Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csata Tímea
2 tétel
2012. május 2.
Benyújtotta választási listáit a három magyar politikai szervezet
A jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választáson. A jelöltlisták az utolsó száz méteren is módosultak: Kolozsváron a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, László Attila visszalépett. A Krónika úgy értesült: a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő és a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök sem vesz részt a megmérettetésen.
jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választásokon. Az RMDSZ már korábban bejelentette: nem kíván közösködni sem az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), sem a Magyar Polgári Párttal (MPP), mi több, ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokra, mint 2008-ban. Kelemen Hunor szövetségi elnök közlése szerint az RMDSZ részéről 317 polgármesterjelölt, 8459 helyi és 703 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Az RMDSZ továbbá Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyében pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. A korábbi önkormányzati választáson a szövetség 184 településen állított polgármestert, 2195 helyi és 89 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, ugyanakkor Hargita, Kovászna, Szatmár és Maros megyében az RMDSZ-t képviselő jelölt nyerte el a megyei tanácselnöki tisztséget.
Szabó-Györke Zsombortól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos sajtófelelősétől megtudtuk: a szervezet lapzártánkig még nem véglegesítette a listáit a székelyföldi megyékben. Azt azonban tudni lehet, hogy a legfiatalabb magyar párt 74 polgármesterjelölttel, 1726 helyi és 260 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 7 megyében állít megyei tanácselnökjelöltet.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a szervezet közel száz településen pályázza meg a polgármesteri tisztséget, az önkormányzati képviselőjelöltek számát azonban lapzártánkig nem tudta pontosan megmondani. „A polgári párt számára a helyhatósági választások tétje az, hogy minél több polgármesteri tisztséget megszerezzen. Célunk, hogy a 2008-ban megszerzett 11 polgármesteri széket megtartsuk, de nyilván szándékunkban áll növelni a tanácsosi mandátumhoz jutott polgári pártiak számát is” – nyilatkozta lapunknak Szász Jenő.
A polgáriak első megmérettetésén egyébként 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek. Az MPP elnöke sajnálja, hogy a párt nem tudott országos színtű koalíciót kötni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP): Szász Jenő számításai szerint egy ilyen együttműködés révén a két szervezet 54 településen szerezhette volna meg a polgármesteri tisztséget.
„Sajnos így sok helyen megoszlanak majd a jobboldali szavazatok és így az RMDSZ jelöltje lesz majd a befutó. Együttműködés révén egy olyan eredményt tudtunk volna felmutatni, amely miatt az RMDSZ kényszerhelyzetben nemzeti válogatottat kellett volna felállítson a parlamenti választásokra” – fogalmazott az udvarhelyi politikus. Szász Jenő példaértékűnek nevezte, hogy az MPP és az EMNP Kolozs megyei szervezetének sikerült megállapodnia pénteken abban, hogy közös listán indítják jelöltjeiket az önkormányzati választásokon.
A két párt Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs, illetve Csép Sándor által pénteken kiadott közös közlemény szerint a megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármesterjelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, az MPP jelöltje kerül fel. Kolozs megyében az MPP tanácselnökjelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, az MPP jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a néppárt jelöltje indul.
Kolozsvár: László Attila visszalépett
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, mint ismeretes, Eckstein-Kovács Pétert indítja a kincses városi polgármesteri tisztségért, míg a szervezet megyei elnöke, Máté András a megyei tanácselnöki mandátumért próbál voksokat gyűjteni június 10-én. Az amúgy is több meglepetésnevet tartogató városi tanácsosjelöltek listáján azonban az utolsó pillanatban is történtek változások: az RMDSZ jelenlegi alpolgármestere, a 7. helyre rangsorolt László Attila bejelentette, nem kíván részt venni a megmérettetésen.
László a Krónikának elmondta, a jelöltállítás „nevetséges módszerét” kifogásolja. „Nem adom a nevem ilyen bohóckodáshoz” – fogalmazott az alpolgármester. A Krónika úgy értesült, László Attilán kívül a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő sem vesz részt a megmérettetésen. Úgy tudjuk, a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke, a megyei tanácsi alelnök is visszalépett.
