Nemzetpolitikai irányok - Rétvári Bence: nemzetpolitikai rendszerváltás történt az elmúlt két évben
Nemzetpolitikai rendszerváltás valósult meg az elmúlt két évben - jelentette ki a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.
Rétvári Bence azt mondta: a parlamentben nem egy kis többség támogatta, hogy a határon túli magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot, hanem szinte minden képviselő megszavazta azt.
Megjegyezte: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás utáni trauma és a legutóbbi választások "földcsuszamlásszerű változása" nemcsak a jelenlegi kormánypártokat hozta helyzetbe, hanem minden pártban levonták a konklúziókat, és nagyon kevés kivétellel konszenzus van e kérdésben Magyarországon. Nem pusztán a belső politikai arányok rendeződtek át, hanem a korábban ellenző álláspontra helyezkedő pártok magatartása is megfordult - fejtette ki.
Kitért arra, hogy a világon 115 ország biztosítja a külhoni szavazati jogot, és az unióban 27 ország közül 24 országban van erre lehetőség. A kettős állampolgárságot illetően többféle megítéléssel lehet találkozni, de elsöprő többség esetében az elfogadó magatartás jellemző.
Konjunktúrája van a kettős állampolgárságnak - állapította meg Rétvári Bence, aki ennek okát a társadalmi mobilitás fokozott jelenlétében látta.
A kereszténydemokrata politikus szerint a szavazati jog az állampolgárság elválaszthatatlan része, és lehetővé teszi, hogy megmaradjon a magyarul beszélő, de nem Magyarországon élő polgárok aktív kapcsolata az anyaországgal.
Hozzátette: az unióban nem alakult ki az állampolgárságra vonatkozó szabályozás, de ez szerinte nem is szükséges, és helyes, ha ez tagállami hatáskörben van.
Kitért az új alaptörvényre is, amely immár azt rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért. Ez az egységes magyar nemzetet, az összetartozást fejezi ki - hívta fel a figyelmet a parlamenti államtitkár.
Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti politikus videoüzenetében úgy fogalmazott: 2004 óta képviselőként azt tanulta meg az Európai Parlamentben, hogy minden nemzet küzd a saját érdekeiért, és úgy akar európai maradni, hogy saját érdekeinek képviseletét nem szorítja háttérbe. Az erősebb európai integráció szinte automatikusan hozza magával a nemzeti érdekérvényesítés erősödését - állapította meg.
A fideszes politikus kiemelte: minden nemzetnek külön értéke, ereje az erős diaszpóra léte, és fontos ennek "visszakötése a nemzet vérkeringésébe".
A néppárti képviselő kitért arra is, hogy a szavazati jog fontos eszköze annak, hogy a polgárok az anyaország szerves részének érezzék magukat, éljenek bárhol a világon. A nemzeti identitás meghatározó, és minden nemzetnek érdeke, hogy az egyén ezen identitását védje, intézményesített formában is - fűzte hozzá Gál Kinga.
A köszöntők után kerekasztal beszélgetést rendeztek nemzetpolitika és a kettős állampolgárság a szomszédos államokban témában.
Irina Culic, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kutatója azt mondta: nem csak az fontos, hogy egy törvény mit rögzít, hanem a végrehajtás módja is. A román állampolgársági törvény a származáson nyugszik, és nem zárja ki a kettős állampolgárságot - emelte ki.
Viktor Koska, a zágrábi egyetem oktatója előadásában, kitérve Horvátország önállóvá válására, rámutatott: a szerbek kisebbséggé váltak egyik napról a másikra, és a kettős állampolgárság is átalakult az új állam létrejöttével. A horvát szakember kifejtette: az új állampolgársági törvény szerint csak azok számára volt lehetséges a kettős állampolgárság, akik horvátként külföldön éltek, a migránsok ugyanakkor nagyon sokszor szerb állampolgárok voltak. Az Ausztriából érkezett Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel arról beszélt, hogy az ő állampolgársági törvényük - tiltva a kettős állampolgárságot - rögzíti: aki saját akaratából szerez egy másik állampolgárságot, az elveszíti az osztrákot. Mindkét állampolgárság megtartására csak külön engedéllyel van lehetőség, indokolt esetben - közölte. Megjegyezte: szerintük nincs szükség az állampolgárságok halmozására.
