„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
- Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén? 
- Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
- Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket? 
- Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna. 
- Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka? 
- Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni. 
- Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma? 
- Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül. 
- Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat? 
- Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
-  Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek? 
- Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
- A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat? 
- A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal. 
- Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal? 
- Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma. 
- Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján? 
- Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is. 
- És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt? 
- Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni. 
- Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok? 
- A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
(Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását
A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. A Népszabadságban közölt interjúban eredetileg a besúgók nevei is szerepeltek, ám ezeket közlése előtt Balla Zsófia végül kihúzta. „Nem akartam, hogy azt tegyem velük, amit ők velem: hogy feljelentsem őket” – magyarázta el utólag az Erdélyi Riportnak. Mindazonáltal a költő kérvényezte már a CNSAS-nél besúgóinak az azonosítását.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

PER-patvar újratöltve
Az autonómia ügyének elárulásával vádolta meg a kampányhajrában ellenzéke az RMDSZ-t, mert képviselői az időközben letartóztatott Viorel Hrebenciuc által bejegyzett egyesület közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz román politikusokkal. Cseke Péter Tamás annak járt utána, mi történt a zárt ajtók mögött Brassópojánán.
Újabb „Neptun-veszélyt” (lásd keretes írásunkat) kiáltott az RMDSZ ellenzéke amiatt, hogy a szövetség képviselői amerikai közvetítéssel idén kétszer is tárgyaltak román parlamenti pártok politikusaival a Székelyföld jövőjéről és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMPN) eleinte főként azt kifogásolta, hogy őket nem hívták meg az eseménye, ám utóbb a „Neptun-gate” emlegetése durva vádaskodásba csapott át. Az autonómia ügyének elárulásával gyanúsították meg az RMDSZ-t, amikor kiderült, hogy a találkozók kezdeményezője még csak nem is a már a kilencvenes évekből ismert Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet, hanem a Bukarestben bejegyzett Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület, amelynek hátterében az a Viorel Hrebenciuc PSD-s politikus áll, akit korrupció gyanújával nemrég őrizetbe vettek az ügyészek. Az EMNP és az államfőjelöltjének kampányoló Székely Nemzeti Tanács ezt az elnökválasztás első fordulója előtt úgy tálalta, hogy „bűnszövetség közvetít” az autonómia ügyében a román és a magyar politikusok között.
Tény az, hogy az FPER idén Brassópojánán júniusban és októberben is szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen magyar és román politikusok mellett amerikai civil szervezetek és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt. Ezek a találkozók nem zajlottak ugyan a nyilvánosság előtt, de nem is voltak titkosak, a kerekasztal-megbeszéléseken pedig az RMDSZ felhatalmazásával vettek részt a szövetség politikusai. Céljukról – a román többség és a magyar kisebbség közötti viszony új alapokra helyezése – maga Allen Kassoff, a PER jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója számolt be október elején egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Nem árult el azonban részleteket arról, kik vettek részt és milyen kérdések kerültek terítékre ezen a találkozón.
Mit kértek Antal Árpádék?
A tárgyalásokról október végén az RMDSZ két székelyföldi politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rántotta le részben a leplet, amikor a kampány hajrájában a „Neptun-veszély” emlegetése egyre inkább sajtótéma lett. Úgy döntöttek, nyilvánosság elé állva ismertetik a sajtó képviselőivel is azokat a prezentációkat, amelyeket a FPER által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak. Közölték, tudomásuk szerint a tárgyalásokra meghívott politikusokat „az amerikaiak választották ki”, neveket azonban ők sem említettek.
A prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették, tíz pontban foglalva össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam támogassa a kétnyelvűséget, továbbá vezessen át autópálya Székelyföldön. A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás, Moszkva fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
„Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” – érvelt a polgármester.
Tamás: savanyú a szőlő az EMNP-nek
Amikor nyilvánosságra került, hogy a találkozókat nem a PER, hanem egy Romániában bejegyzett egyesület kezdeményezte, amelynek hátterében az időközben rács mögé került Viorel Hrebenciuc áll, Antal Árpád és Tamás Sándor ismét a sajtó elé állt. Közölték: számukra a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék. Tamás szerint elvesztették arányérzéküket azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak. Emlékeztetett, a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket nem hívták meg. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, s a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”. Antal Árpád emlékeztetett: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon, és azt se, miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof hívta meg a beszélgetésekre, aki elmondta, közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a pojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukban ellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: „az amerikai titkosszolgálatok, a NATO, vagy amerikai külügy”.
A neptuni tárgyalások
993-ban az RMDSZ három politikusa (Borbély László, Frunda György és Tokay György) az amerikai Project on Ethnic Relations közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülőhelyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselőkkel kisebbségvédelmi kérdésekről. A „Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő erdélyi magyar érdekképviselőetet. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Vezető román politikusok vettek részt
 A két brassópojánai találkozón Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap igazgatója is jelen volt. A találkozók visszhangjáról, Viorel Hrebenciuc „leleplezéséről” az Erdélyi Riportnak elmondta, megütközve tapasztalta, hogy sokan az erdélyi magyar újságírók közül is bűnszövetkezetnek titulálták a találkozókat megszervező személyeket. „Azért egy újságírónak illene tudnia, hogy valaki akkor lesz egy bűnszövetkezet tagja, ha a bűncselekményeket jogerős bírósági ítélet is megállapítja” – fogalmazott.
Megtudtuk: a tárgyalásokon a Dan Diaconescu Néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt „legmagasabb szintű” képviselői voltak jelen, köztük a kezdeményező, Viorel Hrebenciuc volt képviselőházi frakcióvezető is. A többi résztvevő nevét azonban Ambrus nem árulta el. „A többiek is ismert, vezető politikusok, de nem szívesen mondok neveket. Arra kérték az újságírókat, ne írják le, ki és mit mondott ezeken a találkozókon. Kényes kérdések kerültek terítékre. A szervezők azt próbálják elérni, hogy a résztvevők bátran vállalják a véleményüket ezeken a találkozókon, ne tartsanak attól, hogy ha álláspontjuk kiszivárog, rossz pontokat szereznek a választók szemében” – magyarázta.
Nem titkolták, hogy ez nem a PER
Beszámolója szerint már a kezdetektől világos volt, hogy a román-magyar dialógust ezúttal nem a PER, hanem egy új szervezet, a FPER bonyolítja le. „Ez nem volt újdonság, már az első találkozón bejelentették” – magyarázta. Mint mondta, az első találkozó egyfajta „átvezetés” volt a régi egyesületről az újra. Ennek első felét a PER bemutatásának, eredményei és eredménytelenségei ismertetésének szentelték. „Elhangzott, hogy az annak idején beindított tárgyalási folyamat milyen konkrét eredményeket hozott, és mi az, amit nem sikerült elérni. A mai napig nem biztosított például az anyanyelv-használat az igazságszolgáltatásban, pedig annak idején a felek megegyeztek abban, hogy ez megvalósul” – részletezte a Brassói Lapok főszerkesztője. Tájékoztatása szerint az első találkozó második felében azt is megindokolták a szervezők, miért van szükség a dialógus folytatására: a román és a magyar politikusok pragmatikus kérdésekről már nem tárgyalnak, és annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a valós problémákról és megoldásukról nem folynak egyeztetések. „Valahogy úgy tűnt, a magyar kérések nem jelennek elég nyilvánvalóan a román kormánypártok előtt, ezért ezeket nem is veszik figyelembe” – idézte fel az első találkozókon elhangzottakat.
Ambrus elmondta, arról sem az első, sem a második találkozón nem hangzottak el részletek, hol jegyezték be a román-magyar tárgyalásokat közvetítő új szervezetet. Allen Kassof, a PER volt elnöke közölte, nem ő fogja ezeket a tárgyalásokat vezetni, hanem Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki a PER korábbi titkára volt.
Mit mondtak a román politikusok?
Arról, hogy miként viszonyultak a találkozókon részt vevő román politikusok az RMDSZ képviselői által felvetett kérdésekre, többek közt az autonómia-elképzelésekre, Ambrus elmondta: nagyjából mind egyetértettek azzal, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak legnagyobb része nem túlzott. „De azt mondták: az RMDSZ-nek számolnia kell azzal, hogy nekik ezeket a saját választóiknak is be kell adagolniuk, és ez nem megy könnyen. Azt is kérték, hogy néhány elvárásán valamelyest csökkentsen a magyar közösség, mert akkor könnyebb lesz elfogadtatni a román közvéleménnyel” – mondta Ambrus. A székelyföldi autonómia-statútummal kapcsolatban azt mondták: egyszerűbb lenne, ha a jogszabályt nem autonómia-törvénytervezet néven fogadnák el, hanem tartalmát belefoglalnák több más törvénybe. „Egész konkrétan arról is beszéltek, hogy a decentralizációs törvény tartalmazza például a regionális nyelvhasználat szabályozását a különleges helyzetű régiókban. Tartalmazzon egy olyan kitételt, hogy a magyar nyelv Hargita és Kovászna megyben egyenrangú a románnal. Ennek megvalósításához ebben a törvényben pénzforrásokat is lehet csatolni, például tolmácsok biztosítására. Azt azonban a román parlament nem fogja megszavazni, hogy a magyar is hivatalos nyelv legyen az országban” – idézte fel az elhangzottakat.
A második találkozón felvetődött az a javaslat is, hogy a mindenkori romániai ellenzék ne támadja a hatalmat a magyar kártyával, ne legyen a romániai magyarok helyzete kampánytéma.
A javaslat alapja az volt, hogy emiatt nem lehet a kisebbségi kérdésben előrelépni: bárkivel is kormányoz az RMDSZ, az ellenzék előbb-utóbb emiatt támadja a kormányt. Az is elhangzott, hogy a romániai elnökválasztás után ismét létre kellene hozni egy román-magyar tárgyalóbizottságot. Ambrus emlékeztetett arra, hogy ehhez hasonló testület már működött 1993 és 2003 között, a PER kezdeményezésére. A bizottság annak idején rendszeresen áttekintette a megoldásra váró kérdéseket a kisebbségi jogok terén. Nem szimbolikus politizálással, ideológiákkal foglalkoztak, hanem konkrét problémákkal. Ambrus felidézte: a bizottságban az RMDSZ 2003-ban több ezer magyar hallgatói helyet kért a kolozsvári BBTE-n. „Erre akkor az volt a válasz, hogy több ezer helyet nem lehet, de kezdjük el 300-zal, és évről évre növeljük. Ma már tényleg több ezer egyetemista tanul magyarul Kolozsváron” – illusztrálta a tárgyalóbizottság létrehozásának hasznát Ambrus.
Hrebenciuc kulcsfigura volt
A második találkozó után abban állapodtak meg a felek, hogy februárban folytatják a párbeszédet, ennek a nyelvhasználat lenne a központi témája. Ambrus azonban attól tart, hogy a legutóbbi fejlemények – Hrebenciuc letartóztatása, a résztvevő RMDSZ-es politikusok leárulózása – miatt már nem lesz folytatás. Szerinte a román politikusok is érzik, hogy most már figyelnek rájuk, ezért óvatosabbak, visszafogottabbak lesznek.
Ambrus hangsúlyozta, hogy Hrebenciuc tekintélyének nagy szerepe volt a román-magyar dialógus ebben a formában történő újjáélesztésében. „Egy asztalhoz tudta ültetni az ellenzéki és a kormánypárti román politikusokat. Ha előzetesben marad, kell találni egy másik olyan személyiséget, akinek van akkora tárgyalói tapasztalata, hogy le tudja egy asztalhoz ültetni a román pártok képviselőit” – magyarázta kollégánk, aki szerint ebben a folyamatban nem is a román-magyar párbeszéd jelenti a nehézséget, hanem a hatalom-ellenzék dialógusának tető alá hozása.
Ambrus szerint ki fog derülni az, hogy áll-e erős amerikai akarat a FPER által kezdeményezett párbeszéd-sorozat mögött. „Ha igen, akkor megpróbálják Hrebenciuc utódját megkeresni a dialógus folytatásához.
Ha még júniusban sem folytatódnak a találkozók, azt jelenti, ez Hrebenciucnak volt a kezdeményezése, amelyhez megszerzett valami amerikai támogatást”.
(Kelemen Hunor spekulációt emleget
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ez által az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – mondta az újságíróknak Kelemen Hunor.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
 A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Mekkora fizetésről mondott le Kató Béla püspök?
Bruttó 7643 lej. Ekkora összegről mond le havonta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tiltakozásul a Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítása miatt. Ennyi az állami fizetése a többi erdélyi történelmi egyház vezetőjének is.
Kató Béla püspök az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén jelentette be, hogy a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása elleni tiltakozásként nem fogadja el többé az államtól kapott fizetését, az úgynevezett kongruát. Ugyanezt a bejelentést tette Kántor Csaba püspökhelyettes is.
Utánanéztünk: a püspöknek decembertől bruttó 7643 lejjel, helyettesének 6691 lejjel kevesebb pénzből kell megélnie havonta. Az egyházi alkalmazottak javadalmazását szabályozó 2010/284-es törvény szerint ugyanis a Romániában elismert egyházak vezetőit a minisztereknek, illetve államtitkároknak járó állami fizetés illeti meg.
Az összeget megerősítette lapunknak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa is. Közölte, hogy ettől a hónaptól a pénzt visszaküldik a vallásügyi államtitkárságra. Kérdésünkre hozzátette: Kató Béla nyilvánvalóan nem marad jövedelem nélkül. „A püspök úr javadalmazását egyházkerületi forrásokból biztosítjuk” – magyarázta. Ennek az összegét azonban Ballai nem kívánta megnevezni. „Ez bizalmas adat” – tette hozzá.
Bruttó 7643 lej a napokban újra unitárius püspökké választott Bálint Benczédi Ferenc állami fizetése is. Az unitárius egyház gazdasági tanácsosa, Dácz Tibor nem kívánt nyilatkozni a maszol.ro-nak arról, hogy a püspök jövedelmét az egyház saját forrásaiból kiegészíti-e, és ha igen, mekkora összeggel. Ezt, Ballai Zoltánhoz hasonlóan, bizalmas információnak nevezte.
A 2010/284-es törvény melléklete szerint az ortodox egyházfőnek, Daniel pátriárkának jár a legnagyobb állami fizetés, bruttó 8817 lej. Az összeg a mindenkori államfő bérének felel meg. Az ortodox és a római katolikus egyház érsekeinek (így Jakubinyi György gyulafehévári érseknek is) bruttó 8122 lej az állami fizetése. Az egyházfő püspökök bére a már említett 7643 lej. Ekkora összeget kap havonta az államtól Kató Béla és Bálint Benczédi Ferenc mellett Csűry István (Királyhágó-melléki Református Egyházkerület), Böcskei László (nagyváradi római-katolikus egyházmegye) és Adorján Dezső (evangélikus egyház) is. A helyetteseik állami bére 6691 lej.
Mennyit keres egy lelkész?
Egy háromszéki községben húsz éve szolgáló unitárius lelkész a maszol.ro-nak elmondta: havi jövedelme bruttó 2300 lej. Ebből az összegből bruttó 980 lejt az állam folyósít. „Havonta körülbelül nettó 1650 lejt utal a kolozsvári püspökség a bankkártyámra” – mondta a lelkész, aki nehezményezi, hogy néhány éve a fizetése megállapításakor már nem veszik figyelembe a letöltött papi szolgálati időt, a „régiséget”.
Dácz Tibor gazdasági tanácsos szerint ennek a magyarázata az, hogy az állam 2009-ben gyakorlatilag befagyasztotta a lelkészek – és a nem vezető beosztású egyházi alkalmazottak – fizetését. Mint mondta, a 2010/284-es törvény szerint egy lelkész állami bére az azonos régiségű és fokozatú pedagógus fizetésének a 65 vagy 80 százaléka. „A 80 százalékot a kis gyülekezeteknél szolgáló, hátrányos helyzetű egyházközségek papjai kapják” – magyarázta.
Cáfolta szerdán az ortodox egyház, hogy Daniel pátriárka havi bére 22 901 lej lenne. Erről kedden egy román portál számolt be, a hírt pedig átvette a hazai sajtó. A pátriarkátus közleménye szerint az egyházfő fizetése nettó 13 900 lej, amelyből nettó 7731 lejt folyósít az állam, a többit pedig az egyház biztosítja saját forrásokból. „Daniel pátriárka nem napi 8, hanem napi 14-16 órát dolgozik” – olvasható a közleményben.
A tanácsos elmondta, ezt a bérezési rendszert 2009-ben vezette be az állam, és ezt alkalmazzák valamennyi elismert egyház esetében. Csakhogy ez a rendszer nem követi például a pedagógusok béremelését, sem a munka mezején eltöltött időt. „Tehát a papjaink most ugyanazt a pénzt kapják, mint öt éve. Ezt a fizetést az unitárius egyház kipótolja az állam álta folyósított bérnél nagyobb összeggel” – tájékoztatott Dácz Tibor.
Emellett a rendszernek van még egy nagy hibája: a lelkészek számát nem követi. „Ha tehát időközben az adott egyház papjainak száma nőtt, az egyháznak járó kongrua összege nem változott. Tehát az új lelkészeink fizetését száz százalékban az egyháznak kell folyósítania” – mondta az unitárius püspökség gazdasági előadótanácsosa.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Ellenszélben: szembemenni a rendszerrel
Ünnepek közeledtével a könyvkiadók is gyakrabban örvendeztetik meg olvasóikat újdonságokkal. A román forradalom óta eltelt negyed évszázad ismét aktuálissá teszi az emlékezést a letűnt rendszerre, annak minden fonákságára, tragédiájára.
Az utóbbi időben Kolozsváron és Erdély más városaiban bemutatott irodalmi újdonságok közül több is foglakozik a letűntnek és eltűntnek hitt rendszer történéseivel, furcsaságaival. Egyetlen közösség sem léphet előre, míg nem tárja fel múltját – hangzott el minap egy könyvbemutató kapcsán a kincses városban. Ezt a társadalmi igényt próbálja kielégíteni két minap megjelent és bemutatott kötet is: Kántor Lajos szerkesztésben a Titkosan – nyíltan című könyv a szekuritáté működéséről közöl emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat, míg Sebők Klára önéletírása, a Komiszkenyér, a művészek sorstragédiájáról számol be a szemtanú hitelességével.
Besúgók, besúgottak
Kántor Lajos Erdély magyar csúcsértelmiségének emlékeit gyűjtötte egy kötetbe. Megkerülhetetlen lett immár ez a kiadvány – vélekedett a szerkesztő – annál is inkább, mert Milan Kunderát idézve „egyetlen hallhatalanságunk a titkosszolgálat irattárában van”. A Titkosan-nyíltan című kötet három nagyobb fejezetre osztható: emlékezések, melyek a Korunk lapjain már megjelentek, megfigyelésekkel és üldözésekkel kapcsolatos dokumentumok, valamint az iratok tudományos feldolgozása. Dávid Gyula irodalomtörténész szerint – akit közel fél évszázadon át megfigyelt a román titkosszolgálat – úgy gondolja, a megfigyelési dokumentunok fele sincs még feldolgozva. Cseke Péter egyetemi tanár is rámutatott, sokan vannak olyanok, akik a megfigyelési aktáikban található lapok alig tíz százalákát vehették kézhez ezidáig.
A kötetben visszaemlékezéseket olvashatunk Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, tájékozódhatunk a Ioan Petru Culianu-ügyről, és információkat kapunk Marosi Péter író és Bustya Endre Ady-kutató ügynökmúltjáról.
Mindazonáltal, hogy sok egykori ügynök, besúgó lelepleződött, Tibori Szabó Zoltán publicista úgy véli, „a Szekuritáté győzött”. Hiszen ők azok, akik békés öregkort élveznek, több ezer lejes nyugdíjból „tengődnek”, miközben nem egy generáció életét megkeserítették, emberek tízezreinek karrierjét derékba törték, másokat börtönbe vetettek. A kötetben szereplő szerzők: Kántor Lajos, Markó Béla, Cseke Péter, Gálfalvi György, Visky András, Ilia Mihály, Csapody Miklós, Zelei Miklós, Váradi Nagy Pál, Kovács András Ferenc, Lőrincz György, Buchwald Péter, Gagyi József, Tibori Szabó Zoltán, Győrffy Gábor, Könczey Csongor, Gyarmati György, Cseke Péter Tamás, Kőrössi P. József, László Ferenc, Tófalvi Zoltán, Páskándi Géza, Király István, Király Ibolya, Ambrus Attila, Dávid Gyula és Balon Ruff Zsolt. A Korunk Komp-Press kiadónál megjelent, közel négyszáz oldalas kötet újabb – de még nem elégséges – tégla múltunk feltárásának falában.
Menekülők
Sebők Klára önéletírása sokmindenben összefügg az előbbi kiadvánnyal. Aművésznő, a kolozsvári magyar színház örökös tagja, egy szakácskönyv apropóján emlékezik férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori vezető színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. Héjját és családját gyakorlatilag elüldözte Erdélyből a kommunista rendszer, ellehetetlenítve művészi, emberi mivoltát. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színrevitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni.
Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait a kolozsvári színház színpadán, de a sorsdöntő momentumokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyaraországra.
Sebők Klára Komiszkenyér című, önéletrajzi ihletésű kötete Köllő Katalin szerkesztésében a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg.
Nánó Csaba |
Sebők Klára KomiszkenyérEgy színéstnő emlékszakácskönyve /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014/
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

EMNP-tisztújítás: Szilágyi Zsolt váltja Toró T. Tibort?
Igen feszültnek ígérkezik az EMNP egy hét múlva tartandó kongresszusa. A párt viszonya a Fidesszel és a Tőkés László vezette EMNT-vel is megromlott, a többség Toró T. Tibor helyett Szilágyi Zsoltot preferálná elnöknek. Nem csoda, hogy a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd.
Egyre nagyobb a nyomás Toró T. Tiboron, hogy ne pályázza meg újra az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségét az EMNP egy hét múlva tartandó rendkívüli kongresszusán. Információink szerint a megyei szervezetek Szilágyi Zsolt jelenlegi alelnököt állítanák a párt élére, ám Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetfőnöke vonakodik elvállalni a feladatot.
„A pártban egymást érik a konspirációs gyűlések, mindenféle frontok alakultak ki. Toró-ellenes a hangulat. Még az is elképzelhető, hogy akkor is a második helyen végez a január 31-i országos tisztújító küldöttgyűlésen, ha egyetlen jelöltként indul az elnöki posztért” – vázolta maszol.ro-nak az elnök helyzetét az EMNP egyik név nélkül nyilatkozó politikusa.
Úgy tudjuk, hogy leginkább azt vetik sokan Toró szemére, hogy vezetése alatt a párt nem tudott túllépni a saját árnyékán és harmatgyengén szerepelt az államfőválasztáson is. Emellett a Fideszszel kötött „stratégiai partnerség” repedezéséért és az „erdélyi magyar jobboldal” egyesülésének késlekedéséért is sokan okolják.
„Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Kialakul a kongresszusig” – mondta a maszol.ro-nak Szilágyi Zsolt, akit brüsszeli repülőgépe felszállása előtt értünk utol telefonon. Az EMNP alelnökét arról kérdeztük, hogy van-e alapjuk azoknak a híreszteléseknek, miszerint a megyei szervezetek őt támogatnák a pártelnöki tisztség elnyerésében, de nem vállalja a jelölést. Szilágyi azt sem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a párt nagy része a jelenlegi elnök, Toró T. Tibor ellen fordult. „Most zajlanak a tárgyalások.Jó végkifejletben reménykedem” – mondta a politikus. Toró T. Tibort meg sem próbáltuk elérni, a pártelnök lapunkkal évek óta csak az EMNP sajtóirodáján keresztül hajlandó kommunikálni.
