A kommunizmus idején a kollektivizálással magyar falvak, vidéki közösségek életét tették tönkre. Sokakat deportáltak, kényszermunkára vittek Dobrudzsába, s voltak, akik életüket vesztették azokban az időkben. Az erőszakos kollektivizálás, a kommunista terror a Bihar megyei Bélfenyéren is szedett áldozatokat. Rájuk emlékeztek március 18-án, szombaton a településen. A bélfenyéri plébános és a Szent Miklós gyermekotthon és kollégium vezetője, Kiss Márton fontosnak tartja, hogy a faluban emlékezzenek a múltra. Fölavatták „az el nem sodort falu” hőseinek tiszteletére készített és a római katolikus templomkertben lévő feszület talapzatánál elhelyezett emléktáblát. Az 1949-es események krónikája tavaly jelent meg a Magyar Nemzetben. A bélfenyéri historia domusban hiteles leírás olvasható a történtekről. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben, nagyon kis összegben. A munkások megtagadták a munkába állást. A lázadás Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. Feketegyőrösi munkások átjöttek Bélfenyérre és követelték, tartson velük a lakosság, közösen tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Ott azonban várt a kivezényelt katonaság, egy kocsubai fiút agyonlőttek. Katonaság lepte el a falut. Kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60-70 embert vittek az őrsre. A környező falvakból is vitték el az embereket. A faluban Csák Lászlót és Bíró Józsefet augusztus 3-án agyonlőtték, hogy a lakosságot megfélemlítsék. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Konstanca melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát elkobozták. Bihar megyéből közel kétszáz famíliát deportáltak. /Tóth Hajnal: Az el nem sodort falu hősei. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./

Dolgozatokat, több hónapos kutatásaik eredményét mutatták be június 1-jén Csíkszeredában a Sapientia – EMTE szociológia szakának végzős hallgatói. A társadalomtudományi tanszék által szervezett I. Térség – Érték Társadalom Konferencián elhangzott előadások a végzős hallgatók diplomamunkáinak részét képezik – mondta Bodó Juliannna egyetemi tanár. Csák László egyetemi tanár a Gyergyói-medencében zajló Integrált vidékfejlesztési programról értekezett. /Dobos László: TÉT-konferencia a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 2./

Gyergyószentmiklóson tartott sajtótájékoztatót Petres Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke és a Sapientia–EMTE Társadalomtudományi Tanszékének Fejlesztési Munkacsoportja részéről Csák László. A térség fejlesztési stratégiáján dolgozó csoport vezetője elmondta, befejeződött az év elején megkezdett adatgyűjtés elsődleges kiértékelése. Gyergyó egy többközpontú térség lett – állítja a szakember. Nehéz lesz támogatást szerezni arra, amit majd nem foglalnak bele a végső tervezetbe – mondta a Sapientia tanára. /(Bajna György): A gyergyói térség fejlesztési stratégiájáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 13./

A Gyergyói-medence nyolc települése csak akkor tud megfelelni napjaink kihívásainak, ha fejleszti elavult faipari technológiáját, ha minőségi felnőttoktatási hálózatot hoz létre, és ha felhagy környezetromboló tevékenységeivel. Testreszabott fejlesztési stratégiát tett le a Gyergyói-medence nyolc települését összefogó G8 nevű csoportosulás asztalára a Sapientia – EMTE Társadalomtudományi Tanszékének Fejlesztési Munkacsoportja. Csák László egyetemi tanár szerint a falvak és községek lakóinak, civil szervezeteinek és elöljáróinak hozzáállása várakozáson felüli volt, Gyergyószentmiklóson viszont fásultak voltak. Kiderült, hogy a vizsgált terület gazdasága három éve valósággal stagnál. Egy faipari fejlesztési parkra lenne szükség. A mindennapos falopások és tarvágások miatt az erdei utak állapota annyira megromlott, hogy egyes helyeken még traktorral is nehezen használhatók /Kozán István: Fejlesztési terv a Gyergyói-medencének. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./

Együttes ülést tartott a korábbi Madéfalva községet alkotó három új község Csíkcsicsó, Madéfalva és Rákos tanácsa a madéfalvi kultúrház kistermében. Az ülésen Csák László, az OTP Consulting vezetője bemutatta az év első felében várhatóan elinduló uniós vidékfejlesztési programot. Becze István, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke bemutatta a vidékfejlesztési program keretében meghirdetésre kerülő Leader térségek alprogramban rejlő lehetőségeket. A polgármesterek közös elképzeléseikről, terveikről számoltak be. /Társuló felcsíki községek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./

Elutasítják a pléhkrisztust
Elfogadhatatlannak tartják a Farkaslaka melletti Gordon-tetőre tervezett Krisztus-szobor és -kilátó tervét a Hargita Megyei Tanács Főépítészi Hivatalához tartozó Terület- és Városrendezési Bizottság tagjai. A szakemberek azzal vádolják a székelyföldi látványosságnak szánt alkotás megálmodóit és kivitelezőit, hogy nem tartották be az engedélyezési folyamatot. A főépítész láttamozásának szakmai megalapozását biztosító, elemző, tanácsadó és szakértő hatáskörben tevékenykedő konzultatív testület tagjai állásfoglalásukban kifejtik: megdöbbenéssel értesültek a 22 méter magas Krisztus-szobor és -kilátó tervéről.
Emlékeztetnek, hogy egy ilyen jellegű és méretű beruházás feltételezi az adott környezetbe való elhelyezés alapos vizsgálatát, és tudomásuk szerint ebben az esetben ez nem történt meg. „Alapvető követelmény, hogy építészeti szempontból egy koherens alkotás jöjjön létre. A médiában közölt vázlatterv és a kivitelezést dokumentáló fotók alapján egy Krisztus-szobornak és -kilátónak a giccs fogalmát kimerítő ötvözését látjuk” – áll a bizottság tagjai, Albert Márton építész, Berszán Ruxandra építész, Bogos Ernő építész, Csák László közgazdász, Demeter László biológus, Korodi Szabolcs építész, Köllő Miklós építész, Lukács Péter út-hídépítő mérnök, Márton Ildikó építész, Máthé Zoltán építész és Szép Róbert geológus mérnök által aláírt dokumentumban.
A szakemberek szerint a Krisztus-szobor és -kilátó egyetlen eddig ismert engedélyezési dokumentuma a területrendezési bizonylat (certificat de urbanism), melyet az övezeti rendezési tervnek (PUZ) kellett volna megelőznie. Mint írják, emellett szükséges a környezetvédelmi és a kulturális minisztérium engedélye, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek és más intézményeknek a jóváhagyásai. „Önök egyértelműen elutasító választ kaptak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyházművészeti bizottságától” – áll a bizottság állásfoglalásában, mely szerint a többi engedély beszerzése még el sem kezdődött, ahogy az sem nyilvánvaló, hogy ki felügyeli a munkálatokat. „Ki az építész és ki az urbanisztikai szakértő, akik vezető tervezőkként a projektet irányítják, és ily módon felelősséget vállaltak a beruházás műszaki megalapozottságáért és társadalmi, gazdasági, környezeti minőségéért?” – teszik fel a kérdést a szakemberek, akik „ebben a méretben és formában” a javasolt szobrot elfogadhatatlannak tartják. Hozzáteszik, bár nyitottak a javaslat megvitatására, elvetik az utólagos beleegyezés lehetőségét. „A Székelyföld vonzerejét, beleértve a turisztikait is, javarészt az érintetlen táj, az abba simuló épített környezet, az emberléptékűség, a hagyományos tájhasználat jellemzi. Ennek védelme és szerves alakítása alapját képezi a bizottság munkájának” – hangsúlyozzák a szakemberek.
Mint arról beszámoltunk, a Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervezte Jézus szíve kilátó ötlete a bogárfalvi Protemp Alapítványtól származik, célja pedig, hogy a Székelyföldre csalogassa a turistákat. A 22 méter magas Krisztus-szobor rozsdamentes acélból készül, összköltsége meghaladja a kétszázezer eurót. Ezt többnyire farkaslaki vállalkozók fedezik, az avató ünnepséget augusztus 21-ére tervezik. Az alkotás hírére internetes portálokon élénk vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják, pléhkrisztusnak gúnyolják a szobrot. Tamás József segédpüspök lapunknak korábban úgy nyilatkozott, bár az egyház nem adta áldását a monumentális alkotásra, nem is tiltotta meg kifejezetten annak felállítását. Krónika (Kolozsvár)

A magyarság lélekszáma a korai századokban I.
Megismerhető-e a magyarok lélekszáma?
László Gyula Őstörténetünk című könyvében arra a kérdésre, hogy a honfoglaló magyarok lélekszámát meg lehet-e állapítani, azt válaszolta: „A félmillióra becsült szám találgatáson alapszik." Csorba Csaba rámutat, hogy az első olyan adat, amely némi fogódzót ad a népesség számának meghatározására, a húszezer lovast említő arab forrás, amely alapján a magyarság lélekszámát százezer főre becsülik. Megjegyzi azt is, hogy ennek alapján illúzió következtetni a honfoglalók számára. „Más (történeti, régészeti stb.) források összevetésével kell keresni az igazságot. Igen ám, csakhogy mindmáig nem áll rendelkezésünkre más forrás, mint az említett arab számadat. Ebben az esetben nem tehetünk mást, mint lemondunk a 20 000 harcosra vonatkozó adatról mint kiindulópontról, tudomásul vesszük, hogy a VIII–IX. századi magyar haderő és népesség létszámát nem ismerjük, s jelenleg nincs semmiféle olyan hiteles adatunk, amelynek alapján akár csak hozzávetőleges becslésekbe bocsátkozhatnánk." Nagy Kálmán hadtörténész szerint bizonyos az, hogy: „a létszámkérdésekben csak becslésekre szorítkozhatunk".