Felicita Medved (Szlovénia) azt mondta: a szlovén alkotmány a törvényekre "bízta" az állampolgárság kérdését. Valamennyi Szlovéniában élő polgár elnyerte a szlovén állampolgárságot az állam függetlenné válásával - mondta. Hozzátette, hogy az állampolgársági törvény a születéssel való megszerzést rögzíti, általános honosítással azonban nehéz állampolgárságot szerezni, feltétele például 10 év helybenlakás és a szlovén nyelv ismerete.
Dusko Radosavljevic (Szerbia) arról szólt, hogy országa kétoldalú egyezményeket írt alá a környező országokkal, amelyek rögzítik az etnikai kisebbségek védelmét. Kitérve a kulturális autonómiára, a kapcsolódó lehetőségekre, azt mondta: Szerbia ma is szenved az etnikai problémák miatt. Hozzátette, hogy a szerb állampolgársági törvény határozza meg az állampolgárság feltételeit, visszaállítását, és a volt jugoszláv tagállamok polgárai szerb állampolgárok is egyben.
Michal Vasecka (Szlovákia) azt mondta: az állampolgárság a közép-európai országokban az "etnicizálás áldozatává" vált. A megbékélési folyamatok ezért sikertelenek - vélte a brnoi egyetem kutatója, aki szerint Európában a nemzet fogalmát különbözőképpen értelmezik, más szemlélet jellemző a nyugati és a közép-európai államokban.
MTI

Politológus vándorgyűlés Kolozsváron
A Magyar Politikatudományi Társaság Közép-Európa: együttműködés és versengés címmel rendezte meg 19. éves konferenciáját, amely először került lebonyolításra Magyarországon kívül.
A múlt hét végén tartott kétnapos előadássorozatra igen nagyszámú, összesen 110 előadó jelentkezett, akik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Óváry-termében, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának termeiben ismertették kutatásaikat. A nyitó előadást Irina Culic és az Ideológia és hagyomány című könyvéért Kolnai-díjjal kitüntetett Mándi Tibor tartotta. Az írás szubjektív válogatás, néhány aktualitásánál/érintettségénél fogva fontosnak tekintett előadás rövid ismertetése. A teljes programleírás itt olvasható: http://mptt.ro/hu/reszletes-program/
Makro régiók
Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem politológusa az EU második makroregionális fejlesztési programjáról, a Duna-stratégiáról (bővebben: http://eu.kormany.hu/duna-regio-strategia) beszélt. A 2011-ben soros magyar EU-elnökség ideje alatt elfogadott stratégia a Balti-tengeri régió mintájára épült, azonban rövid időn belül egyfajta „sleeping beauty” lett. A tizennégy (nemcsak uniós) országot magába foglaló régió és elődje közti különbség ég és föld – állapította meg az előadó. Míg a Balti-tengeri régió gazdaságilag fejlett, intézményrendszerében stabil országokat tömörít, ahol az együttműködésnek évszázados hagyománya van, addig a Duna-régióban inkább a konfliktusnak van hagyománya, a térség GDP-jének 90%-át Németország adja. A múlt hónapban tartott kétéves gyűlésen igencsak elmarasztaló értékelés született, amelyet a professzor leginkább a globális válság és a decentralizáció – főleg magyarországi – megszüntetésének tulajdonított.
Noha a szubnacionális régiókról nemigen esett szó, az előadó emlékeztetett, hogy az EU a „nemzetek Európája” helyett a „régiók Európája” mellett döntött. Bár számos ország a régiósítás útjára lépett, a folyamat a jól ismert olasz- és spanyolországi példák után megtorpant.
A kisebbségi kérdés politikai dimenziói
Érdekes kitekintést jelentett Egeresi Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium történészének a török nemzetpolitika határait feltérképező előadása. A bemutató során olyan, immár megfogyatkozott lélekszámú törökországi kisebbségek is szóba kerültek, mint a cserkeszek, azeriek, lázok, szírek, görögök vagy örmények. A kisebbségeket el nem ismerő, de etnikailag ma is igen heterogén török nemzetállam népességének belső arányszámai becsült értékek, népszámlálásuk a nemzetiségre és anyanyelvre nem kérdez rá.
