Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság augusztus 2-3-án ismét nagyszabású rendezvénysorozattal rukkolt ki a Simonyi napok alkalmával. Az első napon lovasbemutató és a fogathajtó verseny volt, több mint száz résztvevővel a táncosok színes, toborzó felvonulása a főutcán. Több együttes lépett fel. Másnap, vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A Simonyiak Emlékházának udvarán leleplezték a 13 kopjafát, illetve a svéd gránitkőből készült emlékművet. A Deportáltak Egyesületének nevében Contras Magdolna románul elmondott beszédében felidézte 1945. január 14-ét és 15-ét, amikor az országból 75-80 ezer németet vagy német szimpatizánst deportáltak Szovjetunióba „málenkij robotra”, ahol jelentős részük embertelen körülmények között elpusztult, a többiek évekig szenvedtek a nemzetiségük miatt, egész életre testben, lélekben megnyomorítva tértek haza. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású beszédben ismertette elhurcoltatásuk történetét. Dan Vasile Ungureanu családi érintettség okán szólott a Baraganba történt deportálásokról. Leleplezték a szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékművet. /Balta János: Simonyifalvi napok. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 5./

Simonyifalván a katolikus templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1945. január 15-én a településről Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt emberekről. A megjelentek a Simonyiak Házának az udvarán álló emlékműhöz vonultak. Szívós László elmondta: hagyományt kívánnak teremteni a településről deportáltak emlékére minden év januárjában történő megemlékezésben. Contras Magdolna, a Deportáltak Egyesületének nevében emlékezett vissza a kényszermunka hosszú éveinek a megpróbáltatásaira, amikor éhen, hidegben, embertelen körülmények között kiszolgáltatva dolgoztatták őket. /Balta János: Deportáltakra emlékeztek Simonyifalván. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./

70 éve indultak a németek a Szovjetunióba
Simonyifalván az elhurcoltakra emlékeztek
Vasárnap 10 órától a simonyifalvi katolikus templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a Szovjetúnióba elhurcolt falubeliekről. Kerek évforduló az idei, éppen 70 éve történt ez a szörnyű esemény. Az istentiszteleten szolgált ft. Hegedűs János, helybeli plébános, igét hirdetett nt. Deák Bálint, helybeli evangélikus-lutheránus lelkész, valamint nt. Walther Sinn, szemlaki evangélikus lelkész, aki német nyelven szólt az egybegyűltekhez. A szertartás után a Simonyiak Házának udvarán levő Elhurcoltak emlékművénél folytatódott a megemlékezés, ahol a hívek együtt imádkoztak, énekeltek és gyertyát gyújtottak. Haász Tibor polgármester rövid köszöntőjében elmondta: az a feladatunk, hogy az emlékezést átadjuk a következő generációnak, nehogy szakadjon ez a hagyomány. Koszorút helyezett el Weil Alois zsigmondházi és Tóth Éva szemlaki túlélő, Haász Tibor és Kiss József a tőzmiskei önkormányzat részéről, Zsóri Elemér helyi RMDSZ-elnök és Szabó Attila iskolaigazgató. A megemlékezésen részt vett Contraş Magdolna és Malinger Lolita, az Arad Megyei Elhurcoltak Szövetségének képviseletében. Az iskolában meleg tea, kávé, sütemény várta a vendégeket, akik szeretettel üdvözölték egymást, új ismeretségek kötődtek.
Péter Dalma
Nyugati Jelen (Arad)

A deportáltakra emlékeztek Simonyifalván
A simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel.
Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor.
Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére
Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi.
Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen.
Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra.
Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét.
Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen.
Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük.
Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom.
A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)