Elfelejtett Szépmező (Kampányban az EMNP)
A szépmezői ingatlanok és a teljes környék siralmas állapotára, az ott lakók szinte kilátástalan helyzetére hívta fel a figyelmet a helyszínen pénteken Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. A helyszín a hetedik úgynevezett forró pont, amely a párt szerint újabb példája az önkormányzat rossz gazdálkodásának.
„Harminc évvel ezelőtt egy működő, élhető település volt Szépmező, egykor még tábla is jelezte, hogy hol járunk, és noha Sepsiszentgyörgy önkormányzata nagyjából tíz évvel ezelőtt megvásárolta az egész telepet, akkor megmentve az itt lakókat a kilakoltatástól, a város mégsem bizonyult jó gazdának. Ma a rombolás, a reménytelenség, az emberek kilátástalansága, a jövőtől való félelmük uralja a környéket” – ismertette Bálint József a fedett buszmegállóban. A jelölt szerint a város egykor használható állapotban vette át egyebek mellett a farmot, amelynek helyén most már csak romhalmaz áll, miután egy rossz bérleti szerződést kötöttek, majd peres úton nehezen visszaszerezték. A felelősöket viszont senki nem kereste, komoly értékek semmisültek meg, tűntek el, és egyben a munkalehetőségek is megszűntek az itt lakók számára. Bálint József felsorolta, négy évvel ezelőtt az akkori kampányban egyebek mellett nehézforgalmi terelőút, repülőtér építéséről volt szó, illetve egy olyan ipari park létrehozásáról, mely legkevesebb kétezer embernek biztosított volna munkahelyet különböző szakmákban. Az említett ígéretek újból előkerültek – kevésbé a reptér, mivel most a vidombáki támogatásáról esik szó –, miközben nyomorteleppé vált a lakótelep, járhatatlan utakkal, elherdált vagyonnal és egy frissen felhúzott épülettel, amit egyesek ipari parknak neveznek – részletezte Bálint József. A néppárti politikus úgy vélekedett, az ingatlan, amelynek rendeltetése sem egészen világos, egyelőre csak tetemes költséget jelent a városnak, az egész létesítménynek állítólag van egy felelőse, igazgatója, viszont iparnak még nyoma sincs. A polgármesterjelölt szerint az ott élők elfogadható életkörülményekre számítottak, éppen ezért sürgősen tenni kellene valamit, hogy legalább javuljon kissé az életterük, mivel ingatlanjaik is a város tulajdonát képezik. Csákány László, a néppárt tanácsosjelöltje szerint elfogadhatatlan, hogy Háromszék legjobb termőterületei szomszédságában mára egyetlen élelmiszer-feldolgozó, élelmiszeripari egység sem létezik, a mezőgazdasági tevékenység is visszaesett, pedig Szépmező megmentésével Sepsiszentgyörgy önellátóvá válhatott volna.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés továbbra is rendszerváltásban reménykedik ( Háromszéki EMNP) (Választási kampány)
Sepsiszentgyörgy volt az első állomása Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt fővédnöke háromszéki kampánytámogató körútjának. Az európai parlamenti képviselő mindenekelőtt óvatosságra intette az alakulat önkormányzati jelöltjeit az erdélyi, illetve székelyföldi magyarság ellen kialakult közhangulat és a román hatalom megnyilvánulásai okán, valamint szót ejtett az RMDSZ ellenzéket megosztó politikájáról is.
