Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Cohn-Bendit, Daniel
10 tétel
2006. április 5.
Olli Rehn bővítési biztos kritikusabban értékelte Bulgária EU-csatlakozási felkészülését mint Romániáét, az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt mondott beszédében. Rehn ugyanakkor az etnikai kisebbségek integrálásának fontosságát hangsúlyozta. Pierre Moscovici, Románia jelentéstevője e témával kapcsolatban megjegyezte: ha minden országot olyan kritériumok szerint kellene megítélni, mint amilyeneket a romániai kisebbségekért lobbizó magyar EP-képviselők javasolnak, Franciaország nem lehetne uniós tagállam. Az EP-képviselők közül csak néhányan követelték a két ország csatlakozásának halasztását. Köztük a zöldek egyik képviselője, Danny Cohn Bendit. A Hámos László vezette Magyar Emberi Jogokért Alapítvány (HHRF) tíz kérdésből álló „csomagot” juttatott el a külügyi bizottság tagjaihoz. Ezek a kérdések öt témakörre, a kisebbségi törvényre, a szubszidiaritásra és a kulturális autonómiára, a választási törvény diszkriminatív rendelkezéseire, a magyar nyelvű felsőfokú oktatásra, illetve a restitúcióra vonatkoztak. Kiegyensúlyozottnak tartja Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő a bővítési biztos Romániáról szóló jelentését. Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság számára biztosítani kell az önálló államilag finanszírozott magyar egyetemet. /Most Bukarestnek kedvezőtlen a román–bolgár tandem? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./ A romániai magyarságot érintő fontos problémákról intéztek kérdéseket Olli Rehn bővítési biztoshoz európai parlamenti képviselők. Schöpflin György /Fidesz/ EP-képviselő elmondta: a bővítési biztos nem tulajdonított nagy jelentőséget a magyar kisebbséget érintő kérdéseknek, egy részükre nem is válaszolt. A bővítési biztos álláspontja szerint Romániában nincsenek lényeges problémák a kisebbségi jogokat illetően. Schöpflin az állami magyar egyetemet illető kérdésére Rehn azt válaszolta, hogy az egyetem előtti magyar oktatás már megoldott. „A lobbit folytatni kell, eredményeket kell elérni április vége előtt, mert utána nagyon nehéz lesz valamit is elérni az európai fórumoknál” – összegezte a Schöpflin. Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es EP-megfigyelő elmondta, hogy a bővítési biztos álláspontja nyomán meg kell változnia az RMDSZ stratégiájának is. A Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) emberjogi szervezet által jelzett problémás kérdések között szerepel a kisebbségi törvény, a szubszidiaritás kérdése, a magyar nyelvű oktatás és a restitúció. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF kolozsvári képviselője kiemelte, fontos ezeket az információs anyagokat eljuttatni az európai képviselőknek, hogy tudatosuljon bennük, vannak kisebbségjogi problémák Romániában. A HHRF tervezi, hogy levélírási kampányt indít. Ebben romániai magyarok írnának leveleket a bővítési biztosnak, kérve, hogy lépjen fel a román hatóságoknál. /Isán István Csongor: Írjunk levelet jogainkért. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./
2007. április 26.
A lengyel vezetés megfoszthatja európai parlamenti képviselői mandátumától a kommunista rendszer ellen küzdő egykori lengyel ellenzéki Bronislaw Geremeket, mert a politikus nem hajlandó újabb nyilatkozatot tenni arról, hogy együttműködött-e annak idején a kommunista titkosszolgálatokkal. Az Európai Parlament április 23-én tartott strasbourgi ülésén vihart kavart az ügy: a frakciók többsége kiállt a liberális politikus mellett. A szocialista frakciót irányító német Martin Schulz szerint „botrány, hogy egy olyan nagy országot, mint Lengyelország, ilyen kormány irányítson”. Daniel Cohn-Bendit, az 1968-as franciaországi diákmegmozdulások szereplője a varsói kormány „sztálinista és fasiszta módszereiről” beszélt, amit a lengyel kormánypárt EP-képviselői elutasítottak. Lengyelországban 1997-ben törvény született arról, hogy a kormányzati, parlamenti és más tisztségviselőknek nyilvánosan nyilatkozniuk kell arról, együttműködtek-e a kommunista titkosszolgálatokkal. Amennyiben kiderül, hogy hazudtak múltjukról, akkor 10 évre eltiltják őket a közhivatal betöltésétől. Az időközben hatalomra jutott Kaczynski testvérek kormányzása alatt a varsói parlament továbblépett: egy újabb törvényben már nem csak a politikusok, de az igazságszolgáltatásban dolgozók, az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók, újságírók számára is kötelezővé tette a nyilatkozat benyújtását, máskülönben elbocsátás fenyegeti őket. Ha pedig kiderül, hogy hazudtak, akkor 10 évre eltilthatják az illetőt a közélettől. Geremek azt hangsúlyozza, hogy már tett három éve, megválasztásakor ilyen nyilatkozatot, s a jogállamiság megcsúfolása, ha most újra ezt követelik tőle. /EP-vita a „kommunistátlanítás” körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
2011. január 21.
Közlemény a magyar EU-elnökség átvétele tárgyában
Az Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán.
A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket.
A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik.
A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!”
Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”.
Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki.
A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe.
Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg.
A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora.
Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.)
A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk.
Strasbourg, 2011. január 20.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán.
A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket.
A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik.
A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!”
Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”.
Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki.
A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe.
Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg.
A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora.
Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.)
A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk.
Strasbourg, 2011. január 20.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. június 18.
A forradalmár utóélete
A véletlen műve, hogy Tőkés László pártjának bejegyzéséről épp június 16-án, Nagy Imre és forradalmár társai újratemetésének napján tárgyalt/döntött a román bíróság. A tavalyi magyarországi kormányváltás óta nem fért kétség ahhoz, hogy lesz újabb erdélyi magyar párt, ami egy év elteltével meg is valósult.
Mindenki csak Tőkés-pártként emlegeti az Erdélyi Magyar Néppártot, mivel úgy tűnik, hogy neki és őérette született. Lehetne a Fidesz erdélyi tagozatának is nevezni, vagy Orbán Viktor erdélyi pártjának, de ez nem lenne elég, ahhoz, hogy gyökeret tudjon ereszteni az erdélyi politikai életben. Kell hozzá Tőkés neve, Tőkés arca, és nem utolsó sorban az ő politikai antitalentuma. Az egykori forradalmár megtépázott hírneve, megcsorbult feddhetetlensége dacára is Orbánék egyetlen esélye erdélyi térhódításuk biztosítására és az RMDSZ “megbüntetésére”. Kockázatos, de mindenképpen esély. Nézőpont kérdése megválaszolni a címben feltett kérdést, hogy sikeres lehet ez a párt. Attól függ, kinek mit jelent a siker. Arra elég lehet, hogy kiszorítsa a román parlamentből az RMDSZ-t, ahhoz viszont túl kevés, hogy átvegye helyét. Ha csak a bosszú a cél, tökéletes eszköz lehet - a párt is és Tőkés is.
Új párt régi arcokkal
Orbánék a 2002-es bukásuk óta próbálkoztak már kihelyezett erdélyi tagozattal az RMDSZ ellenében, de Orbán személyes kampányrészvétele sem volt elegendő a polgárinak nevezett belső ellenzék győzelméhez. Az elmúlt nyolc évben egyértelműen bebizonyosodott, hogy Tőkés személye nélkül nem lehet RMDSZ ellenzéket építeni Erdélyben. Orbán Viktor és Kövér László helyi potentátjai, Szász Jenő és párttársai, rendre alulmaradtak Markóval, az RMDSZ-el szemben, egyedül Tőkésnek, egyéni jelöltként sikerült felvennie a versenyt a 2007-es EP-választás során. Nem volt teljes a győzelem, mert az RMDSZ így is bejutott a brüsszeli parlamentbe, ám a Tőkés egyéni képviselői mandátuma is összejött. Három RMDSZ képviselő helyett ugyan csak kettő jutott be, de a romániai magyarság végül is három személyt delegálhatott az európai törvényhozásba. Késélen táncolt a helyzet, a szerencsés végkifejlethez kellett a rendkívül alacsony román részvétel, ellenkező esetben brüsszeli képviselet nélkül maradt volna a legnagyobb lélekszámú kisebbségi magyar közösség. Egy év múlva, 2008-ban a román helyhatósági választásokon a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) Tőkés és Orbán személyes kampánytámogatása dacára, ismételten csúfosan alulmaradt az RMDSZ-szel szemben. Talán az volt ez volt az a pillanat, amely mind Orbán, mind az RMDSZ számára egyértelművé tette a helyzetet. Markóék kiegyeztek Tőkéssel a 2009-es EP-választásra, odaadták neki a listavezető helyet, mert talán felmérték, hogy mégha kényelmetlen, kezelhetetlen útitársról is van szó, biztonságosabb őt újra a szövetségen belül tudni, mint egy esetlegesen egységesülő ellenzék élén, tényleges vezetőként viszontlátni. Tőkés számára pedig ez volt az egyetlen megoldás a politikai túlélésre: újabb püspöki mandátumért nem indulhatott, a polgári ellenzék megosztottsága és erőtlensége folytán nem tudott politikai jövőt biztosítani. Ő általában nem szokott számolni tettei-kijelentései politikai következményeivel, talán meg is kockáztatta volna az újbóli egyéni megmérettetést, még akkor is, ha ez a brüsszeli képviselet elvesztését eredményezheti. Esetében valószínűleg nem az, vagy nem csak az döntött az RMDSZ lista mellett, hogy nem bízott saját erejében, hanem inkább az a megaláztatás, amely 2007-ben Brüsszelben érte egyéni képviselőként. A temesvári forradalom hősének azzal kellett szembesülnie, hogy a Néppárt elutasította felvételi kérelmét, s többszöri nekifutással, a Fidesz és az ősellenség RMDSZ támogatásával sem sikerült elérnie, hogy a néppárti frakció tagja lehessen. Egyedül annak a Cohn Benditnek a zöld-radikális frakciója fogadta be, aki ellen a médiatörvény és Orbán kritikája miatt az idén már közleményben tiltakozott az egykori pártfogolt. A zöld-radikális püspök szerepét nem vállalhatta újra, akkor már inkább az örökösen lekommunistázott, lenemzetárulózott RMDSZ biztos listáján mentette át magát. Orbán is ekkor, 2008-ban, ismerhette fel, hogy sem saját személye, sem Tőkés kívülálló, pártok fölött lebegő személyként nyújtott támogatása nem elég ahhoz, hogy kiüsse az RMDSZ-t a nyeregből. Tőkést csak úgy lehet felhasználni, ha számára biztosítja a megkérdőjelezhetetlen első számú vezető szerepét, kizárólag rá épít. Ezután Orbán látványosan kivonult Szász és a polgári párt mögül, s fokozatosan Tőkés emberei is kiszálltak a pártból. Kövér László támogatottjai kegyvesztettek lettek Orbánnál, úgy tűnt, hogy a Fidesz Erdély politikájában kezd a kompromisszumra hajlamosabb, racionálisabb, ún. Németh Zsolt-vonal felülkerekedni. Erre engedett következtetni a Tőkés-RMDSZ kiegyezés a 2009-es EP választásokon, ám ezt cáfolták meg a tavalyi budapesti kormányváltás óta eltelt hónapok történései. Tőkés RMDSZ listavezetőként az RMDSZ leghangosabb és legvehemensebb bírálója lett, s a régi, RMDSZ-ből kiszorult, az MPP létrehozásánál is bábáskodó politikusokkal, a magyar kormány anyagi-erkölcsi-politikai támogatásával megszületett az új párt. Neve már van, Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke viszont még nincs, ami azt jelzi, hogy valami nincs rendben a gépezetben, Budapest stratégiájában valami nem működik olajozottan. Orbánék egyértelműen Tőkésre építették ezt a pártot, de nem tudták elérni, hogy ő fel is vállalja annak elnökségét. Az előtérbe tolt arcok, a pártépítés nem egyszerű feladatát elvégző két politikus - Toró T. Tibor volt RMDSZ-es képviselő és Gergely Balázs, Tőkés unokaöccse, az MPP volt kolozsvári elnöke - nem elegendő ahhoz, hogy a püspök konkrét, tisztségben is nevesíthető részvétele nélkül sokkal többet tudjon nyújtani, mint egy kissé felturbózott MPP.
