Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Cserey Jánosné Zathureczky Emília
23 tétel
1997. november 29-30.
Az imecsfalvi Cserey Jánosné Baráti Társaság szervezésében nov. 23-án emlékünnepség keretében avatták föl Imecsfalván a Székely Nemzeti Múzeum alapítója, Cserey Jánosné Zathureczky Emília /1824-1905/ domborműves emléktábláját, Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotását. Imecsfaluban a falu lámpása, Turóczy Árpád több mint három évtizede lelke a közművelődésnek, vállalta a Cserey-kúria önkéntes gondnoki tisztét. Előadást tartott - többek között - Szabó Judit kézdivásárhelyi tanítónő, Cserey Jánosné életének kutatója. Közreműködött a baróti Zatureczky Gyula Egyházi Dalárda. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./
1998. december 18.
A Székely Nemzeti Múzeum születésnapjának 1879. szept. 15-ét tartják, amikor Sepsiszentgyörgyön az akkori elöljárók átvették Cserey Jánosné Zathureczky Emilia által felajánlott közel kilencezer tárgyat. Az elmúlt évben Imecsfalván márvány emléktábla és Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alumíniumba öntött domborműve, Csereyné Zathureczky Emiliát ábrázoló portréja került az egykori Cserey-udvarház falára, a Cserey Jánosné Baráti Társaság /Imecsfalva/ anyagi támogatásával. A múlt hónap végén, nov. 29-én a múzeumalapító Cserey Jánosnéra emlékeztek Imecsfalván. Szabó Judit kézdivásárhelyi muzeológus tartott előadást. /Borcsa János: Imecsfalva a hagyományteremtés útján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2000. november 7.
125 évvel ezelőtt volt a Székely Nemzeti Múzeum első kiállítása, mely egybeesik a múzeum alapításában meghatározó szerepet játszó Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálának évfordulójával. Ebből az alkalomból nov. 3-án emléktáblát helyeztek el a Székely Mikó Kollégium falán, ahol a Sepsiszentgyörgyre szállított muzeális anyag először otthonra lelt. Vetró András plakettje Zathureczky Emília képmását örökíti meg. A múzeum-kollégium építő kapcsolatáról Cserey Zoltán megbízott múzeumigazgató, illetve Szabó Judit muzeológus beszélt. Nov. 4-én a Székely Nemzeti Múzeumban tartották az emlékező ünnepséget. /Múzeumalapítókra emlékeznek. Múzeumalapítókra emlékeznek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./
2003. november 20.
"Imecsfalva nevét 1561-ben említik első alkalommal írásban. A kis katolikus közösség lélekszáma a 300-at sem éri el. Kevés református is él a faluban. A katolikus templom 1805 és 1808 között épült, s rajta a késő barokk elemeit lehet felismerni. Volt a falunak egy nagyon régi temploma is, romjaira az út építésekor bukkantak rá. Idegenforgalmi látnivaló a ma iskolaként szolgáló, egykori Cserey-kúria XVIII. századi, kissé átalakított árkádos-tornácos épülete. Falán emléktábla, rajta ez a szöveg: "Ebben az udvarházban élt és / hozta létre a Székely Nemzeti Múzeum / alapját képező gyűjteményt / Cserey Jánosné / született Zathureczky Emillia 1824-1905 / Állíttatta Cserey Jánosné Baráti Társaság 1997-ben." A márvány emléklap fölött, Vetró András fémplakettjén a múzeumalapító arcmása és a kúria kicsinyített képe látható. Itt van a székhelye az említett baráti társaságnak, melynek elnöke Turóczy Árpád tanító. A falucska központjában áll egy millecentenáriumi kopja, melyet az esemény és a falu mindenkori hőseinek emlékére állíttatott Imecsfalva szülötte, Kicsid Béla. /(Kgy. Z.): Imecsfalva (Falulexikon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./"
2004. május 4.
Máj. 2-án, vasárnap – Erdélyben először – a kisborosnyói millenniumi parkban emlékjelet állítottak a magyar nőknek. A lelkész kifejtette: a Lorántffy Zsuzsannák, Bornemissza Annák és mások nemzetünk őrző angyalai voltak azáltal, hogy iskolákat építtettek, könyvtárakat hoztak létre, ösztöndíjakkal támogatták a szegény sorsú diákokat, árvákról gondoskodtak. Szabó Judit kézdivásárhelyi néprajzkutató szólt a hagyományos család nemzetmegtartó szerepéről. A millenniumi emlékparkban Szőcs László esperes megáldotta a magyar nők és anyanyelvünk emlékére állított kőtömbös kopjafát. A gránitba foglalt réztáblára vésett nyolc erdélyi nagyasszonyról (közülük hat háromszéki kötődésű) a művelődési házban Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató tartott előadást. Az emlékműn olvasható szöveg: Lorántffy Zsuzsánna (1600–1660) bibliás őrálló nagyasszony, Zrínyi Ilona (1643–1703) a Munkácsi-vár hősnője, Árva Bethlen Kata (1700-1759) a protestáns hűség nagyasszonya, Vajna Terézia (1805–1884) a székelyföldi fiatal negyvennyolcasok őrangyala, gróf Teleki Blanka (1806–1869) a magyar nőnevelés asszonya, gróf Mikó Róza (1824–1891) a nemzeti ellenállás nagyasszonya, Zathureczki Emília (1824–1905) Háromszék nagyasszonya, báró Szentkereszty Stefánia (1842–1906) a kegyes lelkű nagyasszony. /Fekete Réka: Főhajtás magyar asszonyok előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./
2004. szeptember 15.
Fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Kató Zoltán, a múzeum igazgatója jelezte, a Székely Nemzeti Múzeum alapítástörténete jó példa az egyéni teljesítmény és akarat, illetve a közösségi összefogás eredményességére. A megözvegyült Csereyné Zathureczky Emília 1875-ben fiai mellé nevelőnek Vasady Nagy Gyulát hívta, aki engedélyt kért a kúriában fellelt gazdag, de szervezetlen családi gyűjtemény rendezésére. Csereyné Zathureczky Emília 1877-ben megfogalmazta adományozó levelét, amelyben családi gyűjteményét felajánlja a köznek, hogy az a székelység közönségének közvagyonát képezze. Az alapítólevélben rendelkezett az intézmény nevéről (Székely Nemzeti Múzeum), szervezéséről és fenntartásáról. 1879. szeptember 15-én a Székely Mikó Kollégiumban a székely megyéket, illetve rendezett tanácsú városaikat képviselő elöljárói testület jegyzőkönyvileg átvette Csereyné Zathureczky Emília megbízottaitól a 8779 tárgyat számláló gyűjteményt. A Székely Nemzeti Múzeum idén szeptember 15-én tölti közintézményi státusának 125. évét. A múzeum gyűjteményei nem egy alkalommal csorbultak (például a bukaresti Nemzeti Múzeum gyűjteményének más intézményektől, így tőlük is, rekvirálásszerű elvételével a hetvenes évek elején), de a múzeum a legnagyobb érvágást a második világháború végén szenvedte el. Sepsiszentgyörgyről 1944 szeptemberében, a szovjet-román front előretörése miatt, budapesti felsőbb utasításra, 54 ládában legféltettebb kincseinket útnak indították, majd a szerelvény Zalaegerszegen szovjet bombázás áldozata lett. A pusztulást rendkívül kisszámú, sérült állapotú tárgy vészelte csak túl. Zalai küldöttség fogja elhozni az említett tárgyak szakmai dokumentációját. Hónapokon belül hazakerülnek a megmaradt tárgyak. /Váry O. Péter: A Székely Nemzeti Múzeum ünnepe: Egyszázados adósságtörlesztés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./
2004. szeptember 17.
Közintézménnyé válásának 125. évfordulóját ünnepelte szept. 16-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A háromszéki fővárosban találkozott az erdélyi és a magyarországi muzeológusszakma színe-java. Régi, vitathatatlan adósságát rótta le ma az intézmény: végre méltóképpen, szoborral is tiszteleg a múzeumalapító Csereyné Zathureczky Emília előtt, akit a székelység nagyasszonyának is neveztek – hangsúlyozta Kató Zoltán múzeumigazgató. Dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) nevében üdvözölte az ünnepelt intézményt. Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója együttműködési ajánlatában a szellemi régiókban rekonstruálható történelmi Magyarország újrateremtését célozta meg. Az ünnepi beszédek után a múzeumkertben leleplezték Csereyné Zathureczky Emília bronz mellszobrát, amelyet Vargha Mihály szobrászművész készített. A veszprémi múzeummal kötött tavalyi testvérszerződés folytatásaként együttműködési megállapodást írtak alá a komáromi (Szlovákia) Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeummal. Bemutatták az ez alkalomra kiadott Rákóczi Emlékkönyvet. /Farkas Réka: Leleplezték Csereyné mellszobrát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./ A szakemberek számára is nehezen hozzáférhető forrásanyag közreadását vállalta a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kónya Ádám által szerkesztett Rákóczi-emlékkönyv /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ az egykori múzeumőr Csutak Vilmos – a Rákóczi-szabadságharc legismertebb háromszéki kutatója – két tanulmányát tartalmazza; helyet kapott a könyvben a Rákóczi és Bercsényi aláírásával ellátott, brezáni pátensként ismert kiáltvány és a barcasági hadak 1704. március 14-i kiáltványa; a Kuruc krónika (Dálnoki Veres Gerzson, 1722)és báró Vargyasi Dániel István önéletrajzi részlete. /(fekete): 125 éves a Székely Nemzeti Múzeum: Rákóczi-emlékkönyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./
2005. január 5.
Szentkatolna község önkormányzata az Illyés Közalapítvány támogatásával a múlt esztendő végén színes, fényképes községismertetőt jelentetett meg. A kiadványt összeállította és szerkesztette dr. Borcsa János magyartanár, irodalomkritikus. Az igényes kivitelezésű füzet a nagyközséget alkotó Szentkatolna, Hatolyka, Kézdimartonfalva, Kézdimárkosfalva és Imecsfalva legfontosabb történelmi-földrajzi adatait, látnivalóit tartalmazza, s bemutatja a község legnevesebb szülötteit: Bakk Endrét, Bálint Benedeket, Bálint Gábort, Barabás Miklóst, Bodola Lajost, Csereiné Zathureczky Emíliát, Mágori Varga Bélát, Tóth Györgyöt és Pál Istvánt. A füzet a sepsiszentgyörgyi Cova-print nyomdában készült. /(Iochom): Községismertető Szentkatolnáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 5./
2005. augusztus 4.
1990 tavaszán tűntek el Kézdivásárhelyen a Vörös Hadsereg, a Lenin, a Dimitrov és egyéb utcanevek, és az utcák egy része visszakapta régi, egykori hagyományos nevét, vagy történelmi személyiségekről nevezték el. Azóta, nem történt lényeges utcanév változtatás. Incze László ny. múzeumigazgató, történész foglalkozott a legszakavatottabban a város régi és új utcaneveivel, évek óta szorgalmazza a további módosításokat. Nincs Báró Szentkereszty Stefánia, Cserey Jánosné, Ikafalvi Dienes Ödön, Földi István, Jakabos Ödön vagy Bányai János utca a városban, és a felsorolás még nem teljes. /Iochom István: Kézdivásárhely adóssága. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 4./
2005. november 7.
