"Márc. 29-én a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közgazdasági karának és a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak (RMKT) a meghívására Kolozsváron járt a Budapesti Közigazgatási és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) rektora, dr. Chikán Attila. Dr. Chikán Attila "A magyar gazdasági átalakulás tapasztalatai és tanulságai" címmel tartott előadást. A közgazdasági kar dékán-helyettese, dr. Vincze Mária elmondta, februárban a BBTE vezetősége keretszerződést írt alá magyarországi egyetemek rektoraival, köztük a BKÁE-val is. A mostani látogatás ennek a megállapodásnak a gyakorlati megvalósítása, célja pedig a kapcsolat elmélyítése. Ez az első alkalom, amikor magyarországi rektor tart előadást a közgazdasági karon, és első alkalom, amikor a BBTE közgazdasági karán magyar nyelven tanuló diákok (is) hallgatják az előadást. /Rácz Éva: Kapcsolatépítés közgazdászoknak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./"

"Chikán Attila, a budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem rektora, volt magyar gazdasági miniszter tartott előadást márc. 29-én Kolozsváron, a Közgazdaság-tudományi Egyetem diákjainak. A Krónika munkatársának elmondta, hogy a piacgazdaság érvényesüléséhez szükség van egyfajta politikai stabilitásra, a másik feltétel a jogbiztonság megteremtése. Minél hamarabb meg kell szabadulni az állami tulajdontól, és érvényesülni hagyni a valódi tulajdonosokat, akik képesek nagy tőkét befektetni. Elmondta, hogy egyeteme segíti a szomszédos országokban a magyar nyelű képzés kialakítását. Az együttműködést tíz pontban foglalták össze, az európai színvonalú tananyagok átadásától a diákcseréig, konferenciákat rendeznek és közös publikációk megjelentetését is tervezik. /Lázár Lehel: Politikai stabilitásra van szükség! Segítsük a magyar nyelvű közgazdászképzést! = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./"

"Okt. 5-én ünnepélyes keretek között megnyitották a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karait. A tanévnyitó rendezvényt a magyar és a román kormány közötti üzenetváltás határozta meg. Ezt Adrian Nastase kormányfő azon kijelentése váltotta ki, amelyben felkérte a magyar politikusokat, kíméljék meg Romániát attól, hogy Erdély területén fejtsék ki választási kampányukat. - Okt. 5-én megállapodás született a román-magyar kisebbségi szakbizottság ülését lezáró jegyzőkönyv aláírásáról Németh Zsolt magyar és Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár csíkszeredai nem hivatalos találkozóján. Mindketten hangsúlyozták, hogy a státustörvény körüli vita nem szerepel majd jegyzőkönyvben, a törvény kérdésének külön ülést szentel majd a kisebbségi szakbizottság. - A romániai magyar nyelvű állami egyetem ügyében - amelyet a román fél határozottan kifogásolt - sikerült most kompromisszumos megfogalmazást találni, mondta Németh Zsolt. Az államtitkár röviden kitért arra, hogy Adrian Nastase miniszterelnök szóvá tette a romániai magyar magánegyetem megnyitása iránti nagy magyarországi figyelmet. - Mi jelen voltunk a magyarországi tanévnyitókon és az erdélyi tanévnyitókon is itt vagyunk. Különösen azért, mert történelmi eseményről van szó és négy különböző helyszínen kerül sor az eseményre - mondta. Németh Zsolt hangsúlyozta, magyar részről nagyon szívesen látják a román minisztereket, államtitkárokat akár hivatalos, akár félhivatalos magyarországi eseményeken. Okt. 5-én Pálinkás József magyar és Ecaterina Andronescu román oktatási miniszterek között rövid találkozóra került sor, amit Pálinkás József kellemesnek minősített. /Megnyitották az EMTE csíkszeredai karait. Üzenetváltás a magyar és a román kormány között. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./ Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának megnyitója előtti tájékoztatón jelen volt Pálinkás József magyar oktatási miniszter, dr. Chikán Attila, a budapesti Közgazdasági-Államigazgatási Egyetem rektora, dr. Lányi Szabolcs, a Sapientia csíkszeredai dékánja, valamint több kar vezetője. A magyar miniszter reagált Adrian Nastase román kormányfő távértekezletén elhangzottakra. Elmondotta: diplomáciai úton értesítették a román kormányt arról, hogy a magyar kormány több tagja is részt vesz az EMTE tanévnyitóján. A két ország közti jó kapcsolatnak köszönhetően természetesnek tartja, hogy egy egyetemalapító évnyitón jelen legyen a magyar kormány képviselete, elvégre az intézmény a magyar kormány hathatós támogatásával jött létre. Dr. Csedő Csaba csíkszeredai polgármester bejelentette: a városi tanács határozatot fogadott el a csíkszeredai kar támogatásáról. /(Daczó Dénes): Miniszteri replika Sapientia-sajtóértekezleten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Németh Zsolt, a magyar kormány külügyminisztériumi államtitkára kifejtette: "Kedves barátaim! Győztünk!" - majd fergeteges taps után elmagyarázta kijelentésének lényegét, mely szerint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai megnyitója elsősorban a székelyföld győzelme, de ugyanakkor Magyarország, Erdély és Románia győzelme is. "Negyvenkét év után, ma újra évnyitót tart teljesen magyar nyelvű egyetem Romániában. Lehet-e erre mást mondani, mint hogy győzelem? Mit igazol ez, ha nem azt, hogy az erdélyi magyarság a 20. század minden megpróbáltatása ellenére, életerős, virágzó közösségként lépi át a harmadik évezred kapuit. Ez a győzelem, a hit és a kitartás győzelme. Az elmúlt negyvenkét év alatt, mondhatnék nyolcvanat is, sok mindent átéltünk, de a legnehezebb időkben sem adtuk fel a reményt. A kelet-európai diktatúrák legsötétebb idején sem adtuk fel a reményt, mert tudtuk, hittük -legalább is reméltük -, hogy nem tarthat örökké, és mert tudtuk, hogy nincs is más választásunk, nem adhatjuk fel... Sokan mondták: nem lehet, de hálistennek, még többen mondták azt, hogy lehet. A magyarság ma egy épülő egységesülő közösség... A mai nap győzelme mutatja, hogy van értelme. Ez a győzelem, a székelyföld győzelme is, mert a székelyföldnek még soha nem volt egyetem. A mai tanévnyitó mutatja a székelyföldi városok, polgárok, a székelyek erejét... S ha most román barátaimhoz fordulok, azt mondhatom, hogy győztünk, mert ez a győzelem közös. Ahogy e régióban a jövőnk is közös, mert csak közös lehet. Ezt kell megértenie mindenkinek, mert a jövőnk csak közös lehet. Ezt kell megértenie mindenkinek a jövőnk csak közös lehet, de csak akkor lehet közös, ha a miénk is, mindannyiunké, akik itt élünk. A mai nap... nagyon fontos Románia történelmében is. Azzal, hogy az erdélyi magyarság visszanyert valamit, amit 1959-ben erőszakkal elvettek tőle, Románia nagyot lépett előre a múlt felszámolása, a demokrácia és a nyugati struktúrába való illeszkedése útján is. Ez a mai nap nem csak a magyarok, székelyek és románok győzelme, többről van szó. Valahol a szabadság és a jogegyenlőség győzelme is, mert az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ügye nem csak, nem elsősorban nemzetiségi kérdés, hanem sokkal inkább az állampolgársági jogegyenlőség kérdése. Csak annak az országnak a polgárai érezhetik igazán szabadak magukat, ahol minden polgár joga biztosítva van. A mai naptól kezdve Románia minden polgára egy kicsit szabadabbnak érezheti magát, mint eddig. Ennek a napnak a győzelme akkor lesz teljes, ha a gondolkodásunkban is átszakad egy gát. Ha nem tekintjük az egyetem ügyét és más ügyeket sem a magyar-román ellentét hamis prizmáján keresztül. Ha mindenki megérti végre, hogy itt nem kizárólagos nemzeti érdekekről van szó, mert nem az a jó Romániának, ami az erdélyi magyarságnak rossz. És nem rossz Romániának az, ami az erdélyi magyarságnak jó. Mert ami Románia állampolgárainak jó, az az egész államnak is jó, és ami Románia polgárainak nemzetiségre való tekintet nélkül rossz, az az egész államnak rossz. Ezért ásatag szemlélet az, hogy a román-magyar nemzeti érdekek szükségszerűen ütköznének. A valóságos román és magyar nemzeti érdekek nem ütköznek, hanem éppen ellenkezőleg, egybeesnek. Tudom, hogy sokan ezt ma még nem értik, de majd megértik. Azt sem értették sokan, hogy egy magyar egyetemnek előbb-utóbb meg kell nyitnia kapuját Erdélyben, de aztán megértették. És most szemünk láttára történik az, ami éveken át lehetetlen volt. Ugyanúgy vannak, akik nem értik, hogy az erdélyi magyarságnak miért van szüksége Magyarország támogatására, de majd megértik, ha másból nem, ennek az egyetemnek a példájából, hiszen ez az egyetem, amely a kisebbségi jogok alapvető garanciája, nem jött volna létre az anyaország támogatása nélkül sem..." /Daczó Dénes: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Székelyföld győzelme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./"

