Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. június 12.
Bukarest regionális politikája fontos mozzanatának nevezte az elmúlt napokban tett szlovákiai és horvátországi látogatását Emil Constantinescu. A román államfő jún. 9-én hazatérése után nyilatkozott látogatásának eredményeiről. Tárgyalásain szó volt a regionális együttműködés kérdéseiről. A Duna Bizottság keretében együttműködik Románia, Szlovákia és Horvátország. Sorin Frunzeverde védelmi miniszter pedig Brüsszelben vett részt a NATO-partnerség országainak idei első összejövetelén. A miniszter kifejtette, hogy a hadsereg továbbra is részt vesz a koszovói és a boszniai békefenntartó akciókban. /Román vezetők a regionális együttműködésről. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 12./
2000. június 21.
Az Érdemekért érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Szőcs Ferencet, Magyarország leköszönő bukaresti nagykövetét Emil Constantinescu államfő. A kitüntetéssel a nagykövetnek a két ország jószomszédsági viszonyáért, több síkon való együttműködéséért kifejtett tevékenységét értékelték. Magyarország új nagykövete, Íjgyártó István, a magyar kormány kisebbségügyi szakértője várhatóan június 26-án érkezik Bukarestbe. Az új nagykövet nem hivatalos diplomata, de részt vett a román-magyar alapszerződés tárgyalásain. /Kitüntették a leköszönő Szőcs Ferencet. Egy hét múlva érkezik Magyarország új nagykövete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./
2000. június 23.
Jún. 21-én megkezdődtek a Marosvásárhelyi Napok. Fodor Imre polgármester Dorin Florea prefektus, a napokban megválasztott, de még be nem iktatott városvezető jelenlétében üdvözölte a külföldi küldöttségeket, majd átadták a díszokleveleket azoknak, akik a város díszpolgáraivá lettek, vagy akiket a Pro Urbe díjjal tüntettek ki. A városi tanács 1997 óta választ díszpolgárokat. Idén dr. Pápai Zoltán docens professzort, dr. Radu Deac szívsebész professzort részesítettek ilyen jellegű elismerésben. A 90 éves dr. Pápai Zoltán, a marosvásárhelyi sebészeti iskola megalapozója nem lehetett jelen az ünnepségen. Pro Urbe díjat kapott: Bölöni László futballjátékos, összesen 108 alkalommal játszott a román válogatottban, jelenleg Franciaországban él. Kerényi György kecskeméti vállalkozó a Marosvásárhely-Kecskemét testvérvárosi kapcsolat kulcsembere, aki létrehozta a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kört. Catherine Watson brit állampolgár több társával együtt a marosvásárhelyi nők nevelésével foglalkozik évek óta, ezen kívül több alapítvány, magánszemély, intézmény anyagi és erkölcsi támogatását is megszervezte. Julian A. Legget az angliai Swindonból jár gyakran Marosvásárhelyre, a Mission Romania szervezet elnöke, melynek egyetlen célja azoknak az intézményeknek a támogatása, melyek hátrányos helyzetű csoportok és a jövő generáció esélyeinek növelését tűzték ki célul. Széphalmi Miklós a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, a Zalaegerszeg-Marosvásárhely kapcsolat egyik létrehozója. Ellinor Haase egy németországi népi egyetem docense, és a Marosvásárhelyi Népi Egyetemmel tart fenn igen gyümölcsöző kapcsolatot. Mécs László MDF-es parlamenti képviselő a Szeged-Marosvásárhely testvérvárosi kapcsolat elindítója. Susanne Schmidt osztrák állampolgár öt éve hordja a segélyeket a marosvásárhelyi AIDS-betegeknek - szülővárosa asszonyai, valamint a ferences nővérek részéről. - Jún. 22-én színpompás felvonulással kezdődött meg a nyílt téren zajló ünnepség. Fodor Imre - még polgármesteri minőségben - a Színház téren átvehette az Európa Tanács díszzászlaját, majd elhangzott Emil Constantinescu államelnök üzenete. Leleplezték a város egykori főbírája, a vár megépíttetője, Borsos Tamás mellszobrát, melyről időközben letakarították a jún. 20-án éjjeli vandál gyújtogatás nyomait, megpróbálták kijavítani a kisebb rongálódásokat. A Borsos Tamás szobor elleni támadás nyomán Dorin Florea még prefektusi minőségben közleményben szólította fel a lakosságot, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül, az öröm, a tolerancia jegyében minél nagyobb számban vegyen részt a Napokon, majd elítélt minden olyan provokatív, vandál cselekedetet, mely megzavarja az ünnepséget. /(Máthé Éva): IV. Marosvásárhelyi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./
2000. június 24.
