Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csaba Zoltán
165 tétel
2017. június 23.
Katolikus gimnázium: a tanfelügyelőség nem vette figyelembe a szülők kérését
Döntött a tanfelügyelőség: Maros megyében 53 magyar tannyelvű 9.osztály indulhat, a Római Katolikus Teológiai Líceum által kért három osztály viszont szétoszlik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Constantin Brâncuşi építészeti- és a faipari szakközépiskola között. A szülők értetlenül állnak a döntés előtt, az RMDSZ lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.
A katolikus gimnázium szülői csoportja csütörtökön azzal a kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, a prefektúrához és a tanfelügyelőséghez, hogy az iskolájuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként működhessen a 2017/2018-as tanévben. A szülőket képviselő Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, az egyeztetés során a kérésüket elfogadta a városháza, a prefektúra, valamint a katolikus iskolát működtető Státus Alapítvány is.
A tanfelügyelőséget azonban ezt nem vette figyelembe a jövő tanévi iskolahálózatot összeállításakor. Csíky Csengele szerint ezzel a magyar gyerekeknek a tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga csorbult, hiszen a három osztályból csupán egy elméleti, a másik kettő vegyes tannyelvű szakközépiskolai osztály.
Az egyetlen megoldás volt
Arra a kérdésünkre, hogy két nappal ezelőtt még nem volt szó a katolikus gimnáziumnak a Bolyaiba történő besorolásába és ezt mindkét tanintézmény vezetője megerősítette, Csíky Csengele azt mondta: ezt az egy megoldást látták elfogadhatónak, amíg a katolikus iskola jogi helyzete tisztázódik.
„Ha a Bolyai struktúrájaként működne tovább a katolikus gimnázium, akkor lehetőségében állna cikluskezdő osztályokat indítani” – magyarázta a szülői csoport szóvivője, aki szerint a Bolyai vezetősége rosszul döntött, amikor elzárkózott a katolikus iskola „átvételétől”.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója, Hajdú Zoltán és a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Székely Szilárd arról tájékoztatta a sajtót, hogy egyelőre fel sem merült megoldásként a katolikus iskola besorolása a Bolyaiba, mert a felekezeti intézmény önállóságának megőrzése a cél. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ha arra szükség lesz, természetesen segítenek, befogadják a katolikusokat.
Maros megyében 4837 azoknak a száma, akik a 2016/17-es tanévben elvégezték a nyolcadik osztályt, közülük 3936-an iratkoztak a kisérettségi vizsgára.1325-ön magyar, 64-en német tannyelvű osztályban végeztek.
„Csúfot űztek a magyar közösségből”
A Maros megyei tanfelügyelőség csütörtök délutáni döntését döbbenten fogadta Novák Csaba Zoltán szenátor is, aki szerint „a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott”.
A tanügyi kérdésekkel foglalkozó szenátor a Maszolnak elmondta, mivel közeledik a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak a kilencedikbe való beiratkozásának ideje, a minisztérium is sürgette az ügy megoldását. Végre több hónapi tárgyalás után született egy konszenzusos megoldás, „a tanfelügyelőség azonban a döntésével csúfot űz a magyar közösségből”.
RMDSZ: mondjon le a főtanfelügyelő!
Lemondásra szólítja Maros megye főtanfelügyelőjét csütörtökön Novák Csaba Zoltán szenátor, aki elfogadhatatlannak tartja a döntést, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum három 9. osztályából kettőt két gyenge tanintézménybe sorolt. „Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt” – hangsúlyozta a politikus.
Novák szerint a döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéses, hiszen tudomása szerint a faipari líceumban például nincs elegendő magyar szaktanár. Ezekbe az iskolákba még a román szülők sem szívesen iratják be gyerekeiket – mutatott rá a szenátor, aki szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív, ha a magyar gyerekek számára a szakmai tantárgyakat román nyelven oktatják. .
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra – olvasható a sajtónak kiküldött közleményben.
„Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak” – olvasható a közleményben. 
Antal Erika maszol.ro
2017. június 23.
Szétosztotta a katolikus líceum osztályait a Maros megyei tanfelügyelőség
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. június 27.
Az RMDSZ kezdeményezésére a protestáns lelkészképzés is állami támogatásban részesül ezután
Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl azon történelmi magyar egyházak lelkészképzői is állami támogatásban részesülnek, amelyek nem állami rendszerben szervezik ezt az oktatást.
"A szenátus döntéshozó fórumként a hatályos tanügyi törvényt úgy módosította, hogy megszüntessük a pap- és lelkészképzés állami támogatása területén tapasztalt kettős mércét. A folyamatos egyeztetések eredményeképpen egyhangú szavazással fogadták el javaslatunkat, és így ezután a protestáns, református, evangélikus, unitárius lelkészképzés is részesülni fog állami finanszírozásban" – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden a plénumi szavazást követően.
A Bihar megyei törvényhozó kifejtette: jelenleg az ortodox papképzés szinte teljes egészében állami egyetemek keretében szerveződik, míg a katolikus papképzés kettős rendszerben állami és felekezeti, szemináriumi formában van jelen. A magyar protestáns egyházak lelkészképzője, a Protestáns Teológiai Intézet azért nem részesült eddig állami támogatásban, mert nem állami, hanem egyházi rendszerben szerveződött. Mint mondta, a szenátus végső döntéshozóként fogadta el az RMDSZ módosító indítványát, így az államelnök általi kihirdetés esetén, a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után biztosított lesz a protestáns lelkészképzés számára az állami támogatás.
Novák Csaba Zoltán, a szenátus tanügyi bizottságának alelnöke elmondta: „a törvény azért is jelent előretörést, mert kifejezetten a kisebbségi egyházak lelkészképzésének a támogatását oldja meg, hiszen a többségi egyház esetében a papképzés az állami oktatási rendszerben zajlik, és államilag eddig is támogatott volt. A mi történelmi egyházaink, főleg a protestáns lelkészképzés nem az állami rendszer része, önálló rendszerben szerveződik, és mostanáig számukra nem írt elő fejkvóta alapú állami támogatást a tanügyi törvény. Az RMDSZ törvény-módosításának köszönhetően immár a Protestáns Teológiai Intézet is részesül ebben a finanszírozásban.”
A tavalyi év folyamán elkészített törvénykezdeményezést Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából a protestáns egyházak vezetőivel és szakembereivel Szabó Ödön, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke, Bihar megyei képviselő egyeztette. A végső szöveg a már említett református, evangélikus, unitárius egyházi vezetők jóváhagyásával került a törvényhozás elé, és így immár az RMDSZ sikeres parlamenti munkájának eredményeként az államelnök aláírására vár ahhoz, hogy életbe lépjen. maszol.ro
2017. július 12.
