Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. július 3.
A kitartóan zuhogó eső ellenére körülbelül kétezren gyűltek össze július 1-jén, szombaton a déli órákban a csíksomlyói Nyeregben, ahol az Ezer Székely Leány Napja nevű hagyományápoló rendezvény keretében autonómiafórumra került sor. Az Ezer Székely Leány Napját bevezető ünnepi szentmise végén a papság – élen Oláh Dénes kolozsvári plébánossal – megáldotta a nagy számban kiosztott, és a résztvevők által magasra emelt történelmi székely zászlókat. Az RMDSZ Csík Területi Tanácsa által szervezett rendezvényen jelen volt a Székely Nemzeti Tanács néhány tisztségviselője is. Az RMDSZ csíkmadarasi szervezetének elnöke, Ördög Imre nyugalmazott történelemtanár hangsúlyozta: az önrendelkezés, a területi autonómia történelmi jussunk, amely évszázadokon át létezett, és amelyhez ragaszkodunk. Felszólalt dr. Csapó I. József, az SZNT elnöke is, kifejtette, a Székely Nemzeti Tanács szerint azon kell lenni, hogy a székelyek lakta területek egy egységes gazdasági régiót alkossanak. Ráduly Róbert, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke méltatta az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt, hangsúlyozta, hogy a rohamosan fogyó székely nemzet fennmaradását csakis az összetartó család és a gyerekek számának gyarapodása szolgálhatja. Ráduly örömmel nyugtázta a sok székely zászló, és nem utolsósorban a nagy számban megjelent székely ruhás résztvevő jelenlétét – ő maga is székely népviseletben állt a mikrofon előtt. Meg kell mutatnunk a világnak sajátosságainkat, egységünk jelképeit – húzta alá a szónok. Területi autonómia nélkül azonban nincs teljes díszbe öltöztetve a lelkünk – foglalta metaforába mondandóját Ráduly. /Jubilált az Ezer Székely Leány Napja. Autonómiafórum a csíksomlyói Nyeregben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./ Esőkabátok, bokáig érő sártenger, valamint a Csíksomlyón szokásossá vált, rockoperát megelőző jókedv töltötte be a Hármashalom oltár előtti teret július 1-jén, a Koltay-Kormorán: Napba öltözött leányának ősbemutatóján. „Mi egy magáncég vagyunk, nem magyar televíziós társaság, hiszen azok közül egy sem volt hajlandó felvételt készíteni, netán sugározni az előadást” – mondta a stábvezető. Tapsvihar, hujjogtatás a közönség részéről, és köszönetképpen két hatalmas, égre vetített kereszt a technikusok részéről – így ért véget a Napba öltözött leány csíksomlyói ősbemutatója. A misztériumjáték a székelyek szentjének, Babba Máriának állít emléket. Mária nem más, mint Boldogasszony anyánk. A mű egy egyszerű, de szépséges és erényes székely leány felmagasztosulásáról szól, és helyet kap benne a csíksomlyói búcsú eredettörténete. /Barabás Márti: Esőköpenyes Napleány. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./
2006. július 6.
Nagykárolyban az Idősek Otthonának mintegy 170 bentlakója van, akikről mindössze 4 asszisztens és 17 betegápoló gondoskodik, három váltásban. Az Idősek Otthonát januárban vette át a Szatmár Megyei Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Igazgatóság a helyi önkormányzattól. Az otthon alkalmazottai csak június 6-án kapták kézbe munkaszerződésüket, aláírásra. /Ráduly Andrea: Emberhiány és adminisztrációs problémák. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 6./
2006. július 14.
A tudomány az egyik legfontosabb része a kultúrának – vallja Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki július 16-án tölti be 75. életévét. Előadásai nemcsak fizikáról szólnak: a matematikától és a filozófiától a költészetig, Bolyai Jánostól Babits Mihályig és József Attiláig mindenről esik szó bennük. Toró Tibor a kultúra egységét vallja. Foglalkoztatja József Attila transznegatívum-elmélete is. Életpályáját az iskolával való kapcsolata határozta meg. Édesanyja Énlakán volt tanítónő. Székelyudvarhelyen volt egy híres matematika-fizika tanára, Mátéffy Béla, aki csillagászt akart faragni belőle. Amikor befejezte az egyetemet Temesváron Toró Tibor, Marx György volt a neutrinó-fizika egyik kezdeményezője, az általa szerkesztett Fizikai Szemlében közölt cikkekből ismerte meg a neutrinót. Amikor ezzel kezdett foglalkozni, három könyv jelent meg a világon a neutrinóról. A negyediket ő írta „A neutrinó és a szerepe a fizikában, a csillagászatban és a kozmológiában” címmel. Öröm számára, hogy részt vehetett egy tudományág létrejöttében. A professzor jelenleg a tanárok posztgraduális továbbképzését célzó, csíkszeredai Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke, a fizikai témájú előadások szervezésével már tíz éve foglalkozik. Bolyai János megfogalmazta a fizika geometrizálásának a gondolatát, Einstein előtt szinte nyolcvan évvel. Erről a témáról Toró Tibor monográfiát ír. /Pataki Zoltán: A részecske vonzásában. Beszélgetés a 75 éves Toró Tibor professzorral. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./
2006. július 21.