Tőkés pedig úgy tűnik, kivár az RMDSZ brüsszeli listavezetői biztonságában. Egyetlen dolgot vállalt, nevezetesen azt, hogy egyre harsányabban támadja az RMDSZ-t, és egyre szolgaibb módon védelmezi, dicsőíti Orbánt. Ha nem sikerül Tőkéssel felvállaltatni a pártvezetést, Budapest taktikája csődöt mondhat. A püspök nyilvánvalóan arra játszik, hogy kitölti brüsszeli mandátumát, és ha majd a jövő nyáron esedékes helyhatósági választásokon sikeres lesz pártja, akkor már trónkövetelőként ő tárgyalhat az RMDSZ-el az őszi parlamenti választási együttműködés feltételeiről. De az ő személyes implikálódása nélkül akár el is úszhat a helyhatósági választás, az RMDSZ ugyanis sokkal jobban beágyazódott a helyi közösségekben. Bár Tőkésnek már sokszor, sok mindent elnézett a közösség, az azért mégis visszatetszést, sőt visszautasítást válthat ki, ha névlegesen mások vezetik pártját, ő pedig továbbra is brüsszeli RMDSZ politikusként kampányol az ellen a szervezet ellen, amelyet Európa felé képvisel, nem kis fizetésért. A kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon megoldás nincs ebben az esetben. Tőkésnek rövidesen választania kell a kecske és a káposzta között, mint ahogy azt is aránylag el kell döntenie, hogy marad az erdélyi autonómia eszme “élharcosa”, vagy Orbán Viktor és a Fidesz erdélyi helytartója. Mert, hogy a kettő együtt nem megy, az kétségtelen. Ha az új párt nem fogalmazza meg saját, a Fideszétől jól elkülöníthető, az erdélyi valósággal legalább köszönő viszonyban lévő politikai álláspontját, esélye sincs a fennmaradásra, akkor sem, ha Orbán személyesen vállalja el a pártelnökséget. Erdélyben nemcsak az RMDSZ, hanem a transzilvanizmus is erős. A kettős állampolgárság biztosítása fölötti öröm sem lesz képes sokáig elfedni, hogy a Fidesszel szembeni politikai kiszolgáltatottság és alárendeltség logikailag ütközik az erdélyi magyar önrendelkezés-autonómia eszméjével, a transzilvanizmus lényegével. Fülkeforradalmárrá lett a temesvári forradalom hőse A forradalmár Tőkés László, a püspök-politikus sikere, népszerűsége, de maga a személyisége is talány. Egyelőre nem ártott meg neki sem nyilvánvaló politikai hozzánemértése, kompromisszumképtelensége, sem egyházi emberhez nem méltó állandó politikai bosszúvágya, sőt, még botrányos magánélete, nőügyei, válása sem törte össze “erkölcsi mérce” imidzsét. Tavalyi válása idején nyilvánosságra került nőügyei kapcsán az egyik erdélyi magyar portál összeállítást készített, amelyben politológusoktól érdeklődött arról, milyen hatással lehet mindez Tőkés politikai karrierjére, mennyire hitelteleníti azt az alapállását, miszerint ő “erkölcsi” alapon ostorozza az RMDSZ-t. Az azóta néppárttá vált nemzeti tanács mozgalom egyik legfontosabb ideológusa akkor úgy nyilatkozott, hogy el kell különíteni a magánerkölcsöt a politikai erkölcstől. Tőkés nyilvánvalóan a politikai erkölcs szószólója. Bár akkor nevetségesnek tűnt ez a meghatározás, úgy tűnik bevált. Igaz, hogy Európában minél keletebbre megyünk, annál kevésbé számít rossz pontnak némi félrelépés egy férfi politikus részéről, de az ő esetében az is bebizonyosodott, hogy még a püspökök számára is bocsánatos bűn lehet. Politikailag nagyon hosszú ideig kiszámíthatóan következetes volt. Adott helyzetben előre lehetett vetíteni az ő várható reakcióját, szinte már szavait is meg lehetett jósolni. Ebben a bizonyosságban-kiszámíthatóságban hozott kiszámíthatatlan változást a tavalyi magyar kormányváltás, s Orbán Viktor miniszterelnöksége. Tőkés, aki mindeddig sohasem viselte el, hogy bármi vagy bárki beárnyékolja, megkérdőjelezze az ő első számú vezetői szerepét, az elmúlt hónapokban, rá egyáltalán nem jellemző módon, nyíltan felvállalta a másodhegedűs szerepét, most már következetesen Orbán első és leghűségesebb fegyverhordozójaként jelenik meg. Ez a váltás több más, mondhatni személyiségbeli változást is eredményezett a volt püspöknél. Tőkés László a forradalmár, aki húsz éven át a demokrácia, a jogállamiság, a sajtó-és szólásszabadság szószólójaként viselkedett, aki 1989-ben Temesváron ezek megvalósulásáért (is) kockáztatta önmaga és családja biztonságát, a Ceausescu-rendszer nyelvezetét, stílusát és szellemiségét idéző közleményekben, látszólag önként áll ki Orbán Viktor védelmében mindannyiszor, amikor kritika éri a kormányfő fülkeforradalom utáni intézkedéseit. Megvédte már a magyar médiatörvényt, Orbánt is Cohn Bendittel és mindenkivel szemben, aki rossz szót szólt a nemzet miniszterelnöke ellen. Közleményei Orbánnal kezdődnek és Orbánnal végződnek, vagy legalábbis utalnak Orbán valamely megnyilvánulására, kijelentésére, pozitívan méltatják már nem csupán a nemzet újraegyesítésére tett erőfeszítéseit, hanem időnként belpolitikai döntéseit is. Annak, aki élt az elmúlt rendszerben, és főképp a Ceausescu-diktatúrában, akaratlanul is a korabeli közlemények, nyilatkozatok jutnak eszébe. Azok, amelyek mindig Ceausescu elvtárs hasznos útmutatásaival voltak tele és folyton-folyvást az ő nagyságát bizonygatták. A forradalmár püspök-politikus ma már teljesen kritikátlanul viszonyul olyan magyarországi, Orbán-Fidesz intézkedésekhez, amelyek a tekintélyelvűség, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság korlátozása, a jogbiztonság felszámolása irányába mutatnak. Gyakorlatilag nyilvánosan elkötelezte magát egy olyan eszmerendszer mellett, amely ellen oly sikeresen harcolt 1989-ben, aminek köszönhetően máig jelen van egy olyan porondon, - a politikai erőtérben - amelynek bár az alapszabályait sem volt hajlandó elsajátítani. Sikeres lehet a párt, van-e politikai jövője Tőkésnek? A válasz röviden: nem. Orbán óriásit tévedett, amikor bedarálta Tőkést, megfosztotta jellegzetes, ellentmondásos személyiségétől. Temesvár hősét sikerült a magyar belpolitika részévé tennie, besorolnia hűséges fegyverhordozói közé. Tőkés egy lett a sokból, olyannyira, hogy az erdélyi választók szemében is rövidesen megszűnhet erdélyi politikusnak lenni. Orbánnak sikerült az, ami sem a Securitaténak, sem az RMDSZ-nek, sem az egyháznak, sem a magánéletéről szóló pletykáknak nem sikerült: azzal, hogy kiiktatta Tőkés különvéleményét, fülkeforradalmárt csinált a forradalmárból, gyakorlatilag megpecsételte politikai jövőjét is. Ez a Tőkés addig létezik, míg Orbán Viktor életben tudja, vagy akarja tartani őt, erdélyi pártja pedig addig él, amíg választói erdélyinek tudják tekinteni őt. Orbán az RMDSZ-t akarja legyőzni, s ezért akár Tőkés Lászlót is feláldozza.
