Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csatlós Erzsébet-Zsófia
40 tétel
2016. május 12.
Festménykiállítás, Művelődés-bónusszal
Fiatal székely alkotóval ismerkedhettek a dévaiak a Hunyad Megyei Magyar Napok képzőművészeti tárlata alkalmával. Ráduly M. Piroska Átlépésekcímű kiállítását a Melite Gyülekezeti Házban nyitották meg a hétvégén. A Csíkszeredából érkező képzőművész eddigi életútját Csatlós Erzsébet Zsófia ismertette, és Ráduly M. Piroska egykori tanárának gondolatait idézve vezette be az érdeklődőket a művésznő különleges szépségű alkotói világába. A terem falain meleg színekben ragyogó képek köszöntöttek a tárlatlátogatókra. Mint kiderült, szinte kivétel nélkül az utóbbi két esztendő „termékei”. – Negyven felé közeledve az ember elkezd mérlegelni, befele reflektál, kutatja magában, a világban az igazán fontos dolgokat. Ez a meditatív állapot, a letisztuló szeretet, derű, vidámság „szülte” ezeket a képeket. Fiatalabb koromban erősebb, harsányabb színek, formák jellemeztek. Most a megnyugvás, a békesség, a szeretet érzése uralkodik bennem, ezt engedem papírra vetülni – fogalmazott a tárlatmegnyitó alkalmával Ráduly M. Piroska. Az alkotás során alkalmazott technikáról elmondta: színes tussal és porfestékkel készíti képeit, nagy teret engedve a véletlenszerűségnek is, hagyva hogy a papíron, vásznon „maguktól történjenek” a dolgok. Tanárának értékeléséből kiderült: korábban a kapuk jelentették Ráduly M. Piroska képeinek vezérmotívumát. A határok, mezsgyék, kapuk most is felfedezhetők, de a központi figura ma már az ember, a fény, a tér és a levegő, a szeretet szabadsága. – Ezért is lett Átlépések a tárlat címe, mert úgy érzem, ezek a képek egy számomra új világot jelenítenek meg – mondja a művésznő, s többnyire nonfiguratív képein valóban ott bujkál a tárgyi és lelki világ közti feszültség, de a szeretet-szülte harmónia is.
Ráduly M. Piroska tárlata e hónap végéig tekinthető meg a dévai Melite Gyülekezeti Házban. Az alkotó külön köszönetét fejezte ki a házigazdáknak, illetve a tárlat szervezőinek: Albert Gabriella gyermekkori barátnőjének és az RMDSZ dévai Nőszervezetének.
A tárlatmegnyitót követően egyfajta bónuszként került sor a Kolozsváron megjelenő Művelődés folyóirat, illetve a mellékleteként napvilágot látó Hunyad megyei különszám bemutatására. Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője röviden ismertette az 1948 óta megjelenő közművelődési havilap történetét, megújult arculatát, illetve az utóbbi években napvilágot látó mellékleteit: romániai magyar házakról, díjazottakról, valamint erdélyi tájegységekről. Utóbbiak sorában látott napvilágot idén tavasszal a Hunyad megye kulturális értékeit ismertető melléklet is, melyben rálátás nyílik a dévai magyar iskolaközpont, az unitárius szórványközpont, a Kőműves Kelemen cserkészcsapat, az algyógyi ifjúsági központ, a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület életére, valamint a Hátszegi-medence kúriáit, templomait, a szórványvidéki lelkigondozást és az immár hetedszer megrendezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorát is megismerhetjük a lapból. A Művelődés-mellékletek szerkezetéhez igazodva a Hunyad megyei lapszámot is átfogó bevezető tanulmány nyitja meg, felsorakoztatva a vidék kulturális értékeit. Dáné Tibor Kálmán főszerkesztő a rövid bemutató nyomán 600 példányt adott át a Hunyad megyei mellékletből a helybelieknek, elsősorban azon szervezeteknek, melyek vállalták a lap hasábjain való bemutatkozást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 19.
Június 5-én a közösség szolidaritását is mérjük
16 éves a Hunyad Megyei Hírmondó
A szórványban a közösség szolidaritását mérjük június 5-én, hiszen az önkormányzati jelenlétünk a kis létszámú közösségek esetében valóban azon múlik, hogy sikerül-e mindenkit megszólítani és a közös ügy mellé állítani – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kedden délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, ahol a Hunyad Megyei Hírmondó szerkesztősége szervezett találkozót az RMDSZ önkormányzati jelöltjeivel és mindazokkal, akik rész vállalnak a megyei havilap megjelenésében.