E markáns vélemények alapján úgy tűnik, hogy szélmalomharc a honfoglalók számának, illetve a Kárpát-medence népességének meghatározására tett minden erőfeszítés. Tény, hogy a magyarság lélekszámának megállapítása évszázadokon át valóban becsléssel, „egymásra" hivatkozással történt. Azonban a francia demográfusok eredményei alapján – dr. Kováts Zoltán szegedi történész-demográfusnak köszönhetően – rendelkezésünkre áll egy tudományosan, szakszerűen megállapított népességszaporulati kulcs. Kováts az európai népességnövekedési arányok, a francia történeti demográfiai kutatások eredményei alapján állítja, hogy a magyar nép szaporulatának mértéke a 900 és 1300 közötti időszakban nem haladhatja meg a négy ezreléket, hisz Európában „sehol sem tételeznek fel" ennél nagyobb ütemet. Az említett korszakban a szaporulati arány Magyarországon 900 és 1100 között 2,2, 1100 és 1200 között 3,9, 1200 és 1300 között 2,4 ezrelék. Ezek segítségével következtetni tudunk korábbi korszakok népességére.
E sorok írója úgy véli, eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek értelmezése révén a szakirodalomban, a népszerűsítő jellegű kiadványokban és a közgondolkodásban a valóságtól távol álló demográfiai adatok válnak ismertté. Ha elfogadnánk a szakirodalomban közismertté vált kis lélekszámot, akkor – az 1300-as évek elején – Magyarországon egymillió alatti népesség élt volna. Márpedig biztosan állíthatjuk, hogy ez idő tájt a Kárpát-medence lakossága elérte a hárommilliót. Ezt állítja Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is. Dr. Kováts Zoltán 3–3,2 millióra becsüli a lakosság számát, a honfoglalás korára pedig 1–1,5 milliós lélekszámot valószínűsít. Szerinte csak így lehetséges az, hogy az évi kétezrelékes népszaporulat mellett Magyarország népessége 1300 táján elérte a hárommilliót.
A történeti források, a szakirodalom tanulmányozása révén arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az Árpád vezette honfoglalók száma egymillió, míg a magyarul beszélők együttes létszáma 1,3 millió. Ez azt jelenti, hogy a kései avar lakosság, akiket griffes-indások népének nevezünk, a forrásokban említett ungri, illetve ungur közösség, a 677-es első magyar honfoglalók száma is jelentős. Mahúd Terdzsüman, aki 1740-ben korábbi krónikák alapján török nyelven megírta Magyarország története (Tárih-i Üngürüsz) című munkáját, egyértelműen szól arról, hogy a honfoglalók a Duna–Tisza közén magyar nyelvű népességgel találkoztak: „Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, sok gyümölcse és bő termése annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek."
A kis lélekszámot népszerűsítő Kristó Gyula a magyarsághoz csatlakozott székelység számát ötezer, „legfeljebb" tízezer főben határozta meg. Úgy véljük, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában nem lehetett kevesebb 40–50 ezer főnél. Mivel a szakirodalom elhanyagolhatóan kis létszámú székelységet említ, ezért fel kell mérni a székelység lélekszámát is. Ez utóbbiak demográfiai viszonyait egészen a Bethlen Gábor fejedelem korában szervezett katonai összeírás évéig, 1614-ig követjük, mert ez volt az első szakszerű népességösszeírás.
A honfoglalók létszámának megállapításánál elsősorban az arab forrásokat elemzem. Mivel azok hadtörténeti jellegűek, a honfoglalás kori népességszám megállapítása érdekében kénytelen vagyok a honfoglaláskor előtti és utáni időszak hadtörténetével is foglalkozni. Az arab források csak ennek ismeretében értelmezhetőek. Hadtörténeti ismereteink, a X. századi katonai sikerek, mind-mind arra utalnak, hogy nagyszámú, erős hadsereggel rendelkező nép jelent meg a Kárpát-medencében. A korrekciós összehasonlítások, a visszakövetkeztetések és a történeti háttér ismeretében újraértékelhetőek a szakirodalomban ismert, népességre vonatkozó számítások. Célom – a gyér források ellenére – hozzájárulni a szakirodalmat uraló kisszámú honfoglalóról kialakított szemlélet megváltozásához. A két honfoglalás népe
A korábbi történésznemzedék – amint arra Kovacsics József is rámutatott – a honfoglalók számát nagyobbra becsülte a mai köztudatot uraló 100–350 ezer főnél. Az újabb nemzedékből csak nagyon kevesen merészelnek milliós lélekszámot emlegetni. Olyan is akad, aki a honfoglalás korának magyar népességét egymillió főre becsüli. Vékony Gábor a régészet, a nyelvészet és a demográfia adatait felhasználva állítja az egymilliós magyarság létét. Véleménye szerint a magyarok elődei az avarok voltak, akik a VI–VII. században telepedtek le. Úgy gondolja, hogy Árpád népe török nyelvet beszélt, és a Kárpát-medencében élő magyar nyelvű népesség egy százalékát alkotta. Számuk mindössze tizenötezer fő lehetett. Vékony Gábor korrekciós visszaszámlálással Magyarország népességét 900-ra, az Árpád vezette honfoglalás korára vonatkoztatva 1 195 300 főben állapítja meg. Ezt alapul véve 1100-ra 1 782 600, 1200-ra 2 172 000, 1330-ra 2 362 000 fős népességet számol. Vékony Gáborhoz hasonlóan a kései avarok magyar nyelvűségét vallja Rásonyi László turkológus professzor is, aki bennük a székelyek elődeit látja. László Gyulára hivatkozva Kiszely István azon a véleményen van, hogy a magyarul beszélő kései avarok jelentős számban érték meg a második honfoglalást, az Árpád vezette magyarok megérkezését. E sorok írója ugyancsak a kettős honfoglalás elméletének híve, mert ezt alátámasztják nemcsak László Gyula kutatásai, de más források, köztük a magyar krónikák és a toponímia is. László az Árpád vezette honfoglalók lélekszámát négyszázezer főre becsülte. Állítását a régészet, a topográfiai, az antropológiai és a demográfiai adatokra alapozza, miközben a magyarul beszélő griffes-indások, a 677 táján érkezők számát a honfoglalókénál nagyobbra teszi, ez azt jelenti, hogy ő a két honfoglalás magyar népét egymilliós létszámúnak taksálta. Mivel a griffes-indások által lakott, régészetileg bizonyított települések körül nem találunk idegen helyneveket, ez nemcsak arra utal, hogy ők magyarul beszéltek, hanem arra is, hogy a szlávok szórványosan, kisebb lélekszámban éltek. Lényegében a szláv népesség az avarok elől tömegesen menekült a Balkán-félszigetre, a Kárpát-medencében helyben maradtak inkább a gyepűkön éltek. Egy 13. századi magyar krónika 210 ezer harcosról szóló beszámolója szintén egyegymilliós lélekszámú magyar honfoglalóra enged következtetni.
Árpád kisszámú népe
A honfoglalás idején uralkodó VI. (Bölcs) Leó (886–912) bizánci császár, kortársként, elsősorban államvezetőként értékelte a birodalma szomszédságába letelepedő népeket. Úgy látta, hogy az Árpád vezette nép nagyszámú és katonailag erős. Taktika című művében olvashatjuk: „férfiakban bővelkedő és független ez a nemzet". E megállapítását a történészek, demográfusok némely része figyelmen kívül hagyta. Ezek közé tartozott Kristó Gyula, a honfoglaláskor egyik kutatója is. Ő egyike azon szakembereknek, akik befolyásolják a honfoglalásról vallott gondolkodást. Talán a legnagyobb hibát ott követi el, amikor kis lélekszámú magyarságképet vázol. E dolgozatomban épp e hamis, kis létszámú magyarságról kialakított képen szeretnék változtatni. Megkerülhetetlen, hogy ne elemezzük Kristó népességgel kapcsolatos írásait. „Mások megengedik – írja Kristó Gyula –, hogy hatvanezer és százezer fő körül lehetett a számuk (...), az azonban egészen biztos, hogy a honfoglalók eredetileg jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség."
Kristó elutasítja azt az egyre terjedő állítást, amely szerint a honfoglalók száma elérte a félmilliót. Bár rádöbbent arra is, hogy a honfoglalás korában emlegetett kis lélekszámú népességgel nem lehet megmagyarázni a Kárpát-medencét lakó, későbbi századokban kialakult népesség számát. Ennek ellenére az ellentmondást nem a honfoglalók számának növelésével akarja áthidalni, hanem a helyben talált idegen nyelvű néptöredékek létszámát emelve. Azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a százezer fős honfoglaló mellett a Kárpát-medencében negyedmillió nem magyar nyelvű őslakó élt. 
Azonban ezzel sem elégedik meg, mert tudja, ha a Kárpát-medencében a honfoglalás korában az össznépesség csupán háromszázötvenezer, képtelenség a lakosság szaporulatának oly mértéke, amely révén – az 1300-as években – a magyarság száma több millióra emelkedjen. Ebből a meggondolásból írja: „nincs támpontunk arra nézve, hogy a bennszülött lakosság hányszorosan múlta felül a honfoglalókat." Az idegen ajkúak lélekszámának emelése azonban bumerángként csap vissza e népességelméletre, mert a kiagyalt népességarányok mellett a honfoglalók nem kerülhették volna el a szláv nyelvre való áttérést. Az idegenek nagy száma ellen szólnak 11–13. századból fennmaradt magyar szolganevek és toponímiai adatok. Az észérvek, a demográfiai törvényszerűségek is ellentmondanak a magyar nyelvűeket többszörösen meghaladó szlávság teóriájának. Ha Kristó Gyula honfoglalói soraiból kivesszük a kavar törzsek népességét, mert azok még 950 táján is ősi nyelvüket beszélték, akkor a Kárpát-medencében élő hetvenezer fős magyarságra kétszáznyolcvanezer, azaz egy magyarra négy más nyelvű jutott volna. Kristó ez utóbbiak számarányát azonban még ennél is többre becsüli. Ha az általa emlegetett arányokat fogadnánk el, ez azt is jelentené, hogy az alig húszszázaléknyi magyarságnak valóban asszimilálódnia kellett volna. A Kristó által feltételezett szláv népesség száma a régészet és a toponímia által igazolt, de nem ez képezi a vita tárgyát, hanem az említett arányok, a magyarság valós létszáma.