Az Európai Tanács tagállamai belügyminisztereinek jún. 24-én Bukarestben elkezdődött második magasszintű találkozóján mondott megnyitó beszédében Emil Constantinescu elnök az államokat fenyegető veszélyek közül kiemelte a nemzetközi szervezett bűnözésnek azt a törekvését, hogy saját hálózatának gócpontjait hozza létre a volt kommunista országokban. A további veszélyek sorában említette a szóban forgó országok politikai és etnikai konfliktusait. Hasonlóképpen veszélyt jelent az informatikai rendszer felhasználásában megjelenő bűnözés, a korrupció és a prostitúció - tette hozzá. /Constantinescu a hatóságok fejlődéséről és a globális veszélyekről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./
2000. június 24.
A bőség zavarával küzd a tudósító a Marosvásárhelyi Napokkal kapcsolatban. A marosvásárhelyi új címert magában foglaló zászlót jelképesen gróf Bethlen Anikónak adták át, hiszen az új címer majdnem teljes egészében megegyezik a Bethlen Gábor által annakidején a városnak adományozott címerrel. Frunda György beszédében hangsúlyozta: a marosvásárhelyi magyarság elfogadja a többség döntését, a román polgármestert, de jó lenne, ha nem szakadna meg az a folyamat a városban, melynek során a kétnyelvűség természetes jelenséggé vált. A jún. 8-i szoboravatás békében zajlott le, melyen jelen volt annak a washingtoni Kulturális Alapítvány Erdélyért nevű szervezetnek a képviselője, Györffy Adrienn Erika, amely hathatós anyagi támogatással járult hozzá az emlékmű létrehozásához. Az egyesület vezetője, Györffy Ilona, és férje marosvásárhelyi származásúak, lányuk Fodor Imrével együtt leplezte le a szobrot. - Az Ariel ifjúsági és gyermekszínház előadást tartott a gyermekkórházakban, az öregek otthonában és az árvaházakban. Rendkívül gazdag a Marosvásárhelyi Napok sportkínálata is. Emil Constantinescu államfő üzenetében üdvözölte a Marosvásárhelyi Napokat. /(Máthé Éva): IV. Marosvásárhelyi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./
2000. június 28.
Jún. 27-én kétnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Joseph W. Ralston tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka, akit fogadott Emil Constantinescu elnök is. Látogatásának fő célja áttekinteni a román hadsereg szerkezetét. Megérkezése után a Ralston megbeszélést folytatott a követően Sorin Frunzaverde védelmi miniszterrel. /Ralston Bukarestben. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 28./
2000. július 3.
"Emil Constantinescu államfő szerint Románia 1994-1995-ben az ország akkori felső vezetésének tudtával és annak utasítására sértette meg a Jugoszlávia elleni nemzetközi olajembargót. Az elnök a televízióban kijelentette, "a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Határrendőrség és a zsombolyai állomásfőnök irányításával éjszakánként hatalmas mennyiségű üzemanyag kelt át a jugoszláv határon". Ion Iliescu válaszolt az Antena 1 tévéállomásnak nyilatkozva, visszautasította Constantinescu kijelentését, mondván Románia elnöke azelőtt mondott véleményt, mielőtt lezárták volna a vizsgálatot. Teodor Melescanu szintén visszautasította a vádakat, mondván: Constantinescu "kompromittálja az államelnöki intézményt és Románia még meglévő külföldi hitelét". /Emil Constantinescu versus Ion Iliescu. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3. - 373. sz./"
2000. július 14.
"Emil Constantinescu elnök levelet kapott Bill Clinton amerikai államfőtől a Románia-Amerikai Egyesült Államok Stratégiai Partnerség program hároméves fennállása alkalmából. "Románia az Egyesült Államok megbecsült szövetségese" - írta Bill Clinton, megjegyezve, hogy az USA továbbra is egyetért Romániával NATO-csatlakozásával. Constantinescu elnök válaszában kifejtette: "Hála az amerikai segítségnek, Romániának jelentős fejlődésen sikerült keresztülmennie ebben az időszakaszban. Jókora haladásról beszélhetünk a gazdasági, a hadászati kapcsolatok terén, de a NATO-partnerség is jelentős tényező". Románia továbbra is "erős tartóoszlop a stabilitásért és a békéért folytatandó küzdelem során - az euroatlanti övezetben, de az egész világon is". Constantinescu megjegyezte, hogy a Stratégiai Partnerség Románia számára nem helyettesítheti a végtelenségig a NATO-tagságot. /Clinton-Constantinescu levélváltás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./"
2000. július 15.