Gál Mária
Népszava
A véletlen műve, hogy Tőkés László pártjának bejegyzéséről épp június 16-án, Nagy Imre és forradalmár társai újratemetésének napján tárgyalt/döntött a román bíróság. A tavalyi magyarországi kormányváltás óta nem fért kétség ahhoz, hogy lesz újabb erdélyi magyar párt, ami egy év elteltével meg is valósult.
Mindenki csak Tőkés-pártként emlegeti az Erdélyi Magyar Néppártot, mivel úgy tűnik, hogy neki és őérette született. Lehetne a Fidesz erdélyi tagozatának is nevezni, vagy Orbán Viktor erdélyi pártjának, de ez nem lenne elég, ahhoz, hogy gyökeret tudjon ereszteni az erdélyi politikai életben. Kell hozzá Tőkés neve, Tőkés arca, és nem utolsó sorban az ő politikai antitalentuma. Az egykori forradalmár megtépázott hírneve, megcsorbult feddhetetlensége dacára is Orbánék egyetlen esélye erdélyi térhódításuk biztosítására és az RMDSZ “megbüntetésére”. Kockázatos, de mindenképpen esély. Nézőpont kérdése megválaszolni a címben feltett kérdést, hogy sikeres lehet ez a párt. Attól függ, kinek mit jelent a siker. Arra elég lehet, hogy kiszorítsa a román parlamentből az RMDSZ-t, ahhoz viszont túl kevés, hogy átvegye helyét. Ha csak a bosszú a cél, tökéletes eszköz lehet - a párt is és Tőkés is.
Új párt régi arcokkal
Orbánék a 2002-es bukásuk óta próbálkoztak már kihelyezett erdélyi tagozattal az RMDSZ ellenében, de Orbán személyes kampányrészvétele sem volt elegendő a polgárinak nevezett belső ellenzék győzelméhez. Az elmúlt nyolc évben egyértelműen bebizonyosodott, hogy Tőkés személye nélkül nem lehet RMDSZ ellenzéket építeni Erdélyben. Orbán Viktor és Kövér László helyi potentátjai, Szász Jenő és párttársai, rendre alulmaradtak Markóval, az RMDSZ-el szemben, egyedül Tőkésnek, egyéni jelöltként sikerült felvennie a versenyt a 2007-es EP-választás során. Nem volt teljes a győzelem, mert az RMDSZ így is bejutott a brüsszeli parlamentbe, ám a Tőkés egyéni képviselői mandátuma is összejött. Három RMDSZ képviselő helyett ugyan csak kettő jutott be, de a romániai magyarság végül is három személyt delegálhatott az európai törvényhozásba. Késélen táncolt a helyzet, a szerencsés végkifejlethez kellett a rendkívül alacsony román részvétel, ellenkező esetben brüsszeli képviselet nélkül maradt volna a legnagyobb lélekszámú kisebbségi magyar közösség. Egy év múlva, 2008-ban a román helyhatósági választásokon a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) Tőkés és Orbán személyes kampánytámogatása dacára, ismételten csúfosan alulmaradt az RMDSZ-szel szemben. Talán az volt ez volt az a pillanat, amely mind Orbán, mind az RMDSZ számára egyértelművé tette a helyzetet. Markóék kiegyeztek Tőkéssel a 2009-es EP-választásra, odaadták neki a listavezető helyet, mert talán felmérték, hogy mégha kényelmetlen, kezelhetetlen útitársról is van szó, biztonságosabb őt újra a szövetségen belül tudni, mint egy esetlegesen egységesülő ellenzék élén, tényleges vezetőként viszontlátni. Tőkés számára pedig ez volt az egyetlen megoldás a politikai túlélésre: újabb püspöki mandátumért nem indulhatott, a polgári ellenzék megosztottsága és erőtlensége folytán nem tudott politikai jövőt biztosítani. Ő általában nem szokott számolni tettei-kijelentései politikai következményeivel, talán meg is kockáztatta volna az újbóli egyéni megmérettetést, még akkor is, ha ez a brüsszeli képviselet elvesztését eredményezheti. Esetében valószínűleg nem az, vagy nem csak az döntött az RMDSZ lista mellett, hogy nem bízott saját erejében, hanem inkább az a megaláztatás, amely 2007-ben Brüsszelben érte egyéni képviselőként. A temesvári forradalom hősének azzal kellett szembesülnie, hogy a Néppárt elutasította felvételi kérelmét, s többszöri nekifutással, a Fidesz és az ősellenség RMDSZ támogatásával sem sikerült elérnie, hogy a néppárti frakció tagja lehessen. Egyedül annak a Cohn Benditnek a zöld-radikális frakciója fogadta be, aki ellen a médiatörvény és Orbán kritikája miatt az idén már közleményben tiltakozott az egykori pártfogolt. A zöld-radikális püspök szerepét nem vállalhatta újra, akkor már inkább az örökösen lekommunistázott, lenemzetárulózott RMDSZ biztos listáján mentette át magát. Orbán is ekkor, 2008-ban, ismerhette fel, hogy sem saját személye, sem Tőkés kívülálló, pártok fölött lebegő személyként nyújtott támogatása nem elég ahhoz, hogy kiüsse az RMDSZ-t a nyeregből. Tőkést csak úgy lehet felhasználni, ha számára biztosítja a megkérdőjelezhetetlen első számú vezető szerepét, kizárólag rá épít. Ezután Orbán látványosan kivonult Szász és a polgári párt mögül, s fokozatosan Tőkés emberei is kiszálltak a pártból. Kövér László támogatottjai kegyvesztettek lettek Orbánnál, úgy tűnt, hogy a Fidesz Erdély politikájában kezd a kompromisszumra hajlamosabb, racionálisabb, ún. Németh Zsolt-vonal felülkerekedni. Erre engedett következtetni a Tőkés-RMDSZ kiegyezés a 2009-es EP választásokon, ám ezt cáfolták meg a tavalyi budapesti kormányváltás óta eltelt hónapok történései. Tőkés RMDSZ listavezetőként az RMDSZ leghangosabb és legvehemensebb bírálója lett, s a régi, RMDSZ-ből kiszorult, az MPP létrehozásánál is bábáskodó politikusokkal, a magyar kormány anyagi-erkölcsi-politikai támogatásával megszületett az új párt. Neve már van, Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke viszont még nincs, ami azt jelzi, hogy valami nincs rendben a gépezetben, Budapest stratégiájában valami nem működik olajozottan. Orbánék egyértelműen Tőkésre építették ezt a pártot, de nem tudták elérni, hogy ő fel is vállalja annak elnökségét. Az előtérbe tolt arcok, a pártépítés nem egyszerű feladatát elvégző két politikus - Toró T. Tibor volt RMDSZ-es képviselő és Gergely Balázs, Tőkés unokaöccse, az MPP volt kolozsvári elnöke - nem elegendő ahhoz, hogy a püspök konkrét, tisztségben is nevesíthető részvétele nélkül sokkal többet tudjon nyújtani, mint egy kissé felturbózott MPP.
Tőkés pedig úgy tűnik, kivár az RMDSZ brüsszeli listavezetői biztonságában. Egyetlen dolgot vállalt, nevezetesen azt, hogy egyre harsányabban támadja az RMDSZ-t, és egyre szolgaibb módon védelmezi, dicsőíti Orbánt. Ha nem sikerül Tőkéssel felvállaltatni a pártvezetést, Budapest taktikája csődöt mondhat. A püspök nyilvánvalóan arra játszik, hogy kitölti brüsszeli mandátumát, és ha majd a jövő nyáron esedékes helyhatósági választásokon sikeres lesz pártja, akkor már trónkövetelőként ő tárgyalhat az RMDSZ-el az őszi parlamenti választási együttműködés feltételeiről. De az ő személyes implikálódása nélkül akár el is úszhat a helyhatósági választás, az RMDSZ ugyanis sokkal jobban beágyazódott a helyi közösségekben. Bár Tőkésnek már sokszor, sok mindent elnézett a közösség, az azért mégis visszatetszést, sőt visszautasítást válthat ki, ha névlegesen mások vezetik pártját, ő pedig továbbra is brüsszeli RMDSZ politikusként kampányol az ellen a szervezet ellen, amelyet Európa felé képvisel, nem kis fizetésért. A kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon megoldás nincs ebben az esetben. Tőkésnek rövidesen választania kell a kecske és a káposzta között, mint ahogy azt is aránylag el kell döntenie, hogy marad az erdélyi autonómia eszme “élharcosa”, vagy Orbán Viktor és a Fidesz erdélyi helytartója. Mert, hogy a kettő együtt nem megy, az kétségtelen. Ha az új párt nem fogalmazza meg saját, a Fideszétől jól elkülöníthető, az erdélyi valósággal legalább köszönő viszonyban lévő politikai álláspontját, esélye sincs a fennmaradásra, akkor sem, ha Orbán személyesen vállalja el a pártelnökséget. Erdélyben nemcsak az RMDSZ, hanem a transzilvanizmus is erős. A kettős állampolgárság biztosítása fölötti öröm sem lesz képes sokáig elfedni, hogy a Fidesszel szembeni politikai kiszolgáltatottság és alárendeltség logikailag ütközik az erdélyi magyar önrendelkezés-autonómia eszméjével, a transzilvanizmus lényegével. Fülkeforradalmárrá lett a temesvári forradalom hőse A forradalmár Tőkés László, a püspök-politikus sikere, népszerűsége, de maga a személyisége is talány. Egyelőre nem ártott meg neki sem nyilvánvaló politikai hozzánemértése, kompromisszumképtelensége, sem egyházi emberhez nem méltó állandó politikai bosszúvágya, sőt, még botrányos magánélete, nőügyei, válása sem törte össze “erkölcsi mérce” imidzsét. Tavalyi válása idején nyilvánosságra került nőügyei kapcsán az egyik erdélyi magyar portál összeállítást készített, amelyben politológusoktól érdeklődött