"A hét végén látogatott Kolozsvárra Chikán Attila, a budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Tudományegyetem rektora, aki egyben az Orbán-kormány gazdasági minisztere volt. A rektor a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetőségével és a Közgazdasági, Üzletkötői, az Európai Tanulmányok, valamint a Politikatudományok Karának az oktatóival találkozott. A két egyetem közötti kapcsolatok nagy múltra tekintenek vissza, amely vendégtanár-, illetve vendégdiák-programok szervezésében valósul meg. A találkozón különös hangsúlyt kapott a magyar nyelvű képzés helyzete. Chikán kijelentette, nagy mértékben az itteni oktatók felelőssége a közgazdasági karon biztosított képzési lehetőségeknek a fejlesztése. Chikán úgy vélte, nagyon sok segítséget nyújtottak már az előző években Kolozsvárnak a minőségi oktatás célkitűzésének a megvalósítása érdekében, és pozitívnak ítélte a segítségnyújtás folyamatosságát. A támogatást nemcsak a BBTE számára elküldött tankönyvcsomagok és kurzusanyagok jelentik, hanem a Budapestről érkező vendégtanárok előadásai is a kapcsolatrendszer megvalósításai közé tartoznak. /(borbély): Volt magyar miniszter a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./ "

A Sapientia Egyetem csíkszeredai karán március 7-én dr. Chikán Attila professzor, a budapesti Corvinus Egyetem volt rektora /1998-99 között gazdasági miniszter/ előadást tartott a magyar-román gazdasági kapcsolatok állásáról az EU-integráció tükrében. Hangsúlyozta, hogy a román csatlakozás egyértelműen magyar érdek, a magyar külföldi beruházások egyharmada éppen az erdélyi- romániai térségben van, s Románia viszonylatában is hetedik helyen áll a befektetett magyar tőke. /Cseke Gábor: Négy év után – közös hajóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./

Értekezés a Határon Túli Magyarok Hivataláról
Bálint-Pataki József
Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án „Neve több volt, mint áruvédjegy”– a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről címmel tartott értekezést. Előadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük.
Neve több volt, mint áruvédjegy
(szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről)
A X. Jakabffy konferencia* szervezőjének tett vállalás szerint az előadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményről, melynek neve – remélem hinni, hogy nemcsak szerintem – több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás előkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelős magyarságtudata tette lehetővé. Olyan kormányhivatalként működött, mely öt egymást követő kormányzat alatt, a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntő mértékben, éppen neki köszönhetően, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelő intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta.
Hogy ezt megtette, abban a felelősség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelősök sokkal szélesebb körben keresendők. E döntés előkészítésében, konok és kitartó következetességgel közreműködtek sokan Magyarországon – egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplője, szereptévesztő szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt– a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erőire gondolok, hisz ez értelemszerűen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthető. Igen, azoknak a szomszédos államokban élő egyes magyar közszereplőknek a felelőssége jut eszembe, akik, – ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nőttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra – a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát.
Több mint jelzésértékűnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentősebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezető: „Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának –n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetője pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna”. (Info Rádió 2006. június 13.) Érdemes, bár kissé keserű visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntető, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetéből, a VMSZ-ből kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és Új Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁÉRT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendőkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy előadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem – bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila „másolás után rohanok” –, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a „Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században” címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon.
I. Az előzményekről:
Csak látszólag kezdem messziről, de fontosak az előzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelőtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvő nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül:
– nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelőssége az egyetemes magyar nemzet iránt; – nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; – nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; – Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye.
Miért gondolom így?
A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés című tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebből származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkő Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Raffay Ernő, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán – viszonylag hamar – bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelősségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer – melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán.
A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erőteljes megjeleníthetőségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon – talán elég erre vonatkozóan idézni Szűrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka –'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyűlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-től HTMH, „A határon túli magyarságért” Alapítvány, melyről még Németh Miklós kormánya döntött 1990. március 29-én, akárcsak ugyanakkor a Duna-táj Intézet felállításáról. Előbbi később közalapítványként Illyés Gyula nevét vette fel, s bár öt éve annak, hogy kivégezték, neve ma is vélhetően sokak számára ismerősen cseng. Belőle nőtt ki az Új Kézfogás Közalapítvány, melyet szintén öt éve ítéltek halálra. Öt éve, amikor sértettek és becsvágyó rögtönzők nemzetpolitikai cunamija bekövetkezett, ítélték kimúlásra az egykori Duna-táj Intézetet is, melyet '90-től amúgy Teleki László Intézetként tartott számon a közvélemény, mint az ország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézetét. Ugyanekkor mondták ki a halálos ítéletet az Apáczai Közalapítványra is, mely a határon túli magyar oktatás érdekében cselekvőket, iskolaalapító pedagógusokat és lelkészeket, szórványkollégiumok megálmodóit és működtetőit segítette.
De akkor nemcsak kimondatott, hanem a stratégiaalkotók kezdeményezni is tudtak. Csak, hogy ne felejtsük: '88 február derekán megjelent egy cikk a mi a teendőről és bő másfél év alatt, korántsem ideálisnak mondható feltételek közepette, – nem felejtendő, hogy az első többpárti választásokra készülő, egyébként is forrongó Magyarországról van szó – egy előzménytelen kormányzati intézmény megszületett és működni kezdett. Ismétlem: amit már nem kellett kitalálni, a rendszerváltó kormánynak csak igazítani kellett egy már létező struktúrán. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság közel egyéves tevékenysége során óriási munkát végzett; egyfelől azzal, hogy felhívta a figyelmet a meglévő problémákra, másfelől pedig rámutatott a továbblépés lehetséges irányaira.
