Hétvége megszervezését is a neved fémjelezte.
– Majdnem 40 évig. De most már csak annyit vállaltam, hogy én állítom össze a műsort, én hívom meg a táncosokat. Vittem két leánykát műsorvezetőnek. Én már nem akarok színpadra lépni.
–Rengetegen ismernek. Milyen a viszonyod az emberekkel?
– Soha senkiről nem írtam le semmi rosszat. Optimista alkatom van, mindenkinek a pozitív oldalát néztem.
–Közéleti személyiségként, szükséged van Istenre, a hitre?
– Gyermekkorom óta aktív katolikus, hívő ember vagyok. Nagyon sokat erősödött a hitem, amikor Csergő Ervinnel barátkoztam.
–Mivel szórakozol szabadidődben?
– Szeretek szimfonikus zenét hallgatni. A könnyűzenével megálltam Koncz Zsuzsánál… Nagyon szeretek keresztrejtvényt fejteni. Közben hallgatom a zenét.
–Utaztál sokat külföldre?
– Tíz EU-s ország iskoláiban jártam, órákon is.
–A képzőművészet, az irodalom vonz-e?
– Elsősorban az irodalom. Szeretek színházba járni, verseket hallgatni, esetleg mondani.
–Milyen a politikai beállítottságod?
– Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos. Nagyot csalódtam a politikában és a szavazásra jogosult állampolgárokban, mind Magyarországon, mind Romániában. Azt látom, hogy az embereknek manapság nem az ország, a nép érdeke számít. Személyek iránti rokonszenv vagy épp ellenszenv alakítja hozzáállásukat. Ezen a területen nem vagyok optimista. 
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)