Nyirő-megemlékezés: a román sajtó „bohóckodásról és radikalizálódásról" ír
A román sajtó intézményes „bohóckodásról és radikalizálódásról" ír a Nyirő József erdélyi író vasárnapi újratemetésére tett kísérlet kapcsán.
Az Adevarul című napilap hétfői számában külön kommentárt szentel az eseménynek. Az írásban Malin Bot főszerkesztő azt fejtegeti, hogy nincs különbség a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, valamint Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere között.
A szerző ironikusan írja, hogy ha Székelyudvarhelyen a legégetőbb kérdés a „nácipárti" Nyirő újratemetése, akkor valamennyi román polgármesternek a székelyföldi városba kellene utaznia példát venni arról, hogy miként tömték be az összes gödröt a közutakon, hogyan hőszigetelték a lakóházakat, hogyan működik svájci óra pontossággal a tömegközlekedés.
Bot szerint a Nyirő újratemetését kitalálók manipulálni akarták Székelyudvarhely lakóit néhány plusz szavazat megszerzése érdekében, és ennek érdekében a csíksomlyói pünkösdi búcsút is megpróbálták felhasználni.
Az ellenzéki Evenimentul Zilei című napilap tudósítása szerint Nyirő újratemetési ceremóniája „komikussá" vált annak ellenére, hogy az esemény „nacionalizmustól duzzadt". A lap a Nyirő hamvainak keresése érdekében tett román hatósági erőfeszítésekről azt írja, hogy az újratemetés „intézményes bohóckodássá" vált, amely pénzpazarlást is eredményezett a román állami intézmények bevonása miatt. A lap megemlíti, hogy Hargita megye prefektusa pénteken éjfél után fél órával fordult a bírósághoz, és kérte a temetési engedély érvénytelenítését.
A román lapok idézik Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének Székelyudvarhelyen a sajtónak adott nyilatkozatát, amelyre a román külügyminisztérium és Victor Ponta román miniszterelnök is reagált. Ebben Kövér kifejti, hogy hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, és „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése", miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson. Kövér szerint „a komikum határát jócskán túllépte az a hajtóvadászat", amit a román belügyminisztérium folytatott Nyirő hamvainak felkutatása érdekében.
Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló Romania libera című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek" nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele. Ugyanakkor úgy véli, hogy a székelyföldi hatóságoknak elővigyázatosabbaknak kellett volna lenniük. Nyirő írói tehetségét esetleg műveinek új kiadásával kellett volna megünnepelniük – írja a szerző -, és el kellett volna határolódniuk az író politikai múltjától. A szerző szerint azonban a romániai magyar pártok és magyarországi politikusok politikai érdekei határozták meg elsősorban a magyar fél viselkedését az újratemetés ügyében.
A szerző szerint a székelységnek sem szolgál hosszú távon, ha a világ előtt azt a képet alakítja ki magáról, hogy többnyire fasiszta múltú személyiségek kultuszát ápolja, mint ahogy a magyar állam sem nyer abból, ha egy homályos múlt nevében az ellenségeskedést helyezi előtérbe Romániával szemben, mint ahogy Romániának sem érdeke azt táplálni, hogy képtelen békét kötni az egyik nemzeti kisebbségével – olvasható a Romania liberaban.
MTI. Erdély.ma

Nincs ebben semmi túlzás
Vannak közönséges, kis sértegetések, (diplomáciai) modortalanságok, elszólások – és vannak a konkrét helyzettől, személyektől, esetektől független meggyőződések, olyan „leckéztetés” – azaz elszánt nagy szlogenekre, fenyegető, gyilkolni-kész „sohák!”-ra ragadtató szenvedélyek, tiltások, amelyek a hatalmi fölényt képviselők szerint tartós ítéletek és törvény tárgyát is képezhetik. Az elmúlt napok incidenseinek számunkra ez a legkísértetiesebb tanulsága. A bevett kategóriákat (egységes ország, nemzet, határ) pajzsként magasba emelő többségi románság, nemcsak az újdonsült – sok mindenben, jogi ügyekben is botcsinálta – kormányfő, de a fogyasztó tömeget (annak szinte már genetikailag megélt és tovább éltetett sztereotípiáit) oszthatatlan „kórusban” kiszolgáló, a hatásos reklámfogásokra berendezett média kiszolgálói is elképesztő vádakat és konklúziókat vontak le. Közben még annyi javításra sem voltak képesek, hogy az egyszer elírt halott (horthysta, fasiszta stb. állandó jelzővel ellátott) költőnek titulált idegen nevű valakit írónak nevezzék. Ez a totál tudatlanság és közöny valójában a jogos autonómia hiányát bizonyítja! (Különben már csak a hamvak sorsáról, jogfosztottságáról van szó, mivel az ellenőrzés ezek szerint kiterjeszthetővé és gyakorolhatóvá válhat a porhüvelyek, valamint az ortodox dogmákban s nevelésben egyértelműen hangsúlyozott keresztény szellemiség felett is.)
A Ceauşescu-diktatúra idejéből – de a két világháború közti Románia beolvasztó nemzetiségi politikája vajon más volt? – átvett /ál/fölény, arrogancia, nagynemzeti korlátoltság folytatását vagy ismétlését jelenti a Pontáék „román földdel” fenyegető s a végleges tisztázáson tisztogatást értő érvelése, amennyiben egyáltalán nem kerülhetnek vissza a szülőföldbe a székely író hamvai. A minden-állampolgár-kormányfője helyett a rég meghaladott, kizárólagosan ortodox-román gondolkodásmódot képviselő miniszterelnök szerint Székelyföld sem létezik (mi több: nem is létezett), s az iskola- és utcanevek után a Székelyföld és minden, történelmi és mai realitást kifejező jelkép tagadása, eltüntetése következik, úgy, amint az „átkos” korszak példamutató évtizedeiben?
Összefüggéseiben nézve, az időben: ez nem is a legújabb bal- vagy jobboldali pártocskák ugrabugrálását jelentené nálunk, hanem valahol a jobbágyrendszer jogi rendjének, nyílt megosztottságának naiv kifejezője, „demokrata” urak! – A többszázezer bekebelezett székely-magyar alattvaló sorsa feletti döntés, tévedhetetlen hatalmi ítélkezés a minden téren egyenlőségre, méltányosságra s pozitív diszkriminációra épülő Európával szemben a gyarmatosítás idejének végzetes tudatlanságára emlékeztet: akkor kezelték így az indián őslakosokat.
Csakhogy ez a kizárólagosságot kinyilatkoztató, a másságot korlátozó, sújtó gyakorlat a mindenkori román történelemben egyértelműen bűnbakká kikiáltott „nemesi nemzet” fogalmát juttatja eszünkbe, groteszk módon; fura egy lecke a nemtelenek huszonegyedik századi utódai részéről.
Valamilyen új irány, eszementek álma s csapdája (?) – annyi megszerzett-megadott jog és egyenlőség, összeurópai ígéret és jóvátétel után.
Ez a tanulság a legfélelmetesebb.
-------------------------------------------------------------------------------
„Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló România liberă című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek” nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt, mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele…”
LÁSZLÓFFY CSABA. Szabadság (Kolozsvár)