Marosvásárhely: leszámolások az RMDSZ-nél
Teljesen felborította az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelölt listáját a megyei szervezet vezetősége. Az állandó bizottság szinte semmibe vette a helyi választmány véleményét és új, a városi szervezet székházában soha meg nem fordulót, jóformán még tagsági könyvvel sem rendelkező személyeket is rangsorolt befutó helyekre. Elesett a bejutó pozíciótól maga a választmány elnöke, Csegzi Sándor is. Megyei felettesei azt vetették a város alpolgármesterének a szemére, hogy az elmúlt tizenkét év alatt nem sikerült kibújnia Dorin Florea városatya árnyékából. Nagy István színművész és rádiós személyében a listát egy civil vezeti.
A Rádió GaGa kereskedelmi adó igazgatóját Benedek István, a városi szervezet elnöke, Gombos Csaba egykori wu-shu világbajnok, illetve Peti András jogász követi. Utóbbi kettőt a közvélemény a szervezet nagyágyúinak számító Lokodi Edit Emőke, Kelemen Atilla és Borbély László bizalmi embereiként tartja számon. Az RMDSZ megyei elnökének a fia is bejutó helyre került: Kelemen Márton azonban nem a városi, hanem a megyei önkormányzatot célozta meg.
Azon túl, hogy választmányi elnökként megyei felettesei a 10. pozícióra rangsorolták, Csegzi Sándor úgy érzi, az állandó bizottság méltánytalanul járt el, hisz a listára olyan személyeket is elhelyeztek, akiket ő is jobbára csak névről és hallásból ismer. Véleményét osztja a választmány is; a testület több tagja is szóvá tette, hogy Kelemen Atilla megyei elnök olyanokat kezdett „futtatni”, akiket eddig még soha nem láttak az RMDSZ székházában.
„Számomra provokáció és jelzés is egyben az, hogy a 10. helyre rangsoroltak. Ugyanakkor biztató, hisz még jelentek valamit a marosvásárhelyi magyarság számára, ha azok az emberek állítottak félre, akik ezt megtették” – reagált a Krónikának Csegzi, aki az állandó bizottság döntése után viszszalépett. Az alpolgármester – aki az elmúlt években többször is lemondott mások javára a polgármester-jelöltségről, az idén pedig második lett Vass Levente mögött – belátta, hogy ő, felettesei elvárásával ellentétben, nem akart fék lenni mindabban, amit a város polgármestere, Dorin Florea tesz. Csegzi Sándor ugyanakkor jó ideje az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozik.
A párt országos főtitkára, Kovács Péter szerint azért volt szükség a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista átszabására, mert a felmérések szerint csökkent a helyi magyarság bizalma a városi RMDSZ-szervezetben és a helyi önkormányzati képviselők egy részében. A Többszemközt című ETV-s műsor meghívottjaként azonban elhallgatta, hogy a közvélemény-kutatás szerint a szövetségnek semmi esélye visszaszerezni a polgármesteri széket. Kovács Péter úgy vélte: ha a polgármester-választáson minden magyar Frunda Györgyre szavaz, Marosvásárhelyen lehet győzni.
A leköszönő tanácsosok mindenáron való menesztési hevében az állandó bizottság egy olyan személyt is rangsorolt a listára, aki zsenge koránál fogva nem választható. Az RMDSZ megyei vezetői utólag belátták tévedésüket, és lecserélték Csata Tímeát. Ezzel szemben az EMNP listája sokkal kevesebb meglepetést tartalmaz. Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek lajstromát a szervezet megyei, illetve helyi elnöke vezeti, Portik Vilmos és Kali István.
Az igazi húzónevek a harmadik és a negyedik helyet foglalják el, Nagy László unitárius esperes és Hollanda Dénes, a Sapientia volt dékánja és egyben alapítója személyében. A néppártiak listáján továbbá több olyan személy is szerepel, aki korábban az RMDSZ színeiben foglalt el különböző tisztséget: a hatodik helyezett Kirsch Attila például 2000 és 2008 között két mandátumot töltött ki a városi önkormányzat tulipános frakciójában. Az EMNP nem indít saját polgármesterjelöltet, de bejelentette, a függetlenként megméretkező Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét támogatják a megmérettetésen.