Ha eltekintünk a nyelvi aránytalanságoktól, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakult volna 900 és 1300 között a kristói 250–350 ezer fős népességszám, akkor azt kellene látnunk, hogy Magyarország lakossága 1300 táján 500–700 ezer fő kellett (volna) legyen. Azért, hogy igazolható és megmagyarázható legyen a 14. század elejére kialakult népességszám, Kristó Gyula megnöveli nemcsak a más nyelvű lakosság arányát, hanem a honfoglalás utáni 400 év szaporulati ütemét is. Kristó szerint 900 és 1100 között a szaporulat négy ezrelék, 1100 és 1200 között tíz ezrelék, 1200 és 1300 között 4,3 ezrelék volt. 
E számvetés növekedési arányai megmagyarázhatatlanok. Európában a 800 és 1700 közötti kilencszáz év alatt a szaporulat átlaga két ezrelék volt. Kováts szerint a nevezett korban, Európában: „sehol sem tételeznek fel négy ezreléknél nagyobb népességnövekedést". Természetesen a magyarságnál is lehetett – bizonyos időszakokra vonatkoztatva – a két ezreléknél is magasabb népességnövekedési arány, de a mongoljárás pusztításai miatt ez 1300 táján nem érzékelhető. A 14. századelőn a történelmi Magyarországnak 3–3,2 millió lakosa lehetett.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadták Brüsszelben az anyanyelvi felsőoktatás tervezetét
Egyhangúlag elfogadta a Régiók Bizottságának (RB) Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága Az európai felsőoktatás a világban című véleménytervezetet november 13-i ülésén Brüsszelben. A Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a bizottság jelentéstevője által előterjesztett dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában kiemelt szerephez kell jutniuk azon felsőoktatási intézményeknek, amelyek valamely kisebbség nyelvén is képzést nyújtanak.
A véleménytervezet prioritásként kezeli a nemzetköziesítés feltételeit kevésbé teljesítő felsőoktatási intézmények felzárkóztatását az európai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében.
Borboly Csaba szerint a véleménytervezet elfogadása áttörést jelent, hiszen már többször visszautasították az RB-ben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatait, így ez lehet azon kevés EU-s dokumentumok egyike, amelyben szerepel a nemzeti kisebbségek ügye.
A megyeelnök által felkért szakértő, Csák László szerint a Régiók Bizottságának véleménye, bár nem kötelező érvényű jogszabály, mégis nagyon fontos eredmény
„A vélemény kapcsán két kérdésben kompromisszumot sikerült elérni a néppárti és a szocialista csoportok között: egyrészt, hogy az európai felsőoktatási rendszerben fontos szerepük van a kisebbségi tannyelvű egyetemeknek, másrészt pedig, hogy a 2014–2020 közötti időszakra javasolja a Régiók Bizottsága, hogy a tagállamok, így Románia is, támogassa azokat a felsőoktatási beruházásokat, amelyeket a kisebb, regionális egyetemek igényelnek versenyképességük erősítése érdekében” – fejtette ki Csák László.
A szakbizottság elnöke, Anton Rombouts gratulált Borboly Csabának, de mint mondta, a dokumentumot még a 2014. januári plenáris ülésen is el kell fogadnia az RB-nek, tehát a csata igen, de a háború még nincs megnyerve, a helyzet azonban kedvező, mivel a szakbizottság egyhangúlag fogadta el a véleménytervezetet, így a plenáris ülés előtt már csak legkevesebb 32 aláírással lehet módosító javaslatokat tenni. Jean Francois Istasse alelnök szintén pozitívan véleményezte a dokumentumot, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy sikerült a módosításokban megegyezni.
Az ülésen felszólalt Dimitrios Kalogeropolous, a Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek (CIVEX) szakbizottság raportőre is, aki kiválónak nevezte az előterjesztett véleménytervezetet, és kifejtette, hogy fontos előfeltétele az európai felsőoktatás nemzetköziesítésének, hogy foglalkozzanak ezzel a témával, és bevonzzák az új tehetségeket. Borboly Csaba hozzászólásában fontosnak nevezte a távoktatás biztosítását, hogy az oktatás az anyagilag hátrányos helyzetű diákokhoz is eljusson.
A véleménytervezet eredeti szövegéhez 13 módosító indítványt nyújtott be Jean Francois Istasse, az Európai Szocialista Párt (PES) frakciójának tagja, a szakbizottság alelnöke, amelyek közül négynél Borboly Csaba újabb módosításokat javasolt, ragaszkodva a regionális és kisebbségi nyelvek megemlítéséhez, mivel ezek a felsőoktatási intézmények regionális beágyazottságát segítik elő. Továbbá a következőket pontosította: a kohéziós és strukturális politika megtervezésében a tagállamoknak a felsőoktatásra vonatkozó keretprogramjait is figyelembe kell venniük; az RB véleménytervezete nagy hangsúlyt fektet a helyi és regionális önkormányzatok nemzetköziesítésben betöltött szerepére; nyomatékosítani kell annak fontosságát, hogy a tagállamok is létrehozzanak támogatási programokat, amelyek hozzájárulnak a felsőoktatás nemzetköziesítéséhez. A tervezetben a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a raportőr, hiszen a mobilitás mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó térség érdekeinek meg kell feleljen, ellenkező esetben migrációs, demográfiai és versenyképességi problémák adódhatnak.
„ A szóban forgó dokumentum előzetes tervezetét idén október 17-én küldtük be az EDUC szakbizottságnak, és a véleménytervezet kidolgozását több egyeztetés előzte meg a témában érintett szakértőkkel. Konzultáltam regionális szinten a román felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével, egyeztettem európai uniós intézmények szakértőivel Brüsszelben, az EB felsőoktatási képviselőjével, valamint a litván elnökség oktatási attaséjával” – számolt be tevékenységéről Borboly Csaba. Az elöljáró megköszönte a székelyföldi egyetemek képviselőinek, valamint a Hargita Megye Tanácsánál dolgozó munkatársainak a véleménytervezet összeállításának szakmai megalapozásához nyújtott segítséget, hozzájárulást.
Az RB-vélemény legalapvetőbb szerepe az, hogy ajánlásokat tegyen az EU politikájának és jogszabályainak alakítására, tehát közvetítenie kell a helyi és regionális önkormányzatok aggályait, és azokat úgy kell bemutatnia, hogy a többi intézmény képes legyen könnyen megérteni a legfontosabb üzeneteket és követni az RB érvelését és indoklását, valamint szükség esetén módosítani az eredeti javaslatot.
Maszol.ro/közlemény

Több esélyt kaphat a Sapientia kisebbségi regionális egyetemként
A kisebbségi nyelveken képzést nyújtó egyetemek, a sajátos helyzetben lévő régiók segítésére irányuló programok kidolgozásának, a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a Régiók Bizottságának brüsszeli plenáris ülésén Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön a bizottság előadójaként mutatta be véleménytervezetét Az európai felsőoktatás a világban címmel, amelyet egyhangúlag szavazott meg a testület – számol be a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
A dokumentum előzetes tervezetét 2013. október 17-én küldték be az oktatásügyekért felelős szakbizottságnak, és november 13-án mutatták be az RB Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága ülésen, ahol egyöntetűen megszavazták.
Barroso: vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat
A plenáris ülés kezdetén José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy a tagállamok konzultáljanak a helyi és regionális önkormányzatokkal a partnerségi megállapodás kidolgozása során. A bizottság elnöke jelezte, több panaszt is érkezett már hozzá, és olyan véleménye van az érintett tagállamokról, hogy azt nyilvánosan nem mondaná el, azonban azt kijelentette, a bizottság „figyelmezteti a tagállamokat, hogy vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat”.
Felszólalásában Borboly Csaba elmondta, a véleménytervezet összeállításában előnyt jelentett, hogy többnyelvű régiót képvisel, ahol a kisebbségi tannyelvű felsőoktatás alig néhány évtizedes múlttal rendelkezik. A kidolgozást egyeztetések sorozata előzte meg: regionális konzultáció a román felsőoktatási intézmények képviselőivel, egyeztetés európai uniós intézmények szakértőivel, az Európai Bizottság felsőoktatási biztosával, valamint a litván elnökség oktatási képviselőivel.
„Az Európa 2020 stratégia kiemelt figyelmet fordít a felsőoktatás nemzetközivé tételére, és ennek kapcsán stratégiák kidolgozását ösztönzi. Úgy gondolom, hogy az EU a globális kihívásokra választ adhat a felsőoktatási partnerségeken keresztül, ezek növelhetik a kutatási és oktatási kapacitást, az egyetemek a tudástranszfer ügynökeivé válhatnak” – fogalmazott az előadó.
A véleménytervezet javasolja, hogy a tagállamok olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek segítik a sajátos helyzetben lévő régiókban a helyi és regionális szintű felsőoktatási intézmények nemzetközibbé válását. Egy ilyen program révén felhívhatnák a figyelmet a mobilitás kétirányú jellegének fontosságára, hogy a kibocsátó és a befogadó térség érdekeinek megfeleljen. A véleménytervezet kiemeli, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában fontos szerep juthat azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek egynél több nyelven nyújtanak képzést. A multikulturális közegekben legalább két európai nyelvvel ismerkedhetnek meg a hallgatók, amely vonzó lehet a külföldi diákok számára.
A véleménytervezet szerzői ugyanakkor javasolják a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy vállaljanak kezdeményező szerepet, fogadják nyitottsággal a partnerségi megkereséseket. A Régiók Bizottsága nagy lehetőséget lát abban, hogy az európai felsőoktatási rendszer jó gyakorlatát és rendszerszerű megoldásait a szomszédos országokra és a csatlakozás előtt álló államokra is kiterjessze, hiszen így jobban biztosítható az ottani hallgatók mobilitása Európa felé, valamint a tehetségekért folyó versenyben is javulhatnak Európa esélyei.