A kezemben a sorsom című hétfő esti fórumra mintegy százan gyűltek össze, aktív tagok és szimpatizánsok. Tőkés Lászlón, valamint Toró T. Tiboron, az EMNP országos alelnökén kívül az alakulat helyi jelöltjei szóltak az egybegyűltekhez: Bálint József sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt, Fazakas Péter, a megyei önkormányzati lista vezetője, valamint Csákány László tanácsosjelölt. A rendezvényt Czegő Zoltán költő saját előadásban elhangzott, Tőkés Lászlónak ajánlott versei tették ünnepélyessé. Beszédében Tőkés László leszögezte: huszonhat évvel a rendszerváltást követően sem sikerült kiszabadulni a szolgaság házából, mivel „az elvtárs urak” továbbra is a Bukarest felé mutató utat tartják járhatónak. Az EMNT vezetője kifejtette: mind ő, mind az általa támogatott nemzeti oldal a románokkal közösen, megegyezésben képzeli el az erdélyi magyarság jövőjét, de a jelenlegi érdekképviselet módszereit nem fogadhatják el. Tőkés László felidézte: volt rá példa, hogy a románság és a magyarok összefogva léptek fel, különösebb hívószó nélkül, amint történt ez 1989-ben Temesváron, majd az egész országban, de korábban is. Ezt az együttállást viszont titkosszolgálati módszerekkel szisztematikusan rombolták – a marosvásárhelyi véres március egyike volt a csúcspontoknak –, és ez a folyamat máig nem állt le. A néppárt védnöke ugyanakkor egy másik veszélyre is felhívta hallgatósága figyelmét, éspedig az RMDSZ okozta törésre, amely a nemzeti oldal, az erdélyi magyar ellenzék kettészakadásához vezetett. Tőkés László szerint a „nagyobbik testvér mesterkedéseinek” tudható be, hogy a Magyar Polgári Párt, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt között létrejött a mostanra egyre hangsúlyosabb törésvonal. Ezt a különutas politikát helyenként, így Sepsiszentgyörgyön is sikerült valamelyest visszaszorítani, és az autonómia, a nemzeti ügyek iránt elkötelezett emberek most egy alakulatban találtak egymásra, az Erdélyi Magyar Néppártban. Tőkés László szerint számtalan példája létezik annak, hogy az RMDSZ milyen módszerekkel igyekszik szétzülleszteni az ellenzéket, hiteltelenné tenni vezéregyéniségeit: mára már a történelmi egyházak között tíz éve még létező nemzeti egységet is megbontották, intézményi viszonnyá silányítva az egykori feltétel nélküli együttműködést. „Az RMDSZ vezetői csak pártegységben tudnak gondolkodni, amely szerint csak egy pártnak lehet létjogosultsága, és noha a szövetségen belül vannak a jó irányba tájékozódni, mozdulni kívánó emberek, a párt nómenklatúrája nem engedi őket kilépni a keretek közül. Háromszéken is úgy tűnt, vannak, akik képesek erre, de egy ideje megváltozott a helyzet, magam is össze vagyok zavarodva, nem tudom, mit gondoljak” – részletezte Tőkés László. A szövetség politikáját taglalva az elnök rámutatott: megerősítést nyerhetnek, hogy jó úton járnak, már csak abból kiindulva, hogy a román hatalom határozottan kijelentette: az RMDSZ az egyetlen elfogadható magyar érdekképviselet. Tőkés László továbbá felidézte mindazokat a kísérleteket, amelyek az összefogást szolgálták, de amelyeket később az RMDSZ újból és újból megbotlasztott, olyannyira, hogy a marosvásárhelyi mostani jelöltállítás már karikatúrájává vált az összefogásnak. A politikus szerint az ellenzék is megpörkölődött, nyolc éve úgy tűnt, hogy hiteles lehetőség, mára viszont ennek a hitelességnek a visszaszerzése lett a fő feladat, nélküle ugyanis elveszíthetik a szavazók bizalmát. A helyzetet súlyosbítja, hogy a román hatalom a magyar képviselet, az autonómia, a közéleti szereplők teljes elhiteltelenítésén dolgozik, a szélsőségesség, irredentizmus, az idegengyűlölet sablonját igyekezve ráhúzni mindenre. Tőkés László éppen ezért óvatosságra intette a néppárti jelölteket önkormányzati szereplésük, politikai szerepvállalásuk során. „ Temesváron már a falig hátráltunk, nem volt tovább, ezért Isten segedelmével megtörtént a változás. Temesvárhoz hasonlóra lenne most szükség, és bíznunk kell, hogy az idő lassan elhozza ezt a jövendőt” – fogalmazott. Toró T. Tibor beszédében egyrészt Háromszéket méltatta, amely eddig is az autonomista mozgalom fellegvára volt, illetve örömét fejezte ki, hogy minden nehézség ellenére sikerült a csapatot összeállítani. Az EMNP alelnöke az autonomista tábort ért támadásokról is szólt, illetve az MPP és az RMDSZ közötti látszatösszefogást is kritizálta. A Néppárt kapcsán Toró megjegyezte: az alakulat bizonyította, hogy igenis helye van a döntéshozatalban, ahol meggyőződése, hogy jelöltjeik érdemben képviselni tudják a párt programjának három alappillérét: a korruptak kizárását, a döntéshozatal közelebb hozatalát a közemberhez, valamint a közpénzek ésszerű és átlátható felhasználását.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékplakett Gaál Sándornak
Vízre száll az EMT
Huszonhatodik alkalommal kerül sor a hét végén az EMT-napokra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) idei vezető témája a vízhez kapcsolódik. A Nagyjaink nyomában sorozatban Gaál Sándor mérnök, fizikus, feltaláló emlékére avatnak emlékplakettet.
