Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csécs Márton Lőrinc
12 tétel
2011. június 6.
Búcsú az egyetemtől
Ballagtak a sapientiások
A hagyományhoz híven idén is többnapos rendezvénysorozat keretében búcsúztatta közel kétszáz végzősét a hét végén a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara.
A ballagási ünnepség első mozzanataként csütörtökön délután az egyes szakok végzősei a négy évig a Sapientia otthonaként szolgáló Deus Providebit Háztól kikocogtak a koronkai campusig, ahol tábortűznél szalonnasütéssel és hajnalig tartó bulival pihenték ki a szaladás fáradalmait.
Tíz év tíz percben
Pénteken már ünneplőbe öltözve jelentek meg a ballagók a Nemzeti Színház nagytermében, ahol ünnepélyes keretek között adták át nekik a díszokleveleket. A gálaesten elsőként dr. Hollanda Dénes szólalt fel, akinek a fáradságos munkája és kitartása eredményezte, hogy a magyar fiatalok Marosvásárhelyen felsőoktatásban anyanyelvükön tanulhatnak. A diákok körében nagy népszerűségnek örvendő professzor már az elején megjegyezte: nem könnyű feladat eleget tenni a felkérésnek, hogy az elmúlt 10 év legjelentősebb mozzanatait 10 percben összefoglalja.
– Végre az álmunk valóra vált, olyan egyetemet hoztunk létre, amelyért Marosvásárhely magyar lakossága 1990-ben könyvvel és gyertyával vonult ki az utcára… A diákokkal együtt alakítottuk ki az egyetem arculatát a kezdetekkor, és lám, ma a diákok szerveznek mindent. Diákjaink mindig is be voltak vonva minden aktivitásba, ezért úgy érzik, hogy az egyetem az övéké. A siker fő titka, hogy Sapientia közössége olyan, mint egy nagy család, a titkárnők is úgy beszélnek a hallgatókkal, mint saját gyerekeikkel – fogalmazott a nyugalmazott dékán, majd atyai jóindulattal szólt a végzősökhöz: – Vigyázzatok arra, hogy mindig egyenesek és becsületesek legyetek bármilyen körülmények között, mert az ember pillanatok alatt semmivé válhat, ha ezekről megfeledkezik.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere az elmúlt 20 év legnagyobb megvalósításának nevezte a Sapientia létrehozását Vásárhelyen. Önmaguk, merész gondolataik felvállalására buzdította a végzősöket, hiszen ha egykor nem vállalták volna fel a merész tervet, az önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen ma is csak álom volna.
A Sapientia felnőtt
A szó szerinti ballagási ünnepségre szombat délelőtt került sor az egyetem ünneplőbe öltöztetett koronkai campusában. A családias hangulatú rendezvényt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke nyitotta meg.
– Nemrég a kommunikáció szakos hallgatókkal beszélgetve megkérdeztem, mi az, ami leginkább foglalkoztatja őket. Válaszaikból kiderült: az, hogy mi lesz velük, amikor elvégzik az egyetemet. 3 év alatt nem lehetett mindent megtanítani. Az alapfogalmakat igen. Nekünk az volt a feladatunk, hogy elindítsunk az élet útján, most ti kell kamatoztassátok az itt kapott alapot – fejtette ki beszédében Kató Béla.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az egyetemi élet legszebb pillanatának nevezte a ballagást, ám beszédében a még fennálló nehézségekről is szólt. – Remélem, ez az utolsó alkalom, amikor ahelyett, hogy helyben államvizsgáznátok, hogy itt vennétek részt mesteri, doktori képzésen, máshová kell menjetek. A rektort Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Pásztor Gabriella államtitkár, majd a “nagytestvér”, a Partiumi Keresztény Egyetem nevében Tolnai István követte a felszólalók sorában. A történelmi egyházak részéről Ötvös József református esperes, Oláh Dénes plébános, Papp Noémi evangélikus lelkész és Csécs Márton Lőrinc unitárius segédlelkész kérték Isten áldását a végzősökre.
A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) nevében Horváth Attila Zsolt szólt ballagó társaihoz. – Érzelmeitek vegyesek. Érzitek, hogy újra vágytok, de azt is, hogy hiányozni fognak a társak, a büfé, a közös bulik. De ne feledjétek, a Sapientia, mint egy nagy család, mindig hazavár – hangzottak a biztató szavak.
Dr. Székely Gyula, a Műszaki és Humántudományok Kar dékánja az eddigi félsikerek és elégtételek mérlegét vonta meg. Elégtételként említette, hogy tavaly beindult a közegészségügyi szak, ami országszinten csak itt működik, valamint a számos szakmai konferenciát, amelyeknek a marosvásárhelyi intézmény adott otthont.
– Mondhatjuk, hogy a Sapientia felnőtt. Az elmúlt tíz év alatt a Sapientián meghonosodott a minőségre való törekvés, az önszerveződés, a hagyományok tisztelete. Kívánom, hogy legyetek aktív véleményalkotó tagjai a társadalomnak – zárta beszédét a dékán, majd a tanszékek vezetői vették át a szót.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 24.
Megtöbbszöröződött Kisadorján lakossága
Vasárnap falutalálkozót tartottak a Nyárádmente legapróbb településén, Kisadorjánban, amelynek monográfiáját is bemutatták ebből az alkalomból. Néhány órára ötszörösére növekedett a falu lélekszáma, s bár senki nem hitte volna, hogy egyszer ismét megtelhet a templom, ez a csoda megtörtént a hétvégén.