A viszonylag hamar létrejövő és folyamatosan, másfél évtizeden keresztül bővülő intézményrendszernek köszönhetően azokon a területeken is kialakulhatott az együttműködés, ahol '88-ban ilyenre gondolni nem is lehetett. (egyházak, civil szervezetek, média, oktatási intézmények, kisebbségi diplomácia stb.) Ennek fontosabb állomásai ismertek: alkotmányos előírás megjelenítése a határon túli magyarok iránt érzett felelősségvállalásról, a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése, OGy határozat – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a MÁÉRT-ról, határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumi szervezeti egységek létrejötte, tudományos háttérintézmények, közalapítványok, műholdas tévé, egyetemalapítás és -építés, a szomszéd országok kormányaival, valamint a civil társadalmi szerveződéseivel való koordinált kapcsolattartás, a Kárpát-medence magyar közösségeivel élő, napi kapcsolat, nemzeti ünnepeken együttlét és közös ünneplés, a „Magyarország 2000” négy találkozója a világ magyarjainak legjelesebbjeivel (ma már ilyen kivitelezhetetlen, sőt elképzelhetetlen lenne), tudományos konferenciák autonómiákról, a mi gondjainknak a Nyugat részéről történő megérthetőségéről, az önkormányzatok lehetőségeiről, az egyházak szerepvállalásáról a magyarság megtartása érdekében, műhelyviták, kiadványok, szakmai munkacsoportok, háttértanulmányok majd a 92%-al megszavazott Kedvezménytörvény és annak végrehajtása stb.
Az kulcsszavak tehát a szolidaritás, kapcsolattartás, támogatáspolitika, kétoldalú és sokoldalú kisebbségi diplomácia voltak – ezt szolgálta két évig az Antall kormány Határontúli Magyarok Titkársága majd 13 éven keresztül a magyar közigazgatás egyedülálló intézménye, a határon túl élő magyarok önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szerve, a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Ez lenne az egyik olvasat.
Volt aztán egy másik olvasat is a HTMH-t megszüntető, 2006-os fel és leszámolóbiztosok olvasata. Eszerint – mint megfogalmazták saját kutatóintézetük szaknyelvén: a Határon Túli Magyarok Hivatala, a közalapítványok, a MÁÉRT a paternalista gondolkodásnak a szimbólumai, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepei voltak. A múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letéteményesének bizonyult intézményekkel szemben a jövő a megújított struktúrájú, fejlesztésorientált megközelítésű új magyar nemzetpolitikáé. Erről az új, Gyurcsány Ferenc és köre által messzemenően támogatott nemzetpolitikai koncepcióról csak két korabeli értékelést idéznék, és szándékosan nem az akkori kormányt hivatalból bíráló ellenzéki oldalról. Így a szókimondó Tamás Gáspár Miklós: „ Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme” ezzel pedig – mint írja, szintén TGM, és Babitsot hívva segítségül:” a kormány olyan, mint ...„az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet.” Bodor Pál pedig ekképp elmélkedett: „most vén fejjel azon bambulhatok, hogy politikailag az enyéim, épp az enyéim mintha csak zárt kelyhekben főznék ki elképzeléseiket azokról a kérdésekről, amelyek betöltötték életemet. És amelyek szűk körű, belterjes (szektás?) eldöntése életveszélyes lehet a baloldal számára.”
Vérszemet kapva a dózerolás lehetőségétől és manipulálva, és ezzel hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolva a politikailag elfogult ikont, az agg Fejtő Ferencet, a felszámolóbiztosok tovább mentek. Kimondták: a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenysége kártékonynak bizonyult, '90 óta pedig a kormányzati kapcsolattartás és támogatáspolitika inkább fiaskónak tekinthető, áporodott volt és elvetendő. Ők rádöbbentek, mint hirdették, „hogy az az intézményrendszer, amely a kilencvenes évek elején alakult, a két világháború közötti revíziós politika intézményrendszerének az újraélesztését jelentette... a trianoni határokon kívülre szorult magyar kisebbség támogatására a kilencvenes években létrehozott intézményi struktúra a két világháború közötti magyar revánspolitika revitalizálását jelentette”....Tíz év alatt százmilliárd forintot költöttünk el a határon túli magyarság támogatására... a támogatások elosztása követhetetlen, bürokratikus, sokszor a korrupciótól sem mentes volt... főleg az identitás erősítését célzó programok eredménytelenek voltak.”
A magyar kisebbségpolitika egyik szégyene, hogy ennek a lesajnálásnak és sárdobálásnak a hangoztatója egyébként – minő véletlen – az a kormányzati főfunkcionárius volt, aki egyébként egyedüli túlélője volt az általa bírált intézményrendszernek és aki – hisz kormány-háttérintézményként egy közalapítványt is kisajátíthatott magának – korábbi bőkezű fenntartóiról vélekedett ekképp. De az talán nagyobb szégyen, hogy leszámítva egyetlen politikust, a Horn-kormány egykori politikai államtitkárát, nem akadt Magyarországon senki, aki nyilvánosan fellépett volna e minősítés ellen, sőt a főfunkcionárius tovább végezhette nemzetpolitikai ámokfutását. De nem volt határon túl sem egyetlen tiltakozó hang, egyetlen véleményformáló közéleti szereplő sem, aki annak ellenére, hogy az említettek határainkon túl, 2007. április 26-án, Kolozsváron, egy sokszereplős nyilvános tanácskozáson hangzottak el és kerültek a sajtóba, ezt az útszéli gyalázatos megközelítést, amellyel eddig csak a környező országok nacionalista, szélsőséges politikusainak nyilatkozataiban lehetett találkozni, megcáfolta vagy visszautasította volna. Persze ne feledjem: az is igaz, hogy a HTMH mellett más intézményeket is megszüntetett az akkori kormány azzal az indokkal, hogy kisebb költséggel és racionálisabban működjenek az állami szervek – így számolta fel a hazai kisebbségi hivatalt is. Ahol ezt úgymond indokoltnak találták, ott ez a lépés nem történt meg. Egyebek között, e két bezárt intézmény költségvetésével nagyjából azonos költségigényű Magyar Űrkutatási Iroda önállóként megmaradhatott. Bizonyára valakik számára a csillagok közelebb voltak, mint a határon túli magyarok... Most joggal következhetne a harmadik olvasat is, az újragondolt és újjászervezett Határon Túli Magyarok Hivataláról, melynek visszaállítását követő közel egy esztendős tevékenységéről illene most említést tenni. Minden adott volna ehhez, hiszen a kormányzásra készülő Fidesz 2006-tól három nemzetpolitikai célt nevesítve is megjelölt, mint megvalósítandót: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Jól emlékszem megannyi, 2006 óta gyakran hangoztatott, erre vonatkozó kijelentésre, köztük az alábbi nekrológra különösen: „Nyugodjon hát békében a HTMH? Igen, de csak addig, amíg a nemzet ismét magához nem tér, mert akkor újra neki kell látni, és egy gyökeresen új szemléletű magyarországi közigazgatást kell felépíteni, melynek alapküldetése, hogy a határokkal szétszabdalt, mégis azonos értékeket valló közösséget szolgálja. (Szabó Tibor: Berekesztett nemzetpolitika, Magyar Nemzet, 2006. november 28.) Ma is előttem van az a sokkamerás, 2006 június 20-i sajtótájékoztató, ahol a HTMH Bérc utcai épülete előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szenvedélyes hangon – és egyébként teljes joggal – tiltakozott eme „tékozlás”, a felszámolás ellen kijelentve: a HTMH, „egy rendszerváltó vívmány, melynek létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott 1990-ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat, egy országos hatáskörű szerv megszüntetése – közigazgatási értelemben – a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jelenti” – és ez megengedhetetlen és korrigálásra szorul. Minap újraolvastam, hisz ma is fellelhető a www. miniszterelnok. hu honlapon a kormányzásra készülő Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői beszéde: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves barátaim, az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie, ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti újraegyesítés, állampolgárság kérdése.”(http://orban. hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/) Magam, messzemenően egyetértve a tegnapi Németh Zsolttal „ Aki ismeri a közigazgatást, az tudja: függetlenül a felügyelettől, ha a kormány megszünteti a területnek a megjelenítését önálló, országos hatáskörű közigazgatási egységként, akkor leértékeli” (Magyar Hírlap 2006 június 22) s nemkülönben egyetértve a szintén tegnapi Orbán Viktorral, bevallom: számítottam a bejelentett „felértékelésre”, ennek az, „érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumnak” a Tusnádfürdőn oly lelkesen megtapsolt újraindítására.
