Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csáki Jenő
5 tétel
2002. október 4.
"Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala közleményben tudatta a város lakosaival, hogy a Ladányi László vezette RMDSZ-frakció tagjai, akik 2001-ben megszavazták, hogy nyolc UPE-képviselőnek menni kell, nem nyugodtak bele az alapfokon hozott döntésbe, a Marosvásárhelyi Táblabíróságra vitték az ügyet. Ezek az emberek nem vette figyelembe ötezer székelyudvarhelyi akaratát, az RMDSZ-frakció, vagyis tizenegy ember döntött úgy, hogy az UPE képviselőinek nincs helye az önkormányzati testületben. Feltehető a kérdés, áll a közleményben, hogy miért érzi többnek önmagát Bondor István tanfelügyelő, Ványolós István tanár Máthé András iskolaigazgatónál, mivel adott többet Borbáth István vállalkozó Székelyudvarhelynek, mint Páll Dénes üzletember? A nagyvállalkozó Albert András miként ítélkezhet az ugyancsak nagyvállalkozó László János felett? Nyugodt lelkiismerettel mondhatja-e Simon Károly Incze Bélának, aki felépített egy bútorgyárat és negyven évig szolgálta a közérdeket, hogy neked többé nincs helyed itt? Netán ígéretesebb ifjú utánpótlás Ladányi László Szabó Attilánál, vagy megállapíthatja-e Incze Zoltán, hogy tőle mérföldekkel lemaradva kullog Simó Ferenc, s ezért nem méltó tanácsosnak? Bálint Miklós, Magyari Dénes és Csáki Jenő hárman elégnek érezték magukat, hogy megmutassák a gyűlésterem ajtaját dr. Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvosnak? Erre szeretne választ kapni a polgármester mellett a város lakossága is. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Sajtóosztálya: Közlemény. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 4./"
2002. október 15.
"Székelyudvarhelyen addig-addig áskálódott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amíg sikerült peres úton kialakítani a pártállami időket idéző egypártrendszert a helyi hatalomban, szögezte le Szász Jenő polgármester. 2000-es helyhatósági választásokon nyolc magyar képviselőt demokratikus úton a városi tanácsba bejuttató Udvarhelyért Polgári Egyesületet a román bíróságokon addig perelte az RMDSZ, amíg megfosztatta őket mandátumuktól. Így ezentúl a 21 fős képviselőtestület helyett egy 11 fősre zsugorodott csonka tanács fog a székely anyaváros fölött uralkodni, a román kormánypárt csatlósául szegődött RMDSZ nevében. Az UPE által jelölt alpolgármestert is megfúrta a tulipános többség, egy ideje pedig őellene, a polgármester ellen folyik a városban - az RMDSZ-nek alárendelt helyi média segítségével - kíméletlen politikai harc. Szász Jenő a város lakosságához fordult, kifejtve, hogy mi történt: a Borbáth István és Ladányi László vezette RMDSZ-frakció a bírósághoz fordult, hogy nyolc képviselőt kizárjanak a városi tanácsból. Nem a táblabíróság nem vette figyelembe ötezer székelyudvarhelyi akaratát, hanem ez a tizenegy ember döntött úgy, hogy képviselőiknek nincs helye az önkormányzati testületben. Szász Jenő feltette a kérdést: miért érzi többnek önmagát Bondor István tanfelügyelő, Ványolós István tanár Máthé András iskolaigazgatónál, mivel adott többet Borbáth István vállalkozó Székelyudvarhelynek, mint Páll Dénes üzletember? A nagyvállalkozó Albert András miként ítélkezhet az ugyancsak nagyvállalkozó László János felett, Simon Károly Incze Béla felett? Ígéretesebb ifjú utánpótlás Ladányi László Szabó Attilánál, vagy különb-e Incze Zoltán Simó Ferencnél? Bálint Miklós, Magyari Dénes és Csáki Jenő ajtót mutathatnak dr. Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvosnak? /Szász Jenő, Székelyudvarhely megyei jogú város polgármestere: Udvarhelyi egypártrendszer. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 15./"
2004. november 9.