Bizonyos híresztelésekkel ellentétben nem mond le a polgármester-jelöltségről az MPP-hez igazolt Benedek Imre. Az ismert kardiológusprofesszor, aki több mandátumon keresztül az RMDSZ megyei tanácsosa volt, kijelentette, esze ágában sincs visszalépni, és folytatja a harcot, amire ötezer támogató aláírás jogosítja fel. A szövetség vezetői Dorin Florea demokrata-liberális polgármester emberének tartják Benedeket, akit az utóbbi időben egyre többször láttak vendéglői asztalnál ülni a jelenlegi városvezetővel.
Háromszéken a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor újabb mandátumra pályázik, kihívói a néppárt részéről Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke és a polgári pártot képviselő Kulcsár Terza József lesznek.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádot támogatja, aki újabb polgármesteri mandátumot szerezne a megyeszékhelyen, a többi háromszéki városban azonban hármas verseny várható.
Hargita megyében Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben, míg az RMDSZ égisze alatt induló Borboly Csaba újrázna a megyei tanács élén. Csíkszeredában Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe.
Bihar megye: új és régi arcok
Tegnap, a határidő szerinti utolsó pillanatban nyújtotta be megyei tanácsi, illetve váradi helyi önkormányzati jelöltlistáját a Bihar megyei RMDSZ-szervezet. Nagyvárad polgármesteri címére Cseke Attila jogászt, korábbi egészségügyi minisztert jelölik, a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület élére pedig Pásztor Sándor mérnök, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője pályázik. Az RMDSZ listáit ugyanakkor a megszokottnak mondható nevek vezetik, némileg rendhagyó módon a polgármester- és az elnökjelölt helyett: a városi önkormányzati jelöltek közül Biró Rozália foglalja el az első helyet, ami azt mutatja, hogy az alakulat júniustól is számít rá nagyváradi alpolgármesterként – harmadik mandátumában.
A megyei lista élén pedig az a Kiss Sándor áll, aki korábban már betöltötte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét, igaz, még azelőtt, hogy ezt a posztot egyéni választókörzetes szavazással lehetett volna elnyerni. Jelenleg Kiss a megyei önkormányzati alelnök, és a lista alapján valószínű, hogy ezután is az marad. Cseke Attila szenátor nem szerepel egyik listán sem, Pásztor Sándor pedig éppúgy, mint legutóbb, a váradi tanácsosjelölti listán foglal el befutó helyet.
Ezen a jelöltlistán egyébként nincs sok változás, egyetlen kivétellel ugyanazok a nevek szerepelnek a befutó helyeken, akik jelenleg is tanácsosi széket foglalnak el Váradon. Az egyetlen személyi változást Fleisz János történész eltűnése jelenti, akinek helyét Ritli László Csongor jogász, Ritli László egészségügyi miniszter fia vette át a lista egyik, biztos nyerőnek számító helyén. Fleisz Jánost, akinek mandátumvégi tanácsosi beszámolóját el sem fogadta a frakció, tegnap telefonon kerestük meg, ő pedig kérdésünkre kijelentette: a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni más párt színeiben sem.
Cseke Attilának egyébként Nagyvárad jelenlegi polgármesterével, Ilie Bolojannal kell felvennie a harcot, ha nyerni akar, magyar ellenfelei ugyanakkor azzal kampányolnak, hogy sem neki, sem más magyar jelöltnek nincs valós esélye a váradi győzelemre. Tény, hogy az előzetes felmérések alapján Bolojan tulajdonképpen biztos nyertesnek látszik. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének egy friss közleményéből az is kiderül, hogy a szervezet saját, reprezentatív felmérése alapján sok váradi magyar is a népszerű, liberális párti városvezetőre kívánja leadni voksát.
A vélt esélytelenség miatt indít saját váradi polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt Zatykó Gyula mérnök személyében, a Bihar megyei önkormányzat élére pedig Szilágyi Ferenc egyetemi tanárt jelölik. Az EMNP még nem hozott nyilvánosságra sem váradi, sem megyei jelöltlistát. Függetlenként jelölteti magát Érmihályfalván a polgármesteri tisztségbe Kovács Zoltán. Mi is beszámoltunk róla, hogy a jelenlegi érmihályfalvi polgármester nemrég kilépett az RMDSZ helyi szervezetéből, később pedig a szövetségből is.
