Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Covaciu, Valentin
1 tétel
2013. február 15.
Az antikommunista ellenállás hősei – eddig csak románul, de lesz magyar is
A marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében mutatták be csütörtökön Az antikommunista ellenállás hősei című folyóirat első számát. A rendezvényen a megyét a történelem tantárgyversenyen képviselő középiskolás diákok az egykori politikai foglyoktól hallhattak a kommunizmus rémtetteiről, a vallatási, kínzási, megfélemlítési módszerekről.
A kiadvány a Maros Megyei Tanács és a Transilvania Grup Business Kft. (Zi de zi napilap) együttműködésében, a volt politikai foglyok egyesületének támogatásával jött létre.
„Kötelességünk volt azokkal szemben, akik erőt adtak a népnek. Családjaikat, karrierjüket, magánéletüket elveszítették, mert nemet mondtak a rendszerre. Az első számot nem tudtuk egyszerre román és magyar nyelven is elkészíteni, de a következőket mindkét nyelven kiadjuk, hiszen az ellenállásban és az áldozatban nem volt különbség” – mondta a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre. A folyóirat főszerkesztője, a Zi de zi napilap 25 éves újságírója, Valentin Covaciu hozzátette: „Szégyenteljes, nehéz időszak volt, amelyet ismerniük kell a következő generációknak, a fiataloknak, ezért történészekkel, politikai foglyokkkal beszélgettem, készítettem interjúkat”, akik közül néhányan a helyszínen is beszámoltak meghurcoltatásaikról. Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő szerint a kiadványt az összes líceum bemutatják a diákságnak.
A terv szerint az ingyenesen terjesztett folyóiratnak összesen hat kiadása lesz, havonta egy, kiadásonként 2000 példányban, összesen több mint 40 ezer lej értékben.
Gáspár Botond
Székelyföld,