A harmadik olvasatomra e tárgyban viszont már nem kerülhet sor.
Kéretik ezért nem engem számon kérni!
II. A Határontúli Magyarok Titkársága és a Határon Túli Magyarok Hivatala:
Az Antall kormánynak, mint láttuk volt mire építenie, amikor 1990 májusában, a kormány hivatalba lépésének napján, a Miniszterelnöki Hivatal keretében megalakult a Határon Túli Magyarok Titkársága. A folyamatosságot jól mutatja, hogy az új HTM Titkárság indulásakor a munkatársakból több az egykori „régi” Tabajdi-féle Titkárságon dolgozók közül kerültek ki, mások pedig az augusztusban, külön országos hatáskörű szervként megalakult Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalában folytatták munkájukat. Ugyanakkor, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket és a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdések súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően kormányszintre emelkedjenek, egy tárca nélküli miniszter felügyelte a két intézményt. A kisebbségi ügyek miniszteriális szintre történő emelésének szándéka, mely végigkísérte a HTMH egész történetét, ekkor tűnt leginkább megvalósíthatónak. Az erre irányuló kezdeményezéseket a bürokrataszemlélet visszaverte, akárcsak az 1998-as Orbán kormány alakítása idején felmerült hasonló javaslatot, melynek kezdeményezéséhez a közigazgatás eleve fenntartásokkal viszonyult, már csak azért is, mert az a határon túliak részéről történt. (Az ilyen típusú fenntartásokról még szólok, hisz a HTMH 15 éves működését végigkísérte a jelenség.)
A felügyelet kérdése kulcskérdés volt, hiszen a HTMH helye és súlya a magyar közigazgatásban alapvetően a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli helyzetének volt függvénye. Miközben a létét meghatározó kormányhatározat alapvetően központi koordináló szerepkört szánt neki, több mint másfél évtizedes fennállása alatt többször hol a Miniszterelnöki Hivatal, hol pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt működött. Ez az ide-oda helyezés, a gyakori változás eredményezte, hogy – természetes módon – nemcsak az eltérő felfogású kormány-programokhoz kellett igazodnia, hanem – természetellenes módon – az amúgy is sok energiát felemésztő közigazgatási együttműködést olykor az alapoktól kezdve újraépíteni. Csak egyetérteni tudok egyik, '98- és 2002 közötti HTMH elnök véleményével: „a HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az elmúlt 15 évben soha nem volt kielégítő. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a MÁÉRT és a Státustörvény valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását.” (Szabó Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet 2007. január 4.)
A másik kulcskérdés az volt, hogy hogyan és kikkel működjön a HTMH?
Az indulásnál kialakított szerkezeti felépítést, amely területi és funkcionális egységeket foglalt magába – bár az egymást követő különböző kormányok alatt bekövetkezett hangsúlyeltolódások és feladatnövekedések természetesen módosításokat hoztak – gyakorlatilag a hivatal mindvégig megőrizte. Már a kialakulásnál érvényesült az a szemlélet – és ehhez, amikor csak lehetett a hivatalvezetés ragaszkodott, – hogy a munkatársak kiválasztásánál ne csak a szakmai felkészültség és elkötelezettség, meg természetesen a határon túli magyar közösségek helyzetének naprakész ismerete legyen feltétel, hanem az adott kisebbség-többség viszonyának is a minél teljesebbkörű ismerete, beleértve a többség nyelvét, kultúráját, mentalitását is. E követelményeknek – hely- és nyelvismeretük révén – értelemszerűen leginkább azok feleltek meg, akiknek anyakönyvi kivonatában születési helyként nem magyarországi település szerepelt, illetve a szomszéd országokban élőkhöz családi vagy baráti kapcsolatok fűztek és akiket – éppen származásuknak, kapcsolataiknak köszönhetően – minek is tagadni: a közigazgatás számos szereplője mindig is fenntartásokkal kezelt. Önmagában az a tény, hogy a magyar közigazgatásban létrejött és működik egy olyan kormányzati intézmény, amelynek ügyfelei nem magyar állampolgárok, eleve kiváltotta a bürokrácia fenntartásait – negyven év nevelése „sikeres” volt. Valójában ez nem is volt meglepő, hisz ha nem sikerült társadalmi szinten elfogadottá tenni a nemzeti szolidaritás eszméjét, a közigazgatás miért lenne képes csodákra? Hiába volt meg a mindenkori, hol erőteljesebb vagy sápadtabb politikai támogatás – ez, mint láttuk, a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli pozíciójától függött – a hivatal kezdeményezéseinek, de gyakran a munkatársainak is, a klasszikusnak számító tárcasovinizmuson túlmenően is, olyan típusú ellenállásokkal is szembesülnie kellett, mely más közigazgatási együttmunkálkodásban, más köztisztviselői érintkezésben ismeretlen volt. Ráadásul a számukra kötelezően előírt, legmagasabb fokú, nemzetbiztonsági ellenőrzés /átvilágítás megléte sem volt akadály arra, hogy a velük és rajtuk keresztül a kormányzat egy hivatalával szembeni bizalmatlanság és távolságtartás teljesen megszűnjön. (S ha az aktuálpolitikai érdek úgy kívánta, a szolgálatkész és helyezkedő kiszolgálók nem riadtak vissza a zsigeri fenntartások meglovagolásától, de a méltatlan lejárató manőverektől sem, kitalálva és hivatalos fórumokon is megfogalmazva, hogy azok az emberek, akik megannyi éven keresztül elkötelezettséggel és különleges szakmai hozzáértéssel végezték a dolgukat – tulajdonképpen megbízhatatlanok. “Mintha csak megrendelésre született volna a Mucuska-gate-ként elhíresült kém-tragikomédia” – pörölt a világgal Szabó Tibor, egykori hivatali elnök, midőn sajtóban olyan sugallt írások jelentek meg, amelyek kifogásolták, hogy túl sok határon túli magyar dolgozott a hivatalban. (Magyar Nemzet, 2006. november 28.)
És mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert a nehézségek, a gáncsoskodások olykor többleterőt adtak az egykori hivatali munkatársaknak. Érdemesnek tartom, hogy e szubjektív krónikában róluk is szóljak, akiknek köszönhető, hogy a HTMH név, több lett, mint áruvédjegy. Azért is megérdemlik az elismerést legalább itt, hisz a HTMH nemcsak létében volt egyedülálló a hazai adminisztrációban. Utánanéztem: a Határon Túli Magyarok Hivatala volt az az egyedüli olyan kormányzati intézmény a magyar közigazgatásban, amelynek soha, egyetlen alkalmazottja munkáját se gondolta elismerni, akár egy icike-picike oklevelecskével, egyetlen kormányzat sem. És nem azért, mert ne lett volna itt is, mint bárhol máshol, egy valaki, egy nyugdíjba vonuló köztisztviselő, kinek ez ki szokott járni! Egyszerűen arról van itt szó: a HTMH-t a közigazgatás ugyan elviselte, tudomásul vette, de részének, nem akarta elfogadni! E téren üdítő kivétel csak kettő volt és azok is a határon túlról jöttek: 2006 júliusában, az RMDSZ belső parlamentjének, az SZKT-nak ülésén Takács Csaba nyilvánosság előtt köszönte meg a HTMH valamennyi vezetőjének és minden munkatársának 15 esztendő kitűnő munkáját és ugyanezt tette meg, 2006 augusztus 24-én a vajdasági „Magyar Szó” vezércikke is
Nevekkel nyílván nem terhelem önöket, de megítélésüket, és főleg annak az intézménynek „az jó híréért, az szép tisztességéért” remélem sokatmondó lesz, ha elmondom, a teljesség igénye nélkül, hogy a HTMH-n kívül hogyan álltak meg ők a helyükön. Egy valamikori HTMH-ban pályáját kezdő, majd vezetőként is dolgozó munkatárs, ma az egyik legismertebb magyar EP-képviselőnő és szintén a hivatalban kezdte pályáját a brüsszeli bizottsági apparátus két főállású alkalmazottja. Hosszú ideig erősítette a HTMH csapatát Magyarország jelenlegi belgrádi, kisinyovi, moszkvai és helsinki nagykövete meg a brüsszeli EU-s képviseletünk egyik nagyköveti rangú vezetője. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott éveken át a volt azerbajdzsáni, bosznia-hercegovinai, romániai, szerbiai, de még az egykori tanzániai külképviselet-vezető is. Napjaink beregszászi és csíkszeredai főkonzulja is egykori HTMH munkatárs, miközben az is tény, hogy a korábbi csíkszeredai és ungvári főkonzul is valamikori HTMH munkatárs volt. Adott a HTMH eddig a honvédelmi tárcáknak két, a külügyi és kulturális tárcáknak pedig egy-egy helyettes államtitkárt – ezek közül kettő jelenleg van funkcióban. Adott továbbá három ízben is egy-egy igazgatót a pozsonyi magyar kulturális intézet számára, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi kulturális intézetnek. Adott egy kitűnő nemzetközi jogász és ma egyetemi oktató személyében az ENSZ-nek egy országrapportört, kit épp minap neveztek ki a Tom Lantos Intézet kutatási igazgatójának, továbbá két ízben is a kormányfők számára egy-egy politikai főtanácsadót, akik közül az egyik ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik vezető munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tisztségviselőt. Húszat is meghaladja a külügyminisztériumban pályájukat folytató egykori hivatali dolgozó száma, többen közülük ma vagy korábban, vezető beosztásban is szolgáltak/ szolgálnak idehaza vagy külföldön. Tíz évig a HTMH-t erősítette Martonvásár mai polgármestere, a pályakezdésétől hét éven keresztül a jelenlegi óbudai alpolgármester is a hivatal munkatársa volt, de még Zala megyében, Nemessándorházán is szolgál polgármesterként egy valamikori kolléga. Többen egyetemi katedrákon, tudományos intézetekben, az Országgyűlés Hivatalában vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalban kamatoztatják/ kamatoztatták a HTMH-ban szerzett tudást és tapasztalatot. Mások napi és hetilapok, folyóiratok megbecsült szerkesztői vagy külső munkatársai szerzői lettek, esetleg az üzleti életben értek el komoly sikereket – ékesen bizonyítva, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala olyan szellemi potenciállal is rendelkezett, mely nevét többre jogosította fel, minthogy azt egyszerű áruvédjegyként jegyezzék.
Végül is mit tettek ők és őáltaluk a hivatal?
Szolgálták mindenekelőtt az érdekvédelmet, hiszen a hivatal kiemelt feladata volt, hogy a kárpát-medencei magyarok legitim szervezeteivel együttműködve és őket mindig önálló politikai entitással rendelkező partnernek tekintve a szomszédos országok magyar közösségeinek gondjaival, kezdeményezéseik és törekvéseik támogatásával foglalkozzon. Szolgálták mindezt úgy, hogy érvényesüljön az a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elv, miszerint csak a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben. Tartották a kapcsolatot és segítettek idehaza és mindenütt, ahol magyarok éltek és nemcsak a Kárpát-medencében, főleg azt követően máshol is, hogy egy jobb sorsra érdemesült, a világ magyarságát összefogni hivatott világszövetség önmaga karikatúrájává silányult. Még a néha magukat mostohábban kezeltnek tekintett, nyugati magyarok is úgy látták – és hadd hívjam most segítségül a nagyrabecsült bécsi Deák Ernőt: – „legtöbben úgy érezték, hogy a szó szoros értelmében hazajárhattak, amikor betértek a Határon Túli Magyarok Hivatalába, ahonnan a barátságos fogadtatáson és biztató szón túl sohasem jöttek el üres kézzel. Bármennyire jótékonysági intézmény benyomását keltette is az a fajta felkarolás, jobbára senkiben sem tudatosodott ez, mivel a családiasság légkörét érezhette maga körül bárki.” Tették ezt, korántsem csak munkaköri kötelességként és nem 8 órás munkaidőben, szervezéssel, közvetítéssel, értetlenkedők meggyőzésével és érdeklődők tájékoztatásával, elemző munkával és nemzetközi fórumokon való aktív részvétellel, jogsegélyszolgálattal és sajtómunkával, szociológiai és demográfiai elemzésekkel, a magyarság sorsát előtérbe helyező politikai és gazdasági stratégiák kimunkálásával – egyszóval a nemzeti összetartozásba vetett meggyőződéstől vezérelve, mindennel, amivel elősegíthető az élhető szülőföldön való boldogulás.
Részt vállaltak a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében, a kisebbségpolitikai koncepciók kialakításában és érvényesítésében. és közreműködtek a minisztériumok és más állami szervek határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységében. Nemcsak figyelték a törvény-előkészítést, hanem javaslatokat is tettek a jogalkotási programokhoz, aktívan közreműködve a kisebbségben élő magyarokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, nemzetközi egyezmények előkészítésében és javaslatot tettek a költségvetési támogatás súlypontjaira – egyszóval a nemzetpolitika alakításának kezdeményezői és cselekvő elősegítői voltak.
Szolgálták a támogatáspolitikát, hiszen a mindenkori magyar kormányok támogatás-politikai gyakorlatában a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős támogatási rendszer koordinációjának feladata hárult. A hivatal kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (Sapentia-, Horvátországi Újjáépítési-, Délvidéki-, Kárpátaljai-, Lendvai Magyar Ház-, Szabadkai Magyar Ház-, Református Világtalálkozó- és Csángó Alap stb.), a Kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását és a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló ún. Koordinációs Keretet.
Különböző időszakokban váltakozó sikerrel, a különböző szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában való részvétellel a jogszabályokban előírt, de a mindennapokban kiküzdeni kényszerülve, ellátták a koordinációs feladatokat. Ennek eredményessége függött egyrészt attól, hogy az adott időszakban volt-e meghatározott stratégiai cél, aminek érvényt kívánt a kormányzat szerezni, illetve attól, hogy mennyire voltak ehhez partnerei a magyar közigazgatásban, majd egyre markánsabban jelentkezett az, hogy mennyire voltak ehhez partnerek a Magyarországról „becserkészett” határon túli vezéregyéniségek.
