Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csala Dénes
5 tétel
2015. augusztus 31.
Hol él a százezer székelyföldi emigráns?
Facebook-adatokból mondta meg egy székely tudós, mely városokból a legnagyobb arányú az elvándorlás, de Csala Dénes azt is kimutatta, hogy szinte mindenütt találkozhat székelyekkel az ember. Na, ilyen dolgokra jó az adatújságírás: Csala Dénes adattudós (data scientist), a Székelydata nevű blog szerkesztője adatbányászattal vizsgálta meg, hová lett az a százezer székely, aki elhagyta szülőföldjét, hogy a jobb élet reményében munkát keressen külföldön. A Facebookon gyűjtött adatokat, azt vizsgálta, hogy milyen tartózkodási hely van beállítva azoknál, akiknek egy-egy székelyföldi település volt megadva szülőhelyként. Székelyföld tizenhat nagyobb városából (a romániai Hargita, Kovászna és Maros megye székhelyei és nagyobb települései) összesen 61 789 találata lett.
Ha a települések lakosságának arányában vizsgálták a már másutt élőket, azt találták, hogy bizonyos városoknak akár a negyede-ötöde is elszármazott szülőhelyéről. Balánbányán 31, Baróton 22, Székelykeresztúron 21 százalékos volt az elvándorlás. Az adatokat végül geokódolta a tudós, majd megalkotta a székelyföldi nagyvárosok emigránstérképét.
Az adatokból kiderül, hogy székelyek mindenütt vannak: Grönlandtól Tahitiig, Madagaszkártól Szibériáig. Igaz, Európán és Észak-Amerikán kívül már elég szétszórt a diaszpóra: „Ázsiában (Közel-Kelet nélkül) ~50, Dél-Amerikában kb. 30, Ausztráliában és Afrikában 10-10 találat volt. A Közel-Keleten összesen ~100 honfitárs él, ebből 30-30 Cipruson és Izraelben, valamint 16, illetve 17 Irakban és az Egyesült Arab Emírségekben” – áll a posztban.
Észak-Amerika már népesebb, több mint kétszáz fős székelységgel rendelkezik, főleg az USA keleti partján laknak, elvétve Kanadában és Mexikóban is felbukkannak. Érdekesség, hogy „a 16 székelyföldi város mindenike majdnem a lakosságával arányosan van jelen az amerikai kontinensen”.
Százezer emigráns
Európa a legnépszerűbb célpont – földrajzi és kulturális közelsége miatt ez nem meglepő. Az európai államok közül természetesen Magyarországon él a legtöbb olyan Facebook-felhasználó, aki Székelyföld nagyobb városaiban született (több mint kétezren), a további sorrend pedig Németország, Egyesült Királyság, Olaszország és Ausztria. Érdekesség, hogy az Olaszországba emigrált székelyek kétharmada maroshévízi és balánbányai – ezt az magyarázhatja, hogy az emberek inkább oda emigrálnak, ahol élnek ismerőseik, mint a teljes ismeretlenbe. Balánbánya egyébként is érdekes, innen emigráltak a legtöbb különböző településre a lakosok.Csala Dénes hozzáteszi: Magyarországon nagyon sok településen telepedtek le vagy dolgoznak a székely emigránsok, míg a többi országban többnyire egy-egy településre koncentrálódnak. „A volt szovjet blokk államaiba még Afrikánál is kevesebben költöznek, ám a Kanári-szigetekre annál többen” – írja Csala, aki egy statisztikai becslés révén azt is kimutatta: durván 97 ezer székely városi lakos lehet külföldön. Ám hozzátette: a Facebook-lekéréseken alapuló adatai azért lehetnek megtévesztőek, mert a „Facebook-felhasználók demográfiája majdnem teljesen biztosan nem adja vissza a valós székelyföldi demográfiát”.
A tudós is volt kivándorló
A csíkszeredai Márton Áron Líceum egykori diákja Abu-Dzabiban és az Egyesült Államokban is tanult, ide vissza is térne doktori tanulmányai után – ezt maga Csala Dénes mondta a Hargita Népének adott interjújában. Szerinte egyébként „elmenni nem könnyű, de sokkal nehezebb visszajönni”, mert ő például kitanulja a szakmát külföldön, de közben az otthon tanulók kiismerik magukat a bürokráciában és jobb lesz a kapcsolati hálójuk. Hozzátette: az övéhez hasonló kutatást végzett az elmúlt öt-tíz évben Néda Zoltán és Barabási Albert László is, akik hálózatalapú elemzést készítettek, de akkor még nem volt ennyire fejlett a média adatbányászata.