A pedagógusok és szülők közösen kell megoldást találjanak Minőségi oktatásra van szükség
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Bolyai Nyári Akadémia keretében zajló pedagógus-továbbképzőn Novák Csaba Zoltán Maros megyei RMDSZ szenátor kijelentette: a pedagógusokkal és a szülőkkel közö- sen kell megoldást találni az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerét érintő változásokra. „Az idei parlamenti ülésszak egyik legnagyobb megvalósítása, hogy ezentúl sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyebb tételekből tanulhatnak és vizsgázhatnak román nyelvből a képességvizsgázók és érettségizők. Továbbá megoldottuk a történelmi magyar egyházak lelkészképzőinek állami finanszírozását, és újból állami támogatásban részesül a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet. Az elkövetkezendőkben is az a célunk, hogy a készülő új tanügyi törvényben megőrizzük az idén elért eredményeket, és ezeket a minőségi oktatást garantáló módosításokkal egészítsük ki” – mutatott rá Novák Csaba Zoltán. Az idei Bolyai Nyári Akadémia témája a játékos tanulás, a képzésen Erdély különböző területeiről több mint száz pedagógus vesz részt. A hétfői, július 10-i jubileumi megnyitón az RMDSZ képviseletében Kovács Irénke államtitkár, valamint Novák Csaba Zoltán szenátor, a szenátus oktatásügyekért felelős bizottságának alelnöke volt jelen, aki köszöntőbeszédében hangsú- lyozta: az RMDSZ már a kezdetektől támogatta az RMPSZ szakmai tevékenységét, és mindig figyelmet fordít az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerére, valamint ennek minőségi tartalommal való kitöltésére. Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 25.
Megerősödik képviseletünk a tanügyminisztériumban
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 5.
Az oktatási törvény tervezett módosításairól tárgyaltak az RMDSZ parlamenti frakciói a tanügyminiszterrel
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói a tanügyminisztérium által kilátásba helyezett törvénymódosítási tervekről tárgyaltak Liviu Pop tárcavezetővel. A tanügyminisztérium ígérete szerint elemezni fogják, mennyire sikerült alkalmazni a 2011-es tanügyi törvényt az életbe lépése óta, és a tapasztalatok alapján módosítják a jogszabályt, 2018 őszén a parlament elé terjesztik a módosító javaslatokat. A mai találkozón tájékoztatást kértünk a jogszabály munkálatainak üteméről, illetve elmondtuk, az RMDSZ és az erdélyi magyarok számára fontos, hogy a tanügyi törvény kisebbségi oktatást garantáló cikkelyeit változatlan formában őrizzék meg a törvény szövegében, illetve csak pozitív irányba módosítsák ezeket. Az RMDSZ parlamenti frakciói csak abban az esetben támogatják majd a tanügyminisztérium módosító javaslatait, amennyiben azok nem veszélyeztetik az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot. A miniszter nyitottnak bizonyult a párbeszédre e téren” – összegezte a találkozón elhangzottakat Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke. A tanügyi tárca vezetőjével folytatott egyeztetésen az RMDSZ képviselői és szenátorai felvetettek több, az oktatás területén tapasztalt problémát. Ismételten gyors megoldást kértek a tankönyvhiányra, illetve azt szorgalmazták, hogy bízva a pedagógusok szakértelmében, hagyja ismét jóvá számukra, hogy legalább ideiglenesen használhassanak oktatási segédanyagokat, amíg a tankönyvek megérkeznek az iskolákba. Novák Csaba Zoltán szenátor, a felsőház oktatási bizottságának alelnöke a találkozót követően elmondta: „az RMDSZ felhívta az oktatási miniszter figyelmét arra, hogy normalitásnak kellene számítania, hiszen az oktatási törvény is előírja azt, hogy a kisebbségeknek arányos képviseletük legyen a megyei tanfelügyelőségekben, illetve azt is, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott iskolába, óvodába járó kisebbségi diákok nyelvét. Ez azonban a gyakorlatban nem teljesül maradéktalanul. Több megyéből megkerestek ezzel a problémával, ezt jeleztük az oktatási miniszternek, és kértük a helyzet kivizsgálását és rendezését.” Az RMDSZ törvényhozói ismételten emlékeztették a tárcavezetőt a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére, és arra az ígéretre, amelyben azt vállalják, hogy megoldják a kialakult helyzetet, hiszen van erre törvényes lehetőség. Liviu Pop erre reagálva elmondta, álláspontja szerint amennyiben január közepéig lezárul a per a bíróságon, ezt követően újra létre lehet hozni az iskolát helyi tanácsi határozattal vagy miniszteri rendelettel. Hozzátette: az általa vezetett minisztérium nyitott ezen lehetőségek alkalmazására. A tanügyminiszterrel folytatott tárgyaláson az RMDSZ parlamenti csoportja a bölcsődei oktatásban tapasztalt problémákra is felhívta a figyelmet: a Szövetség törvényhozói elmondták, hogy szükség van a fejkvóta meghatározására állami és magán bölcsődékben egyaránt. Továbbá tájékoztatták a szakminiszter arról, hogy olyan kezdeményezést dolgoznak ki, amely lehetővé tenné a bölcsődékkel is rendelkező oktatási intézmények állami támogatását, valamint a délutáni oktatás finanszírozását. A beszélgetésen újból szó esett a kisebbségi továbbképző központ létrehozásáról, amelyről az oktatási törvény is rendelkezik, valamint pénzalapot is elkülönítettek működésére, azonban a gyakorlatban még nem kivitelezték. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2017. október 24.
A vidéki magyar oktatás problémáiról
Iskolaigazgatókkal találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor
A magyar nyelvű oktatás terén fennálló helyi problémák feltérképezése volt a célja annak a megbeszélésnek, amelyen a gyulakuti, székelyvéckei, erdőszentgyörgyi és balavásári iskolák vezetőivel és pedagógusaival találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor. A tanácskozásnak csütörtökön az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont.
Novák Csaba Zoltán oktatásügyekért felelős Maros megyei szenátor az előző napokban Dicsőszentmártonban és Szovátán ismerkedett az ottani problémákkal. Az erdőszentgyörgyi találkozóra Balavásár, Gyulakuta, Székelyvécke és Erdőszentgyörgy polgármesterei, iskolaigazgatói, aligazgatói és pedagógusai voltak hivatalosak. A találkozók célja, hogy az aktuális, helyi problémák ismeretében a szenátor segítsen azok megoldásában, ugyanakkor az elkövetkezőkben javaslatait a tanügyi törvény módosítására tett indítványába is belefoglalhassa. A szenátor az erdőszentgyörgyi találkozón is hangsúlyozta, határozottan kiáll amellett, hogy meg kell őrizni a magyar nyelvű elméleti oktatási vonalat Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, de más Maros megyei városokban is.
A megbeszélésen Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is jelen volt. Rávilágított a helyi középiskolából jelenleg hiányzó elméleti oktatás újboli elindításának a fontosságára, arra hivatkozva, hogy a gyermeklétszám terén nincsenek gondok, viszont olyan eredményeket kell felmutatnia a tanintézetnek, ami meggyőzi a diákokat és szülőket egyaránt, hogy érdemes az erdőszentgyörgyi líceumban kezdjék a kilencedik osztályt. Mint mondta, örül, hogy az oktatásügyekért felelős szenátornak sikerült találkoznia azokkal a pedagógusokkal, akik ezúttal személyesen tudnak neki beszámolni a nehézségekről, amelyekkel a mindennapi munkájuk során szembe kell nézniük. A városvezető javasolta, hogy ne csak az iskolaigazgatók építsenek ki kapcsolatot Novák Csaba Zoltán szenátorral, hanem azok a szaktanárok is, akik később érdemben kérdéseket, problémákat tudnak felvetni, hozzászólni adott témához.