Ma 14 órakor, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének falán felavatják az érdemtelenül elfelejtett Gaál Sándor fizikus emlékplakettjét. Az éppen 45 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön elhunyt kiváló szakember az egyébként rangos Zeitschrift für Physik tudományos szaklap szerkesztőinek hibája miatt nem lett világhírű, netán Nobel-díjas fizikus, hisz a ciklotron elvét bő egy évvel korábban kidolgozta, mint a Berkeley Egyetem professzora, Ernst Lawrence, aki 1939-ben kapta ezért a legmagasabb tudományos kitüntetést. Az annak rendje és módja szerint iktatott dolgozat azonban nem jelent meg (a szerkesztők összekeverték a már kidolgozott lineáris gyorsító és a merőben új ciklotron elvét), és így Gaál Sándor neve ismeretlen maradt a nagyvilág előtt.
A feltaláló munkásságát Miholcsa Gyula mutatja be, az emlékplakettet Vargha Mihály készítette.
A szombati tudományos ülésszak munkálatai (helyszín a Míves Ház előadóterme, 9 óra 30 perc) a vízhez kapcsolódnak: a víz szerepe a környezetünkben, a víz útja a kutaktól a csapig, a víz gyógyító ereje, a vízszennyezés és vízkészlet problémája, öntözés, árvízvédelem. Az előadók között találjuk dr. Albert István orvost, Makfalvi Zsuzsa tanárt, Ugron Noémi, Sándor László, Bartha János, Puskás Melinda és Csákány László mérnököket.
Az EMT-napok kirándulással zárul, ezúttal a Nyergestetőre. Indulás vasárnap 10 órakor a Sugás áruház elől.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Küzdeni kell az autonómiáért
Székelyföld autonómiájának napján Sepsiszentgyörgy központjában és határában is fellobbantak a reménység lángjai, jelezvén, a székelyek szabadságvágyát az időjárás viszontagságai és a hatalom packázásai sem tudják elfojtani.
A rendezvény nyitányaként meghirdetett időpontban mintegy százan gyűltek össze a megyeszékhely szívében emelkedő turulszobornál, hogy a kezükben szorongatott magyar, székely és katalán zászlókat csattogtató széllel, valamint zuhogó esővel dacolva hangot adjanak autonómiakövetelésüknek. Szabó Fruzsina diáklány szívfacsaró, de a helyzethez illő kesergője után Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke köszöntötte Izsák Balázs SZNT-elnököt és az egybegyűlteket, osztotta meg gondolatait.
Ennek során számba vette autonómiaküzdelmünk legfontosabb állomásait, majd a kiszélesítése érdekében Észak-Olaszországban megszervezett népszavazás, illetve a katalán függetlenségi nyilatkozat fényében rámutatott annak nemzetközi összefüggéseire is. Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy ne a helyzet elmérgesedéséhez vezető elutasító spanyol, hanem a párbeszédet választó olasz példát kövesse, és kezdjen tárgyalásokat Székelyföld területi autonómiájáról. Szerinte ugyanis „nem lehet, s nem szabad a népek önrendelkezésével játszani, mert egy lopott területekből összekovácsolt országban ez bármikor visszaüthet!”
A továbbiakban a nemtörődömség veszélyére hívta fel a székelyek figyelmét, mert ezzel bátorságra gerjesztik a letaposóikat, akik viszont elszánt tömeg láttán megfontolják, miként cselekedjenek. Még akkor is „ha gyűlölnek, szét akarnak szabdalni, földbe akarnak döngölni, és el akarnak űzni a szülőföldünkről minket. Megfontolják, mert félnek, hogy egyszer valahol szóba kerül a lopott országrész.”
Végezetül pedig arra figyelmeztetett, hogy „mi, magyarok ajándékba semmit nem kapunk, mindenért meg kell küzdenünk, többnyire a nagyvilág ellenszelével szemben. Így vagyunk Székelyföld autonómiájával is. Tegyünk meg mindent, hogy érjük el ezt a célt, mely egyetlen garanciája megmaradásunknak, s térségünk gazdasági felemelkedésének. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – zárta felszólalását a széki elnök.