Lemondott Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/, Gheorghe Fulga a Külföldi Hírszerző Szolgálat /SIE/ és a Virgil Ardelean, a Belügyminisztérium hírszerzési szolgálatának elnöke, lemondásuk Omar Hayssam eltűnésének következménye, jelentette be július 20-án Adriana Saftoiu elnöki szóvivő azután, hogy Traian Basescu államfő összehívta a titkosszolgálatok vezetőit annak tisztázására, mi történt Hayssam szabadlábra helyezése után. A szíriai üzletembert terrorizmussal vádolják, ő az Irakban tavaly elrabolt újságírók ügyének fő gyanúsítottja. Amikor egészségügyi okok miatt szabadlábra helyezték, egyik szolgálat sem folytatta a megfigyelését. A három vezető lemondását elfogadta az elnök. Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő szerint Timoftéék lemondásának már nagyon rég meg kellett volna történnie. „Traian Basescuban már régóta halmozódott az elégedetlenség a három titkosszolgálati vezetővel szemben, gesztusuk szinte bizonyosan az államfő nyomására született. Egyikük sem olyan, hogy önszántából megváljon a tisztségétől” – nyilatkozta a politikus, aki szerint Omar Hayssam eltűnése csupán ürügy volt Basescu számára, hogy megváljon tőlük. Kelemen Hunor úgy véli: a titkosszolgálatok élén legalább 4-5 hónapig tartó „ideiglenességi állapot” várható, mert Timofte, Fulga és Ardelean helyettesei már Basescu emberei. „Ezért az államfő várhatóan nem siet majd az új vezetők kinevezésével” – mondta Kelemen. A titkosszolgálatok vezetőit az elnök javaslatára a parlament nevezi ki. A lemondott három titkosszolgálati vezető még Ion Iliescu korábbi elnöktől kapta megbízatását. /Cseke Péter Tamás, Isán István Csongor: Földrengés a hírszerzésnél. Lemondott a három legnagyobb titkosszolgálat vezetője. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./ A titkosszolgálatok vezetőinek lemondásával Románia eljutott a teljes káosz közvetlen közelébe. Az államelnöki hivatal közlése annyit elárul, hogy a hármak lemondását maga az államfő kérte. Az elnök most már eléggé konszolidáltnak érezhette hatalmát ahhoz, hogy lefejezze azokat a titkosszolgálatokat, amelyekkel hatalomra jutása után lepaktált, írta Salamon Márton László, a lap főmunkatársa. /Salamon Márton László: Hármat egy csapásra. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2006. július 25.
Őszig vezető nélkül maradnak a legfontosabb hazai titkosszolgálatok. Traian Basescu államfő ugyanis mindaddig nem nevez ki új igazgatót a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére, amíg a parlament el nem fogadja a nemzetbiztonsági tervezetet. Az államfő szívesebben látja a SRI és a SIE élén az általa kinevezett helyetteseket, semmint egy liberális jelöltet nevezzen ki az egyik intézmény élére. A jelenlegi helyzetben a két legfontosabb szolgálatot a helyettesek – a SRI-t Mihai Florian Coldea, a SIE-t Silviu Predoiu – vezetik. Radu Timofte, az SRI) volt igazgatója, július 24-én több mint kétórás beszámolót tartott a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság előtt. Meghallgatása után Radu Timofte elmondta, érzése szerint sikerült meggyőznie a bizottságot arról, hogy az ügyben a SRI a törvényeknek megfelelően járt el. Ezt kisebb fenntartásokkal a meghallgatást kezdeményező Verestóy Attila RMDSZ-szenátor is megerősítette. Verestóy a SRI teljes mértékű vétlenségét csak akkor tudná megerősíteni, ha a birtokában lennének azok az adatok, amelyekre a létrehozandó vizsgálóbizottság fényt deríthet. /Szőcs Levente: Sztrájkba lépett Basescu Hayssam szökése nyomán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./
2006. július 28.
Tisztségében kell maradnia Radu Timofte és Gheorghe Fulga titkosszolgálati vezetőknek, akik a múlt héten mondtak le a Belügyminisztérium hírszerzési szolgálatának igazgatójával együtt – határozta el a parlament állandó bizottsága (ÁB). A parlament szakbizottsága azzal indokolta döntését, hogy a törvényes előírások szerint lemondásuk csak akkor válhat érvényessé, ha a parlament két háza együttes ülésen fogadja el azokat. Mivel véget ért már a parlamenti ülésszak a nyári vakáció miatt, leghamarabb csak az augusztus végére tervezett rendkívüli parlamenti ülésen vitathatják meg a honatyák a két titkosszolgálati vezető sorsát. Azonban az elnöki hivatal közleményéből kiderült, Traian Basescu elnöknek esze ágában sincs felülvizsgálni a Legfelső Védelmi Tanács /LVT/ döntését, és nem fog a két vezető helyére új igazgatókat javasolni. A Traian Basescu által elnökölt LVT/ tanács kidolgozott egy nemzetbiztonsági törvénycsomag-tervezetet. Ez a tervezet túlzott hatáskörökkel ruházná fel a titkos-szolgálatokat, emiatt pedig „rendőrállammá” válhat Románia. Ennek ellensúlyozására a miniszterelnök a nemzetbiztonságot szabályozó, saját törvénytervezettel állt elő. Eszerint a titkosszolgálatokat főleg a kormány és a parlament hatáskörébe rendelnék, ellentétben az LVT tervezetével, amely az elnöki hivatalt ruházná fel a titkosszolgálatok ellenőrzésének feladatával. Korábban az Egyesült Államok többször bírálta Romániát amiatt, hogy túl sok titkosszolgálatot – kilencet – működtet. /B. T.: Eldurvult a parlament és Basescu közötti háború. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./
2006. augusztus 2.
Nincs szükség többé a parlament összehívására Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója távozásának elfogadásához, közölte Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke, miután kézhez kapta Timofte lemondását. Korábban Timofte nem fogalmazott meg írásos lemondást, csupán levélben kérte felmentését tisztsége alól. Időközben a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság kihallgatta a terrorizmussal vádolt Omar Hayssam eltűnése ügyében Gheorghe Fulgát, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóját is. A SIE vezetője elmondta: már 2005-től távozni készül a hivatal éléről, „az egyik politikai párt nyomására”. /Gheorghe Fulgát is kihallgatták Hayssam-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./
2006. augusztus 2.