Esélyegyenlőséget mindenkinek
Hargita megye önkormányzatának elnöke úgy összegezett: a tervezet elfogadásának kettős jelentősége van. Egyrészt felhívja a figyelmet a vidéki régiókban működő egyetemek fontosságára – ilyen például a csíkszeredai Sapientia –, hogy ezen intézmények diákjai is ugyanolyan esélyeket kapjanak, mint a neves egyetemek diákjai, másrészt az Európai Unió intézményeinek figyelmét a nemzeti kisebbségekre irányítja. Hozzátette: azért is fontos a dokumentum elfogadása, mivel korábban is tett javaslatokat a nemzeti kisebbségek és kisebbségi nyelvek viszonylatában, de ez az első javaslat, amelyet egyöntetűen elfogadott a szakbizottság.
„A legfontosabb dolog mégis az, hogy a kis, regionális és kisebbségi egyetemek megkerülhetetlenül és egyértelműen az Régiók Bizottsága látókörébe kerültek, és ezzel az EU szakpolitikájának részévé váltak. Most a felsőoktatási intézményeken a sor, hogy éljenek a lehetőséggel” – fogalmazott a véleménytervezet előkészítésében felkért szakértő, Csák László.
Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának, ezen belül pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, és az Európai Néppárt tagjaként vesz részt az üléseken. Az európai felsőoktatás a világban témában 2013. szeptember 16-án, a 19. szakbizottsági ülésen választották előadónak.
Székelyhon.ro,

Történelmi narancsszüret
„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette be Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Az előrejelzéseknek megfelelően a magyarországi parlamenti választások során egyetlen kérdés maradt nyitott: szerez-e újra a kormánykoalíció kétharmados legitimációt?
Békés tavaszi Budapesten sétálgathatott az ember az országgyűlési választások napján. Többnyire csak az MSZP és a DK aktivistái éltek a kampánycsendmentesség lehetőségével, és igyekeztek az utolsó pillanatban maguk, illetve jelöltjeik mellé állítani a „tévelygőket”. A szocialista jelölt, Oláh Lajos aktivistái engem is megszólítottak az Andrássy úton, de különösebb rosszallás nélkül tudomásul vették, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Egy budai választóhelyiség előtt sem románoztak le, holott a bukaresti jelzésű szerkesztőségi autó akár alkalmat is kínálhatott volna rá, ám a gépkocsi Székelyhontól az Erdélyi Naplóig terjedő feliratozása inkább empátiát fakasztott az ott lévőkben. Az országos átlagot jóval meghaladó módon ott már 20 százaléknál tartott a részvétel, hiába, a polgári gyökerű budai hegyvidéki lakók a választást a vasárnapi kirándulás elé helyezték. Nagy tisztelet övezte a feleségével épp akkor megjelenő Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-kultúrtörténész-író-politikust, aki soha nem rejtette véka alá fideszes kötődését.
A belvárosi szálloda recepciósa kicsit másként viszonyult hozzám és a nap történéseihez. „Miért tartotta fontosnak éppen ma Budapestre érkezni?” – kérdezte alig leplezetten provokatív módon, az újságírói munkára hivatkozás azonban megtette a hatását. Már csak azt hallhattam, hogy valakinek a telefonba sírja el bánatát, miszerint a románok Pestig is képesek eljönni szavazni „ezekre”.
Hosszabb sor csak néhány helyen kígyózott: a Parlamentben kiállított Seuso-kincsekre várók, illetve az átjelentkezett szavazók tömörültek. Az egyik belvárosi választási kör irodájának munkatársa így kommentált: „Ha fél hét körül visszajön, meg fog lepődni, mennyien hagyják utolsó percre a voksolást.”
Öröm a Bálna gyomrában
Az esti órákat azonban inkább a Fidesz eredményvárójában töltöttem, amely előtt már hat után gyülekezni kezdtek a szimpatizánsok, s hiába húzódott váratlan sokáig az átjelentkezők voksolása, nem tágítottak. Ezért aztán amikor Orbán Viktor mikrofonhoz lépett, már győztes hangulatban fogadta a tömeg a régi-új miniszterelnököt. „Olyan átütő erejű győzelem ez, amely jelentőségét ma este még fel sem tudjuk mérni – fogalmazott. – Azt, hogy megérdemeltük-e, a jó Isten majd eldönti, de hogy megdolgoztunk érte, az egészen biztos.” Beszéde egyik első mondatában ugyanakkor a nap legfelemelőbb tényének nevezte, hogy a külhoni magyarok először szavazhattak, amit a tömeg hangos éljenzéssel helyeselt. „A Fidesz és a KDNP európai rekordot ért el azzal, hogy a legnagyobb arányú támogatást gyűjtötte be: Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország „jól hallhatóan kimondta: érdemes itt élni, dolgozni és családot alapítani.” Döntésükkel két dologra mondtak nemet a választók, fogalmazott a Fidesz elnöke: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre. „Magyarországnak az EU-ban van a helye, de csak akkor, ha van erős nemzeti kormánya” – tette hozzá.
„Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában” – fogalmazott Orbán másnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: Magyarország a régió éllovasa lesz. Az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, hangsúlyozta, a magyar gazdaság kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban épp ama sokat vitatott gazdaságpolitika eredményeként, amit most a választók megerősítettek.
Kétharmados kérdőjelek
Két nappal az urnazárás, a voksok 98,98 százalékának feldolgozása után ugyanakkor még mindig 16 olyan körzet volt, ahol az átjelentkezők voksai és a külképviseleteken leadott szavazatok még megváltoztathatják az előzetes végeredményt. A legtöbb bizonytalan eredményű körzetet Budapesten találjuk, ám a Fidesz–KDNP még több helyen fordíthat. A 10280 szavazókör 106 urnáját zárták le vasárnap számolás nélkül, ezekbe várják a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. E szavazatokat április 11-én számolják meg, másnap, szombaton lehet biztosan tudni, hogy a Fidesz– KDNP-nek sikerül-e megszereznie a parlamenti mandátumok kétharmadát. A 16 körzetből nyolcban csak matematikai az esély a fordításra, a további nyolcból hat Budapesten található, négy körzetben a fideszes jelölt vezet, négyben pedig a balliberális koalíció jelöltje. A legszorosabb verseny az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese körzetében, Budapest 18. kerületében van, ahol a fideszes Kucsák László 22 vokssal vezet a szocialista Kunhalmi Ágnes előtt, a megszámolásra váró szavazatok lehetséges maximuma pedig kétezer. A jogszabályok szerint nem lehet a voksok újraszámlálását kérni csak azért, mert a jelöltek között kicsi a különbség. Erre akkor kerülhet sor, ha az eredményt megállapító döntés elleni fellebbezésében a beadványozó bizonyítja, a szavazatszámláló bizottság törvénysértően állapította meg az eredményt, s matematikai lehetőség is van az eredmény megváltozására.
Ellenzéki jövőkép
Tudomásul vette a választási eredményt, de a választások tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek melletti lebonyolítására hivatkozva nem gratulált a Fidesznek a győzelemhez Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője ugyanakkor súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, amely történelmi értelemben tévedés.
Azt is bejelentették, hogy egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit. A jelenlegi állás szerint ugyanis a szocialisták 29, az Együtt–PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4-4 mandátumot szereztek, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A közös listán induló pártok esetében viszont öt képviselő szükséges a frakcióalakításhoz, így egyelőre kérdéses, ki állíthat fel képviselőcsoportot a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.
Mesterházy Attila szerint konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Arra számítanak, tette hozzá, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem „a párt irányába indulnak el”, ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket. Azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását, a három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a „kormányváltó erőnek”. A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kétharmados többséget szerzett a Fidesz–KDNP
Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz–KDNP az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz–KDNP-nek 133, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy az országgyűlési választáson a csaknem 130 ezer szavazatuk 95,5 százalékával a Fidesz–KDNP szövetséget támogatták. A miniszterelnök-helyettes szombati közleményében azt írta: „a külhoni magyarok szavazataikkal bizonyságát adták annak, ahogy ők is mindig számíthatnak ránk, úgy mi is számíthatunk rájuk”.
A szavazatok 99,99 százalékának feldolgozása alapján – az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók miatt ugyanis csak szombaton tudták befejezni a szavazatok összeszámlálását az egyéni körzetekben – a Fidesz–KDNP országos listájára 2 264 730-an, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-ére 1 290 804-en, a Jobbikéra 1 020 476-an, az LMP-ére pedig 269 413-an szavaztak. A többi 14 országos listát állító párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így nem jutott be az Országgyűlésbe. Az április 6-án tartott választás után a szavazatoknak csak majdnem 99 százalékát összesítették a szavazatszámláló bizottságok. Minden választókerületben egy szavazókörben nem bontották fel az urnákat, hanem elzárták azokat. Szombaton ezekbe az urnákba keverték bele a külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait, és együtt számlálták össze a szavazatokat, majd megállapították a nem jogerős végeredményt a választókerületekben.
Utolsóként Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4-es számú választókerületében fejezték be a szavazatok számlálását. A részeredményekhez képest egyetlen egyéni választókerületben sem változott meg a szombati újraszámlálás után a választás eredménye, és az országos listás mandátumkiosztás sem módosult. A Fidesz–KDNP 96 mandátumot, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP pártszövetség 10 mandátumot szerzett az egyéni választókerületekben. A legszorosabb verseny a budapesti 15-ös választókerületben alakult ki, itt Kucsák László, a Fidesz–KDNP pártszövetség jelöltje 22 szavazattal vezetett Kunhalmi Ágnessel, a baloldali összefogás jelöltjével szemben. Az adatok százszázalékos feldolgozottságánál a különbség Kucsák László javára 60 szavazatra nőtt. A nemzetiségi listáknál a 99,99 százalékos feldolgozottság alapján a kedvezményes mandátumhoz szükséges 22 058 szavazatot egyetlen nemzetiség sem szerezte meg, a legtöbben – 11 415-en – a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának listájára szavaztak. Az országos listát állító 13 nemzetiség ugyanakkor szószólót küldhet a parlamentbe.
Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult.