A falu maroknyi lakóját, a hazatérőket és vendégeket Csécs Márton marosvásárhelyi segédlelkész köszöntötte az unitárius templomban, és a zsidók babiloni fogságának példázatával kifejtette: az itteniek többségének is idegenben van az otthona, de visszavágyik oda, ahol először érezte a virág, fű, föld illatát, a nap melegét, hallgatta a táncoló bárányok bégetését és mindent, ami az otthont jelenti. A hazatérők a templomban most egy pillanatra tekintetükkel végigsimogatják a roskadzó falakat, a csillagos mennyezetet, míg az átkarolja őket, mint anya a gyermekét.
A történelem azon van, hogy felszámoljon egy magyarlakta közösséget, de ha az nem adja fel, hanem álmodik, remél, akkor nem halhat ki. Bár egy világ már letűnt, azért szabad ismét álmodni. Nemcsak a falu határa termékeny, hanem fiai, leányai lelke is, és példák egész sora mutatja, hogy aki kitart, amellett ott van Isten is, hiába kárrog az elmúlást jelző varjúhad. Habár huszonhét év alatt harminckét családfő halt meg, a faluban még van élet, gyermekhang, a határban olyan értékek vannak, amelyek idecsalogatják a turistákat. Kívülállóként a szolgálatot végző lelkész kifejtette azon reményét, hogy a kisadorjániak meghallják a templomi csend szavát, nem adják fel, és a mostani esemény is jó alkalom az egymással és Istennel való találkozásra, az álmodozásra és az élethez szükséges erő keresésére.
Kismonográfia a faluról
A hétvégi falutalákozó megálmodója és kivitelezője, a Marosvásárhelyen élő Kisadorjáni Szilágyi Domokos könyvbe foglalta a település múltját. Az Itt születtem, ez a hazám című munkát László Márton történész méltatta. A nyolcvanhat éves szerző néhány éve hazatérve olyan élményeket élt át, amelyek arra késztették, hogy elkészítse a falu kismonográfiáját. Ebből megtudhatjuk, hogy a falu már a 12. században létrejött és az Adorján nemzetség ősi fészke volt. De a falu íratlan szabályairól, hagyományairól, egyházi és közösségi életéről, gazdálkodásáról, egykori zenekaráról és a kommunizmus időszakáról egyaránt ízelítőt kapunk. Az anyagot rengeteg fotó illusztrálja, olyan, mint „egy jóalbum”. Azt is megtudjuk belőle, hogyan hallgatták az egyetlen rádióban a lakosok 1940-ben, hogy falujukat a bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolták, azt is, hogyan készültek a magyar honvédek fogadására, amelyre Nyárádszeredában került sor. Amikor 1944-ben a német hadsereg visszavonult, adorjáni katonák is jelen voltak Nyárádszeredában a Nyárád-híd felrobbantásánál. A falu fénykora a 20. század elejére tehető, még 1941-ben is 140 fő volt a lakossága, ám 1977-ben 103, 1992-ben 68, 2009-ben pedig csupán 20 (!) lakosa volt a Farkasok, Tőkések, Szilágyiak, Adorjániak egykoron virágzó falujának, amelyet Erdély gyümölcsöskertjének is tartottak.
Ajándék a szülőfalunak
Beszédében Szilágyi Domokos elmondta: 1991 után másodszor szervezték meg a falutalálkozót a barátság, a rokoni kapcsolatok ápolása és a szülőföld szeretetének éreztetése céljából. „Együvé tartozunk, egyek vagyunk” – véli az elszármazott szerző, aki a hétvégi ünnepséget és a monográfiát köszönetnek és búcsúzásnak szánta, mert úgy érzi, az idő eltelt, és a „kaszás” körülötte sündörög. Ezért minden kisadorjáninak és azoknak, akik e faluhoz kötődőnek tartják magukat, egy-egy ajándék példányt nyújtott át.
„Legyen a feltámadás napja”
Hegedűs Tivadar szentháromsági-kisadorjáni lelkész, házigazda elárulta: az ünnepség megszerveszésére alig tíz napjuk volt, ennek ellenére további találkozók megrendezésére buzdított, amelyek szebbé, tartalmasabbá teszik e közösség napjait. Úgy véli, a hazatérők új erőt, szemléletet is hoznak magukkal, ezért ezek a találkozók a párbeszéd, emlékezés mellett a tervezés, a falu feltámadásának első napjai is lehetnek.
A templomi ünnepség után a közösség a helyi világháborús hősök emlékművéhez vonult, ahol koszorúzásra, főhajtásra került sor. Sándor Szilárd volt helyi lelkész szerint minden név egy érzés, de ezeket nemcsak kőbe, hanem szívünk hústábláira is fell kell vésni, mint a szeretet parancsait. Biztos talajon állunk, mert múltunk gyökereivel szívjuk magunkba a hitet és a jövőre tekintünk, és amikor ezen a helyen megállunk, a hősök, a múlt és jövő előtt adózunk, amellyel kitüntetett minket az Isten – fejtette ki a lelkész. Ezután Kossuth-nótákat és a himnuszokat énekelték el, Simon Boglárka többször is szavalt az ünnepség során, ugyanígy Fekete Izabella is.
Az ünnepség végén mindenkit Farkas Erzsébet portájára hívtak ebédre, de a faluban további két helyen is asztalt terítettek a hazatérőknek és vendégeknek az adorjániak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2012. július 25.
