Mítoszokat romboló polgármester
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere cáfolja a csíki jégkorongsport első mérkőzésének eddig ismert időpontját, a polgármester szerint Csíkszereda hokicsapata nem 1929-ben, hanem 1931-ben játszotta első mérkőzését.
Veres Dávid, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt kérte fel az első idei, összességében 117., pénteken, január 10-én este lezajlott előadás megtartására.
Csíkszereda 1969-ben, 1979-ben és 2009-ben is hokiünnepséget szervezett, a város megemlékezett a harmincadik, a negyvenedik és a 80. évfordulóról. Bár eddig minden forrás arra utalt, hogy 1929 januárjában játszotta első mérkőzését a csíkszeredai hokicsapat, Ráduly szerint erre csak 1931. január 4-én került sor. Ráduly Róbert Kálmán elsősorban egy 1931-ben megjelent újságcikkre alapozza állítását, 83 évvel ezelőtt a Dimineaţa (Reggel) című lap ugyanis arról számolt be, hogy az 1931. január 4-én lejátszott Bukaresti Tenis Club – Csíkszereda találkozó a bukarestiek 6:0-s sikerével zárult. A szinajai teniszpályákon kialakított természetes jégen a csíki csapat színeiben azon a mérkőzésen Dóczy János kapus, illetve Löffler Aurél, Schmidt Béla, Vákár Lajos, Czáka István és György Antal, valamint tartalékként Sprencz György és Császár Jenő lépett jégre. Három héttel később, 1931. január 24-én és 25-én Csíkszeredában újra megmérkőzött a két csapat, erről annak idején a Csíki Lapok is beszámolt. Pár nappal később, 1931 februárjában Románia jégkorong-válogatottja részt vett a lengyelországi Krynicában megrendezett világbajnokságon, és ebbe a válogatottba a csíkiak közül egyedül a kapus Dóczy kapott behívót, így ő volt az első csíki válogatott jégkorongozó.
Az előadáson többször elhangzott, hogy az úttörők, az első csíki csapat játékosai közül már senki sem él, de többször és több helyen is Vákár Lajos és Löffler Aurél is azt nyilatkozta, hogy 1929-ben volt az első mérkőzés. Ráduly szerint többek között azért is mondhatták az 1929-et, hogy az 1969-es évforduló után jogosultsága legyen az ország pártvezetősége elé terjesztett műjégpálya-építési kérelemnek. Természetesen lehetnek más érdekek is, de a polgármester szerint rengeteg legenda terjeng a csíki hoki körül, az elmúlt évtizedekben és most is hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek szállnak szájról szájra. Elhangzott, hogy fontos szerepe volt az első csíki hokicsapat megalakulásában a kézdivásárhelyi származású, az 1920-as években Csíkszeredában élt Balogh János ügyvédnek, aki román, majd magyar színekben sakkozóként vált világhírűvé. Balogh volt az, aki – többek között – lefordította magyarra a jégkorong szabályait. (Balogh János életútjáról a Csíki Hírlap 2008 májusában egy teljes oldalnyi terjedelemben számolt be.) Az előadás végén Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy szívesen vesz bárminemű észrevételt a csíki hokisport megalakulásával kapcsolatban.
Székelyhon.ro,

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 1.)
Szegényes Székelyföld első világháborús részvételének irodalma. Az 1916. augusztus végi román betörés és megszállás miatt elmenekülő hivatalosságok, na meg a lakosság távozása lényegében lebénította Sepsiszentgyörgy életét.
A tisztviselők nélkül a város igazgatása is szünetelt, de a Székely Nép című napilap is fél évre felfüggesztette megjelenését, ezért aztán alig rendelkezünk szakirodalommal, forrásokkal e rövid időszakról. Három évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Múzeum Acta című évkönyvében két tanulmány is megjelent Nagy Szabolcs nyíregyházi levéltáros tollából Sepsiszentgyörgy első világháborús történetét illetően: Az 1916-os román megszállás egy sepsiszentgyörgyi patikus szemével. Egy székely város közállapotai az első világháború végén. Van még egy József Álmos által szerkesztett, Mire a falevelek lehullanak című kötet, amely a világháború történéseit különleges megvilágításban mutatja fel, a résztvevők levelezéseit fogja csokorba, ízelítőt ad a katonák életéről.
Belesodródunk a háborúba
1914. július 28-án, egy hónappal a szarajevói merénylet után a Monarchia hadat üzent Szerbiának, és ezzel kezdetét vette a világtörténelem addig ismert legnagyobb és legvéresebb összecsapása. A két hatalmi csoportosulás, az antant és a központi hatalmak közötti háborúba belesodródott még jó néhány olyan ország is, amely érdekei érvényesülését részvétele által képzelte elérni. Olaszországot és Romániát szövetségi szerződés kötötte a központi hatalmakhoz, semlegességi nyilatkozatot is tettek, hogy majd később a győzelemre sokkal inkább esélyes antant oldalán vegyenek részt a harcokban. Vilmos német császár villámháborús tervei rövidesen szertefoszlottak, és a rosszul összerakott stratégia kudarca előre vetítette a központi hatalmak vereségét, különösen azután, hogy az Egyesült Államok is beavatkozott a háború menetébe.