A tiszta tollak mozgalom tisztázni kívánja, kik azok a mértékadó tollforgatók, akik a Ceauescu-rezsimben együttműködtek a Szekuritátéval. Cazimir Ionescu, az Átvilágító Bizottság szóvivője elmondta, hatszázezernél több iratcsomót kell megvizsgálniuk, ebből négyszázezer politikusét, s kétszázezer egyéni kérelmet. A munka volumene oly nagy – jelentette ki a szóvivő -, hogy az igényeknek öt-hat év alatt tehetnek csak eleget. Dacára annak, hogy 93 kutatóval bővült a státusuk, a krónikus irodahiány miatt alkalmazásuk kérdéses. A tiszta tollak akciót kezdeményező Victor Roncea és a Ziua lap sem erkölcsi, sem emberi biztosítékot nem nyújt arra, hogy ötletük mögött nem áll valamiféle manipuláció. Mircea Dinescu szerint a politikusok iratcsomóinak kutatását akarják ezzel lassítani. Victor Ronceának, a tiszta tollak élharcosának magyarellenes, rasszista cikkei ellen a MÚRE alig egy hónapja erélyesen tiltakozott. Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt nyilatkozta, hogy jelenleg minden szerkesztőségben legalább egy-két, ha nem több fedett titkosszolgálati ügynök dolgozik. /Simó Erzsébet: Lássuk az igazságot! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./
2006. augusztus 2.
Összefogásról szóltak az 1849. augusztus 1-jei nyergestetői csatára emlékező ünnepi beszédek. Azonban nem tudtak megegyezni a csíkkozmási önkormányzat és a kászonaltíziek táncjátékának megvalósítói. Emiatt kettős helyszínű megemlékezés volt. A nyergestetői megemlékezés hagyományosan zajlott. A csíkkozmási fiatalokból álló Bojzás táncegyüttes nyitotta a műsort. A szabadságharc egyik utolsó mozzanatára, a nyergestetői csatára emlékezőket elsőként Bodó Dávid, Csíkkozmás község polgármestere köszöntötte, majd Ráduly Róbert Kálmán, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke mondott beszédet. Kifejtette, a székely közösségek választott vezetői a szeptember 23-án tartandó összejövetelen közlemény formájában is elkötelezik magukat a területi autonómia mellett. A kászonaltíziak külön tartották emlékezésüket. /Antal Ildikó: A Nyerges két lába – kettős megemlékezés. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./
2006. augusztus 3.
A Tariceanu-kabinet mindaddig vár a nemzetbiztonsági törvények elfogadásával, amíg a civil szervezetek benyújtják módosító indítványaikat a kormány által kidolgozott kerettörvény-tervezethez, és a minisztériumok is megteszik javaslataikat, jelentette be Oana Marinescu szóvivő, válaszképpen az államfő sürgetésére. Traian Basescu államfő korábban kijelentette, nem nevezi ki a titkosszolgálatok lemondott vezetőinek utódait, amíg a parlament el nem fogadja az új nemzetbiztonsági törvényeket. A kormány már múlt heti ülésén megvitatta a miniszterelnök két bizalmasa – Radu Stroe kormányfőtitkár és Marius Oprea történész – által készített nemzetbiztonsági kerettörvény-tervezetet. A Tariceanu-féle jogszabály egyik legfontosabb újdonsága az, hogy két titkosszolgálatot – a Kormányőrséget (SPP) és a Különleges Távközlési Szolgálatot (STS) – a kabinet hatáskörébe utal. Eszerint a SPP és a STS vezetője a belügyminisztériumi, illetve a távközlési tárca egy-egy államtitkára lenne, akiket a miniszterelnök nevez ki. A jelenlegi törvények értelmében e két titkosszolgálat igazgatójára az államfő tesz javaslatot. A kormány változata emellett azt is előírja, hogy a SPP és a STS többé nem végezhet telefonlehallgatásokat sem. E tervezetet a kormányfő már május végén elküldte minisztereinek véleményezésre, kilenc tárcavezetőtől még nem kapott választ. Köztük Nagy Zsolt távközlési minisztertől sem, aki elmondta: június 24-ig kellett volna megtennie javaslatait a dokumentummal kapcsolatosan, de ezt végül nem tette meg. A tervezetet ugyanis elfogadhatónak tekinti. Traian Basescu államfő áprilisban öt jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett elő és bocsátott közvitára az elnöki hivatal internetes honlapján, ezekből Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök csak négyet vett át: a SRI, illetve a SIE működését szabályozó törvényt, a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó tervezetet, illetve a titkosszolgálati alkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabályt. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) májusi ülésén Basescu és Tariceanu bejelentették, hogy a kormány hamarosan elfogadja és a parlament elé terjeszti a jogszabálycsomagot, a tervezetek azonban eddig még csak nem is szerepeltek a kabinet üléseinek napirendi pontjai között. A Basescu-féle tervezeteket a liberálisok ugyanis elfogadhatatlannak tartották. Érvelésük szerint e jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a titkosszolgálatokat rendkívüli állapotok esetén. Az elnök törvényjavaslatait a civil szervezetek is sokszor bírálták. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a tervezetek több előírása is sérti az emberi jogokat. Az elnöki hivatal által javasolt nemzetbiztonsági törvénycsomag rendelkezései szerint akár bíróság elé is kerülhet az az RMDSZ-es politikus, aki Románia területi-közigazgatási rendszerének módosítását javasolja, új régiók létrehozását szorgalmazza. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának tagja korábban elmondta: így is értelmezhető a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó törvénytervezet egyik passzusa, miszerint: a nemzetbiztonságot veszélyezteti az összes olyan „szeparatista” törekvés, amely az ország területi egységét és feloszthatatlanságát érinti. /Cseke Péter Tamás: A kormány csak alapos elemzés után fogadja el a nemzetbiztonsági jogszabályokat. A kormány megnyirbálta Basescu törvényeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./
2006. augusztus 3.