A Székelydatán azt is megemlítette, milyen kutatási lehetőségek rejlenek ebben a módszerben. „Adatfeldolgozás szempontjából ez valóságos aranybánya: egy jövőbeli bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy milyen munkakörben dolgoznak külföldön (vagy éppen otthon) ezek az emberek és milyen oktatással a hátuk mögött, valamint, hogy ezek összefüggenek-e egymással” – írta Csala Dénes. mno.hu
Erdély.ma
2016. március 30.
Épül a Digitális Székelyföld
Design Bank létesül Sepsiszentgyörgyön 
Megváltoztatná a háromszéki vállalkozói közösség gondolkodásmódját a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az IT Plus Klaszter koncepciója. A Digitális Székelyföld célja, hogy a helybéli vállalkozók merjenek a világpiacon eladható termékekben, szolgáltatásokban gondolkodni – magyarázta lapunk érdeklődésére Bihari Béla.
A székelyföldi informatikai cégeket és intézményeket összefogó IT Plus klaszter elnöke szerint a vállalkozók csak úgy tudnak túllépni azon az állapoton, hogy folyamatosan olcsón dolgoznak, ha termékeiket és szolgáltatásaikat helyben készítik, azok a lokális piacon is bevezethetőek és tesztelhetőek, de jó áron eladhatóak a világpiacon. A Digitális Székelyföld koncepció Csala Dénes hálózatkutató tanulmányára épül (lásd bővebben a 2016-os Székely Kalendárium alapkiadásában), aki beazonosította, hogy a világon hol élnek székelyföldiek, és mivel foglalkoznak. Ezt továbbgondolva ki kell mozdulni a térség fizikai határaiból, és a helyi vállalkozókat összekapcsolni külföldön élőkkel, majd szakmai hozzájárulásukat és kapcsolati tőkéjüket kihasználva lehet start up-okat felfuttatni, illetve magasan fizetett munkahelyeket teremteni.
Az önkormányzati és magyarországi segítséggel megvalósuló elképzelés négy alappillérre épül, magyarázta Bihari. Egyrészt ki szeretnék építeni a székelyföldi digitális közösséget, továbbá oktatási és mentor, illetve start up és innovációs programokat indítanának. Másrészt létrehoznák az úgynevezett e-rendszereket, vagyis észtországi mintára szorgalmazzák, hogy megszűnjön a papíralapú ügyintézés, és e-ügyintézés vagy e-kapu rendszerek bevezetésével felszámolják a hivatali bürokráciát, hogy gyakorlatilag az adóbefizetéstől, a cégalapításon át a számlabefizetésig, mindent interneten lehessen intézni. Elképzelések szerint a háromszéki önkormányzat is e-ügyintézésre ösztönözné az érintett intézményeket és a lakosságot.
A Digitális Székelyföld koncepció megvalósításának első konkrét lépése a Design Bank nevű intézmény létrehozása lesz Sepsiszentgyörgy központjában, a volt Román Nemzeti Bank (BNR) épületének két szintjén. A székhely inkubátorházként is működne, azaz innovatív, start up vállalkozásoknak biztosítana irodát, de a mentor program révén segítenék a vállalkozókat, hogy elkerüljék az esetleges buktatókat, a „pizzapénz” program révén kezdő tőkét próbálnak teremteni az induló vállalkozásoknak, illetve „üzleti angyalok” segítségével fejleszteni a start up-okat.
A Design Bankban lesz még kreatív irodatér, amely co-working munkákra ad lehetőséget, továbbá egy előadóhelyiséget és mozitermet is berendeznek, ahol egész nap sikersztorikat vetítenek majd. A székhelyet az önkormányzat biztosítja, és az intézmény két munkatársa jelenleg a lehetséges partnerek és vállalkozók feltérképezését végzi, illetve támogatói forrásokat keres az intézmény kialakításához és működtetéséhez. 
A sepsiszentgyörgyi Design Bankban úgynevezett Internet of Things (IoT) eszközök fejlesztésével is foglalkoznának. Ezek a hálózatba kapcsolt, okosított tárgyak lehetőséget adnak olyan rendszerek kiépítésére, amelyek képesek gyors döntéshozatalra, és egy brassói cég révén világpiacra tudnák vinni a helyben fejlesztett IoT eszközöket. Az IT Plus klaszter jelenleg 33 informatikai céget és intézményt tömörít, amelyek üzleti forgalma 104 millió lejre tehető, és 286 szakembert foglalkoztatnak, akik 50 féle kompetenciával rendelkeznek. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. március 30.