Románia megnyeréséért már a háború kitörésekor versenyfutás kezdődött az antant és a központi hatalmak között, és ezzel tulajdonképpen Erdély is bekerült a nemzetközi politika eszköztárába. Ezért a háború kezdete óta az antant titkos tárgyalásokon Romániát rá akarta bírni Magyarország megtámadására. Azok a román politikusok, akik a központi hatalmakhoz húztak, összeköttetéseiket mozgósítva, Bécsen és Berlinen át kíséreltek meg nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy az erdélyi románok számára jelentős politikai kedvezményeket adjon, s ezzel segítse elő Románia hadba lépését a központi hatalmak oldalán.
Tisza István miniszterelnöknek viszont az volt a véleménye, hogy egyedül a harctéri győzelem vagy vereség döntheti el Románia magatartását, az első esetben nincs szükség engedményre, a második esetben pedig ezek már nem érnének semmit. Felismerte, hogy a román kívánságok kísérleti léggömbök, ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy amint a bukaresti kormány a fegyveres együttműködésre pozitív javaslatot, kötelező érvényű ígéretet tesz, ő is hajlandó velük konkrét megoldásokról tárgyalni.
A csatlakozási huzavona idején felvetődött a Monarchia föderatív átalakításának gondolata is. Közben bizonyos engedményekkel kívánta az uralkodó és a magyar kormány kifejezni azt az elhatározását, hogy akár fontos politikai, nemzetiségi jogok kiterjesztésére is hajlandóak, ha a románok garanciát vállalnak a központi hatalmak melletti lojalitásuk kinyilatkoztatására. Beszüntették a sajtópereket, az uralkodó amnesztiát hirdetett a politikai ügyekben elítélt románoknak, egy kormányrendelettel pedig külön engedélyezték a román nemzeti zászló használatát. 1915 folyamán a központi hatalmak és Románia viszonya feszültebbé vált, de az Erdély-kérdés továbbra is alkudozások tárgya maradt.
A háború kitörésekor Erdély katonailag védtelen térség volt. 1914 végén ugyan hozzákezdtek egy erdélyi hadsereg felállításához, ezt azonban hamarosan elvitték az orosz frontra ugyanúgy, mint a következő évben szervezett határvédő hadosztályt, úgyhogy 1916-ban szinte csak a csendőrség őrizte a határokat. József főherceg a következőképpen jellemezte Erdély harci felkészületlenségét: „Mennyire el volt hanyagolva Erdély előkészítése katonai felvonulás esetére. Minden magyar ember, aki tisztában volt az oláh irredenta céljaival és e nép jellemével, úgy érezte, hogy Magyarországot a legkomolyabb veszély Oláhország felől fenyegeti. Mégis szomorúan kellett látni, hogy amíg a kettős monarchia összes határait vagy várak, vagy vasutak és utak építésével erősítik, addig Erdélyben ebben az irányban hosszú évtizedeken át semmi sem történt.”
Általános mozgósítás
A hadüzenet és a háború megkezdése előtti hónapokban az érintettek tisztában voltak a hadi események közelségével, és azt is tudták, hogy már csak a közvetlen ürügyként szolgáló szikra kipattanásával bármikor kezdetét veheti a nagy világégés. Ezért 1914 májusától megkezdődött az általános mozgósítás, főképpen az idegen földön lévők számbavételével, tartózkodási helyük felkutatásával, hogy alkalomadtán minél gyorsabban hazajöhessenek háborús szolgálatra. 1914. május 6-án Bálint Dénes sepsiszentgyörgyi polgármester az alispánnak tett jelentésében kérte a felettes hatóságot, sürgősen kézbesítse Bukarestbe Ruzsa Kálmán, Nagy József, Daragics Dávid, Német József, Tóth Mózes és Gyurka Zsigmond számára a sorozási idézést. Csakhogy az idegenben lévők megtalálása nem sok sikerrel járt. 1914. június 14-én a bukaresti osztrák–magyar konzulátus az alispáni megkeresésre válaszolva közölte, hogy pontos cím hiányában a behívó nem kézbesíthető, mert Bukarestben nincs központi jelentkezési hivatal, a konzulátus pedig nem rendelkezett saját hatáskörében a nevezettek felderítéséhez szükséges eszközökkel. A külföldön tartózkodók elérése majdnem lehetetlennek tűnő ábránd volt, különösen akkor, ha az illető Amerikában élt, ilyen esetben csakis a központi intézmények beavatkozása hozhatott volna eredményt, mégpedig a honvédelmi minisztérium közbenjárásától remélték a sikert, például Császár Jenő sorozási kötelezettség alatt álló személy Minneapolis városában való elérését illetően. A háború hivatalossá tételével 1914 augusztusában megkezdődött a hadköteles férfiak tömeges bevonultatása, akiknek családtagjait vidékektől függően 57–70 fillér napi segéllyel kívánták kárpótolni. A hadba vonulás kötelezettsége alól roppant nehéz volt kibújni, sokan kérvényezték az otthon maradást családfenntartói minőségük vagy hivatali nélkülözhetetlenségük okán, azonban majdnem mindenkit elutasítottak. 1914 őszén a belügyminisztérium leirata dr. Fogolyán Kristóf sepsiszentgyörgyi kórházi orvos felmentési kísérletét utasítja el. A megokolásban egyértelművé teszik a felmentés körülményeit, s a kórházi orvosok esetében csak úgy lehetett, ha egy jelentősebb kórház teljesen orvos nélkül maradt. Ez a helyzet Sepsiszentgyörgyön nem állt fenn.(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)