Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Crișan, Eugen
2 tétel
2009. június 3.
Június 3-án Marosvásárhelyen a megye magyarsága azért tiltakozik, mert sorra leváltották a magyar vezetőket a közintézmények éléről, a 40 százaléknyi magyar lakosság nem kap százalékarányos képviseletet a helyi intézményekben és a hivatalokból fokozatosan kiszorítják a magyar nyelv használatát. Elsőnek dr. Csíki Zsuzsannát, a megyei Egészségügyi Pénztár elnök-igazgatóját menesztették, annak ellenére, hogy tavaly sikeresen versenyvizsgázott a tisztségre és négy évre szóló menedzsmentszerződést írt alá az országos pénztárral. Dr. Csíki Zsuzsanna a pénztárnál köztisztviselői állásban fog dolgozni. Az egészségügyben szinte teljesen eltűntek a magyar igazgatók. Dr. Konrád Judit aligazgató már nincs a közegészségügyi igazgatóság vezetőségében. A vidéki városokban sem jobb a helyzet. Szovátán dr. Fekete Erzsébetnek, Erdőszentgyörgyön dr. Keresztes Csabának kellett visszavonulnia igazgatói állásából. Egyedül Dicsőszentmártonban maradt magyar orvosigazgató dr. Siklódi Botond személyében. Marosvásárhelyen Domokos Attila az egyetlen, aki a megyei kórház adminisztratív igazgatói tisztségét tölti be. A szakemberek körében is elismert Dávid Csaba sem tudta megtartani pozícióját, őt a Vízügyi Igazgatóság éléről váltották le. Dénes Irénnek a Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezérigazgató-helyettesi székéből kellett távoznia. A városi pénzügy élén Moldován Ibolya egyelőre tisztségben maradt. Hogy meddig, azt nem lehet tudni. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes menesztésével magyar vezető nélkül maradt a Maros megyei tanfelügyelőség, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa. Nagy Editet a jól működő Pedagógusok Házától menesztették. A Nyugdíjpénztár élén már nem Morent Ilona vezérigazgató áll. Györfi Máriát leváltották a Megyei Munkaügyi, Társadalom- és Családvédelmi Igazgatóság éléről. Ferencz Gábor, a megyei vámhivatal újonnan leváltott főnöke. A Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal főfelügyelője Csomóss Miklós sincs tisztségben. A postánál eredeti megoldást találtak, Erős Csaba postafőnök maradt, de mégsem ő a főnök. Eugen Crisant főnökének, megyei igazgatónak nevezték ki. Leváltották Tóth Andreát is, aki a marosvásárhelyi diákházat vezette. – Gyékény Gertrúd május 25-től már nem főfelügyelő a Környezetvédelmi Őrségnél. /Mezey Sarolta: Alkalmatlan magyarok (?!) = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./
2011. július 22.
Apostu: történelmi jóvátétel a Iorga-tábla
Sorin Apostu történelmi jóvátételnek nevezte a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla kihelyezését a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé. A kolozsvári polgármester szerint a táblát törvényesen, a jóváhagyott restaurálási terv tiszteletben tartásával helyezték ki az alkotás elé. Az elöljáró nem érti, hogy a kulturális minisztérium miért tett feljelentést az ügyészségen a bronztábla ügyében.
„Kelemen Hunor nyilván meg akar győződni arról, hogy minden rendben van, s a vizsgálatok majd ismét bebizonyítják neki, hogy teljes mértékben a jóváhagyott terv szerint jártunk el” – mondta. Sorin Apostu hozzátette, a kulturális és örökségvédelmi miniszter jobban tenné, ha örülne annak, hogy a kolozsvári Főtéren „minden a legnagyobb rendben van”, a Funar-korszakhoz képest eltűntek a gödrök, az ókori római leleteket bárki megtekintheti, a Mátyás-szoborcsoportot pedig restaurálták. „A térre jelenlegi formájában bármelyik európai nagyváros büszke lehetne. Ha én egy párt vezetője lennék, mint Kelemen Hunor miniszter, az általam képviselt emberek mindennapos gondjaival törődnék inkább, nem azzal, hogy egy bronztáblát hová helyeztek ki” – jelentette ki Kolozsvár polgármestere.
Eugen Crişan, a kolozsvári ügyészség főügyésze az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön úgy nyilatkozott: még nem kapta meg a kulturális minisztérium feljelentését, ezért egyelőre nem kívánja kommentálni az ügyet. „Ha a feljelentés megérkezik, hozzálátunk a vizsgálathoz. Csak a törvény szellemében reagálhatok az ügy kivizsgálását követően. Az ügynek ugyanakkor politikai vonzatai is vannak, és véleményem szerint más fórumok is ki kellene hogy vizsgálják az ehhez hasonló eseteket” – nyilatkozta Eugen Crişan.
Mint arról beszámoltunk, szerdán a kulturális és örökségvédelmi minisztérium feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett bronztábla ügyében, a feljelentést a kolozsvári ügyészséghez, Eugen Crişan főügyészhez küldték el. A hivatalos okiratban a minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblát műemlék- és építkezési engedély nélkül tették ki a Mátyás-szoborcsoport elé, amely ellentmond a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény 23. cikkelyébe foglaltaknak, mely szerint minden beavatkozás, amely egy műemléken történik, engedélyköteles. A kulturális tárca ugyanakkor a büntető törvénykönyv 217. cikkelyére hivatkozva bűnvádi eljárás indítását kérte a tettesek ellen, az említett cikkely szerint a különleges művészeti, tudományos vagy történelmi értékkel bíró javak ellen elkövetett beavatkozás bűntettnek minősül és 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)