Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Cseh Ferenc
2 tétel
2016. március 11.
Hitélet – Piaristák az 1848-as forradalom és szabadságharcban
Ma már kevesen tudják, hogy az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc idején mintegy tíz piarista paptanár működött a honvédsereg és a nemzetőrség tábori lelkészeként. A legnagyobb hírnévre közülük Erdősi (Poleszni) Imre tett szert, aki 1849 januárjában Selmecbányán állt be a Guyon Richárd vezette feldunai hadtest nyolcadik dandárjába. Rendtársai közül tucatnyian egyszerű honvédnek álltak (közülük ketten a rendet is elhagyták), a kolozsvári és szegedi piaristák pedig 1848 őszén nemzetőrként harcoltak.
Megtiltották a novíciusok felvételét
A feldunai hadtestnél Erdősi Imre február 5-én kulcsszerepet játszott a branyiszkói ütközetben, ahol keresztjével a hágót támadó hadoszlop elé állt, és „Előre, utánam, velünk az Úristen” bátorítással győzelemre vezette a honvédzászlóalj zólyomi önkénteseit. Mindez természetesen kemény megtorlást vont maga után. Cseh Ferenc kolozsvári házfőnököt már 1848 novemberében elfogta az osztrák hadsereg, Petlanovics Alajost és Perlaky Lászlót 1849 elején Pesten, illetve Budán tartóztatták le a szabadságharcot éltető megnyilatkozásaikért. Utóbbit nyolc évnyi várfogságra ítélték, de 1850 júliusában kegyelemmel szabadult. A szabadságharc bukása után a harcokban részt vevő piaristák ilyen súlyos büntetést már nem kaptak, de a tanítástól néhány évre eltiltották őket. Sőt 1849. augusztus 26-án Geringer Károly császári helytartó Palotai József tartományfőnököt is elmozdította hivatalából, majd szeptember 6-án letartóztatta. Két hónapig volt vizsgálati fogságban, míg november 15-én ártatlannak nyilvánították és szabadlábra helyezték.
Az osztrák kormányzat a piarista rend eltörlését is fontolgatta, és ennek első lépéseként 1850. január 21-én megtiltotta a novíciusok felvételét. Ekkor azonban éppen azok álltak a piaristák mellé, akikkel 1848-ban a szerzetesi ruha és hittantanítás elhagyásának kérdésében szembekerültek, azaz a magyar főpapság és kiemelten az újonnan kinevezett hercegprímás, bíboros, Scitovszky János (1785–1866) esztergomi érsek. A prímás a rend általános vizitátoraként felkereste a rendházakat, majd 1852. szeptember 1-jére káptalant hirdetett Vácra, ahol az 1848-as reformereket kirekesztve Nagy Pétert választották tartományfőnöknek. Így sikerült megakadályozni a rendtartomány megszüntetését.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 20.
Lóháton az ezeréves határon
Hagyományos és új játékokkal, változatos vetélkedőkkel, lovasbemutatóval, lovaglással fűszerezett gyereknapot szervezett a zabolai Négyháznál működő Sacramento Lovasklub. Igaz, az eső beleszólt, így egy héttel csúszott az esemény, a június elseje utáni hétvégére kellett halasztani. Akkor is borongósan indult a nap, de a siker nem maradt el. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is jól érezték magukat, örvendtek a mindenkit megszólító rendezvénynek. Az esemény apropóján Cseh Ferenccel, a lovarda tulajdonosával beszélgettünk az orbaiszéki lovasok életéről.
A Sacramento Lovarda három évvel ezelőtt létesült. Lipicai lovakkal foglalkoznak, az első paripáik a dálnoki ménesből származnak, az ottani vérvonalat viszik tovább. Mént nem tartanak, nincs valódi igény a törzskönyves lóval való fedeztetésre, kicsi állományukban nem éri meg saját használatra tartani, hamar fennállna a rokon kereszteződés. Cseh tudomása szerint Orbaiszék települései között még Zágonban működik lovarda, de a Sacramento Lovasklub és Lovarda edzési lehetőségeit és módszereit tekintve egyedi a környéken.
Húsz gyerek edz folyamatosan náluk, felkészítésüket Bartos Miklós végzi – tudtuk meg a tulajdonostól. Kovásznáról, Kézdivásárhelyről, a környező falvakból jönnek a tanulók, akiket a díjugratás titkaiba is bevezetnek. A kezdők futószárazással indítanak, majd korosztály és tudásszint szerint megszabott csoportokban edzenek. A haladók akár tereplovaglást is igényelhetnek – mondta el Cseh Ferenc. A legjobb diákok mutatták be tudásukat a lovas gyereknapon. Zene, tánc és lovaglás ötvözeteként karusszelt adtak elő, ügyességi versenyen mérkőztek meg, ugratóbemutatót is tartottak. Az ilyen és hasonló lovas eseményeken túlmenően nagy álmokat dédelget Cseh Ferenc: végig akarják lovagolni az ezeréves határt! Megvalósítható az álom, van kapcsolat, minden bizonnyal sor kerül az eseményre – szögezte le a tulajdonos.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)