Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Császi Irén
2 tétel
2016. augusztus 29.
Ácsolt és festett ládák a Palócföldről
Az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében szombat délben került sor a Kocsira, ládám, hegyibe, párnám... – Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről című vándorkiállítás megnyitójára. A tárlat anyagát az egri Dobó István Vármúzeum bocsátotta a Kézdivásárhelyi múzeum rendelkezésére.
Kovászna megye Tanácsa és Heves Megye Közgyűlése évek óta kapcsolatban áll, aminek eredményeként 2010-ben az egriek meghívták a Kézdivásárhelyieket a Jó ruhában járni, kelni című viselettörténeti kiállítással. Öt év után a Dobó István Vármúzeum munkatársai viszonzásként a saját gyűjteményükben található ácsolt és festett palócföldi ládákat hozták el Kézdivásárhelyre. A kiállításon látható ládák és a nagy méretű pannók bemutatják az ácsoltszekrény-specialisták, háziiparosok és a „virágos asztalosok” által készített ládák kutatástörténetét, készítéstechnikáját, díszítését, területi elterjedését, használatát és jelenkori tovább élését. A tárlat házigazdája Dimény Attila múzeumvezető volt, a kiállítást Bujdosóné Pap Györgyi, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese és a kiállítás kurátora, Császi Irén néprajkutató, muzeológus mutatta be. Az utóbbi ismertetőjét Dimény Erika, a Céhtörténeti Múzeum munkatársa tolmácsolta. A megnyitón közreműködött Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulója, aki az alkalomhoz illő népdalokat énekelt. A kiállítás szeptember 25-ig látogatható, és ez idő alatt múzeumpedagógiai tevékenységeket is szerveznek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 31.
Ácsolt ládák Palócföldről
„Kocsira ládám, hegyibe párnám”
A Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom programsorozatának részeként nyílt meg vasárnap délben az Incze László Céhtörténeti Múzeumban a „Kocsira ládám, hegyibe párnám...” Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.
Az egri Dobó István Vármúzeum anyagát időszaki vándorkiállítás formájában már számos településen megtekinthették az érdeklődők, de amint Bujdosné dr. Pap Györgyi, az egri múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott a megnyitón: nem állítanak fel sorrendet, minden helyszín „első” a maga jogán.
Dr. Dimény Attila, a házigazda intézmény igazgatója az egri vármúzeummal évek óta fennálló kapcsolatot vázolta, és kifejtette: remélik, az továbbra is eredményes, gyümölcsöző mArad. Császi Irén néprajzkutató, muzeológus szakmai ismertetőjét Dimény Erika muzeológus tolmácsolta, a megnyitónak Dimény Kata, a Molnár Józsiás Iskola VI. osztályos tanulójának éneke adott ünnepi keretet.
A kiállítóterem falait végig beborítják az igényes grafikai kivitelezésű, óriási pannók, amelyek gazdag szöveges információ és képek révén adnak rálátást a területre. Az átfogó anyag elsősorban a Palócföldre fókuszál, ám az ácsmesterség, faragászat iránt érdeklődők, a néprajzban elmélyülni kívánók, illetve laikusok számára is érdekes és tanulságos módon közelíti meg a témát. Láthatunk restaurált, eredeti ládákat, a készítésükhöz egykor használt eszközöket, szerszámokat, és mert a ládák egyik funkciója a menyasszony hozományának tárolása volt, fotóösszeállítást is egykori palóc esküvőről stb.
A kiállítás szeptember 25-ig látogatható a múzeum emeleti nagytermében.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)