Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. december 19.
Ezért támogatta az RMDSZ a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosítását
Az RMDSZ is megszavazta kedden a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet a szenátusban. Cseke Attila frakcióvezető szerint a törvénymódosítás az ügyészállam felszámolását célozza, és nem veszélyezteti a korrupcióellenes harcot.
A politikus a szavazás után közölte: a parlamentbe beérkező módosító indítványok számottevő részét a szakmai szervezetek kezdeményezték és tartották fenn, és a javaslatok többsége jól működő nyugat-európai modellt, tendenciát követ.
„Ezt a tendenciát bizonyítja az is, hogy sikerült megakadályoznunk, hogy a bírák és az ügyészek ne halmozhassák nyugdíjukat az állami szférából származó fizetéssel. A módosítások nem veszélyeztetik a korrupcióellenes harcot. Ezért az RMDSZ ma megszavazta a törvénymódosítást a végső döntéshozó szenátusban” – idézte a politikust az RMDSZ hírlevele.
Cseke Attila elmondta, az RMDSZ sem a képviselőházban, sem a szenátusban nem támogatta a tervezetnek azt az előírását, amely lehetővé tette volna, hogy egyszerre kapjanak fizetést és nyugdíjat azok a bírák és ügyészek, akiket nyugdíjazásukat követően tovább alkalmaznak. A képviselőházban nem, a végső döntést hozó szenátusban viszont sikerült elfogadtatnia az RMDSZ-nek a halmozás elleni érveit.
A szenátor kifejtette, a jogszabály értelmében még az államelnök sem szólhat bele a bírák és az ügyészek kinevezésének folyamatába: a bírákat és ügyészeket a Legfelsőbb Bírói Tanács nevezi ki. Az államelnök szerepe formális lett, a politikum nem szólhat egyáltalán bele ebbe. „Így a törvénymódosítás nemhogy politikai kontroll alá vonja az igazságszolgáltatást, hanem ellenkezőleg: függetleníti ezt” – magyarázta.
Eltávolítják a titkoszolgálatokat
Az RMDSZ szenátora hozzátette, a módosítások értelmében a titkosszolgálatoktól is függetlenedik az igazságszolgáltatás. Az ügyészi eljárásokat és bírói döntéseket nem sugallhatják vagy befolyásolhatják más intézmények, ezért a törvény ezután szigorúan bünteti, ha titkosszolgálati személyek megkörnyékezik a bírákat, ügyészeket. Emellett a bíráknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem dolgoztak és nem dolgoznak együtt a titkosszolgálatokkal.
Cseke Attila kiemelte, a törvénymódosítás bevezeti: bármilyen együttműködési megállapodás, határozat, protokollum, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vagy egy titkosszolgálat ír alá az igazságszolgáltatásért felelős intézményekkel, közérdekű információnak számít, nyilvánosságra kell hozni. Ez azért fontos, hogy ne lehessen ezeket az információkat titkosítani, mint eddig.
„Nem korlátozza a korrupcióellenes harcot”
A politikus szerint a törvénymódosítás nem korlátozza a korrupcióellenes harcot. „Egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes szabályozást fogadtunk el, amely a bírák és ügyészek karrierjének valós szétválasztását valósítja meg. Az ügyészek és a bírák egymástól függetlenek kell hogy legyenek, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Ez jelen pillanatban nincs így, ezért van szükség az igazságszolgáltatást működtető törvények módosítására” – jelentette ki.
Emlékeztetett, az ügyészek egyetlen jogállamban sem a bírói hatalom részei, Romániában mégis a teljes igazságszolgáltatási procedúra az ellenkezőjét sugallja: mintha az államot képviselő ügyész, a másik fél képviselője az ügyvéd fölött állna, a bíróval egy szinten. „Az ügyészeknek ugyanannyi joguk kell legyen, mint az ügyvédeknek” – hangsúlyozta.
Az elfogadott törvénymódosítás lehetőséget teremt a bírák és ügyészek felelősségre vonására súlyos gondatlanságból vagy rosszhiszeműségből eredő döntéseik miatt. Ha bizonyítottan egy bíró vagy ügyész mulasztásából szenved kárt egy romániai jogalany, az ügyben eljáró ügyészt vagy bírót felelősségre kell vonnia az államnak.
„Eddig az államnak nem volt kötelessége ezt megtenni, ezért nem alkalmazta. A károsult fél anyagi kárpótlásért az államhoz fordulhat, ezt követően az állam a pénzügyminisztériumon keresztül behajtja a jogalany kárát. Mindez bírósági eljáráson keresztül történik” – magyarázta a szenátor.
Fontos lesz a szakmai tapasztalat
Nyugat-európai modellt követ és a jobb szakmai felkészülést célozza, hogy a bírói és ügyészi képzést 2 évről 4 évre emelik, egy év gyakornokság helyett kettő lesz. A négyéves bírói és ügyészi képzés alatt, az egy éves elméleti képzés elvégzése után, félévente más-más jogi szakma területén kell gyakorlatot végezni.
„Az eddigi szabályozás szerint akár 25 éves korban is elérhető volt a bírói pálya. A válókereset tárgyalása például egyszerű pernek tűnhet, azt gondolnánk, ilyen esetben nem szükséges feltétlenül jelentős szakmai tapasztalat. Mégis az érintettek számára komoly következményekkel jár, azért fontos, hogy kellő tapasztalattal és rálátással rendelkező bíró ítélkezzen. A nyugat-európai államok többségében nemcsak a bíróvá válás korhatára jóval magasabb, 30–40 éves kora előtt senki nem léphet a pályára, de sok esetben több éves ügyvédi vagy ügyészségi előtapasztalatot is kérnek. Ez nem véletlen, hiszen az igazságügy szereplői, az ügyvédek, az ügyészek és a bírák közül ez utóbbiak azok, akiknek rangja és felelőssége a legnagyobb, hiszen ők ítélkeznek” – összegezte az RMDSZ szenátora. maszol.ro

2017. december 21.
Újabb igazságügyi módosítás – jöhet a bírákat és ügyészeket vizsgáló ügyészség
Újabb igazságügyi törvénymódosítást fogadott el szerdán a szenátus: a felsőház az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvény módosító tervezetet is megszavazta, így az a bírák és ügyészek jogállásáról szóló jogszabály módosításaival együtt az államfőhöz kerül kihirdetésre.
A szenátorok emellett délután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről szóló, 2004/317-es jogszabály módosításának vitáját is elkezdték. Az ellenzék azt indítványozta, hogy halasszák el a módosítások tárgyalását, ezt azonban az RMDSZ támogatta többség elutasította.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői eközben a karzatról követték figyelemmel a szenátus ülését, miután először nem akarták őket beengedni az ülésterembe. A párt szenátorai ugyanakkor az ülés idején többek között egy, a szónoki pulpitus mellett a párt két tagja által kifeszített vászonra öbbek között magyar nyelven is a módosítások elleni tüntetéseken alkalmazott „#Látunk” szlogent, valamint az utcai tüntetéseken készül fényképeket vetítették ki.
PSD-s honatyák erre később „Jobb PSD-snek lenni, mint szekusnak” feliratú molinkókkal válaszoltak. A tervezeteket végül a kormányoldal és az ellenzék közötti szóváltások közepette szavazták meg. A parlamenti különbizottság által elutasított módosító javaslatok közül egyet sem fogadtak el a végszavazáson.
Az USR bejelentette: az összes igazságügyi módosítást megtámadja az alkotmánybíróságon.
A vitával egy időben a Bukaresti Tudományegyetem jogi karának mintegy 250 hallgatója az alkotmánnyal a kezében némán tüntetett az egyetem lépcsőin.
Mint ismeretes, az ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt és a koalíciót támogató RMDSZ-t, hogy céljuk az igazságszolgáltatás alárendelése a politikumnak. Az igazságügyi törvények módosításait kidolgozó különbizottság kedden este fogadta el a két jogszabály módosításaira vonatkozó jelentéseket.
Az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló jogszabály többek között előírja, hogy létrehozzák a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt.
A részleg kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálása. A legfőbb ügyészség keretében létrehozandó új ügyosztály a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálásában illetékes lesz. Az RMDSZ által előterjesztett és elfogadott javaslat értelmében abban az esetben is ez az ügyosztály illetékes a nyomozásban, ha az ügyben más személyek is érintettek.
Egyébként Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden indoklást tett közzé arról, miért támogatta a szövetség a bírák s ügyészek jogállásáról szóló törvény módosítását. Szerinte a kedden megszavazott törvénymódosítás az ügyészállam felszámolását célozza, és nem veszélyezteti a korrupcióellenes harcot.
Az RMDSZ „az ügyészállam felszámolását” támogatta az igazságügyi módosítások megszavazásával Cseke Attila RMDSZ-es szenátor szerint azért támogatták a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását, mert a kezdeményezés az ügyészállam felszámolását célozza.
Pártbeli főnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán azt mondta: minden egyes cikkelyt meg kell vizsgálni, hogy vajon csökkenti-e az igazságszolgáltatás függetlenségét vagy a korrupcióellenes harc hatékonyságát, ugyanakkor úgy vélekedett: nem csökkenti. Rámutatott: egyensúlyra van szükség az ügyészségek és a bíróságok között.
Klaus Johannis államfő viszont úgy vélekedett: a módosítások miatt fennáll a veszélye, hogy Romániát ugyanúgy szankcionálni akarja majd az EU, mint Lengyelországot, a módosítások okaként pedig azt nevezte meg, hogy a büntetőügyes politikusok „egy kicsit bepánikoltak.” Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. december 22.
A parlament befejezte az igazságszolgáltatás átszervezését
Megszavazta a parlament szenátusa csütörtökön az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag utolsó tervezetét is.
A képviselőházban múlt héten már elfogadott törvényeket várhatóan nem tudja egyhamar hatályba léptetni a szociálliberális kormánytöbbség, Klaus Johannis államfő ugyanis, aki ellenzi a módosításokat, egy alkalommal megtagadhatja kihirdetésüket. Még arra is számítani lehet, hogy az ellenzék alkotmányossági óvással próbálkozik.
A reformcsomag szerint egyebek mellett külön ügyészség vizsgálná a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket, a legfőbb ügyészség újonnan alakítandó részlegének élére azonban nem az államfő, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) választana főügyészt.
Az RMDSZ támogatását is élvező balközép kormány nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam behajtsa az ügyészeken vagy bírákon azokat a kártérítéseket, amelyek kifizetésére – rosszindulatból vagy súlyos hanyagságból – helytelenül hozott döntéseik következtében kötelezték az államot.
Országszerte csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és „politikai pórázra” kötni az igazságszolgáltatást. A módosításokat a bírák és ügyészek szakmai szervezetei sem támogatják, egyes bíróságok alkalmazottai pedig maguk is demonstrálni kezdtek.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint 27 év után végre megvalósul a vád és a védelem erőviszonyának egyensúlya a romániai tárgyalóteremben.
„Az ügyésznek és az ügyvédnek ugyanolyan eszközökkel, jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkezniük, és ezt az elvet a tárgyalóterem berendezésének is tükröznie kell, az ügyésznek nem a bíróval, hanem az ügyvéddel kell egy szinten helyet biztosítani. Ma ez sajnos nem így történik nagyon sok bíróságon, a kommunista rendszer egyik örökségeként az ügyész a bíró mellett foglal helyet. Ez sehol a világon nincs így” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.
A szociálliberális koalíció nemcsak átszervezni akarja az igazságszolgáltatást, hanem elkezdte a büntető eljárásjog módosítását is, arra hivatkozva, hogy az állandósult „bilincscsörgetés” és a médiának már a bűnvádi eljárás elején kiteregetett ügyészségi „leleplezések” közepette ma már nem érvényesül az ártatlanság vélelme. MTI; Népújság (Marosvásárhely)