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott levélbe foglalt üzenetét Ferencz Csaba, a SZNT országos alelnöke olvasta fel. A rendezvény a résztvevők nevében megfogalmazott és Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány jóváhagyásával, Kovács István unitárius lelkész áldásával, valamint közös imával és himnuszaink eléneklésével zárult.
A turulszobornál történtekkel egy időben, Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság, valamint Fazakas Péter, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnöke szervezésében a Pacén is őrtüzet gyújtottak. A kezdeményezéshez közel százan csatlakoztak. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Az erdő támogatásra szorul (Közbirtokosság)
Közel két évtizede majd minden székelyföldi településen feléledt legalább egy közbirtokosság. Csákány Lászlóval, a Szemerja-Görgő Egyesített Közbirtokosság elnökével arra kerestük a választ, hogy milyen feladatokat tud ellátni egy közbirtokosság, miként lehet összeegyeztetni az erdőgazdálkodási és az egyéb, például környezetvédelmi szempontokat, mindez hogyan működtethető az érvényben lévő jogi kerettel.
Rendelkezni a tulajdonjoggal
– A közbirtokosság sajátos jogi forma. Milyen jogi környezetben működik ma, rendeződtek-e a tulajdonjogi viszonyok?
– Jogilag a közbirtokosságok tulajdoni rendszere két lépcsőben ugyan, de rendeződött. A tizenhét évvel ezelőtti félszárnyas visszaszolgáltatást utólag nagyjából rendezte a jogalkotó. A közbirtokosságok mai működését sokkal inkább az nehezíti, hogy van tulajdon, de a tulajdonos nem rendelkezik közvetlenül tulajdonjoga fölött. Egy kissé furcsa hasonlattal, van fürdőszobánk, de nem engedik, hogy benne fürödjünk. A tulajdonjog fölött rendelkezünk, de a gazdálkodási jogot átruházták egy teljesen más intézményre. Európában bizonyára egyedülálló – és nem véletlenül –, hogy az erdőtulajdonosnak nincs gazdálkodási joga. Sem a fa, sem a vadállomány, sem az egyéb hasznot hozó részterületek tekintetében. A visszaélések megfékezésére egy sor intézményt működtetnek, egy sor intézkedést bevezettek és bevezetnek, csak azt nem veszik számításba, hogy ezek az intézmények mind-mind az erdők terhére vannak. Ebből az következik, hogy az erdő védelme helyett még többet kell kitermelni – mert a fa eladásából lehet a legtöbb jövedelmet biztosítani –, hogy ezeket a pluszköltségeket fedezni lehessen.
– Mi a jellegzetessége ennek a gazdálkodási formának?
– Az erdészeti törvény szabályozza, hogy milyen formában lehet erdőgazdálkodást folytatni. Nálunk legkevesebb nyolcezer hektárral kell rendelkeznie egy tulajdonosnak ahhoz, hogy az állami erdészet mintájára egy magánerdészeti struktúrát hozzon létre és működtessen. Márpedig egyetlen közbirtokosság sincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, így közbirtokosságok szövetsége jött létre, ezek általában magánerdészeteket bíznak meg a gazdálkodással. A költségek tehát meglehetősen sokrétűek, ami mind-mind az erdőt terheli. Csak a fát látjuk benne
– Ez a gazdálkodás része, de az egykori közbirtokosságok valójában egy közösséget szolgáltak.