„Választásokra készülünk, jelöltjeink között vannak tapasztalt helyi politikusok, mint Pogocsán Ferdinánd Déván vagy Benedekfi Dávid Lupényban, de vannak új, fiatal jelöltek, mint Kofity Zoltán Vajdahunyadon, Hajdú Gizella doktornő Petrozsényban vagy Margai Zoltán Bácsi községben. Úgy érzem, jó csapattal jelentkezünk az önkormányzati választásokon, bízunk abban, hogy a közösség szolidárisan támogatja a Hunyad megyei RMDSZ jelöltjeit” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
„Fontos, hogy munkánkat, az RMDSZ törekvéseit, célkitűzéseinket, eddig elért eredményeinket megismerjék közösségünk tagjai, és ebben a tájékoztatásban kiemelt szerep jut a Hunyad Megyei Hírmondónak, ezúton is köszönjük mindazoknak, akik önzetlen munkával lehetővé teszik, hogy hónapról-hónapra magyar szó jusson el a magyar családokhoz” – emelte ki az EP-képviselő.
A találkozó házigazdája Csatlós Zsófia, a Hunyad Megyei Hírmondó főszerkesztője volt, a kötetlen beszélgetésen a Hunyad megyei közösség mindennapjairól, közéleti kihívásokról is szó esett, egyetértettek abban, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó fontos szerepet tölt be a szórványközösség életében. „A közösségi életkép ereje abban is megnyilvánul, hogy van-e anyanyelvű írott sajtója az illető közösségnek. Ez bizalmat és reménységet ad az embereknek” – mondta Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója.
A Hunyad Megyei Hírmondó 16 éve jelenik meg, a 175. lapszámnál tartanak, megjelenését a Communitas Alapítvány teszi lehetővé, a szerkesztőségi és nyomda előkészítői munkát önkéntesen végzik a szerkesztőség tagjai és a Corvin Kiadó munkatársai. A lap 2000 példányban jelenik meg és eljut arra közel húsz Hunyad megyei településre, Brádtól Urikányig, ahol magyar családok élnek.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 30.
Huszonöt éves a Hunyad megyei RMPSZ
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott otthont a Hunyad megyei RMPSZ 25 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségnek.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség tavaly decemberben, Sepsiszentgyörgyön ünnepelte megalakulásának 25 éves jubileumát, melyen számos kitüntetést osztottak ki azon pedagógusoknak, akik az elmúlt időszakban aktívan vettek részt a szövetség munkájában, arra törekedve, hogy jobbá tegyék a romániai magyar oktatást. – Hunyad megyéből többtagú küldöttséggel vettünk részt a jubileumon, a kitüntetések jó részét azonban ünnepélyes keretek között itthon továbbítottuk díjazott pedagógustársainknak a hétvégén megtartott Hunyad megyei RMPSZ-évforduló alkalmával – számolt be Csatlós Zsófia, a pedagógusszövetség megyei elnöke, akit odaadó munkájáért emlékplakettel jutalmaztak Sepsiszentgyörgyön. Kitüntetésben részesült továbbá Kocsis Attila-Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes és Winkler Gyula EP-képviselő, akik partneri minőségben támogatják a pedagógusszövetség munkáját.
A hétvégi dévai ünnepségen további tizenhárom pedagógusnak adtak át emlékérmet, illetve oklevelet az RMPSZ törekvéseit támogató tevékenységükért. Kitüntetésben részesült Kofity Magda, volt RMPSZ-elnök, Széll Zoltán a Tudományos Tanács volt tagja, Balázs Amália megyei alelnök, Szabó Ildikó pénztáros, Vlaic Ágnes, Sáfár Csaba és Lengyel Izabella volt kisebbségi tanfelügyelők, Ács Éva, Balogh-Botár Károly Csaba, Illyés Katalin, Şoacă Erika és Kiss Mihály, a magyar (tagozatos) oktatási intézmények aligazgatói, illetve Palkó Cecilia, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Az RMPSZ megyei szervezete emlékoklevélben részesítette továbbá aktív és nyugdíjas tagjait.
Az ünnepséget Pap Evelyn Karina szavalata és a Lengyel Izabella tanárnő vezette iskolakórus előadása gazdagította, melynek keretébe felcsendült az iskola himnusza is. A felszólalók soraiban jelen volt Széll Zoltán nyugalmazott számtantanár, aki kitartóan küzdött az önálló dévai magyar iskola megalakulásáért, Kofity Magda volt RMPSZ-elnök, valamint Acimov Margit nyugalmazott tanítónő.
Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök az ünnepséget követően elmondta: a pedagógusszövetség Hunyad megyében jelenleg közel 80 tagot számlál, köztük olyan román anyanyelvű kollégákat is, akik ismerve a szövetség munkáját, érdemesnek tartották részt venni e tevékenységben. – Az országos RMPSZ támogatásával évente legalább egy továbbképzőt szoktunk szervezni a megyében, melyen 20-30 kolléga vesz részt. Továbbá szép számban veszik igénybe a nyári Bolyai Akadémia keretében zajló továbbképzéseket is, melyekre már román ajkú kollégák közül is volt jelentkező – számolt be Csatlós Zsófia Erzsébet.
A hétvégi Hunyad megyei jubileumot annak rendje s módja szerint, dallal és tortával is megünnepelték a pedagógusok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 6.
Ökumenikus imahét Déván
Krisztus szeretete megbékélésre szólít
Február 5-én úrvacsorával egybekötött istentisztelettel zárult az ökumenikus imahét Déván. Rátoni Csaba református lelkipásztor kezdeményezésére az idei istentiszteleti alkalmak a valós ökumené szellemében zajlottak, az Istennel, magunkkal és egymással való megbékélésre fordítva a figyelmet.
A január 29. és február 5. között megtartott istentiszteleteken különböző felekezetű lelkipásztorok hirdettek igét, arra buzdítva hallgatóságukat, hogy merjenek Istenben bízni, engedjék, hogy az Úr kegyelme megváltoztassa életüket, hogy erőt nyerjenek lebontani a fájdalomból, elégedetlenségből, önzésből, vádaskodásból és sok más emberi gyarlóságból épített falakat, megbéküljenek Istennel és egymással.
Az imahetet Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztor nyitotta meg, majd dévai és környékbeli lelkészek szolgáltak: Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor, Albert Leánder OFM és Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános, Csontos József pünkösdi lelkész, valamint Szász Zoltán, Sipos Szabolcs és Rátoni Csaba református lelkipásztorok. Az istentiszteleti alkalmakon a jelenlévők betekintést nyerhettek a szolgálatot végző lelkipásztor hivatásába, illetve az illető gyülekezet életébe. Rövid műsorral gazdagította az alkalmakat a pünkösdi gyülekezet zenekara, Ursu Vladimir énekes, a dévai református ifjúsági és bibliaórás kórus, a dévai Szent Ferenc Alapítvány zenekara, a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusa. A gyülekezeti tagok hozzájárulásával valamennyi alkalom szeretetvendégséggel zárult. A minden esti finom kalács, sütemény és meleg tea külön örömet  jelentett  a nap mint nap hűségesen jelen lévő gyermekek számára. Rátoni Csaba lelkipásztor valamennyiüket külön oklevéllel tüntette ki a vasárnapi záró istentisztelet alkalmával. Az ökumenikus imahétről Csatlós Erzsébet és Orbán Ioana munkája nyomán rendszeres fotós tájékoztatás került fel a világhálóra. A lelkipásztorok igehirdetése összefoglalva elolvasható a Dévai Református Egyház közösségi oldalán.
Az ökumenikus imahét minden bizonnyal hozzájárult a résztvevők lelki épüléséhez és érezhető nyitást, közeledést jelentett a dévai kisközösségek számára. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 17.
Tanévzáró a Téglásban
Összeforrt közösség, dicséretes eredmények
Az idei éve sem telt eredménytelenül Hunyad megye magyar oktatási központjában – értékelt a pénteki tanévzáró alkalmával Kocsis-Attila Levente iskolaigazgató. A Téglás Gábor Elméleti líceum diákjai ezúttal is szép tanulmányi és verseny-eredményeket értek el, miközben maga az intézmény is gyarapította kínálatát. A Kőműves Kelemen Szülői Bizottság idén tavasszal nyitotta meg a sószobát, mely nagyszerű kezelési lehetőséget jelent a légúti gondokkal küzdőknek és az iskola diáksága ki is használta azt: az utóbbi hetekben minden osztály többször is elidőzött a sószobában. Ennek közvetlen szomszédságában nyílt meg a múlt napokban egy modern kreatív műhely, mely a vakáció idején is nyitva áll az érdeklődők előtt. Szintén a most záruló tanév során indult be az iskolában az ECDL, európai elismertségnek örvendő számítógép-kezelői vizsgáztató központ, ahol a tanintézmény több diákja sikeresen le is vizsgázott már. És említést érdemel az OTP Bankkal kialakult és folyamatosan fejlődő együttműködés is, mely során színvonalas képzésben vehettek részt az iskola diákjai – összegezte az idei újdonságokat Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató, megköszönve a pedagógustársak, szülők, illetve diákok munkáját.