Az ellenzéki pártok egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtek a soraikba esetleg bekerülő titkosszolgálati igazgatókkal kapcsolatban. Lucian Bolcas, a Nagy-Románia Párt ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy amennyiben Radu Timofte be kíván lépni, a párt vezetősége alaposan elemezni fogja az esetet. Cristian Diaconescu szenátor, a szociáldemokraták szóvivője, azt nyilatkozta, nem tárgyaltak Radu Timofte és Gheorghe Fulga bátorításáról a pártjukhoz való csatlakozásuk érdekében. Radu Timofte a szociáldemokraták részéről már töltött be tisztségeket: volt szenátor, védelmi bizottsági elnök és a SIE-t ellenőrző bizottság alelnöke. Gheorghe Fulga brassói szociáldemokrata képviselőként és Ion Iliescu elnöksége idején belpolitikai tanácsadóként szerepelt. /Timofte és Fulga az ellenzék várószobáiban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
2006. augusztus 3.
Törvényellenesnek tartja Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leköszönt igazgatója a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) július 24-i döntését, amely elrendelte a politikusdossziék nemzetbiztonsági okokból történt titkosításának feloldását. Szerinte a döntés nem a CSAT, hanem a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ vegyes bizottságának hatáskörébe tartozik. Cristian Parvulescu politikai elemző, a Pro Demokrácia Egyesület elnöke úgy véli, hogy Timofte tulajdonképpen Traian Basescura utalt, és azt sejteti a nyilvánossággal, hogy az államfői hivatal totalitárius módon az állami intézmények, valamint a titkosszolgálatok fölé kerekedett. Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság tagja korábban elmondta, ő sem ért egyet az államfő politikusi dossziék titkosításának feloldását célzó utasításával. A politikus szerint ezután is maradnak titkosított dossziék a SRI leltárában. Különben a SRI igazgatói tisztségét 1997 és 2000 között betöltő Costin Georgescu is kételkedik abban, hogy a „megaátvilágítás” során szenzációs felfedezésekre bukkanna a CNSAS. Georgescu volt SRI-vezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikum mindig is megpróbálta befolyása alá vonni a titkosszolgálatot. Egyben elutasította azt az ellenzéki javaslatot, amely egybeolvasztaná a SRI-t a Külügyi Hírszerzéssel. – Radu Timofte, a SRI leköszönt elnöke megerősítette a központi sajtóban megjelent híreket, miszerint a titkosszolgálatok 1989 után is beszerveztek újságírókat. Habár Emil Constantinescu volt államfő hangsúlyozta: mandátuma idején ezt megtiltotta a SRI-nek, Timofte beismerte, a titkosszolgálatok nem szüntették be az újságírók behálózását. /Barta Zoltán: Blöff a politikusok átvilágítása? = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./
2006. augusztus 3.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a nyergestetői ünnepségen bejelentette, hogy augusztus 27-én, a magyar polgármesterek találkozóján az RMDSZ-vezetőség hivatalosan is elkötelezi magát Székelyföld területi autonómiája mellett. A rendszerváltás óta eltelt évek kudarcsorozatként is felfoghatók. Nincs székelyföldi területi autonómia, nincsenek a romániai magyarság túlélését és megmaradását, fejlődését garantáló gazdasági régiók, nincs önálló, államilag finanszírozott magyar egyetem, a román koalíciós partnerek még a megszelídített kisebbségi törvénytervezetet sem hajlandóak elfogadni. Az anyaország a nemzetközi politikai életben nem vállalja fel a határon túli magyarság képviseletét, mi több, a magyar-magyar kapcsolatrendszert is szétverve, a kétoldalú megbeszélések szintjére sorvasztja a határon túli magyarsággal az érintkezést, állapította meg Sylvester Lajos. A hazai magyarság képviseletére igényt tartó csoportosulásokban széthúzás, egymás kölcsönös lejáratása folyik. Az RMDSZ-vezetés ebben a helyzetben, most jól érzékeli a veszélyt. Az autonómiakövetelés markáns megfogalmazása és kormányzatiakon kívüli eszközök harcba állítása nélkül nincs remény az előrehaladásra. Tudatosítani kell: az autonómiát csak minden magyar összefogásával lehet megteremteni. /Sylvester Lajos: Nyereg és kötőfék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./
2006. augusztus 5.
Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ leköszönt igazgatója közölte a törvényhozókkal, hogy a Legfelső Védelmi Tanács vétett, amikor a titkosított dossziéknak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz juttatásáról döntött. Merthogy ilyen döntés csak a hírszerzők a beleegyezésével történhet. Egyelőre még az 1990-es marosvásárhelyi események, a berevoiesti titkosszolgálati anyagok égetése és a bányászjárások sem tisztázódtak teljes mértékben. Az SRI bejelentette, hogy a szerkesztőségekbe küldött titkos ügynököket. Az egymással rivalizáló médiabirodalmak majd maguktól tépik szét egymást. Az egykori, de múltját rég bevallott kollaboráns, Sorin Rosca Stanescu által irányított Ziua napilap berkeiből indított tisztogatási akció során máris közismert nevek kerültek terítékre, mint a konkurens médiában állandó műsorvezetőként szereplő Cornel Nistorescué vagy Emil Hurezeanué. Elképzelhető, hogy maga a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság sem mentes a titkos ügynököktől. /Németh Júlia: Titokbiztosítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./
2006. augusztus 7.
Augusztus 4-én kívül-belül felújítva adták át a csíkszeredai Nagy Imre Galériát. Az átadási ünnepséget Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal támogatták a képtár felújítását. Banner Zoltán művészettörténész a székely festőiskola meghatározásáról és annak fontosságáról tartott előadást. Pogány Gábor művészettörténész, aki egyben a festő első monográfusa is volt, Nagy Imre műveinek realisztikus és avantgárd jegyeire hívta fel a figyelmet. Végül Gazda József művészettörténész Epika és szakralitás Nagy Imre műveiben címmel tartott előadást. A Nagy Imre Galéria felújítási munkálatait még folytatni kell. /Horváth István: Megújult galéria. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./
2006. augusztus 8.