Az ország birodalmi múltja jelentős határon túli kisebbséget hagyott maga után Balkán- és Közel-Kelet-szerte. Így beszélhetünk ma is 6-700 ezer bulgáriai, több mint 150 ezer moldovai, ugyancsak százezres nagyságrendű iraki és szíriai törökről (a jelenleg dúló háború ez utóbbit megjósolhatatlanná teszi), de több tíz ezren élnek a Balkán számos más országában is. A kapcsolattartás a határon túli kisebbségekkel nincs vagy elenyésző. Az utóbbi évtizedek két új nemzetstratégiai dimenziót hoztak: egyik a volt szovjet tagköztársaságok 100 milliós nagyságrendű türk rokonnépei, másik az immár 3,7 milliós, főleg nyugat-európai török diaszpóra. A rokon népekkel való közösségtudat igen gyenge, a nyitás (pl. a latin ABC és egy közös nyelv bevezetésére tett sikertelen kísérlet) jobbára külpolitikai-gazdasági hegemón szerepet szolgál, a diaszpóra irányába jóval aktívabb, de ennek ugyancsak gazdasági vetületei vannak.
Pach János, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatója a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálta, a 2011-es népszámlálási adatok és a nemzetiségek jogairól szóló, ugyanazon évben elfogadott CLXXIX. törvény (Njtv.) tükrében. Az előadás legfontosabb következtetése, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a nemzetiségek is a közhatalom részeseivé válhatnak. A mandátumszerzésre matematikai esélye lesz a roma, német, román, szlovák és horvát közösségeknek, azonban reális eséllyel az előbbi kettőnél számolhatunk. Ellenben a sikertelenség számlájára írható, hogy továbbra sem sikerült visszaszorítani az etnobiznisz jelenségét. Az 1993-ban létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszer gyakran visszaélésre is lehetőséget adott, hiszen a választás csak akkor tekinthető legitimnek, ha az visszavezethető az egyes önkormányzatok által képviselt kisebbségi közösséghez. Az aktív és passzív választójog regisztrációhoz való kötése azonban nem jelentett akadályt.
A kisebbségi kérdés immár hagyományosan különutas témája, a roma integráció ezennel a vártnál kevesebb előadót vonzott. Lajtai Mátyás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa a roma civil szervezetek magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételéről tartott előadást. Bár a bejegyzett roma civil szervezetek száma kétségkívül jelentős (2010-es adat szerint összesen 333), ezek csupán elméleti maximumok, kérdés, hogy mennyi működik belőlük valójában. A kételyt tovább erősíti, hogy a feltételezett roma szervezeteknek kb. harmada indított legalább egy jelöltet valamelyik önkormányzati választáson. Néhány nagy szervezet „uralja” a kisebbségi önkormányzati választásokat, de többségében nem kapcsolódtak be a saját önkormányzati rendszer kiépítésébe.
Maradva a magyarországi romáknál, Papp Z. Attila oktatásszociológus, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a romák iskolai teljesítményét befolyásoló tényezőkről beszélt. A kissé bizarr, de jelenleg használatos terminológia szerint a 30–50%-ban romákat tömörítő iskolákat gettósodó, az 50% fölötti létszámúakat gettó-iskoláknak nevezik. Az iskolai teljesítményt befolyásoló, komplex okozati tényezők közül a családi háttér magasan a legfontosabbnak bizonyult. A fennálló trendek nem túl biztatóak: az eltérő gyerekvállalási szokások jól ismertek, a nem-romák elvándorlása a gettósodó iskolákban rendszerint megindul, a romák számarányának növekedésével csökken a kompetencia (kivételt a szocializációs környezettel kevéssé korreláló matematika képez). Mind az Integrációs Pedagógiai Program, mind a Cigány Kisebbségi Program hatását mérésekkel ellenőrizték: az oktatáspolitikai kísérlet sikertelen volt, még le is húzták az iskolai eredményeket.
A szekciók egyikében Kántor Zoltán, a kormányzati háttérintézményként működő, nemrégiben létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is előadást tartott. Az intézmény működését taglaló beszéde nem volt épp lélekmelengető, a politika és tudomány hibridintézményeként meghatározott kutatóintézetet (ti. a nemzetpolitikát) a politika aránytalan dominanciája jellemzi. Az intézetigazgató egy olyan tökéletlen politikai mezőről beszélt, amiben hiányos információk mentén, kapkodva születnek a döntések, egészen odáig elmenve, hogy a konszenzusos döntés ideáját az irracionalitás világába űzte. A jól átgondolt szakpolitikáknak csak töredéke valósul meg, hiszen azok a legkevesebb politikai tőkét hozzák, a legkevésbé látványosak. Egy közönség felől érkező hozzászólás a nemzetpolitika legitim és normatív jellegét kritizálta, miszerint az már nem is szakpolitika, hanem egyenesen apolitikus magatartás. Az előadást inkább nyugodt beletörődés, mintsem polemikusság hatotta át.