A továbbiakban felszólalt dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, Szász-Barra Zsófia informatikai és kisebbségi tanfelügyelő, valamint Széll Lőrincz megyei ifjúsági igazgató. Mindannyian arra biztatták a diákságot, hogy használják ki a vakációt, pihenjenek, kiránduljanak, és ne feledkezzenek meg a nagymamákról sem. Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a felszólalók sorát zárva hangsúlyozta: a vakáció a tanév során felgyűlt tudásbeli hiányok pótlására is alkalmas. – Tegnap az alapítvány nevelőivel szentségimádást tartottunk, diákjainkért, gyermekeinkért imádkoztunk. Biztosak lehettek tehát, hogy a Fennvaló részéről megvan a támogatás, de nektek is hozzá kell tennetek a magatok részét, hogy jövőre még jobb eredmények szülessenek– fogalmazott az alapítvány igazgatója.
Balogh-Botár Károly Csaba igazgató-helyettesnek jutott az örömteli feladat, hogy felsorolja az idei tanulmányi és versenyeredményeket. Utóbbiak kapcsán elmondta: csupán az elemi osztályokban 164 említésre érdemes versenyeredmény született e tanévben és a felső tagozatok diáksága is számos rangos erdélyi, magyarországi és nemzetközi versenyen szerzett elismerést. Az országos és nemzetközi versenyek díjazottjait, illetve felkészítő tanáraikat a szülőbizottság nevében pénzjutalomban részesítette Borsai Zoltán elnök.
A jó hangulatú tanévzárót az osztályközösségekben történő díjazás követte. Szülők, tanárok egyaránt örömmel állapították meg, hogy egyre összeforrottabbá válik az iskola közössége. Ennek jeleként értékelhető az elmúlt hetek számos szívet melengető rendezvénye. A meghitt ballagási ünnepséget követően ugyanis sor került a nyolcadikosok búcsúztatására is. Mészáros Enikő osztályfőnök tartalmas műsor nyomán féltő gonddal bocsátotta útra diákjait. Néhány nap múlva Lengyel Izabella tanítónőtől búcsúztak a negyedikesek, az első téglásbeli generáció, mely öt esztendőt töltött a tanító néni óvó szárnya alatt. Utóbbi gondoskodó szeretete nyilvánvalóan érezhető volt a vidám, mégis könnyeket fakasztó évzáró előadás alkalmával is. A legnagyobb meglepetés idén az elsősök évzáró ünnepélyén jött, melyen a második osztályosok, az iskola jelképével ellátott nyakkendővel avatták fel kisebb társaikat. Csatlós Erzsébet Zsófia és Osváth Piroska tanítónők munkájának, nagyszerű együttműködésének köszönhetően mindkét osztály számára emlékezetes ünneppel zárult az idei tanév. És természetesen a kis óvodások is kedves ünnepség keretében búcsúztak Oprisa Melinda óvó nénitől, azzal a biztató ígérettel, hogy ősszel visszatérnek a tanintézménybe – immár iskolásként.
A tartalmas évzáró ünnepségek megkoronázásaként került sor az ökumenikus jellegű tanévzáró szentmisére, a dévai Szent Antal templomban. P.Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános az iskolai felszólalásokhoz csatlakozva derűs, tartalmas nyarat kívánt a diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek. És arra biztatott mindenkit, hogy a hirtelen megszaporodó időből szánjanak az imára, jó cselekedetekre is. – A vakációban a templom nem zár be, a jó Isten mindig vár bennünket, mindig alkalmasnak tartja a találkozást, nem csupán az ima idején, de a jó tettek által is közelebb kerülhetünk Hozzá – fogalmazott fr. Bonaventúra, arra biztatva a gyermekeket, hogy a vakációban többet segítsenek szüleiknek, keressék fel idős, beteg rokonaikat, igyekezzenek minél több jót tenni. Egy tanítómesével világossá tette: az Isten mindannyiunk keze által szeretné szebbé tenni a világot.
A szentmisén a Szent Ferenc Alapítvány Gyermekzenekara énekelt és Rátoni Csaba református, illetve Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész is megáldotta az elmúlt tanévért hálát adó közösséget.