A Cserey Jánosné Baráti Társaság kezdeményezésére november 6-án Kézdivásárhelyen a főtéri református templomban Cserey Jánosnéra, a Székely Nemzeti Múzeum alapítójára emlékeztek. A templomban Szabó Judit ny. tanárnő Cserey Jánosnéról szóló tanulmánya hangzott el, majd id. Turóczy Árpád ny. tanító méltatása következett, amit kórusszámok és szavalatok követtek. A megemlékezők a református temetőbe vonultak, ahol az imecsfalvi kúria udvaráról hozott földet szórtak a sírra. /(Iochom): Cserey Jánosnéra emlékeztek (Cserey Jánosnéra emlékeztek (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./
2005. november 24.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum alapítójának mellszobránál zárult az az emlékező zarándoklat, amely a háromszéki magyar tudomány nagyjainak emlékhelyeit járta végig november 23-án, az Erdélyi Magyar Tudomány Napján. Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató kezdeményezésére a tudomány területén működő civil szervezetek, intézmények koszorúztak: az Anyanyelvápolók Szövetsége Kőrösi Csoma Sándor sepsiszentgyörgyi emlékplakettjét, a Székely Mikó Kollégium Erdély Széchenyijének szobrát, a Székely Nemzeti Múzeum a száz éve elhunyt múzeumalapító Csereyné Zathureczky Emília emléktábláját, az EME háromszéki orvostudományi tagozata az egyesület első elnökének emlékplakettjét koszorúzta. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság helyi vezetői annál a Lósy-Schmidt Ede-emléktáblánál rótták le kegyeletüket, amelyet épp egy évvel ezelőtt az épületben ma működő iskola vezetője miatt nem lehetett felavatni. /Ferencz Csaba: A tudomány nagyjaira emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./
2007. október 13.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Sepsiszentgyörgyön élő ismert szobrászművész, számtalan köztéri szobra áll a tereken. Elmondta, hogy évek óta az Üregek című kisplasztikai sorozatán dolgozik. Ezek antropológiai jegyeket hordozó absztrakt alkotások. A cím kiüresedésre utal. Nemrég avatták Sepsiszentgyörgyön Arany János-szobrát, most László Ferenc, a nagy múzeumőr plakettje foglalkoztatja. Évtizedekig nem volt szabad magyar történelmi alakokról készült szobrokat közterekre kiállítani. Most lehet, be kell pótolni a hiányokat. Szomorú tény, hogy Sepsiszentgyörgynek nincs elég kiállítóterme. A képtár önmagában nem pótolhatja a hiányt. Műtermeket kell létrehozni, hogy a fiatalokat hazacsalogassák. Baász Imre bevallotta annak idején, azért jött ide, mert műtermet kapott, de ezért jött Hideg Margit, Koppándi és Tornai Endre is. Vargha Mihály /sz. Kézdivásárhely, 1961/ 1988-ban Iasi-ban diplomázott a Képzőművészeti Akadémia szobrászati szakán, számtalan csoportos és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Köztéri alkotásai Sepsiszentgyörgyön: In memoriam 1956 – térplasztika, kő, bronz, Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, Szent István, Csereyné Zathureczky Emília, Arany János, Kós Károly – bronz mellszobrok, Jókai Mór, Málik József, Puskás Tivadar, Bartók Béla, Berde Áron – bronz domborművek. Szárazajtán: Mártírok emlékműve – kő. Bereckben: Gábor Áron, egész alakos bronzszobor, Csernátonban: Zámbler János, monumentális kőportré. Kovásznán: Ignácz Rózsa, bronz mellszobor, Gazdáné Olosz Ella, bronz dombormű, Sepsiillyefalván: Szabó Dezső, bronz mellszobor, Royal Oak, Detroit (USA): Együttes Lény. In memoriam Baász Imre – faplasztikák. Nagyatád (Magyarország): Halmok – faplasztika. Hojer (Dánia): Apa és fia – festett fa. Morges (Svájc): Fej – kő. Ószandec (Lengyelország): Szent Kinga – fa. Buenos Aires (Argentína): Czetz János – fa. /Bogdán László: Mindig is a fa izgatott. Beszélgetés Vargha Mihállyal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./
2009. február 28.
Az alig háromszáz lelket számláló Imecsfalva egyik legfontosabb idegenforgalmi látnivalója a XVIII. századi Cserey-kúria, a Székely Nemzeti Múzeum bölcsőhelye. Tizenöt évvel ezelőtt id. Turóczy Árpád nyugalmazott tanító kezdeményezésére alakult meg a múzeumalapító nagyasszony, Cserey Jánosné Zathureczky Emília emlékét megőrizni és ápolni hivatott baráti társaság. Ennek tagjai önerőből 1997-ben márvány emléklapot és a múzeumalapítót ábrázoló, Vetró András által készített domborművet helyeztek el az épület falán. /(Iochom): Tizenöt éves a Cserey Jánosné Baráti Társaság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 28./
2011. december 6.
Frigyre lépni a szülőfölddel – Székelyföld 1000 pillanata
A Székely Nemzeti Múzeum, Székelyföld páratlanértékű történelmi, régészeti, néprajzi, természettudományi, képzőművészeti gyűjteményeinek létét, folyamatos gazdagodását az alapításától erre felé az önálló tudományos kutató és feltáró munka mellett az adományozóknak köszönheti. A múzeumalapítás szemöldökfájára is Csereyné Zathureczky Emília nagy értékű adományát vésték fel eleink. És hogy a múzeum képi világa felé nyissunk Csíkzsögödi Nagy Imre festőművész, amint e sorok írójának annak idején mondta, „a vérét” adományozta a Székely Nemzeti Múzeumnak, félszáznál is több festményt, grafikát, tusrajzot, amelyeken édesanyánkat, feleségünket, testvérhúgunkat, nagyanyánkat, a nagybetűs Nőt, az emberi nem folytonosságát, a jövőt kihordó asszonyt festette, és rajzolta meg. Nagy Imre példáját Bene József, Kós András és mások követték. A múzeum sajátos képi világának megteremtését tette lehetővé Gyárfás Jenő munkáinak begyűjtése és kiállítása is.
A Magyar Örökség-díjas Váradi Péter Pál 1008 nagyformátumú, 77 tablót betöltő fotógyűjteménye a Székely Nemzeti Múzeum létét megalapozó adományok sorába illeszkedik. A Veszprémben élő, erdélyi származású fotóművész a sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás anyagának összehozásával megteremtette Székelyföld monumentális Nyitott Képeskönyvét, amely Erdély történelmi tájegységének eddigi legteljesebb és legszínesebb képi bemutatása.
