Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cseh Gyopárka
1 tétel
2015. augusztus 4.
MADISZ úszótábor Szentegyházán: oktatás mellett csapatépítő játékok és csillagles
A Medgyesi MADISZ (a MIÉRT tagszervezete) a Kisebbségek Európája projekt keretén belül 2015. július 26. és augusztus 1. között szervezte meg az V. Úszótábort. A szentegyházi eseményen Szeben megyéből – Medgyes, Nagyszeben, Erzsébetváros, Szentágota, Kiskapus, Mihályfalva, Berethalom, Küküllőalmás – valamint Hargita és Kovászna megyéből összesen 72 fiatal vett részt.
Idén a szervezők számos meglepetéssel készültek, hiszen a napi úszásoktatás mellett – ahol a táborozók úszni tanultak vagy az úszástechnikájukat fejleszthették –, csapatépítő játékokon vettek részt. Mindezek mellett délutánonként előadások és sokféle tevékenység zajlott.
Első este megadott címek alapján állítottak össze és adtak elő különféle történeteket a fiatalok. Hétfőn délután közösen állítottak fel egy jurtát, közben legendákat és meséket hallgattak, majd az íjászatot is kipróbálták. Kedden délután egy igazán érdekes előadást hallgattak meg: Cseh Gyopárka a csillagászatról és a csillagokról beszélt a résztvevőknek. Este pedig népzenére táncoltak a táborlakók. A szerda délután a bűvészkedésről szólt: Varga Attila számos trükköt mutatott be a résztvevőknek, akik nagyon figyelmesen követték az előadó mozdulatait. Ahogy az első csillag és a Hold megjelent, rögvest távcsőbe kukkantottak a táborozók – az est további része a csillagok nézésével telt.
Szabadság (Kolozsvár)