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 25.
Színes forgatag a Hunyad megyei Magyar Napok nyitórendezvényén
Égni kell annak, aki gyújtani akar!
Szombaton Déva főterén került sor a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos nyitórendezvényére. Az idei mottóként szolgáló Válassz! felkérés már a kora délutánra időzített gulyáskóstolásban is megállta a helyét. A reggel még kitartóan szemerkélő eső ellenére hét csapat állt neki gulyást főzni, mindenki a saját receptje szerint aprította a jókora üstökbe a húst, csülköt, zöldséget, pityókát, fűszereket, s a magyaros ízt biztosító aranyló pirospaprikát, melyet mindannyian a tompai Dalos Pacsirtáktól kaptak ajándékba.
Elsőként a Csernakeresztúri Falusi Turizmus főzőcsapata készült el a gulyással, de hamarosan felszolgálásra készen állt az RMDSZ nőszervezete, a dévai református egyházközség, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, a Corvin Riders, a málnásiak, valamint a Lengyel család főztje is. Félóra sem telt bele, az 50-70 literes üstöket fenékig ürítették az arra járók.
Színes kulturális műsor
Közben a színpadon is elkezdődtek az előadások. Kocsis Attila-Levente, fő szervezőként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda galgamenti, hajdúbihari, küküllőmenti, vajdasági népdalokkal nyitotta meg az előadások sorát.
A zeneszerető pedagógusok, szülők, diákok által alapított Tompai Dalos Pacsirták együttes Petőfi, Juhász Gyula, Wass Albert, Weöres Sándor, Ady, Radnóti, József Attila és Bereményi Géza megzenésített verseit hozták el Dévára. – A dévai kapcsolatunk Soór László kollegánk által alakult és a tompai Kékszivárvány egyesület pályázta meg az itteni fellépésünkhöz szükséges támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük ezt a vidéket, és itt is tolmácsolhatjuk a magyar költészet gyöngyszemeit – fogalmazott az előadást követően Vörös Mária, az együttes vezetője.
A megzenésített verseket néptánc követte a főtéri színpadon. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai táncokat adott elő, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta együttese pedig rábaközi, moldvai, szatmári és széki zenére ropta a táncot. – Köszönettel tartozunk Tompos Krisztina Petőfi ösztöndíjasnak, aki a múlt tanévi dévai szolgálatát követően még visszatért hozzánk és segített összeállítani az előadás anyagát – mondták a Margaréta ifjú táncosai, akik a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub énekkarának adták át a színpadot. Utóbbiak, Lengyel Izabella karvezető irányításával szólaltattak meg katona-, szerelmi és lakodalmas dalokat, Zsók Béla gyűjtéséből.
Középkori muzsika is felcsendült szombaton Déva főterén, a Dél-Erdélyért Kulturális társaság Renaissance Táncegyüttesének apraja-nagyja járta a középkorban Európa-szerte népszerű kontratáncokat.
Majd a magyar történelem került előtérbe. A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai Mihály Emese történelem-földrajz szakos tanár rendezésében adták el a Székelysors című drámajátékot, melyben a 650 éves Málnás település monográfiája és a magyar történelem kiemelkedőbb eseményei villantak fel, Kányádi-, Petőfi-versek, népdalok, valamint ismert magyar együttesek dalai révén.
A színes kulturális felhozatal közben a gasztronómia sem szorult háttérbe. A rövid idő alatt elkapkodott gulyás után székelyföldiek által sütött kürtőskalács és a Guiness Rekorder csapat több ezer palacsintája kínálkozott desszertként. – Negyedszer jöttünk el a Hunyad Megyei Magyar Napokra, 15 tagú csapattal Pusztaszerről, Zsombóról, Csanádpalotáról, Kevernesről és Békéscsabáról. Magunkkal hoztuk a teljes palacsintasütő felszerelést, mellyel már rekordot is döntöttünk, egy alkalommal 48 ezer palacsintát sütöttünk meg. Itt 50 kg liszt szolgált alapanyagul, becsléseink szerint 2300 palacsinta sült – számolt be a Gyuris Zsolt zsombói polgármester által vezetett csapat egyik lelkes tagja.