arról, milyen hatással lehet mindez Tőkés politikai karrierjére, mennyire hitelteleníti azt az alapállását, miszerint ő “erkölcsi” alapon ostorozza az RMDSZ-t. Az azóta néppárttá vált nemzeti tanács mozgalom egyik legfontosabb ideológusa akkor úgy nyilatkozott, hogy el kell különíteni a magánerkölcsöt a politikai erkölcstől. Tőkés nyilvánvalóan a politikai erkölcs szószólója. Bár akkor nevetségesnek tűnt ez a meghatározás, úgy tűnik bevált. Igaz, hogy Európában minél keletebbre megyünk, annál kevésbé számít rossz pontnak némi félrelépés egy férfi politikus részéről, de az ő esetében az is bebizonyosodott, hogy még a püspökök számára is bocsánatos bűn lehet. Politikailag nagyon hosszú ideig kiszámíthatóan következetes volt. Adott helyzetben előre lehetett vetíteni az ő várható reakcióját, szinte már szavait is meg lehetett jósolni. Ebben a bizonyosságban-kiszámíthatóságban hozott kiszámíthatatlan változást a tavalyi magyar kormányváltás, s Orbán Viktor miniszterelnöksége. Tőkés, aki mindeddig sohasem viselte el, hogy bármi vagy bárki beárnyékolja, megkérdőjelezze az ő első számú vezetői szerepét, az elmúlt hónapokban, rá egyáltalán nem jellemző módon, nyíltan felvállalta a másodhegedűs szerepét, most már következetesen Orbán első és leghűségesebb fegyverhordozójaként jelenik meg. Ez a váltás több más, mondhatni személyiségbeli változást is eredményezett a volt püspöknél. Tőkés László a forradalmár, aki húsz éven át a demokrácia, a jogállamiság, a sajtó-és szólásszabadság szószólójaként viselkedett, aki 1989-ben Temesváron ezek megvalósulásáért (is) kockáztatta önmaga és családja biztonságát, a Ceausescu-rendszer nyelvezetét, stílusát és szellemiségét idéző közleményekben, látszólag önként áll ki Orbán Viktor védelmében mindannyiszor, amikor kritika éri a kormányfő fülkeforradalom utáni intézkedéseit. Megvédte már a magyar médiatörvényt, Orbánt is Cohn Bendittel és mindenkivel szemben, aki rossz szót szólt a nemzet miniszterelnöke ellen. Közleményei Orbánnal kezdődnek és Orbánnal végződnek, vagy legalábbis utalnak Orbán valamely megnyilvánulására, kijelentésére, pozitívan méltatják már nem csupán a nemzet újraegyesítésére tett erőfeszítéseit, hanem időnként belpolitikai döntéseit is. Annak, aki élt az elmúlt rendszerben, és főképp a Ceausescu-diktatúrában, akaratlanul is a korabeli közlemények, nyilatkozatok jutnak eszébe. Azok, amelyek mindig Ceausescu elvtárs hasznos útmutatásaival voltak tele és folyton-folyvást az ő nagyságát bizonygatták. A forradalmár püspök-politikus ma már teljesen kritikátlanul viszonyul olyan magyarországi, Orbán-Fidesz intézkedésekhez, amelyek a tekintélyelvűség, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság korlátozása, a jogbiztonság felszámolása irányába mutatnak. Gyakorlatilag nyilvánosan elkötelezte magát egy olyan eszmerendszer mellett, amely ellen oly sikeresen harcolt 1989-ben, aminek köszönhetően máig jelen van egy olyan porondon, - a politikai erőtérben - amelynek bár az alapszabályait sem volt hajlandó elsajátítani. Sikeres lehet a párt, van-e politikai jövője Tőkésnek? A válasz röviden: nem. Orbán óriásit tévedett, amikor bedarálta Tőkést, megfosztotta jellegzetes, ellentmondásos személyiségétől. Temesvár hősét sikerült a magyar belpolitika részévé tennie, besorolnia hűséges fegyverhordozói közé. Tőkés egy lett a sokból, olyannyira, hogy az erdélyi választók szemében is rövidesen megszűnhet erdélyi politikusnak lenni. Orbánnak sikerült az, ami sem a Securitaténak, sem az RMDSZ-nek, sem az egyháznak, sem a magánéletéről szóló pletykáknak nem sikerült: azzal, hogy kiiktatta Tőkés különvéleményét, fülkeforradalmárt csinált a forradalmárból, gyakorlatilag megpecsételte politikai jövőjét is. Ez a Tőkés addig létezik, míg Orbán Viktor életben tudja, vagy akarja tartani őt, erdélyi pártja pedig addig él, amíg választói erdélyinek tudják tekinteni őt. Orbán az RMDSZ-t akarja legyőzni, s ezért akár Tőkés Lászlót is feláldozza.
Gál Mária
Népszava
2011. július 25.
Erős álom
Az idei tusványosi politikai piknik kiértékelését két körülmény is megnehezíti. Először is, ha egy-két témát és jelképet leszámítunk, ugyanazok az ismert megállapítások, jobbára közhelyek hangzottak el, amelyekkel a magyar jobboldali kormány jóideje szerencsélteti Európát, meg bennünket is, valahányszor Tusványos bekapcsolja a nemzeti és autonómia-imamalmot.
Az idei tusványosi politikai piknik kiértékelését két körülmény is megnehezíti.
Először is, ha egy-két témát és jelképet leszámítunk (különösen tetszett a zátonyos metafora, a kozmopolitizmus proletkultos megbélyegzése, a Fradi mint államvallás becsempészése a székely szívekbe, és főleg a mélyre hatoló vita az obszcén szavak szerepéről a Fidesz politikájában), ugyanazok az ismert megállapítások, jobbára közhelyek hangzottak el, amelyekkel a magyar jobboldali kormány jóideje szerencsélteti Európát, meg bennünket is, valahányszor Tusványos bekapcsolja a nemzeti és autonómia-imamalmot.
Ennél is kényesebb helyzetbe kerülhet azonban a kritikus hajlamú sajtós, ha kiderül (mert kiderülhet), hogy a román fél – választási megfontolásból, beidegződései okán – a hétvégi hegyi beszédek miatt idén a látszatbarátságból nyílt ellenségeskedésbe vált át. Ebben az esetben mégoly tartásos észrevételeink könnyen labanckodásnak, nemzetárulásnak minősülhetnek. Amúgy persze hangzottak el érdekes és értékes gondolatok is. De akár velük összefüggésben, szó sem esett például a nyitott társadalom problematikájáról, az uniós tagállamok egyre nagyobb alávetettségéről Brüsszelnek, a magyar kormány(fő) európai elhiteltelenedéséről és elszigetelődéséről, az EP-vel való rendszeres vitákról (apropó, mikor hívják meg Tusványosra Daniel Cohn-Benditet is?), a demokráciáról, a jogállamiságról vagy a szélsőségesség veszélyeiről. Ezek figyelembevétele nélkül ugyanis még a bivalyerős állam sem sokat ér – hát még ha ereje főleg abban nyilvánul meg, mint a hatalmaskodó apáé, hogy ahol éri, elagyabugyálja a gyermekeit!?
Szóval lebegés volt ez a tábor is az elvont tervek habos tetején, ünneprontásként a sikerületlen pártbejegyzéssel. Pedig hát történt egy-két olyan esemény a múlt héten, ami csakugyan alapvető kérdéseket vet fel azt illetően, hogy a világ merre tart, és országaink merre tartanak.
Itt van mindjárt az Európai Bizottság legújabb jelentése Románia igazságszolgáltatásáról. Ugyanúgy, mint az orbáni Magyarország alkotmánya és médiatörvénye esetében, az európai néppárti többség olyan nyilvánvaló jogtalanságokat próbál ebben szőnyeg alá söpörni, amelyek bomlasztólag hatnak társadalmaink alapelveire, értékrendjére.
2010. szeptember 15-e a román demokrácia és parlamentarizmus gyalázatának napja – akkor történt a vérlázító csalás: a képviselőház első két embere mindenki szeme láttára meghamisította a szavazatok számát. A brüsszeli jelentés szóval sem említi az esetet, sem a román igazságszolgáltatás súlyos politikai befolyásoltságát. Márpedig nem lehet jogállam egy ország, ahol ilyen mérvű a korrupció (ennek tükre az idei érettségi vizsga is) – ez nem demokrácia, hanem kleptokrácia. A norvégiai tragédia a (jobboldali) szélsőségesség veszélyeire hívja fel a figyelmet. Végletesen legyengített demokráciában az „erős hitű”, „küldetéses” harcosok és a messiáskodó vezérek terrorizálhatják a békés, normális polgárokat. És apropó, erős magyar állam: Gyöngyöspatával mi lesz?
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)
Az idei tusványosi politikai piknik kiértékelését két körülmény is megnehezíti. Először is, ha egy-két témát és jelképet leszámítunk, ugyanazok az ismert megállapítások, jobbára közhelyek hangzottak el, amelyekkel a magyar jobboldali kormány jóideje szerencsélteti Európát, meg bennünket is, valahányszor Tusványos bekapcsolja a nemzeti és autonómia-imamalmot.
Az idei tusványosi politikai piknik kiértékelését két körülmény is megnehezíti.
Először is, ha egy-két témát és jelképet leszámítunk (különösen tetszett a zátonyos metafora, a kozmopolitizmus proletkultos megbélyegzése, a Fradi mint államvallás becsempészése a székely szívekbe, és főleg a mélyre hatoló vita az obszcén szavak szerepéről a Fidesz politikájában), ugyanazok az ismert megállapítások, jobbára közhelyek hangzottak el, amelyekkel a magyar jobboldali kormány jóideje szerencsélteti Európát, meg bennünket is, valahányszor Tusványos bekapcsolja a nemzeti és autonómia-imamalmot.
