Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cseh Gergő Bendegúz
1 tétel
2008. december 18.
Hét volt kommunista ország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei december 16-án Berlinben bejelentették, hogy „hálózatba” tömörülnek az együttműködés javítása és a történelmi kutatás megkönnyítése érdekében. A hálózat, amelyben a német (volt NDK-s), lengyel, cseh, szlovák, magyar, bolgár és román intézetek vesznek részt, hallhatóbbá teszi majd Európában azoknak a hangját, akik országukban ezzel a kérdéssel foglalkoznak – mondta újságíróknak Marianne Birthler, a Stasi archívumát kezelő német intézet illetékese. A Titkosszolgálati Levéltárakkal Foglalkozó Hivatalos Szervek Európai Hálózata nevű új képződménynek koordinációs csoportja lesz, amelynek feladata, hogy évente konferenciát szervezzen. A hálózaton belül információcsere folyik majd a levéltárak, a jogi szabályozások, a történelmi-politikai oktatás és a kutatás területén. A hálózatban részt vevő országok eddig különbözőképpen kezelték az archívumokat, de remélik, hogy kölcsönösen hasznos lesz a területen folytatandó tapasztalatcsere. A kelet-európai diktatúrák maguk is igen szorosan együttműködtek egymással, tapasztalatot, módszert és kapcsolatot cserélve, jelezte a tanácskozás magyar résztvevője, Cseh Gergő Bendegúz /Budapest/, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egyik vezető munkatársa. A hálózat célul tűzte ki, hogy azok az állampolgárok, akiket több kommunista országban megfigyeltek, egyazon eljárás keretében jussanak hozzá valamennyi aktához. Ez jelenleg még nem lehetséges. /Összefognak a kommunizmus politikai rendőrségének archívumait kezelő intézetek. = Transindex. ro, dec. 18./