Az új Országgyűlés május 6-ig megalakul, az alaptörvény értelmében az alakuló ülést a köztársasági elnök hívja össze a választást követő 30 napon belüli időpontra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csökkenteni kellene a gázfogyasztást
Bemutatták hétfőn Csíkszereda energetikai stratégiáját, amely szerint 2020-ig huszonöt százalékkal kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást a városban. Ezt a célt elsősorban a földgázfogyasztás csökkentésével, továbbá a távhő biomasszával való előállításával lehetne elérni.
Elkészült a megyeszékhely energetikai stratégiája, amelyet Csák László szakértő mutatott be hétfőn a megyeházán, a megyei, valamint a városi önkormányzat képviselőinek jelenlétében. Az energetikai stratégiát Hargita Megye Tanácsának Energiagazdálkodási Ügynöksége a RE-SEEties projekt, azaz az Európai Unió dél-kelet-európai transznacionális együttműködési programjának keretében készítette el. A program célja a fenntartható városi közösségek elősegítése, valamint a városok energiafogyasztásának hatékonyabbá tétele.
Nőtt az áramfogyasztás
A stratégia részeként megvizsgálták a város gazdasági környezetét, levonva azt a következtetést, hogy 2008-tól kezdve (a gazdasági világválság után) csökkent a jól működő helyi vállalkozások száma és csökkent a foglalkoztatottság. Ehhez képest jelentősen nőtt a villanyáram-fogyasztás a lakosság körében – hiszen egyre több elektronikai háztartási cikket használunk –, az ipari szektorban azonban csökkent. „Irreálisan magas Csíkszeredában a villanyáram-fogyasztás a becsült fizető népességhez képest, és ahhoz képest, hogy energiaszegénységben élünk, azaz a bevételünk több mint tíz százalékát energiafogyasztásunk kifizetésére fordítjuk” – vetette fel Csák.
Fenntartható-e a Goscom?
A megyeszékhelyen hasonló folyamatok játszódtak le a távhőszolgáltatást tekintve, mint más romániai városokban, ahol tapasztalható volt, hogy évről évre egyre kevesebb mennyiségű távhőt értékesítenek. Ennek eredményeképpen akadtak olyan települések, ahol megszüntette tevékenységét a távhőszolgáltató. A Székelyhon kérdésére, miszerint fenntartható-e ez a típusú szolgáltatás Csíkszeredában, úgy, hogy az idei fűtésidényre ötezer alá csökkent a rendszerre csatlakozott háztartások száma, Csák azt válaszolta, az optimista forgatókönyv szerint fenntartható a Goscom Rt., abban az esetben, ha átesik egy modernizálási folyamaton, szabályozhatóvá és mérhetővé téve a szolgáltatását, „úgy, hogy amikor megengedem a meleg vizes csapot, akkor tényleg meleg víz folyjon”. Számításaik szerint 2020-ig a közintézmények fele újra csatlakozik a távhőrendszerre. Csák hozzátette, akkor kell a Közüzemnek jó programmal előállni, amikor a kiskazánok élettartama, nyolc-tíz éven belül lejár. Szerinte ugyanis a nyugati országok példájából kiindulva a távhőszolgáltatás olcsóbb és biztonságosabb, mint az egyéni hőközpontok, amelyek, amellett, hogy környezetszennyezők, veszélyesek is lehetnek.
Csökkent a távhő- és nőtt a földgázfogyasztás
Azzal párhuzamosan, hogy egyre kevesebben fogyasztják a távhőt, nőtt a földgáz iránti igény, azaz évi négy százalékkal nőtt a földgázfogyasztás. „Ellentmondásos helyzet, hogy egy olyan vidéken, ahol nagy a hőigény, olyan energiával fűtünk, ami nem a mi vidékünkre jellemző, azaz földgázzal, ahelyett, hogy a nálunk megtermett erdészeti, faipari hulladékokat hasznosítanánk” – fejtegette a szakértő. A földgázfogyasztáshoz köthető a szén-dioxid-kibocsátás legnagyobb aránya a városban. A kocsik által kibocsátott káros anyag mennyisége több mint tízezer tonna, a földgázfogyasztásból származó mennyiség pedig meghaladja az 55 ezer tonnát évente. A háztartásokban lévő kis kazánok pedig 31 százalékban járulnak hozzá a fent említett 55 ezer tonnányi szén-dioxid-kibocsátáshoz. „A legfontosabb teendők az elkövetkező években a földgázfogyasztás csökkentésével kapcsolatosak” – szögezte le Csák.
Akcióterv kidolgozása
A szakemberek elképzelése, hogy 2020-ig 25 százalékkal kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást a városban. Ehhez a várt eredményhez járulhatnának hozzá az épületek tetőzetére szerelt napelemek, a gépjárműhasználat csökkentése, intelligens közvilágítási rendszer kiépítése, és a legjobban a távhőrendszer modernizálásával lehet energiahatékonyságot elérni. A stratégia akciótervét további javaslatok beépítésével véglegesítik, majd a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete dönt arról, hogy elfogadja-e, vagy sem ezt az energetikai stratégiát.
Barabás Hajna, Székelyhon.ro

Rossz hír a székelyföldi erdőkre ácsingózó multiknak – Uniós figyelem irányul a Hargita megyei hagyományos építészetre
Megszavazta december 11-i, brüsszeli ülésén a Régiók Bizottságának (RB) Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy szakbizottsága Borboly Csaba, Hargita Megye elnökének jelentéstervezetét, amely az Erőforrás-hatékony lehetőségek az építőiparban címet viseli. A fenntartható épületekre vonatkozó európai bizottsági kezdeményezés általános célkitűzése, hogy csökkentse az épületek környezetre gyakorolt hatását az erőforrás-hatékonyság javításával. A jelentés felhívja a figyelmet a Hargita megyei helyi hagyományos építészeten alapuló programokra, amelyek új technológiákat és megközelítésmódokat tárnak fel, továbbá hangsúlyozza a hagyományos és megújuló építkezési anyagok, különösen a fa felhasználásában rejlő lehetőségeket.
Borboly Csaba a szavazást megelőzően elmondott beszédében kiemelte, hogy a helyi és regionális közintézményeknek nemcsak beruházóként, hanem az épületek fenntartóiként is felelősségük van a folyamatban. A bontásból származó építőanyagok más célú felhasználását is példaként hozta fel a megyeelnök, amit Hargita megyében már alkalmaznak.
– Nagy sikernek könyvelhető el, hogy sikerült számunkra két fajsúlyos témakört elfogadtatni: a hagyományos, fából való építkezést, ami a fa helyi feldolgozását támogatja, valamint a faluképvédelemre irányuló kitételeket, úgyhogy rossz hírem van azon multinacionális cégek számára, amelyek az erdeinket becsomagolva el szeretnék vinni. A hagyományos építészeti módszerek, jellegzetességek megőrzése elengedhetetlen, hogy a történelmi örökségünk ne váljék a brüsszeli bürokrácia áldozatává. Emellett a német kollégák határozottan kiálltak, hiszen szerintük is értéket képviselnek egy térségnek a történelmi jellegzetességei, egy adott közösség történelmének, nyelvének sajátosságait óvni kell, és nem lehet egységesen kezelni uniós direktívákkal – nyilatkozta az ülést követően Borboly Csaba megköszönve a segítséget mindazoknak, akik a jelentés előkészítéséhez hozzájárultak, illetve támogatták azt.
A szakbizottság nyugat-európai szocialista, liberális és euroszkeptikus tagjai nem támogatták a tervezet azon pontját, amely kompenzációs mechanizmusokat javasol a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatása érdekében tekintve, hogy az EU-közlemény irányelve szerint az építkezés költségének az épület teljes életciklusának részköltségeit is tartalmaznia kell. Ugyanakkor az európai néppárti frakció egyértelműen e javaslat mellett állt.
– Tulajdonképpen ez arról szól, hogy a volt kommunista blokk országai az előző rendszerben készült középületei miatt pluszforrásokat kapjanak, ezt nem támogatták a nyugati szocialisták, liberálisok és szekptikusok. Van még két hónap az arról való meggyőzésükre, hogy ez lényegi kérdés. Értetlenül állok álláspontjukkal szemben, mert ha az érvényesül, az negatívan érintheti például a szociális lakások építését – magyarázta a megyeelnök. Hozzátette: a jelentés általa szorgalmazott pontjainak többségét elfogadták, de a többiért is harcolni fog, megkeresve az összes volt szocialista ország régiók bizottsági tagját, pártállástól függetlenül, hogy, mint fogalmazott, kapjanak több pénzt a kelet-közép-európai tagállamok, hiszen önhibájukon kívül voltak a kommunista blokk tagjai.
Csák László, a Borboly Csaba által felkért szakértő szerint kiemelten fontos, hogy ne az épületeket vizsgáljuk önmagukban, hanem a közösségeket, amelyek használják, valamint a helyi környezetet, amelybe jól vagy rosszul illeszkednek.
– Ezek a szempontok az igazán fontosak, és a technokrata nézőpontot ki kell egészíteniük – jelentette ki Csák László.
A jelentéstervezet rávilágít a helyi és regionális önkormányzatok által eddig tett erőfeszítésekre, példaként kiemelve a Hargita megyei helyi és hagyományos építkezésben alkalmazott módszereket. Ezek a kezdeményezések kiemelkedőek a fenntarthatóság és az energiahatékony építkezés terén. A dokumentum azt a megjegyzést is tartalmazza, hogy a környezetbarát építőiparból és bontásokból származó építőanyagokhoz kötődő ipari tevékenységek sok munkahelyet teremthetnének, valamint olyan kompenzációs mechanizmust javasol, amely a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatását szolgálja. A jelentésben foglaltak összhangban állnak a Hargita Megye Tanácsa partnerségével lebonyolított CCIC – Összetett kihívások, innovatív városok elnevezésű nemzetközi projekttel, amely által egy regionális megvalósítási terv és egy pilot projekt készül a fenntartható középületekről. A közszféra innovációját célzó projekt regionális megvalósítási terve a középületek energiahatékonyságára összpontosít. A faapríték mint helyi üzemanyag felhasználása kedvezően hat a helyi foglalkoztatásra, a többletforrások biztosítására, és feltételezi a térségi együttműködést. A regionális megvalósítási terv irányelvei között szerepelnek például az épületekbe integrált fotovoltaikus megoldások, a fűtésre és hűtésre alkalmazott passzív napenergia, a helyi építőanyagok prioritása a közbeszerzésben és a tervezésben.