Már a kezdet kezdetén komoly vita volt az RMDSZ prominensei között abban a kérdésben, hogy nyíltan meghirdethető-e az erdélyi magyarság autonómiaigénye vagy sem. Domokos Géza a végsőkig küzdött a többszintű autonómia követelésének hivatalos programba foglalása ellen. A Nemzeti Liberális Párt akkori elnökével, Radu Cimpeanuval 1990. március 22-én, a vásárhelyi magyarellenes pogrom után aláírt nyilatkozat kifejezetten elutasította az autonómia követelését. Ebben a nyilatkozatban megjelenik a kétoldali szélsőségesek motívuma: a szöveg megfogalmazói a tragikus végkifejletű marosvásárhelyi eseményekért való felelősséget a magyar irredentizmus híveire és a szélsőséges román nacionalistákra hárították. Valójában akkor nemcsak a politikában, de még a magyar társadalomban sem volt érdemi irredentizmus. A nyilatkozat hitet tett Románia szuverenitása és területi integritása mellett és rögzítette, hogy a hivatalos nyelv a román, holott mi sem lett volna természetesebb, mint arra törekedni, hogy elismertessék hivatalos nyelvként a magyart is, finn mintára (Finnországban a 6%-os svéd kisebbség nyelve második hivatalos nyelv). Az aláíró Domokos Géza szerint az általa vezetett szervezetet támogató polgárok nem kívánják Erdély valamely részének autonómiáját sem. Mit kapott mindezért cserébe az RMDSZ? Egy utalást a decentralizáció szükségességére s az anyanyelvű oktatáshoz való jog általános elismerését. „A lib-lab (liberális – labanc) paktumok végigkísérik az RMDSZ történetét” – írta Borbély Zsolt Attila. „E paktumokat jellemzően az RMDSZ liberális/libertinus szárnya kötötte a Domokos Géza, majd Markó Béla által vezetett labancokkal.” /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 8./
2006. augusztus 14.
Az egyik országos román napilap nyilvánosságra hozta a politikusok szekus dossziéit tartalmazó úgynevezett “29-es listát”. A rajta szereplő parlamenti képviselők legtöbbjének üldözött dossziéja van, s csupán 10-nek van együttműködési dossziéja, azaz ők politikai rendőrségi tevékenységet folytattak. A feltételezett együttműködők listáján Mona Musca (PNL), Frunda György és Sógor Csaba (RMDSZ), Cristian Radulescu (PD), Liviu Campianu és Gheorghe Dragomir (PNL), Radu Terinte (konzervatív), Ion Mocioaica (SZDP) és Constantin Mocanescu (volt nagy-romániás) mellett egy Hunyad megyei honatya neve is szerepel: Firczák György, a rutén kisebbség parlamenti képviselője, s az egyik Hunyad megyei forradalmár szervezet elnöke. A történész végzettségű Firczák György azt állítja, hogy a Securitate figyelte őt 1989 előtt, elsősorban Erdély történetéről szóló írásai miatt. /(CH. A.): Csiripelő Hunyad megyei képviselő? = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./
2006. augusztus 18.
Nem sikerült közös álláspontot kialakítania a magyar protestáns egyházfőknek és a római katolikus egyháznak a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemhez (BBTE) való csatlakozásának az ügyében. Augusztus 17-én Kolozsváron megtartott zárt körű megbeszélésükön a püspökök meghallgatták dr. Jakubinyi György római katolikus érsek tájékoztatását a kialakult helyzetről, majd ezek után a protestáns egyházak vezetői is sorra kifejtették véleményüket a kérdéssel kapcsolatban. „Jó hangulatú, testvéries találkozó volt, de nem jutottunk egyetértésre” – jelentette ki a tanácskozás után a sajtónak Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az egyházfő emlékeztetett, a Protestáns Teológiai Intézetet (PTI) a kilencvenes évek elejétől több alkalommal is felszólították, hogy csatlakozzon a BBTE-hez, de már a négy (római katolikus, görög katolikus, református és ortodox) teológiai kar létrehozásakor ellentétes nézetek érvényesültek. „Első pillanattól kezdve határozottan elzárkóztunk a teológia csatlakozásától, és ez most sincs másképpen. Ragaszkodunk az önállóságunkhoz, bár nagyon nehéz anyagi gondokkal szembesülünk, és a hívek nagy áldozatot hoznak az intézet fenntartása érdekében. Úgy érezzük azonban, hogy amikor a magyarság önálló anyanyelvű felsőoktatási intézményeiért harcolunk, akkor egyenesen szembe mennénk az üggyel, ha belépünk abba a BBTE-be, amely hamis multikulturalitás ürügyén tovább élteti Ceausescu művet, vagyis a Babes és a Bolyai egyetem erőszakos egyesítésének a jogalapján létrejött, a magyarságot diszkrimináló kolozsvári egyetemet” – vélekedett Tőkés László. Szabó Árpád unitárius püspök tájékoztatása szerint a protestáns egyházak vezetői tiszteletben tartják a római katolikus vezetők döntését. Dr. Jakubinyi György római katolikus érsek elzárkózott attól, hogy a megbeszélés után nyilatkozzon a sajtónak. A Gyulafehérvári Érsekség Sajtóirodájának közleménye szerint egyelőre csak kapcsolatfelvételről van szó a hittudományi főiskola és a BBTE között, és ezek után következne valójában az érdemi tárgyalás, amelynek célja olyan előnyök szerzése a főiskola részére, amely „létében és a képzettség minőségében” előrelépést jelentene. A dokumentumban hangsúlyozzák, hogy a főegyházmegyében a fontosabb intézkedések a Szentszék jóváhagyásával történnek. A közleményben leszögezik, hogy a csatlakozás csakis az egyház számára esedékes előnyök érdekében történhet: „Ez az egyetlen módja annak, hogy papjaink államilag is érvényes diplomát, kispapjaink ösztöndíjakat szerezhessenek, valamint különféle akkreditált posztgraduális képzésekben vehessenek részt.” Tőkés László emlékeztetett arra, hogy annak idején az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) határozottan ellenezte az alkotmány módosításának a megszavazását. Az egyházakat azzal nyerték meg, hogy a felekezeti oktatást egyenrangúvá teszik az állami és a magánoktatással. „Azt a szakaszt is megszavaztatták velünk, amely kimondja a nemzetállam létét. Tehát egyértelmű, hogy az autonómia ellen a felekezeti oktatás érdekében szavaztunk, de ennek ma még nyoma sincs” – mondotta a püspök. /Papp Annamária: Nincs egyetértés a katolikus főiskola ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./
2006. augusztus 25.