"Indulj, és menj haza…"
Kisadorjáni Szilágyi Domokos ajándéka
Sokat látott, múltképektől mindegyre elhomályosodó tekintetek és fiatal, üde arcok fényében fürdött múlt vasárnap a kisadorjáni unitárius templom. Évek, évtizedek sokasága, és ki tudja, hány száz kilométer futott itt egymásba ezen a délutánon. Az együttlét ünnepét – akárcsak huszonegy évvel ezelőtt, 1991 augusztusában – a falu szülötte, Kisadorjáni Szilágyi Domokos hívta életre. A 86 éves Domi bácsi, mint mondta, búcsúzni jött haza, de nem üres kézzel. A nyárádmenti település történetét, Itt születtem, ez a hazám című nyomdafriss alkotását hozta el ajándékul mindazoknak, akik úgy érzik, Kisadorjánhoz tartoznak. A népességében egyre zsugorodó falucskának Csécs Márton marosvásárhelyi unitárius lelkész kínált szolgálatával lélekerősítőt a találkozás első perceiben.
– Ha ez a templom beszélni tudna, szép dolgokról szólna, gyermekkoráról, ifjúkoráról. Ha lenne szeme, könny csillanna meg benne, amiért újra ennyien léptétek át kapuit. Ha lenne karja, átölelne titeket – mondta az igehirdető, aki a kisadorjániakat Dániel próféta első könyvének verseivel a hagyományaikhoz, imáikhoz leigázva is hű maradó ószövetségiekhez hasonlította.
Az istentisztelet után a helyi unitárius lelkész, Hegedűs Tivadar köszöntötte az egybegyűlteket.
– Közösségünk értéke, szépsége lassan azon múlik, hogy hogyan tudjuk megszólítani az elszármazottakat. Arra kérnék mindenkit, aki valamilyen módon kötődik a falunkhoz, hogy segítsen megtartani ezt a közösséget. Ne csak Erdély gyümölcsöskertje legyen Kisadorján, hanem szellemi értékeinek őrzője is.
A továbbiakban egy falubeli kislány Wass Albert Dalol a honvágy című versét szavalta, majd László Márton történész- levéltáros méltatta a település csaknem fél évezredét átfogó, kivitelezésében is különleges művet. A történész a szerző szavaival idézte fel a könyv előzményeit.
"2006-ban, egy gyönyörű nyári délutánon hazalátogattam szülőfalumba. (…) A gondolat úgy jött, mint egy szigorú parancs, mintha valami túlvilági, vagy valami bentről jövő hang azt súgta volna a fülembe: indulj, és menj haza. (…) Amikor megláttam a falut és annak határát, a szó klasszikus értelmében megcsodáltam. Életemben most először. (…) Ezen látogatásom után elhatároztam, hogy megírom kihalófélben levő falum történetét. Valamikor szép és gazdag falu volt, azt mondták az emberek: ez a falu aranybánya. Valóban az volt. Jól termő földje, gazdag állatállománya, csodálatos szőlő- és gyümölcstermése, és minden egyéb, amire a lakóinak szüksége volt. Ma mindez csak emlék. Írásommal azt szeretném elérni, hogy legalább ez az emlék megmaradjon."
A méltató az embereknek, szokásoknak és a tájnak is emléket állító, olvasmányos, anekdotákban gazdag, számos fényképpel illusztrált mű érdekességeire hívta fel a figyelmet. Kik voltak a falu földesurai és jobbágyai, hogyan alakult nemzetiségi és felekezeti összetétele, gazdasági és művelődési élete, hadtörténete az idők során, kik maradtak helyben és kik telepedtek be a faluba a rendszerváltás után, hogyan változott a kisadorjáni házak tulajdonjoga, minderre választ kaphat az olvasó – tudtuk meg László Mártontól, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy míg 1850-ben 101 lakosa volt, 1992-ben 65-en, 2009-ben pedig mindössze húszan lakták Kisadorjánt, amely etnikai szempontból, a megyei adatokkal összevetve, megmaradt magyar településnek. A történész ismertetője végén újra a szerző – ezúttal a könyv kiadására vonatkozó – szavait idézte: "Anyagi támogatást nem kértem és nem kaptam senkitől".
Az átfogó bemutatót követően Simon Boglárka, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színinövendéke Vörösmarty Szózatát szavalta, majd Kisadorjáni Szilágyi Domokos szólt az ünneplőkhöz. Domi bácsi a falutalálkozók fontosságáról beszélt: "legalább ne felejtsük el egymást, legalább ismerjük meg egymást".
– Ezzel a találkozóval azt akartam, hogy megmozgassam, felrázzam a szülőföld iránti szeretet érzését – tette hozzá, majd új – második – könyve megszületésének körülményeire emlékezett:
– Rengeteg anyagot kellett felkutatnom, összegyűjtenem állami és egyházi levéltárakból, könyvtárakból. Szerencsémre megismerkedtem és barátságot kötöttem László Márton történész úrral, aki szívvel-lélekkel mellém állt. A könyv címével figyelmeztetni akartalak benneteket is, nemcsak magamat, hogy ezt így tudjátok és így érezzétek. A borítólap templomunkat ábrázolja, és körülötte, illetve a hátlapon fák gyökerei láthatók, melyek a mi gyökereinket jelképezik, azokat a gyökereket, amelyek mélyen lenyúlnak, és amelyeket ápolni, öntözni kell, hogy ne száradjanak ki.
A templomban töltött két óra ajándékozással zárult, mindenki, aki úgy érezte, hogy a faluhoz tartozik, hazavihetett egy példányt Domi bácsi könyvéből. A templomból az első világháborúban elesett kisadorjániak emlékművéhez vezetett az út. Itt Hegedűs Tivadar és a község korábbi lelkésze, Sándor Szilárd koszorút helyezett el.
– Minden név egy kőbe vésett érzés. De nem csak a kőbe kell bevésnünk érzéseinket – mondta Sándor Szilárd. A lelkipásztor így zárta gondolatait: – Legyen erős várunk nékünk Isten.