Szilágy megye: RMDSZ vs. EMNP
Szilágy megyében már tudvalevő, hogy huszonegy polgármesterjelöltet indít az RMDSZ. Zilahon Sojka Attila János vállalkozó száll versenybe a polgármesteri címért, a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért pedig Csóka Tibor mérkőzik meg. Az EMNP Zilahon Tunyogi Tímeát, a párt helyi elnökét jelöli polgármesternek, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig Sándor József orvost.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezet állít megyei tanácselnökjelöltet, Szatmárnémetiben viszont a polgármesteri tisztség elnyeréséért csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) száll ringbe.
Az RMDSZ a megyei tanácselnöki székért Csehi Árpádot indítja ismét, aki jelenleg is ellátja ezt a tisztséget, a megyeszékhelyen pedig polgármesterjelöltjük Ilyés Gyula, aki második mandátumát tölti városi elöljáróként. Az MPP négy évvel ezelőtt – saját bevallásuk szerint az RMDSZ kérésére, akik azt akarták, hogy magyar ellenjelöltek ne veszélyeztessék a szövetség pozícióit – nem szállt ringbe sem a szatmárnémeti polgármesteri, sem a Szatmár megyei tanácselnöki székért. Most viszont mindkét pozíciót megpályázzák, mivel úgy vélik, az RMDSZ nem honorálta akkori gesztusukat.
Tanácselnökjelöltjük a párt megyei elnöke, országos MPP-alelnök, Hegedűs Pál, Szatmárnémetiben pedig Zazula Béla helyi vállalkozó lenne polgármester. Az EMNP megyei tanácselnökjelöltje szintén az alakulat megyei szervezetének vezetője, Tivadar Dénes lesz. Polgármesterjelöltet viszont nem indítanak Szatmárnémetiben, amint sajtótájékoztató keretében elmondták, egy általuk végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján döntöttek így, melyből az derült ki, hogy a megyeszékhelyen élő magyarok nem akarják, hogy több magyar nemzetiségű polgármesterjelölt induljon, megyei szinten viszont szeretnének változást.
Tanácsosi listájuk viszont lesz a városban is, melyet szintén Tivadar Dénes vezet. Nagykárolyban az RMDSZ és a néppárt jelöltje száll ringbe az elöljárói székért – a szövetség a jelenlegi polgármestert, Kovács Jenőt jelölte ismét, az EMNP pedig a városi szervezet elnökét, Konglovits Évát indítja a magyar többségű településen. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 11.
Ballagás a Sapientia EMTE- n
"...Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk..."
Szombaton délelőtt hét szakon mintegy 200 diák hagyta el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi campusát. A ballagókat az intézmény előcsarnokában az intézmény vezetői, volt tanárok és diákok búcsúztatták, a szülők, hozzátartozók, meghívottak jelenlétében.
Miután a végzősök kivonultak az aulából és elfoglalták helyüket, az ünnepi beszédet tartók sorát Kató Béla lelkipásztor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kezdte, aki Bethlen Gábor fejedelem szavaival engedte útjára a végzősöket: "Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: erdélyi magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban" – idézte a sorokat Kató Béla, majd hozzátette, 12 évvel ezelőtt az egyházak, az egyetemi tanárok egy csoportja ennek érdekében lépett a cselekvés útjára, amikor létrehozta a Sapientia Alapítványt, azzal a céllal, hogy egyetemet épít, amely követi ezt az örökséget. Megmaradtunk hitünkben, és ahogy látjuk a ballagók fényes tekintetét, úgy hisszük, érdemes volt küzdenünk, hogy legyen önálló magyar egyetem Erdélyben – fejtette ki az elnök, aki végül azt tanácsolta a diákoknak, hogy itthon, a szülőföldön próbáljanak maradni... megmaradni.