Külföldön élő székelyektől várnak szakmai segítséget
A székely vállalkozók a külföldön élő székelyek szakmai segítségére és kapcsolati tőkéjére alapozva léphetnek ki a világpiacra, és ha termékeiket, szolgáltatásaikat drágábban értékesítik, jobb béreket adhatnak az alkalmazottaiknak – vázolta a Digitális Székelyföld koncepció egyik pillérét Bihari Béla.
Az IT Plusz klaszter elnöke kifejtette, az elképzelést Csala Dénes hálózatkutató Hol élnek székelyek a világban? című tanulmányára alapozták, valamint arra, hogyha egy informatikai konferencián a külföldön élő székely résztvevőket megkérdezik, hányan költöznének haza, alig jelentkeznek néhányan, ám mindannyian szívesen segítik szakmai tudásukkal vagy éppen kapcsolatrendszerükkel a helyi vállalkozókat.
Bihari Béla elmondta, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen megvalósított projekttel az a céljuk, hogy pontosan feltérképezzék, hol élnek a világon székelyföldiek, mivel foglalkoznak, majd megváltoztatnák a helyi mentalitást, arra ösztönözve a vállalkozókat, hogy lépjenek túl azon, hogy mindig olcsón dolgoznak, inkább a helyben készült termékeiket a helyi piacon vezessék be, teszteljék, majd jó áron értékesítsék a világpiacon.
A Digitális Székelyföld koncepciót önkormányzati és magyarországi támogatással valósítják meg, kiépítik a székelyföldi digitális közösséget, oktatási és mentorprogramokat, valamint start up és innovációs programokat indítanak. A projekt másik pillére, hogy felszámolják a hivatali bürokráciát, e-ügyintézés és e-kapuk bevezetésével az adófizetéstől a cégalapításig mindent interneten lehessen intézni. Arra ösztönzik ugyanakkor a székelyföldi önkormányzatokat, hogy erre vonatkozó projekteket kezdeményezzenek.
A klaszter elnöke rámutatott, hogy a Digitális Székelyföld első konkrét lépése a Design Bank intézmény létrehozása lesz Sepsiszentgyörgyön, a Román Nemzeti Bank önkormányzati tulajdonba került egykori épületének két szintjén. Ez inkubációs központként is működne, székhelyet biztosítva innovatív, start up vállalkozásoknak, de mentorprogramokkal és képzésekkel is segítenék a vállalkozókat, hogy elkerüljék a buktatókat, és tőkét szerezzenek az ötleteik megvalósítására.
Két munkatársuk keresi a támogatói forrásokat az intézmény kialakításához és működtetéséhez, ezzel párhuzamosan pedig feltérképezik a lehetséges startuppereket, partnereket és vállalkozókat. A kutatás-fejlesztés pilléren az úgynevezett Internet of Things (IoT) hálózatba kapcsolt okosított tárgyakkal foglalkozó kezdővállalkozások fejlesztésével foglalkoznának.
Bihari Béla szerint ezekben a rendszerekben van a jövő, például az okosított hűtőszekrény jelzi, hogy mikor jár le a tárolt élelmiszerek szavatossága, vagy éppen mikor fogy ki egy termék, de telefonnal összekötve meg is rendelheti a szükséges alapélelmiszereket. Egy brassói cég révén már most világpiacra lehet dobni a helyben kifejlesztett IoT-eszközöket.
Amint arról korábban már írtunk, az IT Plusz klaszter 33 informatikai céget és intézményt tömörít, összesen közel 300 szakembert foglalkoztatnak, akik 50 féle kompetenciával rendelkeznek. Évi forgalmuk összesen több mint 100 millió lej.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2016. október 19.
El kell felejtenünk a korlátokat (Negyedszer találkoztak Székelyföldön az IT-szakemberek)
Idén nőtte ki magát igényes és számontartandó, nem csak szakmai eseménnyé a székelyföldi IT&C és innovációs konferencia, hiszen a negyedik kiadásánál tartó szovátai találkozó immár háromszáz meghívottal, szétágazó tematikával jelentkezett – állítja Bihari Béla, az IT Plus Cluster elnöke. A szakember a digitalizáció székelyföldi betörése, illetve térnyerése kapcsán úgy véli: továbbra is jellemző, hogy a korlátokat látjuk meg először, annak ellenére, hogy az ágazat által kínált lehetőségek gyakorlatilag bármely területnek szólnak, legyen az agrárium, oktatás, egészségügy, vállalkozásmenedzsment vagy akár közigazgatás.