A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók számos megoldásra váró hiányosságot vetettek fel. Első és legnagyobb problémaként a magyar nyelvű szakkönyvek hiányát nevezte meg Léta Áron, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum igazgatója. Mint kiderült, ez egy általános gond, és számos magyar nyelvű iskolában ezzel szembesülnek a pedagógusok. Ehhez a témához kapcsolódott Kovács Zoltán, a gyulakuti iskola igazgatójának a megjegyzése, miszerint a munkafüzetek miatti problémára is megoldást kellene keresni, hiszen a törvény szerint jelenleg ezek nem használhatók az iskolai oktatásban. Az igazgató rámutatott, a tankönyv egy adott témakör kapcsán csak néhány feladatot tartalmaz, ami nem elégséges az ismeretanyag elmélyítéséhez, példaként felhozva a matematika tantárgyat, amelynél elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű feladatmegoldás.
A találkozón javasolták az óvodai oktatás kötelezővé tételét. Mivel a jelenlegi beiskolázási törvény nem mondja ki, hogy az óvodai nevelés kötelező, sok gyerek úgy kerül be első osztályba, hogy sosem járt óvodában, így hiányoznak náluk azok az alapok, amiket csak ott kaphatnak meg, majd a tanító erre építve folytatja az oktatásukat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek hátrányos helyzetből indul – világított rá Kovács Zoltán.
Ezenkívül az igazgatók részéről megfogalmazódott a pedagógusok kihelyezési procedúrájának a könnyítésére tett javaslat is, ugyanis jelenleg ez a folyamat nagyon hosszú és bonyolult. Novák Csaba Zoltán szerint ez az új tanügyi törvény feladata lenne, hiszen az óvodától az egyetemi szintig rengeteg bürokratikus akadály van, és ezeken már „a gyökereikben” kell módosítani. Eddig egy kormány sem vállalta fel, hogy gyökeres változtatásokat vezet be, de a szenátor reménykedik abban, hogy ez nem marad így a jövőben.
A találkozón a roma gyerekek integrációja is szóba került, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki különféle okok miatt nem jár iskolába. A résztvevők az iskolai mobiltelefon-használat vetületeit is megvitatták, ugyanakkor az iskolai programok gyermekközpontúvá tételére is kitértek.
Vajda József, a balavásári Török János Általános Iskola igazgatója a túlzsúfolt tantervet nehezményezte, és egy példát is felhozott, miszerint egy gyereket, aki Németországban végezte az első osztályt, nem tudtak itt második osztályba íratni, mert csak a betűk felét ismerte, így osztályt kellett ismételnie.
Győrffy Melinda, a Székelyvéckei Általános Iskola igazgatója az osztályok indításához szükséges létszámot csökkentené. Mivel térségükben kevesebb a gyerek, hatékonyabban tudnának dolgozni kisebb létszámú osztályokkal. A tanügyi törvény szerint 26 gyerek után lehet párhuzamos osztályt indítani, viszont egy tanítónak nagyon nehéz már 24 gyerekkel is dolgozni.
Az erdőszentgyörgyi pedagógusok a színvonalas továbbképzőket hiányolták, illetve felvetették a szemléltető eszközök hiányát is, ugyanis az iskolák 2008-ban kaptak utoljára pénzügyi keretet szemléltetőeszközök beszerzésére, ezért a jelenlegi tanév kezdetén is sok tanító kénytelen volt saját zsebébe nyúlni a tantermek berendezése végett. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 27.
Jól fogna egy új Bernády Marosvásárhelynek
Nem mítoszrombolónak szánta könyvét Fodor János történész, mégis úgy gondolja, hogy árnyalni fogja a képet a „városépítő polgármesterről”, vagyis közelebb hozza az olvasókat Bernády György reális személyiségéhez.
Az olvasóink által is Bernády-kutatóként ismert történészt nem csak a Bernády-kultuszról faggattuk, de még arról is, vajon szükség lenne-e egy jelenkori Bernádyra. Bernády-kutatóként sok érdekességre derített fényt Fodor János történész
– A vásárhelyi magyaroknak kétségtelenül idealizált képük van Bernády Györgyről. Változtathat-e a könyv ezen az imázson?
– Úgy gondolom, hogy igen. Valóban többnyire egy pozitív kép él Bernádyról, mint a „városépítő” és a „boldog békeidők tevékeny polgármestere”. A könyv azt gondolom, hogy árnyalni fogja ezt a képet, ugyanakkor közelebb is hozza az olvasókat a személyiséghez, vagyis a realitáshoz. Célom ugyanakkor nem mítoszrombolás, csupán tisztázni azokat a tényeket, amelyeket a történelmi dokumentumok és források is igazolnak. Nem idealizált, hanem remélhetőleg kiegyensúlyozott Bernády-képet fog kapni az olvasó a kötettel, amelyben megismerheti a családot, a jó tanulmányi eredményeket elérő diákot, a kezdő és amatőr, de tudáséhes karrierkezdőt, később a hideg, kimért és olykor furfangos politikust, a csalódott és szerető férjet, a boldog és tragédiákat átélt családapát, egyszóval az embert, annak minden minőségében.
– Nevezhetjük Bernádyt politikusnak?
– Egyértelműen nevezhetjük, sőt megkockáztatom, hogy elsősorban politikus volt, és csak azután gyógyszerész, jogász, polgármester stb. A politika már zsenge fiatalkorában érdekelte. A kolozsvári és budapesti tanulmányai alatt nyitott szemmel figyelte a könyvek és vegyszerek mellett az országban történő politikai eseményeket is. Gyógyszerészként korán megörökölte a családi patikát, azonban ez szinte egy évre sem kötötte le figyelmét úgy, mint az általa izgalmasabbnak vélt politika világa. A patikát végül bérbe adva tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, nem sokkal később már országgyűlési képviselő volt, és így tovább. Igazából politikai ambícióinak határait saját maga szabta meg, ha igazán szerette volna, lehetett volna budapesti főfunkcionárius is. Politikai credója a mindenkori hatalommal való jó kapcsolat volt, azonban ennek felismerése is kvalitásai közé tartozott. Legtöbben csak legendákat tudnak a legendás polgármesterről
– Tisztelték-e polgármestersége, közéleti tevékenysége idején a vásárhelyiek?
– A mai idealizált Bernády-képünkhöz képest sokszor teljesen mást gondoltak róla. Először is származásilag nem volt székelyföldi, így elképzelései felvázolásakor sokszor ezt fel is rótták neki. Másodsorban, ahogyan említettem, politikus volt és ahogyan manapság, ez nem mindig jelentett feltétlen megbecsültséget. Mondok egy példát: pályáját a városi függetlenségi (ellenzéki) párti oldalon kezdte, egészen a vezetői tisztségig vitte ezt városi viszonylatban. Azonban következtek az 1896-os országgyűlési választások. Nemes egyszerűséggel átigazolt a kormánypártba, ami akkoriban igencsak hangos botrányt eredményezett. Az ellenzéki párt tehát vezető nélkül maradt. Sokan ezt évekig nem bocsátották meg neki, ekkor romlott meg első ízben a kapcsolata Petry Zsigmond mészárossal is. Végeredményben a város is annyira szerencsétlen helyzetben volt, hogy amikor 1902-ben polgármesterré választották Bernádyt, már ez az „átigazolás” nem számított, később valahogyan feledésbe is merült. Tény, hogy minden korszakban megvoltak azok a városi befolyásos csoportok, amelyek tisztelték és követték, illetve amelyek versengeni kívántak vele. Utóbbiak többnyire nem jártak sikerrel, de összességében politikai ellenfelei is tisztelték tevékenységét.