Borboly Csabát az RB Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának 2014. június 19-i, brüsszeli ülésén választották raportőrnek. A tervezet bemutatását helyi és nemzetközi egyeztetések előzték meg. A megyeelnök először augusztus 27-én, Csíkszeredában egyeztetett ebben a témában, mégpedig a megyei urbanisztikai bizottság tagjaival. A következő találkozókat szeptember 1-jén, illetve szeptember 19-én tartotta építészekkel, ugyancsak Csíkszeredában.
Ezt követte a nemzetközi egyeztetések sorozata, szeptember 22-én konzultált az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC), valamint az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának (DG ENV) és Vállalkozáspolitika és Ipar Főigazgatóságának (DG ENTR) tagjaival, Brüsszelben, ahol mindkét megbeszélésen ismertette az Európai Bizottság ebben a témában kiadott közleményét, amely szerint szükség van arra, hogy egységes rendszerben foglalják össze az építőipar fenntarthatóságával kapcsolatos különböző szempontokat. Mindkét testület képviselői lényegében egyetértettek a raportőr felvetéseivel.
A megyeelnök részt vett az ENVE szakbizottság október 16–17-én megrendezett olaszországi találkozóján is, ahol azt szorgalmazta, hogy a helyi szintre vonatkozó uniós kezdeményezések biztosította lehetőségeket a kisvárosi és a vidéki szereplők is elérhessék. Egy megbeszélésre is sor került nemzetközi szakértőkkel október 23-án Brüsszelben. November 20-án ugyancsak Brüsszelben részt vett az Európai Bizottság Zöld épületekkel kapcsolatos beruházások és beszerzések – a fenntarthatósági adatok EU-s megközelítése című konferenciáján, ahol az RB azon véleményét képviselte, miszerint az épületek fenntarthatósága kapcsán kiemelten fontos szerepet kell kapjanak az emberek, azaz az épületeket használók szempontjai, mint például az épületkomfort, valamint a szociális és építészeti kérdések. Ezenkívül hangsúlyozta, hogy a készülő jelentés szerint a helyi és regionális önkormányzatok megkerülhetetlen szereplők ezen a szakpolitikai területen.
Közlemény
Erdély.ma

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

Hogyan gondolkozzunk nagyban helyi szinten is?
A Hargita megyei gazdaságfejlesztési törekvésekről, a helyi fejlesztésekről tartott előadást Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 14-én Brüsszelben, a Régiók Bizottsága (RB) négynapos Open Days rendezvényén.
A Hargita Megye Tanácsa által, három magyarországi testvérmegyéje – Békés, Hajdú-Bihar, Pest –, valamint Románia RB-delegációja partnerségével szervezett workshopot Twinned regions open for support of SMEs and urban-rural development through EU funded projects (Testvérmegyék a kkv-k és a vidéki-városi fejlesztések EU-s támogatásáért) címmel szervezték meg. A Hargita megyei tanácselnök rendkívül fontosnak nevezte a jó gyakorlatok és szakmai tapasztalatok megosztását a testvérmegyékkel, mert az hatékonyabb fejlesztést eredményezhet, és segít a hibák kijavításában.
Felsorolta a testvérmegyéket és az azokkal folytatott kiváló együttműködést kulturális, egészségügyi, turisztikai, mezőgazdasági téren. Példaként említette a magyarországi sajtkészítő mesterek székelyföldi gazdáknak tartott bemutatóit. Elmondta, hogy a megye gazdaságfejlesztési programja elsősorban a kistermelőket meg a kis- és középvállalkozókat célozza. Szólt a hatékony erdőgazdálkodásra irányuló lépésekről is, köztük a Robinwood Plus európai uniós pályázatról, és hangsúlyozta a nyersanyag helyi feldolgozásának fontosságát. Borboly Csaba felhívta a figyelmet a brüsszeli képviseleti irodára, amely segít az említett jó gyakorlatok átvételében, szakmai tapasztalatcserékben. A rendezvényt Alin Nica, az RB romániai delegációjának vezetője nyitotta meg. Hargita megye részéről beszélt még Csák László régiófejlesztési szakértő, aki elméleti előadást tartott a helyi fejlesztés témájában, amelyre – mint azt levezette – a régió a legmegfelelőbb szint. Azt is elmondta, hogy a régiók regionális hálózatok megteremtésével, tudásátadással és regionális arculat kialakításával segíthetik a kkv-kat. Kijelentette, hogy nemcsak az infrastruktúra-bővítésre kell összpontosítani, hanem a „szoft” fejlesztésekre is.
Pajna Zoltán hajdú-bihari és Zalai Mihály békési elnök a regionális együttműködésekről értekezett, Alin Nica pedig a Temes megyei Dobosdon egy volt téesz helyén, uniós forrásokból és magánbefektetésből létesített ipari parkról szóló esettanulmányt mutatta be. Jelen volt Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Sógor Csaba az optimális politikai környezet megteremtésének szükségességét hangsúlyozta a regionális fejlesztések terén, ehhez szükség van a román–magyar államközi egyezményben foglaltak gyakorlatba ültetésére, a közös infrastruktúra-fejlesztésre, és nem utolsósorban a schengeni övezethez való csatlakozás is előnyt jelentene. Winkler Gyula a decentralizáció fontosságát emelte ki az uniós források lehívása szempontjából, ugyanis Románia sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik e források felhasználását illetően. A workshop után székelyföldi hagyományos termékeket kóstolhattak a résztvevők.
Az OPEN DAYS egy évente megrendezett négynapos, brüsszeli központú rendezvény, amelynek során a régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, valamint szakértők, oktatók és kutatók oszthatják meg egymással a regionális és városfejlesztés területén kialakult bevált módszereiket és ismereteiket. A rendezvény emellett az EU kohéziós politikájának fejlesztésével kapcsolatos politikai kommunikáció elismert fóruma is, amely ráirányítja a döntéshozók figyelmét arra, hogy az uniós döntéshozásban a régiók és városok szempontjait is figyelembe kell venni.
Az OPEN DAYS a legnagyobb ilyen jellegű európai nyilvános rendezvény. Idén október 12–15. között mintegy 6000 résztvevő és 600 felszólaló gyűlik össze Brüsszelben Európa minden részéből, sőt még Európán kívülről is, hogy részt vegyen a regionális és helyi fejlesztéshez kapcsolódó mintegy 100 workshopon, a vitákon és hálózatépítő programokon, illetve különböző kiállításokat tekintsen meg. A szervezők a programot minden évben az uniós menetrend aktuális súlypontjaihoz igazítják.
Közlemény
Erdély.ma

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

Felnőtté cseperedett csemeték (Elballagtak az egyetemisták)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának 101 alapoktatási és mesteri képesítésű friss végzőse intett végső búcsút az egyetemi éveknek. A megyeszékhelyi felsőoktatási intézménynek a tizenkilencedik évfolyama távozik mindhárom szakról.
Az előző évekhez hasonlóan a gazdaságtudományi, közigazgatási és környezettudományi tanszék oktatói – Bartalis Ildikó, Blága Katalin, Csák László, Fosztó Mónika, illetve házigazdaként Cziprián-Kovács Lóránt – szóltak a diákokhoz. Üzeneteikbe a méltató, búcsúzó és bátorító szavakon túl mindannyian némi útravalót is igyekeztek csempészni.
Csák László hangsúlyozta, míg a közelmúltban a közhivatalokról és az ott dolgozókról élénken élt az a kép, hogy sóhivatalok semmittevő emberekkel, az Európai Unióban a közszolgálat felértékelődött. Csák László szerint rengeteg függ a helyi tényezőktől, nem a központi döntéshozók felelnek a végrehajtásért, a rendszer működéséért, tulajdonképpen az egyszerűnek mondott közhivatalnok kezében a hatalom. „Tanuljanak meg élni ezzel a hatalommal, és máris világossá válik, mennyire fontos és nélkülözhetetlen, amit tesznek” – tanácsolta a közigazgatási kar friss végzőseinek. Bartalis Ildikó, a környezetmérnöki és környezettudományi tanszék tanára bensőségesebb üzenetet fogalmazott meg. Mindenekelőtt dicsérettel illette a búcsúzó hallgatókat, hogy sikerrel vették az egyetemi évek alatt eléjük tornyosult akadályokat. Bartalis Ildikó szerint mind az oktatók, mind a diákok számára emlékezetes marad a nap, előbbiek ugyanis újból szembesülnek azzal, hogy bizony érett felnőtté cseperedtek „azok a csemeték”, akiknek életútját pár évig ők is egyengették, újabb kedves nemzedék távozik kezük alól. A hallgatók számára egyrészt a nehéz egyetemi kihívások végét jelenti, de egyben a legszebb évek végét is. Új játék kezdődik, az eljövendő évek jóval nagyobb kihívásokat tartogatnak, jóval nagyobb téttel. Remélik, az elsajátított tudást érdemben tudják majd használni – vélekedett. Blága Katalin és Fosztó Mónika hasonló üzenetet fogalmazott meg. A hallgatók alma maternek szánt üzenetét Zsigmond Zsuzsanna, a környezetmérnöki tanszék távozó diákja fogalmazta meg.
Új főigazgató a tagozat élén
Cziprián-Kovács Lóránt, az intézmény nemrégiben kinevezett főigazgatója azon reményének adott hangot, hogy a most ballagók közül többen visszatérnek majd jövőre, hogy közösen ünnepeljék a sepsiszentgyörgyi tagozat huszadik évfolyamának kivonulását az egyetem padjaiból. A főigazgató egyúttal megköszönte az oktató közösségnek a négy évre előre megelőlegezett bizalmat. Lapunk érdeklődésére kifejtette: célja, hogy az intézményt nyitottabbá tegye, illetve érvényesítse az elvet, mely szerint az oktatók vannak a diákért, és nem fordítva. Cziprián reméli, hogy a kollegialitást is sikerül megerősíteni. Ami az anyagi hiányosságokat illeti, ezek rendezése Kolozsvártól függ. A diákok létszámát illetően viszont az intézmény most viszonylag jól áll, sikerült kilábalni a hat évvel ezelőtti hullámvölgyből.