Ennél is kényesebb helyzetbe kerülhet azonban a kritikus hajlamú sajtós, ha kiderül (mert kiderülhet), hogy a román fél – választási megfontolásból, beidegződései okán – a hétvégi hegyi beszédek miatt idén a látszatbarátságból nyílt ellenségeskedésbe vált át. Ebben az esetben mégoly tartásos észrevételeink könnyen labanckodásnak, nemzetárulásnak minősülhetnek. Amúgy persze hangzottak el érdekes és értékes gondolatok is. De akár velük összefüggésben, szó sem esett például a nyitott társadalom problematikájáról, az uniós tagállamok egyre nagyobb alávetettségéről Brüsszelnek, a magyar kormány(fő) európai elhiteltelenedéséről és elszigetelődéséről, az EP-vel való rendszeres vitákról (apropó, mikor hívják meg Tusványosra Daniel Cohn-Benditet is?), a demokráciáról, a jogállamiságról vagy a szélsőségesség veszélyeiről. Ezek figyelembevétele nélkül ugyanis még a bivalyerős állam sem sokat ér – hát még ha ereje főleg abban nyilvánul meg, mint a hatalmaskodó apáé, hogy ahol éri, elagyabugyálja a gyermekeit!?
Szóval lebegés volt ez a tábor is az elvont tervek habos tetején, ünneprontásként a sikerületlen pártbejegyzéssel. Pedig hát történt egy-két olyan esemény a múlt héten, ami csakugyan alapvető kérdéseket vet fel azt illetően, hogy a világ merre tart, és országaink merre tartanak.
Itt van mindjárt az Európai Bizottság legújabb jelentése Románia igazságszolgáltatásáról. Ugyanúgy, mint az orbáni Magyarország alkotmánya és médiatörvénye esetében, az európai néppárti többség olyan nyilvánvaló jogtalanságokat próbál ebben szőnyeg alá söpörni, amelyek bomlasztólag hatnak társadalmaink alapelveire, értékrendjére.
2010. szeptember 15-e a román demokrácia és parlamentarizmus gyalázatának napja – akkor történt a vérlázító csalás: a képviselőház első két embere mindenki szeme láttára meghamisította a szavazatok számát. A brüsszeli jelentés szóval sem említi az esetet, sem a román igazságszolgáltatás súlyos politikai befolyásoltságát. Márpedig nem lehet jogállam egy ország, ahol ilyen mérvű a korrupció (ennek tükre az idei érettségi vizsga is) – ez nem demokrácia, hanem kleptokrácia. A norvégiai tragédia a (jobboldali) szélsőségesség veszélyeire hívja fel a figyelmet. Végletesen legyengített demokráciában az „erős hitű”, „küldetéses” harcosok és a messiáskodó vezérek terrorizálhatják a békés, normális polgárokat. És apropó, erős magyar állam: Gyöngyöspatával mi lesz?
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 9.
A közös magyar ügyet képviselik – Tőkés átadta az EP-alelnöki stafétát Surjánnak
Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.
Tőkés László a sajtó képviselői előtt elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát.
Kiemelte: ő már nem kisebbségi politikusnak, hanem nemzetpolitikusnak érzi magát, az erdélyi magyarok képviselete nem kisebbségi ügy, hanem az egységes magyarság képviseletét jelenti. Ez jelenik meg a néppárti küldöttségnél is, ahol a 14 magyarországi képviselő mellett három erdélyi és két felvidéki politikus van jelen – jegyezte meg.
Tőkés László azt mondta, jó volt a magyar uniós elnökség idején alelnöknek lenni, és sikeresnek nevezte ezt az időszakot, amikor “sikerült a magyar ügyet megjeleníteni”.
Kitért arra, hogy Surján László annak az Antall-kormánynak volt a minisztere, amelyik 15 millió magyarban gondolkodott. Megállapította, hogy végre egy olyan történelmi időszakban élünk Európa sokrétű válsága ellenére, amikor nagyjából egy irányba mutatnak az európai és magyar politikai tendenciák, nem kell szembe menni Európával, az európai egyesülésnek részét képezheti a magyar nemzetegyesítés folyamata. “Ha valami, akkor ez alelnökségünk egyik összekötő kapcsa” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata Surján László úgy fogalmazott: “komoly tisztesség” átvenni a posztot Schmitt Pál és Tőkés László után. Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van Tőkés Lászlóval – mondta -, s mint fogalmazott, szülőhelye, Kolozsvár minden szempontból kötelezi.
Kiemelte: Tőkés Lászlónak hihetetlen érdemei vannak abban, hogy a lisszaboni szerződés 17. cikkelyéről szóló jelentés megszületett és azt egyhangúlag elfogadták.
Tőkés László lezárt egy nagyon fontos fejezetet, meghozták azokat a kereteket, amelyek között a dialógus folytatódhat – mondta. Hozzátette: azt szeretné, ha ez a dialógus konkrét problémákról szólna. Példaként említette a házasság, a népesedés, a munkanélküliség, a környezeti ártalmak területét, a társadalom egészének állapotát.
”Próbáljuk egymásnak vetni vállunkat, és megoldani a problémákat” – fogalmazott Surján László.
A KDNP alelnöke párhuzamot vonva az itthoni belpolitikai helyzettel kitért arra is, hogy az unió mint “egy hatalmas hajó megy előre, de érdemi kritikát nem kap.” Véleménye szerint a Magyarországot érő kritikák túldimenzionáltak, a képviselők mondják el személyes kritikájukat. El kell magyarázni az embereknek, “az unió egy jó dolog azzal együtt, hogy Cohn-Bendit hülyeségeket beszél” – fogalmazott.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén január 18-án választották az EP egyik alelnökévé Surján László kereszténydemokrata politikust. Az EP első magyar alelnökeként megválasztott Schmitt Pált Tőkés László váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban – erdélyi elfoglaltságaira tekintettel – bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre.
Surján László 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2007 óta a költségvetési bizottság néppárti koordinátora.
Ma.hu
Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.
Tőkés László a sajtó képviselői előtt elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát.
Kiemelte: ő már nem kisebbségi politikusnak, hanem nemzetpolitikusnak érzi magát, az erdélyi magyarok képviselete nem kisebbségi ügy, hanem az egységes magyarság képviseletét jelenti. Ez jelenik meg a néppárti küldöttségnél is, ahol a 14 magyarországi képviselő mellett három erdélyi és két felvidéki politikus van jelen – jegyezte meg.
Tőkés László azt mondta, jó volt a magyar uniós elnökség idején alelnöknek lenni, és sikeresnek nevezte ezt az időszakot, amikor “sikerült a magyar ügyet megjeleníteni”.
Kitért arra, hogy Surján László annak az Antall-kormánynak volt a minisztere, amelyik 15 millió magyarban gondolkodott. Megállapította, hogy végre egy olyan történelmi időszakban élünk Európa sokrétű válsága ellenére, amikor nagyjából egy irányba mutatnak az európai és magyar politikai tendenciák, nem kell szembe menni Európával, az európai egyesülésnek részét képezheti a magyar nemzetegyesítés folyamata. “Ha valami, akkor ez alelnökségünk egyik összekötő kapcsa” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata Surján László úgy fogalmazott: “komoly tisztesség” átvenni a posztot Schmitt Pál és Tőkés László után. Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van Tőkés Lászlóval – mondta -, s mint fogalmazott, szülőhelye, Kolozsvár minden szempontból kötelezi.
Kiemelte: Tőkés Lászlónak hihetetlen érdemei vannak abban, hogy a lisszaboni szerződés 17. cikkelyéről szóló jelentés megszületett és azt egyhangúlag elfogadták.
Tőkés László lezárt egy nagyon fontos fejezetet, meghozták azokat a kereteket, amelyek között a dialógus folytatódhat – mondta. Hozzátette: azt szeretné, ha ez a dialógus konkrét problémákról szólna. Példaként említette a házasság, a népesedés, a munkanélküliség, a környezeti ártalmak területét, a társadalom egészének állapotát.
”Próbáljuk egymásnak vetni vállunkat, és megoldani a problémákat” – fogalmazott Surján László.
A KDNP alelnöke párhuzamot vonva az itthoni belpolitikai helyzettel kitért arra is, hogy az unió mint “egy hatalmas hajó megy előre, de érdemi kritikát nem kap.” Véleménye szerint a Magyarországot érő kritikák túldimenzionáltak, a képviselők mondják el személyes kritikájukat. El kell magyarázni az embereknek, “az unió egy jó dolog azzal együtt, hogy Cohn-Bendit hülyeségeket beszél” – fogalmazott.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén január 18-án választották az EP egyik alelnökévé Surján László kereszténydemokrata politikust. Az EP első magyar alelnökeként megválasztott Schmitt Pált Tőkés László váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban – erdélyi elfoglaltságaira tekintettel – bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre.
Surján László 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2007 óta a költségvetési bizottság néppárti koordinátora.
Ma.hu
2012. július 4.
Mr. Attila
„Mi lenne, ha magyar lennék? Netán hazafi?” – vetette fel Mesterházy Attila új mosolyvariációját tesztelve Harrynek, a tengerentúli kampánystratégának.
„Ez very good ötlet, Mr. Attila!” – mondta Harry, aki utálta a kimondhatatlan kelet-európai vezetékneveket, s még mindig nehezen értette, hogy lehet ilyen címkével terméket eladni.
„Netán lehetne nemzetpolitikám is?” – folytatta immár a patriótának szánt vigyorát villantva az MSZP-elnök. „Az nagyon jó lenne, Mr. Attila!” – értett egyet Harry, megjegyezve, hogy a nemzetpolitika jó szó, de tegyék elé az újat is, mert azt mindenki érti, meg a prioritást, mert azt meg senki sem. Obamának is valahogy így jött be az új nemzeti egészségpolitika… Habár az komoly dolog volt.
Akár amerikai kampánytanácsra, akár belterjes kútfőből merítve, de a Magyar Szocialista Párt elnöke nagy garral bejelentette, hogy pártja immár nemzetpolitikailag is megújult, mi több, ez immár prioritás is. A helyszínt is gondosan megválasztotta, a veretes lózung Bukarestben hangzott el a múlt héten.
Kell-e ennél jobb publikum, blikkfangosabb színpad? Kovács elvtársék még hárommillió hazátlan erdélyi románról beszéltek, ő már nemzeti pántlikát teker a szóvirágra. S ki kérdőjelezné meg e szózat hitelességét, amikor egy-két RMDSZ-vezér is szekundál hozzá. Az újszerű szavak – magyar is, meg nemzet is, és semmi euró vagy lej – sikerébe belemelegedve folytatta: ha a határon túli magyarokról van szó, ott nincs semmi keresnivalója a pártpolitikának!