Aki e Nyitott Képeskönyv lapjainak labirintusait a székely anyaszéktől, Udvarhelyszékből kiindulva székenként végigjárja, egy sajátos, öntörvényű világra csodálkozhat rá. Váradi Péter Pál a Székelyföld egészét varázsolja elénk, és ennek képi világán túl a székelység történetébe, őskorába és hőskorába kalauzolja a látogatót, miközben katartikus művészi élményt is nyújt.
A fotóművész ezzel a kiállítással virtuálisan megteremti Székelyföld képi autonómiáját, amelynek jogi létrehozását e tájegység értékeitől idegen személyek és csoportosulások éppen napjainkban akadályozzák. Az, amit Székelyföld 1000 pillanata című kiállításon láthatunk az adományozó tizenkét évi Erdély-járásnak az eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan nyitott album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre képesek felmutatni. Az itt és most, mostantól az állandó kiállításon látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260 – 360 színes fotóval illusztrált honismereti albumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata.
De nem csupán ennyi! Székelyföld Nyitott Képeskönyve más művészetek és tudományok: a történelem, a régészet, a néprajz, a természettudományok, a képzőművészet és az emberi lélek mélységei és magassága felé is nyit. Az Erdély egészének bemutatását megcélzó honismereti albumok megalkotásában Váradi Péter Pál felesége és alkotó társa a székelyföldi származású Lőwey Lilla, a fotóművész magyartanár, aki a képanyaghoz olyan irodalmi, költészeti, prózai, történelmi válogatást társított, amely a képek értelmezésében is eligazít, de ezen túl, a lélek rejtelmei felé kalauzol.
És hogy „házon belül”, azaz családon belül maradjunk, Soós Andrea előadóművész, Lőwey Lilla lánya versmondással, az előadó művészet eszközeivel hozta lelki közelségbe az állandó kiállítás képeit. A Székelyföld 1000 pillanata kiállítás egyben műszaki premier is. Váradi Péter Pál nagy ívű gesztusa mellé társul Asztalos László udvarhelyszéki ipari fizikus „adománya”, aki az elektronikus vezérlésű képeskönyv-lapozással lehetővé teszi, hogy az album egyetlen gombnyomással kinyitható és becsukható, s ezzel a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termének sokfunkciós kihasználása továbbra is biztosított és alkalmas lesz a hagyományos rendezvények, konferenciák, előadóestek, könyvbemutatók szervezésére.
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla munkássága Székelyföld bemutatásnak hagyományaihoz kapcsolódik, ezeknek a folytatása s egyben továbbvivője is. Munkásságuk az Orbán Balázs Székelyföld leírásához mérhető – honismereti albumaikban sűrűn hivatkoznak erre a forrásra -, újabb kori terepbejárásaikkal, a művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét és kínálják. Meglévő, és – főleg – nem létező, román nyelvből magyarra fordított tankönyveinket nem helyettesítik, hanem felülírják, s abban az esetben, ha a tanítók, tanárok és a szülők Székelyföld Nyitott Képeskönyvére felfigyelnek. Hiánypótlónak bizonyul ez a képes honismereti album azok számára is, akik Erdély évszázadok óta Székelyföldnek, Terra Siculorumnak nevezett földrajzi, lelki és szellemi tájegységével most vagy ezután ismerkednek.
Az ismeretek hiányának oka lehet a mai nemzedék fiatalsága, de az előző időkben felnőtt generációkat sem kényeztették el, sem a magyarországi, sem a Romániában kiadott tankönyvek, s forráshiány következtében a szülők sem mindig egyengették fiaikat, lányaikat Transsylvania, s ezen belül Székelyország megismerésének szellemi portyáira.
És Magyarországon nem első ízben regnál olyan kormányzat, amely Erdélyt magyar nemzetmegtartó értékeivel együtt ellöki magától, a kettős állampolgárság megtagadásától az erdélyiek autonómiatörekvéseinek szomszédsági és nemzetközi képviselete helyett ezek ellen agitálva ágál.
A Székelyföld 1000 pillanatának megtekintése a fotókhoz társított versidézetekkel is meditációra késztet. Politikai aktualitása mellett elvi, metaforikus üzenete is van annak a kiállított fotónak, amelyen egy egész nyáj széles, jégodoros és hófoltos hegyi vízen átívelő gyalogos lengőhídon fegyelmezetten egyes sorba szerveződve halad át a túlsó partra. A juhász szokatlan módon nem a nyáj élén halad, nem vezet, hanem ezután kullogva tapogatózik át a hídon.
Láthatunk egy faluvégi krisztus-keresztet is, amelynek letörött a fél ága. A megfeszített Krisztus fél karja a vallás- és egyházakat rongáló törekvéseket képileg idézve mementóként lendül a magasba.
A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás meglepetéssel szolgálhat majd Székelyföld új „arcteremtői” számára is, akik a hagyományos, romantikusnak és avíttnak vélt Székelyföld-arculat helyett egy „modern” Székelyföld-kép megteremtésére pályáznak.
A szándék két forrásból is ismerős. A Kárpátok hírhedt Géniusza is az avítt, a régi lerombolására törekedett. Sikerrel. Vannak aztán, akik az ősi magyar szimbólumok, a csörgősipkának nevezett Szent Korona, a nemzeti színek, a magyar címer heraldikai elemei ellen emeltek-emelnek még ma is szót. Legújabban a turulmadár-kórral keltenek pánikot, és ezzel riogatják a szimbólum-madarak röptéből a nemzetvédelem szükségességére figyelőket.