Szolgálták a kisebbségi diplomáciát, hiszen a HTMH hatá

Közgazdász Vándorgyűlés: Erdély – 2020 fejlesztési terv megalkotása szükséges
Az iránykeresés jegyében zajlott a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által megrendezett XX. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. Mintegy 350 külföldi és romániai meghívott és előadó vett részt az Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben című rendezvényen. „Kolozsvár – Erdély szellemi és kulturális fővárosaként – gazdasági központnak is tekinthető, akár azt is kijelenthetjük, hogy a közgazdaságtudomány székhelyén vagyunk” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Mint mondta: az RMKT az erdélyi magyar értelmiség egyik legnevesebb fóruma, ennek pozitív kihatásai pedig a mindennapokban is érezhetőek.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori rektora előadásában Románia, Magyarország, Horvátország és Szlovákia gazdasági szempontból meghatározható közös vonásait ismertette. A Világgazdasági Fórum, valamint A világ versenyképességi évkönyvének adataira támaszkodva a professzor arra a következtetésre jutott, hogy a négy ország pozitívumaiként megemlíthető többek között az alapoktatás minősége, illetve a középfokú oktatásban résztvevők aránya, valamint az információhoz való viszony, a kommunikációs fejlődés iránti igény. A közép-kelet-európai térség negatívumaiként egyebek mellett a közbeszerzés minőségét, a monopol-ellenes politikát, a költséges agrárpolitikát, illetve a hiányos fogyasztói tájékoztatást emelte ki az előadó. Hozzátette: a romániai üzleti tevékenységet leginkább a finanszírozás és az infrastruktúra hiánya, a bürokrácia, az adószintek, valamint a politikai instabilitás akadályozza.
A rendezvényen Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő az Európa 2020 stratégia fontosabb elemeit és a kiemelt kezdeményezéseket mutatta be. Mint mondta, a stratégia az unió válasza a válsághelyzetre, amely ugyanakkor az EU gazdasági fejlődésének irányvonalait is meghatározza az előttünk álló évtizedre. „Lényeges az Erdély 2020 fejlesztési terv megalkotása, hiszen ha olyan projekteket valósítunk meg – települési vagy regionális szinten – amelyek ellentétesek az uniós tendenciákkal, akkor nem érjük el a kívánt hatást” – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: társadalmi szintű paradigmaváltásra van szükség, amely nem az EU strukturális alapjainak megszerzését, hanem a fejlődési célokat helyezi előtérbe.
Az ország gazdasági növekedését leginkább az exportálás vonhatja maga után – vélekedett Mihail Ion, a Raifeissen Asset Management ügyvezető igazgatója. Az előadó szerint Románia ezen a téren csupán munkaerő szempontjából sikeres, ehelyett azonban inkább a hazai termékek népszerűsítésére kellene fektetni a hangsúlyt. Rachel Sargent, a nagy-britanniai Osprey Partners ügyvezető partnerének bemutatójából kiderült: a külföldi befektetők üzletkötési rangsorában – amely 183 országot foglal magába – Románia a 151. helyen áll, az alacsony helyezés pedig leginkább az érvényben lévő adórendszernek köszönhető. Az előadó ennek ellenére pozitívumként említette, hogy Románia idegennyelv-tudásban az elsők között szerepel az európai államok között. Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

XX. Jubileumi Vándorgyűlés
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (továbbiakban RMKT) véleményem szerint az egyik legtudatosabb magyar civil szervezet hazánkban. Amit az is jelez, hogy évenként különböző helyeken, vándorgyűléseken gyűlnek össze a gazdasági jellegű kérdések átbeszélése érdekében.
A húszadik jubileumi találkozó címének megválasztása: „Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben” tökéletesen jelzi azt a belső vívódást, ami a szervezet vezetőségében létezik. A mondat jelentése: van egy új lehetőségeket felkínáló helyzet, melyet nem tudnunk kellő képen kihasználni. Talán a nagy barát, mely kezdetektől fogva minden szempontból a társaság mellett volt, ennek is köszönhetően minden idők egyik legpotenciálisabb csapatával érkezett erre a 20. jubileumi megbeszélésre. A teljesség igénye nélkül: Dr. Chikán Attila, egyetemi professzor, Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, igazgató, Versenyképesség Kutató Központ.
Dr. Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke.
Csanádi András címzetes egyetemi tanár, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa.
Barsiné Pataki Etelka –az EU Duna-stratégiáért felelős kormánybiztosa.
Radetzky Jenő Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Szakáli István Loránd főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztály.
De jelen volt több egyetemi tanár is, akik különböző egyetemeken tanítanak. Talán ennek is köszönhető, a
Babeş- Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar gesztusa, mely az új épületének néhány termét bocsátotta a Társaság rendelkezésére, ahol minden feltétel a lehető legmodernebb volt.
Szeptember 23.-án pénteken délután az A 1 teremben elhangozott köszöntő beszédekben felelevenedtek az elmúlt 20 évnek mind azok szép oldalai, mind azok a komoly erőfeszítései, melyeket megtettek annak érdekében, hogy a Közgazdász Társaság megalakuljon, valamint azok a hatalmas befektetett munkák, melyek valamiféle képen megmozdítsák az intézmény elég nehezen meginduló gépezetét.
Ebben a szakaszban minden felszólaló igyekezett a szépre emlékezni. Talán dr. Chikán Attila volt a legőszintébb, amikor arra emlékeztetett, mekkora önfeláldozó munka folyt hétvégeken, amikor 16 órányi előadást is tartottak egy- egy helységben, ahol nagyszámú érdeklődő összegyűlt. Nem egy ilyen eseményen jelen voltam, és állíthatom hihetetlenül érdekes, és főleg tanulságos, megszívlelendő szövegek hangzottak el.
Ha nehezen is, de végül is megszületett az, amire ma már büszkén gondolhatnak azok, akik annak idején tolták azt a szekeret, melyet a kátyúból igyekeztek kihúzni. A felelevenített események történelmileg visszafordíthatatlanul megtörténtek, és ennek a hatása ma is érződik.
A XX. vándorgyűlést a múlt ismeretében csak Kolozsváron lehetett megtartani, mert annak idején, az RMKT pont Kolozsváron alakult meg. Köszönhetően annak, hogy itt élt, tanított dr. Kerekes Jenő professzor, aki már a Bolyai Tudományegyetemen is professzor volt. Itt buzogott az a szellemi háttér, mely biztosíthatta az újonnan alakult Romániai Magyar Közgazdász Társaság megfelelő működését. Az sem volt véletlen, hogy dr. Kerekes Jenő az elnöki tisztséget 10 éven keresztül példásan töltötte be. Ugyanakkor Kolozsváron található a szervezet székhelye is. Kolozsvár gazdasági szempontból akár Erdély fővárosának is tekinthető.
A Plenáris előadások az Aula díszteremben folytak.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor: A közép-kelet európai gazdaságok az új globális erőtérben című előadásában felhívta a figyelmet arra, a gazdaságnak meghatározó szerepe, van bármilyen erőtérben.
A rendszer-változás után, gyorsabb előrehaladást lehetett volna megvalósítani. Azok a vállalkozók, akik elindították a piacgazdaság követelményeit figyelembe vevő tevékenységüket, nagyon sok nehézségbe ütköztek.
Olyan történelmi megnyilvánulásról van szó, melyet a világon, sehol nem próbáltak megvalósítani. Ismervén az eredményeket, előre kell nézni. Ebben az időszakban voltak kicsi és nagy hibák is.
Közben mind Magyarországon, mind Romániában sok minden megváltozott. De elindult egy olyan folyamat, melyet történelmi értelemben nem lehet visszafordítani.
A civil szférának fontos szerepe van a társadalomban. AZ RMKT mint civil szervezet sokat fejlődött. A felvetődő kérdésekre megalapozott válaszokat kell találni. Ennek értelmében megfelelő döntéseket hozni. A vándorgyűlés a civil szféra nagy eseménye. Sokat segíthet abban, hogy pontos és fontos vélemények fogalmazódjanak meg, melyek segítsék az előrehaladást. A kapcsolattartásnak és az egységnek fontos súlya van.