Na, erre mondjon valamit a Kövér vagy a Németh államtitkár! A Harry is helyesel, hiszen nem csak pozitív volt, ellenségképet is fokozott egyszerre. A jó és a rossz igazi harca ez! A Meki legyűri a Burger Kinget! Erre varrjon gombot a baloskodó Szanyi kapitány!
Mesterházy úgy érezhette: dübörög. Haver közvélemény-kutató már alternatívának is nevezi, lassan már ő lesz az új tematizáló pólus is. Vagy valami ilyesmi – Harrynek a magyar nevekkel, a pártelnöknek meg az amerikai kampányszlenggel volt gondja.
A lényeg a lényeg: a nemzetpolitikai kampánytrükk is bejött.
Csak hát a valóság…
A nyüves tények.
Azok ne lennének!
Az Európai Parlamentben hétfőn felvetették, meg kellene beszélni már, mit történik Romániában. Mi van „a bukaresti balliberális kormány vitatott intézkedéseivel”? A finom strasbourgi megfogalmazás nem csak az új román kormány magyarellenes intézkedéseire vonatkozik. Szó van szép „demokrata” témákról is: az alkotmányos rendszert alapjaiban felforgató törvényekről, az „európai értékrendet” semmibe vevő, plágiumát szinte büszkén vállaló Victor Ponta kormányzási módszereiről. Ha mindez Magyarországgal kapcsolatban merülne fel, Cohn-Bendit és Lunacek már fasiszta diktatúrát üvöltene!
Most meg?
Most meg semmi.
Az Európai Parlament lángpallosos demokráciaféltői, széplelkű kisebbségi jogvédői leszavazták a kezdeményezést. A szocialista, liberális és zöld képviselőket szemernyit sem érdekelte az írt és íratlan uniós törvény és norma, amikor egy „jó elvtárs”, a szocdem bukaresti Victor Ponta került szóba. (Mellesleg a tapasztalatok szerint hasonló védettséget élvez a jó Robert Fico is.) Ezekről az ügyekről nincs is mit beszélni az unió központjában. Az indítványt leszavazták.
Nemmel voksoltak a „nemzetpolitikai prioritás” újdonsült zászlóvivői, az MSZP uniós képviselői is. Patrióta Tabajdi Csaba szerint az ügynek nem az Európa Parlament plenáris ülésén a helye, majd szakbizottságban tisztáznak. Vagy a büfében… Tabajdiékat amúgy anno, amikor a Magyarországot elítélő határozatért lobbiztak, az sem zavarta, hogy az Európai Parlament olyan kérdésekben is véleményt alkotott, amelyekben nincs is hatásköre.
Na, de akkor a fránya jobboldalról, most meg bukaresti jó elvtársról van szó.
„Elmondhatom, hogy nem zavarna, ha Mesterházy úr venné át tőlem az Európai Unió legfiatalabb miniszterelnöke címet.”
Tudják kitől származik a mondat? Egy bizonyos Victor Ponta mondta, magyarországi „barátját” dicsérve. Azt, aki azzal dicsekedett a román fővárosban, hogy pártügyeket, úrelvtársi viszonyt még véletlenül sem vesz figyelembe, ha a határon túli magyarok sorsáról van szó.
Very good, Mr. Attila!
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Erdély.ma
„Mi lenne, ha magyar lennék? Netán hazafi?” – vetette fel Mesterházy Attila új mosolyvariációját tesztelve Harrynek, a tengerentúli kampánystratégának.
„Ez very good ötlet, Mr. Attila!” – mondta Harry, aki utálta a kimondhatatlan kelet-európai vezetékneveket, s még mindig nehezen értette, hogy lehet ilyen címkével terméket eladni.
„Netán lehetne nemzetpolitikám is?” – folytatta immár a patriótának szánt vigyorát villantva az MSZP-elnök. „Az nagyon jó lenne, Mr. Attila!” – értett egyet Harry, megjegyezve, hogy a nemzetpolitika jó szó, de tegyék elé az újat is, mert azt mindenki érti, meg a prioritást, mert azt meg senki sem. Obamának is valahogy így jött be az új nemzeti egészségpolitika… Habár az komoly dolog volt.
Akár amerikai kampánytanácsra, akár belterjes kútfőből merítve, de a Magyar Szocialista Párt elnöke nagy garral bejelentette, hogy pártja immár nemzetpolitikailag is megújult, mi több, ez immár prioritás is. A helyszínt is gondosan megválasztotta, a veretes lózung Bukarestben hangzott el a múlt héten.
Kell-e ennél jobb publikum, blikkfangosabb színpad? Kovács elvtársék még hárommillió hazátlan erdélyi románról beszéltek, ő már nemzeti pántlikát teker a szóvirágra. S ki kérdőjelezné meg e szózat hitelességét, amikor egy-két RMDSZ-vezér is szekundál hozzá. Az újszerű szavak – magyar is, meg nemzet is, és semmi euró vagy lej – sikerébe belemelegedve folytatta: ha a határon túli magyarokról van szó, ott nincs semmi keresnivalója a pártpolitikának!
Na, erre mondjon valamit a Kövér vagy a Németh államtitkár! A Harry is helyesel, hiszen nem csak pozitív volt, ellenségképet is fokozott egyszerre. A jó és a rossz igazi harca ez! A Meki legyűri a Burger Kinget! Erre varrjon gombot a baloskodó Szanyi kapitány!
Mesterházy úgy érezhette: dübörög. Haver közvélemény-kutató már alternatívának is nevezi, lassan már ő lesz az új tematizáló pólus is. Vagy valami ilyesmi – Harrynek a magyar nevekkel, a pártelnöknek meg az amerikai kampányszlenggel volt gondja.
A lényeg a lényeg: a nemzetpolitikai kampánytrükk is bejött.
Csak hát a valóság…
A nyüves tények.
Azok ne lennének!
Az Európai Parlamentben hétfőn felvetették, meg kellene beszélni már, mit történik Romániában. Mi van „a bukaresti balliberális kormány vitatott intézkedéseivel”? A finom strasbourgi megfogalmazás nem csak az új román kormány magyarellenes intézkedéseire vonatkozik. Szó van szép „demokrata” témákról is: az alkotmányos rendszert alapjaiban felforgató törvényekről, az „európai értékrendet” semmibe vevő, plágiumát szinte büszkén vállaló Victor Ponta kormányzási módszereiről. Ha mindez Magyarországgal kapcsolatban merülne fel, Cohn-Bendit és Lunacek már fasiszta diktatúrát üvöltene!
Most meg?
Most meg semmi.
Az Európai Parlament lángpallosos demokráciaféltői, széplelkű kisebbségi jogvédői leszavazták a kezdeményezést. A szocialista, liberális és zöld képviselőket szemernyit sem érdekelte az írt és íratlan uniós törvény és norma, amikor egy „jó elvtárs”, a szocdem bukaresti Victor Ponta került szóba. (Mellesleg a tapasztalatok szerint hasonló védettséget élvez a jó Robert Fico is.) Ezekről az ügyekről nincs is mit beszélni az unió központjában. Az indítványt leszavazták.
Nemmel voksoltak a „nemzetpolitikai prioritás” újdonsült zászlóvivői, az MSZP uniós képviselői is. Patrióta Tabajdi Csaba szerint az ügynek nem az Európa Parlament plenáris ülésén a helye, majd szakbizottságban tisztáznak. Vagy a büfében… Tabajdiékat amúgy anno, amikor a Magyarországot elítélő határozatért lobbiztak, az sem zavarta, hogy az Európai Parlament olyan kérdésekben is véleményt alkotott, amelyekben nincs is hatásköre.
Na, de akkor a fránya jobboldalról, most meg bukaresti jó elvtársról van szó.
„Elmondhatom, hogy nem zavarna, ha Mesterházy úr venné át tőlem az Európai Unió legfiatalabb miniszterelnöke címet.”
Tudják kitől származik a mondat? Egy bizonyos Victor Ponta mondta, magyarországi „barátját” dicsérve. Azt, aki azzal dicsekedett a román fővárosban, hogy pártügyeket, úrelvtársi viszonyt még véletlenül sem vesz figyelembe, ha a határon túli magyarok sorsáról van szó.
Very good, Mr. Attila!
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Erdély.ma
2013. november 8.
Vörös Dani színeváltozásai
Egykor, nem is olyan régen, arra vágytunk, hogy nyugati irányba elhagyhassuk az országot. Ha nem is örökre, de legalább kicsit, hadd szippantsunk bele a Nyugat szabad levegőjébe. A Szabad Európa Rádióból azonban nemcsak a Mariahilfer Strasse bódító hangulata recsegett be otthonainkba, hanem a szabad szellem, a kritikus gondolkodás, a kommunizmus kíméletlen ostorozása is. Olyan volt, mint egy álom.
Hasonló csatornákon értesültünk a nyugati baloldali mozgalmak lényegéről is, hiszen az erősen szűrő romániai sajtóból legfeljebb a kommunizmus megállíthatatlan nyugati térhódításáról szerezhettünk tudomást. Abban pedig a hazai ismeretében pillanatig sem hittünk. Így volt a párizsi diáklázadások esetében is, amelyről lassacskán kiderült, hogy jóval közelebb volt az anarchiához, mint a vegytisztáságában is elfogadhatatlan nyugati balossághoz.
Daniel Cohn-Bendit nevét akkoriban hallottam először. A nanterre-i egyetem, majd a Sorbonne elfoglalásakor még egyfajta hősi nimbusz lengte körül a látványos szereplései, vörös haja és radikális politikai nézetei miatt „Dany le rouge”, vagyis Vörös Daniként emlegetett forradalmárt. A ’68-as diákmozgalmak fotóikonja lett az a néhány fénykép, amin kihívó szemtelenséggel mosolyog az őt körülvevő, rohamsisakos rendőrökre. A „marxista anarchista” akkoriban egyetértett Marxnak a kapitalista társadalomról írt elemzésével, de politikai megoldási javaslataival nem, s azt a nézetét külön a javára írtuk, miszerint a kommunista mozgalom új társadalom helyett csak új önkényuralmat hozott létre.