– Kevés magyar polgármesternek van annyira jó megítélése, „sajtója”, mint Bernádynak. Joggal?
– Nem mindig volt ez így Bernády esetében. Azon korszerű politikusok közé tartozott, akik időben felmérték és bizonyos fokig manipulálták a sajtót. Komoly időt és energiát szentelt annak, hogy jó megítélése legyen, legalább a helyi lapokban, de sokszor ismeretségi körének köszönhetően a fővárosiakban is. Ez egyébként manapság is hasonlóan működik a sajtó világában, vagyis kevés változott azóta. Sajtóbotrányok akkor is voltak, amelyek egészen alpári hangnemben zajló vitákig vezettek. Ugyanakkor olyan alkalomról is tudunk, amikor Bernády neve gyászkeretben szerepel a helyi sajtó főoldalán, de nem a halála miatt. Hanem egyszerűen az adott orgánum így jelezte a szakítását az addigi támogatottjával, vagyis a lap számára Bernády politikailag halott volt. Persze ezek nem tipikus esetek, többnyire azért az őt dicsérő cikkek voltak jellemzően nagyobb számban. Ezzel is mintegy tudatosan készült arra, hogy neki egyfajta kultusza lesz, vagyis nagyon ügyelt a későbbi megítélésére.
– Tudom, a történészek gyűlölik a mi lett volna, ha kezdetű felvetéseket, de azért játsszunk el a gondolattal: milyen lenne ma Vásárhely Bernády György polgármestersége nélkül?
– El tudok képzelni pár dolgot ezzel kapcsolatban, ami viszont nem biztos, hogy így lenne. Mivel ez általános tendencia volt a korszakban, azt hiszem, lenne impozáns városháza Marosvásárhelyen, viszont nem biztos, hogy ez szecessziós stílusban épült volna, illetve az sem, hogy oda, ahol éppen ma áll. Továbbá azt is elképzelhetőnek tartom, hogy épült volna hamarabb városi színház is, viszont nem hiszem, hogy lett volna Kultúrpalota, mivel ez utóbbi egy teljesen Bernádyhoz kötődő kivitelezés. Az utcák és az infrastruktúra állapota is sokkal lassabban épült volna ki, ami egy lassúbb dinamikájú városbővüléshez vezetett volna a maihoz képest. Összességében pedig a központi arculata is más lenne, talán a főtér sem a mai helyén állna. Végül is ebből is kirajzolódik, hogy mit „örökölt” a mai város.
A könyvben bemutatja a politikus emberi oldalát is, például megtudjuk, milyen apa volt: – A vásárhelyi magyar fiataloknak mond-e valamit az építő elöljáró neve? Oktatási szinten megjelenik-e valahol Bernády?
– Én csak remélni tudom, hogy a vásárhelyi iskolákban időt szentelnek a honismereti témáknak, ezenbelül pedig Bernádynak is. Jó néhány történelemtanár kollégám mindenképp igyekszik a zsúfolt tananyagba Bernádyt is beépíteni, mindazzal, amit képviselt. Jómagam is néhányszor segítettem ebben, illetve amennyiben igény lesz, a jövőben is fogok. Ugyanakkor ott van minden évben a Bernády Alapítvány által szervezett októberi vetélkedő, amely azért jellemzően megmozgatja a kis- és középiskolás diákok egy részét. A kötet remélhetőleg beépül a következő évek vetélkedőibe, hiszen lesz miből készülniük a diákoknak.
– Milyen a Marosvásárhelyen élő románok viszonyulása Bernádyhoz? Ismerik? Tisztelik? Frusztrálja őket? Esetleg csak a „szokásos” magyar múltba révedezés eszközének tartják?
– Néhány ismerőstől volt szerencsém ezt megérdeklődni őszintén, de azt hiszem, ez nem egy reprezentatív minta, így nem tudom, a többség hogy viszonyulhat. Az ismerőseim mindenképp elismerően nyilatkoztak róla, mivel szerintük sok mindent épített, amelynek közösen lehetünk ma is élvezői. Amit megfigyeltem, hogy többen is valamifajta hasonlatba próbálják helyezni Bernádyt egykori román kortársával, Emil Dandeával. Kétségtelen, hogy a hasonlat nem túl szerencsés, hiszen teljesen más a perspektíva a két személyiség között, viszont a szimbolikus tereken és emlékezetpolitikában is városi versengés figyelhető meg a két közösség között a két jeles személyiségről. Egész alakos szobruk van a városban, amelyet szinte azonos időpontban állítottak, egymás mellett található a Kultúrpalotában mindkettejük emlékszobája, mindkettejükről most már rendelkezésre állnak életrajzi kötetek stb. Az ilyen versengés szerintem fölösleges. Én legalábbis nyitott vagyok, hogy munkámat megismertessem a román közönséggel is, sőt, pár évvel ezelőtt szintén a Bernády-napokra egy kétnyelvű ismeretterjesztő füzetecskét szerkesztettem Bernády polgármesterségéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megismerni, hogy mit gondol Bernádyról a román közösség, és a mi feladatunk, hogy ismeretanyagokkal hozzájáruljunk, mivel az ő személye nem lehet politikai konfliktus tárgya a városban.
Nagyjából egyszerre lett Bernádynak és Dandeának egész alakos szobra.
– Vásárhely a szintén nagy múltú Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz képest alig változik, ami a városképet, például a főtér arculatát illeti. Elképzelhető, hogy a nagy becsben tartott Bernády-örökség az egyik gátja a bátrabb újításoknak? Vagy minden csak azon múlik, hogy milyen nemzetiségű a kezdeményező?
– Gátja nem lehet, hiszen Szeben és Kolozsvár központjának megújulása és városfejlesztése a kulturális örökség, vagyis a központi impozáns épületek felújításával és az akörül szervezett terek átstrukturálásával kezdődött. Szerintem nem nemzetiségfüggő, ha kezdeményezésről van szó, ugyanis igény van rá, de megfelelő szakemberi hozzáértés is szükséges, amely méltó módon tud hozzányúlni az ilyen fajta átalakításokhoz.
– Lesz, lehet egy új Bernádyja Vásárhelynek?
– Ezt nem tudom, de erősen jól fogna. De nem egy múltbeli minta szerint, hanem ahogyan akkoriban Bernády is vélekedett, a korszerűség és a jövő igényeinek megfelelően, aki például egy smart-city koncepciót véghezvinne.
Fodor János Bernády György – Politikai életrajz című könyvét október 27-én, pénteken 18 órától a Horea utcai Bernády Házban mutatta be Novák Csaba Zoltán történész.