Mind a liberálisok, mind a szociáldemokraták álszentnek mondják Basescu államfőt. Ha más nem, megfigyelési dossziéja biztosan volt. Időközben két újabb közéleti személyiségről állítják, hogy együttműködtek a Szekuritátéval: az egyik Marian Oprisan, a Vrancea megyei tanács elnöke, és Radu Vasile volt parasztpárti miniszterelnök, jelenleg DP-szenátor. Radu Vasilét egykori kollegája, kormánya idején az Román Hírszerző Szolgálat vezetésével megbízott Costin Georgescu leplezte le. Elmondása szerint Vasile együttműködési nyilatkozatot írt alá a Szekuritátéval, erről pedig már 1999-ben tudtak. Cristian Parvulescu, a Pro Democratia elnöke is egyetért azzal: az átvilágító bizottság hozza nyilvánosságra valamennyi szekus tiszt nevét, hogy ítélkezzen felettük a közvélemény. Tizenhat év alatt csupán 131 név került a nyilvánosság elé a 13 ezerből, 1990 előtt ugyanis legalább ennyi tisztje volt a titkosrendőrségnek. Sorin Oprescu szociáldemokrata párti szenátor szerint Basescu államfő nagy méretű politikai leszámolást készít elő: a parlament lejáratásával „elnöki rezsimet” akar bevezetni. Az összes titkosszolgálati dosszié nyilvánosság elé tárására, az átvilágítást szabályozó törvények módosítására és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság minél függetlenebb működésére van szükség a továbbiakban, hogy kiderülhessen a kommunista hatalmat kiszolgáló titkosszolgálattal való együttműködők névsora – jelentette ki sajtótájékoztatóján Markó Béla RMDSZ-elnök. Markó szerint a nemzetbiztonsági törvénycsomagnak – amely a hírszerzési szervek működését is szabályozza – azt kell biztosítania, hogy a romániai titkosszolgálatok ne rendelkezhessenek aktív ügynökökkel a pártokban és a médiában. /Borbély Tamás: Kell lennie valahol Basescu-dossziénak is? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2006. augusztus 30.
Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2006. augusztus 31.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter, a Demokrata Párt alelnöke bemutatta a sajtónak azt a 300 oldalas dossziét, amelyet a Szekuritáté Iratait Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) kapott meg, s amelyet a következő napokban az internet útján is nyilvánosságra kíván hozni. A megfigyelési iratcsomó megfigyeléseket, besúgói jelentéseket és olyan nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek megírására annak idején a Szekuritáté kényszerítette. – Emil Constantinescu vagy pedig a jelenlegi titkosszolgálatok politikai rendőrségi akciót folytattak, amikor a Szekuritáté által róla készített iratcsomót 2000-ben titkosították – jelentette ki Berceanu. A miniszter védelmébe vette pártbeli kollégáját, Silvian Ionescut, aki 1989 előtt dolgozott 17 éven át a külföldi hírszerzésnek (DIE), s aki szerinte „nagyjából ugyanazt a munkát végezte”, mint azok a hírszerző tisztek, akik 1990-ben kerültek a külföldi hírszerzéshez, és így az elmúlt 17 évben a SIE-nek dolgoztak. /Radu Berceanu bemutatta a CNSAS-tól megkapott dossziéját. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./ Constantinescu cáfolta, hogy ő javasolta volna a titkosítást, és politikai rendőrségként használta volna a titkosszolgálatokat. Nyomatékosította: az ő elnöki mandátuma alatt egyetlen dossziét sem titkosítottak. A volt államfő szerint Berceanu azért vádolja őt, hogy elterelje a figyelmet Traian Basescu szekusdossziéjáról. /I. I. Cs.: Berceanu-Constantinescu vita. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2006. szeptember 1.
Az alapvető emberi szabadságjogokat tiszteletben tartó nemzetbiztonsági törvénycsomagot ígér Marius Oprea történész a miniszterelnök tanácsadója és Radu Stroe, a kormány főtitkára, aki egyben a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti szakbizottság elnöke. A tavaly bemutatott tervezet a civil szféra heves ellenkezését váltotta ki, mivel a hírszerzés ügynökei túl nagy hatalmat kaptak volna. A mostani, finomított változat sem nyerte el a civil szféra tetszését. Renate Weber, a Nyílt Társadalomért Alapítvány elnöke úgy vélte, hogy ez továbbra is túl nagy hatalmat biztosít a hírszerzési szervek titkosügynökeinek. A titkosszolgálatok ideiglenes vezetése sincs pontosan szabályozva Weber asszony szerint. A liberálisok korábban felszólították Basescut nevezzen ki új igazgatókat, az államfő azonban ezt a kérést megtagadta, és jelezte, csak akkor hoz döntést az új hírszerzési igazgatók kinevezéséről, amikor a parlament is elfogadja a nemzetbiztonsági törvénycsomagot. Stroe szerint a titkosszolgálatokat nem lehet hatékonyan ellenőrizni, mivel azok belső működési szabályzatukra hivatkozva kerülik meg a törvényes előírásokat. Ezért szerinte ki kell terjeszteni a hírszerzési szerveket ellenőrző parlamenti szakbizottság hatáskörét. /(borbély): Szabadságjogokat tiszteletben tartó nemzetbiztonsági törvénycsomag? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2006. szeptember 2.