Filmfesztivált filmes rendezvénysorozat követ Marosvásárhelyen. A világ legújabb rövidfilmjeinek bemutatását követően most az igényesebb magyar nagyjátékfilmeket mutatják be. A magyar filmhét kapcsán a szervező cég, a székelyudvarhelyi Interfilm Rom képviselője, Csáky Jenő kifejtette, annyira csökkent a romániai moziba járó közönség lélekszáma, hogy egy magyarországi művészfilm egy hétig történő vetítését egy mozi sem vállalta volna el. Ezért összegyűjtöttek ezekből a filmekből egy csokorra valót. Volt filmhét Csíkszeredában, Székelyudvahelyen, most folyik Marosvásárhelyen. /Nagy Botond: Új filmfórum. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./
2008. március 15.
A székelyudvarhelyi RMDSZ megtartotta a városi és megyei tanácsos, illetve a polgármester jelöltállítási küldöttgyűlését. Székelyudvarhely RMDSZ-színekben induló polgármesterjelöltje Bunta Levente megyei tanácselnök lett. A városi tanácsosi helyekre 21 székelyudvarhelyi jelöltette magát, az első helyen Biró Enikő, az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének elnöke áll, őt követi dr. Nagy Levente, Benedek Árpád Csaba, Géczi Levente, Csáky Jenő, Novák Károly István, dr. Hermann Gusztáv Mihály, Magyari Magdolna és Gergely László. A megyei tanácsosjelöltek listáján hét név áll, az élen Bondor István főtanfelügyelő, majd Bunta Levente, Sófalvi László, Birtalan József, Ványolós István, Benedek Árpád Csaba és Incze Zoltán következnek. /Szász Emese: Polgármesterjelölt Bunta Levente. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./
2014. december 14.
Aktban megragadt hangulat
Újszerű megközelítésben örökítik meg Székelyudvarhely sajátos rezzenéseit a Fénnyel Írók Társasága idei, Hangulatok elnevezésű pályázatára érkezett munkák. A péntek este tartott kiállításmegnyitót a pályázat eredményhirdetésével kötötték össze – a három legjobb pályázót méltatták, de egy különdíjat is átadtak.
Fátyol mögötti álomszerű akt, egy film noir jelenetéből kiragadott randi, a város fényei sötétedés után, vízbe merülő hölgy, belvárosi kapualj – többek között így jelenítették meg a székely anyaváros hangulatát a fényképészek. Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület által támogatott és szervezett kezdeményezésre idén izgalmas megközelítések, művészi alkotások érkeztek. Az érzelmi momentumokat, a város temperamentumát, emlékeit és légkörét láttató képek immár szubjektívebben közelítették meg az évente meghirdetett pályázat témáját. A beküldött felvételeket Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila és Csáki Jenő fotósok, illetve Jakab Áron Csaba szervező bírálta.
Nemcsak székelyudvarhelyiek ragadták meg fényképezőgépükkel a város hangulatát, hanem külföldiek is – jegyezte meg a kiállítás megnyitóján Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Az intézményvezető kifejtette, idén a beérkezett munkák többségére jellemző, hogy elrugaszkodtak a dokumentum-fotográfiától, inkább művészibben közelítették meg az amatőr és profi fényképészek a felvetett témát, lírai alkotások születettek. Fontos volt másképp értelmezni a város hangulatait, mindenkinek mást jelenthet, valaki számára ez lehet egy itt megtalált szerelem, de lehet egy álom, egy érzés – tette hozzá Balázs Attila fényképész. Szerinte tágasabb értelmezést kell adni a témáknak az elkövetkező pályázatokon is. Úgy vélte, a fotóművészet valójában ott kezdődik, ahol a szubjektivitás nyomai megtalálhatók.
A pályázat első díját Erdély Bálint Előd fényképésznek ítélték oda Álom előtt című munkájáért, második helyezést ért el Gábor Lajos Randi című fényképével, harmadik pedig László Olga lett Az emlékezés útján című alkotásával. Különdíjjal ismerték el Jére Zsolt Ikrek elnevezésű pályamunkáját. A tervek szerint a fényképeket nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem más helyszíneken is bemutatják a kezdeményezők. A korábbi pályázatok kiállításai Szabadkától Stockholmig megtekinthetők voltak.
Veres Réka
Székelyhon.ro