A kormány június 29-én elfogadott 94-es sürgősségi rendelete július 4-én megjelent a Hivatalos Közlönyben, és ezzel hatályossá vált, hogy a történelmi egyházak központonként (érsekségek) és kerületenként (püspökségek) legfennebb 10-10 olyan ingatlant kaphatnak vissza, amelyektől az állam az idők folyamán megfosztotta őket. A tulajdonosoknak három éven belül birtokba kell venniük tíz ingatlanjukat. Máris elkezdődött az ellenkampány: szélsőséges erők magyarellenes propagandafogásnak használják a sürgősségi kormányrendeletet. Az Adevarul július 7-én az első oldalon így kezdte: Száz meg száz óvodának, árvaháznak, aggmenháznak kell bezárnia kapuit, alcímében pedig A magyar egyházaknak adott ajándékként szerepelnek a szóban forgó ingatlanok. A cikk azt állította, hogy a román állam ajándékot ad a magyarságnak, valójában visszaszolgáltatja egy részét annak, amit elorzott tőle. A sürgősségi kormányrendelet sehol nem említ magyarokat, csak egyházakat, tehát a román baptisták és görög katolikusok érdekét is szolgálja. Itt látszik a sovinizmus, továbbá az Adevarul 1500 református ingatlanról beszél, noha a dokumentumban püspökségenként tízről van szó. Az Adevarul azt állította, az egyházaknak valójában Emil Constantinescu akarja visszaajándékozni ingatlanjaikat azért, hogy megnyerje a magyarság szavazatát az őszi elnöki választáson. A lap nem tudósított arról, hogy az Európa Tanács 1997. évi 1123-as számú határozatának egyik pontja előírja az egyházak tulajdonjogának rendezését, enélkül nem nyílik meg Románia számára az Európai Unió kapuja. - Hajdu Gábor államminiszter kifejtette, hogy a jogos tulajdon visszaállításáról, mégpedig késedelmes visszaállításáról van szó. Ráadásul, még mindig csak részleges a visszaállítás. /Barabás István: Kié legyen, ami az egyházé? Egy lépéssel közelebb a jogállami státus felé. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./
2000. július 17.
Íjgyártó István új magyar nagykövet júl. 14-én Bukarestben átadta megbízólevelét Emil Constantinescu államfőnek. Constantinescu hangsúlyozta: elnöksége egyik legfontosabb eredményének tartja, hogy a romániai magyar nemzeti kisebbség helyzete - ha nem is a jogi keretek intenzív fejlesztése, de a Romániában érzékelhető légkör tekintetében feltétlenül - nagyon pozitívan alakult. Válaszában Íjgyártó István kiemelte, hogy Magyarország számára Románia stratégiai partner. Rámutatott: a magyar kormány értékelése szerint Románia, Bukarest diplomáciai szempontból stratégiai hely, s ez számára, kezdő nagykövetként nagy megtiszteltetés és egyben óriási kihívás. - Íjgyártó István nem beszél románul. Korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott, feltehetően ismeri tehát az erdélyi magyarság problémáit is. /Átadta megbízólevelét az új bukaresti magyar nagykövet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./
2000. július 18.
"Júl. 17-én este Emil Constantinescu elnök bejelentette: nem indul az őszi választásokon, nem kíván továbbá egyetlen pártnak sem tagja lenni, nem lesz sem képviselő, sem szenátor. Hozzátette: "Négy esztendővel ezelőtt azt ígértem Románia állampolgárainak, hogy harcolni fogok a korrupció és a tolvajlás ellen. Rájöttem, hogy Romániában maffia típusú rendszer alakult ki. Ha nem veszek részt a választási kampányban, következetesen és részrehajlás nélkül folytatni tudom a harcot mindazok ellen, akik lopnak és csalnak". /Emil Constantinescu nem indul az elnökválasztáson! = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./"
2000. július 19.
"Emil Constantinescu államfő bejelentette: nem jelölteti magát újabb elnöki mandátumért az elnökválasztáson. Az államelnök leszögezte, bejelentésétől függetlenül, az eddiginél is erőteljesebben támogatja Mugur Isarescu miniszterelnök reformprogramjának maradéktalan megvalósítását. Júl. 18-án az államfő elnökletével megtartott kormányülésen megvizsgálták az integrációs tárgyalások menetét, majd megvitatták a féléves költségvetés teljesítését. Az államfőnek joga van részt venni a kormány ülésein, és amikor ezt megteszi, akkor ő elnököl; ezt különleges alkalmakkor szokta megtenni. Constantinescu ezzel jelezni kívánta, mandátuma hátralevő idejében még hatékonyabban részt kíván venni a kormány ügyeinek rendezésében - állapította meg Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter. /Ellentmondó vélemények Constantinescu visszalépéséről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./"
2000. július 19.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az államfő elhatározását "nagy politikai és erkölcsi bátorságnak" nevezte. Döntését Emil Constantinescu egyedül hozta meg. Megtörténhet, hogy a visszalépés erkölcsileg jó hatással lesz a politikai életre. A politikai következményeket nehéz felmérni; nekünk az elnök azt mondta, mivel nincs esélye. Markó Béla Mugur Isarescut nevezve meg Constantinescu lehetséges utódaként. /Markó: Isarescu a lehetséges utód. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./"
2000. július 22.