500 ige – 500 sütemény
A nap folyamán más desszert is előkerült a forgatagban. A dévai református egyházközség, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 500 ige – 500 sütemény jelszóval osztotta a gyülekezeti tagok által sütött aprósüteményt egy-egy bátorító bibliai idézet kíséretében. A süteményosztásból a vallásórás gyerekek is kivették részüket, az egyházközség standjánál pedig a lelkészcsalád mellett tevékenykedtek az IKE-sek is, vallásos témájú könyveket, ingyenes kiadványokat kínálva az érdeklődőknek.
Bemutatkoztak a dévai kézművesek
A református sátor tőszomszédságában állították fel standjukat a dévai kézművesek is. Daradics Annamária levendulás termékeket, Boboc Csilla gravírozott fa tárgyakat, Kajcsa Erika pedig egyedi díszítésű porcelánt hozott a vásárba. A mutatós és illatos termékek sok érdeklődőt vonzottak a standhoz. Aki azonban nem jutott oda, e héten szerdán ismét megtekintheti a dévai kézművesek alkotásait a Melite Református Gyülekezeti Házban.
Átadták a Barcsay Ákos-díjakat
A nyitórendezvény ünnepélyes mozzanata volt a Barcsay Ákos-díjak átadása. Az erdélyi fejedelemről elnevezett díjat az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete alapította 2013-ban, hogy minden esztendőben díjazzák a közösségi munkában kiemelkedő szerepet vállalókat. A díjat három kategóriában szokták kiosztani: egyházi vezetők, pedagógusok és civilszférában tevékenykedők körében – mondta Csatlós Zsófia Erzsébet megyei RMPSZ-elnök, aki lelkesítően konferálta fel a szombati rendezvény valamennyi momentumát. A Barcsay Ákos-díjat idén Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgató, Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató és Winkler Gyula EP képviselő nyújtotta át a kuratórium által kijelölt három díjazottnak. Elsőként Koppándi Zoltán, a dél-nyugat-erdélyi unitárius szórvány egyházközség lelkipásztora vehette át a művészi kivitelezésű díjat, közösségteremtő és ökumenikus együttműködést szorgalmazó munkásságáért. Nagy taps kísérte színpadra az RMPSZ jelöltjét is: Lengyel Izabella tanítónőt, zenetanárnőt és karvezetőt, aki bő két évtizede oktat, nevel, kórusokat alapít és vezet, és pozitívan válaszol minden közösségi felkérésre, legyen az intézményvezetés, tanfelügyelői tisztség vagy éppen szakácsszerep egy-egy nagyobb rendezvényen. A civilszférából ezúttal a Böjte Csaba atya által javasolt Szemeti Krisztinát tüntették ki, aki közel húsz esztendeje hittel, szeretettel, kitartással neveli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit.
Hajdani formáját hozta a Piramis
A díjkiosztást követően izgatott várakozás ülte meg Déva főterét. A késő délutáni órákban megérkezett a Piramis együttes stábja, s az egyre gyarapodó közönség türelmetlenül várta a fél kilencet, amikor színpadra lép a hetvenes években alakult nagy rockbanda. Kocsis Attila-Levente a Piramis-számok jó ismerőjeként konferálta fel ifjúkorának egyik kedvencét, s szép számban voltak még a téren, akik reménykedve várták, hogy felcsendül majd a Kóbor angyal, Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni, Szabadnak születtem, Égni kell stb. És nem csalódtak, hiszen a közel egy évtizede újraalakult Piramis, Nyemcsok Jánossal (Csokival) az élen igazi bulit csaptak Déva főterén. Zenéjük magával ragadta az ifjúságot is, képviselői önfeledten tomboltak a színpad előtt. Lassan szüleik generációja is közelebb merészkedett, s diákkori bulik hangulatát idézve dalolták együtt: Nincs egy hely, ahova mehetnél/Nincs egy lány, akit szerethetnél. A Lupényból, Kolozsvárról, Vajdahunyadról, Magyarországról összeverődött közönség ráadást is követelt. A Piramis A nagy buli című lemezük legnépszerűbb dalával búcsúzott, vastaps közepette.
A Magyar Napok rendezvénysora azonban nem ért véget. E héten számos kulturális, közösségi programra kerül sor Hunyad megye számos településén. A részletes program lapunkban is megjelent, facebookon folyamatosan követhető.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 25.
Köztéri rendezvények és díjátadás a Hunyad Megyei Magyar Napokon
Egész napos köztéri rendezvénnyel ünnepelt a dévai magyar közösség szombaton, a nyolcadik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napokon. A rendezvénysorozat második napján adták át a Barcsay Ákos-díjakat, amelyet minden évben három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda.