Az ünnepségen Gheorghe Neagu, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője is tiszteletét tette, aki egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy hamarosan munkatársként, együttműködőként üdvözölheti a most végzett hallgatókat.
Az eseményt az emlékoklevelek átvétele zárta.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negatív az elmúlt évtized gazdasági mérlege Csíkszeredában
Közel 5000 munkahely szűnt meg és több mint 500 vállalkozás zárta be kapuit – így néz ki az elmúlt évtized mérlege Csíkszeredában. A város gazdasági helyzetéről és a véglegesítés előtt álló integrált városfejlesztési stratégiáról Kedves Imrével, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció igazgatójával beszélgettünk.
„Az 1995–2000 közötti időszakban számolták fel az ipari tevékenységeket végző nagy gyárakat a megyeszékhelyen: a traktorgyárat, a Hargita bányavállalatot, a bútorgyárat, a Hargita Geológiai Kutató és Feltáró Vállalatot, ennek a gyors leépülési folyamatnak következményeit jelenleg is érezzük. A privatizáció nem volt sikeres. De nem az volt a legnagyobb probléma, hogy például a traktorgyárat eladták ócskavasként, hanem az, hogy az akkor ott dolgozó szakembergárdát nem használták fel. Ha valaki ma visszaállítaná a gyárat, nem lenne Csíkszeredában elég szakember, aki ott dolgozhatna” – osztotta meg véleményét Kedves Imre. Hozzátette, a szakemberek hiánya miatt a megyeszékhely jelenlegi vállalkozói sem tudnak fejlődni.
Visszatérve a rendszerváltás utáni időszakra, kifejtette, hogy a vállalkozókat akkor nem segítették megfelelő hitelkonstrukcióval, sem adókedvezményekkel. „Ráadásul a mentalitással is gond volt, mindenki maga próbált boldogulni” – jegyezte meg a pénzügyi igazgatóság vezetője. Ez ma sincs sokkal másképp, bár úgy látja, a fiatal vállalkozók próbálkoznak szövetkezni, klaszterekbe, egyesületekbe tömörülni. A 2008-as gazdasági világválsággal kapcsolatban elmondta, nem a tőkehiány, hanem a mentalitás jelentett problémát. „A pénz nem tűnik el, pénz mindig van arra, ha valamit akarunk tenni” – mondta. A legtöbb vállalkozó a jelenlegi piaci körülmények között is „összehúzza a nadrágszíjat”, leépít, a minimálbér megemelése pedig további pluszterheket rótt a cégekre.
Kedves Imre szerint sokat javítana a gazdasági életen, ha elfogadható adóztatást vezetnének be országos és helyi szinten egyaránt, továbbá, ha egyszerűsítenék a vállalkozások indításának módját. Ugyanakkor szerinte sokat segíthetne egy bizalmi alapon működő pénzszövetkezet létesítése, ahol a bankok kamataival összehasonlítva nagyobb kamatot kapna a pénzét letétbe helyező, és kisebb kamattal vehetne fel hitelt az igénylő. Sok vállalkozás ugyanis a felvett hitel utáni kamatok miatt került meglehetősen nehéz helyzetbe „1989 előtt négy bank működött a városban, ma már számuk megsokszorozódott, ilyen körülmények között egy pénzszövetkezetnek is lenne még helye, hasonló bizalomra épülő pénzszövetkezet működik például Dél-Tirolban is” – mondta Kedves, hozzátéve, hogy a helyi pénzeszköz bevezetése is javíthatna a város gazdaságán.
A városháza vállalkozóbarát hozzáállással, közművesítéssel, övezeti rendezési tervek elkészíttetésével járulhat hozzá a gazdaság fejlődéséhez, illetve a fűtés-, víz- és áramszolgáltatások versenyképessé, nyereségessé tételével, hiszen csak akkor lehet csökkenteni például a távfűtés árát, ha nyereségesen működnek a közművek. Az olcsó hőenergia pedig befektetőket is vonzhatna a városba. Kedves ugyanakkor kiemelte, nem tiszte az integrált városfejlesztési stratégiát minősíteni, azonban pozitívnak értékelte azt a tényt, hogy elkészítették, illetve hogy felbecsülték hozzávetőleg mennyi pénzre lenne szüksége a városnak.
A pénzügyi hivatal rendelkezésünkre bocsátott adatai szerint a megyeszékhelyen 2005-ben 4173 jogi személyt tartottak nyilván, tíz évvel később, 2015-re 3899-re csökkent a számuk. Ezzel ellentétben növekedett a csődbe ment vagy átszervezés, illetve felszámolás alá került cégek száma, 2005-ben egyet sem jegyeztek fel, 2012-ben azonban 492 jogi személy, 2015-ben 223 került ebbe a helyzetbe. Szembetűnő a veszteséggel működő cégek száma, 2005-ben 1219-nek volt nyeresége és 902-nek vesztesége, 2015-ben pedig 1097 valósított meg profitot, 712 azonban nem, 151 cég pedig sem profitot, sem veszteséget nem termelt. „Két oka van a kevés profitnak: az egyik az adóterhek nagysága, a másik a termék értékesítésének ára” – magyarázta a pénzügyi igazgatóság vezetője.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az adatok nem feltétlenül tükrözik a cégek valós pénzügyi helyzetét, a veszteséggel működő cégek többsége mindössze 1000 lej alatti veszteséget könyvelt el, ugyanakkor, mint kifejtette: az sincs jól leszabályozva, hogy mit írhatnak le költségnek. „Akadnak cégek, amelyek a nyereségüket elrejtik a költségekbe, például üzletkötésre egy szigetre utaznak, ami nem lenne indokolt, viszont egy ellenőrzésen fennakadhatnak, és a cégtulajdonosoknak vállalnia kell a felelősséget, ez pedig visszaüt a gazdaságra” – vázolta az intézményvezető. Az alkalmazottak számát tekintve a kereskedelmi egységek 2005-ben 13 568 személyt foglalkoztattak, 2015-re számuk 7369-re csökkent.
Csíkszereda városfejlesztési stratégiájából – ahogy Kedves Imre is kifejtette – kiolvasható, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhely gazdaságának legfontosabb mutatói romlottak, lakossága, valamint a munkavállalók létszáma folyamatosan csökkent. Az okok a világválság előtti időkre nyúlnak vissza. A versenyképesség hiánya, az innováció alacsony foka, az oktatás és a gazdasági élet párhuzamossága, a munkaerőhiány és a nyersanyag drágulása hozzájárultak ahhoz, hogy megcsappant a vállalkozások száma, csökkent az üzleti forgalom és megszűnt számos munkahely. Mindezek elszegényedéshez, a fogyasztás csökkenéséhez és elvándorláshoz vezettek.
A cégnyilvántartási adatokat és az Országos Statisztikai Hivatal adatait használták fel a gazdasági elemzéshez. Ezekből többek között kiderült, hogy 2008 és 2014 között 500 céget számoltak fel Csíkszeredában. Emellett évente átlagosan 500 munkahely szűnt meg a városban működő cégeknél. A dokumentum arra is kitér, hogy nemcsak a vállalkozások, hanem az általuk reprezentált gazdasági teljesítmény is hiányzott. 2008 előtt átlagosan 4 százalék körüli profitot realizáltak évente, a gazdasági válság kirobbanása után két veszteséges évet is elszenvedett a helyi vállalkozói szféra, 2014-ben is csak 2 százalék fölé emelkedett a profit aránya. Ugyanakkor becsléseik szerint a városban 18 461 alkalmazottból hozzávetőleg 8000 közalkalmazott volt.
Csák László, a stratégiát készítő Planificatio Kft. vezetője ezzel kapcsolatosan elmondta, olyan gazdaságélénkítő intézkedésekre tettek javaslatokat, amelyeket a polgármesteri hivatal gyakorlatba ültethet. Ezek között szerepel a szakképzési rendszer fejlesztése, azaz tanműhelyek korszerűsítése, a nyugati ipari zóna megközelíthetőségének feljavítása. Ugyanitt egy inkubátorházat létesítenének, amely a vállalkozásokat segítené. Csák továbbá kifejtette, a humán erőforrás fejlesztése céljából képzéseket, tanfolyamokat indítanának. Emellett egy INNOKULT központ, azaz innováció és kulturális központ létrehozását is indokoltnak tartja, amelyhez az önkormányzat biztosítana helyet, például a Szakszervezetek Művelődési Házában. „A kulturális élet infrastruktúrája kapna helyet benne, és az innovatív vállalkozások számára jelentene inkubációt, ahol kedvező bérleti feltételek mellett működhetnének ott például induló információtechnológiai cégek, a kreatív iparban dolgozók, tervezők, formatervezők” – sorolta Csák.
A polgármesteri hivatalnak nem hatásköre a boltok felújítása, de megteheti, hogy rendbe teszi az üzletek előtti közterületet – fogalmazott az elemző. A stratégiában szereplő Kossuth üzletutca program erről szólna, az utcakép javításáról, hogy legyen egy szép vásárlóutcája a városnak. A Petőfi Sándor utca pedig inkább a szórakozást és a kikapcsolódást szolgálja, Csák szerint a két utca kiegészítené egymást. A stratégiát egyébként a Planificatio honlapján lehet megtekinteni, észrevételeket június 24-ig várnak.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Meglepetés
Kossuthot ábrázoló dagerrotípiához kapcsolódó dokumentumra bukkant a Nagy Imre-hagyaték kurátora, Szabó András, aki annak próbáltutánajárni, hogy miként került a relikvia Bostonból Csíkszeredába.