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a hagyományteremtésről, -őrzésről beszélt. Egy nemzet akkor ver erős gyökeret, ha vannak hagyományai, múltja. A romániai magyar oktatás hagyománya évtizedekig derékba tört, de nem szűnt meg, s az új önálló magyar intézmény léte igazolja, hogy szükség van erre. Hosszú utat tett meg az egyetem, míg eljutott oda, hogy akkreditálják. S hogy ebben a folyamatban részt vettek a ballagó diákok, külön is megköszönte a rektor, majd hozzátette, most már az a feladatunk, hogy tudásban is felzárkózzunk Európa több évszázados hagyományokkal rendelkező egyetemeihez. Majd felsorolta azokat az értékeket, amelyek mellett elkötelezte magát az egyetem, s amelyeket a tanévek során igyekeztek átadni a tanárok diákjaiknak. "Nagy szükség van a felkavart világunkban, hogy lássuk az igazi értékeket, fontos a munka, az itthon maradás". A munkát pedig tisztességgel és odaadással kell majd végezzék a végzősök abban a közösségben, amelybe bekerülnek. Erdély, az erdélyi magyarság szellemi felemelkedésén kell dolgozzanak ezentúl, hogy érdemes legyen itthon maradni. Évszázadokkal ezelőtt akik tanulni akartak, több száz kilométerre külföldre mentek nagynevű egyetemekre. Most nekünk kell hazahoznunk az értékeket, a tudást. A Sapientia EMTE-nek közösségformáló ereje van, egy közösség jogos igényét elégíti ki, amelyhez bizalommal fordultak a diákok, akik most távoznak padjaiból. Ezért párttól, vagy érdekképviselettől függetlenül jogos az elvárás az intézmény részéről, hogy minden téren támogassák létét, működését. A tanulás és a tudás tiszteletét vigyétek magatokkal! – mondta többek között ünnepi beszédében dr. Dávid László, aki szintén megköszönte a diákoknak, hogy részesei voltak és derekasan helytálltak az akkreditációs folyamatban.
Az elmúlt 22 év legnagyobb megvalósítása a Sapientia EMTE létrehozása volt – mondta többek között dr. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, majd beszédében az összetartást, azt a csapatszellemet értékelte, amelynek köszönhetően a tudomány egyik fellegvára lett az intézmény, s ebben azoknak a tanároknak és diákoknak is benne van a munkájuk, akik a kezdeti bizalmatlanság, bizonytalanság ellenére felvállalták mindezt.
Dr. Székely Gyula, a marosvásárhelyi kar dékánja hangsúlyozta, ha némelyik tanár szigorú is volt, ezt azért tették, mert a minőséget szeretnék mindenekelőtt megtartani, megerősíteni. Kétségtelenül a legnagyobb megvalósítás az egyetem akkreditációja. A kertészmérnöki, illetve nemrég a kommunikáció és közkapcsolat szakot is engedélyezték. Az idén hét karon végeznek diákok, jövőre pedig másik három (távközlés, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, valamint egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások) szakon is lesznek ballagók. Jövőtől pedig négy újabb szak (alapképzésben) és négy mesteri szakképzés indul. Dr. Székely Gyula reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány támogatásával jövőre bővülhet a campus is, és hozzáfoghatnak a bentlakásépítéshez. Végül pedig a diákok és a hallgatói önkormányzat munkáját, eredményeit illette dicsérő szavakkal a dékán.
Az egyetem vezetőinek beszéde után dr. Imre Attila az alkalmazott társadalomtudományok, dr. Kakucs András a gépészmérnöki, dr. Kovács Loránd a kertészmérnöki, Márton Gyöngyvér a matematika-informatika, dr. Márton László a villamosmérnöki kar nevében búcsúztatta a végzős diákokat. A ballagók részéről Csata Tímea kommunikáció és közkapcsolat szakos hallgató köszönte meg tanáraik türelmét, a diákélet humorosabb mozzanatait ecsetelve. Lukács Andor pedig a hallgatói önkormányzat nevében elevenítette fel az elmúlt három-négy év emlékeit. Az egyházak nevében Nagy László unitárius főjegyző áldotta meg a diákokat és a Szentírás egyik idézetével bátorította őket arra, hogy helytálljanak az életben.
A magyar és a székely himnusz eléneklése után a diákok utoljára körbejárták az egyetem épületét, majd a levegőbe röpített kalappal jelezték – hátrahagyták diákéveiket, jöhet az államvizsga, s aztán..., de erről majd később.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)