Dr. Kovács Árpád Válságkezelési stratégiák az EU tagországaiban címmel értekezett. A világgazdaság fejlődésével kapcsolatban megállapította: az országok fejlődési üteme viszonylag alacsony lesz. Ami a Kelet- Európai országokat illeti, 2-3 százalékos növekedés valósulhat meg. Az állami tartozások nagyon nehéz helyzetet teremtettek. Az eladósodás problémáját meg kell oldani. A felvett kölcsönöket valamikor ki kell fizetni. Az állam szerepével kapcsolatban kifejti, milyen helyzetben, lehet beavatkozó szerepe. A játékszabályokat be kell tartani. Utalt az arab országok hatására, melynek következtében a világgazdaság sodródik. Emiatt különböző országok belső viszonyai is mások. Ennek következtében különböző típusokba sorolják az országokat.
Mihail Ion Raiffeisen Asset Management ügyvezető igazgatója „Románia fejlődési perspektívája” („Perspectivele creşterii economice în România”) címmel tartotta előadását. Többek között elmondta: a belső igények behatárolják az ország fejlődését. Melyet az idegen tőke kihasznált. Szerinte az eljövendő két évben szerény életfeltételek javulása várható.
Rachel Sargent ügyvezető partner „A fúziók és felvásárlások áttekintése Romániában” című előadása során kiemelte: fúziók és felvásárlások, mint üzletfejlesztési stratégia részei. Lényegében a szakmát jól ismerő személyek mennyiben tudnak az üzleti élet román dzsungelében eligazodni. Melyek azok a lehetőségek, melyeket ismerve, eredményesen tudnak tevékenykedni.
Kolumbán Gábor, közgazdász- mérnök, óraadó tanár „A közösségi vállalkozások szerepe a vidékfejlesztésben” előadásának, székely szellemességgel fűszerezve, valóság története a hallgatóságot lebilincselte. Kiderült, mit is tehet az egyén, ha van egy darabka földje, és azon egy pár gyümölcsfája. Melyek azok a zegzugos utak, amiket meg kell kapni ahhoz, hogy valamicske pénzre tudjon szert tenni. Az előadás lényege: mindennek van hazánkban megoldási lehetősége, ha képes vagy nemcsak a te fejed szerint gondolkodni.
Az ünnepi vándorgyűlés szakosztályokban folytatódott.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben
160 évvel ezelőtt, 1859. november 23-26. között tartotta Mikó Imre gróf vezetésével alakuló közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Célja az Erdélyben élő tudományművelőket és tudománypártolókat összefogó civil szervezet megteremtése, mely az itteni tájak gondolkodóit istápolná.
E nemes szándékot a történelmi események változásai minden időkben befolyásolták. Csak az itt élők gondolkodásának, magatartásának köszönhetően tudták túl élni azokat a nehéz időket, melyeket a sors rájuk szabott. De mindig voltak és vannak olyan egyéniségek, akiket megedzett a sors, és meg tudták találni azt az időnként nagyon rögös utat, mely az erdélyi gondolkodást előre vitte.
A fentiek fényes bizonyítékaként 2011. november 25-26.-án a Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel 10. Fórumot nyitották meg a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében „AZ ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNY A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN” címmel.
A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nem volt jelen, ellenben, Kocsis Károly az MTA levelező tagja a 183 éves MTA nevében üdvözölte az EME-t . Amint mondta: „a belhoni magyar tudományosság üdvözli a külhoni tudományosságot”.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja szerint az elmúlt több mint másfél évszázad komoly része az erdélyi magyarság közösségi életének. A EME a tanúsága annak, hogy az erdélyi tudományos élet nem adta fel önmagát, a nagy megpróbáltatásokat jelentő XX. században sem. Az EME modern XXI. század tudományos fóruma, felelőssége hatalmas. Biztosítani kell a szellemi túlélést, a válságokkal telt korszakban. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi magyar tudományos életet.
A plenáris ülésen jelen levőket Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum – Egyesület elnöke köszöntötte. Tömören méltatta, az elmúlt évtizedek erdélyi tudományos életének főbb eseményeit, eredményeit és kiemelt céljait. Amint mondta, ebben az időben az erdélyi tudományos életben központi szerepet játszott és játszik az EME. De Erdélyben nincs monopolhelyzetben, mert az idők során különböző kutató intézetek születtek meg. Ebben a változatosságot mutató tudományos világban az EME megtalálja a helyét. A tudományos kutatások különböző egyetemeken valósulnak meg. Mint például a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia EMTE komoly eredményeket ért el.
A visszatekintés a jövőbe való tekintést is jelenti. Hangsúlyt kap a nemzetközi kutatásba való bekapcsolódás, és a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozása
Kocsis Károly: „Etnikai térfolyamatok a Kárpát- medencében” című előadásában vázolta azokat a változásokat, melyeket a Kárpát- medencében lezajlottak. Bemutatta, térképek alapján, a geopolitikai- nemzetiségi változásokat, melyek a honfoglalástól napjainkig megvalósultak.
Előadásában felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát medence, mint magyar geopolitikai fogalmat az 1930-as évektől használják.
A XVI-XVIII században a belső háborúk a török hódolás, a felszabadító háborúk és az azokat követő migrációs mozgások eredményeként rendkívül nagy magyar etnikai regresszió, azzal párhuzamos nemzetiségi transzgresszió valósult meg. 1495-ben a magyarok részaránya a Kárpát- medencében 2/3 volt, 1784-ben ez a helyzet 1/3 magyar és 2/3 nem magyarra változik. A magyar tenger összehúzódásának vagyunk a tanúi. Magyar etnikai regresszió figyelhető meg, 1495 és 1784 között. A XIX. és XX. század túlnyomórészt az önkéntes magyarosodás eredményeként, magyar etnikai terület regenerálása fele mutat, a magyarság számbeli növekedése jelent meg. 1910-ben a magyar lakosság 48 százalékot alkotott, a nem magyar 52 százalékot.
Az első világháború után a Trianoni szerződés értelmében, a határok meghúzásának következményeiről beszélt. Új államok és új határok keletkeztek.
Ma a Kárpát- medence összlakosságának száma 28 millió, melyből 11 millió magyar. Bemutatta milyen változásokat szenvedett az erdélyi lakosság. Ennek a résznek a legérdekesebb megállapítása: a cigány lakosság nagymértékű számbeli növekedése. Az erre vonatkozó statisztikai adatok az önbevallás adatai alapján készültek.
Egyed Emese „ A magyar irodalomtudományi kutatások új fejezete (Erdély, 1990-2011)” című előadásában három fogalomra összpontosított a téma tárgyalásakor: a szabadság, verseny és a felelősség. Nyomon követi azokat a változásokat, melyek a kutatás világában keletkeztek. De főleg a három említett jelenségre összpontosít.
Nagyra értékeli az 1990 utáni helyzetet, mely a szólási, gyülekezési, tanulási szabadsággal kapcsolódik össze.
A gyülekezési szabadság fontos, mert a tudományos élet szabad szerveződését jelenti. Lehet beszélni szólási és írási szabadságról is, amely által hajlamainkat ki tudjuk fejezni. A mozgás szabadság összefügg a tanulási szabadsággal. Különböző szakmai rendezvényeken, képzéseken vesznek részt a kollegák és a hallgatók. A legfiatalabbak is külföldi képzéseken vehetnek részt. Új egyetemi diszciplínák és szakok keletkeztek. Nagy előny a két vagy több nyelven való kutatás is. Az eredmények megjelentetésének fontosságáról is értekezett.
A tudományos versengés életben tartása igényli a kölcsönös meghívásokat. Legyenek kölcsönös publikációk és ne „tudományos gyarmatosítás”.