Váradi Péter Pál fotóin a székelyföldi turulmadaras emlékművek egész során őrködnek a bronzmadarak. Váradi Péter Pál Székelyföld újabb kori felfedezésének jó szemű és avatott mestere. Olyan ember, aki képes egyetlen felvétel megejtéséért ezer kilométerre kocsikázni, ugyanannak a jelenségnek az évszakonkénti és napszakonkénti változásait is nyomon követni. Ha pedig történelmi, régészeti bizonytalanságot vesz észre, akkor az igazi felfedezők izgalmával kutatómunkába kezdenek, hogy a történelmi hűségre és igazságra fényt derítsenek. Kiváló példa erre a Bodzamező fölötti Tatárhavas várromjainak és az 1848-as védősáncoknak a földrajzi behatárolása, vagy Székelyföld történelmi határainak kifürkészése és képi megjelenítése.
A Hargita hegység egyik hónaljában, a Bucsin tető felé kanyargó úton van egy, ezen a kiállításon is látható havas paplanba takarózó házikó, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, családjának, a gyerekeknek és az unokáknak a székelyföldi ihletésű otthona. A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítással a Székely Nemzeti Múzeumban is otthont teremtettek Székelyföld, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág minden rendű, nemű, és nyelvű lakosa számára.
Akik tudni akarják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk, tekintsék meg a nyitott képeskönyvet, lapozzanak bele a Váradi Péter Pál és Lőwei Lilla honismereti albumaiba, és ezekben olyan honra lelnek, amelynek természeti és emberi értékeit kötelességünk megtartani, együtt tartani, lakhatóságát testi és lelki mivoltában is megőrizni, önállóságát, és a maga megejtően szép másságát védelmezni.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008/ című könyvéből
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. július 26.
Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)

2012. november 24.
Székely Zoltán száz éve
Székely Zoltán régészre, a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) volt igazgatójára (1947–1990) emlékeztek születésének századik évfordulóján csütörtök este a múzeum Bartók Termében.
A múzeum fenntartója, Kovászna Megye Tanácsa nevében Klárik László volt megyemenedzser köszöntötte a termet megtöltő, több mint száz jelenlévőt. Vargha Mihály, a múzeum igazgatója kifejtette, Székelyföldön a művelődési intézmények olyanok, mint egy-egy templom: oda az emberek ünnepelni, feltöltődni, tudást szerezni járnak, áhítattal. Ilyen intézményt szolgált a múzeum történelmének legnehezebb ötven évében Székely Zoltán. Egy vezetőnek folyton kompromisszumokat kell kötnie, még békeidőben is, hangoztatta az igazgató, s reményét fejezte ki, hogy Székely Zoltánról sikerül lemosni az 1980-as években rá aggatott illetlen jelzőket, s javasolni fogják, Sepsiszentgyörgyön nevezzenek el utcát róla. Cserey Zoltán történész, nyugalmazott muzeológus, aki Székely Zoltánhoz kötődő néhány adomát osztott meg a közönséggel, a Bánki Donát utca egyenes, piac előtti részét nevezte meg, azt, ahol a régész lakott. Javasolta továbbá, hogy a múzeumalapító Cserey Jánosné Zathureczky Emília mellszobra mellé még kettőt állítsanak a múzeumkertbe: László Ferenc egykori múzeumőrnek és Székely Zoltánnak. László Attila régész, jászvásári egyetemi tanár, László Ferenc unokája Székely Zoltán több mint hat évtizedes régészeti munkásságát és annak eredményeit mutatta be.
Az intézményvezető Székely Zoltánról Boér Hunor, az SZNM könyvtárának vezetője értekezett, történelmi, művelődéstörténeti és politikai háttérbe ágyazottan ismertette a volt igazgató (1947–1990) tevékenységét. Székely Zoltán eredményeit csak valós kontextusukba visszahelyezve lehet igazán tárgyilagosan értékelni – mondotta. A volt igazgató érdemein túl nem kerülhetjük meg a sokakban felmerülő „nemzetárulás” és a rá ragasztott „Dák Zoltán” gúnynév kérdését. A dákoromán folytonosságot hangsúlyozó romániai egyenkiállítást 1981-ben Sepsiszentgyörgyön is létrehozták, Székely Zoltán igazgatósága alatt. Mi volt ennek az ára, miért vitte vásárra a bőrét? – tette fel a kérdést az előadó, s a választ is igyekezett megadni: a múzeumi intézményrendszer kiépítéséért. Kézdivásárhelyen és Csernátonban múzeumi egységek indultak, Kisbaconban a Benedek Elek-emlékház, a sepsiszentgyörgyi főépületet bővítették. Székely Zoltán munkásságának, személyiségének értékeléséhez még nem adatott meg a megfelelő távlat, de vitathatatlan érdemei már ma összegezhetőek: az SZNM történetének egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Székely Zsolt régész elmondta, azonkívül, hogy édesapja, a legjobb barátja és mestere volt Székely Zoltán. Bemutatta az általa szerkesztett, a Háromszék Vármegye Kiadónál az alkalomra megjelent két könyvet. Egyik válogatás román nyelven Székely Zoltán munkáiból. Magyarul megjelent már 2003-ban, és fia úgy gondolta, életművének keresztmetszetét a román tudományos körök számára is elérhetővé kell tenni. A másik: Emlékkönyv Székely Zoltán születésének 100. évfordulójára. Boér Hunor: Egy román államiként is magyar tudományos intézet kiteljesítője – Székely Zoltán és múzeuma című tanulmányát követően tanítványok, munkatársak visszaemlékezései olvashatóak, a kötet második részében pálya-, illetve munkatársak és sepsiszentgyörgyi kutatók tanulmányai. Az épület emeleti előterében az alkalomra kiállítást rendeztek be Székely Zoltán irataiból, munkáiból, az őt ábrázoló képzőművészeti alkotásokból.
Szekeres Attila

2015. november 14.