Közreműködött Kilyén László színművész Pataky István / liget.ro
2017. október 30.
Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletet
Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.
– Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal?
– A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű.
– Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás?
– Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában.
Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya.
Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés.
Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is.
– Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején?
– A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes.
Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni.
– Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt?
– Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen.
– Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje.
– Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány.
– Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban?
– Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk.
– A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között.
– 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro
2017. november 15.
Románia diszkriminálja a magyarok örökségét
Romániának fel kell hagynia az erdélyi magyarok épített és kulturális örökségének diszkriminációjával – jelentette ki Novák Csaba Zoltán szenátor, a parlament UNESCO-bizottságának alelnöke annak kapcsán, hogy a felsőház plénuma tegnap megemlékezett az UNESCO 1945. november 16-i létrehozásáról.
„A magyarság többszázados erdélyi múltja okán gazdag szellemi és épített kulturális örökséggel rendelkezik, értékeink közül számos méltán megérdemelné, hogy felkerüljön az UNESCO örökségi listáira. Az elmúlt időszakban sajnos azt tapasztaltuk, hogy Románia nem ismeri el kellőképpen kulturális örökségünket, ezt igazolja az is: tavaly a kulturális minisztérium államtitkára megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára” – nyilatkozta a szenátor, emlékeztetve, hogy ezért akkor Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szakértői kormány kulturális miniszterének azonnali lemondását kérte.
Novák Csaba Zoltán kijelentette, a parlamenti UNESCO-bizottság, amelynek ő maga is tagja, országos stratégia kidolgozását kezdeményezi a szellemi és épített kulturális örökség népszerűsítése céljából, amelynek munkálataiba minden, az UNESCO-ügyben érintett hazai intézményt és civil szervezetet bevonnak majd.
„A parlamenti testület tagjaként szorgalmazni fogom, hogy az erdélyi magyar szakemberek képviselőinek is biztosítsanak helyet a munkacsoportban. Továbbá kérni fogom, hogy a román állam ne tekintsen többé mostohagyerekként az erdélyi magyarság kulturális örökségére, legyen szó kastélyainkról, templomainkról, a székely kapukról vagy szellemi örökségünkről” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
Az esemény apropóján a politikus tegnap felszólalt a szenátus plénuma előtt. Beszédében kiemelte, az UNESCO második világháborút követő megalapítása óta fő céljának tekinti a kultúra, környezetvédelem, oktatás és tudomány révén erősíteni a nemzetek együttműködését és a világbékét.
„1945-ben, közvetlenül létrejötte után az UNESCO rövid távú prioritása a háború által tönkretett iskolák, könyvtárak, múzeumok újjáépítésének segítése volt. Lehetséges, hogy hetven év elteltével hasonló célok kellene hogy vezéreljenek, nem szó szerinti újraépítkezésre van szükség, hanem mentalitásváltásra, új értékrend kiépítésére az oktatás és kutatás területén. Az oktatás, a tudományok, illetve a kultúra képezi a fenntartható fejlődés és a kiegyensúlyozott társadalmak alapját” – fogalmazott felszólalásában Novák Csaba Zoltán.
Az RMDSZ felsőházi politikusa felhívta a figyelmet továbbá az UNESCO jelentőségére a világ- és helyi szintű örökségvédelem szempontjából. „Tekintettel arra, hogy a terrorista szervezetek világörökségi védettségű értékeket pusztítanak el az általuk uralt területeken, feltétlenül szükséges lenne az UNESCO kulturális pluralizmus népszerűsítésében és kulturális örökség védelmében játszott szerepének megerősítésére” – hangsúlyozta a szenátor. Háromszék; Erdély.ma
2017. november 29.
Patthelyzet az Unirea és a katolikus gimnázium székhelye körül, perrel fenyegetőzik Florea
Feloldhatatlannak tűnik a nézetkülönbség a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium székhelyének bérleti szerződése ügyében a Státus Alapítvány és a polgármesteri hivatal között. A patthelyzet miatt a városvezetés nem tudta kifizetni a bérleti díjat. Dorin Florea polgármester perrel fenyegetőzik
Patthelyzet alakult ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítványtól bérelt ingatlanok körül, miután az egyház érvénytelennek, a városvezetés pedig továbbra is érvényesnek tekinti a 2014-ben kötött bérleti szerződést. Az Unirea Főgimnázium és a bírósági úton megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium Bolyai-gimnáziumhoz utalt osztályai számára otthont adó épületekre a városháza legutóbb nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel az egyház nem állított ki számlát.
Míg az alapítvány új szerződést kötne, számára megfelelő feltételekkel, a polgármesteri hivatal tárgyalásos úton, saját álláspontját érvényesítve rendezné a helyzetet. A Státus Alapítvány felbontottnak tekinti a két marosvásárhelyi ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, így nem is fogad el bérleti díjat a polgármesteri hivataltól – vázolta a jelenlegi helyzetet a Krónika kérdésére Holló László. A Státus Alapítvány elnöke emlékeztetett: még szeptemberben döntöttek arról, hogy érvénytelennek tekintik a szerződést, miután annak három cikkelye vonatkozásában sem teljesülnek a feltétek. „Mi, amikor bejelentettük a szerződés három artikulusa alapján annak felbontását, akkor javasoltuk a polgármesteri hivatalnak, keressenek meg egy újabb szerződés ügyében” – mondta Holló László, aki szerint erre azóta sem került sor. A városvezetés ugyanis rögtön másnap jelezte, hogy meglátásuk szerint a szerződés továbbra is érvényben van. Vásárhelyi iskolaügy: a polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti az iskolabérlési szerződést A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.
A Státus Alapítvány ennek ellenére nem változtatott álláspontján, és egy 30 napos átmeneti időszak után már nem fogadnak el bérleti díjat a városvezetéstől a két épület használatáért, magyarázta a Krónikának Holló László.
Kivár az egyház
Nekünk terveznivalónk ebben a helyzetben nincsen. Amikor a szerződéses partner nem kíván tárgyalni, akkor esetleg törvényes útra lehetne terelni az ügyet, de egyelőre ez nem áll szándékunkban, mert az túlságosan elhúzódna” – mondta a jövőre vonatkozó kérdésünkre az egyház képviselője. Hozzátette, egyelőre úgy látják, az idei év így fog eltelni, és úgy vélik, a polgármesteri hivatal következő évben kénytelen lesz rendezni a helyzetet, ugyanis érvényes bérleti szerződés hiányában nem fog tudni pénzkeretet elkülöníteni a költségvetésből a bérelt épületek közüzemi számláinak fedezésére.
„Gyakorlatilag nem lesz törvényes lehetőségük ezt a gazdasági manővert megtenni” – mondta Holló László. Kérdésünkre hozzátette, az egyház „természetesen, megfelelő feltételek mellett” kész lenne új szerződést kötni a polgármesteri hivatallal. Mivel már két szerződésünk volt és mindkettőt kénytelenek voltunk felbontani, ezt alaposan meg kell beszélnünk” – fogalmazott az egyház képviselője, nem tagadva, hogy az említett feltételek között a katolikus gimnázium is szerepelne.