Salat Levente politológus, a BBTE Politikatudományi Intézetének egyetemi docense egy tipológia felállítására tévén kísérletet, üdítő széles-látókörűséggel vette szemügyre a kisebbségpolitikai eszközök lehetséges eszköztárát. Előadásában azon közkeletű felfogás ellen érvelt, miszerint a jó politikai közösség kulturális, etnikai, nyelvi szempontból homogén. A politikai gondolkodás történetének grafikonos ábrázolásával rámutatott, hogy 1989 után a John Stuart Mill fémjelezte szintre ugrottunk vissza.
Az ENSZ 2001-es adatsora görbe tükröt tart a sokak számára természetesnek tekintett etnikai homogenitásnak. A hivatkozott számadatok szerint a világ 201 számba vett állama közül mindössze 19 tekinthető kulturálisan homogénnek. Az országoknak több mint fele mindössze 50% alatti, vagy 50–74% közötti domináns többséggel bír. A világ nyelvpolitikai térképe ugyancsak rendkívül megosztott, a világ összes államának kb. felében egy a hivatalos nyelv, másik felében annál több (három államban nincs nyelvpolitika). Az előadó olyan elgondolkodtató példákat villantott fel, mint a hindi és angol mellett további 17 hivatalos regionális nyelvvel bíró India, ahol a honos nyelvek száma 405; vagy az angol és afrikaans mellett további 9 bantu nyelvet hivatalossá tevő Dél-afrikai Köztársaság, ahol kb. 30 a honos nyelvek száma.
Várospolitikák – közeledő kulturális projektünk apropóján
Bretter Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának docense igen reflektív és kritikai szellemű előadásában Pécs 2010-es Európa kulturális fővárosa cím elnyerésének politikatörténeti hátterét világította meg. Az előadás alapját a politikacsinálásnak egy komplex koordinátarendszerben való elhelyezése adta, amiben a folyamat olyan szélső értékek között volt elhelyezhető, mint célszerűség vagy tárgyilagosság; és gyakorlatiasság vagy idealizmus. Az előadás gondolatmenete kísértetiesen hasonlított a fentebb érintett problémákhoz, csak itt a „klasszikus politikacsinálás” (classical policy making) nem a leírás, hanem a kritika tárgyaként szerepelt.
Az előadó jól érzékeltette a kulturális projekt polgári, idealisztikus elképzelése, és a politikum utilitarista, nem ritkán elvtelen gyakorlata közti különbséget. A tanácskozás és a végrehajtás politikai hagyományának kiegyensúlyozatlan és ellentmondásos viszonyából kiindulva olyan súlyos kérdések kerültek megfogalmazásra, mint hogy lehetséges-e egyáltalán a többszintű kormányzás? És ha igen, milyen feltételek között? A bizalmatlanság politikai hagyománya pedig hogyan segít majd bármiféle többszintű kormányzást?
Fókuszban az újjobboldal
Végül a Budapesti Corvinus Egyetem fiatal kutatója, Dániel Róna Sőrés Anettel közösen végzett szociológiai tanulmányáról adok rövid összefoglalót, amely az ún. kuruc.info-generációt vizsgálta közelebbről. A 2011–2012-ben lebonyolított, különböző módszerekkel dolgozó szociológiai felmérések szerint a 18–21 év közötti diákok harmada Jobbik-szimpatizáns, az idősebb fiatalok körében veszít népszerűségéből, de a korosztálytól független szimpátiaérték is 18%. Amit érdemes kiemelni, hogy a megkérdezettek körében az apa átlagnál alacsonyabb végzettségű, a diák pedig inkább kelet-magyarországi egyetem kötelékében végzi tanulmányait.
Még ha a Jobbik ismert internetes aktivitása hozzá is járul a párt fiatalok körében szerzett népszerűségéhez, magyarázatként nem állja meg a helyét, hiszen az LMP online tevékenysége ugyancsak aktív. Továbbá az újjobboldal nyilvános fórumai, tömegrendezvényei és nyári táborai sokszor a pártrendezvények egyedüli alternatíváját kínálják a több energiával és szabadidővel rendelkező fiatalok számára.
Győri Tamás
Szabadság (Kolozsvár)