Vincze Mária „Gondolatok az erdélyi magyar közgazdasági és társadalomtudományi kutatások jelenéről és jövőjéről” című előadásában rendkívül érzékletesen szemlélteti a közgazdasági kutatásban bekövetkezett változásokat az utóbbi három évtizedben.
1990 előtt a központosított gazdaságpolitikáról írtak.
Rendszerellenes cikkek nem jelenhettek meg. Védekezési mechanizmusként egyes kutatók a módszertani kutatásokra helyezték a hangsúlyt.
1990 után arról a komoly szellemi támogatásról beszélt, amit biztosítottak a magyarországi egyetemi oktatók, akik előadásokat tartottak. Ilyen szempontból nagy szerepet játszott dr. Chikán Attila rektor–professzor, a piacgazdaság mechanizmusáról oktatta az erdélyi közgazdászokat. Szakkönyveket küldtek, magyarországi képzésekre hívták meg a közgazdászokat. Mindezek lehetővé tették a nyitást a gazdasági kutatásban, amely a nemzetközi kutatásban történő bekapcsolódást is jelentette.
Az újonnan megjelent magyar intézmények kedvező keretet biztosítanak a fiatal kutatók számára, az együttműködésre. Szükséges a kutatási hálózat kiszélesítése. Az eredmények közvéleményt alakító közlése.
XXI. században változás történt a kutatás módszereiben. Jobban előtérbe kerülnek a számítógépes szimulációk alkalmazása. Megpróbálják megérteni a látottakat, megalkotni azt a modellt, melyet érdemes követni. Az adatbázis elérhetősége jelentősen növelheti a kutatási eredményeket.
A konferencia a következő szakosztályokban folytatódott: 1) Bölcsészet, Nyelv-és Történettudományi Szakosztály 2.) Természettudományi Szakosztály 3.) Orvos és Gyógyszerésztudományi szakosztály 4) Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály Közgazdaságtudományi szakosztály. 5) Műszaki Tudományok Szakosztálya. 6. Matematikai és Informatikai Szakosztály. 7.) Agrártudományi Szakosztály.
Bizonyos események a Marosvásárhelyi Fiókegyesületben vagy Szovátán, a Teleki Oktatási Központban is tárgyalásra kerültek.
Két nap hihetetlenül gazdag tudományos megnyilvánulása fényesen bizonyította, milyen erőt is képviselnek az Erdélyben megvalósuló kutatások. Bizonyítják a magyar tudományos élet tagadhatatlan értékeit.
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro

A várható pozitív folyamatok sem elegendőek a felzárkózáshoz
Chikán Attila a Budapesti Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiumának igazgatója, volt magyarországi gazdasági miniszter tartott előadást múlt csütörtökön a PKE-n.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Közgazdaságtudományi Karának és Janus Pannonius Szakkollégiuméának meghívására Nagyváradra látogató gazdasági szakember A közép-kelet-európai országok versenyképessége címmel tartott előadást csütörtök délután aPKE dísztermében. Chikán Attila előadásában először az új világrend összetevőiről beszélt, kiemelve többek között azt, hogy a globalizáció új viszonyítási alapot teremtett nem csak a gazdaság, de a tág értelemben vett társadalom világa számára is. Chikán Attilaelőadásának második szakaszban a kelet-európai országok regionális versenyképességről beszélt, kiemelve, hogy hét az Unióhoz az utóbbi években csatlakozott vizsgált kelet-európai ország közül 2001-ben gazdasági szempontból Magyarország állt a legjobban a különböző tekintélyes intézmények rangsorolásában, 2012-re azonban Bulgáriával egy szintre csúszott le, mely utóbbi ország jelentős javulást tudhat magáénak. Chikán Attila hozzátette, hogy Románia aránylag könnyen vészelte át a gazdasági válság első két évét, de ezt követően ismét lefelé tartó tendencia figyelhető meg a román gazdaságban.
Egy régió elemzése
További összehasonlító elemzését Chikán Attila négy országra – Horvátországra, Magyarországra, Romániára és Szlovéniára szűkítette le, hangsúlyozva először azokat a közös tényezőket, melyek támogatják ezeknek az országoknak a versenyképességét. Ezek között a tényezők között említette, az alapoktatás minőségét, a középfokú oktatásban résztvevők arányát és a beiskolázási arányt a felsőoktatásban. Nagy előny továbbá az átlagon felüli mobiltelefon előfizetést, internet hozzáférést és szélessávú internetelérést. Ezekre a tényezőkre lehet és kell támaszkodni a versenyképesség növelése érdekében, hangsúlyozta az előadó. A négy országot hátráltató tényezők között említette Chikán Attila a közép- és felsőfokú oktatás nem versenyképes minőségét, a munkavállalók továbbképzésének hiányát és az értelmiség elvándorlását. Kifejtette továbbá, hogy a vizsgált országok még mindig nem értették meg a piacgazdaság lényegét, ezért hajlamosak állami monopóliumok létrehozására, ugyanakkor nem tudnak szabadulni az agrárpolitika problémáitól. „Nem igaz az a tézis, hogy az agrárium húzóágazata a magyar gazdaságnak” – szögezte le Chikán Attila. Komoly hátráltató tényezőként mutatkozik ezekben az országokban az, hogy nagyon alacsony a bizalom a politikusokban, ellenben nagyon erőteljesen jelen van a kormányzati korrupció. Ugyancsak nem segítik ezeket az országokat a kormányzati szabályozás terhei, a költségvetési pazarlás, a gazdasági ügyek rendezetlensége, a közbeszerzési problémák a kisebbségi tulajdonosok védelmének az esetlegességei, a fogyasztók hiányos tájékoztatása – ebben a vonatkozásban a hitelesek nem megfelelő tájékoztatását emelte ki az előadó –, de az is a hátráltató tényezők közé tartozik, hogy a finanszírozás során ezek az országok nem tudták kihasználni a tőzsde nyújtotta lehetőségeket.
Jóslatok
A továbbiakban a régióban a jövőben várható tendenciákról beszélt Chikán Attila. Kifejtette, hogy lassan erősödő növekedés várható, viszont ez a növekedés nem lesz elegendő arra, hogy behozzák a lemaradásukat a fejlett uniós országokhoz képest. Ugyanakkor számottevő külföldi közvetlen tőkebefektetésre lehet számítani. Ennek kapcsán Chikán Attila leszögezte: „Lehet nem szeretni a külföldi tőkét, belső tőke azonban nincs”, azaz, a régió gazdaságai saját fejlődésük szempontjából a külföldi tőkére vannak utalva. Ugyancsak várható egy lassú javulás a munkaerőpiacon a négy vizsgált országban, ami azonban szintén nem lesz elegendő a felzárkózáshoz, hiszen ezekben az országokban a termelékenység rendkívül alacsony. Az inflációt ezek az országok kordában tartják, ugyanakkor folytatódni fognak a finanszírozási nehézségek. Végezetül Chikán Attila ismertette a Világbank középtávú elvárásait, melyekkel, mint mondta, ő maga is egyetért: a piaci rendszernek megfelelő munkapiaci reformot kell végrehajtani, átlátható szabályozásra, az oktatás és a közszolgáltatás minőségének javítására van szükség. Fontos ugyanakkor a költségvetési fegyelem és egy hatékony szociális védőháló kialakítása. Ez utóbbi kapcsán Chikán leszögezte: „a társadalom nem mondhat le a szegényekről, arról a rétegről, amelyről a gazdaság már lemondott.” A jól strukturált, tartalmas előadás végén a PKE dísztermében szép számban jelen lévő diákok tehették fel kérdéseiket a szakembernek.
Pap István
erdon.ro