Szeptember hatodikán történt, bő 31 kurátori munkaév után, de a jövő esztendei Nagy Imre-kiállítás előkészítő munkálatai sűrűsége miatt csak most tudtam megírni az alábbi történetet. Az idén friss technikai újításon átesett Nagy Imre Képtár új helyiségébe helyezem át irodámat. Dossziék, folyóiratok, könyvek, levelek, akták, fényképek, hanglemezek, hangszalagok stb. garmadáját kellett csoportosítva összepakolnom, át is néznem, s egyúttal mindezeket leporolnom, hogy költöztetésük után mihamarabb, rendben, polcra rakhassam. Köztük vannak azok az írógéppel készült leltári dossziék is, amelyeket már a Nagy Imre mester halála előtti napokban elkezdtek összeállítani, s amelyek alapján 1977-ben elkészítették a Csíki Múzeum, illetve alkalmanként még Hargita Megyei Múzeumként emlegetett intézmény képzőművészeti leltárkönyvét, amely egyaránt tartalmazza a Nagy Imre és más-más alkotók által adományozott vagy tőlük vásárolt kisebb-nagyobb hagyatéki műlajstromát.
1986 tavaszán, amikor Márkos András, Janitsek András, Mester László Zsuzsa képzőművészeket követő, sorban a negyedik elődömtől, Kántor József textilművésztől két hónapnyi leltározás után átvettem a képzőművészeti, illetőleg a Nagy Imre mester zsögödi szülőházában őrzött személytárgyi gyűjteményt, az akkor általunk fel sem lapozott leltárdossziék is jártak a kezemben, de tartalmukkal nem törődve, csupán dokumentum értéküket tekintve darabszámként vettünk róluk tudomást. Akkorra már átvették helyüket a hivatalos leltárkönyvek. Most pedig, a pakolás alkalmával mindenik dossziét átpörgettem, hogy valamelyest a belsejüket is leporoljam, s meglepetésemre, egyiknek az utolsó lapjai közül egy négybe hajtott papíros esett ki.
Kikerekedett a szemem, amikor a lapot szétnyitottam.
Egy 1901-ből származó, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói fejlécével ellátott, előnyomtatott, kalligrafikus gyöngybetűkkel kitöltött, majd az igazgató által saját kezűleg aláírt köszönőlevelet tartottam a kezemben.
Olvasásakor első döbbenetemet maga a levél mint eddig ismeretlen tárgy váltotta ki, a másodikat a bennem átcikázó gondolat: 32 év után?!, a harmadikat, hogy a Csíki Székely Múzeum tulajdonában is van egy Kossut-dagerrotípia (leltárkönyvi adatai: szerzője: ?, címe: Kossuth Lajos, jelzet nélkül, keletkezésének dátuma 1852, műfaja: dagerrotípia, mérete: 215x164 mm, szerzeményezési módja: ?, szerzeményezés éve 1977, leltári száma: 930). Egyúttal pedig – mintegy megnyugvásként – az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen történt a 264 éve alapított, világszínvonalú British Museum esetében: gyűjteményükben rátaláltak egy addig ismeretlen régi könyvre…
Ezek után hozzáláttam a kereséshez. Az igazgatói kézjegy nem egyértelmű olvashatósága miatt a MNM honlapján kezdtem a keresést. És a múzeum főigazgatóit sorjázó weboldalán rá is találtam SzaLay Imre nevére, aki 1894–1916 között töltötte be az intézményvezetői tisztséget.
A leltárdossziéból előkerült akta szövege a következő:
„A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM IGAZGATÓJÁTÓL 423. sz.
Nagyságos Krécsy Béla főreáliskolai tanár úrnak, Budapest. A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága hálás köszönetét fejezi ki az alább felsorolt ajándékért, melylyel Nagyságod a Nemzeti Múzeum régiség osztályát gazdagítani szíves volt. Budapesten, 1901 évi február hó 6.-án.
Szalay Imre (sk.) a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
Az ajándék tárgya:
Két Amerikában készült daguerrotyp ezüst lap, az egyik Kossuth Lajos álló, a másik Kossuth Lajos ülő és Pulszky Ferenc álló alakjával.”
A köszönőlevél tartalma alapján, az interneten, a tavaly még közszemlére is kitett budapesti Kossuth-portrékra is rákerestem, amelyekről többek között ez olvasható: „Kossuth Lajosról az egyik legismertebb dagerrotípia nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban készült pár évvel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Southworth és Hawes stúdiójában. […] 1852-ben Kossuth Lajos – titkára társaságában – Pulszky Ferenccel kereste fel a fotóstúdiót, ahol Southworth és Hawes készítette el a mai bejegyzésben látható képeket. A Kossuth-dagerrotípiák hazaszállításának történetét eddig is ismerhettük, a korabeli újságok nyomán többen is megírták, hogy Krécsy Béla 1893-ban, Bostonban járván felkereste műtermében a már agg Hawes-t, aki neki adta az ott még fellelhető 17 darab, Kossuthot, illetve Kossuthot és Pulszkyt együtt megörökítő lemezt. Hazatérve Krécsy Béla a dagerrotípiákat honi múzeumoknak ajándékozta […].”
Akkor azonban még 29 esztendő volt hátra a Csíki Székely Múzeum első alapításáig, tehát Krécsy úr Csíkszeredának nem adhatott egyetlen példányt sem.
Az adomány köszönőlevelében említett két dagerrotípia nem más, mint a Mai Manó Ház honlapján bemutatott darabok, amelyek mellett a lapon még egy, a Museum of Fine Arts, Boston (Bostoni Szépművészeti Múzeum) tulajdonát képező Kossuth-portrét is bemutatnak. Ez pedig majdnem tökéletesen azonos a Csíki Székely Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe 1977-ben beleltározott Kossuth-arcképpel, de láthatólag sokkal jobb állapotú. 1901-től 1977-ig 76, 2017-ig pedig – majdnem duplája – 116 esztendő telt el. S ki tudja, azalatt milyen Kossuth-portré kalandok játszódtak le, melyek egyik állomására Csíkszeredában sor került.
Most légy okos muzeológus!
Most? Tulajdonképpen, ha már leltárunkban volt, korábban kellett volna okosnak lennem. De mert engem nem történészi, hanem művészhagyaték-kurátori feladattal bíztak meg, nem kerestem, mi módon került hozzánk ez a fény-arckép.
Már későn, de még pislákoló reménnyel felkerestem a 96. esztendejét júniusban betöltött János Pál nyugalmazott múzeumigazgatót, hogy megtudjam: honnan, kitől került a mi Kossuth-dagerrotípiánk a múzeumba, mert a leltárkönyvben nincs erre utaló bejegyzés. Már semmire sem emlékszik. Felkerestem a 80 esztendős Szőcs János nyugalmazott muzeológust is, aki 1981–1985 között igazgatója is volt az intézménynek, de részletekre ő sem emlékszik.
Muckenhaupt Erzsébet régikönyv szakos kolléganőnk pedig, aki 1976-ban került a múzeumhoz, emlékszik, hogy friss muzeológusként hallotta említeni a dagerrotípiát, s látta is azt: „Emlékszem, hogy a frissen megvásárolt dagerrotípia dobozában volt a köszönőlevél is, de akkor annak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget.
Megnézegettük és félretettük, de részletes információkhoz akkor én még nem jutottam.”
Valószínű, hogy a leltározáskor – tevés-vevés közepette – kerülhetett a köszönőlevél véletlenül abba dossziéba, amelyben én megtaláltam, és azt is valószínűnek tartom, hogy a korszak diktatórikus és a biztonsági szervek által állandóan figyelt intézményben csak a leglényegesebbre összpontosítottak: mihamarabb kerüljön leltárba!
Következtetésképpen összefüggést vélek az egyaránt 1852-es datálású MNM- és a CSSZM-beli Kossuth-dagerrotípiák között. Valószínű, hogy a hozzánk került portré
egyike annak a 17 darabnak, amit Krécsy Béla magával hozott Bostonból, de ide vezető útjának egy szakasza igencsak titokzatos.
A CSSZM irattárában őrzött I/1976-1977-es dosszié 122. lapja tartalmazza az 1974. október 30-án kibocsátott 63-as sz. törvény alapján a múzeumban működő Hargita Megyei Műkincshivatal 1977. esztendő negyedik évnegyedére szóló román nyelvű munkatervének a Vásárlási javaslatok előterjesztése című fejezetét. Ennek első bekezdése: „Kossuth Lajos fényképe (tulajdonosa Kerezsy László. Csíkszereda).” (A továbbiakban a Lőrincz Ferenc tulajdonát képező két Nagy Imre-portréra, egy-egy, a Gál József tulajdonában levő, Bem tábornokot és a Száva Erzsébet tulajdonában levő, Gecző János jogászt ábrázoló portréra, valamint a Kovács István tulajdonát kápező két cím nélküli Nagy István-olajfestményre kértek vásárlási keretet.)
Felhívtam telefonon néhai Kerezsy László nagyobbik – ugyancsak László nevű – fiát, aki 1977-ben már felnőtt volt, s megkérdeztem, ez ügyben hogyan és mire emlékszik? A következőt mondta el: „Édesapám a dagerrotípiát Bukarestben, az ócskapiacon vásárolta, mint: Öregember portréja. 3000 lejért adta el a múzeumnak.” Id. Kerezsy László múzeumbaráttól, amatőr kutatótól és műgyűjtőtől az idők folyamán nemcsak ezt, hanem több más tárgyat is vásárolt az intézmény. És ő volt az, aki elkészítette a csíkszentkirályi kőfejtőben 1953-ban robbantás alkalmával előkerült, a köztudatba dák leletként meghonosodott 14 darab aranyozott ezüstkincs másolatát is.
Sajnos a múzeum irattárában már nem találhattam meg a dagerrotípia megvásárlását igazoló pénzügyi dokumentumot, mert a Levéltári Törvény az ilyen típusú akták időszakonkénti megsemmisítését írja elő.
*
Véleményem szerint – bárhogy alakult is Kossuth-portrénk Budapest és Bukarest közötti sorsa, amelynek teljes rejtélyéről, ki tudja, valaha is fellebben-e a fátyol? – a dagerrotípiát megőrizve, a most előkerült eredeti köszönőlevelet egyeztetés után hivatalos formában át kell adnunk a mára jogos tulajdonosává avanzsált kibocsátójának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Maga őrizze az utókor számára! Hargita Népe (Csíkszereda)