A neves kibédi folklorista, rovásírás-kutató, költő és műfordító Ráduly Jánosnak idén négy könyve is napvilágot látott. Egyik rovásírással foglalkozik, három a Kis- Küküllő menti székely népmeséket, mondákat, tréfákat, anekdotákat tárja az érdeklődők elé a maguk sajátos ízében: A fák királyválasztása (Hoppá Könyvkiadó, Marosvásárhely 2006), Hallod-e, te másvilág, adsz kenderért pálinkát? (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006.), Hová, hová, Laji bátyám? (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2006), Tanuljunk könnyen rovásírni (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2006). /Szente B. Levente: A kibédi tündérkönyvek margójára. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./
2006. szeptember 11.
Az ÚMSZ riporterei alig félóra alatt megtalálták a Szászrégen Abafája nevű lakótelepén történt rendőr-roma konfliktus kirobbantóit, akiket a rendőrség „nagy erőkkel keresett”. A rendőri és különleges alakulatok (DIAS) tagjaiból álló karhatalmiak és a romák közötti, szeptember 7-én történt véres összecsapásban az első hivatalos bejelentés szerint 15 polgári személy sebesült meg, két rendőr ápolásra szorult. Este a Maros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője közleményt adott ki az eseményekről. Ebben többek között ez áll: szeptember 7-én délután három óra körül egy szászrégeni bár teraszán ült a megyei rendőr-felügyelőség egyik pihenőszabadságát töltő tisztje családjával, amikor két személy szidalmazni és fenyegetni kezdte az asztaltársaságot. „ A rendőrök több figyelmeztető lövést adtak le fegyvereikből gumisöréttel. Ez az első, hivatalos verzió. Másnap sajtótájékoztatót tartott Gheorghe Popa országos rendőrfőkapitány-helyettes. Abafáji romák bántalmazták Radu Ioan szintén roma nemzetiségű rendőrt, elszakították a ruháját. A rendőrfőkapitány most elismerte, hogy a kivonult erők éles lövedékeket is használtak, de csak a levegőbe adtak le riasztólövéseket. A két állítólagos kirobbantót pedig még mindig keresi a rendőrség. Az ÚMSZ munkatársainak a cigányok hol 29, hol 32 sebesültről beszéltek. Bármelyik szám igaz, mindenképpen több, mint a rendőrség által közölt. „Két kocsi jött, elöl a Milícia, hátul a DIAS, és semmi szó nélkül, asszonyt, gyermekeket, akit értek, lőttek minket, mint a kutyát” – idézte a történtek részleteit Biga József roma városi tanácsos. A konfliktus állítólagos két kirobbantójával is elbeszélgettek az újságírók. /Bakó Zoltán, Bögözi Attila: Lövöldöző kommandósok támadtak a régeni romákra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2006. szeptember 13.
Október elsejétől a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretében kezdi meg az új tanévet a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola, az erről szóló megállapodást augusztus 25-én írták alá az egyház és az egyetem képviselői. A papnevelde diákjaira és tanáraira ezentúl a BBTE diákjainak és tanárainak jogai és kötelességei vonatkoznak, az intézmény pedig a Római Katolikus Teológiai Kar keretében fejti ki tevékenységét. „A többi teológiai fakultáshoz hasonlóan, a pasztorális teológia szak is a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Rektorátusának közös felügyelete alatt működik majd, az érsekség megőrzi döntési jogát a sajátos kritériumokra vonatkozóan, ezen döntéseket pedig a katolikus kánonok és az állami törvények alapján hozza meg” – áll a dokumentumban. A közlemény szerint az egyház megőrzi tulajdonjogát valamennyi ingó és ingatlan vagyona fölött, hasonlóképpen megmarad a Római Katolikus Hittudományi Intézet jogi személyisége is. Katolikus hívek egy csoportja aláírásgyűjtésbe kezdett, ellenezve, hogy a teológia önként feladja függetlenségét, az internetes felhívást közel négyszázan írták alá. A papnevelde csatlakozásáról az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei is tanácskozást tartottak, a megbeszélésen egyetlen egyház sem támogatta a katolikusok törekvéseit, ugyanakkor hangsúlyozták, nem áll szándékukban beleszólni az érsekség belügyeibe. A gyulafehérvári érsekség álláspontját Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes tárta a nyilvánosság elé, kifejtve, a csatlakozás nem jelenti az önállóság feladását. „A papnevelő intézet nem válna állami intézménnyé, továbbra is önálló egyházi intézményként működne, a kispapok pedig továbbra is Gyulafehérváron tanulnának – áll a sajtóiroda közleményében. – Az integráció csupán a főiskola szervezeti rendszerét érinti. A csatlakozás csakis az egyház számára esedékes előnyök érdekében történhet: ez az egyetlen módja annak, hogy papjaink államilag is érvényes diplomát, kispapjaink ösztöndíjakat szerezhessenek, valamint különféle akkreditált posztgraduális képzésekben vehessenek részt.” /Lukács János: Aláírták a megállapodást a gyulafehérvári teológia és a BBTE képviselői. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./
2006. szeptember 13.