Megfogyatkozott az elnökség
Ismert, hogy a tavaly novemberi romániai elnökválasztás első fordulójának eredményhirdetése után Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt államfőjelölt is azonnal bejelentette lemondását. Lehet, hogy önvizsgálatuk nem volt őszinte, mert néhány nap múlva, az EMNP marosvásárhelyi elnökségi ülésén értesüléseink szerint „visszakönyörögték” magukat. A testület pedig úgy döntött, hogy nem fogadja el a lemondásukat.
Azóta történt még egy és más a pártban, a héttagú elnökség három tagja ugyanis lemondott vagy leváltották. Elsőként Benedek Erika mondott le – igaz, ő már a tavaly nyáron –, Király Melinda tavaly decemberben vált meg a vezetői tisztségétől, míg Zakariás Zoltánt idén január 10-én – információink szerint „puccszerűen" – leváltották választmányi elnöki posztjáról, így már ő sem tagja az elnökségnek.
„Zatykó-ellenes hangulat is van”
„Van egy Toró-ellenes hangulat, de van egy Zatykó-ellenes hangulat is” – kommentálta Zatykó Gyula azt az értesülésünket, hogy a jelenlegi elnökbe vetett bizalom alaposan megfogyatkozott a pártban. Az EMNP országos alelnöke úgy fogalmazott: ilyenkor, kongresszus előtt mindenkinek megvan a preferált jelöltje, és hajlik arra, hogy más jelölteket háttérbe szorítson. „De azt elmondhatom, hogy az EMNP partiumi szervezetei decemberben kiálltak Toró T. Tibor mellett” – jelentette ki a nagyváradi politikus
Zatykó azt megerősítette, hogy Szilágyi Zsolt az egyik potenciális elnökjelölt. Több nevet nem említett. „Amíg a küldöttgyűlések nem zárulnak le, minden csak szóbeszéd” – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint a megyei jelölő küldöttgyűlések csütörtökön kezdődtek, és jövő szerdán zárulnak le. Elnökjelölt az lehet a kongresszuson, aki a küldöttek szavazatának abszolút többségét elnyeri legalább egy megyei szervezetben. Egy jelöltet támogathat több szervezet is, sőt matematikailag az is lehetséges, hogy egy szervezetet két elnökjelöltet is támogasson – magyarázta.
Az EMNP alelnöke megerősítette azt is, hogy Zakariást leváltották a választmány éléről, és átmenetileg, a kongresszusig Sorbán Attila került a helyére. Az elnökség megfogyatkozását a fiatalítás szükségességével magyarázta.
Zárt ülésen választanak elnököt. Zatykó Gyula nem tudott még részletekkel szolgálni arról, hogy mely pártoknak küldtek meghívót a kongresszusra. Egyvalami bizonyos: az országos küldöttgyűlésnek csak a fesztív része lesz nyilvános, a tisztújítást zártkörű ülésen tartják meg, a sajtót kitessékelik. Arra a felvetésünkre, miszerint igen csak szokatlan, hogy egy párt legmagasabb szintű fóruma a nyilvánosság kizárásával hozza meg a döntéseit, az alelnök úgy reagált: „vannak olyan dolgok, amelyek nem biztos, hogy a nyilvánosság elé tartoznak, utána lesz sajtótájékoztató, amelyen mindent elmondunk a sajtónak”.
Tőkés László is teljesen kiakadt
Az EMNP-nek azonban nem csak a szekértáborok kialakulása és az új elnök személye körüli bizonytalanság jelent problémát, információink szerint megromlott a viszony a „természetes szövetségessel”, a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) is.
A feszültséget a két szervezet között legújabban az okozta, hogy a Toró és Szilágyi tisztségben maradásáról döntő november 9-i elnökségi ülés előtti napon, szombaton az EMNP és az EMNT együttes elnökségi ülést tartott. Úgy tudjuk, hogy ezen ülésen konszenzusos módon abban egyezett meg a két elnökség, hogy az EMNP-sek elfogadják Toró és Szilágyi lemondását.
„Az EMNP másnapi, külön tartott elnökségi ülésén Toró és Szilágyi kisírták, hogy maradjanak. Megvárták, hogy az EMNT elnöksége távozzon Marosvásárhelyről, és bejelentették a döntést. Szívük joga, mert végül is a döntés rájuk tartozott. De korábban volt egy olyan egyezség, hogy fontos ügyekben közösen alakítsunk ki álláspontot. Tőkés László is teljesen ki volt akadva attól, hogy ezt az egyezséget felrúgták” – mondta a maszol.ro-nak a volt püspökhöz közel álló nagyváradi forrásunk.
Zakariás Zoltán, akkor még választmányi elnökként, a szombati és a vasárnapi marosvásárhelyi ülésen is részt vett. Szerinte azonban mindössze „technikai” félreértés történt az EMNP és az EMNT között. „Az EMNP elnökségi ülésén született döntés tartalmában és szellemében ugyanaz volt, mint amiben előző nap az EMNT-vel megegyeztünk” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, mit ért „technikai” félreértés alatt, a volt választmányi elnök kijelentette: megfogalmazásbeli különbségeket. Ezeket azonban kérésünk ellenére sem kívánta részletezni.
„A marosvásárhelyi együttes elnökségi ülésen belső egyeztetések zajlottak, ezekről nem kívánok részleteket szolgálni” – kommentálta az értesüléseinket Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Hangsúlyozta, az EMNP és az EMNT továbbra is stratégiai partnerek. „Három évvel ezelőtt, az EMNT küldöttgyűlésén döntöttük el, hogy létrehozzuk az EMNP-t, sok az átfedés is a két szervezet között. Természetszerű ez a stratégiai partnerség” – magyarázta Sándor Krisztina. Hozzátette, rendszeresen egyeztetnek az EMNP-vel, és a konzultációkba „az időnkénti nézeteltérések” is beleférnek.
Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az EMNT az EMNP kongresszusa előtt egyik vagy másik elnökjelölt mellett foglal állást, Sándor Krisztina kijelentette: nem zárja ki ezt a forgatókönyvet, de nem terveznek ilyen állásfoglalást. „A kongresszust is folyamatosan egyeztetve készítjük elő. Nem üzengetünk egymásnak, pláne nem a sajtóban” – közölte az EMNT ügyvezető elnöke.
A Fidesz is elfordult tőlük
Mindezek mellett talán az EMNP-t leginkább foglalkoztató kérdés a Fidesszel való viszony látványos megromlása maradt. Ha ugyanis a pártot a magyarországi „stratégiai partnere” cserbenhagyja, Orbán Viktor politikai tőkét is jelentő támogatása mellett jelentős anyagi erőforrásoktól esnek el.
Márpedig a tavalyi államfőválasztás első fordulója, Szilágyi Zsolt leszereplése után a Fidesz hivatalosan is kihátrált az EMNP mögül. Egy fideszes kormánypolitikus akkor ésszerűtlen lépésnek nevezte Szilágyi indítását a választáson. „Az EMNP-nek együtt kell működnie az RMDSZ-szel, vagy pedig csak az RMDSZ marad talpon az erdélyi magyar politikában” – mondta Grezsa István miniszteri biztos.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

"Nem tudom, hogy Semjén Zsolt kikre gondolt"
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Fideszhez és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz fűződő viszonyáról, az MPP részéről érkezett kritikákról kérdeztük az EMNP új elnökét. A Szilágyi Zsolttal készített interjúnkból az is kiderül, hogy a megválasztása utáni napon rossz számon kereste Biró Zsoltot.
Az utolsó pillanatban derült ki – legalábbis a sajtó számára –, hogy vállalja a jelölést az elnöki tisztségre. Hezitált?
Elsősorban a párt küldötteire tartozott az, hogy megpályázom-e a tisztséget. Természetesen a kongresszus helyszínén a sajtót is értesítettük a döntésemről. A döntésem meghozatala előtt pedig nagyon sok szempontot kellett figyelembe vennem. Tekintettel arra, hogy az elnöki tisztség elvállalásának a családomra vonatkozó következményei is vannak, a döntést nem akartam elhamarkodni.
Jelenleg Brüsszelben él, főállásban Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetvezetője. Megőrzi ezt a tisztségét is?
Az EMNP elnöki posztja teljes embert igényel. Ennek tudatában fogom meghozni a döntést a brüsszeli állásomról. Elnökké választásom várhatóan lakhelyváltoztatással fog járni. Tőkés Lászlóval egyébként 25 éve ugyanazt a programot és értékrendet képviseljük, és ez a továbbiakban is így lesz.
Tavaly felajánlotta a lemondását az alelnöki tisztségről, mert a vártnál gyengébb eredményt ért el jelöltként az államfőválasztáson. Ön szerint miért kapta meg a kudarc ellenére is a küldöttek bizalmát?
Azt hiszem, a kongresszus választ adott a tavaly felajánlott lemondásomra is. A küldöttek nagy létszámban úgy döntöttek, hogy folytatandó és jó irány az a politikai vonal, értékrend és program, amelyet képviseltem a tisztújításon.
Elnökként tartott első, hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy választási szövetséget ajánl az MPP-nek és már kereste is a párt elnökét, Biró Zsoltot telefonon. Az MPP elnöke azonban azt állítja, hogy nem tud semmilyen hívásról. Mi történt?
Három üzenetet is hagytam számára egy olyan telefonszámon, amelynek üzenetrögzítőjén az ő hangja válaszolt. Utólag tudtam meg, hogy nem azt a számot használja. A lényeg az, hogy egyről kettőre lépjünk.
A maszol.ro-nak Biró Zsolt meglehetősen elutasítóan nyilatkozott az ön által javasolt választási szövetségről. Azt mondta, a javaslat szerinte azt bizonyítja, hogy az EMNP az MPP nélkül életképtelen. Ezt hogy kommentálja?
Nem kívánom kommentálni Biró Zsolt szavait. Megvárom az első személyes találkozónkat, amely reményeim szerint hamarosan létrejön.
Az MPP elnöke tett már ígéretet személyes találkozóra?
Remélem, hogy ez a közeljövőben megtörténik.
Biró Zsolt mondott önökről mást is. Például azt, hogy az EMNP választási szövetségre tett javaslata hiteltelen, mert „olyan emberek szájából hangzott el, akik korábban RMDSZ-es politikusként az RMDSZ-t, MPP-sként az MPP árulták el”. Ezzel az ön RMDSZ-es képviselői múltjára utalt. Mi erre a válasza?
A Biró Zsolttal tervezett találkozónkig nem kívánom ezt kommentálni.
Tőkés László a küldöttek előtt kijelentette: az EMNP nem a Fidesz lakájpártja, de az sem igaz, hogy Orbán Viktorék ejtették volna önöket. Ehhez képest a kongresszuson a magyar kormányt csak egy államtitkár-helyettes képviselte, még a párt egyik korábbi legkövetkezetesebb támogatója, Németh Zsolt sem volt jelen. Ennek ön szerint nem az üzenete, hogy a Fidesz ejtette az EMNP-t?
Az EMNP és a Fidesz között egy több éves stratégiai partnerség van. Továbbra is megvannak azok a személyes kapcsolatok, barátságok, amelyek alapján az elmúlt 25 év alatt együtt dolgoztunk a fideszesekkel. A többi sajtóspekuláció.
Az EMNP kongresszusával egy időben az RMDSZ Kolozsváron létrejöttének 25. évfordulóját ünnepelte. Ezen a gálán részt vett Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is, aki arról beszélt, hogy az RMDSZ parlamenti jelenlétét „senkinek sem szabad veszélyeztetnie”. Ez az üzenet szerintem az EMNP-nek is szólt. Ön szerint?
Nem tudom kire gondolt a magyar miniszterelnök-helyettes. Mi nagyon sokszor mondtunk, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviseletre van szüksége. És hogy mennyire igaza van Semjén Zsoltnak, azt bizonyítják a tavalyi EP-választások, amikor az RMDSZ visszautasította az együttműködést más politikai erőkkel. Ennek az lett az eredménye, hogy a Romániában megválasztott erdélyi magyar EP-képviselők száma eggyel csökkent. Ez közös veszteségünk.
Milyen most a viszony a Tőkés László vezette EMNT-vel? Azért kérdem, mert tudomásom szerint volt egy konfliktus az EMNP és az EMNT között a két szervezet elnökségének tavaly decemberi együttes ülése után. Úgy tudom, az ülésen közösen arról döntöttek, hogy az EMNP elfogadja Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt lemondását a párt éléről. Az EMNT sérelmezte, hogy az EMNP a másnapi elnökségi ülésen másképp döntött, mint amiben előzőleg megegyeztek. Mi történt?
Továbbra is nagyon jó a viszony, nekem nincs tudomásom ilyen konfliktusról. Volt egy együttes ülésünk, ahol mindenki elmondta a véleményét, és vitáztunk arról, hogy mit kellene tenni. Semmilyen döntést azonban nem hoztunk. Nem is szavaztunk erről, pontosan azért, mert döntés az EMNP-re tartozott. Szerintem a forrása félretájékoztatta.
Beszéltem olyan EMNP-alelnökkel, aki nem tagadta, hogy volt egy konfliktusuk emiatt az EMNT-vel.
Ismétlem, vita volt, amit az újságíró magyarázhat konfliktusnak. Akik ismerik az EMNP belső szabályzatát és a két szervezet intézményes viszonyát, azok tudják, hogy egy ilyen ügyben a párt vezetősége hivatott dönteni.
Milyennek képzeli el az EMNP és az RMDSZ viszonyát az elnöki mandátuma alatt?
Továbbra is fenntartom a tárgyalási szándékunkat. Az EMNT javaslatára jött létre annak idején, 2009-ben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, az erdélyi magyar politikai szervezetek közötti párbeszéd egyetlen intézményes formája. Azt hiszem, hogy ebben nem csak az EMNP-nek és az RMDSZ-nek, hanem a Székely Nemzeti Tanácsnak és más szervezeteknek is helyet kellene kapniuk. Újra kell indulnia a magyar-magyar párbeszédnek, ugyanis a politikai versenyen túl meg kell találnunk az összefogás lehetőségét is azokban az ügyekben, amelyekben kötelező lenne az összefogás. A már említett tavalyi EP-választások is azt jelzik, hogy ha valaki kizárólag a pártja érdekét tartja elsőrangúnak, a közösségnek lesz kára belőle.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Politikusrokonok százait fizeti a parlament
Ha a feddhetetlenségi ügynökség és az ügyészség következetes lenne, akkor most akár 150 romániai képviselőt és szenátort is felfüggesztett szabadságvesztésre kellene ítélni, amiért rokonát alkalmazta a parlamenti irodájában – derül ki a lapunk birtokában lévő dokumentumból.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) az elmúlt években huszonöt honatya esetében állapított meg érdekellentétet, mert alkalmazták családtagjaikat a parlamenti irodájukban. Tizenkilenc politikus ellen vádat emelt már a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a legtöbb büntetőjogi perben pedig megszülettek az első alapfokú ítéletek is: az eset „súlyossága” függvényében fél évtől három évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetés.
A rokonaikat alkalmazó honatyák száma azonban a többszöröse a bíróság elé állított politikusoknak. A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint 2004 és 2012 között általános gyakorlat volt a családtagok alkalmazása a képviselőházban. A maszol.ro által megszerzett listán összesen 147 olyan politikus szerepel, aki 2004 és 2008, vagy 2008 és 2012 között gyaníthatóan rokonaival kötött munka-, vagy úgynevezett civil szerződést.
Az összesítést nemrégiben az egyik vád alá helyezett képviselő készítette el a parlament személyzeti osztályától kapott adatokra alapozva. Azok a honatyák szerepelnek rajta, akik ez elmúlt két törvényhozási ciklusban a munkaadóéval azonos családnevű személyeket alkalmaztak.
Természetesen a névazonosság a véletlen műve is lehet. Ennek ellenére matematikailag is kicsi a valószínűsége annak, hogy csak véletlenekről van szó. Ugyanakkor gyanítható, hogy a szenátusban is hasonló volt a helyzet az elmúlt két törvényhozási ciklusban. Így megkockáztatható a kijelentés: ha a már alapfokon elítélt honatyák bűncselekményt követtek el, akkor legalább 150 társuknak hasonló elbírálás alá kellene esnie.
Miért csak ezt a 25-öt szúrták ki?
Mint ismert, az ügyészség négy RMDSZ-es képviselő, Pető Csilla, Kerekes Károly, Máté András és Pál Árpád ellen indított bűnvádi eljárást az ANI-tól érkezett feljelentésére alapozva. Az utóbbi három politikus ellen bűnvádi per indult, amelyben az alapfokú ítéletek is megszülettek. A legsúlyosabb büntetést, három év felfüggesztett börtönt, Pál Árpád kapta, amiért alkalmazta képviselői irodájában a lányát, aki 35 ezer lej jövedelemhez jutott ezáltal 2008 és 2012 között.
Az alapfokon két év felfüggesztett börtönre ítélt Kerekes Károly a maszol.ro-nak megerősítette, tudomása van arról, hogy 2004 és 2012 között nagyon sok képviselőtársa alkalmazta rokonát a parlamenti irodájában, ennek ellenére csak 25 honatya ellen indult eljárás.
A Maros megyei képviselő ismeri a lapunk birtokában lévő, 147 nevet tartalmazó listát is. Tudomása szerint az elmúlt két törvényhozási ciklusra vonatkozó összesítést Niculae Mircovici, a bolgár kisebbség képviselője készítette el a parlament személyzeti osztályától kapott adatok alapján.
Arra kérdésre, hogy mindeddig miért csak 25 honatya ellen vizsgálódott érdekellentét címén az ANI, Kerekes elmondta: abban az időszakban, amikor a bűnvádi eljárások megindultak, főként a szociáldemokraták álltak a célpontban. A gyanúsítottak között nem volt egyetlen demokrata liberális honatya sem, csak PSD-sek, négy RMDSZ-es, és a nemzeti kisebbségek frakciójának négy tagja. „Fogalmazhatnék úgy is, hogy járulékos áldozatok voltunk a kisebbségek képviselőivel együtt” – mondta a politikus.
A képviselő megjegyezte: megtörténhet, hogy azért „szúrta ki” őt az ANI, mert korábban tiltakozott a nyárádszeredai ortodox templom megépítése ellen. „Lehet, csak spekuláció, de nem biztos, hogy bekerültem volna a huszonötbe, ha hallgatok” – fogalmazott.
Kerekes Károly fellebbezését hamarosan tárgyalja a legfelsőbb bíróság. Kérdésünkre, hogy szándékában áll-e felhozni védelmében azt, hogy számtalan képviselőtársa hozzá hasonló helyzetben van, mégsem emeltek vádat ellenük, a politikus nemmel válaszolt. „Nem látom ennek értelmét” – jelentette ki.
Mircovici fel is használja a listát
Az RMDSZ-es képviselővel ellentétben a felesége alkalmazása miatt alapfokon fél év felfüggesztett börtönre ítélt Niculae Mircovicinak szándékában áll benyújtani a bírósághoz a 147 nevet tartalmazó listát. „Bármilyen törvényes eszközt felhasználok a védelmemre a fellebviteli tárgyaláson” – jelentette ki a maszol.ro-nak.
A bolgár kisebbség képviselője elmondta, a listán szereplő adatok nyilvánosak. „Bárki, egy újságíró is kikérhette volna ezeket a neveket a parlament személyzeti osztályától. A tárgyaláson magam is kérni fogom a bíróságot, kérje ki ezeket az adatokat a parlamenttől” – magyarázta.
Arra a kérdésünkre, hogy szerinte miért csak 25 honatya ellen vizsgálódott az ANI, Mircovici kijelentette: „azért, mert ha a fél parlament ellen vizsgálódni kezdett volna a DNA, akkor kiderült volna az is, hogy a vizsgált 25 honatya sem bűnöző”. A képviselő valószínűnek tartja, hogy az ügyészek „Brüsszelnek akartak felmutatni valamit”, ezért történtek meg a honatyák elleni vádemelések.
A politikus ugyanakkor sem zárja ki, hogy előbb-utóbb a többi, elsősorban a fontosabb tisztséget betöltő képviselő és szenátor ellen is eljárás indul. „Egyelőre a fiókban tartják a dossziéikat, mert így lehet zsarolni, befolyásolni őket” – jegyezte meg.
Mircovici egyébként Máté András képviselővel együtt tavaly hivatalosan is megkérdezte a képviselőház házbizottságától, van-e tudomása arról, hogy mennyire elterjedt jelenség a rokonok alkalmazása a honatyák körében. Az alsóház vezetősége a jelenség létezését letagadta a válaszában. „Ez nem tisztességes, mert a listán lévő névazonosságok alapján bárki utánajárhatott volna az igazságnak. Elég lett volna, ha megkérdik az illető képviselőt, hogy csak véletlen a névazonosság, vagy a rokonát alkalmazta” – mondta a politikus.
2010-ig nem történt semmi
A képviselők, szenátorok 1994-től bárkit alkalmazhattak a parlamenti irodájukba, ha megfeleltek a végzettségi követelményeknek. „Semmiféle tiltás nem volt, mert ezek bizalmi állások” – magyarázta a maszol.ro-nak Kerekes Károly, amikor az érdekellentétek ügyében hozott bírósági ítéletek jogi hátteréről kérdeztük.
Tájékoztatása szerint 2010-ig nem is volt téma a rokonok parlamenti irodákban történő alkalmazása, az érdekellentéteket és összeférhetetlenségeket szabályozó 161/2003-as törvény sem tett erre utalást. 2010-ben azonban a Mediafax „felfedezte” a jelenséget. A hírügynökség arról írt, hogy a honatyák eljárása törvénybe ütköző, ugyanis időközben – 2006-ban – a Büntető Törvénykönyv módosult.
A módosított törvény kimondta: bűncselekménynek számít, ha egy közalkalmazott saját családtagja vagy rokona javára hoz közvetlen vagy közvetett módon olyan döntést, amelyből neki anyagi haszna származik. „Erre azért nem figyelt fel senki hosszú ideig, mert a képviselők és szenátorok nem számítottak köztisztviselőknek” – jegyezte meg Kerekes Károly.
A 2013-as jogi fordulat
Végül a sajtóban megjelentek nyomán több képviselő és szenátor ellen vizsgálódott az ANI, és ennek eredményeként az ügyészség, a módosított Btk-ra hivatkozva, érdekellentét gyanújával indított eljárást sorra 25 képviselő és szenátor ellen. A vádhatóság 2012-ben az összes esetben ejtette a vádakat, arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Emellett az összes érintett pert nyert első fokon az ANI ellen a közigazgatási bíróságokon is, arra hivatkozva, hogy nem esnek a Btk. hatálya alá, mert nem köztisztviselők.
Az újabb jogi fordulat Kerekes Károly szerint 2013-ban történt, amikor a parlament módosítani akart a honatyák jogállásáról szóló törvényen. Azt akarták bevezetni, hogy a képviselőknek és szenátoroknak ne 15, hanem 45 nap álljon a rendelkezésükre fellebbezni, ha esetükben az ANI összeférhetetlenséget állapít meg. Ezt az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította arra hivatkozva, hogy a honatyák nem eshetnek az állampolgároktól eltérő elbírálás alá fellebbezéskor. „Ebben igazuk is volt az alkotmánybíráknak, csakhogy a döntésüket innen fogva az ügyészek és bíróságok úgy kezdték értelmezni, hogy a parlament tagjai is köztisztviselők, tehát a Btk-módosítás a honatyákra is vonatkozik” – magyarázta a politikus.