Az Európai Parlament kettős állampolgárságú, francia–német zöldpárti tagja mára jószerint csak a nemzeti hovatartozás másodlagosságáról vallott nézetét őrizte meg viharos ifjúkorából. Túl azon, hogy élesen bírálta „Isten” – vagyis a magyar Himnusz első sorának – szereplését az új magyar alaptörvény hitvallásában, az egyes országok parlamenti választásainak jelentőségét egy sporteseményhez hasonlította, ahol a polgárok szurkolóként viselkednek. Retorikája azt üzeni, hogy az uniós balliberális elit alapjaiban elveti az alulról legitimált nemzetállam eszméjét. S ezzel a magyar nemzetegyesítés híveivel párhuzamos világba navigálta magát.
Napjaink aggasztó jelensége, ahogyan a radikális balliberálisok kriminalizálják a nemzet fogalmát, folyamatosan hozzátapasztva a nacionalista jelzőt. Holott a nemzeti hűség magától értetődő, természetes dolog. A kriminalizált nemzetállam ezáltal nem a probléma, hanem éppen a megoldás lehetne az unió sokrétű válságára. Akár egy álom.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Egykor, nem is olyan régen, arra vágytunk, hogy nyugati irányba elhagyhassuk az országot. Ha nem is örökre, de legalább kicsit, hadd szippantsunk bele a Nyugat szabad levegőjébe. A Szabad Európa Rádióból azonban nemcsak a Mariahilfer Strasse bódító hangulata recsegett be otthonainkba, hanem a szabad szellem, a kritikus gondolkodás, a kommunizmus kíméletlen ostorozása is. Olyan volt, mint egy álom.
Hasonló csatornákon értesültünk a nyugati baloldali mozgalmak lényegéről is, hiszen az erősen szűrő romániai sajtóból legfeljebb a kommunizmus megállíthatatlan nyugati térhódításáról szerezhettünk tudomást. Abban pedig a hazai ismeretében pillanatig sem hittünk. Így volt a párizsi diáklázadások esetében is, amelyről lassacskán kiderült, hogy jóval közelebb volt az anarchiához, mint a vegytisztáságában is elfogadhatatlan nyugati balossághoz.
Daniel Cohn-Bendit nevét akkoriban hallottam először. A nanterre-i egyetem, majd a Sorbonne elfoglalásakor még egyfajta hősi nimbusz lengte körül a látványos szereplései, vörös haja és radikális politikai nézetei miatt „Dany le rouge”, vagyis Vörös Daniként emlegetett forradalmárt. A ’68-as diákmozgalmak fotóikonja lett az a néhány fénykép, amin kihívó szemtelenséggel mosolyog az őt körülvevő, rohamsisakos rendőrökre. A „marxista anarchista” akkoriban egyetértett Marxnak a kapitalista társadalomról írt elemzésével, de politikai megoldási javaslataival nem, s azt a nézetét külön a javára írtuk, miszerint a kommunista mozgalom új társadalom helyett csak új önkényuralmat hozott létre.
Az Európai Parlament kettős állampolgárságú, francia–német zöldpárti tagja mára jószerint csak a nemzeti hovatartozás másodlagosságáról vallott nézetét őrizte meg viharos ifjúkorából. Túl azon, hogy élesen bírálta „Isten” – vagyis a magyar Himnusz első sorának – szereplését az új magyar alaptörvény hitvallásában, az egyes országok parlamenti választásainak jelentőségét egy sporteseményhez hasonlította, ahol a polgárok szurkolóként viselkednek. Retorikája azt üzeni, hogy az uniós balliberális elit alapjaiban elveti az alulról legitimált nemzetállam eszméjét. S ezzel a magyar nemzetegyesítés híveivel párhuzamos világba navigálta magát.
Napjaink aggasztó jelensége, ahogyan a radikális balliberálisok kriminalizálják a nemzet fogalmát, folyamatosan hozzátapasztva a nacionalista jelzőt. Holott a nemzeti hűség magától értetődő, természetes dolog. A kriminalizált nemzetállam ezáltal nem a probléma, hanem éppen a megoldás lehetne az unió sokrétű válságára. Akár egy álom.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. október 27.
Az Európai Szabad Szövetséghez csatlakozik az EMNP
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje és Eva Bidania Ibargutxi, az Európai Szabad Szövetség politikai tanácsadója sajtótájékoztatón jelentették be: a Néppárt kérvényezte felvételét az EFA szervezetébe.
„Idén először a Néppárt államelnökjelöltet is állított. Ez is azt jelzi, hogy politikai értelemben is „nagykorúvá” váltunk, így ideje volt, hogy felvételünket kérjük az Európai Szabad Szövetségbe. Az Európai Parlamentben már hosszú ideje együtt dolgozunk, ismerjük egymást és szövetségesekre leltünk egymás személyében” – jelentette ki Szilágyi Zsolt.
Eva Bidania Ibargutxi hozzátette: „Évtizedes együttműködés áll az EFA és a Néppárthoz köthető vezetők mögött. Fontos, hogy a politikai szervezetek szövetségesekre találjanak, és nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki, így a Néppárt csatlakozási szándékát örömmel fogadtuk, és a csatlakozási folyamat végén, teljes jogú tagokként gazdagíthatják politikai családunkat.”
A bejelentésre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel megszervezett konferencián került sor.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) az Európai Parlamentben a Zöldekkel közösen alkot frakciót. A magát környezetvédőként, illetve az ország nélküli nemzetek valamint a hátrányos helyzetű kisebbségek képviselőjeként definiáló parlamenti csoportnak 50 tagja van 17 uniós tagországból. Magyarországról Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért) és Meszerics Tamás (Lehet Más a Politika) a EP-frakció tagjai - igaz, mindketten a Zöldekhez tartoznak. Az EFA-nak minszössze 7 EP-képviselője van. A frakciónak a 2007-ben függetlenként EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László is tagja volt a 2008-2009. közti periódusban, miután meghiúsult az EPP-hez való csatlakozási kísérlete. Akkoriban a frakció erősebb részének számító Zöldek vezetője Daniel Cohn-Bendit volt.
Az EMNP korábban többször is jelezte, hogy az Európai Néppárthoz (EPP) kíván csatlakozni, tagfelvételi kérelmüket 2012-ben hivatalosan is jelezték az európai pártcsaládnak. (közlemény, hírszerk.) Lehet Más a Politika
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje és Eva Bidania Ibargutxi, az Európai Szabad Szövetség politikai tanácsadója sajtótájékoztatón jelentették be: a Néppárt kérvényezte felvételét az EFA szervezetébe.
„Idén először a Néppárt államelnökjelöltet is állított. Ez is azt jelzi, hogy politikai értelemben is „nagykorúvá” váltunk, így ideje volt, hogy felvételünket kérjük az Európai Szabad Szövetségbe. Az Európai Parlamentben már hosszú ideje együtt dolgozunk, ismerjük egymást és szövetségesekre leltünk egymás személyében” – jelentette ki Szilágyi Zsolt.
Eva Bidania Ibargutxi hozzátette: „Évtizedes együttműködés áll az EFA és a Néppárthoz köthető vezetők mögött. Fontos, hogy a politikai szervezetek szövetségesekre találjanak, és nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki, így a Néppárt csatlakozási szándékát örömmel fogadtuk, és a csatlakozási folyamat végén, teljes jogú tagokként gazdagíthatják politikai családunkat.”
A bejelentésre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel megszervezett konferencián került sor.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) az Európai Parlamentben a Zöldekkel közösen alkot frakciót. A magát környezetvédőként, illetve az ország nélküli nemzetek valamint a hátrányos helyzetű kisebbségek képviselőjeként definiáló parlamenti csoportnak 50 tagja van 17 uniós tagországból. Magyarországról Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért) és Meszerics Tamás (Lehet Más a Politika) a EP-frakció tagjai - igaz, mindketten a Zöldekhez tartoznak. Az EFA-nak minszössze 7 EP-képviselője van. A frakciónak a 2007-ben függetlenként EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László is tagja volt a 2008-2009. közti periódusban, miután meghiúsult az EPP-hez való csatlakozási kísérlete. Akkoriban a frakció erősebb részének számító Zöldek vezetője Daniel Cohn-Bendit volt.
Az EMNP korábban többször is jelezte, hogy az Európai Néppárthoz (EPP) kíván csatlakozni, tagfelvételi kérelmüket 2012-ben hivatalosan is jelezték az európai pártcsaládnak. (közlemény, hírszerk.) Lehet Más a Politika
2015. november 9.
Tárgyalás Csíkmindszenten
Hatalmas terem… ez nem is terem. Ezt Csíkmindszenten kimondottan az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete számára építették. Három-három derék oszlop kétoldalt, és ami odafenn, 28 méter magasban, az maga a csúcsíves remeklés. Hány lakodalom volt benne! Most nemzetközi bíróság… Makovecz Imrével állunk az egyik nyitott ajtóban. Annyit mond csak: szép munka, azzal két csuklóját hátra hajtja fenntartva, a tetőzet felé.
Hogyan kerül Bordosról Csíkmindszentre, a bírói szék mellé, Üdő Márton mellé Rebi néni? Ketten háromszázötven esztendősek. Most vezetik be a vádlottat. Bundasapkás székelyek vezetik, két keze bilincsben, öltöny rajta meg nyakkendő. Meg mosoly.
Makoveczcel leülünk az oldalsó padra. Két gyerek főtt kukoricát eszik. A közönség áll székelyekből, harisnyásak, aztán ott van ingujjban Cohn Bendit az Európai Parlamentből. Sok úr Európából. Sokan rágógumiznak. A rettenetes nagy építményben ropog a tűz…
A vádlott Soros György leül az első padra. Nevetgél. A csíkszentgyörgyi harangozóval cseveg valamit, de az nem válaszol.