Ünnep mesével, balladával
Ennél szebb ünnepet a magyar nyelv napján el sem tudok képzelni, mint hogy a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kossuth Lajos, Cserey Jánosné arcképe alatt összegyűlnek népviseletbe öltözött fiatalok, akik meséket, balladákat szólaltatnak meg – köszöntötte tegnap a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny résztvevőit Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
Bihartól Bákóig, Temesvártól Szatmárig, Kolozsvártól Bukarestig tizenöt megyéből érkezett száznyolcvan versenyző Sepsiszentgyörgyre, kicsik és nagyok, akik a mesék és balladák világában jól érzik magukat, bátrak és tehetségesek, szeretik a szépet, az igazságosat. Fúdd el, jó szél, fúdd el...; Szegedi Mariska; Eladott lány; Kerekes Izsák; Sárig mérges kígyó – megannyi jól ismert balladánk általános és középiskolás diákok előadásában és sok-sok mese kicsiktől és nagyoktól többek között a kis egérkéről, a rózsát nevető királykisasszonyról, Bolondos Gyurkáról, a kis gömböcről, a szegény ember igazságáról.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt esztendővel ezelőtt szervezett balladaversenyt, 2009-től a magyar nyelv napján tartják a mesemondók vetélkedőjét, amelyhez később a balladamondás és balladaéneklés is csatlakozott – elevenítette fel a verseny történetét Szekeres Jolán, az oktatási minisztérium tanácsosa. A verseny társszervezője a Napsugár gyermekirodalmi lap, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kós Károly Szakközépiskola, fő támogató az oktatási szaktárca.
Fekete Réka

2015. november 17.
Alkalom a szellemi kikapcsolódásra (Erdővidéki Közművelődési Napok)
A tegnap kezdődött XXIII. Erdővidéki Közművelődési Napok szervezői nem rukkoltak túl gazdag eseménysorozattal elő idén, de néhány érdekes program megtalálható kínálatukban. Az előbbiek közé sorolható a Dénes István-emléknap, melynek során a fiatalon elhunyt geológus szellemi örökségét idézik fel; utóbbi kategóriába pedig a kolozsvári és székelyudvarhelyi színművészekkel való együttműködés.
A szervezők idén is figyelmet fordítottak arra, hogy a műsorok ne csak a szó szoros értelmében vett Erdővidékre, hanem a Brassó megyei településekre is eljussanak. Ürmösön például a bibarcfalvi Fehérváry Egyesület, a Búzavirág Színjátszó és Néptánccsoport, valamint a Bóbita Néptánccsoport jut nagyobb szerephez, amikor pénteken egész napos programot mutatnak be: a kézműves-foglalkozások mellett vidám jeleneteket adnak elő, néptáncot járnak és népdalt énekelnek. Előtérbe helyezik a helyi értékeket: Benkő Józsefről és Csereyné Zathureczky Emília életútjáról és munkásságáról is szó lesz, valamint a szakrális magyar népköltészettel is megismerkedhetünk. Egyéni műsorok során Wass Albert és Nyirő József műveivel találkozhatnak az érdeklődők. A „világibb” szórakozást kedvelőknek sem kell csalatkozniuk: szombaton a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében huszárbált tartanak.
Hecser László

2016. augusztus 22.
Bakk Pál kilencven éve
Szerencsés véletlennek tartom, hogy Bakk Pál szentkatolnai tanítóval és helytörténésszel megismerkedhettem közel negyven évvel ezelőtt, de az már szükségszerű volt, hogy igazi barátság és termékeny szellemi együttműködés jöjjön létre köztünk az évek és évtizedek során. A helytörténet ugyanis, ami számomra gyermekkori kaland volt, az ő számára életre szóló szenvedélyt, folyamatos gyűjtő- és feldolgozó munkát jelentett, s így atyai barátomnak is köszönhetem, hogy adott pillanatban magam is helytörténeti téma feldolgozásába fogtam.
Tíz évvel ezelőtt, egy júniusi napon Szentkatolna község önkormányzatának rendkívüli, ünnepi ülésén, Bakk Pál díszpolgárrá avatásán mondottam laudációmban, hogy akit a Testület kitüntet, a jó sorsnak köszönhetően ott aratott, ahol a magvetést végezte. A majd’ négy évtizedes oktatói-nevelői munkájának eredménye tükröződik ugyanis abban, hogy a faluközösség egyöntetű megbecsülése és tisztelete övezi személyét, illetve abban, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 1996-ban, a millecentenárium alkalmából díszoklevél adományozásával tette országosan is ismertté nevét.
Pedagógusi munkájával mondhatni párhuzamosan végzett művelődési–helytörténeti tevékenységét pedig azzal koronázta meg Bakk Pál, hogy megjelentette a Szentkatolna község enciklopédiájának tekinthető helytörténeti művét (Szentkatolnai krónika. Hely- és művelődéstörténeti dolgozatok. Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2001), amelyet az olvasók legkülönbözőbb rétegei forgathatnak haszonnal, ugyanakkor szakmai körökben is számon tartják, nagyra értékelik.
Most, utólag teszem hozzá, hogy helye lenne eme munka bővített változatának a Sepsiszentgyörgyi székhelyű Háromszék Vármegye Kiadó Székelyföld településeit bemutató könyvsorozatában, lévén, hogy mai napig sincs felkészültebb és elhivatottabb gazdája ennek a területnek. Már az első kiadáshoz írt ajánlásában Antal Árpád Kolozsvári professzor magát a munkát példaértékűnek, szerzőjét meg példaértékű embernek nevezte, s óhajként fogalmazta meg: „Vajha minden nagyobb településünknek vagy ilyesféle faluközösségünknek akadna ilyen kiváló szorgalmú, a voltakat feltérképező, jelennek és jövőnek egyaránt számot adó ’mindenese’!”
Időközben emlékiratait is megírta a jeles helytörténész, Útravaló címmel jelent meg (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2006) az az elbeszélésfüzére, amelyben megörökítette életének egy-egy sorsdöntő szakaszát, élményszerűen megidézve a számára kedves helyszíneket, régmúlt eseményeket és azok alakját, akiktől ő maga is igazi útravalót kapott egykor.
Bakk Pál betűvetésre tanított nemzedékeket, és a tudás iránti szomjat ébresztette fel bennük, miközben maga is betűvetővé és a helytörténet megbecsült művelőjévé vált az évtizedek során. Írástudó felmenői – mint amilyen a történetíró Bakk Endre volt a 19. században – így folytatódnak az ő munkásságában. De szülőfaluja, illetve a Szentkatolna községet alkotó falvak nagy szülötteinek vagy az itt tevékenykedő hírneves személyiségeknek az emlékét is ő ápolta példaszerű következetességgel és szorgalommal, politikai széljárásoktól függetlenül. Élő szóban és írásban idézte többek között a nyelvtudós Bálint Gábor, a grafikus Bálint Benedek, a nemzet festőjének tartott Barabás Miklós emlékezetét, vagy a múzeumalapító Cserey Jánosné tevékenységét. Hely- és művelődéstörténeti dolgozatai, irodalmi igényű visszaemlékezései rangos folyóiratokban és lapokban (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Székelyföld, Helikon, Háromszék, Csernátoni Füzetek) olvashatók 1969 óta.
Végezetül azt mondhatom, hogy Bakk Pál egy körünkben élő és ma is tevékenykedő kiváló értelmiségi, aki – Arany Jánost parafrazálva – törzsének élt, érette, általa. Én magam a sors ajándékának tartom, hogy atyai barátomnak mondhatom a mai napon a kilencvenedik életévét betöltő Bakk Pált.
Isten éltessen, drága Pali bácsi!
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. augusztus 24.
Fejlesztik a Székely Nemzeti Múzeumot
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére.
Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki.
Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni.
Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre.

2017. március 31.
Háromszéki EKE 125., 25.
Háromszék legrégebbi turistaszervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya április 3-án ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját.
Nagy megtiszteltetés, hogy szervezetünk megalapítása az akkori Háromszék vármegye főispánjához, Potsa Józsefhez fűződik. Az erre való megbízatást az EKE központi választmányi elnökétől, gróf Bethlen Bálinttól kapta. Ennek alapján 1892. március 22-én megírja meghívólevelét az alakuló közgyűlésre: „Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület 1891. máj 12-én tartott közgyülése engem bizván meg a háromszékmegyei osztály megalakitásával, ennek következtében van szerencsém az 1892. április 3-án, Sepsiszentgyörgyön, a vármegyeház nagytermében tartandó osztályalakuló gyülésre azzal a kéréssel meghivni, hogy az ide mellékelt gyüjtőiven a közgyülésig tagnak jelentkezni, illetve a közjótékonysági, közgazdasági és kulturális egyesület részére minél több tagot megnyerni sziveskedjék. Vármegyénkre nézve az osztály megalakitása rendkivül fontos, mert ismeretlen gyönyörü vidékeinkre a látogatókat, fürdőinkre az üdülőket és vendégeket ez osztály feladata leend a központ segitségével ide irányitania s vonzania és a turistasági helyeket utak nyitása, ösvények vágása által azok részére hozzáférhetőkké tenni. A tagok többféle kedvezményben részesülnek (fürdőkben % engedmény, csoportos utazásoknál esetleg olcsóbb viteldij, stb.) és ingyen kapják az egyesület hivatalós lapját, az illusztrált turistasági, fürdőügyi és néprajzi Erdélyt-t. Mindezek következtében bizalommal remélvén, hogy a taggyüjtés érdekében a lehetőket megtenni méltóztatik, közlöm, hogy a gyüjtőivek a közgyülés napjáig hozzám visszaküldendők…” A megalakuló közgyűlést Potsa József főispán vezeti le, lelkes szavakban ecsetelve az egyesület fontos közgazdasági és jótékonysági céljait. Miután megállapítják, hogy az alapszabályoknak megfelelően megvan az előírt létszám az osztály megalakulásához (30 tagnál jóval több), nagy tetszésnyilvánítás mellett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület Háromszék megyei osztályát 110 taggal megalakultnak nyilvánítják. Berecz Gyula indítványozta, hogy addigi sikeres fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak meg Potsa Józsefnek, egyben felkérte, hogy fogadja el az elnöki tisztet, ami a jelenlévők lelkes éljenzése közepette meg is történt. A továbbiakban a többi vezetőt is megválasztották. Alelnökök: Tompa Miklós alispán, Seethal Ferenc nagybirtokos, Csipkay János erdőmester, Greguss János köpeci bányaigazgató, Hollaky Attila főszolgabíró, Dobay János rendőrkapitány. Titkár: Berecz Gyula állami iskolaigazgató. Jegyzők: Mihály János, Jóos Imre, Keresztes Ede, Vántsa György, Incze Gyula, Ebergényi Gyula. Pénztárnok: Bogdán Arthur.
Az elnöknek köszönhetően Sepsiszentgyörgy közönsége és Háromszék megye törvényhatósága 200–200 koronával az EKE alapítója volt. Megválasztása után az elnök előterjesztette az első kirándulás tervét május 15-ére Kovásznára, melyre a központot (Kolozsvárt), a társegyesületeket és a nagyközönséget is meghívják, majd a választmány tagjait, továbbá a jegyzőket hat csoportra osztják, akik a hat alelnök vezetése alatt a vármegye két városának és négy járásának megfelelően hat albizottságot képeznek. Már az első évben öt kirándulásról tudunk. Erdély című folyóiratunk 1895 februárjában elnökünket mint az EKE központi alelnökét mutatja be (IV. évf. 1–2. szám), aki nagyon sokat tesz a megye felvirágoztatására: „Előpatak, Málnás, Kovászna az ő buzdítására tették meg azokat a fontos lépéseket, melynek következtében fokozatos fejlődésnek indultak, és amikor a helyi eszközök kimerültek, megalakította az EKE Háromszék vármegyei Osztályát, melynek feladata a megye természeti kincseit megismertetni és ezáltal a székelységnek közgazdasági fejlődését előmozdítani. Az osztály akkora tevékenységgel kezdte meg működését, hogy kirándulásai iránt országos érdeklődés volt, 300-nál több idegen elvivén hirét.”
1896-ban a Budapesten rendezett Országos Kongresszuson részt vesz az egész háromszéki osztály, Benedek János előadást tart.