Így történhetett meg Kerekes szerint, hogy ugyanabban az évben Daniel Morar, a DNA akkori főügyésze, hatáskörével élve elrendelte a honatyák korábban már lezárt összeférhetetlenségi dossziéinak felülvizsgálatát. „Vagyis ugyanazok az ügyészek, akik korábban már ejtették a vádakat, parancsra újrakezdték az eljárást” – idézte fel a történteket a képviselő.
Sehol külföldön nem bűncselekmény. Kerekes Károly szerint sehol a világon nem tekintik bűncselekménynek, ha a parlament tagja rokonait alkalmazza. Akad olyan állam, ahol ezt ez eljárást tiltják, ám az előírás megszegőit legfennebb fegyelmi szankciókban részesítik. Máshol pedig korlátozzák a honatyák által alkalmazható családtagok számát vagy a juttatását. „Az angol parlament tagjai például legtöbb két rokont vehetnek fel az irodájukba. Franciaországban tetszés szerinti számú családtagot lehet alkalmazni, de a fizetésük a 7000 euró helyett csak 4700 lehet” – magyarázta.
A képviselő a kiszabott büntetések aránytalanságaira is felhívta a figyelmet. Elmondta, a napokban a sajtó részletesen beszámolt arról, hogy egy autós elgázolt két kislányt, és a gyerekek meghaltak a balesetben. „A sofőr ezért két és fél év felfüggesztett börtönt kapott. Ehhez képest Pál Árpád volt képviselő kollégámat, aki egyetlen parlamenti mandátum alatt alkalmazta lányát az irodájában, három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, engem két évre. Én kit károsítottam meg?” – fogalmazott a képviselő.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Ezen bukhatott el a magyar gyógyszerészképzés
Az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság elnöke, Ursula Stănescu szerint a magyar nyelvű marosvásárhelyi gyógyszerképzés „két szék közt a pad alatt maradt” a magyar oktatók különválási szándéka miatt. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes azt mondja, csak a törvény szerint szerettek volna eljárni.
A magyar oktatók különválási szándéka miatt került veszélybe a magyar nyelvű gyógyszerképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – állítja az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság elnöke, Ursula Stănescu.
A iași-i egyetem volt professzor asszonya a romániai orvosképzés szaktekintélye. Tavaly kétszer is járt a bizottság élén Marosvásárhelyen felmérni a MOGYE-n zajló gyógyszerészeti oktatást a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) megbízásából. Erre azért volt szükség, mert törvény szerint Romániában a már akkreditált képzési programokat ötévenként újra akkreditálni kell, a marosvásárhelyi egyetem esetében pedig tavaly járt le az öt év.
„Két szék közt a pad alatt”
Ursula Stănescu elmondta, tavalyi első, júniusi látogatásáig a vizsgálandó akkreditációs kérés még a magyar tagozatot (linie de studiu) is magába foglaló román nyelvű képzési programra vonatkozott. Ennek akkreditációs feltételei gond nélkül teljesültek. Ám ottjártakor az akkreditációs bizottság váratlanul azzal szembesült, hogy a MOGYE magyar oktatói külön képzési programot akarnak indítani. Tarthatatlannak vélték ugyanis, hogy a magyar képzés a román képzési programon belüli tagozat szintjén történjen.
„Azt mondták nekünk: ti nem értitek, hogy mi külön képzési programot, nem tagozatot akarunk?” – idézte fel a történteket a bizottsági elnök. Elmondta: amikor a magyar fél megtudta, hogy az új képzési program akkreditálásához nulláról kell kezdeni a folyamatot, amelynek első lépéseként ideiglenes működési engedélyhez kell folyamodni, ezt elutasították. Arra hivatkoztak, hogy miért lenne szükség ideiglenes engedélyre, hiszen a magyar tagozat jelenlegi formájában már 25 éve létezik. „Csakhogy ez tagozat, nem képzési program” – jegyezte meg Stănescu.
Így történhetett meg, hogy a román képzési programot végül akkreditálták a magyar tagozat nélkül, ám külön magyar képzési program nem indulhat. „A magyar fél két szék között a pad alatt maradt. Nem fogadta el azt, hogy a gond nélkül akkreditálható jelenlegi román oktatási programon belül oktassák a magyar diákokat, a külön képzési programhoz pedig hiányos akkreditációs dossziét nyújtottak be” – vázolta az akkreditációs bizottság elnöke.
Már csak a MOGYE jóindulatán múlik?
Stănescu azt állítja, ez azért történhetett meg, mert a magyar oktatók nem ismerik a törvényeket. „Nem ismerik az akkreditáció, az ideiglenes engedélyezés fogalmát, nem tudják, mi a különbség a képzési program és a tagozat között” – jegyezte meg. Felidézte, hogy az akkreditációs bizottság tavalyi második, december 8-i marosvásárhelyi látogatásakor a magyar pedagógusok meg sem jelentek a találkozón, hanem petíciót írtak az ARACIS-hoz és a minisztériumhoz, amelyben önálló képzési programot követeltek. „Azt üzenték nekünk szóban, hogy erre ígéretük is van” – mondta a bizottsági elnök, értésünkre adva, hogy erre politikusok tehettek a magyar félnek ígéreteket.
Jelen pillanatban szerinte a magyar tagozat megmaradása egyetlen módon lehetséges: ha az akkreditált román nyelvű képzés számára fenntartott helyekből néhányat átenged a magyaroknak a MOGYE vezetősége. „Az ARACIS meghozta a határozatát, az akkreditációs bizottság részéről ez az ügy lezárult. Ha azonban a magyar fél elfogadja, hogy magyar tagozat maradjon a román képzési programon belül, akkor minden rendben lehet” – jelentette ki Ursula Stănescu.
„Jó szakemberek, de kevesen vannak”. Az akkreditációs bizottság elnöke szerint az idegen nyelvű gyógyszerészeti képzési programok keretében az első három tanulmányi évben az előadásokat és a gyakorlati képzést is az illető idegen nyelven tartják. A negyedik évtől kezdődően az előadások már kötelezően román nyelvűek (a román mellett a tanár megtarthatja idegen nyelven is kurzust, de ezt nem fizeti ki neki az egyetem), és ugyancsak románul tartják a gyakorlati képzést is. „Az orvosok és a gyógyszerészeknek páciensekkel kommunikálnak. Nem várhatjuk el a betegtől, hogy tudjon magyarul” – magyarázta. Ahhoz, hogy az akkreditációt megkapja, az illető képzési programban megfelelő számú oktatónak (professzornak, előadótanárnak) kell oktatnia. A MOGYE-n azonban nincs megfelelő számú magyar oktató az önálló az önálló képzési program elindításához. „A magyar nyelvű gyógyszerészeti képzés valóban színvonalas és hagyománya van Marosvásárhelyen, nagyon jó szakembereik vannak, ismerem őket. De egyszerűen kevesen vannak” – jegyezte meg Ursula Stănescu.
Szilágyi: a törvényre hivatkoztunk
Szilágyi Tibor, a MOGYE volt rektorhelyettese megerősítette, hogy a magyar fél különálló magyar képzési programot szeretne akkreditáltatni, mégpedig azért, mert az intézményben zajló gyógyszerészképzés legutolsó akkreditációja óta elfogadott új oktatási törvény egy új helyzetet teremtett. A jogszabály ugyanis előírja, hogy azokon a karokon, ahol több nyelven zajlik oktatás, a képzési programokat nyelvenként külön-külön akkreditálni kell.
Az oktató elmondta, a különválást már a törvény megjelenése, 2011 után el szerették volna érni, de akkor lebeszélték őket erről. „Lehet, hogy minket félrevezettek. Azzal hitegettek bennünket, a minisztériumban és máshol is, hogy ne erőltessük a különválást, mert erre úgyis lehetőség lesz 2014-ben, az ötévenként esedékes, következő akkreditációkor” – fogalmazott Szilágyi.
A közösből lett román
A törvény előírásai szerint a magyar fél végül tavaly külön akkreditációs dossziét nyújtott be, bár ezt visszalépésnek tekintették, mert az egyetem szenátusa csak a mostani oktatási formát, a románnal közös gyakorlati képzést hagyta jóvá. A magyar oktatók arra alapoztak, hogy az új oktatási törvény elfogadása előtt a jelenleg a MOGYE-n zajló gyógyszerészképzést nem lehetett sem románnak, sem magyarnak tekinteni, hiszen ez egy közös képzési program volt.
„Mi úgy tekintjük, hogy ennek a programnak éppen ugyanúgy jogutódja a magyar képzés, mint a román. Ha tehát a fele-fele közös átalakul egy külön magyar és egy külön román képzési programmá, ráadásul a gyakorlatok közösen maradnak, vagis az égvilágán semmi nem változik a korábbi állapotokhoz képest, akkor hogyan lehet, hogy a román képzés legális, a magyar meg nem?” – fogalmazott az oktató.
Ám az akkreditációs bizottság beleütközött abba a problémába, hogy a gyakorlati képzés közösen zajlik a román és a magyar diákoknak. Nem lehetett eldönteni, hogy ezek az órák melyik akkreditációs dossziéba kerüljenek, a magyarba vagy a románba. „Mindkét dossziéba nem kerülhettek be, hiszen ez olyan lett volna, mint a kettős könyvelés” – magyarázta a volt rektorhelyettes.
Mi a megoldás?
Ezt az állapotot szerinte csak úgy lehet feloldani, hogy a szenátus – az oktatási törvénynek megfelelően – jóváhagyja a magyar tagozat struktúráit, többek között azokat a gyakorlati csoportokat is, amelyeket a magyar dossziéba számítanak bele. A magyar tagozat ideiglenes működési engedélyt is hajlandó lett volna kérni, ha ezek a struktúrák létrejönnek.
„Ennek hiányában a magyar gyógyszerész kollégák nem tudnak a tavaly leadottól eltérő akkreditációs kérést benyújtani” – szögezte le Szilágyi, aki szerint a minisztérium részéről is szükségük lett volna egy kis segítségre: ismerjék be azt, hogy az eddig marosvásárhelyi gyógyszerészképzés közös volt, nem tisztán román képzési program.
Nem remél sokat
Arra a felvetésünkre, miért nem fogadták el az eddigi állapotokat, Szilágyi Tibor visszakérdezett: „A román fél biztos elfogadta volna, hogy csak román nyelvű képzési program legyen, amin belül elnézik, hogy léteznek magyarok is. Ebbe kellett volna belemenniük a magyar kollégáknak?”
A hétfői szenátusi üléstől az eddigi tapasztalatok alapján Szilágyi nem remél sokat. Azt nem kívánta megelőlegezni, hogy a magyar fél mit fog javasolni ezen az ülésen, vasárnap ugyanis erről még egyeztetnek a szenátus magyar tagjai.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Egy patthelyzet kockázatai és mellékhatásai
Jelen állás szerint idén nyáron nem hirdethet felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Ennek okairól Cseke Péter Tamás kérdezte az érintett feleket.
Veszélybe került a magyar nyelvű gyógyszerészképzés Romániában, mert az akkreditáció körüli huzavona miatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). Ha a helyzet változatlan marad, nem hirdethet nyáron felvételit a magyar diákok számára. Ennek okait eltérően látják a felek: a MOGYE vezetősége és a román akkreditációs hatóság (ARACIS), illetve a magyar oktatók. Mindkét fél a törvényekre hivatkozik, utóbbiak részéről elhangzik a magyarellenesség vádja is, ám ha mélyebbre ásunk, kiderül, a probléma gyökere a magyar oktatók létszámhiánya. A MOGYE szenátusa ugyanis erre, illetve az egyetemi autonómiára hivatkozva nem hajlandó jóváhagyni a 2011-es tanügyi törvény által is előírt, bizonyos szervezeti önállóságot biztosító magyar főtanszékeket, a magyar tagozat működtetéséhez szükséges oktatási struktúrákat, amelyeket más felsőoktatási intézményekben (például a kolozsvári BBTE-n) gond nélkül létrehoztak. Mint korábban már többször, várhatóan most is politikai döntés születhet az ügyben.
„Két szék közt a pad alatt”
Bár akkor még nem kaptak sajtónyilvánosságot, a gondok már tavaly tavasszal jelentkeztek az egyetemen. 2014-ben ugyanis a törvény előírásainak megfelelően a MOGYE-nek ismét kérnie kellett a gyógyszerészképzési programja ötévenként esedékes akkreditációját. Ezért májusban az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság felkereste a felsőoktatási intézményt. A testület elnöke, Ursula Stănescu szerint ekkor szembesültek azzal, hogy a MOGYE magyar oktatói külön képzési programot akarnak indítani. Tarthatatlannak vélték ugyanis, hogy a magyar képzés a román képzési programon belüli tagozat szintjén történjen. A iasi-i professzor amaszol.ro portálnak elmondta, amikor a magyar fél megtudta, hogy az új képzési program akkreditálásához nulláról kell kezdeni a folyamatot, amelynek első lépéseként ideiglenes működési engedélyhez kell folyamodni, ezt elutasították. Arra hivatkoztak, miért lenne szükség ideiglenes engedélyre, hiszen a magyar gyógyszerészképzés jelenlegi formájában már 25 éve létezik.
Így történhetett meg, hogy a román képzési programot végül akkreditálták a magyar tagozat nélkül, ám külön magyar képzési program nem indulhat. „A magyar fél két szék között a pad alatt maradt. Nem fogadta el azt, hogy a gond nélkül akkreditálható jelenlegi román oktatási programon belül oktassák a magyar diákokat, a külön képzési programhoz azonban nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot, mert nem értették meg, hogy az akkreditációt nulláról kell kezdeniük” – vázolta a bizottság elnöke. Stănescu szerint a magyar gyógyszerészképzési program megkapná az ideiglenes működési engedélyt, ha mégis összeállítanák az akkreditációs dossziét, ám a végleges akkreditációra még sokat kellene várniuk. Ehhez ugyanis a képzési programban megfelelő számú oktatónak (professzornak, előadótanárnak) kellene oktatnia.
„A magyar nyelvű gyógyszerészeti képzés valóban színvonalas és hagyománya van Marosvásárhelyen, nagyon jó szakembereik vannak, ismerem őket. De egyszerűen kevesen vannak”
– jegyezte meg az akkreditációs bizottság elnöke, aki azzal vádolta a magyar oktatókat, hogy nem ismerik a törvényeket, és amikor a testület tavaly decemberben a MOGYE-ra látogatott, el sem mentek a találkozóra. A kialakult helyzetért egy sajtótájékoztatón Leonard Azamfirei rektor szintén a magyar oktatókat okolta. Az intézményvezető kicsinyességgel és rosszhiszeműséggel vádolta az egyetem magyar illetékeseit és úgy vélte, „politikai okok miatt nem voltak hajlandók összeállítani az akkreditációs dossziét”. Bejelentette azt is: fegyelmi eljárást indít a mulasztásért felelős magyar oktatók ellen.
„Miért nem vagyunk egyenrangúak?
Valójában egyetlen tanár, Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar tavaly lemondott dékánhelyettese ellen indult fegyelmi eljárás. Az oktató az Erdélyi Riport megkeresésére hangsúlyozta: éppen az eljárás miatt „csak magánszemélyként” nyilatkozik az ügyről. Kérdésünkre felidézte: az új tanügyi törvény életbe lépése előtt két évvel, 2009-ben a gyógyszerészeti képzési program egésze kapott akkreditációt MOGYE-n, beleértve a magyar nyelven zajló oktatást is. Az akkori jogszabályok szerint ugyanis még nem kellett külön-külön akkreditálni az idegen nyelven zajló képzési programokat. Ezt a 2011-ben megjelent új tanügyi törvény 310. cikkelye írta elő. Ezért tavaly tavasszal a MOGYE-n külön-külön akkreditációs dosszié készült a román, illetve a magyar képzési programra. Ez történt egyébként más egyetemeken is, például a kolozsvári Babeş-Bolyain, ahol magyar nyelven is zajlik oktatás. „Csakhogy a mi helyzetünk abban tér el például a BBTE-től, hogy a MOGYE-n csak az előadásokat tartják magyarul, a gyakorlati oktatás nyelve a román. Ezért vegyes, román-magyar gyakorlati csoportok vannak az egyetemünkön” – magyarázta. Ez a sajátosság az akkreditációs dosszié összeállításakor gondot okozott, mert a gyakorlati csoportok nem szerepelhettek mind a két iratcsomóban. Ezzel szembesült tavaly májusban a MOGYE-re látogató akkreditációs bizottság is, amely a román képzési program akkreditációs iratcsomóját elfogadta, ám a magyar programét elutasította. „Akkor azt mondták: úgy tekintik, hogy a román nyelvű képzési program a 2009-ben már akkreditált program folytatása, ebbe kerülnek bele a gyakorlati csoportok is, a magyar nyelvű azonban új programnak számít, ezért nulláról kell kezdenie az akkreditációt, és csak ideiglenes működési engedélyt kaphat” – idézte fel a volt dékánhelyettes. Hozzátette, a bizottság álláspontját felkarolta a MOGYE vezetősége is, és tavaly decemberben azzal a kéréssel hívták el Marosvásárhelyre a bizottságot, hogy adjon akkreditációt a román képzési programnak és csak ideiglenes működési engedélyt a magyarnak. Ezt azonban Sipos Emese szerint a magyar oktatók nem tudták elfogadni. Arra hivatkoztak, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzésnek több évtizedes múltja van Marosvásárhelyen, és nem értették, miért nem lehet a képzési programjukat a románnal egyenrangúnak tekinteni, miért kell az akkreditációs folyamatot nulláról kezdeniük. Ezért kihallgatásokat kértek, illetve petícióval fordultak az ARACIS-hoz és az oktatási minisztériumhoz, tiltakoztak a MOGYE vezetőségénél is. „Ez a három intézmény azonban egymásra mutogatott, nem történt semmilyen előrelépés az ügyünkben” – mondta a volt dékánhelyettes.
„Elsorvaszthatják a magyar oktatást”
Végül tavaly decemberben az ismét Marosvásárhelyre látogató bizottság két megoldást javasolt a magyar oktatóknak. Az egyik az volt, hogy akkreditálják a román képzési programot, és úgy tekintik, hogy ennek része a magyar gyógyszerészképzés is. „Azon kívül, hogy ez törvénytelen, mert a jogszabály szerint az idegen nyelvű képzési programokat külön-külön kell akkreditálni, felmerült egy másik probléma is.
Ha mi elfogadjuk, hogy a marosvásárhelyi gyógyszerészképzést román nyelvűnek tekintik, amely megtűri a magyar oktatást is, két-három év múlva oda juthatunk, hogy a magyar képzés már csak opcionális lesz. Minden jogi akadály elhárult volna a magyar oktatás elsorvasztása elől” – fogalmazott Sipos Emese.
A másik javaslata a bizottságnak továbbra is az volt, hogy a magyar képzési program kapjon ideiglenes működési engedélyt. Ebbe decemberben a volt dékánhelyettes szerint már a magyar oktatók is beleegyeztek volna, egyetlen feltétellel: a szenátus hagyja jóvá a magyar tagozat struktúráit, a főtanszékeket, a magyar oktatói létszámot, a magyar csoportokat. „Számomra azonban már akkor világos volt, hogy ezt a szenátus soha nem fogja jóváhagyni. A tanügyi törvény írja elő, mégsem hajlandóak ezt megtenni” – jegyezte meg az oktató. Sipos Emese határozottan cáfolta Ursula Stănescunak azt az állítását, hogy a magyar tanárok tavaly decemberben nem voltak hajlandóak tárgyalni az akkreditációs bizottság tagjaival. „A professzor asszony összevissza beszél, én már reggel nyolckor ott voltam a találkozón” – jelentette ki. Szerinte az akkreditációs bizottság elnöke mindvégig ellenségesen viszonyult a magyar nyelvű gyógyszerészképzéshez. „Volt már dolgom vele, amikor az ARACIS-nél a magyar nyelvű mesterképzési programot kellett jóváhagyatni. Nem értette, egyáltalán miért van szükség magyar nyelvű képzésre a gyógyszerészetben, és feltörölte velem a padlót” – mondta a iasi-i professzorról.
Valóban gond az oktatói létszám
Mint megtudtuk, a gyógyszerészeti karon jelenleg 42 oktató tanít 273 magyar és 331 román hallgatót az öt évfolyamon. A 42 oktatóból 26 román és 16 magyar, de nagyok az átfedések: a magyar oktatók tanítanak román diákokat is, a román tanárok pedig magyar hallgatókat is. Sipos Emese kérdésünkre elismerte: a magyar professzorok és docensek száma valóban nem felel meg az akkreditációs követelményeknek. „De ha az akkreditációs bizottság ezzel hozakodik elő, akkor megnézhetjük, mi történne a román képzési programmal, ha ebben a magyar oktatók nem vennének részt. Ha mi hirtelen kivonulnánk, akkor a román oktatás sem felelne meg az akkreditációs követelményeknek” – jegyezte meg. Az oktatói utánpótlás tekintetében Sipos optimista. Elmondta, tavaly óta levizsgázott még három magyar oktató, akik azonban az ARACIS-hoz tavaly elküldött iratcsomóban még nem szerepeltek. „Tanszékeinken arra törekszünk, hogy minden professzor és docens mellé legalább egy tanársegédet vagy adjunktust vegyünk fel. Vannak magyar PhD-hallgatók is. Van utánpótlás, az más kérdés, hogy minden egyes személy állásának megszerzéséért kemény harcot kell vívnunk” – mondta a volt dékánhelyettes. A történtek ellenére Sipos Emese meggyőződése, hogy ősztől is lesz magyar nyelvű gyógyszerészképzés a MOGYE-n, mert az ARACIS végül elfogadja a tavaly tavasszal benyújtott akkreditációs kérelmüket. Erre ugyanis van már precedens: 2013-ban sikerült akkreditálni a magyar nyelvű orvosképzési programot is. „A MOGYE vezetősége azóta is azt állítja, hogy ez törvénytelen, politikai döntés volt, de ezt nem kívánom kommentálni” – jegyezte meg.
Azamfirei: érdekünk a magyar képzés
Leonard Azamfirei az Erdélyi Riportnak megerősítette: ha idén nem születik kormányhatározat a MOGYE-n zajló magyar képzési program akkreditációjáról, akkor a törvénynek megfelelően nyáron a magyar helyekre sem lehet felvételit hirdetni. A rektor elmondta, az egyetem vezetői ezért írásban fordultak az ARACIS-hoz és az oktatási minisztériumhoz is, hogy közösen találjanak törvényes megoldást a kialakult patthelyzetre. Tájékoztatása szerint két megoldás körvonalazódik. Az egyik az, hogy a magyar képzési program megkapja az ideiglenes működési engedélyt, csakhogy ennek dossziéját a magyar oktatók még nem állították össze. „Azzal a régebbi kérelmükkel hozakodtak elő, hogy a szenátus hagyja jóvá a magyar képzés struktúráit. Ám ha megmakacsolják magukat, és továbbra sem adják le az ideiglenes engedélyre vonatkozó kérést, nyáron nem lesz felvételi” – jelentette ki. A másik megoldás az lenne, hogy román nyelvű képzési programként akkreditálják a jelenlegi, vegyes tannyelvű képzést. Ez a rektor szerint „elegánsabb” megoldás lenne, ám nem biztos, hogy az ARACIS törvényesnek találja. „Az egyetem vezetőségének azonban feltett szándéka meggyőzni a szakhatóságokat arról, hogy tegye meg ezt a lépést” – tette hozzá.
Arra a felvetésünkre, hogy ha annak idején az orvosi kar esetében meg lehetett oldani külön-külön a román és a magyar képzési program akkreditációt, akkor miért ütközik akadálya az eljárás a gyógyszerészképzésnél, Azamfirei emlékeztetett: az orvosi képzési programok (román, magyar és angol) már az új tanügyi törvény megjelenése előtt külön-külön akkreditálva voltak, így az új akkreditációs dossziék elbírálása az ARACIS számára nem jelentett problémát. Ám a tanügyi törvény előtt a gyógyszerészeti kar egésze kapott akkreditációt, nem külön a román és külön a magyar program. „Ha a magyar gyógyszerészképzési program hat évvel ezelőtt megkapta volna külön az akkreditációt, akkor tavaly nyilván megkapta volna újra. Így azonban új képzési programként az első lépésben csak ideiglenes működési engedélyt kaphat” – magyarázta. Kérdésünkre, hogy miért nem fogadja el a szenátus a magyar fél által évek óta kért magyar oktatási struktúrákat, a rektor kijelentette: ez nem oldotta volna meg a magyar gyógyszerészképzési program akkreditációját, sőt további problémákat vetett volna fel, az oktatói létszámhiány miatt. Közlése szerint minden évben meghirdetik a magyar fél által kért számú oktatói állást, ám ezek a posztok jelentkezők hiányában üresesen maradnak. Így ha meg is alakulnának a magyarok által kért magyar csoportok és főtanszékek, akkor nem lenne megfelelő számú oktató, legalábbis bizonyos tantárgyakból.
„Meg kellene próbálni érzelemmentesen viszonyulni ehhez a kérdéshez. Életképes lenne önállóan a magyar képzési program? A mostani körülmények között biztos, hogy nem. Hosszú távon azonban lehetséges, hogy életképes lesz, de előbb bővülnie kellene az oktatói létszámnak”
– fogalmazott a rektor, hangsúlyozva: az egyetem vezetősége is azt szeretné, hogy ne veszítsék el a magyar nyelvű képzési programot, és minden törvényes lépést megtesznek annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„Erdély idén bekapcsolódhat az európai úthálózatba”
„Nagyon szeretnék, hogy nyárára, de legkésőbb szeptemberre Erdély bekapcsolódjon a nyugat-európai úthálózatba az M43-M5-M0-M1 útvonalon” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Seszták Miklós. A magyarországi nemzeti fejlesztési minisztert négynapos erdélyi látogatása végén kérdeztük. Nem először jár Erdélyben, de a múlt héten egy magyarországi miniszter részéről szokatlanul hosszú időt, négy napot töltött itt. Ennyire fontos a nemzeti fejlesztési minisztérium számára ez a régió?
Több oka is van annak, hogy ilyen hosszúra nyúlt a látogatásom. Még tavaly nyáron tettem ígéretet egy erdélyi látogatásra, és időközben a szatmáriaknak is megígértem, hogy részt veszek a március 15-i ünnepségükön. Így végül összefűztem a szatmárnémeti látogatásomat a Hargita megyeivel. Emellett valóban azt gondolom, hogy fejlesztés szempontjából nagyon fontos régió Erdély, akár román-magyar, akár a magyar-magyar kapcsolatok szemszögéből nézzük. Ennek nagyon egyszerű oka van: ha a tízmillió fogyasztóhoz hozzáadjuk még az erdélyi magyar fogyasztókat, az bármilyen számítás szerint is 10-15 százalékos növekedést jelent.
Eddigi erdélyi körútján magyar vállalkozókkal is találkozott, akik nyilván a romániai jogi és üzleti környezetben tevékenykednek. Tud-e a nemzetfejlesztési minisztérium olyan támogatásokat biztosítani számukra, amelyeknek az országhatár nem akadálya?
Két vállalkozói fórumon voltam, körülbelül ötven vállalkozóval találkoztam. Arra kértem őket, mondják el, hogy mire lenne szükségük. A legfontosabb igényük egy olyan anyagi forrás biztosítása, amelyből fizetni tudnák a különböző pályázataikhoz szükséges önrészüket. Ez érthető igény, hiszen magunk is kiszámoltuk, hogy 1 forintból 50-80, európai uniós forrásból származó forintot lehet generálni. Amiről beszélgettünk még a vállalkozókkal, az a közvetlenül elérhető uniós források lehívása volt. Mi éppen e források kezelésére hoztuk létre a Magyar Fejlesztési Központot. Magyarország azzal tud segíteni, hogy a Magyar Fejlesztési Központnál magyarul, közérthető nyelvezeten közétett információs bázist interneten a külhoni magyar pályázók számára is elérhetővé teszi.
Erdélyi magyar önkormányzati vezetőkkel is tárgyalt. Rajtuk hogyan lehet – határon átívelő módon – segíteni?
Vannak különböző, határon átnyúló uniós források is. Persze, ezek megpályázása nem könnyű, a pénz lehívásához konzorciumokat kell létrehozni, és csak kisebb összegeket lehet lehívni.
Csíkszeredai sajtótájékoztatóján is említést tett a határ menti együttműködési projektekről. Miért állt le az ön tudomása szerint az uniós alapokból finanszírozott Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program?
Két együttműködési uniós program is van. Az egyik program a 2007-2013-a költségvetési ciklusra vonatkozik, és ez az év vége felé közeledve lassan lezárul. A másik program a 2014-2020-as ciklusra szól. Aránylag friss miniszter vagyok, és csak azt látom, hogy a két fél egymásra mutogat ebben a kérdésben. A közlekedés vonatkozásában például Magyarország azt mondja: Románia részéről jelentős, román-magyar együttműködésben elkölthető pénz lenne útfejlesztésre, és a magyar fél nagyjából már el is készítette a határig rá eső részt, viszont a román fél ezt elmulasztotta. Sokkal hatékonyabbá kellene tenni ezeket az együttműködéseket.
Ha már útfejlesztés került szóba: az Arad-Nagylak autópálya-szakasz befejezését idén júniusra ígéri a román fél. Ha a magyar fél befejezi az M43-as Makó és országhatár közötti szakaszát, akkor Aradról Budapestre már sztrádán is el lehet majd jutni. Ez mikor várható?
Amikor eléri az országhatárt az autópálya romániai része, addig a mi sztrádaszakaszunk is elér majd Nagylakhoz. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a pályaépítési munkálatok összehangoltan zajlanak. Mi nagyon szeretnék, hogy nyárára, de legkésőbb szeptemberre Erdély bekapcsolódjon a nyugat-európai úthálózatba az M43-M5-M0-M1 útvonalon.
Szíjjártó Péter külügyminiszter egy budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta: a román-magyar diplomáciai kapcsolatok rég nem voltak annyira fagyosak, mint most. Ez mennyire nehezíti ez meg Románia és Magyarország gazdasági és fejlesztéspolitikai együttműködését?
Azt biztosan állítom, hogy az erdélyi körutam alatt ennek semmilyen hatását nem tapasztaltam. Az is igaz, hogy elsősorban erdélyi magyar vállalkozókkal, politikai és önkormányzati vezetőkkel találkoztam. Tény azonban, hogy van még mit javítani a kapcsolatokon. Példát is mondok: felvetődött Kolozsváron jártamkor, hogy mikor lesz Budapest-Kolozsvár repülőjárat? Erre ugyanis a magyar fél már rég készen áll. Emil Boc polgármestertől tudom, hogy ez a lehetőség Kolozsvár sem múlik már. A repülőjárat tudomásunk szerint azért nem indul el, mert a román felsőszintű döntéshozókban nincs meg még az a szándék, hogy hozzájáruljanak az elindulásához.
Kelemen Hunor szövetségi elnök meghívására érkezett Erdélybe. Milyen szerepe lehet az RMDSZ-nek a román-magyar kormányközi kapcsolatok építésében?
A magyar közösséget képviselő valamennyi komoly politikai szereplőnek fontos szerepe van a román-magyar kapcsolatok alakulásában. Az RMDSZ-t én olyan komoly politikai szereplőnek látom, amelynek jelentős szerepe lehet ezen a téren.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/
„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március”
Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket.
Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről?
Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott.
 Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit?
Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen.
Reagált a CPUN vezetősége a levelükre?
 A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment.
A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót.
Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni.
Mi tett eközben a városvezetés?
Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket.
Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait.
A teherautót nem őrizték katonák?
Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek.
Mi történt március 20-án?
Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön.
Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek?
Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát.
Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja?
Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett.
Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kisebbségvédelem: lesz-e folytatás az EP-ben?
Az európai kisebbségvédelem témájában tartott közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez az Európai Néppárt politikai támogatása kellett. Lesz-e folytatás? – kérdezte Brüsszelben munkatársunk Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát. A héten az EP-ben megtartott kisebbségvédelmi tematikájú közmeghallgatás megszervezéséhez az Európai Néppárt frakciójának engedélyére is szükség volt. Az EPP-frakciónak 270 tagja van, akik közül sokan idegenkednek a kisebbségi kérdéstől. Hogyan tudta mindössze három magyar képviselő meggyőzni a nagy többséget arról, hogy indokolt egy ilyen közmeghallgatás az Európai Parlamentben? Ez egy folyamat része: a 2009-es bonni EPP-kongresszuson politikai határozatot fogadta el, 2012-ben, Bukarestben az EPP politikai programjába is bekerült a kisebbségvédelem, tavaly a választási programba. A néppárti képviselőcsoport újraalakulása után pedig a frakció prioritásai közé került a kisebbségvédelem. Erre hivatkozva lehetett kérni a frakció hozzájárulását a közmeghallgatás megtartásához. A következő lépés az volna, hogy jelentéstervezet készüljön az EP-ben az EPP támogatásával az uniós szintű kisebbségvédelemről. Ilyen tervezetek korábban többször is voltak a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (Intergroup) kezdeményezésében, de nem nyerte el a politikai alakulatok többségi támogatását ahhoz, hogy a javaslat a plénum elé kerüljön. Ha a legnagyobb frakció támogat egy ilyen javaslatot, jelentősen megnövekedne az elfogadás esélyei.
Mit tartalmazna egy ilyen jelentéstervezet? A korábbi kezdeményezések is azt célozták, és most a közmeghallgatáson is az a vélemény körvonalazódott, hogy uniós szintű kisebbségi keretszabályozást kell kidolgozni. Ez a jogbiztonságról és az az európai jó gyakorlatok hasznosításáról szólna. Legfontosabb értéke az lenne, hogy a tagállamokban élő kisebbségek megszerzett jogainak az Európai Unió legyen őre és szavatolója. Meghívták-e a közmeghallgatásra a kisebbségi kérdésektől "hagyományos" módon idegenkedő román, francia vagy akár görög néppárti delegáció valamely tagját? Az EPP közmeghallgatása nyitott, ezért is vett részt kisebbségi szervezet, egyetemi tanárok, kutató, emberjogi aktivisták. Hasonló a nyitottság házon belül, vagyis az Európai Parlamentben. Minden képviselő és képviselői munkatárs e-mailen kapott meghívót, programtervezetet az eseményre, tehát biztosan tudtak róla. Ennek ellenére látni kellett, hogy Magyarország kivételével többségi képviselők nem jöttek el. Szokatlan, mert korábbi hasonló üléseken jelen voltak, felszólaltak. Ezúttal is meg fogják kapni minden bizonnyal az ülésen elhangzottakat és következtetéseket.
Milyen esélyét látja annak, hogy a közmeghallgatáson megfogalmazott levélre pozitív válasz érkezik, és az EPP-frakció jelentéskezdeményezést tesz az EP-ben a kisebbségvédelem témájában? A kisebbségi közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez politikai támogatás, többség kellett. Bízom abban, hogy ez egy első lépés, amelyet hasonló szellemben tettek. Rendszerint a közmeghallgatásokat határozattervezet előkészítése követi, ebben a jelenlévők szándéka egyértelmű, ehhez kell többségi politikai akaratot kialakítani az EPP-ben és a többi frakcióban. Az EPP kisebbségvédelem iránti nyitottsága a magyarázható-e azzal, hogy az Európai Unióban egyre hangsúlyosabb téma a bevándorlók kérdése? Szerintem nincsen konkrét összefüggés. A bevándorlás kérdése elsősorban a radikalizálódás, a terrorfenyegetettség miatt foglalkoztatja az EU-t. Nem vagyok abban biztos, hogy az őshonos kisebbségeknek jó, hogy ilyen felvetésben beszélnek általában a kisebbségekről. Mi most annyit tehetünk: vigyázunk arra, hogy ha bármilyen felvetésben elkezdenek a bevándorló kisebbségekkel foglalkozni, akkor ezzel párhuzamosan, és teljesen külön témaként az őshonos kisebbségek helyzetét is szabályozzák, rendezzék, ne maradjon szőnyeg alá söpört téma. Különben még arra ébredhetünk, hogy a gazdasági bevándorlók problémáinak megoldásával sokan úgy értékelik majd, hogy a kisebbségi kérdést általában rendezték. Pedig tudjuk, hogy a nem kezelt etnikai problémák veszélyt jelenthetnek az EU stabilitására.  „Az elmúlt években cselekvő volt az RMDSZ külügyi tevékenysége, sikeresen egészítette ki az otthoni kisebbségvédelmi törekvéseket. Eredményes volt, ha a Néppártban bekövetkezett szemléletváltást tekintem, a Minority SafePacket és a köréje szerveződött kisebbségi szolidaritást tekintem, amely alapja marad az európai kisebbségi tevékenységnek, illetve kezdeményező szerepünket a FUEN-ben” – jelentette ki Vincze Loránt arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ külpolitikájában van-e szükség újratervezésre. Válaszában emlékeztetett arra, hogy a külpolitika egyik témája volt az újratervezés kongresszusának, a hét elfogadott határozat egyike ezt a területet célozza. „Ebben az értelemben tehát fontos szakpolitikája a szövetségnek, amelyet hangsúlyozott a szövetségi elnök beszámolója, több felszólaló és magam is, amikor a határozatot bemutattam. Nem is klasszikus külügyi tevékenységről vagy külkapcsolatokról beszélek, hanem olyan külföldön megszerzett eszközökről és kapcsolati hálóról, amelyet teljes egészében az otthoni jogérvényesítés érdekében hasznosítunk. Ez az RMDSZ külpolitikai doktrínája” – fogalmazott a külügyi titkár. A kisebbségvédelmi erőfeszítéseknek része az Európai Bizottságnak benyújtott európai polgári kezdeményezés is, amelyet Brüsszel elutasított, az ügy pedig az Európai Bíróságra került. Járható még ez az út a kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtéséhez? Mi az út végére szeretnénk jutni, ezt pedig az Európai Bíróság ítélete jelenti majd. Közben az Európai Parlament és az Európai Bizottság az európai polgári kezdeményezés eszközét újraértékeli. Ebben a témában is volt már egy közmeghallgatás az EP szervezésében. Az egyik esettanulmány éppen az RMDSZ által javasolt és a FUEN ernyője alatt közösen kidolgozott Minority SafePack volt. Nem csupán a mi kezdeményezésünk, hanem mások polgári kezdeményezése kapcsán is bebizonyosodott ugyanis, hogy ez az eszköz nem működik a céljainak megfelelően, az új szabályozást át kell alakítani, egyszerűsíteni és a kezdeményező polgárokat segítő elemekkel kellene ellátni. Kelemen Hunor jövő héten felszólal Strasbourgban az Intergroup ülésén. Miről fog beszélni a képviselőknek az RMDSZ-elnök? Általában a romániai magyar közösség helyzetéről, a visszaszolgáltatások kapcsán elkezdődött ügyészségi kivizsgálásokról, a Mikó-ügyről és általában a romániai magyarság jogbiztonságára irányuló fenyegetésekről: a szimbólumhasználat tiltásáról, az etnikai autonómia kérésének nemzetbiztonsági ügyként történő kezeléséről. Mivel az frakcióközi kisebbségcsoportnak egyre több tagja van és rendkívül aktívabbak, az RMDSZ ismét egy széles körben ismertetheti az erdélyi magyar közösség problémáit.  
Cseke Péter Tamás, Brüsszel 
maszol.ro

„A versennyel baj nincs, ha nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez”
Egész Európai Unió megbukhat emberségből és szolidaritásból, ha elhibázottan kezeli a menekültválságot – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a kötelező befogadási kvóták sokat vitatott rendszere mellett aktuálpolitikai témákról, többek között az MPP-vel kötendő választási együttműködésről, a levél útján történő szavazásról és az autonómiatörvényről kérdeztük.
Megkezdődött az őszi parlamenti ülésszak, s már az első héten elfogadták az idei év talán legfontosabb jogszabályát, az adótörvénykönyvet. Korábban jelezte, az RMDSZ az öt százalékpontos áfacsökkentés híve, de szeretné, hogy az adótörvénykönyv alkalmazása ne sodorja veszélybe az államháztartást, a költségvetési hiány ne haladja meg a 2 százalékot. Személyesen részt vett a törvény módosításáról szóló politikai döntésben. Hihető a kormány ígérete, hogy nem nő túlságosan nagyra jövőre a költségvetési hiány?
Majd a költségvetési törvény tervezetéből fog kiderülni, hogy a kormány képes-e egy olyan büdzsét előkészíteni, amely a két százalékos költségvetési hiányt tartja. Az adótörvénykönyv parlamentben elfogadott módosítása ezt lehetővé teszi. A négy százalékpontos áfacsökkentés egy százalékos deficitet jelentene, abban az esetben, ha úgy számolunk, hogy az adócsökkentés miatt az áfabevételek nem fognak nőni. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy jelentős adócsökkentést követően valamelyest csökken az adócsalás mértéke is, valamennyit ki lehet a feketegazdaságból fehéríteni. Ezért azt gondolom, hogy a befizetett áfa aránya nőni fog, ami csökkenti a deficitet. Tehát a kormánynak még mindig bő egy százaléknyi deficit mozgástere van a költségvetés kidolgozásakor. Azt hiszem, hogy a 2015-ös büdzsé teljesítéséből, az eddigi tapasztalatokból kiindulva bátran kijelenthető: ha a kormány nem kezd felelőtlen pénzszórásba a választási esztendőben, akkor nincs ahogy ezt a költségvetési deficitet ne tartsa. Ezt a hiányt azért fontos tartani, mert biztosítja a makrogazdasági egyensúlyt, és Románia megőrizheti a hitelképességét, olcsóbban finanszírozza a pénzpiacról a deficitjét. Emlékeztetnék arra, hogy az RMDSZ részvételű Boc-kormány annak idején ideiglenes intézkedésnek tekintette a 19 százalékos áfa öt százalékpontos növelésé, és ígéretet tettünk arra, hogy a válság elmúltával ez az adó az eredeti szintre áll vissza. A mostani csökkentés mindenképpen közel áll ehhez az ígérethez, mert 2017-ben ismét 19 százalék lesz az áfa. Kell azonban látni azt is, hogy a világban nagyon gyorsan történnek változások, a kínai tőzsdepánik még nem futott le teljesen. Azzal is számolni kell, hogy ha valahol valami összeomlik, az Romániára is kihat.
Említette a felelőtlen költekezést. Köztudott, hogy időközben a kormány megemelte a fizetéseket az egészségügyben, s ez elindított egy követelésspirált: a pedagógusok, a rendőrök, más közalkalmazotti kategóriák is nagyobb béreket kérnek. Victor Pontáék válaszul megígérték: októberben már a parlament elé terjesztik az új közalkalmazotti bértáblát, amely méltányosabb javadalmazást tesz lehetővé a közszférában. Az RMDSZ hogyan vélekedik erről?
Soha nem értettem egyet azzal, hogy különböző közalkalmazotti kategóriákkal kivételezzenek. Márpedig a kormány így járt el most az orvosok, korábban a hadsereg, a rendőrség esetében. Így a béraránytalanságok nagyon nagyok lettek a közszférában. Gondolnunk kell az önkormányzati alkalmazottakra, a pedagógusokra, a kisegítő személyzetre is, akiknek a fizetése aránytalanul kicsi a többiekéhez képest. A gyors béremelés a közszférában óriási terhet ró a magánszférára is, ezért ezzel csínján kell bánni. Mindenkinek az az érdeke, hogy legyen egy fajta egyensúly a fizetések terén, küszöböljék ki a rendszeren belüli aránytalanságokat. Arról, hogy végül milyen lesz ez a bérrács, az ellenzék sem tud semmit sem mondani, mert a parlamentbe benyújtandó tervezetet a kormány még nem véglegesítette. Amikor ez megtörténik, akkor derül ki, hogy egyáltalán alkalmazható-e az új bérrács 2016-tól, vagy csak 2017-ben lépne életbe.
Az ülésszak másik fontos törvényének a levél útján történő szavazásról szóló jogszabály ígérkezik. Jövő héten ismét összeül a választási törvényeket kidolgozó parlamenti bizottság véglegesíteni a tervezetet. Milyen formában tartaná elfogadhatónak, ha egyáltalán elfogadható az RMDSZ számára a levélben történő szavazás?
Úgy látjuk, hogy a levélben történő szavazás feltételei Romániában nem adott, ezért nem támogatjuk ezt a törvényt. A parlamenti választások esetében a külföldön tartózkodó román állampolgárok szavazati joga biztosítva van. A már elfogadott, parlamenti választásokról szóló törvény egészen világosan fogalmaz: a szavazás regisztrációköteles, és nem levél útján, hanem szavazófülkében történik a határon túl élő román állampolgárok számára létrehozott szavazókörzetekben. A regisztráltak számának függvényében annyi szavazókörzetet hoznak létre külföldön, amennyi szükséges. Így már most sem kérdéses: aki külföldön él és szavazni akar, megteheti. Az elnökválasztás esetében valóban rendezetlen ez a kérdés. Itt szóba kerülhet a levél útján történő szavazás, de mi nem látjuk azt, hogy a biztonságát hogyan tudnák ennek garantálni, és ha regisztrációköteles, akkor miért lenne jobb ez az eljárás annál, amit a parlamenti választások esetében alkalmazni fognak. Nem látjuk azt sem, hogy akkor miért nem teszik lehetővé a levélben történő szavazást Romániában élő román állampolgárok számára, hiszen ha csak a külföldön tartózkodóknak jár ez a jog, az országban élők pedig hátrányba kerülnek. Ezt a típusú diszkriminációt nem tartom ésszerűnek. Ezért szerintem inkább az elektronikus szavazás bevezetésén kellene gondolkozni.
Az RMDSZ ellenkezésének hátterében nem húzódik meg az az aggodalom is, hogy a levélben történő szavazás esetén jelentősen megnőhet a leadott szavazatok száma, és ezáltal nehezebb lesz elérni az öt százalékos parlamenti küszöböt?
Aggodalmunk mindig van, de van egy elvi kérdés, ami az aggódásunknál fontosabb. Az elvi kérdést kell egyszer helyesen megválaszolni, utána nekünk kötelességünk, hogy az aggodalmainkból lefaragjunk és az öt százalékos küszöböt elérjük. Aggodalmunk nem helyezhető az elvi kérdések elé. A levélben történő szavazás csalásra, manipulációra is lehetőséget biztosít. Egyébként miért ne gondolnánk azt, hogy ugyanolyan mértékben mennek el szavazni a külföldön élő erdélyi magyarok is, mint a románok?
Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról. „Évek óta van egy jó és őszinte párbeszéd köztünk” – mondta az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról Kelemen Hunor. Emlékeztetett arra, hogy tavaly, az európai parlamenti választások előtt Orbán Viktor átjött Szatmárnémetibe, és együtt üzentek az erdélyi magyar választóknak, mert ezt a kormányfő „így tartotta jónak”. Idén Tusnádfürdőn is volt egy találkozó a két politikus között. „Aki nem rosszindulattal próbálja értelmezni ezt a párbeszédet, azt látja és tudhatja, hogy nem egy olyan viszonyról van szó, mint amilyen a Fidesz és az EMNP egykori viszonya. Arra törekedtünk, hogy közös ügyekről őszintén tudjuk beszélni és konklúziókat megfogalmazni. És ez megtörtént” – reagált a politikus azokra a véleményekre, amely szerint az RMDSZ a Fidesz alárendeltje lenne. Hozzátette, nem csak Orbán Viktorral, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a magyarországi kormánypártok vezető politikusaival is rendszeresen találkozik. „Azt hiszem, hogy ez a normális. Akit ez felháborít, keresse saját magában a hibát, ne bennünk” – jegyezte meg.
A választásoknál maradva: korábbi hírek szerint az RMDSZ még ebben a hónapban leülne tárgyalni az MPP-vel az önkormányzati választásokon történő együttműködésről. Melyek az RMDSZ részéről a tárgyalás feltételei?
Az önkormányzati választásokon Székelyföldön lesz verseny a magyar jelöltek között. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette már, hogy mindenhol külön indul. A versennyel az égvilágon semmi baj nincs, ha normális keretek között tudjuk tartani, és nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez. Ezért merült fel az együttműködés lehetősége az MPP-vel bizonyos településeken. Az együttműködésnek különböző formái lehetségesek. El tudom képzelni, hogy lesz olyan település, ahol az RMDSZ-nek nem lesz esélyes jelöltje, és akkor valóban kérdés, hogy csak azért, hogy egymást és a közösséget szembeállítsuk, érdemes-e az RMDSZ-nek jelöltet állítani. Ez természetesen fordítva is érvényes. Abban maradtunk az MPP-vel, hogy szeptember folyamán leülünk erről egyezetni, addig mindkét fél áttekinti a maga perspektívájából, hogy milyen együttműködést tud elképzelni. Mi is feltérképezzük a helyzetünket, megnézzük, melyik önkormányzatban állunk jól, kik a számba jöhető jelöltek, hol van szükség váltásra. Ezt az elemzést még a nyár folyamán elindítottuk.
A nyáron felmerült az is, hogy az együttműködés a parlamenti választásokra is kiterjedhet, és még az is elképzelhető, hogy Biró Zsolt MPP-elnök az RMDSZ háromszéki listáján induljon. Ezt meg tudja erősíteni?
Az együttműködést nem kötném névhez vagy területhez. Viszont bármilyen megállapodást el tudok képzelni, ami az erdélyi magyar emberek érdekeit szolgálja. Emlékeztetnék: 2008-ban mi elmentünk odáig, hogy két biztos és egy bizonytalan befutó helyet ajánlottunk az akkor Szász Jenő által vezetett MPP-nek. Utóbb a harmadik hely – Pető Csilla parlamenti választókerülete – is befutónak bizonyult. Így ha akkor elfogadták volna a javaslatunkat, akkor most az MPP parlamenti párt lehetne. A megállapodást az utolsó pillanatban nem írták alá, de 2008-ban már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy együttműködjünk a parlamenti választásokon. Így jövőre sem tudom kizárni az együttműködés lehetőségét, ám a lényeg az, hogy addig ne teremtsünk olyan helyzetet, amely megakadályozná a megállapodást. Amúgy azt is látni kell: én hiába egyezek meg országos szinten Biró Zsolttal, az MPP-elnökével, ha egyes településeken, közösségekben erős – nem ideológiai jellegű – ellentétek vannak. Ezért nagyon fontos, hogy a kis közösségeken belül, a helyi szervezetek szintjén ne élesítsük ki a konfliktusokat, mert akkor a későbbi országos együttműködés sem lesz lehetséges. Ezt kérdést tehát összefüggéseiben kell szemlélni. Az erdélyi magyar társadalom nem olyan társadalom, hogy kézfogásom Biró Zsolttal minden helyi ellentétet megszüntessen. Sokat járok helyi közösségekbe, és nem egyszer mondták nekem: „az rendben van, hogy országos szinten párbeszéd van, viszont azt is látni kell, hogy itt, ezen a településen ilyen és ilyen okokból csak lesz egy egymásnak feszülés”.
Korábban azt nyilatkozta, hogy az MPP-vel történő egyeztetés után döntenek az autonómiatörvény parlamenti előterjesztésének időpontjáról is. Milyen döntés körvonalazódik?
Ez nem elvi, hanem taktikai kérdés számunkra. A tervezetet azért dolgoztuk ki, hogy közvitára bocsássuk és parlamenti vita is legyen belőle. A benyújtás időpontja kizárólag taktikai kérdés. Olyan helyzetet nem szeretnék teremteni, hogy nem csak Romániában, hanem az európai politikában teljes egészében elszigetelődjünk és partnerek nélkül maradjunk, mert ez a célt nem segíti. Nem szeretném az, hogy beszoruljunk egy sarokba, és mi legyünk Vlagyimir Putyin nem tudom hányadik keze.
Jövő hétfőn tárgyalnak az uniós belügyminiszterek a menekültek tagállamok közötti elosztásáról. Konszenzus van a pártok, államfő és a kormányfő között abban, hogy a befogadási kvóták kötelezővé tétele elfogadhatatlan, hasonló álláspontra helyezkedett az RMDSZ is. De arról nem beszélt sem az államfő, sem a kormányfő és az RMDSZ elnöke sem: mi történik, ha mégis kötelezővé válik a kvóta?
Ma azt látom (az interjú csütörtökön készült – szerk. megj), hogy a Visegrádi Négyek plusz Románia és jó eséllyel Bulgária a kötelező kvótarendszert nem fogadja el, nem lesz meg a minősített többség a határozathoz.
Mi a legnagyobb gond a kötelező kvóták rendszerével?
Több baj is van vele, az egyik az, hogy kötelező, a másik, hogy a kvóták megállapításainak kritériumai csak félig-meddig objektívek. Harmadrészt pedig: tegyük fel, hogy elfogadjuk a kötelező kvótarendszert. De hogyan fogjuk ezt érvényesíteni Románia esetében? Hozzánk egyelőre egyetlen menekült sem akar jönni az ismert okok miatt. Ha tehát ha mondjuk Romániába hoznak hétezer embert, átesnek a procedúrákon, regisztrálják őket, megkapják a menekültstátust, eltelik az egy év, megtanulják valamennyire a nyelvet, és lesz Romániáéra érvényes munkavállalási engedélyük. Ám mi történik ezután? Hozzákötjük őket egy villanyoszlophoz, hogy ne menjenek tovább? Ezek az emberek az EU területén belül szabadon utazhatnak majd bárhová, így fogják a cókmókjukat, és elutaznak mondjuk Svédországba vagy Bajorországba, ahol netán hozzátartozói élnek. Másfelől hogyan választják ki azokat a migránsokat, akik a kötelező kvóta szerint Romániába kerülnek? Milyen kritériumok alapján kerülnek egyesek akaratuk ellenére hozzánk, mások mondjuk Svédországba vagy Bulgáriába? Tehát egészen gyakorlatias problémák merülnek fel a kötelező kvótával kapcsolatban. A szolidaritást nem szabad a kelet-közép-európai államoknak relatív módon kezelnie. Az első nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e azt a minimális együttérzést kifejezni, és képesek vagyunk-e ezeket az életüket mentő embereket ellátni, fogadni. A tél itt van a nyakunkon, ez lesz nagy erőpróba. Ha bármelyi európai uniós tagállamban egyetlenegy ember, egy gyerek a nem megfelelő körülmények miatt meghal, emberségből, szolidaritásból az egész Európai Unió megbukik, mint politikai konstrukció. A hosszú távú kérdés szerintem arról szól, hogy az EU képes-e a külső határait megvédeni. A tagállamokról külön-külön bebizonyosodott, hogy nem képesek erre. Ezért erősebb Európai Unióra van szükség, és a tagállamok szuverenitásának kérdése, bármennyire fáj, ismét naprendre kell hogy kerüljön. Menekültügyben talán a legfontosabb kérdés az, hogy a közép-keleti régiót tudják-e stabilizálni mindazok a hatalmak, amelyeknek erre lehetősége van: az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország. Itt kötelező módon meg kell találni az együttműködést a három nagy világhatalom között, mert másként folyamatos lesz a migráció. Ebben az Európai Uniónak is felelősséget kell vállalnia. Ha szükséges, akkor az Iszlám Állam ellen minden eszközt be kell vetni.
A Transindex-tulajdonrész eladásáról. „Adott pillanatban úgy éreztem, mindenki számára megkönnyebbülés lenne, ha én többé nem lennék tulajdonos a Transindexben” – mondta Kelemen Hunor arról, hogy miért vált meg az erdélyi magyar portálnál birtokolt tulajdonrészétől. Magyarázata szerint számára és a Transindex számára is terhet jelentett ez a helyzet, különösen az RMDSZ-elnökké választása óta. „A volt tulajdonostársammal, a szerkesztőséggel ezt próbáltuk teljesen normálisan kezelni, és szerintem többnyire sikerült is” – jelentette ki. Kelemen bevallotta: nagyon nehezen vette rá magát a döntésre. „Sokáig, több mint tíz évig voltam többségi tulajdonosa a Transindexnek. Nagyon szerettem és szeretem ezt a projektet, és nehéz volt megválnom tőle. Ám azt gondoltam, nem föltétlenül jó, ha RMDSZ-elnökként médiatulajdonos vagyok” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Szatmárnémeti „visszahódítható” – Kereskényi Gábort kérdeztük
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Kelemen Hunor: kevés és megvalósíthatatlan konkrétum van a kormányprogramban
Dacian Cioloș kormányának programja számonkérhetetlen általánosságokat tartalmaz, a kevés konkrétum – például a helyhatósági választási törvény módosítása – pedig megvalósíthatatlan.
Így kommentálta hétfőn a Maszol kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök azt amindössze 13 oldalas dokumentumot, amelyet a kinevezett miniszterelnök a parlament elé terjesztett. A politikus ennek ellenére nem csalódott a kormányprogramban, mint mondta, Románia jelenlegi helyzetében nem is számított többre.
Mint ismert, a Cioloș-kabinet több sürgős módosítást javasol a jövő tavaszi önkormányzati választások előtt: kétfordulóssá tenné a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztását. Ezt az RMDSZ elnöke azért tartja megvalósíthatatlannak, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés szerint a szavazást megelőző utolsó 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.
„Az önkormányzati választásokig kevesebb mint egy év van hátra. Hogyha nem lehet az alkotmánybíróság döntését módosítani – mint ahogy javasoltuk az előrehozott választások kapcsán –, akkor nem lehet a választási törvényt sem módosítani. Az alkotmánybíróság határozatai általánosak és kötelező érvényűek. Tehát ez az elképzelés a megvalósíthatatlan konkrétumok közé tartozik” – magyarázta Kelemen Hunor.
A Cioloș-kabinet ugyanakkor – az európai parlamenti és államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítené az önkormányzati, parlamenti mandátumokat. A szövetségi elnök elmondta, ezt korábban az RMDSZ is javasolta, de a mandátumok meghosszabbítása csak alkotmánymódosítás útján valósítható meg. A következő egy évben ez a kormány alkotmánymódosítást biztos nem tud majd végrehajtani. Ez is a megvalósíthatatlan ígéretek közé tartozik” – fogalmazott a politikus.
Ezért nem csalódás
A kormányprogram kisebbségeknek szentelt három bekezdésnyi alfejezete alapelveket szögez le, de szintén nem tér ki konkrétumokra. Kelemen Hunor ezt nem érzi aránytalanságnak. „Ha azt nézzük, hogy a szállításügyről mindössze egy mondat szerepel a dokumentumban, és további fontos fejezetek is alig két-három bekezdésből állnak, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségekre vonatkozó elképzelések arányosan vannak jelen a programban” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre elmondta, számára nem jelent csalódást ez a dokumentum. „Nem is vártam nagy dolgokat ettől a kormányprogramtól. Olyan helyzetben vagyunk, amellyel Románia nem szembesült az elmúlt 25 évben. A probléma az, hogy ettől arrafelé bármilyen kormány jöhet egy 13 oldalas dokumentummal, a parlamentnek komolyan kell vennie” – fogalmazott a politikus.
Kelemen Hunor szerint ezt a kormányprogramot a parlament kedden 90 százalékos többséggel meg fogja szavazni. Hozzátette, az RMDSZ még formálisan nem döntött erről, de személyesen azt javasolja majd a kollégáinak, hogy szavazzák meg a bizalmat Dacian Cioloș miniszterelnöknek a kormányzás elkezdéséhez. „A puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez a kormány hogyan fog teljesíteni. Minden egyes, parlamentbe érkező kormány-előterjesztésről külön fogunk tárgyalni” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Az idei évről és a 2016-os kihívásokról kérdeztük Kelemen Hunort
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Megszólalt Nagy Zsolt a börtönirodalom-botrány ügyében
Nem érzi úgy Nagy Zsolt, hogy visszaélt volna azzal a törvény adta lehetőséggel, amely szerint 30 nappal rövidül a szabadságvesztésük ideje alatt tudományos műveket megjelentető elítéltek büntetése. Védelmére keltek a munkáihoz ajánlást író erdélyi magyar egyetemi oktatók is.
Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében tavaly januárban négy évre elítélt egykori RMDSZ-es politikus arra reagált hétfőn a „Veled vagyunk, Zsolt!” Facebook-oldalon, hogy az igazságügyi minisztérium közétette a börtönben írt művek listáját, mellékelve azoknak az egyetemi tanároknak a nevét is, akik ajánlást írtak a könyvek megjelentetéséhez.
A „börtönirodalom” hónapok óta foglalkoztatja a román sajtót, miután egyértelművé vált, hogy számtalan elítélt – köztük üzletemberek, politikusok – visszaéltek a büntetésüket lerövidítő lehetőséggel. Ha volt pénzük, nem is volt nehéz dolguk, mert csak egy egyetemi tanár ajánlását kellett megszerezniük. Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták – pénzért – a könyveit. Mindezekért a sajtó egy része a „börtönirodalom” most közzétett jegyzékét szégyenlistának nevezi, az igazságügyi miniszter pedig közölte, hogy felülvizsgálják a börtönben született műveket. Emellett történtek már kezdeményezések a jogi lehetőség felszámolására is.
Nagy Zsolt három művet jelentetett meg tavaly a bukaresti Meteor Press kiadónál, ismert erdélyi magyar egyetemi tanárok ajánlásával. Keddi állásfoglalásában elöljáróban leszögezte: nem könyveket, nem irodalmi alkotásokat, hanem szakmai dolgozatokat írt a börtönben.
A sajtóban megjelenteket is pontosította: nem a listán szereplő egyetemi tanárok irányításával írta ezeket a dolgozatokat. „A dolgozat elkezdésének feltétele egy egyetemi tanár ajánlólevele, amely a téma tudományos relevanciáját, és a dolgozatot író személy erre való alkalmasságát, képességét mutatja be. Ennyi és semmi több. Ezúton is köszönöm azon nagytiszteletnek örvendő tanároknak, akik ajánlólevelet adtak nekem, egyúttal biztosítva őket arról, hogy a legjobb tudásom szerint végeztem ezt a munkát” – írta állásfoglalásában Nagy Zsolt.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy egy-egy mű megjelentése 30 napot von le a büntetéséből, de ez nem csökkenhet kevesebb, mint felére. Összehasonlításképpen felidézte: eddig 8,5 hónapot dolgozott a börtön mosodájában, és ezáltal mindössze 2 hónappal rövidült a büntetése.
Nagy Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a tudományos munkákért járó büntetésrövidítés joga 1969 óta benne van a román büntetés-végrehajtási törvényben, miközben olyan EU-s ország is van, ahol a kiolvasott könyvek után is jár büntetés-csökkentés. Ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel élő elítéltek  száma nem haladja meg Romániában fogva tartott több mint 30 000 személy egy százalékát sem.
„Mint minden joggal, ezzel is vissza lehet élni, de hiba lenne kivágni ezt a „fát”, azért mert akad félrenyúló ága is. Ne öntsük ki ez esetben (is) a fürdővízzel együtt a jogokat is”  – szögezte le Nagy Zsolt.
„Ha felkérnének, újra megírnám az ajánlást”
A marosvásárhelyi születésű egykori RMDSZ-es politikus tavaly elsőként az Un oraş pe Mureş – Drumuri prin timp (Egy város a Maros mellett. Utak az időben) című könyvét jelentette meg. Ehhez Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese írt ajánlást.
Ismert, hogy korábban Nagy Zsolt az RMDSZ kampányfőnöke is volt. Tapasztalatait felhasználva írta meg második könyvét, a Managementul campaniilor electorale (A választási kampányok menedzsmentje) címűt, Salat Levente professzornak, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Intézete oktatójának ajánlásával.
Nagy Zsolt korábban távközlési miniszter is volt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megjelentesse az Uniunea Europeană în era digitală – Opţiuni şi proiecte (Az Európai Unió a digitális korszakban. Opciók és projektek) című munkát, amelyhez Veress Emőd jogász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója írt ajánlást.
Veress Emőd a Maszolnak hétfőn megerősítette: nem a dolgozat szakmai irányítását vállalta, hanem – a törvény egyetlen követelményeként – ajánlást írt a könyvhöz, amelyben tudományos szempontból relevánsnak minősítette a szerző által választott témát, és kezeskedett arról, hogy Nagy Zsoltot képességei alkalmassá teszik egy ilyen tudományos munka megírására.
„Ezt az ajánlást én nyugodt lelkiismerettel írtam meg, és bármikor újra megírnám” – nyilatkozta a jogász. Veress Emőd elmondta, rendben valónak tartja az elítélteknek azt a jogát, hogy büntetésük rövidüljön, ha a börtönben tudományos műveket írnak. „Természetesen ezzel is vissza lehet élni, ha valaki több tucat könyvet ír. De Nagy Zsolt nem élt vissza ezzel a lehetőséggel” – jelentette ki.
Hasonlóan fogalmazott Salat Levente is, akinek álláspontját a clujcultural.ro portál ismertette az ügyben. Az egyetemi tanár emlékeztetett arra, hogy Nagy Zsolt évekig az RMDSZ kampányfőnöke volt, ezért képesnek tartotta és tartja a szerzőt A választási kampányok menedzsmentje című munka megírására. „Ha most, a visszaélésekről szóló botrányok után kérnének fel arra, hogy ajánlást írjak a könyvéhez, megtenném” – szögezte le az egyetemi tanár, aki ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a sajtó egy része egy kalap alá vette őt a szélhámosoknak ajánlásokat megfogalmazó egyetemi tanárokkal.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

„Alvilág nem csak Udvarhelyen van, de máshol a szereplők tudják a helyüket”
Két év leforgása alatt másodszor volt kénytelen önvédelmi fegyverét használni Szőke László újságíró a székelyudvarhelyi alvilág ismert figurái ellen. Azért támadtak ismét rá, mert a nyilvánosság elé tárta kétes ügyleteiket és viselt dolgaikat. Az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét a hétvégi incidens hátteréről és várható következményeiről kérdeztük.
Érdekelnének a szombat hajnali események előzményei. Sokáig úgy tudtam, hogy Budapesten élsz, ritkán jársz haza. Hogyan lettél az Udvarhelyi Híradó napilap főszerkesztője?
Hónapok óta tudtuk, hogy főszerkesztő kell a lapnak, a tulajdonos alapítvány tanácsadójaként pedig az én feladatom is volt egy megfelelő ember megkeresése. A hosszas, sikertelen keresgélés után döntöttem: ha nem megy úgy, akkor legyen így, és elvállaltam.
Ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag hazaköltöztél?
Nem, kétlaki vagyok. Magyarországon is van munkám és itt is. Hetente 3-4 napot tartózkodom átlagban Udvarhelyen, az első hónapokban többször itt, mint ott.
Tehát jó ideje sokat tartózkodsz Székelyudvarhelyen, de eddig nem esett bajod. Ezek szerint eddig kerülted a helyeket, ahol szembekerülhetsz azokkal az emberekkel, akiknek a tevékenységeddel kivívtad a haragját magad ellen?
Igen, nem provokáltam, ahogy most sem akartam. De nyilvánvaló volt, hogy egyszer összefutok ezekkel az emberekkel, idő kérdése volt. A Mokka diszkójában sosem voltam, nem tudtam, hogy a kávézó része nincs nyitva ilyenkor. Nem egyedül voltam, nem szólalt meg a vészcsengő, amikor beléptem a Mokkába. Ahogy beléptem és észrevettek, már mindegy volt. Rosszkor voltam, rossz helyen.
Nem tudtál volna egyszerűen sarkon fordulni és kimenni? Vagy gyávaságnak tartottad volna?
Elképzelhetetlennek és kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak azért ne léphessek be Udvarhelyen bárhová is, mert megverhetnek. Na, erre nem vagyok hajlandó, és ezután sem fogom azt elfogadni, hogy "úgymond" féljek bármilyen helyen megjelenni. Időről-időre ezért minden lokálban megfordulok, szándékosan. Nem vagyok hajlandó félni ezektől.
Mit kell tudni a támadódról, Szígyártó Szabolcsról, és mivel hívtad ki a haragját?
Az egyik legagresszívabb alvilági figura. Ahogy maguk között is beszélik, bolond, azaz részegen vagy belőve nem tudja, mit tesz. Autólopások, csalások, verekedések gyakori szereplője, többek közt.
Azt írtad Facebookon a történtekről, hogy "egy verés belefért". Ezt kifejtenéd bővebben?
A diszkó folyosóján már "rámrohant" Cinciri Béla, úgymond "tesóként" ölelgetett, és vont, terelt a bárpult felé. Még selfiet is készített, mint utólag kiderült. A pulttól már elindult felém Szígyártó Szabolcs, fenyegetőzött, majd ütött, rúgott. A földön is. Nem védekeztem, én nem verekedek. Aztán kiborulva elvonult a helyről. Ezért maradtam, és vettem egy üveg ásványvizet. Nem hittem, hogy lesz folytatása. Tudtam, hogy ez a Szígyártó milyen, hogy nem fogja/tudja majd türtőztetni magát, ha egyszer meglát. Még a rendőrséget sem hívtam, mert ebben az egészben, amit csinálok, tényleg benne van az a néhány pof. Mese nincs. Eszembe se jutott akkor még, hogy a fegyverem használjam. Tíz perc múlva visszatért Szígyártó, és ismét verni kezdett, akkor közvetlenül a bárpult mellett, ahol iszogattam a vizem, és a pipámra gyújtottam. Ekkor kezdődött a második verés. Senki nem lépett közbe, senki nem hívta a rendőrséget, hiába kértem ott, a pofonok között. Már percek óta ütött, a földön voltam, valami asztal alá berugdosott.
És ekkor került elő a fegyver?
Igen. Elég hideg fejjel tudtam közben gondolkodni. Az asztal alatt a felsőtestem szabadon volt, a lábaim rugdosta, térdelt rajtuk. És ütött. Akkor volt időm elővenni a pisztolyt, s kábé 30 centiről a felsőteste felé lőttem, addig, amíg befejezte az ütlegelést. Mindaddig rajtam térdelt, amíg a biztonságiak meg nem érkeztek. Szerencsére erről megvan a videófelvétel is. Egy eltévedt, azaz megpattant golyó sebesíthette meg a közelben álló csíki fiatalt. A másik golyó talán Cinciri Bélát horzsolta, szintén lepattanó, ő végig ott volt közvetlen közelünkben. De nagyon fontos, a gumilövedékes önvédelmi fegyver élet kioltására nem alkalmas. Mielőtt gyilkossági kísérletbe próbálna bárki is keverni.
Jól tudom, hogy Szígyártó még kórházban van? Milyen sérülései vannak?
A kezén sérült meg tudomásom szerint, azt a sebet kellett kezelni. Legkésőbb hétfőn ki is engedik – a rendőrségen hallottak szerint.
Milyen büntetőjogi következményei várhatóak ennek az ügynek? Először is Szigyártóra, majd rád nézve is, mert úgy értettem, hogy „engedéllyel birtokolt fegyver jogtalan használata” miatt indult vizsgálat ellened.
A szokásos, mint a 2014-es esetben, amikor hárman támadtak meg. Az én esetemben a fegyverhasználat jogosságát kötelező módon vizsgálnia kell a rendőrségnek, Szígyártót ütlegeléssel és rendzavarással gyanúsítják. Súlyosbító körülmény, hogy nyilvános helyen használtam a pisztolyt, a fegyverviselési szabályok szerint ugyanis nyilvános helyre nem szabad fegyvert bevinni. Szabálysértéssel elmeszelhetnek, bár a fegyver nem volt élesítve, csőre töltve se, ez is enyhítő körülmény lehet.
Tehát a te esetedben nem lehet büntetőjogi felelősséget megállapítani, legfennebb kihágást?
Valószínű, hogy csak kihágás lesz belőle, de azért ezt az ügyészég állapítja meg, majd a bíróság dönt. A dolgok megítélése jogi értelemben azért nem annyira aknamentes. Tény, hogy nem büntetőügy a szabálytalan fegyverviselés.
Hogyan zárult számodra az imént említett 2014-es lövöldözési ügy, amikor alvilági támadódat a fülén megsebesítetted?
A legszebben, amit el lehet képzelni. Súlyos sérülés nélkül immár Szígyártó ellen is kérhetem az ún. távoltartási bírósági rendeletet, amelynek értelmében legtöbb 5 méterre közelíthet meg engem. Ezt eddig Cinciri Bélával szemben kérhettem csak. Ha úgy tetszik, meg kellett várnom, hogy Szígyártó is megtámadjon, különben érdemben nem tárgyalnák a távoltartási kérelmet. És ők ketten azok, akik elveszíthetik önkontrolljukat, nem érdekli őket, hogy mik lehetnek a következmények. Mivel huzamosan Udvarhelyen leszek, így csökkentem annak a valószínűségét, hogy ezek az őrültek hozzám közelíthessenek.
A megsérült csíki fiú jól van? Megorrolt-e rád?
Nem tudom, biztos, hogy nem örvend a helyzetnek, én is sajnálom, de azért ne felejtsük el, hogy a lőfegyverhasználat nem ok, hanem okozat. Azaz nem azért sérült meg, mert én lőttem, hanem azért lőttem, mert meg kellett védenem magam, és véletlenül megsérült, nem célzott lövéstől.
Cinciri Béla jobban van, mint valaha, ifjabbik Pui Béla egy hete késelt, szabadlábon van, Szígyártót a kórházból – gondolom – hazaengedik. Nyilván, jogalap nélkül senkit nem lehet lezárni. De tényleg nincs jogalap? Pui Béla üzente is: akárhányszor elvihettek, végül úgyis elengedtek...
Ezek a garázdaság, ütlegelés, kisebb testi sértések kategóriájába tartozó ügyek nem vonnak maguk után súlyos, börtönnel járó ítéletet. A sorozatos bűnismétlés az, ami miatt azért megszívhatják. És ezt tudják, ha van valamilyen felfüggesztett büntetésük, kerülik is a konfliktust. De hibát követ el, aki a saját értékrendje szerint tekint ezekre az emberekre. Ezek pitiáner bűnözők, akik ebből élnek. Érdek és fizikai erő (félelem), ez a két dolog, ami mentén élik mindennapjaikat.
Korábban volt egy tüntetés is Udvarhelyen, a helyi közösség kezdi megelégelni ezeknek az embereknek a jelenlétét a városban. De nyilván, tüntetésekkel nem lehet bűnt üldözni. Az önkormányzat alárendeltségében helyi rendőrség működik. Hozhatnak-e változást a város életében ilyen téren a helyhatósági választások?
Biztosan hoz változást a választás, a közbiztonság máris része a közbeszédnek, a kampánynak is az lesz. S azzal, hogy nem hagyom szőnyeg alá söpörni, biztosan az is marad. De az is az igazsághoz tartozik, hogy Udvarhely azért ilyen hangos ezektől a dolgoktól, mert minden apróság kiderül most már. Máshol is van alvilág, máshol is van kocsmai verekedés, csak ott nem lopózott be ez a jelenség a közösség mindennapjaiba. Alvilág volt, van és lesz, de jobb helyeken a szereplők tudják a helyüket. Lassan Udvarhelyen is megtanulják.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Beolvaszthatják a Sapientiába a Partiumi Keresztény Egyetemet
Megszűnik a Partiumi Keresztény Egyetem, és a Sapentia nagyváradi részlegeként működik tovább, ha vezetői nem dolgoznak ki március 2-ig életképes átszervezési tervet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő intézmény gazdasági talpra állítására. A beolvadás elkerülése érdekében szakok szűnhetnek meg a PKE-n – tudta meg a Maszol.
Portálunk elsőként számolt be tavaly a magyarországi közpénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény anyagi gondjairól. Mint megírtuk, a magyar állami támogatást kezelő Sapientia Alapítvány szeptemberben döntött úgy, hogy körmére néz a PKE-nek. Utóbb a Krónika azt tárta fel, hogy egy belső átvilágítás eredményei szerint az egyetem 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel pályázati pénzek hiányos elszámolása és éves túlköltekezései miatt. Ennek következményeként János Szabolcs rektor lemondott, a tisztséget megbízott vezetőként Pálfi József látja el az egy hét múlva esedékes rektorválasztásig.
A Sapientia Alapítvány számára azonban nyilvánvalóvá válhatott, hogy néhány személycsere nem állítja meg túlköltekezést és a hatalmas hiány pótlására sem sikerülhet előteremteni a pénzt. Úgy tudjuk, hogy két hete Kató Béla kutatóriumi elnök Nagyváradra látogatott tárgyalni a PKE vezetőivel, köztük az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval. Útjára elkísérte Brendus Réka kuratóriumi tag, a finanszírozó Bethlen Gábor Alapítvány képviselője is.
Értesüléseink szerint Kató Béla református püspök egy olyan intézményátszervezési terv kidolgozására szólította fel a PKE vezetőit, amivel talpra állítható a súlyos anyagi gondokkal küszködő egyetem. A Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke határidőt is adott: március 2-át. Ugyanakkor kilátásba helyezte a PKE önállóságának felszámolását is, ha nem születik meg a Kolozsvárról kért terv. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatási intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyváradi részlegeként működne tovább. A PKE-nek értesüléseink szerint fájdalmas döntéseket kell meghoznia, ha meg akarja őrizni önállóságát: négy szakot is meg kell szüntetnie a költségek csökkentéséért.
Az OTP-nek nem tudnak törleszteni. A Krónika korábbi cikke szerint a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében lebonyolított programok vezettek a legnagyobb mértékben a PKE eladósodáshoz. Az egyetem 14 ilyen programban vett részt, és ezek keretében mintegy 750 ezer eurót hívott le az EU alapjából, az önrész biztosításához azonban mintegy 300 ezer euró banki hitelt kellett felvennie. Mivel a lebonyolított programokat csak késve tudta elszámolni, nem tudta teljesíteni a hitelező bankkal szembeni törlesztési ütemtervet. Így a banki kamatok és a hitel összege folyamatosan növekedett. A Maszol úgy tudja, hogy a PKE az OTP-től vett fel hiteleket, és megpróbálnak tárgyalni az átütemezésükről. Információink szerint a kialakult helyzethez az vezetett, hogy az egyetem nem profi pályázatíró cégek segítségével nyújtott be támogatási igénylést, hanem az oktatók egy része dolgozta ki – nagy összegű tiszteletdíjakért – a pályázatokat.
Sapientia: csak Kató nyilatkozhat
A fejleményekkel kapcsolatban mind a Sapientia Alapítvány, mind a PKE hírzárlatot rendelt el. Azt azonban Brendus Réka a Maszolnak megerősítette: két hete valóban részt vett az egyetem vezetőségével tartott nagyváradi találkozón. Részleteket azonban nem árult el a tanácskozásról. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese arra hivatkozott, hogy egy belső egyezségük szerint a PKE ügyéről csak a kuratóriumi elnök nyilatkozhat. Erre hivatkozott megkeresésünkre Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője, aki úgy fogalmazott: sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja az értesüléseinket. Kató Béla pedig lapunk munkatársának azt üzente: nem zárkózik el a tájékoztatástól, de ezt csak személyes találkozón, a jövő hét folyamán kívánja megtenni.
PKE: csak Pálfi nyilatkozhat
Annak ellenére, hogy a PKE a magyarországi adófizetők pénzéből működik, Pálfi József megbízott rektor szintén elzárkózott a kérdéseinktől. „Csak annyit tudok megerősíteni, hogy az egyetem válságban van” – jelentette ki a Maszolnak. Nem jártunk nagyobb sikerrel sem Molnár Erzsébet megbízott gazdasági igazgatónál, sem Maior Enikő rektorhelyettesnél. Mindketten azzal rázták le munkatársunkat, hogy nincs felhatalmazásuk nyilatkozni a sajtónak, és a megbízott rektorhoz irányították.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel Együtt a magyar állam tartja fenn.
 Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Kató Béla: nem feltétlen célunk a PKE beolvasztása a Sapientába
Harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet kell elfogadnia a magyar állami támogatásból működő Partiumi Keresztény Egyetemnek április közepéig, ha meg akarja őrizni önállóságát. A magyarországi pénzeket kezelő Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kató Béla a Maszolnak adott interjúban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.
Hogyan és mikor értesült a Sapientia Alapítvány először arról, hogy hiányosságok vannak a PKE gazdálkodásában és pénzügyvitelében?
Elöljáróban elmondanám: a Sapientia Alapítvány hatásköre arra korlátozódik, hogy a magyarországi finanszírozást folyósítja a PKE-nek is. Nekünk az a feladatunk, hogy a rajtunk keresztül történt kifizetéseket a nagyváradi egyetemtől kapott számlák alapján tisztességesen elszámoljuk Budapestnek. Ez teljes mértékben működött is. Akkor fogtunk gyanút, hogy valami nincs rendben a PKE-nél, amikor előlegeket kezdtek felvenni az alapítványtól. Vagyis a tervezett átutalásnál korábban lekértek egy összeget az éppen esedékes pénzrészletből. Ez talán tavaly nyáron történt meg először. Átutaltuk a kért összeget, amit az esedékes átutaláskor visszatartottunk. Nem volt semmi rizikó, az alapítvány teljesen fedezve volt, mert nálunk volt a pénzük. Csakhogy utóbb újabb és újabb előlegeket kértek. Ekkor szereztünk tudomást arról, hogy a PKE-nek van egy bankhitele is, aminek a részleteit törlesztenie kell. Számunkra ez volt az a pillanat, amikor a féket behúztuk. Akkor kezdtük kérdezni, hogy mire van az a bankhitel, mekkora kölcsönről van szó. Kiderült számunkra, hogy a PKE túlköltekezik, és ezt a folyamatot úgy kell megállítani, hogy a költségvetési pénz, amiért mi felelősek vagyunk, legyen rendben. Ezért született a döntés, hogy addig nem utalunk további részleteket támogatásból, amíg meg nem győződünk arról, hogy a pénzt villanyszámla kifizetésére, bérekre költik el.
Ezt a döntést tavaly szeptemberben hozta meg a Sapientia Alapítvány, amikor még nem tűnt akkorának a baj. Mára azonban már kiderült, hogy a PKE önálló működése forog veszélyben, „túlélési terv” készül az intézmény megmentésére. Az alapítvány számára mikor és hogyan derült ki, hogy nagyobbak a gondok, mint sejtették?
Amikor tudomást szereztünk a bankkölcsönről és kamatai nagyságrendjéről, az mondtuk, hogy meg kell nézni, milyen lehetősége van a PKE-nek a folyamat megállítására. Kilátásba helyeztük, hogy nem utaljuk át az esedékes támogatást, ha nem tesznek elénk egy túlélési tervet, amellyel megállítják a túlköltekezést, és csökkentik az adósságaikat. Ezt személyesen közöltem az egyetem vezetőivel februárban Nagyváradon. Közöltem azt is, hogy a PKE három variáns közül választhat a jövőjét illetően, és a döntés felelőssége teljes mértékben az övék. Az első forgatókönyv az volt, hogy az egyetem megszűnik. Ezt a variánst azért senki sem szeretné. A második variáns az, hogy olyan mértékű levágásokat hajtanak végre, amivel beférnek a támogatási keretbe, illetve nem növelik a jelenlegi adósságaikat. A harmadik forgatókönyv szerint a PKE önállósága megszűnik, az intézmény beolvad a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe.
Mekkora támogatást kap idén a Sapientia Egyetem és mekkorát a PKE a magyar államtól?
Évi 2 és fél milliárd forinttal támogatja a magyar állam az erdélyi felsőoktatási intézményeket, ennek az összegnek a 30 százalékát adja a PKE-nak.
Hogyan halmozta fel a PKE a 3,5 millió lejes hiányt?
Több tényező is közrejátszott ebben. Az volt a probléma gyökere, hogy tíz fő alatti évfolyamokat indítottak, emellett veszteséges ágazataik voltak, a konviktus, az étkezde, a bentlakás vagy a pályázatok soha nem hozták a tervezett jövedelmet. Tudni kell ugyanis, hogy a költségvetésük a magyar állam által biztosított, fejpénz szerint kiszámított fix összegből és a saját bevételeikből áll. Ők mindig túl rózsaszínesen tervezték be a saját bevételeiket, ami nem jött be, sőt veszteségeik voltak. Ezt tetézte, hogy rosszul pályáztak meg uniós pénzeket, amiket nem tudtak elszámolni, így az összeget vissza kellett fizetni. Ezek fedezésére vették fel a bankkölcsönt.
A PKE március 15-ik kapott határidőt a túlélési terv elkészítésére. Elkészült határidőre ez a terv?
Igen, ezt a kérést teljesítették. A tervet határidőre megkaptuk, csakhogy nem volt elég konkrétum benne. Ezért visszaküldtük, és azt mondtuk, hogy kapnak még egy hónapot egy részletesebb terv kidolgozására. Ebben szerepelniük kell időpontokhoz kötve a konkrét lépéseknek. Például annak, hogy melyek a veszteséges szakok, amelyeket felszámolnak, természetesen úgy, hogy az évfolyamot még végigviszik ezeken a szakokon. Költséglefaragási intézkedéseket várunk tőlük. A mi számításaink szerint mintegy harminc százalékos csökkentésre van szükség arra, hogy beleférjenek ezután a magyar állam által biztosított támogatási keretbe.  
Lát-e esélyt arra, hogy április közepéig megszülessen a 30 százalékos lefaragásokat tartalmazó terv?
Vannak bennem kérdőjelek. A döntéshozók valamennyien érintett személyek: az ők szakjukról, tanári normájukról, állásukról van szó. Úgy is fogalmazhatnék: ahhoz, hogy a beteget megmentsék, amputálni kell egy testrészét. A szenátusnak arról kell döntenie, hogy melyik lábat vágják le, hogy el ne pusztuljon a test. Ha nem képesek meghozni ezt a döntést, akkor jön a harmadik variáns: egyesülnek a Sapientiával, és a Sapientia elrendezi a maga dolgaikat. Ugyanúgy működnek majd tovább, mint Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában a Sapientia karai. Nem az ördögtől való lenne ez a megoldás. Hangsúlyoznám azonban, hogy az alapítvány és személyesen én sem ragaszkodom mindenáron a két intézmény egyesüléséhez. A döntést ráhagyjuk a nagyváradi egyetem oktatói közösségére. Akkor szűnik meg az önállóságuk, ha nem képesek maguk megoldani ezt a problémát.
Ha ki is dolgozza a költséglefaragási stratégiát a PKE, az adósságait miből fogja kifizetni?
Két dologról beszélünk, az egyik adósság törlesztése, a másik az egyetem hosszú távú fenntarthatósága. Ha úgy döntünk, a Sapientia Alapítvány meghitelezi a PKE-nek azt a pénzt, amivel az adósságait törleszteni tudja. A nagyváradi intézménynek pedig úgy kell működnie, hogy ne mínusza, hanem plusza legyen. Ebből a pluszból visszafizetheti a kölcsönt az alapítványnak. Emellett a PKE értékesíteni is tudja a javai egy részét. A Sapientia Alapítvány építtetett számukra egy új székházat, amely hamarosan elkészül. Ebbe az épületbe a karcsúsított egyetem bele fog férni, tehát nem kell többé bérelniük ingatlanokat.
Hallottam olyan forgatókönyvet, hogy a magyar állam a zsebébe nyúl, kifizeti a PKE adósságait, és megmenti az egyetemet. Ismert, hogy a PKE Alapítók Tanácsának elnöke Tőkés László, aki akár számíthat Orbán Viktor kormányfő segítségére. Van alapjuk ezeknek a híreszteléseknek?
Nincs, erről nem lehet szó. A magyarországi finanszírozó többször egyértelműsítette, hogy a PKE nem számíthat ilyen segítségre Budapestről. Ezt én sem tartanám megoldásnak. Nem is lenne fair, a PKE támadhatóvá válna. Ezek a spekulációk Tőkés László és Orbán Viktor személyes kapcsolatára alapoztak.
Tőkés László szerint már kiderült, hogy a tavaly novemberben lemondásra felszólított volt gazdasági igazgató, Berei Annamária mintegy 56 ezer lejt vett fel „előlegként”, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül ennek az összegnek a felét. Elhangzott az is, hogy az érintettekkel szemben nem szeretnének bírósághoz fordulni, ha békés úton rendezni tudják az általuk felvett kinnlevőségeket. Erről ön mit tud?
Itt nem arról van szó, hogy valaki ellopta a pénzt. Nem erről szól a történet. Az egyetem vezetői felelőtlenül költekeztek. És erről a PKE Alapítók Tanácsa is tudott, hiszen a bankkölcsönt nekik is jóvá kellett hagyniuk. A rektor és gazdasági igazgató által felvett előlegek pedig nagyon jól tükrözik az egyetemen uralkodó állapotokat, az egyetemi vezetők hozzáállását. Ezért is jutott oda az intézmény, ahova jutott. Úgy tudom, hogy János Szabolcs és Berei Annamária elmentek külföldre, tanulmányi útra egy autóbusznyi diákkal, és az útra a rektor előleget vett fel, de nem számolta el. Ezt az esetet ismertette Tőkés László. A rektor és az igazgató sem tagadta, hogy adóssága van. Ha nem tudják felmutatni a számlát, akkor kifizetik a saját zsebükből az összeget. De nem ezek az előlegek juttatták válságba a PKE-t. Az egész rendszert hibásan működtették, beleértve minden testületet, akik ezzel kapcsolatban voltak.
Hogyan befolyásolná a Sapientia működését, ha a PKE az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik részlegeként működnek tovább?
A Sapientia működését sehogy, több munkát adna a rektornak, az egyetemi vezetőknek. A PKE-nél egy az egyben át kell ültetni azt a rendszert, ami a Sapientián működik. Attól kezdve az elszámolások, a mindennapos tevékenységek a központi irodán keresztül történnek.
Nem húzná le a Sapientia színvonalát a PKE színvonala?
Nem, nem húzná le, mert nem engedheti meg a Sapientia, hogy a nagyváradi részlege más kritériumrendszer szerint működjön, mint a többi oktatási helyszín. A Sapientia a világrangsorban évente 500 helyezést szokott előrelépni, és ez egy évek óta tartó folyamat, és ezt nem befolyásolná az, ha egy új helyszínnel bővülne az oktatás az egyetemen. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, mert nem feltétlenül célunk az, hogy a PKE a Sapientia részlegévé alakuljon át. Partium elveszítene egy önálló magyar felsőoktatási intézményt, amelynek 25 éve folyik a valamilyen módon való alakítása. Az intézményépítés nagyon szép szándék volt, csak nem figyeltek eléggé oda a szabályozásokra, a minőségre, a rendre. Az intézményépítéshez kell kitartás és szakmaiság is. Ez a PKE-nél történtek tanulsága.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

PKE: elkészült a 30 százalékos megszorítási terv
Elkészítette a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) azt a harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet, amely az anyagi válságban lévő intézmény önállóságának megőrzését hivatott biztosítani – tájékoztatta a Maszolt pénteken Pálfi József.
A PKE rektora elmondta, a „válságtervet” átküldték Sapientia Alapítványnak, jelenleg jóváhagyásra vár. Pálfi József nem kívánta részletezni, hogy milyen szakokat és milyen formában érintik majd a megszorítások. „Addig nem tudok részleteket mondani, amíg az alapítvány kuratóriumi elnöke nem mond rá igent” – jelentette ki.
A rektor bizakodóan tekint a jövőre. Azt mondta: a PKE vezetősége megtette a maximumot annak érdekében, hogy stabilizálódjon az egyetem helyzete, a további lépések már nem rajtuk múlnak.
Jelenleg konszolidációs folyamatok zajlanak. Még tartanak a tárgyalások az alapítvánnyal és a magyar állam képviselőjével. Bízom benne, hogy jó irányban haladunk” – jelentette ki.
A Maszol értesülései szerint a héten a PKE vezetői Budapesten tárgyaltak az egyetem helyzetéről Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével. A találkozón jelen volt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke és Tőkés László, a nagyváradi intézmény Alapítók Tanácsának elnöke is. Pálfi József kérdésünkre úgy fogalmazott: nem az ő tiszte megerősíteni, hogy volt egy ilyen tanácskozás.
Korábban Kató Béla kuratóriumi elnök a Maszolnak adott interjúban elmondta: ha a PKE nem készíti el a 30 százalékos megszorítási tervet, a nagyváradi intézményt beolvasztják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe. A református püspök azonban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Mi a dolga a nagykövetnek, amikor nem fogadásokra jár? Niculescu Tónit kérdeztük
Egy kezünkön meg tudjuk számolni a romániai magyar hivatásos diplomatákat. Niculescu Tóni volt külügyi államtitkár, jelenlegi németországi főkonzul az egyikük, aki most készül nagykövetként elfoglalni állomáshelyét Ljubljanában. A diplomatát a szakmáról, a müncheni évekről és Szlovéniában rá váró kihívásokról kérdeztük.
Alig akad erdélyi magyar a román diplomáciában. Én hirtelen csak Pataki Júliáról (kenyai nagykövet) és Salamon Márton Lászlóról (szaloniki főkonzul) tudok, korábban meg Tokay György Litvániában volt nagykövet, ám egyikük sem hivatásos diplomata. Mi az oka annak, hogy ennyire alulreprezentáltak az erdélyi magyarok a diplomaták testületében?
A kérdésben felsoroltakon kívül van még egy erdélyi magyar nagykövet: Nagy Fredinánd a montenegrói román képviseletet vezeti. Ám valóban kevesen vannak magyarok a román diplomáciában. Nem tudom, miért idegenkednek a potenciális jelöltek: Bukaresttől, a fővárosi intézményektől, hivataloktól? Érdemes lenne utánanézni, elemezni a kérdést az erdélyi egyetemeken tanuló, esetleg végzős magyar diákok körében. A most zajló felvételi vizsgán például, ha nem tévedek, 900-ból egyetlen magyar (nevű) jelentkező volt, aki elbukott az írásbeli teszten.
Hogyan lesz valakiből hivatásos diplomata? Vagyis hogyan lehet bekerülni a diplomaták testületébe?
Hosszú szünet után, a tavaly és az idén több felvételi vizsgát szervezett, szervez a külügyminisztérium. Az idén kettő folyamatban van, a harmadikra ősszel kerül sor. Összesen körülbelül 100 helyre lehet pályázni 2016-ban. A felvételi feltételekről itt lehet olvasni részleteket.
És hogyan lehet valaki nagykövet, főkonzul vagy konzul úgy, hogy közben nem tagja a diplomaták testületének (mint Pataki Júlia vagy Salamon Márton László)?