"Hosszú ideje már, hogy nem lehet úgy Déváról beszélni, hogy ne jussanak eszünkbe a dévai gyerekek, Böjte atya és az általa működtetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Böjte atya magasra emelte a mércét, megmutatta, hogy mi mindent lehet kezdeni a dévai örökséggel. Azzal az örökséggel, amit közös felelősségként, meg kell őriznünk a következő nemzedékeknek" – fogalmazott a díjátadón Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. Idén két díjazott is kötődik a dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéhez: Szemeti Krisztina nevelő és Lengyel Izabella tanárnő, aki pedagógusi pályafutását az alapítványnál kezdte. Az idei harmadik díjazott Koppándi Zoltán Attila dévai unitárius lelkész, aki közel két évtizede önként vállalta a szórványlelkészi feladatot.
A díjátadó házigazdája Csatlós Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Hunyad megyei elnöke volt. Szombaton Déva központjában egész napos közösségi rendezvényt tartottak, a kulturális programok mellett kézműves vásár, gulyásfőzés, palacsintasütés is volt, este a Piramis koncertezett. Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 14.
VII. Szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Gazdag programmal készül megünnepelni a VII. Magyar Szórvány Napját a Hunyad megyei közösség. A Marosillyén született Bethlen Gábor fejedelem november 15-i születésnapjához kötődő ünnepet Hunyad megyében szervezték meg először, innen nőtte ki magát immár össznemzeti ünneppé. Budapesten, a Magyarság Házában is megünneplik idén a Magyar Szórvány Napját, melyre a Téglás Gábor Elméleti Líceum is meghívást kapott. A dévai tanintézményt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság keretében működő Renaissance Gyermektánccsoport, illetve Kun-Gazda Kinga tanárnő és középiskolás diákok képviselik az ünnepségen. A tánccsoport a Hunyadi János eredetről című történelmi táncjátékot mutatja be a Duna Palota színpadán, a november 15-én megrendezésre kerülő gálaműsor keretében.
A Magyar Szórvány Napját természetesen Déván is megünneplik. A Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 15-én délután 17 órakor kerül sor a Magyarságunk erős várunk című zenés irodalmi összeállítás bemutatására. A műsort Csatlós Erzsébet Zsófia, Dulinszky Izabella, Lengyel Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella pedagógusok, Virág Ádám Petőfi-ösztöndíjas fiatal valamint, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai állították össze.
Az irodalmi műsor után két tudományos előadás is elhangzik a Magyar Szórvány Napja alkalmából a tanintézmény dísztermében. 18 órától Demeter László baróti történész kiállítással egybekötött előadást tart: Háromszék értékei Dél-Erdélyben címmel, majd Kun-Gazda Gergely, Bethlen Gábor művelődéspolitikájáról értekezik.
A rendezvényre mindenkit nagy szeretettel várnak! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 17.
Magyar szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat.
Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek.
A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta.
Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 23.
Karácsonyi sokadalom és cipődoboz-akció a Téglásban
A szeretet ünnepe így lett szép
A nagysikerű adventi szavalóverseny után e héten tovább fokozódott az ünnepi hangulat a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, ahol szerda délután került sor a hagyományos karácsonyi sokadalomra.
