Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csegezi Zsuzsa
1 tétel
2016. július 27.
Fehér megye: szórványban jobb eredmény
Mondhatni, hogy jól teljesített a szórványban a Fehér megyei magyarság a helyhatósági választásokon való részvétel tekintetétben, hiszen a legnagyobb arányban mentek el szavazni, és 57%-os részvételével első helyen áll Erdélyben. Ez egy nagyon szép teljesítmény egy szórványvidéktől, ha figyelembe vesszük azt, hogy csak egy másik megyében, Szatmáron haladta meg a mutató az 50%-os (52%) arányt a választáson való részvétel, máshol mindenütt ennél kevesebb volt, és meglepő módon a székely megyék a sereghajtók. Fehér megye önkormányzati képviselői még július elején gyűltek össze Nagyenyeden a választási eredmények hivatalos beszámolójára. Az eseményen részt vett Kovács Péter, az országos RMDSZ ügyvezető elnöke, aki megköszönte a jelenlevő képviselők, önkormányzati vezetők kitartó munkáját, amely 2016-ban meghozta gyümölcsét. Kovács Péter külön gratulált két hölgynek, Lőrincz Helgának és Csegezi Zsuzsának, akik az idéntől Nagyenyeden alpolgármesteri, illetve Székelykocsárdon polgármesteri tisztséget töltenek be. „Utóbbi eset jó példa a tömbmagyarság számára is, hiszen több éves kitartó munkával, közösségépítő projektek megvalósításával, no meg a magyarság összetartásával olyan településeken is választást nyerhetünk, ahol a magyarság számaránya alig haladja meg a 25%-ot” – hangsúlyozta Kovács Péter.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)