Kevés kivétellel, mindenütt neveznek ki ún. „politikai” diplomatát. Van állam, amelyik kvótát szab ki (pl. 20 százalékos arányban küldenek nem-diplomata nagykövetet). Mind a küldő, azaz megbízó fél, mind a fogadó ország érdekei, szokásai szigorú figyelembevétele alapján döntenek. Van főváros, ahova jobbnak találtatik a küldő kormányhoz, a kormányzó párthoz közelálló nagykövetet akkreditáltatni. Van viszont állam, amelyik csak profi diplomatát nevez ki (nagykövetnek is), és nem veszi jónéven, ha más ország politikust bíz meg nagyköveti feladattal az ő fővárosában.
Mi a dolga egy hivatásos diplomatának, amikor éppen nem egy külképviseleten dolgozik?
Széles a skála, nagy a referatúrák száma, választéka: több- (NATO, ENSZ, EBESZ, EU, ET stb.), vagy kétoldalú kapcsolatok, politikai-, gazdasági- stb. főosztály. Van ezen kívül protokoll osztály, szóvivő, intézményközi (parlament, kormány) kapcsolatok és sok más igen érdekes, izgalmas szakmai terület. A konzuli főosztály sajátos külügyi feladat. Ez az a terület, amelyik a legtöbbet és a leggyorsabban fejlődött az utóbbi években nálunk. Számtalan új konzulátust nyitottunk meg Európa szerte, a legtöbbet természetesen Olaszországban és Spanyolországon. Van külügyminisztérium, ahol szigorúan szétválasztják a diplomáciai testületet a konzuli feladattól, ahol nincs „átjárás”, mint nálunk.
Csak sejtem, hogy a hivatásos diplomaták alig várják, hogy valamelyik külképviseletre kerüljenek, mert sokkal izgalmasabb, mint a külügyben dolgozni. Jól sejtem?
Diplomatája válogatja. Egyrészt, a központban dolgozók is utaznak világszerte. Másrészt állandó kapcsolatban vannak a Romániába akkreditált külföldi diplomatákkal, ami változatos, sokszor izgalmas feladat elé állítja őket.
Főkonzulként mi a feladata Münchenben?
A konzulátusi feladatok túlnyomó része közjegyzői papírmunka: mindenféle iratot, oklevelet adunk ki, fordítunk le vagy közvetítünk haza, a zömét a belügyminisztériumhoz. A születési bizonyítványok, útlevelek, megbízólevelek stb. előállításán kívül, nagyon sok sürgősségi esetet kezelünk: autó-, vagy munkabaleset, elhalálozás, őrizetesek, kíséret nélküli kiskorúak. A mi hivatalunk fedi Németország déli részét, Bajorországot és Baden-Württemberget (BW), ahol a tavaly hivatalosan bejegyzett 150 ezer, számításaink szerint több mint 300 ezer román állampolgár élt. Naponta közel kétszáz ember lépi át hivatalunk küszöbét.
A két déli Land termeli az ország nemzeti össztermékének több mint 40 százalékát. 2015-ben a román-bajor kereskedelmi forgalom meghaladta a nyolcmilliárd eurót. A Stuttgartban és Münchenben működő főkonzulátusok száma túllépi a 200-at. Ezek két parlament- és két rendkívül erős, nemzetközi befolyással bíró kormány képviselőivel tartják a kapcsolatot. Következésképpen müncheni főkonzulként számtalan politikai- és gazdasági képviseleti feladatot látunk el. Kevés nagykövetség dicsekedhet a mi teljesítményünkkel: négy év alatt több magas szintű delegációt fogadtunk hivatalos látogatáson (két államelnöki, két miniszterelnöki vizit, több külügyminiszteri, egy-egy igazságügyi, gazdasági, mezőgazdasági látogatás stb.).
Ezen kívül, igyekeztünk szoros és sokrétű kapcsolatot kiépíteni és fejleszteni az idetelepedett román közösség, valamint az erdélyi szászok, illetve a bánáti svábok képviselőivel. A tavaly a honlapunkon 65 kulturális eseményről adtunk hírt, olyan rendezvényekről, amiket a főkonzulátus szervezett, vagy amelyeken részt vettünk.
Hogyan telik egy átlagos napja Münchenben?
Postabontással és levélváltással kezdem (levelezés, meghívok stb.). Utána körülnézek a váróteremben és a fülkék mögötti irodákban, majd nekilátok a sajátos vagy sürgősségi esetek kezeléséhez: kapcsolatfelvétel, információcsere a német hatóságokkal, a különleges helyzetbe került román állampolgárokkal vagy ezek hozzátartozóival (napközben nálam tartom a sürgősségi telefont, így pontosan és időben megtudom, milyen gonddal küzdenek az itt élő, vagy del-Németországot átutazó állampolgártársaink). Délután rendszerint protokoll és képviseleti munkát végzek. Van nap, amikor több száz kilométert utazom.
A köztudatban az él, hogy a diplomata csak fogadásokra jár, illetve recepciókat ad, és vígan éli életét valamelyik külföldi nagyvárosban. Mi a legnehezebb része ennek a szakmának?
Általában nehezemre esett tervezni, programszerűen dolgozni, mert gyakran voltunk kénytelenek „tűzoltó” munkát végezni, így nem voltam igazán ura a saját határidőnaplómnak. A legnehezebben a baleseteket éltem át, pontosabban ezek következményeit. Nem tudom leírni azt az érzést, fájdalmat, amikor a rokonok tudomására kell hoznunk a rosszhírt, majd intézkednünk kell a rendőrségnél, a kór- vagy esetenként a halottas háznál.
Müncheni mandátuma alatt voltak-e komolyabb szakmai kihívásai? Olyan helyzetek, amikor megizzadt főkonzulként?
A legnagyobb kihívást a 2014. novemberi elnöki választások, főleg az első forduló jelentette, amikor teljesen felkészületlenül ért a több ezer választó. A második fordulóra már jobban fel tudtunk készülni, a helyi rendőrség, nem utolsó sorban a német és román önkéntesek hathatós segítségével. A stuttgarti és a müncheni választókerületekben több mint kilencezren szavazatot adtak le, kb. két voksot percenként.
Volt-e Münchenben valamilyen szakmai elégtétele, a diplomáciai munkádnak egy olyan eredménye, amire szívesen gondol majd vissza?
Büszke vagyok a teljesítményünkre: a mandátumom alatt megduplázódtak a konzuli bevételeink annak ellenére, hogy közben háromról egyre csappant a konzuljaink száma. Ezen belül elégtétellel tölt el minden eset, amit sikerült megoldanunk, amikor sikerült segítenünk a bajban levő embereken. Nagyon jól estek még a román szervezetektől kapott levelek, amiben megköszönik a kiváló együttműködést a főkonzulátussal.
És olyan szituációba került-e, amelyekről majd anekdotázni lehet?
Elmesélek két kedves, kedvenc esetet. Egyszer a sürgősségi telefonon érdeklődött valaki, hogy milyen iratra van szüksége ahhoz, hogy autóval Romániába vihesse a házinyulát. Mivel hosszantartó kánikula uralta egész Európat, felajánlottam, vigyázok az állatra, amíg visszatér Münchenbe a gazdája. Két hónapig nálunk lakott Pufy, a gyerekeink örömére és (részleges) felelősségükre. Baráti kapcsolatban maradtunk a hálás nyuszi tulajdonosaival, akik beismerték: a légkondíció nélküli gépkocsiban Pufy nem élte volna túl a romániai utat.
A másik történetem az, amikor Ivan Patzaichin többszörös olimpiai- és világbajnok kenust vezettem a müncheni repülőtérre Ulmból, ahol Romániát képviselte a nemzetközi Duna-fesztiválon. A rossz idő miatt jó idejében útnak indultunk, így túl korán értünk a repülőtér közelébe. Felajánlottam hát a híres sportolónak, tegyünk egy rövid kitérőt az óvárosban. Meglepetésemre Patzaichin nem a Marienplatz-ra volt kíváncsi, hanem arra a helyre, ahol a selejtezőn eltört az evezője és később olimpiai aranyérmet nyert. Így lettem részese egy különös élménynek: 42 év után Patzaichin visszatért az Olimpiaparkba.
Most Ljubljanába készül, de már nagykövetként. Mi a különbség a nagykövet és a főkonzul „munkaköri leírása” között?
Míg a főkonzul a kormány képviselője, és az állampolgárait szolgálja, a nagykövet az államfőjét képviseli a fogadó országban. Tehát a főkonzult a kormányfő, a nagykövetet az államelnök nevezi ki. A konzulátus elsődlegesen tisztviselői munkát végez, a nagykövetség mindenekelőtt kétoldalú, államközi kapcsolatokat ápol.
Füzes Oszkár volt bukaresti magyar nagykövet mondta egyszer egy kötetlen beszélgetésen, hogy a nagyköveti munka eléggé hasonlít a külföldről tudósító újságírók munkájához. Azaz naponta jelentéseket írnak „haza” az állomáshelyük országában történtekről. Ez mennyire van így?
Így van. Viszont amíg a tudósítás egyoldalú viszonyt feltételez, a nagykövet kétirányú utcán jár. Az informáláson túl kapcsolatot ápol és épít: nemcsak hazaír, hanem otthoni üzenetet is továbbít a fogadó félnek, tárgyalásokat folytat, javaslatokat tesz stb.
Mi történik abban az időszakban, amikor a nagykövet már megkapta az akkreditációs levelét, de még a befogadó ország beleegyezésére vár?
Két hete megkaptam a szlovén államfő „agrément”-jét. Miután Klaus Johannis államfő aláírja a kinevezési dekrétumot, hazautazom „felkészülni” a külügy illetékes szakosztályainál és egy pár minisztériumnál (gazdasági, szállításügyi stb.). Utána költözünk családostól Ljubljanába, ahol előbb bemutatom a külügyben az akkreditációs leveleim másolatát, majd átadom a szlovén államfőnek az eredetit (meg az elődöm visszahívásáról szóló levelet). Ezek után teljes jogkörrel rendelkezem majd, kora ősszel már nagyköveti minőségemben kísérhetem Ljubljanában a külügyminisztert, később pedig Dacian Cioloș miniszterelnököt, akiket meghívtak Szlovéniába hivatalos látogatásra.
Mennyire általános az, hogy a diplomaták megtanulják annak az országnak a nyelvét, ahova kiküldik őket? Tanul szlovénül?
Miután megtudtam, hol dolgozom a következő négy-öt évben, kétszer is ellátogattam Ljubljanába. Azonnal elkezdtem az országot „tanulni”, mindenekelőtt a parlamenti kihallgatás végett. Mivel Szlovéniában szinte mindenki jól beszél angolul, nem lesz különösebb gondom az értekezéssel. Ennek ellenére, megpróbálok minél hamarabb legalább alapfokon megtanulni szlovénul.
Gondolom, a hivatásos diplomaták egyik álma, hogy valamelyik nagyon fontos fővárosba nevezzék ki őket. Ljubljana után legszívesebben melyik külképviseletre szeretnél kinevezést kapni?
Dél-közép-Amerika vonz. Chile, Argentína, akár Kuba.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Kelemen Hunor: idén sem vagyunk megkerülhető politikai erő
Az RMDSZ számára a következő hetekben az az egyik legfontosabb feladat, hogy a racionális érvek mellett olyan érzelmi hozzáadott értéket fogalmazzon meg a parlamenti választásokra, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz – nyilatkozta a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint a választási előkészületek hívószavai a bátorság és az egyenes beszéd.
Az SZKT-n tartott politikai tájékoztatójában úgy fogalmazott: bátorságra, egyenes beszédre lesz szükség ahhoz, hogy erős parlamenti frakcióval erősítse meg az RMDSZ az önkormányzati képviseletet. Kifejtené bővebben, hogy a bátorságnak miben kell megnyilvánulnia?
Amikor érdekképviseletről, magyar ügyről beszélünk, akkor mindig arra van szükség, hogy minden egyebet tegyünk félre, és nevezzük a nevén a dolgokat. Ez 2016-ban sem lesz másképpen. Ugyanakkor ott, ahol változásra, cserére van szükség, bátran bele kell vágni, akár személyekről, akár programról beszélünk. Nem szabad a változástól lemondani azért, mert ettől esetleg egyesek félnek, a szükséges változtatásokat végre kell hajtani. Nem csak személyi változásokra utalok, hanem különböző témák kezelésére, akár egy politikai programnak a megfogalmazására. Az egyenes beszéd, az őszinte beszéd az mindig fontos volt, most is fontos, de beletartozik a felelősség is. Ne ígérjünk olyasmit, amiről maguk a választók is érzik, hogy csak illúzió. Azt gondolom, hogy a 2016-os parlamenti választások előkészületeinek ezek valóban a hívószavai is lehetnek: a bátorság és az egyenes beszéd.
Az RMDSZ 2012-höz képest szavazatokat veszített, mégis erős mAradt az önkormányzatokban, a négy évvel ezelőtti teljesítményhez képest több végrehajtói tisztséget szerzett. Ezt hogyan értékeli?
Az RMDSZ szavazatvesztése egy országos trendbe illeszkedik be. Ha csak mi veszítettünk volna szavazatokat az alacsony részvétel miatt, akkor most nagyobb gondban lennénk. Nyilván, a többi párt vesztesége nekünk nem mentség, de ha az arányokat, a tisztségek számát nézzük, akkor eredményeink a 2012-eshez hasonlóak. Ugyanakkor képesek vagyunk olyan politikai tárgyalásokat folytatni, amelyekből a közösség és a közösség képviselete kerül ki megerősödve, és ez azt mutatja, hogy nem vagyunk ebben az évben sem megkerülhető politikai erő.
Az önkormányzati eredmények kiértékelésének egyik fő konklúziója az volt, hogy Bihar megyében és Székelyföldön sokkal kevésbé sikerült mozgósítani a magyar szavazókat, mint szórványban. Mi az oka ennek?
Egyrészt az, hogy Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében nem volt tétje a választásnak, több tucat településen nem csak a polgármesterjelöltünknek nem volt ellenjelöltje, hanem a tanácsosi jelöltlistánk sem volt versenyhelyzetben. Sőt a megyei listánk sem, olyan értelemben, hogy mindenki készpénznek vette – és ez be is igazolódott –, hogy az RMDSZ így is, úgy is megnyeri a választást. Ez a mozgósításra rossz hatással volt. Maros megyeben is akadtak olyan települések, ahol nem voltak ellenjelöltjeink, de ott érezték az emberek a választások tétjét a megyei listával kapcsolatosan, ezért a mozgósítás is jobb volt. Bihar megyében Nagyváradon veszítettük a legtöbb szavazatot, a vidék az kevesebbet veszített, ám a megyeszékhelyen a lista sem volt szerintem meggyőző. Fiatal, jól képzett jelöltek kerültek erre a listára, de viszonylag ismeretlenek voltak a választók számára, és a rövid kampányidőszak nem volt elegendő arra, hogy ezt pótolni tudják.
Nyilván, az év végi választásokon nagy mozgósító ereje lenne annak az üzenetnek, hogy ha az emberek nem mennek el szavazni, parlamenti képviselet nélkül mArad az erdélyi magyar közösség. De a veszély valószínűleg nem áll fenn az alternatív küszöbnek köszönhetően. Mivel mozgósíthatók ilyen körülmények között a magyar szavazók?
Egyrészt elméletileg így is elképzelhető, hogy kiesünk a parlamentből, másrészt egy nagyon meggyengült képviselet azért nem ugyanaz, mint az erős képviselet. Ha alternatív küszöbbel kerülünk be a parlamentbe, nyilván nem mArad képviselet nélkül a magyarság, de politikai erejét össze sem lehetne mérni a mostanival. Ennek nagyon rossz üzenete lenne, és a következményeit még csak fel sem tudom mérni ennek a lehetőségnek. Számomra a kérdés az, hogy tudunk-e olyan programot megfogalmazni és olyan jelölteket állítani, akik az ésszerű érvek mellett azt az érzelmi hozzáadott értéket is tudják képviselni, amely mozgósít. Azt látjuk, hogy a racionális érvek nem elegendőek a mozgósításhoz. Ha azt mondjuk, hogy út, iskola, híd fog épülni, az soha nem elég, ehhez valamit még hozzá kell tenni. Azon dolgozunk ezen a nyáron, hogy azt a plusz üzenetet, politikai programot tudjuk felmutatni, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz.
Az SZKT-n elfogadott határozat szerint a jelöltállításnak a parlamenti választások előtt is két fő módozata lesz: rangsoroló küldöttgyűlés és az előválasztás. A módozatról a területi szervezetek döntenek. Szövetségi elnökként megfogalmazna-e erre vonatkozóan egy ajánlást számukra?
Fenntartom: meg kell adni a területi szervezetek számára azt a lehetőséget, hogy azzal a módszerrel döntsenek a jelöltekről, amelyet a legmegfelelőbbnek tartanak. Lesz ahol küldöttgyűlésen, közgyűlésen, máshol előválasztáson rangsorolják a jelölteket. Ezt teljesen a megyékre kell bízni, így tisztességes. Ha most bármit mondanék, úgy vennék, hogy az elnök véleményéhez kell próbálni igazodni, ez azonban ebben az esetben nem célravezető.
Tusványoson volt egy pódiumbeszélgetés, ahol egyes Székelyföldi önkormányzati vezetők bírálták az RMDSZ parlamenti frakcióit. Ráduly Róbert Csíkszeredai polgármester például kilátásba helyezte, hogy kilép az RMDSZ-ből, ha a szövetség kormányra lép. Kívánja-e ezt kommentálni?
Nem vettem részt ezen a beszélgetésen, nem tudom, mi hangzott el, ezért nem is szívesen kommentálom. De tény: nem találni sehol olyan politikai szervezetet, amely ne készülne a hatalomban való részvlételre. Egy polgármester is azért indul a választásokon, hogy vezesse a települést, nem azért, hogy ellenzékben legyen. A kérdés csak az, hogy milyen feltételekkel vállaljuk az esetleges kormányzást. De számunkra most nem a kormányzás, hanem a parlamenti választás a kérdés. Aki most a kormányzásról beszél, az a szekeret köti a lovak elé. Ebben az időszakban csak a parlamenti választásokról, a parlamenti frakció súlyáról, fontosságáról beszélünk.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Nem mond le a Maros megyei RMDSZ megtépázott tekintélyű elnöke
Alaposan megtépázta Brassai Zsombor tekintélyét, hogy megyei elnökként az utolsó helyen végzett a Maros megyei RMDSZ jelöltjeit rangsoroló küldöttgyűlésen, ezért a szervezetben sokan megkérdőjelezik alkalmasságát a tisztségre – nyilatkozta egybehangzóan több forrás is a Maszolnak. Az érintett nem gondolkozik a lemondáson.
Mint korábban megírtuk, a Maros megyei RMDSZ elnöke negyedmagával jelentkezett a szenátori jelöltlistára, amelynek az első helye jelent biztos parlamenti mandátumot. A küldötteknek szavazáskor a négy névből hármat kellett beikszelniük, és a végső sorrendet a külön-külön begyűjtött voksok száma határozta meg. Végül Novák Csaba Zoltán végzett az élen 89 szavazattal, Jakab István 84, Kozma Mónika 83, Brassai Zsombor pedig 78 szavazatot kapott.
„Így nem lehet megyei szervezet vezetni”
A küldöttek közül sokan bizalmi szavazásként értelmezik a megyei elnök alacsony támogatottságát a rangsoroláson. „Nem normális, hogy egy ilyen megyében, mint Maros, a megyei RMDSZ-elnöknek ne legyen parlamenti mandátuma. Ha pedig Brassai Zsombornak ekkora a támogatottsága, mint amekkorát ez a rangsorolás megmutatott, akkor magától értetődőnek tartom, hogy mondjon le, vagy legalább kérjen egy bizalmi szavazást a személyével kapcsolatban a szervezettől. A szavazás azt mutatta, hogy nincsen elég autoritása, így nem lehet egy megyei szervezetet vezetni” – nyilatkozta a Maros megyei RMDSZ belső viszonyait jól ismerő forrásunk.
A Transindex kedden szintén arról írt, hogy feszült a hangulat a Maros megyei szervezetben a hétfői rangsoroló küldöttgyűlés után. Ennek oka a portál információi szerint az, hogy Brassai Zsombor annak tudatában vesz részt a kampányban, hogy nem jut be a parlamentbe, és a jelöltek nem szívesen vágnak bele a megmérettetésbe a vesztes megyei elnökkel, akit nem tartanak eléggé motiváltnak.
Kelemen Márton: az aggodalmak reálisak
A Maros megye RMDSZ Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) elnöke, Kelemen Márton szerdán a Maszolnak megerősítette: van alapja a Brassai alkalmasságának megkérdőjelezéséről szóló sajtóértesüléseknek. „Az aggodalmak reálisak. A rangsorolás de facto nem bizalmi szavazás volt, de hogy ilyen vonatkozásai is vannak, az kétségtelen. Aki azt mondja, hogy ennek semmi jelentősége nincs ilyen szempontból, az ferdít” – jelentette ki a politikus.
Kelemen Márton leszögezte: Brassai Zsombor tekintélye „kétségtelenül már nem a régi” a rangsorolás óta. Hozzátette: azt nem gondolja ugyan, hogy ebben a felállásban a Maros megyei RMDSZ nem vághat neki a kampánynak, de a megyei elnök kényes helyzete megnehezíti a szervezet feladatát. Kérdésünkre elmondta, ha ezt megfelelő számú küldött kezdeményezi, és a testület jóváhagyja, a Területi Küldöttek Tanácsa rendkívüli tisztújítást írhat ki. „Ám ilyen jellegű kezdeményezés még nem történt, és nem is számítok rá, hogy történni fog” – jegyezte meg.
Brassai: nem mondok le
Brassai Zsombor úgy véli: ha rangsorolás eredményét bizalmi szavazásnak tekintjük, akkor a küldöttek bizalmat szavaztak neki. „Rendkívül megnyugtatónak tartom, hogy a négy szenátori mandátumra jelentkező potenciális jelölt nagyjából egyforma szavazatot kapott, vagyis majdhogynem mindannyian megkaptuk a szavazatok 50 százalékát” – magyarázta a Maszolnak.
A megyei elnök szerint a szervezetben a váltás utáni harc dúl, de a szavazás eredménye is bebizonyította: a mérleg még nem billent el egyik vagy másik oldalra. „Ugyanakkor az eredmény arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon kell dolgozni itt mindenkinek a Maros megyei RMDSZ-ben az egyensúly helyreállításáért” – vélekedett.
Brassai Zsombor kérdésünkre leszögezte, nem érzi úgy, hogy a tekintélyét megtépázta a gyenge szereplése a rangoroláson, és egyáltalán nem gondolkodik lemondáson. „Akkor hátat kellene fordítanom a szervezet annak a felének, aki a bizalmával megerősített, másrészt nagyon sokan kértek arra, hogy a rangsorolás eredményét ne bizalmi szavazásként fogjam fel, hanem folytassam az elnöki munkámat” – érvelt a politikus.
A megyei elnök szerint a szervezetnek most a december 11-i választásokra kell összpontosítani. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ az önkormányzati választásokon 12 ezer szavazatot veszített Maros megyeben. „Nem hinném, hogy jót tenne, ha belső harcainkat fokozzuk és kigyűrűztetjük a választópolgárok előtt. A kihívás nagy Maros megyeben” – jelentette ki.