„Feloldanák” a patthelyzetet
Teljesen másként látja a helyzetet a marosvásárhelyi városvezetés, amely továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a bérleti szerződés érvényes. Mi azt mondjuk, hogy a mi álláspontunk szerint a szerződés érvényes, ugyanis valamennyi, általuk említett cikkely vonatkozásában teljesülnek a feltételek” – fogalmazott a Krónikának Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Kifejtette, álláspontjukat ismertették az egyházzal, azonban levelükre nem kaptak választ. Hangsúlyozta: hiába akarná az egyház, a városvezetés álláspontja szerint nem lehet új szerződést kötni, ha a régi érvényes. Ugyanis úgy vélik, a megállapodást nem lehet egyoldalúan felbontani, ahhoz mindkét fél beleegyezésére szükség van.
A szóvivő elismerte, hogy a polgármesteri hivatal nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel nem kapta meg az ehhez szükséges számlát. „Mit tegyünk, ha nem kaptunk számlát?” – tette fel a kérdést Blaga, aki szerint ennek hiányában nem tudták volna bevezetni a költséget a könyvelésbe. Hozzátette, hogy a bérleti szerződés körüli patthelyzet ellenére a közüzemek irányába rendezni tudják a számlákat, hiszen ezek a polgármesteri hivatal nevére érkeznek. „Az épület üzemeltetése biztosított, nincsenek gondok. Van villany, gáz, minden ami kell” – fogalmazott.
Blaga is elismerte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen „nem lehet az, hogy az egyik fél egyet mond, a másik mást”. Az lenne mindenki számára a jó, a kívánatos, ha létrejönne egy találkozó, ahol feloldanánk a jelenlegi helyzetet. Úgy értettem, hogy a parlamentben egy új törvény révén újra akarják alapítani a katolikus líceumot” – tette hozzá a szóvivő az esetleges megoldásra utalva.
Az Unirea diákjait félti és perrel fenyegetőzik Florea
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumért, illetve az ott tanuló diákokért aggódik Dorin Florea polgármester, aki azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által a Római Katolikus Teológiai Líceum újraalapítása érdekében benyújtott törvénytervezetben egy szó sem esik a főgimnáziumról, amely az egyházi ingatlanban működik. Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Unirea és a felekezeti gimnázium eddig jól megfért az épületben, ezért aggodalommal tölti el, hogy a szövetség törvénytervezetében nem foglalkoznak a főgimnáziummal. Florea azt is fontosnak tartja, hogy az Unirea továbbra is kétnyelvű, román és magyar tagozattal rendelkező tanintézet legyen. „Levelet írtam a szakminisztériumnak, hogy figyeljenek oda erre a problémára, s olyan döntéseket hozzanak, amelyek mindenkinek megfelelnek” – hangsúlyozta az elöljáró. A városvezető nem mondott le arról a tervéről, hogy megvásárolja a katolikus egyháztól a szóban forgó épületet. Ugyanakkor továbbra is érvényesnek tartja az egyházzal kötött bérleti szerződést. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor elmondta: a törvénytervezetben valóban nincs szó az Unirea Főgimnáziumról, hiszen az a római katolikus gimnázium újraalapításáról szól. „A magyar fél eddig is betartotta a városházával kötött szerződést, a tantermek beosztását, ezután is így lesz. Az Unirea maradhat a nagy épületben, a katolikus iskola a B épületet használja majd. Nincs ok aggodalomra, a polgármester nyilatkozata nem más, mint fölösleges hírkeltés” – fogalmazott a Maros megyei honatya.
Mint ismeretes, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szeptember 16-i csíksomlyói ülésén állapította meg, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti. A szerződés rögzíti, hogy az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium. A szerződés 2. cikkelye rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti.”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte el vizsgálni a római katolikus gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a tanintézet az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz rendelték. Pap Melinda, Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)
2017. december 4.
Kökényes-gálaműsor… leánykérővel
November utolsó szombatján a dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban került sor a Kökényes néptáncegyüttes év végi gálaműsorára. A Kökényes múltjáról és jelenéről, a múlt szombati rendezvényről Varró Huba táncoktatóval beszélgettünk.
– Mióta működik, próbál és tart előadást a dicsőszentmártoni Kökényes?
– Tizenhárom évvel ezelőtt kezdte el a próbákat a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amelynek már a legelején több mint 30 tagja volt. Közülük kerültek ki azok a tánckedvelő ifjak, akik 2006-tól Kökényes néven lépnek színpadra, és csoportjai napjainkban már Maros megye legjobb néptáncegyüttesei között van nyilvántartva. A hagyományőrző csoport sok erdélyi és külföldi néptáncfesztiválon lépett fel az elmúlt időben, és számos elismerést aratott. A Kökényes négy korosztályos csoportjában jelenleg több mint 120 gyerek és fiatal táncol. Évente két alkalommal nemzetközi rangú néptáncfesztivál házigazdái vagyunk, a Vízmelléki hagyományőrzők találkozóját, illetve a Kiöntött a Kis-Küküllő néptánctalálkozót 2007 óta szervezzük meg rendszeresen. Év végén gálaműsorra hívjuk közönségünket, táncházi produkciót vagy hagyományos folklórműsort bemutatva.
– Arra kérlek, említsünk meg néhány nevet azok közül, akik az elmúlt évek során fontos szerepet játszottak az együttes éle-tében…
– Az együttes vezetői Fodor Sándor József és Gagyi Zoltán, akik nagyon sokat talpaltak az elmúlt évek során a Kökényes érdekében. Oroszlánrészük volt abban, hogy 2010 elején, az ALKISZ ifjúsági szervezet jóvoltából korszerűen felszerelt edzőteremhez jutottunk, ahol havonta rendszeresen van felnőtt-táncház. A kiszállásokhoz a városi önkormányzat szokott járművet biztosítani, a ruhákat önkormányzati támogatásból, illetve pályázatok révén szereztük be. A feltételek egyre jobbak, idén tizedik alkalommal vehettek részt táncosaink saját szervezésű, egyhetes tánctáborban. A kisebbek rendszerint Magyarón mélyítik el tánctudásukat, a nagyobbak a magyarországi Fertő-tó partján vernek tábort évről évre. A táncoktatásban Vásárhelyi Mónika segítette munkámat az évek során. Újabban segítségünkre van a tánctanításban Bugnár Zsolt és Kovács Melinda, akik egykor tanítványaim voltak.
– Kik léptek fel a múlt szombati, idei gálaműsoron?
– A Gyöngyszemek című előadás – az elmúlt évekhez hasonlóan – nemcsak rólunk, a Kökényesről szólt. A gálaműsor díszvendége volt a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport és a Debreceni Egyetem Hortobágy néptáncegyüttese. Mindkét tánccsoporttal már hosszú ideje kapcsolatot tartunk fenn. A debreceniekkel kölcsönösen látogatjuk egymást, a sárpatakiak tánctudását mindig nagyra értékeltem. Szívesen tettem eleget Módi Attila és Cozma Ferenc néptáncosok meghívásának, s vettem részt különböző tánctalálkozókon, faluünnepségeken. Aztán megismertem egy kedves és szép leányt a településen, s azóta még szorosabb kapcsolat fűz oda. Szeptembertől, együttműködve a marossárpataki önkormányzattal, az iskolában táncoktatást indítottunk, amely nagy sikernek örvend.