1901-ben, amikor Kolozsváron megkezdik az EKE-múzeum szervezését, a már meglévő 1600 tárgyból 300 özvegy Cserey Jánosné adománya, akinek legnagyobb szerepe van a Székely Nemzeti Múzeum létrehozásában.
1902-ben – K. Fodor János írásából tudjuk – megyénkben már léteznek jelzett turistautak. Így a Sepsiszentgyörgyöt Sugásfürdővel összekötő, 10 km hosszú turistaút jelzése piros színű volt. A Sugásfürdőt Előpatakkal összekötő kétórás turistautat kék színnel jelezték a Szármány-pusztán keresztül, ahol a 920 m magas ponton levő kilátóból gyönyörködnek a Csukás, a Nagykőhavas, a Bucsecs, a Keresztényhavas és a a Királykő látványában. 1902. július 20-án az EKE tízéves fennállására szervezett ünnepi közgyűlésnek Sepsiszentgyörgy adott helyet. Kolozsvárról húszan vettek részt. A vendégeket ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere mint a háromszéki EKE titkára fogadta. Az általa elkészített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy jelen volt Potsa József is, akit az EKE tiszteletbeli tagjának választanak. Az országos kiállítás alkalmából Háromszék kitüntetést kap. Pénzzel segítik az Erdély Kalauza kiadvány és a Hankó-könyvek megjelenését. 1902. október 12-én Potsa József részt vesz a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésén, a Mátyás király szülőházában berendezett EKE-múzeum megnyitóján és Erzsébet lobogójának felavatásán. 1906. augusztus 19-én ifj. Herrmann Antal részt vesz a szovátai közgyűlésen, ahol jegyzőkönyvbe vették a Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálára való emlékezést. 1908. január 17-én Potsa József halálával lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza, amely az EKE szintjén mintaosztályként volt nyilvántartva mint a közművelődési rendezvények szervezője, az idegenforgalom irányítója, tanulmányi kirándulások rendezője a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Az utolsó újjáalapítást 25 évvel ezelőtt, 1992 áprilisában jegyeztük, olyan nevekkel, mint Gocz József, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Kakas Zoltán, valamint Dukrét Lajos és Jártó Gábor, akik ma is tagjai egyesületünknek. Erre emlékezünk április 3-án 18 órától ugyanott (a Gábor Áron Teremben), ahol 125 évvel ezelőtt létrejött a HEKE.
Dukrét Lajos

2017. október 2.
A Béldi–Mikes-kúria rejtett kincsei (Uzon)
Tudományos értekezlet keretében ismertették az uzoni Béldi–Mikes-kúriában (az A kategóriás besorolású ingatlan Béldi–Mikes-kastélyként szerepel a műemlékek jegyzékében – szerk. megj.) végzett műemlékvédelmi kutatások eddigi eredményeit. A kutatások egy megkezdett felújítás alapjául szolgálnak, a munkálatok várt eredményeként az épületegyüttes eredeti rendeltetetésével összhangban rendezvényeknek, kiállításoknak adhat majd otthont, és a tervek szerint szállóvendégek fogadását is biztosítják majd.
A kutatások még nem fejeződtek be, lehet még érdekességekre számítani – hangoztatták az előadók a szombati rendezvényen, melyre a kúria boltíves termeiben került sor. A munkálatokban részt vevő szakemberek mellett számos háromszéki kúria, műemlék épület tulajdonosa is jelen volt, velük az ingatlanjaik felújítását szabályozó törvényes előírásokat is ismertették. Az előadásokat Tüdős Kinga művészettörténész moderálta. Mikes Zsigmond – az udvarház úrnője, Mikes Borbála unokaöccse – Ferenc pápa Laudato si’ – Áldott légy megnyilvánulására alapozta megnyitóbeszédét. Az enciklikában a teremtett világ értekeinek megőrzéséről, fenntartható fejlődéséről szól az egyházfő – ez vonatkozik a kúriák világára is – hangoztatta Mikes Zsigmond. Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, a rendezvény védnöke izgalmas feladatnak, nagy felelősségnek nevezte a kúriatulajdonosok által elkezdett munkát. Személyesen először járt a kúriában, melyet eddig csak abból a szerződésből ismert, melynek alapján a múzeum szakemberei részt vesznek a feltárásokban – hangoztatta. A konferencia jelentőségét kiemelve szögezte le: a tulajdonosok nemcsak hasznot akarnak húzni az ősi birtokból, hanem szerzett tapasztalataikat nagylelkűen megosztják másokkal. Az arisztokratákat a kommunizmusban gyártott hamis kép alapján népellenes osztálynak nevezték, ez ivódott be a köztudatba is. Ennek ellenére az erdélyi arisztokrácia fokozott szociális érzékenységet mutatott, azon dolgozott, hogy a helybelieknek ne kelljen idegen vidékekre – például Bukarestbe – vándorolniuk megélhetési lehetőség kereséséért. Jó példaként említette özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emíliát, a Székely Nemzeti Múzeum alapítóját, báró zágoni Szentkereszty Stefániát (akinek nevéhez fűződik többek között az 1873-ban létesített Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet, az 1884-ben megnyílt Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórház elindítása – szerk. megj.). Erőt, kitartást kívánt az uzoni kúria tulajdonosainak, felújítóinak a hatalmas munka elvégzéséhez, melynek eredményeként Uzon és egész Alsó-Háromszék is gazdagabb lesz – hangoztatta. A késő délutánba nyúló előadás-sorozatban az utóbbi három évben zajló kutatásokban részt vevő neves szakemberek ismertették feltárásaikat a műemlékvédelem, levéltári kutatás, régészeti ásatások, falkutatások, tárgyrestaurálás, stukkórestaurálás terén. Mindannyian kiemelték: a munkálatok folytatódnak, további érdekes eredményekre lehet számítani az uzoni Béldi–Mikes-udvarházzal kapcsolatosan. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 17.
Magyar szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat.
Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek.
A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta.
Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)