A napokban teszik közzé annak a kivizsgálásnak az eredményeit, amelyet a szászrégeni rendőrverés ügyében indítottak. A Maros megyei városban ugyanis 17 ember sebesült meg szeptember 7-én, amikor a roma kolóniát a rendőrök az operatív csoport tagjaival együtt felkeresték. A verekedésre egy aznap délutáni esemény szolgáltatott alapot: a szabadságát töltő Radu Ioan Olimpiu rendőrparancsnokot két büntetett előéletű roma fiatalember felismerte egy vendéglő teraszán, és számon kérte tőle, miért indított ellenük korábban bűnügyi eljárást. A rendőrség közlése szerint Olimpiut tettleg is bántalmazták. A rendőr – aki maga is roma származású – hatóság elleni testi sértés címén állított ki idézést a 33 éves B. Augustin és a 27 éves C. Attila nevére, az okmányt pedig a fekete álarcot viselő operatív csoport hét tagjával együtt akarták a roma negyedben lakó fiataloknak kézbesíteni. Az Abafáji negyed lakói viszont azonnal a két fiatal védelmére keltek, vasvillákkal, dorongokkal és kövekkel támadtak a hatóságiakra, egyiküknek betörték a védőpajzsát, másikuknak a könyökébe szöget szúrtak. A rendőrök állításuk szerint csak gumilövedékekkel és könnygázzal védekeztek, ennek ellenére másnap a házak falából éles töltények maradványait is előkaparták a lakók. Két rendőr és 15 civil sebesült meg a verekedés során. A rendőrparancsnok szerint szászrégeni kollégái az előírásoknak megfelelően használták fegyvereiket. /Lukács János: Rendőrverés Szászrégenben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./
2006. szeptember 14.
Robert Fico szlovák kormányfő és belügyminisztere azt állítja: a nyitrai magyar lány saját magát verette félholtra, hogy elkerüljön egy vizsgát. És mögötte húzódik a szovjet típusú rendőrségi eljárás, a lány meghurcoltatása. Feltehető a kérdést: mit old meg az Európai Unió? A nyitrai áldozatot már közvetlenül az események után zaklatták a hatóságok: a lezajlott bűncselekmény részletei helyett politikai meggyőződéséről faggatták. Nemrég újra bekísérték, és hat órán keresztül, megfélemlítéssel, kiabálással próbálták rávenni, hogy vonja vissza feljelentését. Sértegették, hazugnak nevezték. Családjának erélyes fellépésére bocsátották szabadon. Ezután Ján Slota pártvezér kijelentette, hogy Szlovákiában minden feszültségért a magyarok a felelősek. A brüsszeli és a strasbourgi bürokratikus gépezet rendkívül nehezen mozdul meg, a legtöbb ami várható, egy kis diplomáciai ejnye-bejnye. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Megmaradunk, de hogyan? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./
2006. szeptember 18.
Frunda György szenátor közölte, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ legutóbbi ülésén megállapította, hogy ő nem működött együtt a politikai rendőrséggel. A Gandul napilap úgy tudja: a szenátor esetében döntését a CNSAS nem egyhangúlag hozta meg, ketten – Mircea Dinescu és Constantin Ticu Dumitrescu – tartózkodtak a szavazáskor. Lavinia Sandru, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) alelnöke hevesen támadta a CNSAS legutóbbi döntéseit. Szerinte az átvilágító testület és a pártok vezetői között alku született bizonyos politikusok „tisztára mosásáról”. A PIN alelnöke úgy tudja: az első „tisztára mosandó” csomagban Frunda György (RMDSZ), Cristian Radulescu (PD), Serban Mihailescu (PSD) és Marcu Tudor (PRM) szerepel. „Vannak olyan politikusok, akik pletykából élnek meg, mert másképp nem tudnak érvényesülni” – kommentálta Sandru kijelentéseit Frunda György. Lavina Sandru információit cáfolták a demokraták is. /Cs. P. T.: Frunda nem volt besúgó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2006. szeptember 18.
A Sapientia-EMTE karai szeptember 16-án megtartották a tanévnyitó ünnepségeket. Csíkszeredán a tanévet Kató Béla, az egyetem kuratóriumi elnöke nyitotta meg, majd Dávid László rektor-helyettes köszöntötte a diákokat és meghívottakat. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester beszédében kiemelte, a tudást csak anyanyelven lehet elsajátítani. „Nem magyarbarát környezetben nehéz egyetemet fenntartani, a Sapientia mégis működik” – fogalmazott Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Dr. Bíró Zoltán, a műszaki tudományok karának kancellárja beszédében fontosnak tartotta, hogy a Sapientián végzett diákok zömmel a térségből kerülnek ki, az egyetem elvégzése után pedig itt is vállalnak munkát. Szabó Árpád, a gazdasági és humántudományok kar dékán-helyettese kijelentette, a tanévkezdés a mérlegkészítés időszaka. Az általa vezetett karok nemzetközi megmérettetéseken is igen jó eredményeket értek el. /H. I.: Sapientia: startolt az egyetemi év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2006. szeptember 18.
Hardau tanügyminisztert a tanévnyitó bukaresti tüntetések miatt nem fogadták Csíkszereda egyetlen román líceumában, az Octavian Goga Főgimnáziumban, ezért a miniszter a színmagyar Márton Áron Gimnáziumba ment, a középiskola igazgatója, Varga László románul köszöntötte, és ugyanígy vázolta fel a pedagógusok igényeit, és hasonlóképpen cselekedett a diáktanács elnöke is saját tanulótársai nevében. A magyar igazgató ugyanakkor megköszönte a volt román prefektusnak, jelenleg PSD-s parlamenti képviselőnek a segítségét, mert nélküle nem tudták volna korszerűsíteni a magyar gimnázium hőközpontját. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester viszont mindvégig magyarul beszélt, kifejtve, hogy itt Erdélyben, a Székelyföldön, a hivatásukhoz hű pedagógusok mindig szeretettel fogadják a feszültségek idején Bukarestből e tájakra menekülő román minisztert, és nem minden célzás nélkül megjegyezte, hogy a hivatalosságokat köszöntő román nyelvű szövegek a már letűnt múltra emlékeztetnek. A Márton Áron igazgatója az európai viselkedéskultúra betartásának szabályaira hívta fel az ugyancsak RMDSZ-es polgármester figyelmét, hiszen a vendéget illik a saját nyelvén köszönteni, a miniszter pedig minderre bejelentette, hogy Bukarestben a saját kabinetfőnöke magyar, és nem csupán az erdélyi, hanem a máshol élő, éppen tüntető pedagógusokat is hivatásszeretőknek nevezte. /Székedi Ferenc: Román-magyar. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./