Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cseke Erzsébet
3 tétel
2006. augusztus 23.
Immár ötödik éve gyermektáborba gyűjtenek a kisbaconi református egyház és a Bodvaj Egyesület jóvoltából 36 kisbaconi gyermeket, akik bepillanthatnak a báb- és színművészet titkaiba, de alkalmuk lesz népdal és néptánc tanulására is. A kis táborlakók zöme már évről évre visszajár Uzonkafürdőre, a Kálvin-otthonba. Cseke Péter, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színésze és neje, Cseke Erzsébet tanárnő már második alkalommal vállalták a gyermekcsapat szakmai irányítását. /(hecser): Paprika Jancsi öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./
2008. január 7.
A marosvásárhelyi közönség kedélyéről a Hahota Színtársulat évente igyekszik gondoskodni. Puskás Győző társulat-alapító és művészeti igazgató visszaemlékezett: a társulat 1985-ben alakult, nyáron, előadásaikat a szabad ég alatt tartották. 1988. május 9-én a Szekuritáté betiltotta tevékenységüket. 1991-ben a társulat újraalakult, március 12-én a Szakszervezetek Művelődési Házában színre vitték az új korszak első előadását, Csak az jöjjön, aki bírja címmel. Egy évvel később a társulathoz szegődött Jakab Zsombor szervező, aki igazgatta a társulatot, és szervezte az előadásokat. Még 1991-ben színre vitték a többfelvonásos vígjátékot, az I Love You-t. 1992-ben érte el a Hahota eddigi legnagyobb sikerét, Woody Allen Játszd újra, Sam című vígjátékával, amely öt év alatt 102 előadást ért meg. A kezdeti fanyalgások után a társulat nemcsak a közönség, de a szakmabeliek elismerését is elnyerte, több országos és nemzetközi fesztiválon nyertek különböző díjakat. Ma már hivatásos színészek is játszanak a társulatban: Székely M. Éva, Csergőffy László színművészek, Cseke Péter, Cseke Erzsébet és Puskás Győző bábszínészek. Erdély minden jelentős településén felléptek már, többször vettek részt külföldi turnén is. /Király K. László: Expressz hahotázóknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./
2011. november 25.
Szobrot avattak “Mesebácsinak” Érkeserűben
Bihar megye – Méltóképpen emlékezve “Mesebácsira” felavatták csütörtök délben Érkeserűben Számadó Ernő (1907-1983) író, költő mellszobrát. Pénteken szavaló, szombaton mesemondó versennyel folytatódik az ünnepségsorozat.
Az 1907. december 11-én Budapesten, Seligó Ernőként született, majd édesanyja neve után Számadó Ernőre “változott” költő kalandos élete során a második világháború után került Érkeserűbe, és lett ízig-vérig érmellékivé. Emlékének ápolása során nevét felvette a keserűi iskola, és évek óta a nevét viselő versmondó versenyt rendeznek, ami időközben mesemondóval bővült. Az idei eseménysorozat csütörtök reggel kezdődött, amikor az iskolában Faur-Kis Angéla vezetőtanár bevezetője után a székelyhídi dr.Wilhelm Sándor ny.tanár tartott előadást az érmelléki élővilágról. Ezt követően kiállításokat lehetett megtekinteni az iskola négy osztályában: az elsőben szövőszék állt, melyet Balajti Irén és unokája, Balajti Barbara működtetett; a másodikban Nyéki István a gyékényfonás fortélyait mutatta be; a harmadikban Pete Judit, Cséke Ilona, Cséke Erzsébet és Nagy Antónia kézimunkáit, míg a negyedikben Czirják Enikő hagyományos csipkékkel kombinált festményeit állították ki.
Érmellékivé vált
Még a kiállítást néztük, megérkezett Érköbölkútról Rákóczi Lajos tanár néhány diákjával, hogy részt vegyenek az ünnepségen. Rákóczi Lajos fotókat is hozott, melyek az első, 1997-es, általa szervezett Számadó-emlékünnepségen készültek. Mindezek után került sor a szoboravatóra az óvoda mögötti parkban. A megjelenteket Nyíri Sándor polgármester köszöntötte, közöttük Deák Árpád szobrászművészt. A polgármester falutörténeti napnak nevezte a tegnapit, már csak azért is, mert a község első szobrát avatták. Úgy vélte: méltó emléket állítanak a korabeli gyerekek által a szép meséi okán “mesebácsinak” nevezett Számadó Ernőnek, aki sem keserűinek, sem érmellékinek nem született, de példaértékűen azzá vált. Gellért Gyula diószegi lelkész felelevenítette: Számadó Ernőt 1956 után, az úgynevezett Érmihályfalvi Csoport tagjaként 25 év börtönre ítélték, amiből ötöt letöltött. Ennek ellenére nem panaszkodott, “a fájdalom nem temette be”, hanem “a virágos Ér partján” az Érmellék “kalevalai” hangulatát örökítette meg. Vannak társadalmi rendszerektől független értékek: hűség, tisztesség, becsület – ezeket az utókor mindig tiszteli az elődökben, fogalmazott Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Élethű szobor
Szabó Ödön hozzátette: az Érmelléken is egymás után állítjuk azokat az emlékjeleket, melyekkel letudjuk adósságainkat, de továbbra is kötelességünk nagyjaink emlékének, hagyományainknak ápolása. A költőt jellegzetes kalapjával, nyakkendőjével, egyéni arcélével megörökítő szobrot Szabó Ödön és Nyíri Sándor leplezte le, majd Gellért Gyula áldotta meg. Ezután a helyi iskola V.-VIII. osztályosai adtak elő műsort Balogh Katalin és Dandé Sándor tanárok vezetésével. A református egyházközség kórusának éneke után az ünneplők a temetőbe vonultak, ahol Számadó Ernő sírjánál a költő, író életútját felelevenítő beszéd, majd a kórus újabb éneke után megkoszorúzták a sírt. Az eseménysorozat pénteken a 80 V.-VIII. osztályos benevezett diákot felsorakoztató szavaló-, szombaton pedig az 53 I.-IV. osztályos kisiskolás részvételével zajló mesemondó versennyel folytatódik.
erdon.ro