– Úgy hallottam, a szombati néptáncműsorokat követően leánykérés is történt a színpadon…
– Úgy gondoltam, hogy a gálaműsor kiváló alkalom arra, hogy bebizonyítsam a Tímeához való ragaszkodásomat, és megkérjem a kezét. Mindketten imádjuk a néptáncot, ő a marossárpataki hagyományőrző tánccsoport tagja, ezért az előadás idejére terveztem be a leánykérőt. Azt hiszem, nemcsak a nagyközönséget leptem meg ezzel, hanem barátaimat és szerelmemet is, mivel kevesen tudtak a dologról…
– Sok boldogságot kívánok! Úgy értesültem, a gálaműsor keretében népdalénekeseknek is tapsolhatott a közönség…
– A Fölszállott a páva két győztes szólistája tisztelt meg jelenlétével: Vrencsán Anita és Vaszi Levente, illetve mikrofonhoz lépett a marossárpataki Berekméri Réka is, akik színesebbé, élvezetesebbé tették a néptáncműsort. Továbbá el szeretném mondani, hogy jólesett néhány politikusunk megtisztelő jelenléte. A közönség soraiban ült Novák Csaba Zoltán szenátor, dr. Vass Levente parlamenti képviselő, illetve Kozma Mónika, a megyei tanács elnökének tanácsadója. A gálaműsort Katalin-napi bál követte, amelyet a vámosgálfalvi kultúrotthonban tartottunk. A zenét itt is, akárcsak a dicsőszentmártoni színpadon, az Üver zenekar szolgáltatta. Róluk tudni kell, hogy az együttes tagjai több hangszeren játszanak, ami több lehetőséget kínál, ezzel is megnyitva a lehetőségek kapuját a közönség előtt. A néptánc és a népzene ünnepe a hajnali órákban ért véget. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 7.
Sürgősségi eljárásban kérik a katolikus iskola újraalapítását
A közoktatási törvény módosítását követően
December 4-én, hétfőn a szenátus elfogadta az RMDSZ által a közoktatási kerettörvény módosítására benyújtott tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi közösségek új oktatási intézményeinek létrehozásáról törvény útján a parlament is rendelkezhessen – erősítette meg a hírt Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora.
– A 2011. évi 1-es közoktatási törvény a központosítás lebontásának jegyében az önkormányzatok és a megyei tanfelügyelőségek közös hatáskörébe utalta az oktatási intézmények megalapítását. Ezzel elvi szinten nem lenne semmi gond, de vannak olyan önkormányzatok, amelyekben nem rendelkezik többséggel az RMDSZ, és a többségi pártok képviselőiben nincs meg az akarat, hogy a helyi közösség jogos iskolaalapítási igényeire választ adjanak. Ez volt a helyzet Marosvásárhelyen is, ahol a polgármesteri hivatal 2014-ben beindított egy iskolaalapítási folyamatot, de ezt kifogásolható, támadható módon tette, amivel a megszűnés határára sodorta a római katolikus líceumot. Hasonló negatív példát említhetnék más Maros megyei településekről is, ahol a helyi közösség évek óta próbálkozik iskolaalapítással, de erre a helyi önkormányzatokban a többséget nem sikerült megnyernie.
Az új törvénymódosításnak az célja, hogy amennyiben létezik parlamenti többség és akarat, akkor ezen a szinten is lehessen nemzetiségi oktatási intézményeket alapítani.
A törvénymódosítással nem csorbultak az önkormányzatok iskolaalapítási szándékai, csupán egy pluszlehetőséget iktattunk be, amellyel bővül a nemzetiségi tanintézmények létrehozásának a lehetősége helyhatósági ellenállás esetén is.
– Véleménye szerint a római katolikus iskola újraalapítására vonatkozó törvénytervezetet is elfogadja a törvényhozás mindkét háza?
– Kereken egy éve zajlik az iskola körüli nyilvános vita, a politikai és civil küzdelem, amelybe különböző szinteken kapcsolódtak be állami és helyhatósági intézmények, és köztudott, hogy immár a két ország részéről a miniszterelnök, valamint a képviselőház elnöke is folytatott tárgyalásokat. Ezt követően kaptunk ígéretet a többségi kormánypárttól arra, hogy amennyiben nem sikerül helyileg megoldani az ügyet, akkor segítenek abban, hogy parlamenti szinten oldjuk meg a kérdést. Mivel helyileg az összes lehetőséget kimerítettük, így került sor a felsőbb döntéshozatalra, melynek első lépéseként mindkét ház elfogadta a törvénymódosító javaslatunkat. Az elkövetkező hetekben derül ki, hogy marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot az új törvény alapján sikerül-e újraalapítani. Az első sikeres lépés után bizakodom abban, hogy minden józanul gondolkodó érintett félben megvan a jó szándék, a politikai akarat, hogy a marosvásárhelyi közösség jogos igényére kedvező választ adjon – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán szenátor.
– Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az államelnöknek harminc nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja, kihirdesse a módosítást, ami a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően törvényerőre lép.
– Párhuzamosan sürgősségi eljárást kértünk a konkrét iskolaalapítási törvénytervezetre, és bízunk abban, hogy még ebben az évben sikerül megszavazni. A tervezet azt is tartalmazza, hogy ha kicsit később lép törvényerőre, mint ahogy a határidőket a módszertan előírja, akkor is bele kell foglalni az iskolahálózatba. A törvénytervezet kitér az osztályok átvételére, a cikluskezdő osztályok indítására, valamint a tanügyi és kisegítő személyzet helyzetére. Elvileg a helyi hivataloknak nem lesz beleszólása a törvény előírásaiba, és reméljük, hogy ez nem fog megváltozni – nyilatkozta a szenátor. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 10.
„Visszatért” Marosszentgyörgyre Petőfi
A település minden ötödik lakosa részt vett december 9-én, szombaton délután a Petőfi Sándor-szobor avatóünnepségén a helyi iskola előtti szökőkút mellett. Vendégek jöttek az egész Kárpát medencéből, az anyaországból, de sokan eljöttek Marosvásárhelyről és a környező településekről. A szoboravatás így a megye magyarságának ünnepévé vált.
Régi vágya teljesült Sófalvi Sándor Szabolcs polgármesternek és a marosszentgyörgyi magyar lakosságának a Petőfi-szobor felállításával. Már a helyhatósági választások előtt, de főként utána, 2008-ban a köztéri szobrok arányának kiegyensúlyozását tűzte ki egyebek mellett célul. Akkor még nem tudta, hogy mennyi vesződséggel és munkával jár ennek a megvalósítása.
Román lakosok is támogatták
Szombaton délután a hideg, borús időjárás ellenére mintegy ezerhatszáz marosszentgyörgyi lakos – magyarok, románok és romák – gyűlt össze a Szent György szobor mögötti iskola előtt lévő szökőkút mellett, amelyet az adventi időszakra hatalmas adventi koszorúvá alakítottak át. A szökőkút egyik oldalán már áll a Constantin Romanu Vivu-szobor, a másik oldalán még lepelben Petőfi. Így egyensúlyozódott ki a település szobrainak aránya – van egy közös, a Szent György, egy román forradalmár és szombattól egy másik forradalmár, immár egy magyar, Petőfi Sándor. Az ünnepség szónokai kiemelték – miután az egész világon állnak már Petőfi-szobrok (még Kínában is van kettő), eljött az ideje, hogy Marosszentgyörgy is kapjon egy ilyent, az itteni közösség óhajára.
