Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Csalóka Zoltán
2 tétel
2013. szeptember 8.
A templom és a gyülekezet ünnepe
"Ma is erős a segesvári magyar közösség"
"Fontos, hogy Segesvár reformátussága tudjon emlékezni arra, hogy ezelőtt 125 évvel itt templom épült Alpár Ignác művészi tervezésében, az akkori mesteremberek kivitelezésében. De nemcsak erre az eseményre kell emlékezni, hanem mindarra, ami az elmúlt 125 év alatt történt" – mondotta ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a segesvári református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten.
A Küküllői Református Egyházmegye lelkészi értekezlete, a kistérségi nőszövetségi találkozó, a kistérségi presbiterszövetségi értekezlet és ifjúsági találkozó előzte meg a segesvári református templom építésének 125. évfordulójára szervezett tegnapi ünnepi istentiszteletet, amelyen ugyanaz az ige hangzott el, mint öt évvel ezelőtt, a 120. évfordulós megemlékezésen: Mindeddig megsegített bennünket az Úr. Az igét felolvasó ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, nemcsak az épületre kell tekintenünk, hanem mindarra, ami velünk történt ez alatt a 125 év alatt, arra, amit az ige üzen, amely örök, amely mindig elhangzik. "Ezelőtt 125 évvel nem volt helyi gyülekezet, Fehéregyházára jártak istentiszteletre a segesvári reformátusok, hiszen 1888 előtt a magyar királyok a szászságnak autonómiát adtak, ők határozták meg, mi történhet, mi épülhet a városban. A templom építésének története ugyanakkor az egyházközség története is, azé az erős közösségé, amely vagyunk. 125 évvel ezelőtt a segesvári református magyarok sokat tettek azért, hogy a templom megépüljön e nagyon szép, messziről is észrevehető helyen" – mondta a püspök, arra figyelmeztetve a gyülekezetet, hogy fontos néha megállni, visszatekinteni a megtett útra, elgondolkodni a történteken és továbbhaladni. "Folyamatosan, mindig meg kell állnunk, emlékeznünk kell e 125 évnyi történelemre és minden következményére, eseményeire, e gyülekezet veszteségeire is, hiszen nem tudtunk mindent megtartani. A mai segesvári gyülekezet sok mindenben jeleskedik, de ki van szolgáltatva a külső erőknek. A segesvári gyülekezet sajnos fogy, ezért is fontos, hogy emlékezzünk sok-sok eseményre, értékes, fontos dologra. A templom az Istenre való emlékezés köve" – tette hozzá Kató Béla. Az elmúlt 125 év 5500 vasárnapján hangzott el az ige a segesvári református templomban, és még sok évig ez így kell maradjon. "Jövőnket mi magunk építjük, de ehhez ismernünk kell a múltat, látnunk a jelen csodáit, köszönetet kell mondanunk mindezért. Örömteli alkalom a templom építésére emlékezni, és mindannyian elhoztuk az emlékezés köveit. Az elmúlt 125 év alatt e templom megmaradt a nagy világégések, pusztulások közepette, de e templom csak akkor ér valamit, ha mindenki sajátjának érzi, mindenki áldozatot hoz a megmaradásért" – mondta Kató Béla a templom és a gyülekezet ünnepén. Nt. Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese, segesvári lelkipásztor nemcsak a reformátusság, a segesvári magyarság ünnepének is nevezte a tegnapi megemlékezést, majd Bakcsy Gábor alcsíki missziós református lelkipásztor köszöntötte a gyülekezet tagjait, végül úrvacsoraosztás következett. Bíró István üdvözölte dr. Magyar Balázst, a csíkszeredai magyar konzulátus konzulját, Dorin Danesant, Segesvár polgármesterét, a jelen levő városi és megyei tanácsosokat, az ünnepet megtisztelő egyházi elöljárókat, lelkészeket – köztük Veress László egyházmegyei főgondnokot, Csalóka Zoltán és Székely András volt küküllői egyházmegyei espereseket – hangsúlyozva, ünnepelni, hálát adni gyűlt össze a segesvári református gyülekezet. A templomi kórus énekeit szavalat követte, majd Veress László egyházmegyei főgondnok a templomépítés történetéről, körülményeiről, a gyülekezet által nyújtott támogatásról, a templom közösségmegtartó és összetartó erejéről beszélt. A templomépítésre való megemlékezést Dorin Danesan polgármester a város egész közössége ünnepének nevezte. Dr. Magyar Balázs konzul az egyház megtartó erejéről, a vallás erejéről, az egyház által képviselt értékekről szólt, arról, hogy a magyarság lélekszáma csökken Segesváron és környékén, és fontos, hogy ez a folyamat megálljon. Az istentiszteletet követően a megemlékezés zárómomentumaként a szépen rendezett templomkertben dr. Magyar Balázs konzul és Dorin Danesan polgármester kopjafát leplezett le, amelyet ft. Kató Béla püspök áldott meg.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 14.
A nemzetért imádkoztak
Tizedik alkalommal tartották meg december 6-án a Kárpát-medencei imanapot, melyet minden évben a december 4-éhez legközelebb eső vasárnapon szerveznek meg, és minden református gyülekezet bekapcsolódhat.
Az imanapot a Kárpát-medencei nőszövetségi vezetők kezdeményezték 2005 júliusában a sikertelen 2004. decemberi 4-ei, a kettős állampolgárságról (is) szóló népszavazást követően, és 2006-ban tartották meg először.
Az imanapon minden évben más-más református egyházkerületért imádkoznak a gyülekezetek. Az érintett egyházkerület nőszövetsége állít össze liturgiajavaslatot, valamint a terület múltját és kulturális értékeit is bemutató segédanyagokat, melyeket a gyülekezetek felhasználhatnak. Idén a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nőszövetsége készítette el az imanapi füzetet.
Erdőszentgyörgyön minden évben megtartják az imanapot, és hogy az ideit színesebbé tegyék, meghívták a nyárádszeredai Bocskai István Dalkart is. Gáspár György lelkész szószéki szolgálata után a szertartás keretében felolvasták a délvidéki nőszövetség üzenetét, szavalatok hangzottak el, majd a helyi nőszövetség öt tagja felolvasott egy-egy célimát, amelyet ugyancsak délvidékiek írtak, és amelyben a nemzetért, annak egységéért, a gyerekekért és fiatalokért, a szegényekért és a találkozásért fohászkodnak.
A nyárádszeredai kórus egyházi dalokat adott elő, szolgálatukat és a kezdeményezést Csalóka Zoltán nyugalmazott esperes köszönte meg. Az esemény a szemközti Rhédey-kastélyban folytatódott, ahol a Bocskai-dalkar világi énekei nyitották meg Dávid Júlia festészeti kiállítását. A Nyárád-menti gyökerű, ma Szeged közelében élő Dávid Júliát, pályáját és munkáit Nagy Miklós Kund méltatta.
Marosvásárhelyen, a Gecse utcai kistemplomban a délelőtti istentisztelet keretében tartották meg az imanapi programot. Borsos Melinda, az egyházkerület nőszövetségi elnöke bemutatta a vajdasági református templomokat, majd Fekete Márton lelkész prédikált, és az általa írt rövid imákat mondták el a gyülekezet fiatalabb és idősebb tagjai.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)