A többnapos tanácskozás nyomán több következtetés is levonható: egyrészt lassanként határtalan azoknak a területeknek a száma, ahol a digitalizáció alkalmazható és alkalmazandó – így például az oktatás és azon belül a felnőttképzés, átképzés, amelyet ez alkalommal kiemelkedően nagy érdeklődés kísért. Tény ugyanakkor, hogy noha egyre nagyobb az érdeklődés a lehetőségek iránt, Székelyföld tekintetében még rengeteg a pótolnivaló, de már megjelentek az első hidak, hiszen a tanácskozáson több, nem az IT vagy az innováció területéről érkező szakember is felszólalt. Erre az átjárásra pedig szükség van, ha hatékony megoldásokban akarunk gondolkodni, önmagában az IT-ágazat nem jöhet minden ötlettel, illetve megtörténhet, hogy az elképzeléseik kiegészítésre, változtatásra szorulnak – magyarázta Bihari Béla. 
Az elnök szerint a konferencia ugyanakkor kétségtelenné tette, hogy itt, helyben sikerült elérni az úgymond szakmai kritikus tömeget. „Mostanra már elegen vagyunk azok, akik hisznek a digitalizáció fontosságában, illetve Székelyföld felzárkóztatásában ezen a téren, és ezzel a kritikus tömeggel már a nemzetközi piacon is helyt lehet állni, és egyben a térség fejlődéséhez is érdemben hozzá lehet járulni” – jelentette ki. A helytállás feltétele ugyanakkor – és ez Szovátán is kiderült –, hogy a bérmunkák vonaláról egyre inkább a saját fejlesztésű, helyi, innovatív termékek irányába mozduljanak el a vállalkozások. Ez a tendencia pedig erősödik olyan körülmények között is, hogy egyelőre még sok helyi IT-vállalkozás kénytelen külső megbízatásokat teljesíteni. A felgyűjtött tapasztalat, tudás viszont már most lehetőséget biztosít arra, hogy a bérmunkák mellett egy-két innovatív, egyedinek mondható elképzelést is megvalósítsanak. Emellett Székelyföldön is elterjedőben a startup-kultúra, és ezeket az embereket igyekeznek felkarolni például a Design Bank kezdeményezéssel. Bihari ugyanakkor Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez csatlakozva elmondta: át kell lépni azon az akadályon, amely továbbra is jellemzi mind a Székelyföldet, mind Romániát egészében, hogy már meglévő megoldásokat honosítsunk meg, ráadásul megkésve. „Át kellene ugrani harminc évet, és ne azokat az elképzeléseket valósítsuk meg itt, amelyek Nyugaton már akár kifutóban vannak, hanem az éppen aktuális trendeket alkalmazzuk, különben továbbra is fogyasztói piac maradunk, versenyképessé nem válhatunk” – fogalmazott.  Kérdésünkre, hogy az elképzelések mennyire életképesek Székelyföldön, Bihari Béla kifejtette: sajnos, továbbra is jellemző, hogy elsőként a korlátokat látják a legtöbben, mit miért nem lehet megvalósítani, és nem a lehetőséget. A digitalizáció révén ezen a mentalitáson lehet változtatni, a cél legalábbis ez. Arra egyetlen ötlet esetében sincs biztosíték, hogy életképes lesz, de túl kellene már lépni azon a gondolkodásmódon, hogy meg sem próbáljuk lábra állítani az elképzelést, helyette a kifogásokat soroljuk, és ami még fontosabb: sok esetben csak és kizárólag egyedül próbálkozunk. A változás lehetősége pedig a közös gondolkodásban rejlik, legyen szó turizmusról, kultúráról, oktatásról, egészségügyről vagy bármiről. Az elnök példaként a Székelyföldi Értéktárat említette, amely ugyan létrejött, de eddig nem tevődött fel a lehetőség, hogy pont a digitalizáció eszközeivel minél szélesebb körben ismertté váljon a kezdeményezés és annak eredményei: az azonosított kulturális értékek, de ugyanide sorolhatók az idegenforgalmi kezdeményezések is. „Nagyon zárt, konzervatív térségben élünk, de aki nem fogja fel, hogy a digitalizáció nélkül nem lehet, az sajnos lemarad, akármilyen jó kezdeményezése legyen” – véli Bihari Béla. Ami innen kevésbé látszik
A konferencia meghívottjai közül Bihari Béla Erdei Balázst, Magyarország szilícium-völgyi tudományos és technológiai attaséját, valamint Csala Dénes hálózatkutatót, a Székelydata elképzelés atyját emelte ki. 