Az erdélyi hadjárat idején Petőfi áthaladt ezen a településen is, most pedig „visszatért Marosszentgyörgyre”. Azt, hogy kinek a szobrát helyezzék el a központban a lakosság megkérdezésével döntötték el – emelte ki a polgármester. Annál is inkább szükség volt erre a közös döntésre, mert a szoborállítás teljes anyagi hátterét adományokból biztosították, ami külön is emeli a szobor szellemi értékét. Marosszentgyörgyi emberek, köztük román nemzetiségűek is adakoztak anyagi állapotuk függvényében, helyi vállalkozók, egyesületek, intézmények, magyarországi és Kárpát-medencei települések, emberek válaszoltak a felhívásra, s így sikerült megteremteni a pénzalapot arra, hogy mostanra ez a szobor elkészüljön. A polgármester röviden vázolta a megvalósítás körülményeit, majd szót kaptak a díszvendégek, meghívottak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Lakatos Mihály osztályvezető tolmácsolta a miniszteri üzenetet, Magyarország Kormánya, Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusnak konzulja, Percze László olvasta fel, beszélt Zalaszentgyörgy polgármestere, Kovács Dezső, Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél üzenetét Székely Szilárd olvasta fel, a kárpátaljai testvértelepülés, Dunakarva polgármestere, Duka Gábor, Jászberény polgármestere, Szabó Tamás is szólott az ünneplő egybegyűltekhez, majd a helybeliek közül Novák Csaba Zoltán szenátor és Vass Levente parlamenti képviselő méltatta a szoborállítás fontosságát. Valamennyien kiemelték a költő aktív, tenni akaró egyéniségét, amely példaként szolgál a mai magyarság, az itt élők számára is.
Lehullott a lepel
Az alsósófalvi fúvószenekar által szolgáltatott zenei háttér mellett levonták a leplet a szoborról, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotásáról. Ezután a helyi vallásfelekezetek lelkészei (Becsky Örs, Baricz Lajos, Kis János Csaba, Bíró Jenő) megáldották a szobrot és az egybegyűlt ünneplő tömeget. Az esemény ünnepiességét emelte a marosszentgyörgyi egyesített kórus, a marosszentgyörgyi Kistáltosok Néptáncegyüttes, Palkó Réka versmondó fellépése. Az eseményen részt vett a XV. Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata, a Visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki proiorátusa, valamint a Történelmi Vitézi Rend. Az ünnepség utolsó aktusaként elhelyezték a szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit a résztvevők.
A himnuszok elhangzása után a házigazdák szeretevendégség keretében kaláccsal, forró teával és forralt borral kínálták az ünnepség résztvevőit.
Az alkotó öröme
A Petőfi-szobrot a marosvásárhelyi illetőségű, lőrincfalvi születésű szobrászművész, Bálint Károly készítette. Az avatás után elmondta – lőrincfalvi műtermében készen állt a gipsz makett, amikor a marosszentgyörgyi elöljárók megkeresték. Azóta elhunyt felesége javaslatára díjmentesen adta Marosszentgyörgynek a makettet. Mint mondta, öröm tölti el lelkét, hogy a bronzváltozat felavatását megérhette, egyszersmind szomorú, mert felesége, az adományozásra biztató, nem érhette meg a szobor sorsának beteljesülését.
A szobor kiöntését a székelyudvarhelyi Selwerk Kft., a talapzatkészítést a Kovászna megyei Kamen Ro Kft. végezte, tervezők: Keresztes Géza és Furó Judit.
Érdekességek a szoborról
A bronzszobor súlya 346 kg, magassága 150 cm, szélessége 100 cm, mélysége 60 cm. A talapzatot egy tömbből faragott kanfanár mészkő, amit Horvátországból, Pazin településről hoztak. Súlya 3650 kg. A talapzat hátoldalán levő plakett 2 cm vastag fekete gránitból készült Kolozsváron. Rajta az alkotó neve, a község vezetőié, a főbb adományozóké. A szobor érdekessége, hogy teljes mértékben adományokból, támogatásokból készült, a helyi közpénzekből egy banit sem használtak fel. Feliratát („Istenünk és hazánkért!”) Petőfi Föl a szent háborúra című 1849. június 20-30-án írt verséből vették. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro
2017. december 22.
Magyarok és románok a barikád egyazon oldalán
„Az 1989-es forradalom, a szabadságért folytatott harc nemcsak a románok, hanem a magyarok küzdelme is volt, mint ahogy a forradalom áldozatai között is egyaránt voltak magyarok és románok. 1989 a mi közös forradalmunk volt” – jelentette ki csütörtökön, a parlamentben elhangzott beszédében Novák Csaba Zoltán szenátor.
A politikus úgy vélte, az 1989-es forradalom is azt bizonyítja, hogy minden véleménykülönbség dacára, a történelem igazán fontos pillanataiban a románok és a magyarok a barikádok egyazon oldalán álltak. Ma, amikor sokan megpróbálják tagadni ezt a tényt, kijelenthetjük, hogy ma sokkal több közös célunk van, mint bármikor a történelemben.
Novák Csaba Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a Romániában élő nemzeti kisebbségek kettős elnyomásban éltek: szenvedtek a súlyos szociális és gazdasági helyzet miatt, létüket azonban egy durva homogenizációs politika is veszélyeztette. Jelentős eredménynek nevezte, hogy több évtizedes hallgatás után ma valóban van szándék a ’89-es események tényleges feltárására, a felelősök felderítésére. Kitért arra is, hogy az RMDSZ az elsők között szorgalmazta az ország európai és euroatlanti integrációját.
A közelgő centenáriumra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben sem a különbözőségekre, hanem a közös célokra, tervekre kell összpontosítani. – Ma nem a kommunizmus ellen, hanem a szabadság, a jólét, a jogállamiság megerősítéséért, az európai nemzetek minél szorosabb együttlétéért küzdünk mindannyian – mondta.
– Ha most, 28 évvel a forradalom után feltesszük magunknak a kérdést, hogy honnan indultunk és hova jutottunk, látnunk kell, hogy veszélyek ma is vannak. A legnagyobb veszély ma a nacionalizmus, a populizmus, a demagógia, a demokrácia európai értékeivel szembeni szkepticizmus. Ezek a jelenségek ma számos formában jelentkeznek, és a jogállamiságot veszélyeztetik a térségben – figyelmeztetett.
„Ma közös felelősségünk, hogy eldöntsük, mihez kezdünk az 1989-ben megszerzett szabadsággal. Azt javasolom, hogy keressük az együttműködés lehetőségeit, különösen akkor, amikor ez a legnehezebb, amikor sokak lemondanának erről. Mert lehet, hogy egyesek nem értik az együttműködés fontosságát, de meggyőződésem, hogy évek, akár évtizedek múlva azt mondjuk, ez volt a helyes út, ez volt a helyes döntés. Akárcsak 1956-ban vagy 1989-ben” – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)