– Ez mára gyakorlatilag megfordult. Ugyan 1972-ben Buenos Airesben elfogadták az erdők többhasznúságának a tételét, ezt nálunk ma senki nem veszi figyelembe. Az erdőben csak a fát látjuk, az abból származó közvetlen hasznot. Az utóbbi időben egyre több támadás éri az erdőtulajdonosokat, illetve az erdésztársadalmat. Mindenki a fakivágásokról, az erdőirtásról beszél, de az erdőre és közvetetten a tulajdonosokra, a szakmára háruló terhekről kevesen beszélnek. Nálunk az erdő mindenkié, de amikor a költségekről esik szó, akkor csak a tulajdonosok, illetve a szakma jön számításba, a költségek terhe az ő vállukat nyomja. Pedig minden egyes ötvenéves fa egy vegetációs ciklusban egy teherautónyi árut bocsát a társadalom rendelkezésére. Elég, ha csak a „megtermelt” oxigénre gondolok, vagy arra, hogy egy fa egy vegetációs időszakban 4200 liter vizet képes megtisztítani. A csapon folyó vízért fizetni kell, de annak az összegnek a töredéke sem jut el az erdőtulajdonosokig. Holott az erdőt például adóteher sújtja. Amit az egykori közbirtokosságok nyújtottak a társadalomnak, a megváltozott helyzet miatt vissza kellene segíteni az erdőnek, illetve a tulajdonosoknak. Ennek a lényege az, hogy tehermentesítsük az erdőt (például adómentességgel vagy támogatással, akárcsak a mezőgazdaságot), mert ha nem, egyre több fát kell kitermelni. A másik különbség, hogy annak idején a közbirtokosságnak nem csupán erdeje, legelője, hanem ingatlanjai is voltak, a mindenkori tanító, kántor jövedelmét abból biztosították, nem beszélve a szegények segítéséről, a tűzifával való ellátásról. Vagyis közfeladatokat látott el, az oktatás, a kultúra, a vallásgyakorlás egyik háttérintézménye tudott lenni. Ma már ezeket a feladatokat más intézmények, állam, önkormányzat látja el, más költségvetésből finanszírozzák részben vagy egészben. Vagyis a régi közbirtokosságok társadalmi funkciója jelentős volt, segítette a közösséget, ma a közbirtokosság szorulna segítségre, támogatásra, elsősorban az erdők, az élhető környezet védelme érdekében.
Az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek
– A környezetvédelmi szempontok hosszú távú gondolkodást feltételeznek, holott manapság a hatékony gazdálkodási szempontok a meghatározóak.
– A magyarországi modell – bár ők jóval kevesebb erdővel rendelkeznek – jónak bizonyult, hiszen ők nem közbirtokosságként, hanem zárt részvénytársaságokként (Zrt.) gazdálkodnak, önállóan. Vagy Ausztriában, aki 30 árnál nagyobb erdőterülettel rendelkezik, az önállóan gazdálkodhat a tulajdonjogával. Bedő Albert annak idején felismerte, hogy az erdővel gazdálkodni kell, megfelelő üzemterv alapján. De saját belátása szerint végzi vagy éppen végezteti el a munkát. Természetesen állami feladat az ellenőrzés, hogy az üzemtervet betartják-e. Nálunk azonban ez nem megengedett, a gazdálkodásnál még ráépül egy-két struktúra, ami teher – ahogy már jeleztem.
– Ráadásul az erdő mint ökoszisztéma a környezetvédelemben is meghatározó szerepet játszik. Hogyan lehet a gazdálkodási és a környezetvédelmi szempontokat összeegyeztetni?
– Van olyan felmérés – az ENSZ-statisztikákban olvastam –, hogy egy hektár erdőnek az egészségre gyakorolt hatása értékben háromszor meghaladja a fa értékét. Ezzel szemben senkinek nem jutott eszébe, hogy egy aszpirin értékét visszafordítsa az erdők megőrzésére. Globális paradigmaváltást kellene eszközölni. Ugyanis a gazdasági szempontok azt diktálják, hogy addig, amíg kereslet van, a kínálat is megjelenik. Az esztelen fogyasztás esztelen kitermelést eredményez. Az 1945-ös államosításhoz képest például Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén egyharmaddal csökkentek az erdős területek a mezőgazdasági területek, vagyis a legelők javára. De állattartás immár nem folyik a városban. A fölöslegessé vált területek visszaerdősítése azonban nem megoldott. A környezet egyébként rendelkezik öngyógyító tulajdonsággal, a probléma az, hogy nekünk nincs időnk ezt kivárni. Azt kellene belátnunk, hogy egy sor dologra nincs szükségünk, de jó vízre, jó levegőre, napfényre és élhető talajra igen, vagyis az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek. Ezeket kell megvédeni.
– Rövid távon mi lenne az első lépés, hogy a dolgok helyükre kerüljenek?
– A törvényes keret megváltoztatása lehetne az első lépés, hogy a tulajdonosnak legyen joga gazdálkodást is folytatni. A folyamatok leegyszerűsödnének, átláthatóbbak lennének, sőt, ellenőrizhetőbbek. És persze kevesebb költséget generálnának. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)