Az elnök szerint ritka alkalom, hogy olyan ember járjon Erdélyben, akinek rálátása van arra, mi történik a Szilícium-völgyben, és aki betekintést tud nyújtani, hogy milyen esélyekkel lehet akár kijutni ebbe a világba, milyen út vezet egy ötlettől, elképzeléstől egészen a IT- és startup-világ legnagyobb fellegvárába. Egy másfél órás kérdezz-felelek során több lényeges, a székelyföldiek számára újnak minősülő tanáccsal is gazdagodtak, egyebek mellett kiderült: nem csak feltétlenül Magyarországon keresztül vezet az út az IT-ben gondolkodók számára. Emellett olyan új fogalmakról is szó esett, mint a sharing economy, amely itthon egyelőre nagyjából ismeretlen, pedig az ilyen információmegosztási megoldásokkal digitális út nyílna a Székelyföldre. „Egy egyszerű ebéd kapcsán olyan információkhoz juttathatnák például az illetőt, hogy az alapanyagok honnan származnak, maga a település mit kínál, vagy egyáltalán a vidék, ebből pedig csak nyerhetne mindenki” – részletezte Bihari Béla. 
Csala Dénest illetően az elnök rámutatott: az ő kezdeményezése egy más megközelítésből, de szintén a térség fejlődését szolgálja, hiszen gyakorlatilag felszámolja a földrajzi korlátokat. „A hálózat révén olyanok számára is megteremtődne a lehetőség, hogy hozzájáruljanak Székelyföld fejlődéséhez, akik innen indultak, de jelenleg a világ másik végén élnek. Ez mérhetetlen tudáshoz és tapasztalathoz való szinte azonnali hozzáférést is jelenthet” – pontozta Bihari Béla.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 26.
Székelyföldi magyar városok polgármestereinek V. találkozója
Ötödik alkalommal gyűltek össze csütörtökön a székelyföldi magyar városok polgármesterei. Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós után ezúttal az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont az eseménynek.
Ezen alkalmak célja lehetőséget teremteni a személyes találkozásra, hogy az elöljárók megvitassák a székelyföldi településeket érintő problémákat, illetve tapasztalatot cseréljenek adott kérdésekben. A találkozókra kéthavonta kerül sor, mindig más városban, és minden alkalommal más tematika köré épülnek. Az erdőszentgyörgyi találkozó központi témája a székelyföldi demográfiai változások ismertetése és a fiatalok külföldi munkavállalásának aránya, illetve ennek okai voltak. A Rhédey-kastélyban megtartott eseményen a házigazda Csibi Attila-Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere mellett részt vett Fülöp László, Szováta, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely, Molnár Tibor, Szentegyháza, Lázár Kis Barna, Barót, Gyerő József, Kovászna, Ráduly Róbert, Csíkszereda, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós, Tóth Sándor, Nyárádszereda, valamint Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere.
Az eseményen Menyhárt István, az Europe Direct központ projektmenedzsere bemutatta Erdőszentgyörgyöt, a turisztikai látványosságokat, illetve ismertette a folyamatban lévő projekteket is, többek között szólt a kastély udvarának a parkosításáról, egy Rhédey-szoba berendezéséről, valamint a kastélymennyezet és a pince restaurálásáról is. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a képviselőit követően De Blasio Antonio, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének főtitkára az általuk létrehozott és működtetett hálózatot ismertette, felkínálva annak lehetőségét, hogy bármelyik erdélyi város csatlakozhasson. Jelenleg egyetlen székelyföldi város a tagja a szövetségnek, ez pedig Erdőszentgyörgy.
Dr. Csala Dénes egyetemi adjunktus, blogger online bejelentkezése során Demográfiai változások és kilátások Székelyföldön címmel tartott előadást, amelyben statisztikai adatokkal alátámasztva mutatott rá arra, hogy Székelyföldön elsősorban mi okozza a legtöbb ember halálát, milyen mértékű elöregedésről beszélhetünk, illetve hogyan változik az átlagéletkor az idő előrehaladtával.
Fanici Mihály, az Új Nemzedék Központ hálózati és innovációs igazgatója, a Szontágh Szabolcs ifjúságszakmai igazgatóval közösen képviselt kutatóközpont tevékenységét ismertette. Beszámolt arról, hogy 15-29 év között fiatalok körében végeznek felméréseket, többek között a nemzet- és identitástudatot, nyelvismeretet, nemzeti hovatartozást kutatva. Fanici a birtokában lévő információkra alapozva kiemelte, a migrációs potenciál a társadalom minden rétegét áthatja, és a migráció kérdésköréről mint veszélyről beszélni kell.
A találkozó során a jelen lévő polgármesterek meglátogatták a helyi református templomot, valamint idegenvezető kíséretében a kastély tematikus szobáival is megismerkedhettek. A következő alkalomra novemberben Nyárádszeredában kerül majd sor.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)