Arra a felvetésünkre, hogy a jelölteket nyugtalanítja az esetleges demotiváltsága, Brassai úgy reagált: a jelöltek neki nem jelezték a nyugtalanságukat, ha pedig jelzik, akkor majd ezt megbeszélik. „Nem vagyok demotivált. Lehet, hogy a jelöltek nem tudják, mit jelent a szövetség egy olyan embernek, aki 22 éve dolgozik az RMDSZ-nek. Pusztán csak amiatt, hogy egy jelöltségért folytatott küzdelemben alulmAradok néhány szavazattal, nem fogok hátat fordítani a szervezetnek éppen a parlamenti választások előtt” – fogalmazott a politikus.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Barna Gergő: védekezésből offenzív irányba mozdult el az RMDSZ
A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok azt vetítik előre, hogy az erdélyi magyaroknak a 40-45 százaléka fog az urnák elé járulni december 11-én – nyilatkozta a Maszolnak Barna Gergő. A szociológus pozitívumnak tartja, hogy az RMDSZ a védekező politizálásból sikerült elmozdulnia offenzív irányba. Szerinte a parlamenti választások kimenetelét a fiatal, városi, középosztálybeli szavazók fogják eldönteni.
Egy október közepén végzett ISSPOL-felmérés szerint a Szociáldemokrata Párt támogatottsága a biztos szavazók körében meghaladja az 50 százalékot. Mekkora a realitása annak, hogy a PSD egyedül kormányozzon?
A legutóbbi felmérések mindegyike szerint a PSD-nek jelentős előnye van a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) szemben, de nincs abszolút többsége. A Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) közösen azonban megvan a többségük és a lehetőségük arra, hogy kormányt alakítsanak. Ennek ellenére én úgy vélem: a két nagy pólus – a PSD-t és az ALDE az egyik, a PNL és a Mentsük meg Románia Szövetség (USR) a másik oldalon – támogatottsága a választásokig kiegyenlítődik, és mindkettőé nagyjából negyven százalék körüli lesz. Jelenleg mindenesetre úgy tűnik, hogy a PSD-nek és az ALDE-nak együtt nagyobb esélye van arra, hogy relatív többséget szerezzen december 11-én.
Az RMDSZ-t az előző felmérések 5 százalék körül mérték, az ISPOOL csak 3 százalékon. Igaz, ennek a felmérésnek igen nagy a hibahatára. Mennyire reális a 3 százalék?
Ennek a felmérésnek azért nagy a hibahatára, mert nagyon kicsi országos mintán készült. A megfelelő óvatossággal kell kezelni RMDSZ országos mintán készült felmérésekből származtatott támogatottságát. S ennek elsősorban módszertani okai vannak. A kis mintájú felmérésekben alulreprezentáltak a magyarok, és innen jön az RMDSZ gyengébb eredménye.
A Kvantum Research (amelynek munkatársa) felméréseinek idősoros elemzése szerint az RMDSZ-be vetett bizalom felszálló ágban van, az MPP-be vetett bizalom pedig különösen az utóbbi fél évben ugrott nagyot. Összefügg-e ennek a mutatónak az alakulása azzal, hogy az RMDSZ és az MPP összefogott az önkormányzati és a parlamenti választásokon?
Igen, összefügg. Ezt kiegészíteném azzal, hogy az RMDSZ több szempontból is jobb eredményt ért el a felmérésben, tehát javuló tendenciákat mutat a korábbi közvélemény-kutatásokhoz képest a támogatottsága. Ennek én két okát látom. Egyik az, hogy megszületett az RMDSZ és az MPP közötti összefogás. A felméréseink azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok körében folyamatosan többségben vannak azok, akik az egységet, a közös magyar fellépést szorgalmazzák, így felhajtó ereje van az RMDSZ- MPP-összefogásnak. Támogatottsága növekedését az RMDSZ annak is köszönheti, hogy jól szerepelt az önkormányzati választásokon. Helyenként viszonylag kevés szavazattal, de nagyon jó pozíciókat sikerült kialkudnia a választások után, és ennek pozitív hatása volt az erdélyi magyar közösségre.
A szavazáson való részvételüket biztosra ígérő magyar választók aránya ugyanakkor csökkent márciushoz képest. Ez mivel magyarázható, és megfordítható-e ez a trend?
Valóban van egy csökkenés, de nem olyan nagy mértékű. Az önkormányzati választásokon általában nagyobb a választók részvételi hajlandósága. A jelenlegi adatok szerint feltételezni lehet, hogy az erdélyi magyaroknak a 40-45 százaléka fog az urnák elé járulni a parlamenti választásokon, az egy más kérdés, hogy az mire lesz elég.
A felmérés szerint 55 százalék ígéri biztosra, hogy elmegy szavazni. Ekkora a szakadék a szándék és a gyakorlat között?
Az eddigi tapasztalataink szerint a részvételüket biztosra ígérők 75-80 százaléka megy el ténylegesen szavazni. Van még egy réteg, akik azt mondják, hogy valószínűleg elmennek szavazni. Őket érdemes megszólítani kampányban.
Az utóbbi napokban a román sajtóban támadták, és vezető román politikusok is bírálták az RMDSZ óriásplakátjainak román nyelvű üzeneteit, a „Mentsük meg Kolozsvárt, Nagyváradot Bukaresttől”-t. Ez növelheti-e a részvételi szándékot, jobban összezár-e a magyar közösség emiatt?
Ennek az óriásplakát-ügynek pozitívuma, hogy az RMDSZ-nek hosszú évek óta sikerült egy védekező politizálásból elmozdulnia offenzív irányba. Olyan témákat kezdeményez, amelyek nemcsak arról szólnak, hogy védjük meg a jogainkat, adjunk biztonságot a közösségnek, hanem valamilyen szinten új perspektívákat is képes megnyitni. Ez mindenképpen újszerű ebben a kampányban, és igény is van erre a választók részéről. A kérdés az, hogy mennyire lesz következetes ezekben az üzenetekben az RMDSZ, mennyire lesz hiteles ez a hangszín. Ez ki fog derülni a kampány hajrájában.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke kijelentette, hogy nem kormányozna az RMDSZ-szel. A Kvantum Research felmérése szerint a magyar közösség nem különösebben szimpatizál a PSD-vel. Elmondható, hogy emiatt Dragnea kijelentése inkább jó pontokat hoz az RMDSZ-nek a magyar választók szemében?
Nem gondolom, hogy Liviu Dragneának a kijelentései jelentős mértékben befolyásolnák a magyar szavazókat. A PSD-nek hagyományosan kisebb a támogatottsága Erdélyben, illetve az erdélyi magyarok körében is. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a magyarok többsége olyan településen él, ahol vagy RMDSZ vezeti az önkormányzatot vagy pedig a PNL. Ez is magyarázza, hogy a magyarok mind pragmatikus, mind érzelmi okokból inkább a PNL-hez vagy a román jobboldalhoz kötődnek.
A PNL-nek most már hivatalosan is van kormányfőjelöltje, méghozzá Dacian Cioloș jelenlegi miniszterelnök, aki az államfő bevallott preferáltja is. Cioloș – akárcsak Johannis – népszerűbb a PNL-nél. Betöltheti-e a mozdony szerepét a liberálisok számára a választásokon?
Cioloș kormányfői jelölése volt az egyetlen lehetősége a PNL-nek, amit meg tudott lépni a támogatottsága növelésére. Ugyanakkor a jelek szerint a PNL is létrehozta a maga szatellit-pártját, a Mentsük meg Romániát Szövetséget. Ez az önkormányzati választásokon még nem látszott, de most úgy tűnik, hogy az USR beáll ebbe a játékba. A PNL olyan szinten gyengén politizál, olyan szintű káderhiánya van, hogy nagyon sokan kiábrándultak belőlük. Ez látszott az önkormányzati választásokon is, főleg Bukarestben. És most az az egyik forgatókönyv, hogy a bukaresti helyzet meg fog ismétlődni országos szinten is: a PNL sok szavazatot fog veszíteni, s az elveszített választók többsége az USR-re fog szavazni, és így tudják kialakítani a PSD-t ellensúlyozó jobboldali koalíciót.
Hátrány-e a PSD-nek, hogy nincs kormányfőjelöltje?
Igen. Úgy, ahogy a PNL-nek az egyetlen előnye, hogy népszerű kormányfőjelöltje van, azt mondhatjuk, hogy a PSD-nek az egyetlen hátránya, hogy nincs jelöltjük. Én arra számítok, hogy meg fognak ők is nevezni egy kormányfőjelöltet a kampányban. Nehezen lehet megjósolni, hogy kit. Az elég egyértelműen látszik, hogy Liviu Dragneának az ilyen típusú aspirációi nem fognak tudni megvalósulni. Az egyetlen potenciális, Cioloșsal összemérhető jelölt az Vasile Dâncu lehetne.
Hol dőlhet el a választások kimenetele?
Nagyon atipikus helyzet állt elő a kampány előtt. A lakosság közhangulata nagyon rossz, annak ellenére, hogy van egy jelentős gazdasági növekedés. Az emberek azt mondják ugyan, hogy nagyjából elégedettek az életkörülményeikkel, de továbbra is nagyon pesszimisták a jövőt illetően. A közhangulatot két tényező befolyásolja: az egyén és az ország gazdasági helyzete, illetve a politikai komponens. Azt látjuk – és ez érzékelhető a magyar közösségben is –, hogy nagyon nagy az elvárás a jelenlegi politikai osztály megújulásával kapcsolatban. Nem materializálódtak azok az elvárások, amelyek akár a 2014-es elnökválasztás, akár a Colectiv-tragédia után megfogalmazódtak. Ezért nagyon nagy a bizonytalanok aránya is a pártpreferenciák tekintetében. Ezért is mondom, hogy a PSD győzelme nem borítékolható. Az említett ISPOOL-felmérésben is 40 százalék körüli azoknak a románoknak az aránya, akik azt mondják, hogy nem döntötték el, hogy kire fognak szavazni. Azt is kell látni, hogy Romániában strukturálisan van egy jobboldali többség. Ezt különösen az elmúlt választások során volt látható. Van egy olyan rétege a szavazóknak, fiatalok, városiak, középosztálybeliek, akik általában az utolsó pillanatban döntik el azt, hogy részt vesznek-e a választásokon és kire szavaznak. Szerintem ez a réteg fogja eldönteni az idei választásoknak is az eredményét.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Bizakodóak a tanárok a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban
„Nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat” – jelentette ki a Maszolnak Székely Szilárd, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanára. Az igazgatói kinevezésére váró pedagógust az iskolához kapcsolódó ügyészségi eljárás következményeiről kérdeztük. Szülőket is megkerestünk.
Tamási Zsolt igazgatót az ügyészség kitiltotta az iskola területéről. Ki látja el most a teendőit?
Egyelőre senki. Az iskola vezetőtanácsa és a tanári kar engem kért fel az igazgatói teendők ellátására, de a kinevezésemet a főtanfelügyelőségnek kell jóváhagynia. Ez még nem történt meg, a főtanfelügyelőségnek pedig nem is kötelessége elfogadni a gimnázium javaslatát. A jelölésemet a szükséges dokumentációval együtt továbbítottuk az illetékeseknek. Várjuk a főtanfelügyelőség döntését.
Hogyan befolyásolja az iskola működését az intézmény lefejezése? Ki írja alá például az tanárok fizetéslistáját?
Az igazgatóhiány valóban akár egzisztenciális problémákat is jelenthet a tanári kar számára, mert az igazgatónak van aláírásai joga a kincstárnál. Emellett több, korábban elkezdett projektet is le kellett állítani amiatt, hogy az intézménynek nincs vezetője. Az iskola menedzselése, igazgatása ellehetetlenült, tehát mindenképpen kell egy gyors megoldás erre a helyzetre.
Az ügyészség korábbi közleménye szerint fennáll a veszély, hogy a gimnázium diákjainak eddigi tanulmányait ne ismerjék el az intézmény létrehozásával kapcsolatos jogi problémák miatt. Hogyan látja, valós ez a veszély?
Mi úgy gondoljuk, és ezt az oktatási minisztérium is megerősítette, hogy az iskola törvényesen működik. Nem kell attól tartanunk, hogy az elmúlt másfél esztendőt törvénytelennek fogják nyilvánítani. Nagyon nagy a tét, a fennálló helyzetet nem lehet azzal orvosolni, hogy visszacsinálunk mindent. Ha történt hiba az iskola alapítása vagy működtetése során, az szerintem adminisztratív jellegű mulasztás lehetett, amit szakembereknek kellene helyrehozniuk. Magánvéleményem szerint ennek nem bírósági ügynek kellene lennie. Ha valóban érvénytelennek nyilvánítanák az elmúlt másfél évet, akkor arról biztosan értesítenek minket is. Egy ilyen fejlemény már nagyon súlyos problémákat vetne fel, hiszen azt jelentené például, hogy ebben az időszakban a tanárok jogtalanul vették fel a fizetésüket. Olyan dominó-effektusa lenne egy ilyen döntésnek, amelynek beláthatatlanok a következményei.
A gimnázium jelenlegi jogi helyzetéről mit tud?
Erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni, ahogy látom, még a jogászok sem értenek ebben a kérdésben egyet. Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni.
Milyen a hangulat az iskolában? A megszokott módon zajlik az oktatás?
Igen, az órákat rendesen megtartjuk. Az a célunk, hogy mindebből a lehető legkevesebb jusson el a diákokhoz, különösen a kisebbekhez. De arra is figyelni kellene, hogy ne csak mi óvjuk őket a káros befolyásoktól, hanem az otthoni környezetük, a rokonság, szomszédok is. Nem lenne jó őket olyan információkkal terhelni, amelyek nem is rájuk tartoznak. Ez most a legfontosabb nekünk: a diákokat megvédeni, amitől csak lehet. Mi nyilván nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat.
„Az unireások miatt van ez az egész cirkusz”. „Meg sem fordult a fejemben az, hogy kivegyem a gyerekeimet az iskolából. Több éves munka áll az intézmény létrejötte mögött, nem fogunk, mi szülők meghátrálni” – válaszolta a Maszol érdeklődésére Lázár Andrea, akinek két gyereke jár a gimnáziumba. Elmondta, bármi is lesz a továbbiakban, kitart az iskola és az intézmény igazgatója mellett. „Ismerem évek óta Tamási Zsoltot, nagyon alapos ember. Nem egyik napról a másikra jött létre ez a líceum, aminek a megalapításánál mindenre figyelt, a törvény minden betűjére” – vélekedett az anyuka. Arra a kérdésünkre, hogy a gyerekei mit észlelnek mindabból, ami most az iskola körül történik, elmondta, a kicsi második osztályos, vakáción volt a múlt héten, nem vett észre semmit, legalábbis nem adta jelét ennek. A nagy viszont már látja, hogy miről van szó, értelmezi is a látottakat és hallottakat. „Az unireások miatt van ez az egész cirkusz” – így fogalmaz otthon a gyerek. Lázár Andra a kommunikáció hiányát tartja a legrosszabbnak ebben az ügyben. A szülőket és a gyerekeket is elbizonytalanítja, hogy nem lehet tudni, mi következik. (Antal Erika)
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

A magyar közösségeket ért támadásokról beszélt Vincze Loránt Berlinben
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
Vincze Loránt szerint két fajta diskurzus érhető tetten a kisebbségvédelem területén: míg az egyik szerint a status quón nem kell változtatni, ugyanis az apró hibák ellenére is működőképes a rendszer, addig a másik megközelítés összehasonlító kontextusba helyezi a különböző európai megoldásokat. Az első kategóriában Franciaország negatív és Dél-Tirol pozitív példájára utalt a FUEN elnöke, a másodikban pedig a romániai magyarok helyzetét ecsetelte.
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
„Mit veszít a többség, ha a kisebbségnek jobb védelmet szavatol?” – tette fel az egyszerű kérdést a FUEN elnöke, konkrét példákat adva: „Mit veszítene a szlovák többség, ha magyarul is kiírná az utcaneveket vagy a vasúti megállók nevét? Mit veszít a román állam, ha engedné a közösségi szimbólumok szabad használatát?” – utalva a székelyföldi város- és megyeházák tanácstermeiből kitiltott székely zászlóra. „Mindenhol azt látjuk Európában, hogy a régiók és közösségek szimbólumai szabadon megjelenhetnek, és ez nem vesz el semmit a többségtől” – fogalmazott Vincze Loránt, aki szerint a kisebbség lojalitását és támogatását az állam csak megfelelő védelem biztosításával és problémamegoldó hozzáállással tudja elnyerni.
A magyar közösség sérelmei közül Vincze Loránt kiemelte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Elméleti Líceum ügyét is, amelyet aggasztónak tart, hiszen alig nyerte vissza az épület tulajdonjogát és az iskola működtetési jogát a Római Katolikus Egyház, a román igazságszolgáltatás lenullázná az egész folyamatot. Az erdélyi helyzetet feszültnek nevezte, hiszen a romániai magyarok aggódnak a közösségi vezetőket, az oktatási intézményeket és a közösségi szimbólumokat érő sorozatos támadások miatt. Vincze Loránt tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy holnap Marosvásárhelyen nagyszabású tüntetés lesz a magyar iskola védelmében.
A FUEN elnöke szerint fontos és időszerű az európai kisebbségvédelmi eszközök továbbfejlesztése, hiszen az Európai Unió kisebbségvédelmi politikája gyakorlatilag kimerül a politikai nyilatkozatok szintjén, miközben az Európa Tanács már ki akarja terjeszteni a Keretegyezmény hatályát a bevándorló, új kisebbségekre is, amellyel a FUEN és az őshonos nemzetiségek nem értenek egyet.
A romániai származású újságíró, Robert Schwartz által moderált panelbeszélgetés résztvevője volt még Bernd Fabritius, a német szövetségi parlament külföldi kulturális és oktatási politikájáért felelős biztosa, Rainer Hofmann, az EU Alapjogi Ügynökségének vezetőtanács-tagja, valamint Ján Varšo, a külhoni szlovákokért felelős szlovák állami kormányhivatal elnöke. A berlini konferencia a varsói Megemlékezés és Szolidaritás Európai Hálózat szervezésében, egyebeket mellett a FUEN és más neves európai kutatóintézetek, egyetemek és szervezetek partnerségével jött létre.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Kelemen Hunor december elsejéről: „Szimbolikus gesztusoktól még nem nyitnék pezsgőt”
Kelemen Hunor annak függvényében vesz részt jövőre a december elsejei állami rendezvényeken, hogy milyen lesz a román állam viszonyulása a centenárium perspektívájában a nemzeti kisebbségekhez. Az RMDSZ elnökét a román nemzeti ünnepről kérdeztük.
- Ha jól tudom, kapott meghívót az elnöki hivataltól a december elsejei nemzeti ünnep hivatalos rendezvényére. Ha nem éppen elsején ülésezne a MÁÉRT, eleget tenne a meghívásnak?
- Eddig is kaptam meghívót a nemzeti ünnep állami rendezvényére, és eddig sem vettem részt. Bizonyos történelmi eseményeket ugyanis a nemzetközösségek eltérően értékelnek. Ilyen történelmi esemény 1918. december elseje is. Minden többség felelős a területén élő kisebbségekért. A román állam pedig az elmúlt száz esztendőben rengetegszer gondoskodott arról, hogy az országban élő magyarok ne másként ítéljék meg 1918. december elsejét, mint ahogy most. A száz évvel ezelőtti ígéreteket nem tartották be, ezért szerintem az a normális reakció, hogy meg kell ugyan adnunk egymásnak a tiszteletet, de ez nem jelenti az, hogy kölcsönösen tudunk örülni egymás ünnepeinek. Azt várom a román államtól, hogy az 1918-as nagygyűlésen elfogadott dokumentumok követően, az akkori ígéreteket – lefordítva a 21-ik századra – betartsa. És ha betartja, akkor biztos eljön az idő, amikor 1918-ra is másként tekintünk, mint most. De ismétlem: ehhez kell tennie valamit annak, aki az ígéreteit nem tartotta be. Ezen senkinek nem kell felháborodni, őszinte, tisztességes beszédre van szükség ebben a kérdésben. Ebből kiindulva talán el lehet indulni egy olyan úton, amelynek végén változhat 1918 magyarok általi megítélése.
- Két RMDSZ-es önkormányzati vezető, Antal Árpád és Tamás Sándor is meghívót kapott a nemzeti ünnep sepsiszentgyörgyi rendezvényeire. A kampányra hivatkozva mindketten elhárították a meghívást, de azt nyilatkozták, hogy jövőre már részt vehetnek a rendezvényen, ha felszólalhatnak. Elképzelhető, hogy az RMDSZ elnöke is részt vesz jövőre a bukaresti hivatalos ünnepségen?
- Nem tudom azt most megmondani, hogy jövő ilyenkor hogyan járok el. A kérdés az, hogy mi fog történni a következő egy évben, milyen lesz a román állam viszonyulása a centenárium perspektívájában a nemzeti kisebbségekhez. Ha eljön az a pillanat, amit Antal Árpád és Tamás Sándor emlegetett, az azt is jelenti, hogy nyilvános beszédben, felszólalásban elmondjuk, miként látjuk 1918. december elsejét, de nem azzal a szándékkal, hogy a románokat sértsük, hanem az őszinte párbeszéd reményében.
- Egy kolozsvári román képviselőjelölt a román parlament többnyelvű feliratozására tett javaslatot egy kampányrendezvényen. Arra hivatkozott, hogy „legalább most, 100 évvel az egyesülés után, nem ártana betartani azt, amit 1918. december 1-jén Gyulafehérváron aláírtak”. Mihai Goțiu nagy eséllyel bejut a parlamentbe. Hogyan viszonyul a jelölt kijelentéséhez?
- Egy ilyen kijelentéshez nyilván csak igenlően lehet viszonyulni. Persze kérdés az, hogy van-e mögötte valós szándék. Számomra pedig leginkább az a kérdés, hogy amit Mihai Goțiu (akit inkább antikapitalista, anarchista, zöld aktivistának tartok, mint politikusnak), Sabin Gherman, Smaranda Enache, Valentin Stan mond, az nem csak szimbolikus gesztus-e? Mert magyarul feliratozni a parlament épületét, az szimbolikus gesztus. Számomra az a fontos, hogy román állam tartsa be az 1918-as ígéreteket, mert az nyilván már nem szimbolikus gesztust jelentene. Száz éve a teljes mértékű anyanyelvhasználat biztosítását ígérték az oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban, és ez a 21-ik századra lefordítva azt is jelenti, hogy Székelyföldön második hivatalos nyelvként elismerik a magyart, az ellenőrző könyveket magyar nyelven állítják ki az oktatásban, a hivatalos nyomtatványok többnyelvűek és még sorolhatnám. Tehát nem csak egy olyan szimbolikus gesztusra gondolok, hogy a parlament épületére felkerül magyarul a „parlament” felirat. Ha a Mihai Goțiu-féle kijelentések mögött az ígéretek betartása iránti nyitottság is van, akkor lassan csak lesznek partnerei annak, amiket mi mondunk, és lesznek partnerei a 21. századi európaiságnak a román társadalomban is. De attól még nem nyitnék pezsgőt, hogy ha a parlament épületére felkerül „parlament” felirat. A magyar közvélemény-formálók sokszor ott tévednek, hogy egy-egy ilyen kijelentés után bontják is a pezsgőt, és utána kapják a pofonokat, például a Traian Băsescu tíz esztendejét.
- A Jobbik szerdán Erdély több városában performansz keretében hívta fel a figyelmet arra, hogy 98 év alatt sem valósultak meg a gyulafehérvári nyilatkozat ígéretei. Ezt hogyan kommentálja?
- Az ígéretekre nekünk kell emlékeztetnünk a román államot, nem másoknak. Ezt az erdélyi magyaroknak kell megtenniük, és ezt meg is teszik. Ez a mi dolgunk, nem egy szélsőséges párt dolga.
Cseke Péter Tamás maszol.ro