A Winkler család jóvoltából már a hét elején meghozta az angyal a hatalmas karácsonyfát: egy gyönyörű ezüstfenyőt, amit a diákok, pedagógusok gondos keze díszített fel. Ennek tövében kezdődött szerdán a sokadalom, melynek első mozzanataként számos osztályközösség mutatott be ötletes karácsonyi jelenetet, népi játékot, manó táncot és Lengyel Izabella zenetanárnő munkájának köszönhetően gyönyörű karácsonyi dalok is elhangzottak. Az ünnepi műsor a hála jegyében kezdődött. Balogh-Botár Károly-Csaba igazgató-helyettes örömmel mondott köszönetet a kollégáknak, diákoknak, akik az idei tanévben is számos nagysikerű rendezvénnyel öregbítették az iskola hírnevét. És nagy-nagy köszönet illette a szülőket, akik bizalmuk és önzetlen munkájuk mellett anyagiakban is támogatják az iskolát. Idén a két százalékos adófelajánlásokból 9300 lejt kapott az iskola, melyből a gyermekek versenyekre, táborokba való utaztatását, díjazását és számos egyéb tevékenységét sikerült támogatni – számolt be az igazgató-helyettes, örömmel jegyezve meg, hogy a legnagyobb ajándék az intézmény számára az a sok mosolygó gyermek, akiket az angyal oda ültetett a gyönyörű iskolai karácsonyfa alá. A gyermekek pedig igazi ajándékként mindent beleadtak, hogy örömet szerezzenek a jelenlévő szülőknek, tanáraiknak, társaiknak. Az effajta igyekezet a pedagógusokban is munkálkodott. Az osztályközösségek műsorának összeállításán túl, hatalmas tányér süteménnyel lepték meg azokat az osztályokat, illetve óvodai csoportot, akik a legötletesebben díszítették ki tantermük ajtaját. – Az idei adventben ajtódíszítő-versenyt is hirdettünk, és igazán nagyszerű díszek készültek. A zsűrizést Márton Enikő és Gergely Mónika iskolai titkár nénikre bíztuk, a díjként szolgáló süteményeket pedig jólelkű nagymamák sütötték: Judt Borbála, Both Mária, Popa Magdus és Gáspár Juliánna – vezette fel a díjkiosztást Csatlós Erzsébet-Zsófia tanító néni, átnyújtva a díjat a nagycsoport, a IV. A, az V. B és X. MI osztály képviselőinek. A következő bő egy órában verssel, dallal, tánccal, jelenettel fokozták az ünnepi hangulatot a diákok. – Ilyenkor igyekszünk műsorba foglalni mindazt, ami iskolai tevékenységeinket illusztrálja, így német dalokat és reneszánsz táncot is előadtak diákjaink – fogalmazott Lengyel Izabella tanárnő, a rendezvény fő szervezője, aki a tanító-kollégákkal és a Hauer Erich Diáktanáccsal közösen készítette elő az idei sokadalmat, hálás szívvel köszönve meg mindannyiuk munkáját. Az ünnepi műsor immár hagyományosan a Csendes éj eléneklésével zárult, melybe az iskola kórusa mellett a jelenlévők apraja-nagyja: tanárok, szülők, testvérek, nagyszülők is bekapcsolódtak, igazi nagycsaládi hangulatot teremtve.
Ezt követte a kirakódó-vásár, melyen hihetetlenül változatos portékát kínáltak a diákok. A kézműves tárgyak különlegességeként említendő, hogy többnyire újrahasznosítással készültek: papírból, textil-maradékból, gombból, fagylaltpálcikákból stb. A végtermék viszont minden esetben csodálatos lett. A szülők, pedagógusok kövérre tömték táskájukat, tarisznyájukat a vásári portékával. És közben senki nem maradt éhen, hiszen kisebb és nagyobb diákok egyaránt gondoltak a gasztro-termékekre is: mutatós süteményeket, jókora pizzaszeleteket kínáltak a vásári forgatagban. Így aki ott volt, jól lakhatott, és a szíve is csordultig telt örömmel.
Csütörtökön – a sokadalom másnapján – tovább fokozódott az ünnepi hangulat. Ezúttal Oprisa Melinda óvónő kezdeményezésére került sor a cipődoboz-akcióra. – Eredetileg a rászoruló gyermekek számára kezdtünk ajándékot gyűjteni, de akkora volt a lelkesedés, hogy általánosítottuk a felhívást, és az iskolánkban tanuló valamennyi óvodás és kisdiák ajándékcsomagot adott, illetve kapott egy-egy társától – számolt be Oprisa Melinda, egy kedves idézettel mutatva rá, hogy boldoggá tenni másokat nem nehéz feladat, csupán szeretet kell hozzá, tisztelet, s naponta pár kedves szó. Az ajándékosztás megszervezésébe is lelkesen kapcsolódtak be a tanító- és óvónők. Még egy dallal is készültek, hogy megénekeljék ragyogó szemű kis tanítványaikat. Oprisa Melinda pedig Borsai Mária Varázskorona című meséjével lepte meg a népes gyermeksereget, rávezetve őket az önzetlen ajándékozás örömére. A nagy izgalom csillapítása végett egy adventi játékra is sor került, majd valamennyi osztályközösség átadta ajándékait az alatta járó évfolyamnak. Virág Ádám Petőfi-ösztöndíjas fiatal még további meglepetéssel is szolgált. A Palánta Sorsfordító Alapítványnál nyert pályázat nyomán kedves mesekönyvvel, színezővel, illetve CD-vel ajándékozta meg a gyermekeket. Ennyi örömteli pillanat után szinte harsogva csendült fel az iskola aulájában a Mennyből az angyal és a szívből jövő jókívánság: Boldog karácsonyt mindenkinek! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)