Az emlékezők Simon Boglárka tolmácsolásában meghallgatták Ady Intés az őrzőkhöz című versét, aztán a Kossuth-nótával, a Himnusszal, illetve a Székely himnusszal adtak hangot összetartozásuknak. A falutalálkozó végén mindenki Farkas Erzsike néni udvarára indult, ahol terített asztal várt az ünneplőkre.
Nagy Székely Ildikó

2012. augusztus 9.
Elrajtolt az EMI-tábor Borzonton
A Széki Néptánccsoport lépett színpadra tegnap a 8. EMI-tábor nyitányaként, majd egyházi áldással és a házigazda Gyergyóalfalu elöljáróinak, illetve a szervező Erdélyi Magyar Ifjak elnökének beszédével kezdődött el a fesztivál.
Öt nap alatt háromszáz meghívott áll a hallgatóság elé a sátrakban és a színpadokon. Tegnap délután viszont azt tapasztaltuk, hogy viszonylag kevesen táboroznak Borzonton, a szervezők adatai szerint délutánig mintegy hétszáz táborozó kapott karszalagot, de ez a korábbi években is hasonlóan alakult, a tömeges érkezést péntekre, a hét végére várják.
A megnyitón Lovassy Cseh Tamás, az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője felsorolva a korábbi hét EMI-tábor jelmondatait. Kifejtette, a tábornak missziószerepe is van, megerősíteni a magyarságtudatot a fiatalokban. Az idei rendezvény mottója a Mindszenty Józseftől vett gondolat: „Higgyünk népünk fölemelkedésében”. Lovassy Cseh Tamás elmondta, az idei üzenet az, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe. Ugyanakkor hangsúlyozta, bízik abban, hogy a közéleti személyiségek, politikusok közül mindenki eleget tesz a meghívásnak, és „nem félnek megjelenni az EMI-táborban”.
A megnyitón beszédet mondott Gáll Szabolcs és Bege László, a házigazda község, Gyergyóalfalu polgármestere és alpolgármestere is. Kifejtették: az, hogy az EMI tábor Borzontra költözött, nagy kitörési lehetőség a gyergyószéki településnek, de éppen ilyen előnyös a tábornak is, hiszen valóban jó körülmények között folyhat a program a Dorka Panzió területén. Gáll kifejtette, az előadások értékteremtést jelentenek, „az itt elhangzó gondolatoknak azonban tettekké kell válniuk”.
A táborlakókra Csécs Márton unitárius lelkész adott áldást. Prédikációjában kifejtette, a tábor szellemiségének, az itt elhangzó előadásoknak és a táborozók viselkedésének is arra kell utalnia, hogy fel se merülhessen senkiben a „bezzeg, ezek a mai fiatalok” szólása. Mint hangoztatta, a tábornak példának kell lennie arra, hogy a fiatalok képesek kimozdulni a tunyaságból, illetve hogy nemcsak szórakozni, „bizonyos termékek forgalmát növelni” gyűltek össze. A lelkész szerint a nemzeti értékek követésének kell lennie az EMI-tábor lényegének.
A táborba egyébként tegnap folyamatosan érkeztek a Gyergyószentmiklósról indult autóbuszok, a legnagyobb érdeklődést természetesen az esti koncertekre várják. Tegnap lapzártánk után a tervek szerint a Beatrice koncertezett, ma a Kárpátia lép fel, pénteken az Akusztika, azaz Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós közös fellépése jelenti a fő műsorszámot, szombaton a Kormorán, vasárnap pedig az Ossian és a Moby Dick csap a húrok közé. A szervezők szerint az előadósátrakban szombaton lesz a legnagyobb tumultus, amikor többek között Vona Gábor Jobbik-elnök a politika, Berecz András mesemondó pedig a nemzeti kultúra iránt érdeklődők figyelmére számíthat.
Krónika (Kolozsvár)

Tömény történelem (Nyolcadik EMI-tábor)
Alig nyitották meg hivatalosan tegnap a nyolcadik EMI-tábort, Raffay Ernő történész előadásával máris belevágtak a sűrűjébe: a fősátorban tömény „trianoni” történelemórán vehetett részt a nagyszámú hallgatóság. A rendezvény Higgyünk népünk fölemelkedésében mottójú, Borzont határában, a Dorka fogadó területén zajlik, nemzetben gondolkodó fiatalok találkahelye, ahol sorskérdéseinkkel foglalkoznak.
Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt – idézte az apostolok cselekedeteit Csécs Márton unitárius lelkész, majd áhítatában arra buzdította a jelenlévőket, ne csak bulizannak, hanem merítsék lelküket a megismerés és az értékteremtés közösségi élményébe. A hivatalos megnyitón Gáll Szabolcs gyergyóalfalusi polgármeter mint házigazda, Bege László alpolgármester mint az EMI-táborok egykori résztvevője köszöntötte az egész Kárpát-medencéből összegyűlt fiatalokat. Lovassy Cseh Tamás, az EMI-elnöke pedig, felidézve az eddigi táborok mottóit, annak a reményének adott hangot, hogy az idei is közvetlen, őszinte nemzetpolitikai műhellyé válik.
A fősátor első előadójaként Raffay Ernő történész Nagy-Románia megteremtésének, vagyis a Trianon előtti időszak körülményeit vette számba, Koszta István hadtörténész pedig – kissé más szemszögből – az akkori román politika törekvéseiről beszélt.
A Trianonhoz vezető út külső és belső körülményei közül a téma kutatójaként ismert történész csak néhányat említett előadásában. Az első világháború előtti geopolitikai helyzet, a nagyhatalmak – a központi és az antant – között kialakult, a világtörténelem első fegyverkezési hajszája csak az egyik külső tényező, amely az Osztrák–Magyar Monarchiát és benne a Magyar Királyságot meggyengítette. Ám az utóbbit körülvevő országok, illetve tartományok, Románia és Szerbia, a két fiatal királyság, valamint Csehország, a Monarchia tartománya szintén egy gyenge Magyarországban volt érdekelt. A belső okok között pedig Raffay szerint akár húszat is fel lehetne sorolni, a liberális, ezért „gyenge” (korántsem ellenséges) nemzetiségi politikától a népességi és etnikai helyzeten át (a kiegyezés idejében a magyarság kisebbségben volt Magyarországon) a politikai baklövésekig, illetve a szabadkőműves páholyok hatalmának előretöréséig. (E témában egyébként Raffay több könyvet írt, a kor dokumentumait tanulmányozva további munkákat tesz le hamarosan az asztalra.)
Raffay Ernő a kor történelmi tapasztalataiból kiindulva, a jelenlegi magyar sorskérdésekről kijelentette: szerinte sem az autonómia (a jelenlegi román politikai környezetben nincs realitása), sem a területi változtatások (ennek nemzetközi feltételei hiányoznak) nem tudja megnyugtatóan rendezni a román–magyar viszonyt, hanem a Trianon előtti helyzetből kiindulva kell újragondolni ezt a viszonyrendszert.
Koszta István hadtörténész a román királyság alakulásának folyamatába ágyazta a Trianonhoz vezető út fontosabb állomásait. Raffayval némiképp vitázva úgy látja, hogy az akkori Magyar Királyság nem mint önálló entitás tudott megjelenni a nagyhatalmak harcában, így sorsa is sokkal inkább a külső körülmények következménye.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 28.
Önerőből újította fel unitárius templomát a torockói közösség
Csécs Márton Lőrinc lelkész adatai alapján érdemes betekinteni a torockói unitárius templom történetébe.
A torockóiak 1796 és 1802 között építették fel templomukat, éspedig az „unitárius eclesia a maga költségén.” A bizonyító felirat (1802) az orgona háta mögött található. A tornyot 1823-ban építik meg (ifj. Czupor László), majd 1828-ban magasítják jelenlegi formájára. A templomhajó a kolozsvári belvárosi unitárius templom módosított másolata. Késő barokk, rokokó díszítéssel épült a protestantizmus egyszerűségével. A templom belsejének hármas központja: a szószék, az úrasztal és az orgona 1823-ban készültek. Az órát 1881-ben szerelik be a toronyba. Az erődtemplomot körülölelő várfal feltevések szerint már a XV. században épült, és védelmi szerepet is betöltött. A hozzá kapcsolt épületek az 1700-as években készültek. A templom utoljára Benczédi Domokos lelkész idejében (1938), a második nagy világégés előtt újult meg.
A jelenlegi felújítás saját erőből (összegyűjtött pénzből és nem pályázatokból) 2014-ben, a torony rendbetételével kezdődött, amit 2015-ben a templomhajó és a várfal munkálatai követtek. Csécs Márton Lőrinc lelkész, Király Ferenc gondnok, Király Zoltán pénztáros, Demény Andrea jegyző és még sok lelkes ember, idejüket nem kímélve, valamilyen formában részesei voltak a felújító, ritkán tapasztalható minőségi munkának. A fontosabb munkálatok között volt: a templomhajó újrafedése, a hibás tetőelemek kicserélése, részleges újravakolás és teljes átfestés, nyílászárak restaurálása, felújítása, a pléhfedelek cseréppel történő cseréje (csaknem harmincezer cserép); körülbelül 1501 négyzetmétert újravakoltak, kibontották a kőelemeket és restaurálták a feliratokat. A Maros megyei sáromberki Botex Construct vállalat (Sándor Antal tulajdonos) emberei dolgoztak: Orbán Sándor, Puci Sándor, Muresan László, Ercse Zoltán, Fazakas Ferenc, ifj. Fazekas Ferenc, Vass Csaba, Sándor Botond. Az enyedi Batson Construct is segített, személyesen Székely Levente tulajdonos adományaival.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. április 2.
„Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal!”
Mozgalmas márciusi rendezvények Fehér megyében
Egymást váltogatták márciusban a megemlékezések, ünnepségek, kulturális események, diákvetélkedők, mind jó alkalmak a szórványban élő magyarok találkozására, egymás viszontlátásának őszinte örömére.
Néptáncfesztivál Magyarpéterfalván
A Várhegy és az ezt körülölelő dombok közt meghúzódó hangulatos, rendezett kis falu, Magyarpéterfalva adott otthont a márciusi ünnepségsorozat legnagyobb rendezvényének, a III. Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű néptáncfesztiválnak, amelyet évenkénti helyszínváltoztatással szervez a Fehér megyei RMDSZ.
A megközelítőleg 600 lakosú Magyarpéterfalva egyike Fehér megye színmagyar településeinek, élenjáró példát szolgáltatva arra, hogyan lehet megőrizni identitásunkat a csupán néhány kilométerre fekvő Balázsfalva hatása ellenére. A március 12-i találkozó ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol, a szokásnak megfelelően, három lelkész hirdette az igét. Elsőnek a helybéli református lelkész, Makkai Dénes arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi események mögött meg kell látni Isten szabadító munkáját, hozzátéve, hogy a szabadság értékéért nemcsak küzdeni kell, hanem áldozatot is kell hozni érte. Kémenes Lóránt Zoltán tűri római katolikus plébános elsősorban adomáival igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét az összetartás fontosságára, és egy gyönyörű, 1848-ból származó imádsággal zárta igehirdetését. Csécs Márton torockói unitárius lelkipásztor lendületes, figyelemfelkeltő prédikációjában hasonló gondolatok rejtőztek: ahol a Mi helyett csak az Én saját érdekét látjuk, ott hazugság és ezzel együtt hanyatlás van, ezért jó volna, ha mi, magyarok, együtt terveznénk a jövőt és együtt javítanánk ki hibáinkat. A kultúrotthonban Csulák Péter konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindennapjainkban a szabadságunk megrendülését tapasztalhatjuk, hiszen nem titok, lehet törvényt betartani úgy is, hogy közben nem érvényesítünk jogokat; mindig akadnak olyan kiskapuk, amelyek megengedik a kivívott jogok megcsorbítását. Az elnök asszony megköszönte a szervezők, Csatlós Csaba , a magyarpéterfalvi ifjúság vezetője és Balázs Mária Magda tanítónő önzetlen segítségét a rendezvény megvalósításában.
Összesen 20 néptánccsoport lépett színpadra, a bethlenszentmiklósi Csigaszeműek, a csombordi Kis- és Nagy Pipacs, a felenyedi Malomkerék, a Felvinci Néptánccsoport, a gyulafehérvári Csürdöngölő, a magyarlapádi Rapó Hagyományőrző Néptánccsoport, a magyarpéterfalvi Kis- és Nagy Hanga, a Marosgombási Néptánccsoport, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium néptánccsoportja (Fügevirág), a Nagymedvési Néptánccsoport, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport Miriszlóról, a székelykocsárdi Zúgó Néptánccsoport, a Kis- és Nagy Szilas Torockóról illetve Torockószentgyörgyről és a vajasdi Margaréta. Három zenekar – a lapádi,a vajasdi és az enyedi Ficfa – húzta a talpalávalót, és a csoportvezetők oklevéllel való kitüntetését követően késő éjszakába nyúló táncházzal zárult a fesztivál.
BASA EMESE

2016. november 29.
Aki a torockói iskolát virágzóvá tette
Fehér megyében három nevesített, magyar iskola van: a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológia Líceum és a Torockói Sebes Pál nevét viselő Gimnázium. A Torockói Unitárius Egyházközség és a Sebes Pál Gimnázium jó egyetértésében és együttműködésben emlékeztek a névadó rektorra, tanítóra, születésének 230. évfordulója alkalmából (1786-1864). Az ünnepségnek három helyszíne volt: az igényesen felújított unitárius templom, az iskola és a Duna-ház. Az előadások, könyvbemutatás, iskolaudvari fogadás, Duna- házi képvetítés, állófogadás és a szép orgonajáték jegyében ünnepeltünk. A templom megtelt az érdeklődő torockóiakkal, meghívottakkal, vendégekkel, akik nagy figyelemmel követték az eseménysorozatot.
Az ünnepség a templomban kezdődött délelőtt, Csécs Márton unitárius lelkész áhítatával, amit a Sebes Pál által szerzett egyházi ének, a „Világosság Szent Atyja” közös eléneklése vezetett be. A lelkész a megemlékezésben idézte Boros György püspököt, aki így emlékezett a névadóra: „E kor nemes szelleme egy ifjú embert megragadott, arra a vakmerő elhatározásra bírt, hogy ő egy népiskolát virágzóvá tesz, a nevelést addig ismeretlen irányba tereli, s oly nemzedéket teremt, amely munkáját tovább fogja folytatni.” Bakó Irén nyugalmazott tanárnő, előadó, aki három évig a torockói iskola biológia-földrajz szakos tanára volt, itt ismerkedett meg Sebes Pál nevével és foglalkozni kezdett életével valamint munkásságával. Előadásának címe: „Aki a torockói iskolát virágzóvá tette.” Érdekelték az iskola (Erdély) más nagyjai is, akiknek rövid életrajzát és fényképeiket kifüggesztették az iskola folyosójának falára, ahol látható például Kriza János, Felvinczi György, Brassai Sámuel, Gáspár János, Benczédi Gergely, Péterfi Gyula, Borbély István, Sebes Pál és Gergely János.
Sebes Pál életpályájának az ismertetése kitért a részletekre is, ennek alapján születhetett meg a hallgatókban egy teljesebb kép Sebes Pál tevékenységéről, odaadó tanári és írói munkájáról. Ez a tudás eszményképpé nemesítheti az ünnepeltet a mai fiatalok tudatában. Jogosan büszkék csak azokra az elődökre, névadókra lehetünk, akiknek életművét ismerjük. Egy gazdag életút ma is követhető elvei Sebes Pál hagyatékában ma is odafigyelésre érdemes és kívánatos oktató-nevelő elvek vannak. Annakidején a torockói iskolában 120 gyermeket tanított. A mai iskolában, Székely Erika igazgató adatai szerint, 93 gyermek tanul, ide tartoznak a Böjte atya által alapított Kis Szent Teréz gyermekotthon tanulói is. Az ünnepen jelenlevő V-VII. osztályos diákok Sebes Pál legjelentősebb művéből, az „Erkölcsi tükörből” idéztek egy- egy passzust. Betanításukban szerepet vállalt Csécs Márton lelkész, hitoktató. Sebes Pál tükörnek nevezte a jobb és szebb erkölcsű embereket, mert: „egy véka tudomány mellé egy köböl jó erkölcs és szép magaviselet kívántatik.” Munkája eligazítónak bizonyult a napi életben, hiszen tanácsait minden napszakra kidolgozta. Például: „Nagyon becsületes dolgokról és tárgyakról beszélj, senkiről pedig rosszat és rágalmazva ne szólj, mert ebből ítélnek meg.” Az előadás tanulsága szerint Sebes mindig lelkesen tanított az akkori Erdély egyik legjobb iskolájában, ahol azon munkálkodott, hogy „minden gyermek ébersége és tanulási kedve megőriztessék.”
A szigorúan vett fegyelem táplálója nála mindenkor a szeretet volt.
Bakó Botond

2017. január 7.
Január 13., a Vallásszabadság ünnepe
Világelsőként az Erdélyi Országgyűlés mondta ki
A Magyar Unitárius Egyház 2017. január 13-án, pénteken a vallásszabadság napján ünnepséget szervez Tordán és Kolozsváron.
A megemlékezés délelőtt 10.30 órakor istentisztelettel kezdődik Tordán. Az unitárius templomban tartandó ünnepi istentiszteleten a szószéki szolgálatot Csécs Márton torockói lelkész végzi. Az ünnepi köszöntőt Balog Zoltán, a magyarországi kormány emberi erőforrások minisztere tartja. Az ünnepi műsor keretében fellép a kolozsvári Flauto Dolce. A 2000-ben alakult régizene együttes a színes, soknemzetiségű Erdély 17-18. századi zenéjét bemutató műsorral lép fel korabeli hangszereken, Majó Zoltán művészeti vezető irányításával. Az ünnepi istentiszteletet követően sor kerül Körösfői-Kriesch Aladár Az 1568-iki tordai országgyűlés című festményének megtekintésére a tordai múzeumban.
Este 18 órától Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentisztelettel folytatódik a megemlékezés. A szószéki szolgálatot Mezei Csaba, Kolozsvár-Íriszi Unitárius Egyházközség lelkésze végzi. A köszöntések után fellép a Flauto Dolce együttes, valamint a János Zsigmond Unitárius KollégiumPéterffy Gyula kórusaErcsey-Ravasz Ferenc vezetésével. Az eseményt 19.30 órától állófogadás zárja.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinata tizenöt évvel ezelőtt január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává nyilvánította. Az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdődően számítja létét. Az erdélyi rendek 1568-ban törvénybe iktatták – a világon addig sehol nem ismert mértékben – a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot: „... a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint, és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van” – tájékoztatta lapunkat Márkó László, a Magyar Unitárius Egyház sajtóreferense.
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 14.
Torda és Gyulafehérvár párhuzama (Vallásbéke, nemzeti szabadság)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a hit szabadságáért ma is és Európában is meg kell harcolni. Erről a tordai unitárius templomban beszélt tegnap, a vallásszabadság 449 évvel ezelőtti kihirdetése alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten.
A miniszter kijelentette: ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. A hitükért évente megölt tízezrek több mint fele keresztény. Megjegyezte, még a németországi menekültszállásokon is üldözik a befogadott más hitűek a menedéket kereső keresztényeket. Így utóbbiak még egy keresztény országban is azoktól szenvednek, akik elől el kellett menekülniük.Balog Zoltán elmondta, a világban élő magyarságnak együtt kell ünnepelnie azt, amit Erdély adott a magyarságnak, Torda adott a magyar kereszténységnek, és amit a magyarság adott a világnak. Hozzátette: a Tordán kihirdetett vallásbéke arra int, hogy újra és újra meg kell küzdeni a hit szabadságáért és a hit igazságáért. A tordai országgyűlés döntése nemcsak egy pragmatikus politikai döntés volt arról, hogy jó lenne nem veszekedni egymással, mert különben jönnek mások és legyőznek bennünket, hanem azt a belső meggyőződést tükrözte, hogy a hitéről mindenkinek saját magának személyesen szabad, lehet és kell döntenie.Balog Zoltán arra emlékeztetett, hogy 2018-ban nemcsak a tordai országgyűlésnek lesz kerek évfordulója, hanem az erdélyi és magyarországi románok 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésének is, amelyen Erdély és Románia egyesülését nyilvánították ki egyoldalúan. A miniszter idézte a nyilatkozatnak az együtt élő népekre vonatkozó vállalásait: „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népeknek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosított oktatás, közigazgatás és ítélkezés az illető néphez tartozó személyek által. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”.Kijelentette: a vallásbékét kihirdető tordai országgyűlésnek volt egy szelleme, a gyulafehérvári nyilatkozatnak van egy betűje, meg kell nézni, hogy mi is valósult meg ezekből. Megkérdezzük, mi is van a gyulafehérvári nyilatkozat betűjével itt is és ma is, amikor a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumra gondolunk, a Székely Mikó Kollégiumra gondolunk, amikor éppen arra gondolunk: hogy lehet, hogy egy ország nem örül annak, amit Csíksomlyón tesznek, akik ezen a földön élnek. Nem gazdagság ez inkább? Miért kell ezt valamiféle rivális gondolatnak tekinteni – kérdezte a miniszter. Hozzátette: meggyőződése, hogy Romániát gazdagítja mindaz, ami a magyar iskolákban történik, ami magyar nyelven történik.Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök arról beszélt, hogy a tordai országgyűlésre való emlékezés a bölcső fölé hajlást jelenti egyháza számára, mely kitágítja a látóhatárt, és örömmel, lelkesedéssel tölti el a híveket. Nemcsak karácsonyban mosolygott ránk a kisded, ezt a mosolyt meg kell látni a mai vezetők tekintetében is – fogalmazott a püspök.A prédikációt tartó Csécs Márton torockói lelkész arra emlékeztetett, hogy az erdélyi alapítású unitárius egyházat hosszú ideig eretneknek tekintették, pedig csak annyira volt eretnek, amennyire Jézus is az volt a maga korában.

2017. május 9.
Protestáns felekezetek I. országos olimpiája Nagyenyeden
Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017 április 24-26 között, 500 évvel a reformáció megtörténte után Nagyenyeden szervezni a Protestáns felekezetek I. országos olimpiáját. Abban a városban, amelyben teljes pompájában áll a majdnem 400 éves Bethlen Gábor református Kollégium, és amely mindig is fontos szerepet játszott a protestantizmus életében, mert kapható volt a megújulás szellemére. Igazolja ezt az a tény, hogy a reformáció elveinek Erdélybe érkezésekor Enyed városa csatlakozott a reformációhoz, még hogyha nem is volt nyilvánvaló a különbség a lutheri és a kálvini konfessziók között. Enyed protestáns várossá lett. A két reformátori irány szétválásakor szintén Nagyenyed ad helyet annak a zsinatnak, amely a szétválást kimondta 1564-ben és ezzel szervezetileg is létrejött az Erdélyi Református Egyház. Nagyenyed ma sem maradhatott ki a protestáns felekezetek életének fontos pillanataiból… Erdély tizenhárom megyéjéből 112 diák érkezett Nagyenyedre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A protestáns egyházakat képviselő református, evangélikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség és a Nagyenyedi Református Kollégium szervezte. A rendezvény ünnepi megnyitójára április 24.-én hétfőn délután került sor a BGK Dísztermében, a tulajdonképpeni versenyt keddre, a díjkiosztó záróünnepséget szerdára tűzték ki.
Az ünnepélyes megnyitón meghívottak, szervezők, lelkészek, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Az igehirdetési szolgálatot Dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese végezte az olimpia vezérgondolataként megfogalmazott bibliai ige alapján: „Célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3, 14).
A résztvevőket köszöntötték Dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének igazgatója, Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének tanácsosa, Eugenia Marcela Dărămus, Fehér-megyei főtanfelügyelő, Nicolae Bolea szaktanfelügyelő, Nagy Tímea kisebbségi tanfelügyelő, Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. Dr. Püsök Sarolta, az olimpia Országos Bizottságának elnöke ünnepi beszédében a vezérgondolat 1Kor 14, 13 volt: „hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”. Ennek alapján kifejtette, hogy a nevelésnek a teljes személyiségre ki kell terjednie: érzelmi, értelmi és akarati nevelésről beszélt.
A jelenlevőket köszöntötte Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed polgármestere és végül Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a rendezvény házigazdája.
Az ünnepi megnyitón fellépett a Bethlen Gábor Kollégium „Collegium Gabrielense” nevű régizene-együttese, vacsora után pedig a marosvásárhelyi „Gordonka” zenekar koncertje zárta a napot. A verseny második napja Csécs Márton torockói unitárius lelkipásztor nagyon lendületes igehirdetésével kezdődött. E nap a diákok számára elsősorban a megmérettetés napja volt. Ezalatt az idő alatt a szervezők Erdélyi-hegyalja látogatást szerveztek a kísérő tanároknak: Tövis, Boroskrakkó, Magyarigen templomait tekinthették meg Kónya Tibor Bethlen-kollégiumi iskolalelkész igen érdekes, tartalmas idegenvezetésével. Egyesek nagyon elszomorodva tekintették meg a mára elnéptelenedett gyönyörű templomokat, mások remélték, hogy isteni csoda folytán valamikor életre kelnek e gyülekezetek. A kirándulás jó alkalom volt beszélgetésre, eszmecserére, barátkozásra és mindannyian élményekben gazdagon tértek vissza az közös ebédre. A nap történelmi sétával, múzeum-látogatással, Nagyenyed templomainak meglátogatásával folytatódott, ami a gyerekek számára kitűnő alkalom volt az ismerkedésre. Következett a Ficfa zenekar és a Fügevirág néptánccsoport fellépése, amit természetesen táncház követett. Nagyon sikeresnek bizonyult a rendezvény második napja is.
A rendezvény harmadik napja Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosának az igehirdetésével indult, majd az eredményhirdetéssel folytatódott. Reméljük, hogy a versenyző diákok kellő lelkigondozásban részesültek az igehirdetés során, mert semmi látható jele nem mutatkozott annak, hogy nehezen viselték el a kudarcot azok, akik a kifüggesztett eredménylajstromok végén szerepeltek . Nagyon tanulságos volt az a momentum is, amikor a javítótanárok évfolyamonként kiértékelték a dolgozatokat, így a diákok számára világossá váltak a követelmények, de a hibák, baklövések is.
Feszültség-oldás volt a célja a „Mit viszel magaddal...? „című vetélkedőnek, amelyben a szervezők élményszerűen mérték fel, hogy nyitott szemmel jártak-e a versenyző diákok Nagyenyeden? Az záróünnepségen miután Király András államtitkár úr, Monalisa Borza Fehér-megyei főtanfelügyelő-helyettes és Dr. Lőrincz Helga Nagyenyed alpolgármestere köszöntötték a jelenlevőket és Dr. Püsök Sarolta, az olimpia elnöke általánosan értékelte a dolgozatokat kiderült, hogy sokkal több a díjazott, mint ahogy azt első látásra fel lehetett mérni, hisz a nagyon sokan különdíjban is részesültek.
Bízunk abban, hogy a diákok- tanárok számára nemcsak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét volt a Nagyenyeden töltött három nap.
Lőrincz Ildikó vallástanár / reformatus.ro; Erdély.ma

2017. június 20.
I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni ezeket a sokrétű erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infrastruktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester.
Magyarul hangos a központ!
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése.
Iskolai rendezvények különös hangsúlya
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében.
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás.
Előtérben a helyi értékek
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)