"Az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának júl. 22-i marosvásárhelyi rendkívüli ülésén kell döntenie arról, hogy indítson-e az RMDSZ saját államfőjelöltet az őszi választásokon. Öt lehetséges jelölt neve merült fel eddig. Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter, parlamenti képviselő, Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, szenátor, Frunda György szenátor, Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácselnök, illetve Markó Béla szövetségi elnök, szenátor közül kellene a testületnek kiválasztania azt a személyt, akit a következő hetekben a szövetségnek "fel kell építenie" a választási küzdelemre. A legesélyesebbek Frunda György, aki négy évvel ezelőtt sikeresnek bizonyult. Markó Béla szövetségi elnök leszögezte: Emil Constantinescu államelnök visszalépése az újabb jelöléstől e pillanatban még inkább balra nyomja a választókat. Mugur Isarescu is közelebb áll a mostani baloldalhoz, mint Constantinescu. Arra a kérdésre, elképzelhető-e a hárompólusú - szociál-liberális (SZR+NLP+DP), baloldali (RTDP), illetve jobboldali (KDNPP+JESZ) - helyzet az őszi konfrontáción, az RMDSZ elnöke kifejtette: a választások idejére már kétpólusú lesz a verseny. Érdekes analógiát lehet talán kimutatni azzal is, ami Bukarestben a főpolgármester-választáskor történt. Ahol a Ion Iliescu és a Petre Roman pártja versenyzett, s mindkettő baloldali párt. A választók nem akarják visszahozni a régi pártot. Ezért szavaztak végül is valószínűleg a legtöbben a Demokrata Párt jelöltjére, Traian Basescura a főpolgármesteri versenyben. Ez lehet analógiája annak, ami az ősszel is történni fog, de egyelőre mindez csak találgatás. /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: Csak a második forduló előtt kötne az RMDSZ szövetséget. Markó Béla szerint Constantinescu visszalépése még inkább balra nyomja a választókat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./"
2000. július 31.
Orbán Viktor miniszterelnök júl. 28-án délután érkezett Marosvásárhelyre. A repülőtéren a magyar kormányfőt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Markó Béla RMDSZ-elnök és Virág György, a Maros megyei tanács elnöke fogadta. Jelen volt Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Kelemen Attila parlamenti képviselő, Maros megyei RMDSZ-elnök is. Megérkezése után, 28-án este Orbán és Markó az RMDSZ marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalában csaknem kétórás tárgyalást folytatott. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Orbán elmondta: megvitatták az Emil Constantinescu elnök visszalépésével előállt új romániai belpolitikai helyzetet, és áttekintették, hogyan készül az RMDSZ az őszi parlamenti- és elnökválasztásra. A magyar miniszterelnök úgy értékelte, az RMDSZ összességében sikeresen szerepelt a júniusi helyhatósági választásokon, több polgármesteri és tanácsosi helyet szerzett, mint 1996-ban. A státustörvényt nem vitatták meg részletesen, hiszen az még kidolgozás alatt áll. Végleges formájáról ősszel magas szintű politikai egyeztetés után a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) döntenek. A magyar kormányfő a késő esti órákban érkezett Marosvásárhelyről Tusnádfürdőre. - Ugyancsak jún. 28-án került sor Sepsiszentgyörgyön Martonyi János magyar és Petre Roman román külügyminiszterek találkozójára. Petre Roman hivatalos volt Tusnádfürdőre, ám a meghívást a legtöbb román kormánytaghoz és vezető politikushoz hasonlóan ő is lemondta. Ehelyett azt ajánlotta Martonyinak, hogy Tusnádfürdőtől mintegy harminc kilométerre, Sepsiszentgyörgyön, vacsorával egybekötve tárgyaljanak. /Tibori Szabó Zoltán: Baráti csevegés Sepsiszentgyörgyön. Martonyi és Roman között valamennyi vitás kérdés szóba került. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./
2000. augusztus 16.
A CIA igazgatója, George Tenet aug. 15-én Bukarestbe érkezett a környező államokban tett látogatássorozata keretében. A CIA igazgatója több román hivatalossággal is tárgyal, többek között a CIA romániai megfelelője, a SIE vezetőivel, de más hírszerző intézményeket is fel fog keresni. George Tenet Emil Constantinescu elnökkel is találkozik - írta a Cronica Romana. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), aug. 16. - 404. sz./
2000. augusztus 17.
Aug. 17-én Bukarestben összeül a Legfelsőbb Védelmi Tanács Emil Constantinescu elnöklete alatt. Napirenden szerepel a korrupció elleni harc, a télire szükséges energia-hordozók biztosítása, illetve a Nemzetvédelmi Biztonsági Hatóság létrehozása - írta a Cronica Romana. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), aug. 17. - 405. sz./
2000. szeptember 2.
Szept. 1-én Emil Constantinescu államelnök Temesváron, az Eftimie Murgu Pedagógiai Líceumban megjelent a tanévnyitón a város iskoláiból összegyűlt tanárok és a város iskoláit képviselő diákok előtt. Ezzel párhuzamosan Temesvár valamennyi iskolájában becsengettek. A Bartók Béla Líceumban Erdei Ildikó igazgatónő mondott beszédet. A tanévnyitás alkalmából Roos Márton megyéspüspök, Böcskei László általános helynök, Ciuraru János igazgató és Andó Attila lelki vezető celebrálta a szentmisét. Emil Constantinescu elnök ellátogatott a Bartók Béla Líceumba is, személyében először járt államelnök e kisebbségi tanintézet falai között. Rögtönzött sajtóértekezleten az államfő nagyra értékelte a temesvári kisebbségi - magyar, szerb, német - tanintézetek létét olyan vonatkozásban is, hogy az innen kikerülő diákok már eleve legalább két nyelvet és két kultúrát birtokolnak. - A temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum tanévnyitóját a Székesegyházban, püspöki szentmise keretében tartották. Roos Márton megyéspüspök magyar és román nyelven üdvözölte a líceum tanulóit, tanárait. Megköszönte az eddigi iskolavezetőség - Kapor János, György Zoltán és Barják László tisztelendő urak - önfeláldozó munkáját, és bemutatta a líceum újonnan kinevezett igazgatóját, Ciuraru János tisztelendőt. /Sipos János: Becsengettek az évezred utolsó tanévére. Temesváron Emil Constantinescu államelnök köszöntője. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./
2000. szeptember 9.
Szept. 7-én New Yorkban Emil Constantinescu államfő kétoldalú megbeszélést folytatott Mádl Ferenc magyar köztársasági elnökkel. A találkozón hangsúlyozták, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvétele a román kormányban hasznos volt, s értékelték, hogy a román-magyar kétoldalú kapcsolatok kérdése eltűnt a romániai választási kampányból. A találkozón szó volt a romániai magyar közösség egykori egyházi ingatlanai visszaadásának kérdéséről. Megállapították, hogy létezik az a törvény, amelynek alapján az ingatlanok visszaadása megtörténhetne, de arra van szükség, hogy ezt a törvényt a helyi hatóságok alkalmazzák - mondta Ravan Popescu elnöki szóvivő. Mádl Ferenc a magyar állam új diplomáciai képviseletei romániai megnyitásának kérdését vetette fel, valamint a kisebbségi közösségek ingatlanjainak visszaszolgáltatását szorgalmazta. Az ingatlanok között van a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székháza, a temesvári Magyar Ház, valamint a gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség könyvtárának épülete is. Mádl szerint egy romániai állami magyar egyetem létrehozása kivételes jelentőséggel bír. Constantinescu kijelentette, a román kormány RMDSZ-es tagjai a legkompetensebb tisztségviselők közé tartoznak, a magyar elnök által említett problémák megoldása pedig nagy mértékben függ a parlamenti választások végkimenetelétől. /Mádl Ferenc és Emil Constantinescu találkozott New Yorkban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2000. szeptember 23.
"A PER /Project on Ethnic Relations/ amerikai nemkormányzati szervezet ügyvezető elnöke, Livia Plaks asszony New York-ban él, de Nagybánya szülötte, Elie Wiesel Nobel-díjas író unokahúga, aki románul és magyarul is beszél. A Romániai Magyar Szó munkatársának, Máthé Évának nyilatkozva elmondta, hogy a PER működését az Egyesült Államok négy legnagyobb alapítványa finanszírozza, ezek mind privát alapítványok, például a New York-i Carnegie Corporation alapítványa, a Hewlett Packard elektronikai cég William and Flora Hewlett nevű alapítványa, a világ legnagyobb biztosító társasága által fenntartott Charles Stewart Mott Fundation és újabban az Európa Tanács. A nagy cégek azért áldoznak konfliktusmegelőző, -kezelő programokra, hogy béke legyen, hogy, biztonságosan megtehessék befektetéseiket. Elmondta, hogy a Plaks a férje neve, az ő lányneve Pasch, és hozzátette: ő zsidó. Máthé Éva megjegyezte, hogy általában a zsidó emberekben van egy belső indíttatás egyrészt arra, hogy máson segítsenek, másrészt arra, hogy az ellentéteket elsimítsák. Livia Plaks egyetértett: a "zsidó nép tapasztalata, sok szenvedése vezetett oda, hogy a zsidó emberek békét szeretnének mindenkinek." - A PER 1993, és különösen 1997 óta sokat foglalkozott a szerb-albán kérdéssel. A PER volt az első abban, hogy párbeszédet szervezett a szerb és a koszovói albán vezetők között. Erre 1997 áprilisában New York-ban került sor. Akkor volt az utolsó pillanat, amikor még el lehetett volna kerülni a fegyveres konfliktust. Az albánok készek voltak a párbeszédre. Arról volt szó, hogy a párbeszéd Jugoszláviában folytatódik. Azonban Milosevics addig halasztotta az időpontját, míg kimondta, nincs értelme a tárgyalásnak. - Idén áprilisban ismét volt egy albán kérdéssel kapcsolatos rendezvényük - arról, hogy a koszovói helyzetnek milyen hatása lehet az egész régióra. Az összes albán vezetőt meghívták, nemcsak Koszovóból, hanem Albániából, Montenegróból, Macedóniából. Találkozójukra Budapesten került sor, a Dél-Kelet-Európai Stabilitási Egyezmény rendezvényeként, és "nagyon forró párbeszéd alakult ki Koszovó jövőjéről, Nagy Albániáról. Addig ilyen témájú rendezvény nem létezett." Ennek folytatása december elején lesz. A koszovói albánok csakis önállóan tudják elképzelni a sorsukat. A szerbiai választási eredményeket nem ismerik el. - Koszovó státusa most is nagyon kétértelmű. Egyelőre sem az USA, sem a nyugat-európai nagyhatalmak nem akarnak tovább haladni a tartomány státusának meghatározása terén. - A PER szerint várni kell még a végső megoldásokkal. - A másik sarkalatos kérdés, amivel foglalkozik a PER: a romakérdés. Livia Plaks szerint a kérdés megoldása az egyik feltétele annak, hogy valamely kelet-európai ország EU-tag legyen. "Romániában ez is nehezebben megy, mint a szomszédos országokban. Ez számomra meglepő." A PER szeretné a roma szervezeteket közös nevezőre hozni. Livia Plaks most Marosvásárhelyről Bukarestbe utazik, ahol Emil Constantinescu elnökkel, Petre Roman külügyminiszterrel, Valeriu Stoicával, Markó Bélával, Adrian Nastaseval, Melescanuval és másokkal találkozik. /Máthé Éva: Lívia asszony, a béke "nagykövete". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./"
2000. október 6.
Emil Constantinescu államelnök okt. 5-én elutazott Olaszországba, illetve Vatikánba. Hivatalos látogatása során Constantinescu elnököt okt. 6-án fogadja II. János Pál pápa. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./
2000. október 27.
Okt. 22-én felszentelték a Kolozsmonostori Református Egyházközség új templomát. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Kolozsvárra látogató Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök felesége, aki szombaton Nadia Constantinescu asszonnyal, Emil Constantinescu államfő feleségével találkozott. Az 1989-es forradalom után egyértelművé vált, hogy a gyülekezetet meg kell osztani és új templomot kell építeni. A kolozsmonostori templom felépítésének engedélyeztetésébe már 1990-ben belefogtak a református hívek, két évre rá pedig megkezdték a munkálatokat. A polgármesteri hivatal többször igyekezett hátráltatni az előmenetelt: 1993-ban érvénytelenítette az építési engedélyt, több hónapra felfüggesztette a munkálatokat. A parókia épületével 1995-re készültek el, erre a hónapra pedig részlegesen sikerült befejezni a templomot is, amelynek két szintjét ezután húzzák fel. A templom építési költségéhez nagyobbrészt külföldi - magyarországi, németországi, svájci, hollandiai - támogatók járultak hozzá. /Papp Annamária: Felszentelték a Kolozsmonostori Református Egyházközség templomát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./ Dr. Molnár Dezső nyugalmazott lelkész elmondta, hogy amikor 1968-ban a gyülekezet meghívta lelkipásztorának, a lélekszám 3500 körül mozgott. Tömbházról tömbházra, lakásról lakásra járva kereste a református lelkeket. A parókia épülete 1996-ban készült el. Csiha Kálmán püspöke megállapíthatta, hogy Kolozsvár legfiatalabb gyülekezete számára épült templom az 1989-es változás óta épültek közül a legnagyobb. "Egyházkerületünk 218 új épülete, köztük 34 új temploma Krisztus lábnyoma Erdély földjén." - mondta a püspök. /Csomafáy Ferenc: Béke és remény háza. Felszentelték a Kolozsmonostori Református Egyházközség templomát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2000. november 2.
"Okt. 31-én benyújtotta lemondását Mircea Chelaru hadtesttábornok, a hadsereg vezérkari főnöke. A lemondást Emil Constantinescu államfő elfogadta, és Chelaru utódává a szárazföldi erők eddigi vezérkari főnökét, Mihai Popescu hadtesttábornokot nevezte ki, egyúttal hadseregtábornokká léptette elő. Chelaru lemondása időben gyakorlatilag egybeesett azzal, hogy Bukarestben megalakult a Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége. A szövetség létrehozását a hadsereg, a belügyminisztérium, a titkosszolgálatok és a nemzetbiztonság kérdéseivel foglalkozó szervezetek 28 aktív, illetve nyugállományú tábornoka kezdeményezte. Az alapítók között volt Mircea Chelaru tábornok is. A Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége többek között a társadalom és a nemzet elleni támadások megelőzését tűzte ki céljaként. A katonák "nem nézhetik tétlenül a nemzeti értékek megalázását" - hangsúlyozta a szövetség alapító okirata. Mircea Chelaru tábornok a bolgár hadsereg vezérkari főnökével tartott találkozó után nyilatkozott a sajtónak arról, hogy maffia típusú szervezetek fenyegetik Románia védelmi képességét, ezért a hadseregnek speciális alakulatokat kell létrehoznia ennek elhárítására. Chelaru kijelentette: egyre többet beszélnek "az autonomizálásról és helyi kormányzatokról Dobrudzsában és Olténia déli részén, ahol állítólag már egy enklávé létrehozását is emlegetik". Hozzátette, hogy erről szó volt az ország legfelsőbb védelmi tanácsában, Chelaru beszélt róluk az államfővel és a védelmi miniszterrel. - Az államfői hivatal közleményében tagadta, hogy a román állam egységét és biztonságát veszély fenyegetné, és cáfolta azt is, hogy az ország legfelsőbb védelmi tanácsa az idén foglalkozott volna a nem szokásos típusú fenyegetésekkel, illetve az enklávék létrehozására, valamint a román állam tekintélyének lejáratására irányuló törekvésekkel. /Lemondott a hadsereg vezérkari főnöke. Chelaru Románia külső fenyegetettségével rémítgetett. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./ Mircea Chelaru hadtesttábornok az 1990-es marosvásárhelyi események idején főszerepet vállalt az összetűzésekben. Közvetlenül azután az új hírszerző szolgálat megalakításával bízták meg, ő hozta létre az úgynevezett antiirredenta csoportot, aminek feladata a magyarveszélyre való figyelmeztetés, az ország föderalizálása elleni védelem. 1990 végétől 1993-ig Jordániában katonai attasé volt. Visszatérése után végigjárt több katonai rendfokozatot, míg Victor Babiuc leváltását követően, idén vezérkari főnökké nevezték ki. Az esemény hátteréről Rákóczi Lajos képviselőt, az alsóház védelmi bizottságának RMDSZ-es tagja adott tájékoztatást. Amikor kinevezték vezérkari főnöknek, a képviselőház védelmi bizottsága meghallgatta Chelaru tábornokot, aki már akkor is keményen nyilatkozott a politikusok ellen, az RMDSZ-ről pedig egyszerűen elmondta: nincs keresnivalója a román politikai életben. Rákóczi Lajos ekkor tiltakozott, majd elhagyta a termet. Chelaru állította: a katonaságnak át kell alakítania a parlamentet úgy, hogy a szenátus katonatisztekből és papi méltóságokból álljon, a képviselőház pedig választott képviselőkből. Ez sokkolta a bizottság egyes tagjait, de voltak az ellenzék soraiból olyanok, akik támogatták elképzeléseit. - Chelar Sepsiszentgyörgyön járt, ahol helytelenítette, hogy Hargitában és Kovásznában a helyi tanácsok, úgymond, megakadályozzák a tiszti lakások, illetve csendőrlaktanyák és más védelmi objektumok létesítését. Ennek kapcsán mondta el, hogy információi vannak, miszerint Olténia déli részén és Dobrudzsában enklávék létesítése képzelhető el. - Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége megnyitó ülésére hivatalos volt Mircea Chelaru és Sorin Frunzaverde védelmi miniszter is. Mindketten bejelentették részvételüket, de mégsem mentek el. Ezen az alakuló ülésen aktív tisztek is megjelentek. Iliescu pártja,az RTDP benne van ebben a szerveződésben, ezt mutatja, hogy megjelent Adrian Constantin nyugalmazott, a képviselőház ipari bizottságának szakértője. /Salamon Márton László: Az RTDP áll a katonatisztek politikai szervezkedése mögött. Interjú Rákóczi Lajos képviselővel, a védelmi bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./"
2000. november 4.
Emil Constantinescu elnök nov. 3-án kijelentette, uralja a Romániai Katonák Nemzeti Szövetségének (RKNSZ) magalakulása nyomán kialakult helyzetet. "Szükségesnek tartottam azonban, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a történtekről, ezért nem elleneztem a szövetség megalakítását. Ellenőrizni akartam a katonatisztek hozzáállását, amelyet kifogástalannak találtam " - nyilatkozta az államelnök. Szerinte a nyugállományba vonult katonák szervezetei tökéletesen el tudják látni azt a feladatot, amelyért a RKNSZ alakult. Hangsúlyozta, Románia demokratikus állam, amelyben az állampolgároknak joguk van különbözőképpen gondolkodni, és különböző szervezetekbe tömörülni. A védelmi minisztériumban közölték, négy magas rangú tisztet menesztettek állásából. Marin Oana tábornok, valamint Grigore Iliescu, Ilie Schipor és Grigore Buciu a Romániai Katonák Szövetségének alapító tagjai. A döntést azzal indokolták, hogy a tisztek megszegték az aktív katonai káderek szövetkezését tiltó szabályzat előírásait. /Lesújt a szervezkedőkre a honvédelmi tárca pallosa. Constantinescu uralni véli a helyzetet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2000. november 6.
Nov. 3-án Sepsiszentgyörgyre érkezett Constantinescu elnök. A helyi közélet képviselőivel való találkozóján megköszönte a magyarság részéről irányában megnyilvánuló támogatást, a fordulatot követő évtized egészéhez való demokrácia-építő hozzájárulását. Szerinte elnöksége alatt Hargita és Kovászna megyékben az együttélés sajátos modellje jött létre, "amelyet az egész világ elismer, s amely hozzájárul a konfliktusok megelőzéséhez". A modellt aztán Szlovákia, Macedónia, Horvátország és Ukrajna is átvette, sőt az amerikai vezetés is nagyra értékelte. A kétnyelvűséget, a szabad nyelvhasználat garantálását is értékként, a holnap Európájához való csatlakozás igényeként kell felfogni, jelentette ki Emil Constantinescu. Az elnök Kézdivásárhelyre ment, részt vett a megyei jogú várossá /municípiummá/ avatás ünnepségén. A megbeszélésen a helyi tisztségviselők az egyházi és más jellegű tulajdonok visszaszolgáltatásával, a moldvai csángók helyzetével, valamint a hazai magyar nyelvű felsőoktatással kapcsolatos problémákat vetették fel az államfő előtt. Az államfő Csíkszeredába ment, ahol a közéleti találkozón Kontesveller József prefektus Hargita megye adottságairól számolt be az elnöknek, Csedő Csaba István polgármester a rendezetlen egyházi ingatlanok kérdéséről s a magyar állami magyar egyetem létrehozásának szükségszerűségéről szólt. Ezután Constantinescu a katonai alakulatot kereste fel, innen Csíksomlyóba ment, ahol Tamás József római katolikus segédpüspök kérvényt nyújtott át az államfőnek, amiben a somlyói járványkórház helyzetének megoldását kérte. Csíkszeredából az államfő Gyergyószentmiklósra utazott majd vacsorára a marosfői ortodox kolostorba volt hivatalos. /Emil Constantinescu a Székelyföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./
2000. november 20.
"Négyéves elnöki mandátumának mérlegét ismertette nov. 17-én Emil Constantinescu az újságírók előtt. Beszédében egyetlen témára összpontosított: az 1996-os kampány alatt meghirdetett korrupcióellenes harcban játszott szerepéről számolt be. Négy év alatt 3500 bűnügyi eljárás indult korrupció vádjával, ezek közül 1000 esetben szabadságvesztéssel sújtották a bűnösöket. Nem úszták meg sem a Credit Bank vagy a Bankcoop vezetői, mint ahogy a Bancorex, a Dacia Felix, a SAFI, a Caritas, vagy a FNI csődjéért felelős személyek sem. Bűnügyi vizsgálat indult az 1992-1996 közötti kormányok szemethunyásával zajló olaj- és fegyvercsempészetért felelősök, vagy a cigarettával, alkohollal, kávéval feketézők ellen is. - Constantinescu elnök igyekezett kimaradni mindenféle hétköznapi, "rangon aluli" csatározásból, holott Romániában rendteremtő, erős kezű elnök kerestetett. Az RMDSZ és a romániai magyarság is láthatta: amikor a koalíciós partnerek lépten-nyomon megszegték a közös kormányprogramban foglaltakat, nem számíthatott az elnök segítségére. /Székely Kriszta: Négy év. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./"
2000. november 24.
Emil Constantinescu elnök felszólította az ország legfőbb ügyészét, hogy hivatalból rendeljen el azonnali vizsgálatot az államelnök-jelöltek támogatására összegyűjtött aláírásokkal kapcsolatos törvényszegések ügyében. A törvénysértéseket ostorozó rádióbeszédében bírálta az illetékes román hatóságokat és a civil szervezeteket, amiért "könnyelműen eltűrték a törvényszegéseket". "Felületességgel és nemtörődömséggel" vádolta az átvilágítási bizottságot is, amiért "gyakorlatilag a nullával egyenlő eredményeket" hozott a Szekuritáté irataihoz való hozzáférésre vonatkozó törvény alkalmazása. Szemére vetette a testületnek, hogy nem ellenőrizte sem a jelenlegi parlamenti tagok, sem a következő törvényhozás valamennyi képviselőjelöltjének az egykori román állambiztonsági szervekkel való esetleges kapcsolatait. /Az államfő a törvénysértésekről. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 24./
2000. november 30.
Emil Constantinescu államelnök aláírta a Románia és az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) által megkötött, a romániai magánszféra támogatását célzó hitelegyezmény ratifikálására vonatkozó törvényt. A hitelegyezményt 1999. július 17-én írták alá Washingtonban. Az egyezmény értelmében az EBRD 300 millió dolláros hitelt nyújt Romániának a magánszféra több területének támogatására, mint például a bankrendszer átalakítása, a privatizáció, az üzleti lehetőségek és a szociális költségek csökkentése, áll a közleményben. /Constantinescu aláírta az EBRD-vel kötött hitelegyezmény törvényét. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./
2000. december 7.
Dec. 11-ére hívta össze Emil Constantinescu elnök a választások nyomán kialakult új parlamentet. /Hétfőn ül össze az új parlament. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./
2000. december 9.
Emil Constantinescu államfő is részt vett dec. 7-én a Nizzában megrendezett Európai Konferencián, amely megelőzi az unió csúcsértekezletét. Visszaérkezésekor kijelentette, hogy az európai integrációs politikának nem létezik egyetlen alternatívája sem Románia számára. Az államfő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a konferenciára a jelölt országok képviselőit is meghívták, amely egy demokratizálódási, nyitási folyamatot jelent. /Emil Constantinescu: Nincs alternatívája a csatlakozási folyamatnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./