– Én vagyok a bíró, Üdő Márton. Maga a vádlott. Maga akkor szólal, amikor kérdezem. S igazat szól. Met ha nem, kivetem innét. Ignác, te ülj el onnét. Megadom a szót Rebinek.
– Viselkedjék tisztességesen! Maga mián gyűlt ide ennyi ember Alcsíkból, pedig dologidő vagyon. Aztán abban a maga jövendő Európájában, amit ázsiai emberek tákolnak reánk, maga úgy viselkedik, ahogy akar. Hun a turbánja?
Soros György szürke zakójából eléveszi a turbánt, felteszi a fejére.
– Úgy, no – mondja a történelemmel egyidős Rebi néne. – Maga végezze a dolgát immár, Márton.
– A havasról ereszkedék bé azon, mikor fut a kántor, hogy maga itt van. Ez a tegnap este volt. Bévetették a csűrbe, szalmára, pokrócra – ezt már nekünk s felénk mondta, mintegy elszámolásként, hogy itt né…
– No, maga hogy merte kupa törökbúzával kecsegtetni az ázsiai népséget, hogy jönnének bé, ide s tova, ott né, mindenüvé? Itt mink napszámosokot nem fogadunk. Nem es kérdezgettek erősen, hogy igen-e. Ezt a rettenetes nagy épületet is kalákában húztuk fel. Makovecz Imre mérnek úr Székelycsíkszentbudapestről megmondhassa. Ott üldögél.
Soros György felegyenesedik, álltából integet derűsen Imrének. Imre fél kiflivel kínál engem. Ma még nem ettünk.
– Maga, Soros, cocókáztatja a dollárjaival, fizeti az útiköltséget nekik, aztán mi vessünk nekik ágyat. Maga afgán? Maradjon csak állva! Béhívni őköt könnyű, de ki vet nekik ingyen ágyat, annyi milliónak? S vacsorát.
Cohn Bendit kidugott egy üveg Igazi Csíki Sört, azt issza, üvegből… Megnyílik a hatalmas ajtó, óvónő tereli be a csoportját, aranyoskák. Karéjban megállnak a bírói pulpitus előtt, énekelik, hogy elvesztettem zsebkendőmet… A nép tapsol. Soros György áll összekulcsolt kézzel.
Azon gondolkodom, mikor lesz busz hazafelé. Makovecz azt mondta, most még egyszer eljön Kovásznáig, onnan fölugrik Kommandóra.
– Mert belészerettem abba a világba. Írtam is neked cikket onnan a Nyugati Magyarsághoz.
– Mért állok én maguk előtt, bíróság előtt? – heherészik Soros György, a milliárdos.
– Azért, mert maga gonosz, aztán Brüsszel lakossága idevetette magát, mint egy mocskos rongyot, lássuk mi itt, Csíkmindszenten, mire ítéljük. Azt mondta a brüsszeli bíró, hogy ő ilyen alakkal nem bíbelődik – így Üdő Márton, Al- és Felcsík legöregebb embere.
Az óvodások kaptak az óriási csempekályha mellett egy-egy cső főtt törökbúzát, azzal kilibegtek. A nép ellegetett. Mintha más dolguk nem lett volna.
– Mi magát egy darabig etetjük, van munka elég az erdőlésnél. Kap condrát, harisnyát, jó sapkát. Itt a prémondánál a dollár nem számít. Kap szombatonként lejt.
A vénség hangja háromszor is visszhangzott az óriási csarnokban. A falu lakossága is elférne tán benne. S né, ott a hátsó sarokban ott üldögél a vonós zenekar. Bál lesz a bíróság dolga végeztével.
Kukoricaillat. Egy asszonyka szoptat, körülötte nevetgélő fiatalok, nézik a babát. Makovecz odavisz, megsimogatja egy ujjal a baba halántékát. Üdő Márton most nagyot üt az asztalra.
– Maga szedje össze magát, s ne bőgjön, mint a taknyos gyermek! Dologidő van. Aztán majd meglássuk, mire megyünk magával. Met maga nélkül itt mi elvoltunk, elég bajunk van Bukuresttel maga nélkül is.
Most Rebi néne meghúzza álla alatt a kendőt, azzal leszáll a bíró Üdő Márton bá mellől, és kimegyen a nagy ajtón. Üdő Márton ül, Soros György, a vádlott áll, a pici kisgyermek szopik…A közönség figyel, nem oszlik szerte…
Mikor fölébredtem, még tartott a tárgyalás…
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Hatalmas terem… ez nem is terem. Ezt Csíkmindszenten kimondottan az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete számára építették. Három-három derék oszlop kétoldalt, és ami odafenn, 28 méter magasban, az maga a csúcsíves remeklés. Hány lakodalom volt benne! Most nemzetközi bíróság… Makovecz Imrével állunk az egyik nyitott ajtóban. Annyit mond csak: szép munka, azzal két csuklóját hátra hajtja fenntartva, a tetőzet felé.
Hogyan kerül Bordosról Csíkmindszentre, a bírói szék mellé, Üdő Márton mellé Rebi néni? Ketten háromszázötven esztendősek. Most vezetik be a vádlottat. Bundasapkás székelyek vezetik, két keze bilincsben, öltöny rajta meg nyakkendő. Meg mosoly.
Makoveczcel leülünk az oldalsó padra. Két gyerek főtt kukoricát eszik. A közönség áll székelyekből, harisnyásak, aztán ott van ingujjban Cohn Bendit az Európai Parlamentből. Sok úr Európából. Sokan rágógumiznak. A rettenetes nagy építményben ropog a tűz…
A vádlott Soros György leül az első padra. Nevetgél. A csíkszentgyörgyi harangozóval cseveg valamit, de az nem válaszol.
– Én vagyok a bíró, Üdő Márton. Maga a vádlott. Maga akkor szólal, amikor kérdezem. S igazat szól. Met ha nem, kivetem innét. Ignác, te ülj el onnét. Megadom a szót Rebinek.
– Viselkedjék tisztességesen! Maga mián gyűlt ide ennyi ember Alcsíkból, pedig dologidő vagyon. Aztán abban a maga jövendő Európájában, amit ázsiai emberek tákolnak reánk, maga úgy viselkedik, ahogy akar. Hun a turbánja?
Soros György szürke zakójából eléveszi a turbánt, felteszi a fejére.
– Úgy, no – mondja a történelemmel egyidős Rebi néne. – Maga végezze a dolgát immár, Márton.
– A havasról ereszkedék bé azon, mikor fut a kántor, hogy maga itt van. Ez a tegnap este volt. Bévetették a csűrbe, szalmára, pokrócra – ezt már nekünk s felénk mondta, mintegy elszámolásként, hogy itt né…
– No, maga hogy merte kupa törökbúzával kecsegtetni az ázsiai népséget, hogy jönnének bé, ide s tova, ott né, mindenüvé? Itt mink napszámosokot nem fogadunk. Nem es kérdezgettek erősen, hogy igen-e. Ezt a rettenetes nagy épületet is kalákában húztuk fel. Makovecz Imre mérnek úr Székelycsíkszentbudapestről megmondhassa. Ott üldögél.
Soros György felegyenesedik, álltából integet derűsen Imrének. Imre fél kiflivel kínál engem. Ma még nem ettünk.
– Maga, Soros, cocókáztatja a dollárjaival, fizeti az útiköltséget nekik, aztán mi vessünk nekik ágyat. Maga afgán? Maradjon csak állva! Béhívni őköt könnyű, de ki vet nekik ingyen ágyat, annyi milliónak? S vacsorát.
Cohn Bendit kidugott egy üveg Igazi Csíki Sört, azt issza, üvegből… Megnyílik a hatalmas ajtó, óvónő tereli be a csoportját, aranyoskák. Karéjban megállnak a bírói pulpitus előtt, énekelik, hogy elvesztettem zsebkendőmet… A nép tapsol. Soros György áll összekulcsolt kézzel.
Azon gondolkodom, mikor lesz busz hazafelé. Makovecz azt mondta, most még egyszer eljön Kovásznáig, onnan fölugrik Kommandóra.
– Mert belészerettem abba a világba. Írtam is neked cikket onnan a Nyugati Magyarsághoz.
– Mért állok én maguk előtt, bíróság előtt? – heherészik Soros György, a milliárdos.
– Azért, mert maga gonosz, aztán Brüsszel lakossága idevetette magát, mint egy mocskos rongyot, lássuk mi itt, Csíkmindszenten, mire ítéljük. Azt mondta a brüsszeli bíró, hogy ő ilyen alakkal nem bíbelődik – így Üdő Márton, Al- és Felcsík legöregebb embere.
Az óvodások kaptak az óriási csempekályha mellett egy-egy cső főtt törökbúzát, azzal kilibegtek. A nép ellegetett. Mintha más dolguk nem lett volna.
– Mi magát egy darabig etetjük, van munka elég az erdőlésnél. Kap condrát, harisnyát, jó sapkát. Itt a prémondánál a dollár nem számít. Kap szombatonként lejt.
A vénség hangja háromszor is visszhangzott az óriási csarnokban. A falu lakossága is elférne tán benne. S né, ott a hátsó sarokban ott üldögél a vonós zenekar. Bál lesz a bíróság dolga végeztével.
Kukoricaillat. Egy asszonyka szoptat, körülötte nevetgélő fiatalok, nézik a babát. Makovecz odavisz, megsimogatja egy ujjal a baba halántékát. Üdő Márton most nagyot üt az asztalra.
– Maga szedje össze magát, s ne bőgjön, mint a taknyos gyermek! Dologidő van. Aztán majd meglássuk, mire megyünk magával. Met maga nélkül itt mi elvoltunk, elég bajunk van Bukuresttel maga nélkül is.
Most Rebi néne meghúzza álla alatt a kendőt, azzal leszáll a bíró Üdő Márton bá mellől, és kimegyen a nagy ajtón. Üdő Márton ül, Soros György, a vádlott áll, a pici kisgyermek szopik…A közönség figyel, nem oszlik szerte…
Mikor fölébredtem, még tartott a tárgyalás…
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely