Román arcok 2.
„Eminescu vérmes antiszemitizmusa és nacionalizmusa kritikusok és moralisták hordáját hívná ki maga ellen, akik a legjobb esetben is kioktatnák Románia kötelezettségeiről a kisebbségekkel szemben, a humanitárius hozzáállásról, francia szövetségeseinkről stb.” Mircea Eliade filozófus és vallástörténész írta ezt 1936. július 5-én a Vremeában. Eliade a legismertebb román értelmiségi. Amúgy a Vasgárda aktív tagja, szintúgy antiszemita, és nem utolsósorban magyargyűlölő. Éppen olyan magyargyűlölő, mint Geo Bogza. Akinek Jakob Oniszia című novellája világirodalmi remekmű, már 14 évesen forgatókönyvet írtam belőle, és hosszú-hosszú ideig dédelgettem az álmot, hogy majd én fogom megfilmesíteni. Arról az Eminescuról írta ezt Eliade, akinek minden sarkon szobra van Romániában, lévén a románság nemzeti költője. Méltán az. Publicisztikája pedig mélyen és fanatikusan antiszemita. Csak a legenyhébbet idézzük tőle: „Ahol Európában emancipálják a zsidókat, beleavatkoznak az ország kultúrájába, meghamisítják és elrontják azt.” Ettől még ugye nem fogják Eminescut kiutálni a román szellemi panteonból? Gondolom, nem. Már csak azért sem, mert a román rendszerváltás hajnalán a román zsidó hitközség felemeli szavát Eminescu mellett, mondván, Eminescu attól függetlenül óriási költő, hogy antiszemita írásai voltak. A magyar rendszerváltás hajnalán Landeszmann rabbi arról értesített bennünket, hogy a magyar kultúra a fütyülős barackból és a bő gatyából áll. Hmm… Amúgy a Beszélőben értekeztek néhány esztendeje arról, vajon mekkora is a felelősségük a román értelmiségieknek a második világháborúban s azt megelőzően elkövetett bűnökért: „Eliade nemzedékének sokkal súlyosabb a felelőssége, mintha csupán megtévelyedett »párttagok« vagy »útitársak« lettek volna. Politikailag támogatták a Gárdát, ezenfelül pedig a Gárda minden cselekedetéhez ideológiai támogatást szolgáltattak. Nekik köszönhető a gyilkosságok, sőt pogromok »ideológiai, metafizikai magyarázata«. A vasgárdista jelenség éppen azért olyan hosszú életű, mert olyan ragyogó elmék propagálták, mint például Cioran és Eliade.”
Fontos mondatok ezek, a nagy Nyirőzés és nyilasozás közepette. S ha már felmerült Cioran neve, álljon itt egy idézet tőle is: „A magyarok messziről gyűlölnek, a zsidók középen, centrumunkban. Miként asszimiláljuk mi, szegény nép a történelem legirreduktibilisebb jelenségét. Egy népet, amelynek aktívumát a történelem legnagyobb népein aratott győzelmei alkotják, miként asszimilálhatna egy olyan nép, amely a magyarok, törökök és görögök sötétjében látott napvilágot? A zsidó vitalitás olyan agresszív és a zsidó szerzési vágy olyan szívós, hogy ezzel a munkás és kizsákmányoló néppel szembeni toleranciánk biztos bukásunkat jelentené.” A szöveg 1936-ból való. Eliade ’37-ben pedig így jajdul fel: „Megengedhetjük-e, hogy a román nép olyan szomorú véget érjen, olyan módon hulljon szét, aminőt nem ismert még a történelem – hogy nyomor és vérbaj roncsolja, zsidók és idegenek özönöljék el, hogy elcsüggedjen, elárulják és eladják alig pár százmillió lejért?”
Amikor most a román újságírók Kövérnek szegezték Nyirő József antiszemitizmusát, és a válaszban előkerült Eliade neve is, a román újságíró így felelt: „Az más.” Ugyanis a román újságíró az román. Ott nem fordulhatna elő az, ami idehaza természetes: hogy egy publicista akár szemenszedett hazugságok leírása árán is hátba szúrja a kormányát. Aczél Endre megteszi a Népszabadságban. Ő az egykori kommunista ügynökök legfelkészültebbje, ezért szavait nem tudhatom be tudatlanságnak, kizárólag tudatos gazemberségnek. Aczél-Acsádi ezt írja többek között: „Kövér (…) bukaresti politikustársai soha nem akkor utaztak külföldre, amikor a célországban önkormányzati választásokra készültek.” Ócska hazugság. Román politikusok egymásnak adják a kilincset Kisinyovban, úgy kampányolnak például a Bukarestnek tetsző főpolgármester megválasztásáért. Aczél-Acsádi másik érve, hogy Moldovában hetven százalék a románok aránya, tehát oda mehetnek kampányolni a románok. Székelyföldön nyolcvan százalék feletti a magyarság aránya, Székelyudvarhelyen pedig 96 százalék. Végül pedig ezt írja az ügynök: „Spanyolországban semmiféle román politikai erők nem léteznek”, csak román vendégmunkások, „akiknek a szavazata odahaza minden választáson számít.” Aljas hazugság.
Alcala de Henares-ben például az ottani 18 ezer román vendégmunkást keresték fel román politikusok Bukarestből. A vendégmunkásoknak szavazati joguk van a helyi önkormányzati választásokon, és képviselő-testületi tagokat, sőt polgármestert is indítottak! A román politikusok pedig arra agitálták őket, hogy vegyenek részt a HELYI szavazáson, és támogassák a HELYI jelöltjeiket. Az egyik román miniszter így fogalmazott: ha a spanyol hatóságok vegzálják őket, annak egy ellenszere van: juttassanak minél több képviselőt a HELYI önkormányzatokba. Ennyit Aczél hazugságairól. Remélem, jól fizetik érte, akár Romániából is…
S mindez persze üzenet Ponta úrnak is. Akinek a szemüvege nagyon európai, de nem illik az arcához, s mindahhoz, ami a fejében fészkel. Ahhoz a Ceausescut idéző ügybuzgósághoz, amellyel megszünteti a marosvásárhelyi magyar kart az orvosegyetemen. Ahogy kirugdalja a magyar prefektusokat a magyar többségű megyék éléről. Ahogy ártani akar nekünk bármi áron, mert nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy az örök barát RMDSZ-en kívül más politikai szervezetei is vannak az erdélyi magyarságnak. Az persze tökéletesen érthető, hogy Ponta az RMDSZ-t szereti. Azt az RMDSZ-t, amelynek felső vezetéséből nyolc főt még a nyolcvanas években szerveztek be a román titkosszolgálatba – legalábbis így tudják odakint a magyarok. Azt az RMDSZ-t, amelynek egykori elnöke 2002-ben elsőként gratulált a „23 millió románozó” Kovács Lászlónak. Igen, Markó Béláról van szó, aki ezután Kovács Lászlóval együtt törölteti a státustörvényből az „egységes magyar nemzet” fogalmát. Arról a Markó Béláról, aki miniszterelnök-helyettesként a román alkotmánybíróságot megelőzve alkotmányellenesnek nyilvánítja a Székely Nemzeti Tanács népszavazási kezdeményezését a székelyföldi autonómiáról. S aki aztán pofátlanul ráírja minden választáskor a plakátjaikra, hogy „AUTONÓMIÁT”. Igen, ez az az RMDSZ, amelyik Bunta Levente polgármester segítségével az utolsó pillanatban lehetetlenné teszi Nyirő temetését, majd cserébe azt kéri a román kormánytól, hogy tiltsák ki Kövér Lászlót Erdélyből. Ahogy annak idején ez az RMDSZ és ez a Markó Béla tiltatott ki engem is, méghozzá azzal a váddal, hogy terrorista vagyok. Ez a Markó most a Vörösmarty téren dedikál éppen, és arról gügyögnek mind, hogy nem szabad magyar politikusoknak kampányolni Erdélyben, mert megosztják a kinti magyarságot.
S akkor álljon itt egy idézet végezetül Ujhelyi Istvántól, aki 2008 szeptemberében Nagyváradon ezt mondta az ott összegyűlt ifjú RMDSZ-es aktivistáknak: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mi mindig mindenben támogattuk őket, de ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog.” Istenem, édes jó Istenem…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Székelyföldet ünnepelte Európa
Kovács Piroska elnyerte az Europa Nostra 2012-es kulturális örökségvédelmi nagydíját
A 2012-es Europa Nostra Díjak hat nagydíjának egyikével tüntette ki Kovács Piroskát, a máréfalvi KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapítóját az Európai Bizottság és az Europa Nostra június 1-jén Lisszabonban, Hargita Megye Tanácsának felterjesztése nyomán.
Székelyföldet, Hargita megyét ünnepelte Európa június 1-jén este Lisszabonban. Hargita Megye Tanácsa felterjesztése nyomán a máréfalvi Kovács Piroska a 2012-es Europa Nostra Díjak Európa kulturális örökségvédelméhez való kiemelkedő hozzájárulás kategóriájának győztese. A díjat a lisszaboni Jerónimos kolostorban szervezett péntek esti ünnepségen adták át Kovács Piroskának, a "székely kapuk őrzőjének" a Székelyföld népművészeti örökségének kutatásában és megőrzésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. A márciusban kihirdetett 28 Europa Nostra Díj nyertese közül a június 1-jei díjkiosztó ünnepségen választották ki a hat fődíjast, amelynek egyike Kovács Piroska. Az Európa kulturális örökségvédelméhez való kiemelkedő hozzájárulás kategóriája győztesének, a máréfalvi 80 éves nyugalmazott pedagógusnak, népművelőnek, néprajzi gyűjtőnek a helyi történelem és örökségvédelem területén végzett tevékenységét az év legkiemelkedőbb örökségvédelmi megvalósításaként ismeri el az Európai Unió.
– Ez a díj nem egy embernek szól, ez Máréfalva, Hargita megye, Székelyföld sikere is – nyilatkozta Kovács Piroska, akit Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kísért el a lisszaboni díjátadásra.
A tanácselnök szerint Európa figyelmének a középpontjába került Székelyföld, Hargita megye.
– Sajátos kulturális értékekkel rendelkezünk, a székely kapu mint szimbólum Európa egyik féltett kincse, amelyet mint bebizonyosodott, összefogással, odafigyeléssel meg tudunk védeni. Kovács Piroskán keresztül egész Székelyföldet díjazza Európa. Az összefogással végzett munkának eredménye van, ezért büszke vagyok arra, hogy Hargita Megye Tanácsa felelős és jelentős szerepet vállalt a Piroska néni által elindított mozgalomban, a székely kapuk mentésében. Büszkék vagyunk Kovács Piroska munkájára, kitartására – nyilatkozta Borboly Csaba hangsúlyozva: – Ez a díj is bizonyítja, hogy Székelyföld létezését nem lehet letagadni. Székely kapuk léteznek, Székelyföld létezik, és a Székelyföldért tevékenykedők Európa büszkeségei, eredményeinket egész Európában elismerik.
Hargita Megye Tanácsa 2009 óta tagja a Kovács Piroska által alapított KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesületnek, amely tevékenységét megyei szintre kiterjesztve közösen dolgoznak a székely kapuk megmentésén. A közös tevékenység eredményeként számos régi székely kaput újítottak és újítanak fel, felleltározzák a megye székely kapuit, és a hagyományos falukép, utcakép megőrzésén dolgoznak. Hargita Megye Tanácsa Kovács Piroska tevékenységét tavaly Orbán Balázs- díjjal ismerte el.
Kovács Piroska, máréfalvi viseletben szerényen és boldogan vette át a 10 000 euró értékű juttatással járó Europa Nostra nagydíjat. A zsűri tagjai elismeréssel nyilatkoztak Piroska néni munkásságáról, a közönség hangos "Bravó!"-val ünnepelte az udvarhelyszéki Máréfalva szülöttét. Rengetegen gratuláltak a meghatódott Piroska néninek, aki így nyilatkozott a díjátadást követően:
– Rendkívüli érzés és nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj. Boldog vagyok. A díjátadó ünnepség felemelő pillanataiban azt éreztem, hogy jó lenne, ha az otthon ma-radott székely kapuk tulajdonosai, kapufaragók, kapuállító falvaink közössége is velem együtt érezné, hogy ennek a sajátosan ránk jellemző népi értéknek igenis helye van Európában, Európa hagyományos kultúrájában. Ez alkalommal Európa ránk figyelt, a székely kapu megkapta méltó helyét Európa kulturális palettáján. Ez további munkára ösztönöz.
Hargita Megye Tanácsának felterjesztése P. Buzogány Árpád történész munkáján alapult, aki így ír Kovács Piroskáról:
"Kovács Piroska nyugalmazott tanár, népművelő, néprajzi gyűjtő, helyismerettel, történelemmel, néprajzzal kapcsolatos gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményét több önálló kiadványban jelentette meg. A székely kapuk udvarhelyszéki kataszterét összeállította, a régi kapuk megmentését, helyreállítását szorgalmazta és ennek hatására megyei program indult be. Tájházat alapított szülőfalujában, annak folyamatos programjai elsősorban az értékmentést szolgálják, illetve a fiatalokat megismertetik a hagyományos mesterségekkel (pl. kapufaragás). Sokoldalú munkásságát több helyi, megyei és romániai díjjal ismerték el.
Pedagógusként szülőfaluja iskolatörténetét készítette el, településével kapcsolatos adatgyűjtéseit terjedelmes kiadványban tette közzé. Szülőfaluja, Máréfalva a faragott és festett székely kapuiról híres. Kovács Piroska már a hetvenes években, Ceausescu diktatúrájában elkezdte gyűjteni, lerajzolni a faragott nagy kapuk mintakincsét, majd pedig a települése más tárgyi emlékeit – ez szolgált alapul a később létrehozott tájháznak, ahol tematikus kiállításokat szervezett.
A Máréfalván alapított Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület vezetőjeként szakmai rendezvényt kezdeményezett (Székely kapuk napja), és településükön több kaput műemléknek nyilvánítottak. A régi kapuk karbantartása, feljavítása azt eredményezte, hogy Máréfalva továbbra is Erdély egyik olyan települése, ahol a nagyméretű, szépen faragott kapuk meghatározzák a településképet."
Az esemény védnöke Aníbal Cavaco Silva, Portugália elnöke volt, aki jelenlétével megtisztelte a rendezvényt, ugyanakkor José Manuel Barroso. A díjátadó gálán részt vett Androulla Vassiliou oktatási, kulturális, többnyelvűségi és ifjúsági európai biztos, valamint Plácido Domingo világhírű tenor, az Europa Nostra elnöke is. A 28 nyertest a 31 országból benyújtott 226 projekt alapján választották ki. A díjazás négy kategóriában történt – megőrzés, kutatás, kiemelkedő tevékenységek, oktatás, képzés és tudatosítás. Minden kategória esetében egy elismert, független szakértőkből álló bírálóbizottság ült össze egész Európából, és minden nyertes egy plakettet vagy egy trófeát kapott. Továbbá kiválasztották a díjazottak közül a "nagydíj" hat nyertesét, köztük Kovács Piroska nénit, akik ezenkívül 10 ezer euró értékű juttatásban részesültek. Népújság (Marosvásárhely)

Egy út áll előttünk
Az idei helyhatósági választás volt az első, amelyen három magyar párt mérkőzött meg egymással. Az RMDSZ sajátos módon jobb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, noha ezúttal két kihívója is akadt. A Magyar Polgári Párt fontos pozíciókat vesztett, az Erdélyi Magyar Néppárt viszont meg tudott kapaszkodni önkormányzati szinten. Nem túlzás és nem sikerpropaganda, amit az EMNP vezetői állítanak, hogy új politikai erő született, amelynek sikerült a közösség szolgálatába állítania korábban inaktív fiatalokat, s helyenként az urnákhoz szólítania passzív választói csoportokat. Mindezt igen kedvezőtlen peremfeltételek mellett.
A vetélytársaknak jóval több idejük volt a felkészülésre, valamint az RMDSZ birtokolja mindmáig a hajdan közösen megteremtett infrastruktúrát, a kezdeti lelkesedésből született országos hálózatot és humán erőforrásokat, és rendelkezik az erdélyi magyar közösségnek címzett román állami támogatások felett.
Leltár A Magyar Polgári Pártnak 2008 óta négy esztendeje volt a tudatos építkezésre és az önkormányzati szinten való bizonyításra, más kérdés, hogy ezt mennyire használta ki. Az eredmény azt igazolja, hogy hiba volt az MPP részéről dupla vagy semmit játszani. Célravezetőbb lett volna, ha ésszerű megállapodásokat kötnek települések tucatjain. Hiba volt Szász Jenőtől, hogy csak és kizárólag kvázi kötelező jellegű országos szintű MPP– EMNP megállapodásban volt hajlandó gondolkodni, s ennek EMNP-s elutasítása után letiltotta az alapszintű megegyezéseket. Egy-két „renitens” szervezet így is akadt, országos szinten azonban hatott az elnöki tiltás, mely mindkét szervezet eredményein rontott. Alapvetően helyes volt közösségi szempontból az EMNP konstruktív hozzáállása, amely szerint nem indított jelöltet az elmúlt ciklusban jól teljesítő polgármesterek ellen – legyen az RMDSZ-es – mint a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád – vagy MPP-s, mint a Gyergyószentmiklóst vezető Mezei János. Előzékenységük értelemszerűen a párt statisztikai eredményei ellen hatott, ám egy olyan politikai szervezet, amely komolyan veszi a nemzeti felelősség gondolatát, egyszerűen nem tehet mást. Még akkor sem, ha ellenfelei a lehető legetikátlanabb eszközöket vették elő a kampány során. A Tőkés Lászlót lejáratni szándékozó könyv megjelentetése és célzott terjesztése az erdélyi magyar politikatörténet morális mélypontja, különösen ha figyelembe vesszük az egész akció alantasságát és azt, hogy a „szerző”, akit az EMNP ellenfelei megnyertek a piszkos munka elvégzésére, a nemzetellenes kozmopolitizmus egyik legfröcsögőbb, leggátlástalanabb képviselője.
Valami új egység
Sokat lehetett hallani az utóbbi időben az új egységről, a magyar összefogásról, leginkább a Fidesz és az EMNP oldaláról. A választások eredményei nem ezt vetítik előre. Az RMDSZ már a választások előtt erőből próbált megoldani mindent, a marosvásárhelyi kudarc éppen ezzel magyarázható. E bukás dacára az RMDSZ csúcsvezetése továbbra is azokra mutogat, akik az utolsó pillanatig kiálltak a közös magyar jelölt indítása mellett, mely ügy vitathatatlanul az RMDSZ ellenállásán bukott meg. A Szövetség saját, kizárólagos pártjelöltben gondolkodott, s miután Vass Levente – akinek személye körül széles társadalmi támogatottság körvonalazódott – nem volt hajlandó belemenni a várható bukásba, Frunda György személyében olyan jelöltet indítottak, akinek veresége borítékolható volt. Ezzel az RMDSZ immár harmadszor indított olyan közösségmegosztó pártjelöltet, akinek személyéről sejteni lehetett, hogy képtelen felsorakoztatni maga mögött a magyar választói bázis teljes spektrumát. Minden jel arra mutat tehát, amit már korábban is vélelmeztünk többen is: az RMDSZ tulajdonképpen nem akart győzni Marosvásárhelyen. Az új egység gondolatkörére visszatérve: az optimális magyar erőfelhasználás és érdekérvényesítés szemszögéből nincs más alternatíva. Az EMNP élcsapatát alkotó politikusok taktikai célja 1990 óta ugyanaz: a magyar önkormányzatiság, a magyar szabadságpolitika, szaknyelven a belső önrendelkezés elvén nyugvó háromszintű autonómia megvalósítását célzó érdekképviselet.
Szintek Hadd ejtsünk itt meg egy vargabetűt. A közösségi programalkotásnak van egy paradigmatikus, egy stratégiai, illetve egy taktikai szintje. A paradigmatikus szint az alapvető értékrendet jelöli: hogy egy közösség – a maga kollektív voltában – meg akar-e maradni szülőföldjén, megőrizve önazonosságát. A felvidéki magyarság körében – ahol tömbmagyar vidékeken is számottevő az alapvetően nacionalista Ficóra való szavazás – paradigmatikus problémák vannak. A román fennhatóság alá került németek exodusa, kimenekítésük kérdése a Ceauşescu-korszak idején paradigmatikus döntés volt a németek számára. Ezen a szinten az erdélyi magyar közösség még nem ingott meg. Stratégiai kérdés, hogy milyen célokat tűzünk ki a közösségként való megmaradás érdekében. A háromszintű autonómiánál többet a jelenlegi geopolitikai körülmények, erőforrások birtokában nem tudunk elérni, kevesebbet követelnünk viszont nem érdemes, mert az egyenértékű a középtávú felmorzsolódással. A közösségi stratégia ott bicsaklik meg, hogy az autonómiát legjobb esetben is csak választási jelszóként használó RMDSZ továbbra is képes elfogadtatni a szavazói bázissal saját, komprádor jellegű, bukaresti politikáját. Ilyen körülmények között taktikai szinten mi mást tehet egy, a nemzeti önrendelkezés és autonómia célkitűzését hirdető csapat, mint hogy előbb elfogadtatja e célokat az RMDSZ-főáram ellenére a szervezeten belül (ez történt lépcsőzetesen 1990 és 1993 januárja között), majd miután sikertelen a saját hivatalos programjának RMDSZ-en belüli elfogadtatása (1996-2003), ugyanezt kívülről próbálja meg. Erről szólt a 2009-es összefogás, és erről szólna az új egység, amit a választási eredmények szerint az erdélyi magyar nemzeti közösség is elvár. Az RMDSZ választás utáni diadalittas szólamait hallgatva egyre nagyobb a kétkedésünk e stratégia sikerében. De ahogy Nagy Feró fogalmazott a rendszerváltás környékén egyik dalában: „Egy út áll előttem, melyiket válasszam?”
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Zavarja a magyar plakát a háromszéki prefektust
Eltávolíttatná a Nemzeti Filharmonikusok sepsiszentgyörgyi koncertjének az óriásplakátját a háromszéki kormánymegbízott. Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a Diszkriminációellenes Tanács fellépését várja a magyarországi zenekar koncertjét hirdető, kizárólag magyar nyelvű óriásplakát miatt.
A prefektus egy tegnap tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón tette fel a retorikai kérdést: „Nem követelné meg a jóérzés, hogy az óriásplakáton románul is szerepeljen a felirat, hogy mindenki megérthesse?” Codrin Munteanu hangsúlyozta: „a normalitás azt jelentené, hogy mind az állam nyelvét, mind a kisebbség nyelvét használják a törvény által megszabott viszony és a nyelvek tisztelete figyelembevételével.”
Kovászna megye prefektusa kijelentette, hogy az őt nacionalizmussal vádoló magyar elöljáróknak figyelembe kell venniük, hogy Romániában a román az állam nyelve. Hozzátette, a kisebbségeknek jogukban áll használni a nyelvüket, de csakis a hivatalos nyelv tiszteletben tartásával. „Ne leckéztessen engem olyan valaki, aki a Szent György-szobor felavatásakor csak magyarul beszélt” – utalt Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a prefektus. Antal Árpád korábban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy Ceauşescu szelleme visszatért a megyébe, a májusban beiktatott Codrin Munteanu prefektus kizárólag a magyar nemzeti identitással kapcsolatos önkormányzati határozatokat támad meg a közigazgatási bíróságon. A prefektus először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot: viselje a törvényben előírt román nemzeti színű vállszalagot. Megtámadta ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a kétnyelvű reklámozásra vonatkozó határozatát, valamint a Kovászna város és Kovászna megye zászlójáról szóló határozatokat. A prefektus azt a határozatot is kifogásolta, amelyben a Kovászna megyei tanács Incze Lászlóról nevezte el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Duşa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben.
MTI. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nastase, a politika korruptságának szimbóluma
A szerdán öngyilkossági kísérletet elkövető Adrian Nastase volt kormányfő az elmúlt években enyhe ítéletekkel úszta meg az ellene indult korrupciós eljárásokat, szerdán azonban véglegessé vált: börtönbe kell vonulnia. A román sajtó szerint ez fordulópont, az 1989-es forradalom után most először tapasztalhatják meg politikusok azt, hogy nem tehetnek meg mindent büntetlenül.
Kisebb sérülésekkel túlélte öngyilkossági kísérletét Adrian Nastase volt román kormányfő, akinek szerdán fogdába kellett volna vonulnia, miután újabb korrupciós ügyben ítélték el. A politikust csütörtökön megműtötték, orvosai szerint még két hétig kórházban kell maradnia. Ügyvédei a büntetés-végrehajtás elhalasztását kérik.
Vajon mi válthatta ki az öngyilkosságot, hiszen Nastase az elmúlt években már hozzászokhatott a kihallgatásokhoz, a bírósági eljárásokhoz és ítéletekhez. Két másik ügye is folyamatosan a román sajtó címoldalán szerepelt, és ezekben is születtek már nem jogerős felmentő és enyhébb, elmarasztaló ítéletek. A mostani kampányfinanszírozási ügyben ráadásul a román legfelsőbb bíróság már január 20-án kiszabta a két év letöltendő börtönbüntetést befolyással üzérkedésért. A politikus valószínűleg azért fordította maga ellen fegyverét, mert szerdán a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését, így véglegessé vált: 24 órán belül börtönbe kell vonulnia.
Mérföldkő 23 évvel a forradalom után
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20. ezért mérföldkő lehet Romániában. Az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban ugyanis a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt, és innentől egyik politikus sem hiheti többé azt, hogy nem eshet bántódása. Nastase és a magyarok
A sikeresnek számító Nastase 2004-ben miniszterelnökként részt vett a Gyurcsány Ferenc által Balatonőszödre összehívott balközép csúcstalálkozón is, ami a „Haladó kormányzás" címet viselte.
Ennél is emlékezetesebb volt 2002. december 5-i magyarországi látogatása. Medgyessy Péter miniszterelnök társaságában Budapesten, a Nemzeti Színház épületében ünnepelte a román nemzeti ünnepet, amely történetesen Erdély Romániához csatolására emlékezik. A pezsgős koccintás visszatérő eleme a radikális jobboldali mitológiának, tíz éve folyamatosan támadják ezzel Medgyessyt és az akkor regnáló MSZP-t.
Nastasét a mostani ügyében korábban született elsőfokú bírósági ítélet indoklása a román politikai élet korruptságának megtestesítőjeként aposztrofálja. A politikus az ellene indult vádakkal kapcsolatban gyakran mutat politikai ellenfelére, a vele amúgy elvileg egy oldalon álló szociáldemokrata Traian Basescu jelenlegi államfőre. Basescu a kilencvenes évek közepétől építette fel saját baloldali pártját, és 2004-ben az államfőválasztáson megverte Nastasét. Már akkor utalgatott a Nastase elleni korrupciós ügyekre, és az eljárások az ő hivatali ideje alatt gyorsultak fel. Nastase pártja, a PSD egyértelműen a román államfő bosszújának tekinti a Nastase elleni eljárásokat. A volt kormányfő sorsa ráadásul most is Basescu kezében van, aki államfőként kegyelemben is részesítheti a volt kormányfőt.
Az eredetileg nemzetközi joggal foglalkozó Adrian Nastase politikai karrierje még a Ceausescu-érában indult, 1987-ben a bukaresti egyetem jogászprofesszora lett. Abban az időben a nemzetközi emberjogi szervezetek ülésén Oslóban és Strasbourgban meggyőződéssel képviselte Ceausescu ideológiáját. 1989 novemberében, a forradalom kitörése előtt néhány héttel még Moszkvában volt a román–szovjet fiatalok baráti társaságának ötödik összejövetelén. Itt azt fejtette ki, hogy Gorbacsov peresztrojkája a szocializmus alapjait teszi tönkre. 1989 decemberében Nastase is a forradalom oldalára állt, 1990 tavaszán már a Nemzeti Megmentési Front szóvivője volt.
A forradalom után felálló kormányban Nastase végül külügyminiszter lett, 1990-1992 között töltötte be ezt a posztot. A szociáldemokrata politikus 2000-ben lett Románia kormányfője. Politikáját a gazdasági növekedés élénkítése, a nagy állami tulajdonú vállalatok privatizációja és a Nyugathoz való erőteljesebb közeledés jellemezte. Az ország ekkor csatlakozott a NATO-hoz és az ő kormánya fejezte be az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat.
A Minőség trófeája
Nastase 2000. december 28-tól 2004. december 21-ig volt miniszterelnök. Posztjáról azután távozott, hogy a 2004 decemberi elnökválasztáson, szoros versenyben kikapott Traian Basescutól. Ebből az időből datálódik három korrupciós ügye, amelyeket hivatali idejének lejárta után évekkel kezdett vizsgálni a román ügyészség. Ezek a hosszadalmas, és az eljárási szabálytalanságok miatt újra megismételt eljárások tavaly, illetve idén jutott el bírósági szakba.
Most azért kellene börtönbe vonulnia, mert amikor 2004-ben az államfői posztért indult, illegális eszközökkel gyűjtött pénzt kampányához. A vádirat szerint rávette a Bákó (Bacau) megyei építkezési felügyelet vezetőjét egy szakmai tanácskozás megszervezésére. A „Minőség trófeája" címet viselő konferenciára főként építési vállalkozásokat hívtak meg. Részvételi díj címén magánszemélyektől 125, a cégektől pedig 400 eurós belépődíjat szedtek.
A rendezvényen végül 1,6 millió euró gyűlt össze. A pénz ezután négy olyan céghez került, amelyet Nastase két bizalmasa ellenőrzött. Innen egy másik társasághoz folyt át, amely aztán pénzelte a kampányt. Nastase végül az államfőválasztáson alulmaradt Traian Basescuval szemben.
A Zambaccian utca
A volt kormányfőt tavaly márciusban a Zambaccian-ügyben három év felfüggesztett börtönre ítélték zsarolásért, de a csúszópénz elfogadásának vádja alól felmentették (a Zambaccian annak az utcának a neve, ahol Nastase egyik háza található). Szintén három év felfüggesztettet kapott a politikus felesége, Dana Nastase, Irina Jianut, az állami építkezési felügyelőség volt igazgatóját pedig három év letöltendő börtönnel sújtották.
A szerteágazó ügyben 2010-ben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Nastase házaspár ellen. A nyomozás több szálon indult. A vádhatóság figyelmét egy 1998-as ingatlanügy keltette fel, amikor Nastase még szociáldemokrata politikusként egy 700 négyzetméteres telket vásárolhatott meg jóval áron alul, 11 ezer dollárért, azaz a valós piaci ár huszonötödéért.
A vád szerint Nastasét és feleségét 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben vesztegették meg készpénzzel, értéktárgyakkal és különböző anyagi ellenszolgáltatásokkal. A pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott. Ő tulajdonképpen így „vásárolta meg" funkcióját, azaz Nastase kormányfősége idején is megtarthatta a fontos posztot.
A házaspár nagy értékben kapott Kínából bútorokat, elektromos berendezéseket és dísztárgyakat. A megvesztegetés része lehetett Nastase családi házainak felújítása is, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.
A vádirat tartalmazta azt is, hogy amikor 2006-ban az ügyészség már vizsgálódott, Nastase a képviselőház elnökeként megfenyegette az ügy egyik érintettjét, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját, aki az egyik tanú volt a volt kormányfő elleni megvesztegetési gyanúsítások perében.
Tamara néni pénzt utalt
A „Tamara néni” néven elhíresült ügyben végül felmentették Nastasét, nem volt ugyanis bizonyítható a korrupció ténye. A vádirat szerint 2000 novemberében, amikor Nastase még csak parlamenti képviselő volt, arról értesítette őt Ioan Melinescu a Pénzmosást Megelőző Országos Hivatal egyik tagja, hogy a hivatal vizsgálódni kezdett ellene egy ügyben. Felesége bankszámlájára ugyanis 400 ezer dollárt utalt át egy Tamara Cernasov nevű magánszemély.
A vádirat szerint a pénzmosás elleni hivatal munkatársa azt ajánlotta fel Nastasénak, hogy eltünteti a dossziét. A politikus elfogadta az ajánlatot, és amikor miniszterelnök lett, Malinescut azonnal kinevezte a pénzmosás elleni hivatal elnökévé. A hivatalban ezután el is tűnt a 400 ezer dolláros utalásról szóló akta. Az ügyészség szerint Melinescu a dossziét az ügyben korábban is közvetítő szerepet vállaló Ristea Priboinak, a miniszterelnök tanácsosának adta át azzal, hogy juttassa el Năstaséhoz. A dossziét mégsem sikerült teljesen eltüntetni. 2007-ben az Evenimentul zilei napilap közölt belőle részleteket. Nastase felesége ezután nem tudta igazolni a bankszámláján megjelent pénz eredetét. Azt állították, hogy egy örökösödési ügyről van szó, ők festményeket és ékszereket kaptak Tamara nénitől, akinem más, mint a a kormányfő feleségének 91 éves nagynénje. Kiderült az is, hogy a „gazdag nagynéni" egy bukaresti tömbházban lakik igencsak szerény körülmények között.
Nastase hevesen védekezett vádak ellen. Azt mondta, Melinescut nem is ismerte személyesen és nem is ő nevezte ki, hanem a korábbi igazságügy-miniszter javasolta a tisztségbe, a kormány csak elfogadta ezt. Az ügyben vizsgálat indult Ristea Priboi ellen is, akit megvesztegetésben és kenőpénz elfogadásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.
Ebben az ügyben végül 2011 decemberében első fokon, nem jogerősen felmentették Nastasét, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy azért nevezte volna ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a felesége elleni vizsgálatot. MTI. Erdély.ma

Román sajtó: Nastase elítélése mérföldkő a román posztkommunizmusban
A román posztkommunista időszakban mérföldkőnek számít Adrian Nastase volt miniszterelnök jogerős börtönbüntetése, az elmúlt két évtizedben kialakult gazdasági-politikai hatalmi rendszer először szenvedett vereséget – írta csütörtökön egybehangzóan a román sajtó.
A lapok emlékeztetnek, hogy a legfelsőbb bíróság előző nap két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt kormányfőt, aki öngyilkossági kísérletet követett el, mielőtt a börtönbe kísérték volna.
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20-a – az ítélethirdetés napja – azért lehet mérföldkő az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban, mert a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt. A szerző szerint Nastase úgynevezett Ceausescu-szindrómában szenvedett, mert bírósági pere alatt – akárcsak annak idején Ceausescu – végig azt hitte, hogy nem eshet bántódása. Öngyilkossági kísérlete nem teszi kevésbé vétkessé, ez nem férfias tett volt, hanem inkább gyávaság.
A Romania libera című napilap szerint a bírák bebizonyították, hogy az igazságszolgáltatás nem köt többé alkukat, nem lehet egykönnyen megzsarolni vagy megvesztegetni. Ez a büntetés példát statuál olyan politikusok számára, akik azt hiszik, hogy a kapzsiság, a befolyással való üzérkedés, a lopás fölött el lehet siklani. A precedens értékű ítéletet az utolsó pillanatban „felülírta" a vádlott öngyilkossági kísérletével, amely emberibbé, rokonszenvesebbé tette őt. Traian Basescu államfőt mindez arra késztetheti, hogy kegyelemben részesítse a volt kormányfőt. Ennek ellenére Nastase nem térhet vissza a politikába, hiszen az ítélet négy évre megtiltja neki, hogy köztisztségeket vállaljon. A Gandul című hírportál publicistája szerint Nastase tapasztalt és felelős politikusként megengedhetetlenül gyengének bizonyult. Öngyilkossági kísérletével megfutamodott az igazságszolgáltatás elől, hiszen a büntetés-végrehajtás is része a rendszernek. Elvárható lett volna, hogy a jogász és diplomata, volt magas rangú közjogi méltóság alávesse magát az igazságszolgáltatási rendszernek, hiszen nem életfogytiglani börtönbüntetésről volt szó, hanem csak két évről, amelyből mintegy nyolc hónapot kellene letöltenie, ha példás magaviseletet tanúsít a börtönben. Erdély.ma

Bumeránghatás
A Ceauşescu-korszak oktatáspolitikája szorosan beleilleszkedett a nemzetiségek nélküli, egységes román nemzetállam megteremtésének programjába.
A román történelmet finoman szólva túlhősiesítették, a történelmi szempontból komolyan vehetetlen dákóromán kontinuitás hipotézisét államideológia szintjére emelték, a magyar oktatásprogramból pedig gondosan kiszemelgették a nemzeti szellemű verseket és műveket. Reményik Sándornak és Dsida Jenőnek legfontosabb versei legjobb esetben családi vagy baráti körben terjedtek, a hivatalos tananyagnak nem képezhették részét. Más szerzőket pedig egyszerűen kitörölni igyekeztek a közemlékezetből, nem sikertelenül. Így nem csoda, hogy sokan Szabó Dezsőről, Wass Albertről, Tormay Cecile-ről vagy Nyíró Józsefről csak a rendszerváltás után hallottak először.
Mindeközben Magyarországon a nemzeti öntudat tervszerű roncsolásán, a történelmi folytonosságtudat megszüntetésén munkálkodott a kommunista hatalom. A rendszerváltás után a magukat liberálisnak mondó erők karöltve a szociáldemokratává vedlett kommunistákkal a libertariánus kozmopolitizmus égisze alatt folytatták azt a rombolást, amit korábban a proletár-internacionalizmus jegyében műveltek. Az említett szerzők reneszánsza itt sem a hivatalos oktatásnak volt köszönhető. A FIDESZ-kormány, miközben érthetetlen módon továbbra is pénzeli az országra, a nemzetre és a kormányra rágalmak özönét zúdító balliberális sajtóorgánumokat, baloldali műhelyeket és könyvkiadókat, tett néhány lépést a jó irányba is.
Ezek közé tartozott Nyirő József újratemetése, illetve újratemetésének kísérlete. A székely írófejedelem hazatérését jobb lett volna nem kampányidőszakban megszervezni, s ha már kampányidőszakban került megrendezésre, szerencsés lett volna egyfajta „párt-ökuméne” jegyében cselekedni. Nem így történt, s ez a szervezők felelőssége. Sokkal súlyosabb felelősség terheli azonban azokat az erdélyi politikusokat, akik beálltak a fasisztázók kórusába. Politikai érdekből, minden bizonnyal tényismeretek nélkül. A román kormány illegitim fellépéséről és a hamvak „kézre kerítésének” törvénytelen, jogállami normákat lábbal tipró igyekezetéről inkább nem szólok, a román kormány csak önmagát adta.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy mind a román, mind az ál-magyar Nyirő-ellenes mocskolódás ürügye, hogy a jeles író nem mondott le parlamenti mandátumáról Szálasi Ferenc hatalomátvétele után. Egy egyetlen sort, egy egyetlen konkrétumot, egyetlen idézetet nem sikerült a népszavás-népszabadságos-indexes fröcsögőknek felmutatni, amivel alátámasztották volna a fasizmus vádját. Hasonlít ez a hajsza ahhoz, mint amikor hónapokon keresztül annyit tudtak felhozni a Jobbik állítólagos cigányellenségének igazolására, hogy honlapot indítanak a cigánybűnözésről. A balliberális média már ilyen, nemcsak nálunk, a Kárpát-medencében. Kötetet kellene kiadni a Magyarországot az Alaptörvény és a médiatörvény kapcsán ért mocsok-cunami egyes darabjaiból, melyeknek megfogalmazói jellemzően el sem olvasták a szóban forgó jogszabályokat. Mint ahogy a fasisztázók sem olvasták Nyirő József munkáit. Mert ha kézbe vették volna a Kopjafákat, az Isten igájábant, a Sibói bölényt, a kommunista időszakban indexre tett Néma küzdelmet, tudnák, hogy írójuk mély érzésű humanista volt, akitől alkatilag távol állt bármiféle embertelen szélsőség.
Annyi haszna volt a mesterségesen keltett hisztériának, hogy a nemzetben gondolkodó polgárok figyelmét ráirányították Nyirő József életművére, a könyvesboltok visszajelzései szerint megnégyszereződött-megötszöröződött a Nyirő-művek iránti kereslet, így pont a fordítottját érték el annak, amit akartak. A bumeránghatásnak köszönhetően pedig az egyetemes magyar kultúra, a Kárpát-medencei magyar köztudat és öntudat gazdagodott.
Borbély Zsolt Attila. Nyugati Jelen (Arad)

Kövér László: A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés
Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken.
Kövér László a magyar származású íróhoz magyarul írt levelében rámutatott arra, hogy Nyirő nem volt sem háborús bűnös, sem fasiszta, sem antiszemita.
Kövér a június 21-i keltezésű levélben felhívta Wiesel figyelmét, hogy „a magyarországi kommunista propaganda, fenntartva a vádakat, négy évtizeden keresztül próbálta meg kitörölni Nyirőt a köztudatból", miközben még a Ceausescu-rendszer is elismert íróként kezelte, mert a hetvenes években nyugdíjtámogatást folyósított az özvegyének.
A házelnök egy korabeli budapesti zsidó tudományos és kritikai folyóiratot, a Libanont idézve leszögezte, hogy Nyirő „irodalmi műveiben nem lelhetők fel sem náci eszmék, sem pedig az antiszemitizmus". „Szeretném remélni, hogy egyetért velem abban, hogy az alkotó emberek alkotásában mindig az alkotás az elsődleges, és a megítélés során nem használható kettős mérce" – írta Kövér László. Megfogalmazása szerint „a székely származású magyar író, Nyirő József nem – bár jelentéktelen, de kétségtelenül tragikusan elhibázott – politikai tevékenysége, hanem irodalmi életműve alapján érdemel tiszteletet".
Párhuzamként hozta fel, hogy „mint ahogy a zsidó származású magyar filozófusnak, Lukács Györgynek sem az 1919-ben betöltött bolsevik komisszár tevékenysége és az 1945 utáni kommunista diktatúra kiépítésében és fenntartásában való jelentő szerepe, hanem iskolateremtő filozófusi munkája miatt jár elismerés". Kövér László rámutatott, hogy miközben Lukácsról utca van elnevezve Budapesten, Nyirőtől még azt is elvitatják, hogy a végakarata szerint a szülőföldjében nyugodhasson.
„A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés" – hangoztatta a házelnök. A házelnök „igazságtalannak és méltánytalannak, ezért elfogadhatatlannak" nevezte Wiesel azon szavait, amelyek szerint „a magyar hatóságok bátorítják a múltban történt tragikus helyzetek és bűnügyek tisztásra mosását", és emlékeztetett rá, hogy 2000-ben Orbán Viktor első kormánya volt az, amely bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját, és határozott arról, hogy Magyarországon Holokauszt Emlékközpont alakuljon.
„1944-ben a zsidó honfitársaimra mért csapás a nemzet egészén okozott nehezen gyógyuló sebeket. Ez a seb a nemzet szívén esett (...) Talán már itt az ideje, hogy a borzalom és a rettenet által kizökkentett történelem visszataláljon természetes medrébe. Talán eljött az ideje annak, hogy annyi hazugság, annyi elhallgatás, annyi egyoldalúság után, történelmünket végre egészben lássuk. Talán elmúlt már annyi idő, hogy a sokféle sorsot és szenvedést megértsünk és bevalljunk" – idézte saját, a holokauszt áldozatainak emléknapján 2011-ben elmondott szavait Kövér László, hozzátéve: „ma is így gondolom".
A házelnök levelét lezárva megbékélést kívánt „mindannyiunknak".
Elie Wiesel a Kövér Lászlóhoz június 7-i dátummal intézett levelében lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről – amelyet 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vett át -, egyebek között azért, mert az Országgyűlés elnöke is részt vett május 27-én a romániai Székelyudvarhelyen „a nyilas eszméket valló erdélyi író", Nyirő József tiszteletére tartott megemlékezésen. A magyar házelnöknek írt rövid, angol nyelvű, június 22-i keltezésű válaszlevelében Elie Wiesel megköszönte Kövér László sorait, amelyeket, mint írta, „nagyon figyelmesen" elolvasott.
„Vajon egyetértek-e az Ön Nyirőről alkotott véleményével? Nem. A forrásaim mást mondanak" – írta Wiesel, és kifogásolta, hogy a házelnöki levél nem tért ki az ő Horthy Miklós „megújult csodálatával" kapcsolatos állásfoglalására.
Az író reményét fejezte ki, hogy Kövér László nem bánja, ha a levelét közzéteszi az érdeklődést mutató sajtóban. Befejezésül azt írta: elégedett a házelnökkel folytatott eszmecserével.
Az Országgyűlés Hivatala csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a házelnök – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet.
MTI. Erdély.ma

Bunkók árnyékában
Nem sejthettük volna, hogy annyi életbe vágó, mitikusan szép halál-novella után Nyirő Józseffel is továbbíratja sorsát az utolsó kopjafa árnyékában hőn szeretett Székelyföldjének mindenkori román kormánya, hazai magyar pártosai és pártütői s az anyaországi balliberális sajtó-siserahad.
Mert ami véle történik, az valóságos Nyirő-novella.
Magyar állami közbenjárás szükségeltetett a végakarat szerinti újratemetéshez, s mire Spanyolhonból errébb hozván elhamvasztották, már fenték vasaikat a választási gyászhuszárok, s egy sajtóbéli gyászbagoly huhintására végveszélybe került a román államiság is. Tettek róla. Kopók hada vadászott a Hargitán urnák, út menti porok után májusi harmatot. Az ellenség azonosítása lassan ment, nem csoda, hisz oly mély feledésre ítélték több mint fél századon át, s most a románellenesség bélyegének rásütésére hiába dúlták fel a levéltárakat (akárcsak Ceauşescu-időket átélt mai magyar írók életében sem tudtak följegyezni többet – 12 dossziém tanú rá – magyar nacionalista, államellenes tendenciáknál) – minden konkrét bizonyíték nélkül. Hát inkább szélnek eresztették az országos főlevéltárost, ráparancsoltak az új prefektusra: nézze semmibe, hogy ötvenkilenc éve alaposan elhunyt, frissen hamvasztott halottról van szó, mert ha hazai földbe dugják, veszélyezteti Románia integritását.
Most ott tartunk, hogy Nyirő nevétől zeng a fél világ (ezért honi magyar pártvezér költőink arccal mindig a hatalomnak némán rosszallólagosak, míg a Nagy Prókátor fasisztázik), s mint a rossz anyósviccben, homokórába szórnák hamvait, hadd dolgozzék, beste székelye! S akik biggyeszgetik rá a pöcsétet: „románellenes, fasiszta, antiszemita” – azt is tagadják, hogy olvasták valaha, vagy mindmáig találkoztak volna nevével. Védelmezhetnénk e vádak ellen, de a nem-olvasók hisztériája miatt fölöslegesen.
Boldogult úrfikoromban nem hittem volna, hogy a szemita-antiszemita métely még gyökeret ereszthet Erdélyben, a kisebbségben élő népek egymásrautaltságában. S ma is remélem, erősebbek ennél könyvei, melyek máris újra ellepik a polcokat; Illés Bélákon, Gergely Sándorokon, Gábor Andorokon iskolázott kétségbeesett magyartanárok unokái, fölnézve a számítógépből, böngészik a székely havasok könyveit, Uz Bence csalafintaságait, miközben Hitler, Horthy, Szálasi kísértetének visszajárásáról hiába csaholnak hazug és rettegő politikagyárosok.
Ocsú belőle is kihull, tiszta szem megmarad, míg a homokóra méri e nyavalyás időt. Tény, hogy a székely néplélek egyik legjelentősebb ismerőjének és továbbsugárzójának végakarata mindenképp teljesül: „Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ...” Farkas Árpád
3szek.ro. Erdély.ma

Takarítanak a szociálliberálisok (Rendkívüli parlamenti ülésszak)
A tegnapra összehívott rendkívüli parlamenti ülésszak a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) nagytakarításáról szólott: leváltották a nép ügyvédjét, a szenátus és a képviselőház elnökét, s a szövetség berkeiből kiszivárogtatott hírek szerint következő lépés az államfő felfüggesztése lesz.
Traian Băsescu szerint azonban a várhatóan még a héten kezdeményezett felfüggesztése csak köztes lépés a végcél eléréséhez: a bíróság fölötti befolyás megszerzéséért. A SZLSZ „menetelése” azonban nem csak az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (DLP) szerint államcsíny, vagy a demokrácia halála Romániában, hanem európai fórumok, illetve az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete is aggodalmát fejezte ki.
Előbb a nép ügyvédje
A parlament két házát tegnap azért hívták össze rendkívüli ülésre, hogy megválasszák a közszolgálati rádió és televízió elnök-vezérigazgatóit, és Victor Ponta miniszterelnök beszámoljon az Európai Tanács júniusi üléséről. Az együttes ülés után azonban az SZLSZ a rendkívüli ülésszak napirendjére vetette a parlamenti házelnökök és a nép ügyvédjének a leváltását is. Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke kijelentette, az SZLSZ „az alkotmány és a törvények megszegése miatt” kérte a nép ügyvédje, Gheorghe Iancu leváltását. Hírforrások szerint a kormánytöbbség ezzel is az államfő eltávolításához készíti elő a terepet, a nép ügyvédjét azért kellett eltávolítaniuk, mert neki van joga a sürgősségi kormányrendeletek ellen panaszt emelni az alkotmánybíróságon – miként azt megtette, amikor a Ponta-kabinet az Elnöki Hivatal alárendeltségéből a szenátuséba helyezte át a román kulturális külképviseletek ernyőszervezetét, a Román Kulturális Intézetet. A parlament két házának közös ülésén 236 igen, egy ellenszavazattal és 19 tartózkodással váltották le Gheorghe Iancut, a nép ügyvédje tisztséget átmenetileg Valer Dorneanu látja el.
Házelnökök eltávolítása
Az SZLSZ ezt követően benyújtotta a kérést Vasile Blaga, a szenátus, illetve Roberta Anastase, a képviselőház elnökének leváltására. A szenátus elnökének pártállása azért fontos, mert ha a parlament Traian Băsescu felfüggesztéséről dönt, akkor – a leváltásról rendezendő népszavazásig – a szenátus elnöke tölti be az ideiglenes államfői tisztséget. Vasile Blaga szenátuselnök leszögezte, ő nem fog rendkívüli szenátusi ülést összehívni azért, hogy leváltsák tisztségéből, és abba sem egyezik bele, hogy a már meghirdetett rendkívüli ülés napirendjét kibővítsék a szenátuselnök leváltására irányuló kérésével, mivel az SZLSZ ez irányú kérése „alkotmányellenes és törvényellenes”. A szenátus Állandó Bizottsága (ÁB) azonban úgy döntött, rendkívüli ülést hív össze délutánra Vasile Blaga házelnök leváltása és új elnök megválasztása érdekében. Az ÁB Vasile Blaga házelnök hiányában ült össze, 11 tagja közül heten voltak jelen az ülésen (a DLP-sek nem vettek részt), és Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke szerint a jelenlevők egyöntetűen megszavazták a rendkívüli ülés összehívását. Vasile Blaga szerint az ÁB összehívása is törvénytelen, a bizottságot csak ő hívhatta volna össze. A szenátus plénuma délután aztán titkos szavazással leváltotta tisztségéből Vasile Blaga házelnököt: Ion Chelaru ülésvezető ismertetése szerint hetven igen, egy tartózkodó vokssal menesztették a DLP pártelnökét. Ezt követően Mario Oprea liberális szenátor bejelentette, az SZLSZ szenátusi frakciói Crin Antonescut javasolják a felsőház elnöki tisztségébe, más frakció pedig nem tett javaslatot. Crin Antonescu liberális pártelnököt ezt követően 73 igen szavazattal választották meg a szenátus elnökévé, egy szavazatot semmisnek nyilvánítottak. Vasile Blaga az Alkotmánybíróságon fellebbezte meg a leváltásáról szóló határozatot. Tegnap késő este sor került a képviselőház elnökének leváltására is, miután az alsóház jogi bizottságában az SZLSZ-es és független képviselők a Roberta Anastase eltávolításához szükséges szavazást egyhangúlag elfogadták. Az SZLSZ előzetes bejelentése szerint helyére Valeriu Zgoneat, a Szociál Demokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetőjét jelölik.
Súlyosabb a bányászjárásnál
Tegnap este Traian Băsescu államfő szűkszavú nyilatkozatot tett, melyben felszólította az SZLSZ társelnökeit, Victor Pontát, Crin Antonescut és Daniel Constantint, a kormányt támogató független képviselők csoportjának vezetőjét, Gabriel Opreát és az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, azonnal hagyják abba támadásaikat az állam intézményei ellen. Az államfő úgy értékelte: a kormány és a parlamenti többség cselekedetei súlyosan sértik az Európai Unió alapértékeit, véleménye szerint az ország törvényeinek súlyos megsértésével rendkívül nehéz helyzetbe hozták Romániát – olyanhoz, melyet az 1990. júniusi bányászjáráshoz hasonlított. Az államfő úgy értékelte, az SZLSZ tisztogatásának végcélja nem a tisztségéből való felfüggesztés, az csupán köztes állomás, hanem az igazságszolgáltatás fölötti hatalom megszerzése. „Meg kell érteniük, hogy eljött az ideje, amikor az igazságszolgáltatás előtt a politikusok egyformák bármely más állampolgárral” – mondta Băsescu. Az államfő beszéde után Victor Ponta és Crin Antonescu – immár a szenátus elnökeként megszólalva – is azt nyilatkozta, felkérik Traian Băsescut, hagyja abba a megfélemlítést, a fenyegetést, és hagyjon fel azzal, hogy mindenkinek diktálni akarjon. Antonescu hozzátette, nem félnek Băsescutól, ha féltek volna tőle, ma Romániában nem létezne demokrácia. Kelemen Hunor szintén reagált az államfő vádjára, visszautasítva azt, hiszen az RMDSZ nem szavazta meg a nép ügyvédjének leváltását, és a parlament két háza vezetőinek lecseréléséről szóló szavazáson a szenátusban és a képviselőházban is jelen voltak, de nem szavaztak.
Államcsíny? Diktatúra?
Az ellenzék több politikusa államcsínyként értékelte az SZLSZ tegnapi erőfitogtatását. Mihai Răzvan Ungureanu korábbi kormányfő a holnapi kormányellenes tüntetésre szólított fel, szerinte a Forradalom téren tartandó rendezvény nem a DLP megmentésére irányul, „mert a párt elég hibát követett el, amelyekért most fizet, de sohasem gondolt arra, hogy egymás után számolja fel az állam intézményeit, mint teszi a mostani hatalom”, mondta, hozzátéve: ami most történik, a két világháború közti időszak sötét történéseire emlékeztet. „Ponta és az SZLSZ lábbal tiporja az alkotmányt, a törvényeket, a demokratikus intézményeket. Ítéletidőt élünk, mely a demokrácia építésének huszonkét évét sepri el. Ma Ponta és az SZLSZ államcsínyt követett el, a törvényeket saját zsarnoki vágyaikkal helyettesítették” – áll Monica Macovei DLP-s EP-képviselő nyilatkozatában, aki szerint a nép ügyvédjének és a két házelnöknek a leváltása, a törvény értelmében elmozdíthatatlan alkotmánybírák leváltása, a közszolgálati televízió és rádió elnöki tisztségeinek megszerzése a diktatúra előkészítéséhez vezet. Raluca Turcan, a DLP alelnöke szerint a Ponta–Antonescu páros folytatja a Ceauşescu–Iliescu–Năstase-vonal demokráciaellenes politikáját, és az SZLSZ az állami intézmények politikai meglincseléséhez fogott. Cezar Preda, a DLP másik elnökhelyettese szerint „Ponta és Antonescu elindította a dzsihádot a demokratikus Románia ellen”, úgy véli, a házelnökök után az alkotmánybíróság és az ellenzéki honatyák felmentése, a szabad sajtó és az értelmiségiek elhallgattatása következik, mindez pedig „két, lopáson és plágiumon tetten ért, alkalmatlan pártvezér diktatúrája felé vezet”.
Európa figyelmébe
Az Európai Néppárt (ENP) romániai delegációjának vezetője, Theodor Stolojan minden EP-képviselőt levélben tájékoztatott az SZLSZ-kormány „félrecsúszásairól” – közölte Cristian Preda, a DLP első alelnöke, hozzátéve, folyamatosan tájékoztatják az Európai Bizottság tagjait is. „Ami most történik, súlyosabb, mint Iliescu mineriádái” – jelentette ki. Joseph Daul, az ENP EP-képviselőcsoportjának vezetője kijelentette, felkéri az Európai Bizottságot, vizsgálja ki, mennyire törvényesek a Romániában zajló politikai változások. „Nagyon felháborított, ami történik. A nép ügyvédjének, a két házelnöknek a leváltása, az alkotmánybíróság törvényének megváltoztatása és két alkotmánybíró kicserélése bámulatos lépések, komoly okot adnak arra, hogy a romániai demokráciába vetett hit megdőljön. Az Európai Unió egyetlen állama sem tiporhatja így a jogállamiságot, az összes demokratikus elvet” – mondta. Viviane Reding, az Európai Bizottság jogi ügyekkel megbízott alelnöke is aggodalmát fejezte ki az alkotmánybíróságot ért támadások miatt. Az alkotmánybíróság egyébként a Velencei Bizottsághoz és más európai intézményekhez fordult, mert a taláros testület az alkotmányosság felszámolására irányuló törekvésként értelmezi a kormány ellene irányuló támadásait: Victor Ponta az utóbbi napokban több ízben kijelentette, hogy az alkotmánybíróság Traian Băsescu államfő befolyása alatt áll, akadályozza a kormány munkáját, és ezért az új kormánytöbbségnek megoldást kell találnia a testület összetételének megváltoztatására.
Gittenstein is aggódik
Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Mark Gittenstein tegnapi közleménye szerint „mélységesen foglalkoztatja minden, a demokratikus intézmények függetlensége ellen intézett támadás”, kijelentve, az állami intézményeket ért bármilyen „manipulálási kísérlet vagy támadás” az egyesült államok kormányának „aggodalomra ad okot”. Figyelmeztetett, az ilyen kísérletek a pénzügyi piacok figyelmét is felkeltik – ami meg is történt, tegnap már gyengítette a román befektetési eszközök súlyozására adott ajánlását a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatócsoport, azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a várható romániai politikai fejlemények valószínűleg kedvezőtlenül hatnak majd a román gazdaság növekedési kilátásaira és a folyamatban lévő EU/IMF-programra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magas katonai rangokat szereztek RMDSZ-politikusok
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ezredesi, Cseke Attila alezredesi, Verestóy Attila ezredesi rangot szerzett a hadseregben.
Magas katonai rangokat szereztek az elmúlt években a román hadseregben – más, román politikusok mellett – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghatározó politikusai – derítette ki az Evenimentul Zilei.
A napilap szerint minden párt képviselői, szenátorok, miniszterek, de még miniszterelnökök (a jelenlegi kormányfő Victor Ponta vagy Theodor Stolojan) is szereztek az elmúlt huszonkét esztendőben katonai váll-lapokat, holott ezzel semmilyen juttatás nem jár Romániában. Ráadásul az újdonsült tiszteket soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül léptették elő, s a váll-lapokat nem utasították vissza a nemzeti kisebbségek politikusai sem. Így lett 2011-ben Kelemen Hunor RMDSZ-elnökből ezredes, Cseke Attila egészségügyi miniszterből, jelenleg bihari szenátorból 2008-ban alezredes, s az erdélyi magyar oligarchák közé tartozó Verestóy Attila szenátorból 2010-ben ugyancsak ezredes. Mint kiderült, a legtöbb kitüntetést akkor adományozták, amikor a pártok valamelyike kormányon volt, és éppen az ő irányításuk alá tartozott a honvédelmi tárca. Kételyeket támaszt az is, hogy a román politikusok némelyike még Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúrája idején, vagyis 1989 előtt szerzett katonatiszti váll-lapot.
A sors fintora, hogy vasárnap az RMDSZ kisparlamentjének tekintett szövetségi képviselők tanácsában többen is felvetették egy határon túli párt magyarországi bejegyzését válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa is részt vett a közelmúltban a romániai önkormányzati választási kampányban. A felvetést helyeselte Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, de elsődlegesnek az őszi parlamenti választásokat nevezte. Később Kelemen cáfolta ugyan a javaslat komolyságát, ezzel együtt azonban mégis kijelenthető: a román hadsereg tisztjei alapítottak volna politikai pártot Magyarországon. Az üggyel kapcsolatban lapunk tegnap megkereste Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, de telefonján asszisztense válaszolt, aki visszahívást ígért. Lapzártáig sem Kelemen Hunor, sem munkatársai nem hívták szerkesztőségünket.
Traian Basescu nem méltó az államfői tisztségre – jelentette ki Victor Ponta román kormányfő, válaszul Basescu tegnapi ironikus megjegyzéseire. Basescu a parlament rendkívüli ülésszakán szólalt fel, miután a kormánypárt ismertette az államfő felfüggesztéséről szóló határozati indítványát. Az elnök szerint az ellene irányuló akció egyik célja, hogy elterelje a figyelmet Ponta kormányfő plágium-botrányáról. „Mindannyian úgy tudtuk, hogy a kormányfő Cataniaban szerzett mesteri fokozatot, de a szerdai lapok azt írták, sosem volt mesterképzésen a Cataniai Egyetemen” – hangoztatta Basescu. „Elnök létére pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik. Ezzel is azt bizonyítja, hogy nem méltó tisztségére” – vágott vissza Ponta egyeteme rektorának hivatalos, és állítása szerint őt igazoló levelére hivatkozva. A plénum, amelyben a kormánynak kényelmes többsége van, ma szavazhat a felfüggesztésről, tegnap pedig megszavazták a népszavazási törvény módosításáról szóló rendeletet, mely Basescu eltávolítását könnyíti meg. Este több ezren tüntettek Bukarestben az államfő mellett.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Merkel: nem sérülhet a jogállamiság elve
Az európai normák betartására szólította fel a román kormányt tegnap a német kancellár. Angela Merkel telefonbeszélgetést folytatott Traian Băsescu államfővel. „Részletesen átbeszélték az aktuális román belpolitikai kérdéseket”, és a román elnök beszámolója „igazolta a német kormány aggodalmait” – közölte Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő. A kancellár szerint elfogadhatatlan, ha az Európai Unió egy tagállamában megsértik a jogállamiság elvét. Az EU közös értékekre alapul, amelyekhez a kormányoknak igazodniuk kell, és ez a román kormányra is vonatkozik – közölte a kormányszóvivő.
Angela Merkel hangsúlyozta: támogatja az EU-t, hogy „adott esetben vonja le a szükséges következtetéseket”. Erre Victor Ponta román miniszterelnök e hétre tervezett brüsszeli tárgyalását követően sor kerülhet. Angela Merkel német kancellár tegnapi nyilatkozatára reagálva Victor Ponta miniszterelnök kijelentette: „ha Traian Băsescut azért kell hatalmon tartani, mert telefonál, mi is telefonálunk!” Victor Ponta szerint a demokrácia azt jelenti, hogy Franciaország leváltotta az államfőjét, Spanyolország és Olaszország a miniszterelnökét. „Romániának nincs joga a demokráciára?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök. A kormányfő megismételte álláspontját, amely szerint Traian Băsescu felfüggesztése alkotmányos volt, és a tisztségéből felfüggesztett államfőnek ezt követően már a néppel kell „elszámolnia” a július 29-re kiírt népszavazáson. „Nem hiszem, hogy ezek után bárki is megkérdőjelezhetné a román nép jogát, hogy véleményt mondjon az államfőről. Nem hiszem, hogy Európában bárki is kétségbe vonhatná a román nép akaratát” – jelentette ki Ponta. A kormányfő – közvetve a volt kommunista diktátorra, Nicolae Ceauşescura utalva – azt is megjegyezte: 1989-ben is úgy gondolták egyesek, hogy nem lehet a nép előtt elszámoltatni a vezetőket. Victor Ponta tegnap úgy nyilatkozott: más európai városok mellett valószínűleg Berlinbe is ellátogat, hogy a romániai helyzetről beszéljen, de előbb Brüsszelbe utazik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ősbemutató Tusványoson
Szigorúan ellenőrzött életek
Július 27-én 15 órakor a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen láthatja először a közönség Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmjét.
A film drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallásfelekezetek, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, mely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban. Kortanúk vallomásai és a Securitate dokumentumai révén megrendítő képet nyújt a múlt szenvedéseiről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.
A korabeli híradórészletek és fotómontázsok hitelesen idézik fel ezt a történelmi korszakot. A Securitate ügynökeinek jelentései, a tartótisztek értékelései, a titkos szolgálat lehallgatásai, megfigyelési fotói és az áldozatok személyes emlékei párhuzamosan elevenítik fel ezeket az éveket.
A kortanúk vallomásai és a dokumentumok szervesen épülnek a film erőteljes vizuális világába. Dinamikus kameramozgások jelenítik meg a hitvallók és ügynökök életének állomásait: pusztuló falvakat, parókiákat, börtönöket, templomokat és az egyedülálló szépségű erdélyi tájat.
A dokumentumfilmben fontos szerepe van Márton Áron katolikus püspöknek, akinek karizmatikus személyisége és élete eddig ismeretlen dokumentumok, a Securitate megfigyelései és a környezetébe beépített ügynökök tükrében bontakozik ki. A rendezők mély empátiával emlékeznek meg a magyarországi 1956-os forradalom utáni erdélyi kivégzettekről és azokról az áldozatokról, akik hosszú éveket töltöttek ártatlanul börtönökben.
Ceausescu diktatúrájának módszerei rajzolódnak ki a Securitate Tőkés István teológiai professzor és fia, Tőkés László, egykori dési és temesvári lelkész elleni támadásokból. A legközelibb barátok és a családba beépített informátorok ügynöki jelentésein és a kortanúk visszaemlékezésein keresztül drámai erővel rajzolódik az az út, mely az 1989-es forradalom győzelméhez vezetett.
A rendezők történészek közreműködésével és saját kutatásaik felhasználásával készítették a dokumentumfilmet, mely megrázó képet nyújt az erdélyi magyarság kommunizmus alatti sorsáról.
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Varga Vilmossal
Nagykorúvá vált a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház
– Hogyan kerül Varga Vilmos az Aradon is játszott zenés nosztalgia-darabba?
– Oda süllyedtem, hogy már énekelek is… A budapesti Kaláka együttessel, kitűnő zenészek, valamikor már készítettünk műsort, nagyon jól fogadta a közönség.
– A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház, Románia egyetlen magyar magánszínháza idén 18 éves, tehát mondhatjuk: nagykorúvá vált. Jól érzi magát a színház?
– Állami támogatás nélkül működünk 18 esztendeje, s hogy mi van emögött, hogyan lehet fennmaradni, a szakember nem is érti. Borzasztó sok munka az ára. Madáchot (Az ember tragédiáját), Molnár Ferencet, Matei Vişniec-et vittük színpadra, de az igazán jellemző ránk a színpadi játék. A szubvenció hiánya azt jelenti, hogy egyetlen embert sem tudunk státuszba venni, azaz állandó jelleggel alkalmazni, az egész színházat ketten visszük a feleségemmel, Kiss Törék Ildikóval. Általában mi vagyunk az irodalmi titkár, az asztalos, a beszerző, a színpadkép- és kosztümtervező, a zenei szerkesztő stb. Amit egy színházban huszonöten csinálnak, azt nálunk mi ketten. Persze, meg szokták kérdezni, hogyan tudunk fennmaradni. A válasz: úgy, hogy van két színész és egy rendező – ingyen. (V. V. rendezői szakot is végzett – szerk. megj.) Ildikó tíz évig, 1980–90 között vezette a váradi Szigligeti színház társulatát, amikor Ceauşescu kötele a magyarok nyaka körül szorult, komoly tapasztalatokat szerzett, amiket most hasznosítani lehet.
– Hogyan készül egy-egy színpadi játék?
– Nagyon hosszasan. Csináltunk, például, egy Széchenyi műsort, óriási anyagot kellett elolvasni, öt-hat hónapot is igénybe vehet, amíg minden kialakul. Megírjuk, megszerkesztjük a műsort, elgondoljuk a díszleteket (minimálisakat, persze – már csak azért is, mert mindent egy mikrobusszal kell szállítani), meg minden egyebet, ennek Ildikó a nagymestere. A Wass Albert- műsorunk, az eddig 210 előadást megért Üzenet az otthoni hegyeknek 17 regényből állt össze, elképzelhető, mi munka volt vele.
– Ezért a Wass-műsorért kapták a Magyar Örökség díjat.
– Több más díjunk is van, az egyik legemlékezetesebb az Ady nevét viselő, amelyet Dénes Zsófiától, Ady Endre egykori menyasszonyától vehettünk át. 100 éves és tíz napos volt, amikor nála jártunk, és azt mondta: a kávét én főzöm nektek. Simogatta az akkor négyéves, angyali szőke Zsombi fiunk fejét, gondoltam, megörökítem – nagy bánatomra azonban csak fekete folt maradt a fotón.
– Az Ember tragédiáját sok évvel ezelőtt az aradiak is láthatták a templomban. Rendkívüli előadás, nem is hinné az ember, hogy ennyi szereplővel be lehet mutatni.
– Madách ötven szerepet írt a Tragédiába, mi nyolc színésszel adjuk elő. Ádám, Éva, Lucifer – aztán a többiek több szerepet is játszanak. És nagyon átjön a szöveg a nézők felé, az egyszerű parasztemberek is értik. Általában Erdély templomaiban mutatjuk be, a díszlet az úrasztala és a szószék közötti rész. A játszás függvénye azonban, hogy kapunk e támogatást. Pályázni szoktunk, valamit kapogatunk – legutóbb a kért összegnek az ötödét. De hát a színház pénzbe kerül – a díszlet, a ruha, az autó, az üzemanyag, a szervezés, a közreműködő színészek. Van úgy, hogy azt mondják: 50 dollárért nem megyek, csak 75-ért… Vannak előadások, amelyeket ketten csinálunk, de vannak több szereplősek, és a többieket meg kell fizetni. Azt a magyar újságok rendszeresen elfelejtik megírni, hogy az Ember tragédiáját mi vittük ki először Németországba – Münchenbe, Stuttgartba, Ulmba, Freiburgba –, voltunk vele Madách szülőhelyén, Szlovákiában. Szlovéniában, Magyarországon…
– Biztosan számon tartják, hány előadást tartottak a 18 év alatt.
– Túl vagyunk az 1700-on (az évente majdnem száz – szerk. megj.). Ez alatt annyi kilométert utaztunk, hogy nyolcszor kerülhettük volna meg a Földet. A 320 ezer kilométerben két autó kidőlt alólunk…
– Hány darabot tartanak műsoron?
– Olyan 10-12-őt, különböző műfajokban, hogy legyen választék, amikor hívnak.
Rendkívül hasznos volna, ha a tanári kar bevinné az ifjúságot olyan előadásokra, amelyekből tanulhatnak, például arra, amely összefogja a 1100 éves Kárpát-medencei létet. Erkölcsileg nagy horderejű dolog volna, hogy a fiatalok ne csak a csillogó-villogó koncertekre járjanak.
– Hosszú, sok évtizedes színészi pálya után, számos, lemezeken is megörökített emlékezetes előadóesttel még az „ántivilágból”: hogyan látja az egykori és mai közönség színházhoz való viszonyát?
– Akkor is jártuk Erdélyt – egy csíkszeredai, 400-450 férőhelyes művelődési házban voltak 600-an, a sorok között is ültek. Valamikor ’90-től kezdett visszafejlődni a dolog. Hát, a régi világból a közönség megmaradhatott volna…
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Németh Zsolt: a székelységnek gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik – jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett. Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani" – jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma" – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceausescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik" – utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia – a belpolitikai feszültségek csillapodásával – hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén" – fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel. MTI
Erdély.ma

Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik - jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett.
Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani” - jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma” - fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceaușescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik” - utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia - a belpolitikai feszültségek csillapodásával - hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén” - fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel.
Krónika (Kolozsvár)

Ezredesek országa
A demokratikus úton, de hihetetlen gyorsasággal megbuktatott Băsescu-rendszer az ország gazdasági és politikai életét behálózó és átszövő korrupció ellen meghirdetett keresztesháborúval Abszurdisztánra szabadította a korrupciót.
De voltak a Băsescu nevével fémjelzett korszaknak egyéb, Caragiale szarkasztikus tollára méltó sajátosságai is, az egyik föltétlenül a magát szívesen államfőnek nevező elnök és legfelsőbb hadúr vonzódása katonai rangokhoz és előléptetésekhez.
Uralma évei alatt több tisztet léptetett elő tábornokká, mint elődei összesen, beleértve a királyt, s a kommunista diktátorokat: Dejt, Ceauşescut, vagy nagy elődjét, az „eredeti demokrácia” atyját, Ion Iliescut. Számottevően nőtt tehát a román tábornoki kar létszáma, ami békeidőben nem semmi, de az csak az utóbbi hetekben derült ki, hogy vélt vagy valós érdemekért Băsescu államfő szívesen ajándékozott katonai rangokat civileknek is, politikusoknak, sajtómunkásoknak, így akarván lojálissá tenni őket. Hihetetlen mértékben felduzzadt a román ezredesek létszáma, elmondható Kányádi Sándorral, hogy nemcsak Brazíliában van annyi ezredes, mint Romániában költő, hanem nálunk is, sőt, a botcsinálta ezredesek száma meg is haladja a Romániánál sokszorosan nagyobb brazíliai ezredesek létszámát.
Így lett ezredes az új kedvenc, a több mint két hónapig kormányfőként szolgáló és Băsescut kiszolgáló Mihai Răzvan Ungureanu. Hogy Monica Macoveit, a Ceauşescu-rendszer egykori ügyészét jutalmazták-e katonai ranggal, nem tudni, de a sajtómunkások közül a legújabban hevesen Băsescu-párti Robert Turcescu is ezredes lett, elérve a maximumot, amit Abszurdisztánban újságíró egyáltalán elérhet. Hogy az elnök másik híve, a tántoríthatatlan bértollnok és tévéguru Ion Cristoiu kapott-e katonai rangot, kérdéses, de őt legalábbis vezérezredessé kellett volna soron kívül előléptetni. De hagyjuk őt, koncentráljunk a kitűnő Turcescura, akinek délceg alakján valószínű jobban állna a hófehér tengerésztiszti díszegyenruha, de legjobb tudomásunk szerint Traian Băsescu, az egykori hajóskapitány azért mértéket tartott, és admirálisokat, ellentengernagyokat, hajóstiszteket egyelőre nem nevezett ki, és most már nem is fog, hiszen várhatja a népszavazást. Az ideiglenes államfőről, Crin Antonescuról sok minden elmondható, de az, hogy különösebben militáns lenne, hogy elbűvölnék a katonai rangok – nem. Így ő aligha fogja híveit – számuk akár égen a csillag, vagy fűszál a réten, s egyre nő – katonai rangokkal jutalmazni. Hogy azután mit szólnak az igazi katonák a civilek ezredesi rangjaihoz, elképzelhető. Rossz viccnek tartják. Mint ahogyan az is, s mutatja, milyen világot álmodott nekünk a fáradhatatlan Traian Băsescu. De elmúlik-e egyáltalán?
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
Amint a múlt héten már jeleztük, kedden, július 24-én, a Kós Károly tervezte sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a Bánffy Miklós-emlékkiállítás megnyitóján felavatták a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban és Makkai András kolozsvári üvegművész készített el.
– A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik – jelentette ki a megnyitón Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. "Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani" – jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. "Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma" – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy "22 évvel a Ceausescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik" – utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia – a belpolitikai feszültségek csillapodásával – hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. "Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén" – fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel.
A vándorkiállítást a magyarországi Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezte.
Népújság (Marosvásárhely)

Szigorúan ellenőrzött életek: egy dokumentumfilm ősbemutatójának margójára
A Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm ősbemutatóját a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen láthattuk. Kabay Barna és Petényi Katalin filmje a kommunizmus terrorját megszenvedett erdélyi egyházak, magyar közösségek sorsát eleveníti meg balladai hangvételben.
Az erdélyi magyarság kommunizmusbeli drámai históriája képben, epikában, dalban elbeszélve. A film első része Márton Áron katolikus püspök életútját jeleníti meg. Eddig nem látott archív filmrészletek, korhű felvételek, szövegdokumentumok segítségével egy megejtően szuggesztív képet kapunk Márton Áron püspökről, aki kegyetlenül mostoha korban, háborút, fogságot, máramarosszigeti, jilavai börtönök poklát megjárva, tántoríthatatlan hittel, szívós kitartással küzd népe, hite, egyháza megmaradásáért.
A nézőt megdöbbenti az archív felvételeken megjelenő püspök derűt, rendíthetetlen hitet, erőt sugárzó lénye. A püspök egyik bérmakörútját láthatjuk egykori (film)felvételekről, ahol székely emberek százai gyűltek össze. Spontánul alakult székely testőrgárda kíséri útjain, élő sorfallal veszik körül, hogy senki ellenség ne kerüljön a közelébe. Mozgalmas képek, expresszív paraszti arcok, csodálatos csíki tájak képei jelennek meg előttünk hol fekete-fehéren, hol színesen, mintha Zsögödi Nagy Imre festményei indultak volna el missziós körútra, üzenetet vinni a világnak egy nép tragikus történelméről.
Árulók, besúgók, a hálószobáját is lehallgató állambiztonsági tisztek fertőjében ott áll előttünk egy tiszta ember, egy krisztusi arc töretlen hittel. Ennek a mennyei derűnek rendezői ellenpontjaként sorakoznak az állambiztonsági tisztek marcona portréi. „A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk…” – hirdette, életével példázta Márton Áron püspök.
A kor valóban démoni: 1949–1951 között 15 szerzetesrendet számoltak fel, 39 zárdát zártak be, 180 ferences, 22 jezsuita szerzetest hurcoltak el, felszámolták a görög katolikus egyházat, 6 püspököt kínoztak halálra a román börtönökben. 1956-ban a magyar forradalom megérintette az erdélyi értelmiséget. Dobai Istvánt, Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szoboszlay Aladár katolikus papot és társait kivégezték. Sass Kálmán református lelkészt államellenes összeesküvés vádjával golyó általi halálra ítélték.
A magyar forradalommal rokonszenvező erdélyiek életükkel, szabadságukkal fizettek: 45 személyt végeztek ki, 11 ezer embert börtönöztek be. Az áldozatok arcképei gyors egymásutánban jelennek meg a néző szemei előtt. Az ártatlan, többnyire fiatal mártírok tekintete agyunkba vésődik, a néző sokáig nem tud szabadulni. De nem is kell! Kötelességünk emlékezni rájuk, mert aki a múltat nem ismeri, el fogja veszíteni a jövőt. A jilavai börtön betonfala, ahol a hajnali kivégzések magyar mártírjainak vére folyt, örök memento kell legyen.
A film második része az 1965 utáni időszakkal foglalkozik. Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülésével változnak a módszerei a kommunista hatalomnak. Már nem a megsemmisítés, hanem az átnevelés a cél. A fizikai megsemmisítés helyébe lép a lélektani megfélemlítés. A hatalom fő ellensége továbbra is az egyház. A pszichoterror minden lehetséges eszközét bevetik a hatalom emberei, hogy céljukat elérjék. A rendezők a református egyház sorsát követik ebben a korszakban egészen az 1989-es forradalomig. E korszak egyik meghatározó egyházi személyisége Tőkés István református teológiai professzor és fia.
Tőkés Istvánt 1952-től figyelik, zaklatják, legközelebbi munkatársaival, barátaival figyeltetik. Erőszakos eszközökkel, lélektani hadviseléssel zaklatják, besúgásra akarják kényszeríteni, de ellenáll. Inkább meghal, mint mondja, semhogy áruló legyen. Pedig nagy a kockázat, 8 kiskorú gyerekről kell gondoskodnia. Hallgatja a néző drámai történeteit maratoni kihallgatásokról, fenyegetésekről, később kényszernyugdíjazásról, egyházi funkciók elvesztéséről, szakmai ellehetetlenülésről. Lélektani állóháború az élete. A derűs arcú professzor nesztori életkort ért meg a képek tanúsága szerint, 8 gyermeke viharos, embertelen korban is egyetemet végzett. Rózsabokrait nevelgetve, 96 évesen idézi fel megpróbáltatásainak sorát. Megható emberi példát láthat a néző hitről, helytállásról, emberségről, a család megtartó erejéről.
A dokumentumfilm harmadik élettörténete szervesen kötődik a második portréhoz. Tőkés Lászlóról, Tőkés István professzor fiáról szól, aki az 1989-es „román forradalom” szikrájaként már világhírre tett szert mint egykori temesvári református lelkész. Tőkés László mai és egykori arca, történetei, a temesvári események képsorai rendeződnek időrendbe a néző szeme előtt. Tőkés Lászlót a 70-es évek elejétől „első fokozatú” megfigyelés alá helyezte a román Szekuritáté, mert mint diákvezér ezt prédikálta teológus társainak: „…ezen a földön nincs hazánk és házunk, ahol élhetnénk, ahol megmaradhatnánk…”
Látjuk a fiatal lelkészt Désen, ahol a közösségépítő, magyar kulturális életet szervező fiatal papot nem nézik jó szemmel a hatalom emberei, és a kollaboráns püspök, egyházi felettese segítségével felfüggesztik funkciójából. Képileg itt is gazdag, dinamikus, színes az operatőri munka. Hangulatteremtő, a korabeli környezetet megidéző képsorok illusztrálják a történéseket. Tőkés László cikket írt az Ellenpontok szamizdat folyóirat egyik számába az erdélyi református egyház helyzetéről.
E lapban közölt Tóth Károly Antal (nagyváradi tanár) egy memorandumot, amit eljuttattak Madridba, a helsinki utókonferenciára. Ekkor hívták fel először a nyugati világ figyelmét a román elnyomó kisebbségpolitikára. Erre az időszakra tehető a Ceauşescu-rezsim urbanizációs politikája, ami valójában egy jól átgondolt falurombolási terv volt. A fiatal református pap kollégájával, a Borossebesen lelkész Molnár Jánossal egy felhívást fogalmaztak meg, a falurombolás elleni tiltakozásra szólítva fel az egyházat. 1988 szeptemberében Molnár felolvasta a petíciót a hivatalos egyházkerületi értekezleten, ahol a jelen lévő lelkészek többsége aláírta a nyilatkozatot.
A hatalom megijedt a csoportos ellenállás lehetőségétől, vérszomjas terveit a nemzetközi tiltakozás akadályozta meg. Tőkés László ellen beindult a gépezet, és fegyelmivel elhelyezték Temesvárról, de ő megtagadta a távozást, végsőkig kitartott, végül decemberben erőszakkal lakoltatták ki a temesvári parókiáról. De ekkor már a világ ismerte a történetét. Tőkés a „hallgatás falát lerombolva” nyílt, minden jogsérelmet feltáró interjút adott egy kanadai tévéstábnak.
A világ megismerte az erdélyi magyar kisebbséget érő vérlázító, elnyomó politikájú diktatúrát. Korhű képeket látunk a református lelkész mellett szolidarizáló temesvári polgárokról, már nemcsak magyarok, hanem románok, svábok, hívők, nem hívők, a diktatúra kiéhezett, jogfosztott, mindenre elszánt emberei szállnak szembe a népét embertelen, állati nyomorba taszító diktátor házaspárral. Felkavaró archív képek láthatók a városok utcáin tüntető, puskaropogással, tankokkal, halállal szembeszálló forradalmárokról. Rögtönzött halottasházakban vérükbe fagyott fiatalok holttestei fekszenek szemünk előtt a dokumentumfelvételeken. Gyászukban jajveszékelő, kiásott sírok fölött gyermeküket sirató anyák arcait mutatják a képsorok, ezek is a forradalom arcai.
Az 1989-es temesvári advent azt példázza, hogy egy ateista, minden szakralitásból gúnyt űző, dehumanizált, nacionálkommunista ideológia, mely a természetet és annak törvényeit is le akarta győzni, a történelmi fejlődés egy adott pontján odajut, hogy az elnyomottak, esélytelenek, megalázottak, ha már mindenüket elvesztették, amiért érdemes embernek lenni, ösztönösen „kritikus tömeggé” válhatnak, és elsöprik elnyomóikat. A film a kommunizmus bűneiről szól, a kommunizmus erdélyi áldozatai előtt tiszteleg.
A téma képi-szövegi megjelenítése nívós. A Petényi–Kabay-rendezőpáros több díjazott dokumentumfilmben mutatta meg tehetségét: 1977, UNESCO-díj (Két elhatározás); 1983, Oscar-jelölés (Jób lázadása – művészfilm), 1983, Los Angeles, legjobb külföldi film díja, hogy csak néhányat említsünk.Docendo discimus /tanítva tanulunk, mondta Seneca. Ez a film tanúság a múltról, lecke a jövőnek.
Novák Irma
A szerző a Szegedi Tudományegyetem tanára
Krónika (Kolozsvár)

Kiket hallgathatnak le, és miért?
Amikor a kilencvenes évek elején Ion Iliescu tülekvésnek kiépülő eredeti demokráciájában részben felszámolták a Ceauşescu-rendszer átkos örökségének legfélelmetesebb arzenálját, az országos, közintézményekre és magánlakásokra egyként fókuszáló lehallgatási rendszert, s begyűjtötték a pici mikrofonokat, azt hittük – végtelen naivságunk intő jele ez –, hogy szép hazánkban egyszer s mindenkorra véget értek a lehallgatások.
Persze nem így történt, a lehallgatások valószínűleg a változás utáni első évtizedben is vígan működtek, noha az illetékes szervek igyekeztek mindezt titokban tartani. Azután az új évezredben hatalomra jutott Traian Băsescu meghirdette keresztes háborúját a korrupció ellen, az országos főügyészség mellett megalakult a független Korrupcióellenes Ügyészség, és a lehallgatások újra, teljes lendülettel indultak be, szakértők szerint Románia nagyon hamar megvásárolta a mobiltelefonos lehallgatási rendszert is, s kiderült, a Korrupcióellenes Ügyészség bárkit lehallgathat, akit csak akar (!), még a hivatalban lévő minisztereket is, beleértve a kormányfőket, elvégre nem mindegy, hogy az ország magas rangú köztisztviselői miről, kivel, mit fecserésznek. Borbély László környezetvédelmi miniszter ügyében kiderült, hogy őt hivatali ideje alatt majdnem két esztendeig lehallgatták, családtagjaival egyetemben. Most Rus belügyér lemondása után kiderült, hogy őt is, s szintén lemondatott minisztertársát, Dobret is lehallgatták. Rus – akit volt minisztertársa ügyében egyelőre tanúként hallgattak ki – szégyenteljesnek nevezte lehallgattatását. Felmerül a kérdés: a Ponta-kormány idején kik utasíthatták az ügyészséget a még hivatalban lévő miniszterek lehallgatására? Mint mindég, két eset van: vagy a független igazságszolgáltatás hátborzongató bizonyítékaként az ügyészség állam lett az államban, önjáróvá vált, és mindenkit lehallgathat, vagy – ahogyan ezt több román médiaguru állítja – az ügyészséget a felfüggesztett, s jelenleg garázsából kék trikóban ágáló államelnök irányítja, s így aztán nem lehet kizárni a visszaéléseket, sőt, a politikai bosszút sem, ismerve Traian Băsescu természetét és hatalomgyakorlásának módját. Nem csodálkoznánk, ha a Cotroceni-palotába visszatérő elnök megindítaná az ellentámadást az államcsínnyel (?) vádolt politikai ellenfelei ellen, s kiderülne, hogy Antonescu ideiglenes államfőt és Ponta miniszterelnököt is végig lehallgatták, biztos, ami biztos alapon. Világos, hogy Traian Băsescu felfüggesztése után is vezérli a titkosszolgálatokat és az ügyészségeket. Nos, ennek az igazságszolgáltatásnak, ennek az ügyészségnek a függetlenségét érzi veszélyeztetve a Velencei Bizottság és az Európai Unió teljes vezérkara. Ki kit vezet itt az orránál fogva?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Duray: Egy lehetséges nemzetpolitikai program alapelvei
A kommunista hatalmi rendszer bukásával kapcsolatos történelmi események időrendi táblázatában már most, huszonegy-két év után is, de a későbbi jövőben még inkább leegyszerűsítő megállapítások fognak megjelenni.
Röviden annyi, hogy 1989 novemberében–decemberében megbukott a kommunista hatalmi rendszer. Lengyelországban a Solidarność emberei vették át az ország ügyeinek irányítását, Magyarországon október 23-án kikiáltották a köztársaságot, az NDK-ban, novemberben lebontották a diktatúra 1962 óta fennálló jelképét, a berlini falat és elküldték a csudába Honeckert, Csehszlovákiában december elején leváltották Miloš Jakeš-t és Gustáv Husák-ot, a hónap vége felé Romániában csemegeként kivégezték a Ceauşescu házaspárt stb. és a bukott politikai rendszer helyét a demokrácia váltotta fel.
Az eseményeket összefoglaló végső megállapítás a múlthoz képest annyiban igaz, hogy az egypártrendszert többpárti rendszer váltotta fel, ami viszonylagosan száz százalékkal demokratikusabb, mint az egypárti diktatúra. A megállapításnak a demokráciával kapcsolatos része a jövő viszonylatában azonban vitatható. Többek között azért is, mert a demokrácia nem csupán intézményeknek, hanem elveknek és ezzel összefüggően a gondolkodás rendszere. A többpártrendszer is lehet olyan diktatúra – a többség diktatúrája –, amelyben négyévenként egy napig létezik demokrácia, amikor megválasztják a következő négy év diktátorait. Viszont a rendszerváltoztató fordulatot egyértelműen demokratikusnak nevezni azért is vitatható, mert a kommunizmus bukását egy olyan kelet-nyugati paktum tette lehetővé, amelynek értelmében ennek a több mint negyven évig tartó, a nácizmussal mérhető Kelet-európai hatalmi-politikai rendszernek a bűneit senki sem fogja firtatni és elkövetőit senki sem fogja felelősségre vonni. Ahol azonban ilyen háttéralku létezik, ott nem egy demokratikus váltásról kell beszélnünk, hanem hatalomváltásról – azaz megszűnt az 1945 februárjában, Jaltában létrehozott kétpólusú világrendszer, aminek a Nyugat volt az egyetlen nyertese és helyébe többpárti rendszer lépett, aminek a nyertesei csak a korábbi nyertesek lehetnek. Ezért azoknak is értelemszerűen igazuk van, akik rendszerváltásról és nem változásról, változtatásról beszélnek, noha ez utóbbi lenne a helyes szóhasználat – ha ez történt volna. Összeurópai viszonylatban is helytálló a demokráciával szembeni kétely, hiszen az egész 20. századi európai stabilitás a hatalmak és a pénzügyi intézetek közötti paktumokon nyugszik – 1920-tól 1990-ig – nem az igazságosságon, a piacgazdaságon és a demokrácián, sőt még az erőviszonyokon sem. A paktum megszületése utáni erőviszonyokat ugyanis maga a paktum hozta létre. A történelmi 1989. évi novemberi hónapot lehet, hogy sokan, főleg a balliberálisok 17-éhez, Prágához és Václav Havel személyéhez fogják kötni, akit azon év decemberében – nem érdemtelenül – többször is az egek felé emelt a politika forgószele. Lehet, hogy ez az időmeghatározás módosulni fog és a berlini fal döntögetésének kezdete, 1989. november 9. lesz a meghatározó nap – ez ugyanis népi kezdeményezés volt, nem köthető semmilyen ideológiai- és párt-irányzathoz. De az sem volna a valóságtól elrugaszkodott vélemény, ha egy korábbi időpontot nyilvánítanánk történelmivé. Például az első páneurópai pikniket, ami 1989. augusztus 19.-én került megrendezésre, amikor a magyarországi Sopronkőhida és az ausztriai Szent Margit-bánya között az akkori MDF szervezésében a nép elsöpörte a kommunista hatalom által létrehozott „vasfüggönyt” és ezzel kivívta a szovjet-hű porosz kommunisták által elnyomott brandenburgi németek tömegei számára a szabadságot, mert akadálytalanul átjuthattak a „nyugaton” élő övéikhez. De az események időszerinti folyásában – akár tetszik, akár nem – az 1956. október 23. és november 4. közötti magyarországi történések a döntőek. Addig a kevésbé beavatottak Nyugat-Európában, a baloldali értelmiség kelekótya gőzében támolyogva, vagy Olaszországban és Franciaországban akár népi rétegként is még ábrándozhattak a kommunizmus emberi arculatáról, de attól kezdve aligha akadt tisztességes, értelmes, akár baloldali beállítottságú ember, aki azt ne gyilkos hatalmi diktatúraként fogta volna fel. Ha akadt, semmiben sem különbözött a nácikat korábban tudatlanul támogató megtévesztett csürhétől. A kommunista hatalmi rendszer megdöntéséért kijáró babérokat mégis az 1989. év második félévében tevékenykedő renyhe utókor aratja le – noha néhány kivételtől eltekintve őket korrumpálta leginkább a kommunista rendszer, még, ha a megbuktatásához tettlegesen is hozzájárultak. Viszont ha nem következett volna be az 1989/1990. év fordulóján a hatalmi és szerkezet váltás, semmi reményünk nem nyílt volna, hogy szellemi, lelki és fizikai erőnket egy új, egy megváltozott világ értelmes kialakítására használjuk. Az akkori változásnak ugyanis ez az igazi hozama. *** A történelmi fordulópontok időpontjának a megállapítása mindig doktrína, azaz élettől elrugaszkodott megállapítás. Ahogy Amerika, azaz a mai Nyugat India 1492-ben történt felfedezését tekintik az újkor kezdetének, vagy mint ahogy 1917. november 7-e (a pravoszláv naptár szerint október 25.-e) az Auróra hajóágyúiból leadott néhány lövés lett volna a világ történelemtudománya által ugyan soha el nem ismert, csak Közép Kelet-európai és a Szovjetunió béli ideológusok által hirdetett legújabb kor nyitánya. A történelemben semmi sem kezdődik egy pontban és semmi sem kötődik egy eseményhez. Még akkor sem, ha az adott eseményt megélők szempontjából az esemény sorfordítónak tekinthető. Főleg az ő életükben.
Ennek ellenére 1990. június 2-án, Antall Józsefnek az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott kijelentése, miszerint „törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenöt millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”, a 20. századi magyar politikatörténet szemléletváltoztató pillanata volt.
Ezt a kijelentését Antall József senkivel sem egyeztette. Ismereteim szerint több évtizedes meggyőződésként tört ki belőle és nem volt pártpolitikai indíttatása. Ebben a kinyilatkoztatásszerű bejelentésben benne foglaltatott a nemzetben gondolkodó 20. századi magyar értelmiségi hitvallása, nem a pártpolitikusé és nem a miniszterelnöké, még ha frissen elfoglalt miniszterelnöki székkel a háttérben is hangzott el tőle. Ezért ezt a megnyilvánulást így kell kezelni, mert csak így hiteles és így érthető. Ennek a többszörösen bővített veretes antalli mondatnak alapján méltán mondhatjuk, hogy a kommunista hatalmi rendszer megbuktatása a magyarok számára nemzetpolitikai fordulattal kezdődött – még ha abban az időben, egészen 1996-ig, a nemzetpolitika kifejezést általánosan nem is használtuk. Három évvel az „első szabad választások előtt”, 1987 tájékán még nem létezett olyan magyarországi szervezett ellenzéki csoportosulás – egyik oldalon sem –, amelyik ezt az antalli szemléletet vállalta volna, noha Németh Miklós kormánya 1988-tól kimondatlanul is letette a voksát a szétdarabolt nemzet összefogásának az eszméje mellett, amelynek akkor elsősorban Tabajdi Csaba lett a megszemélyesítője (erről Tabajdi—Szokai 1988. február 13-án a Magyar Nemzetben közreadott tanulmánya tanúskodik).
Az innen számítandó és alakuló magyar politikában azonban ez az antalli kijelentés lett a szabvány, amely szerint megkísérelhetjük azt is meghatározni, melyik kormány csupán Magyarország kormánya, melyik érdemesült a magyar-kormány minősítésre, ki a magyar politikus és ki csupán magyarországi politikus, vagy csak romániai (erdélyi) magyar-, szlovákiai (felvidéki) magyar-, „délvidéki”-, „kárpátaljai” magyar politikus. Ez ma, huszonegynéhány év után sem egyszerű feladat. *** A nemzetpolitika csak fogalomként újdonság, politikafajtaként az alapjait a 19. század első harmadában a reformkor politikusai fogalmazták meg. Politikai tudatunkban azonban csak az 1990-es évek elején rögződött, magyarságpolitikaként.
A nemzetpolitika legfontosabb ismérve (kellene, hogy legyen), vagy inkább feltétele, hogy a pártpolitikáktól függetlennek kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy a pártok politikája nem tartalmazhat nemzetpolitikai célokat, de a nemzetpolitika nem ágyazódhat be a pártpolitikai tantételekbe, doktrínákba, főleg nem a párpolitikai érdekcélokba, hiszen azok elsősorban hatalomszerzésre használandók. A nemzetpolitika és a hatalmi politika között áthidalhatatlan szakadék tátong – még ha ezt sok politikus nem is veszi észre, vagy tudatosan áthidalja a kettő közötti elvi különbséget. A pártpolitikákban a nemzetpolitikai vonatkozásokat politikai párbeszédre alkalmas szövegösszefüggésben és tartalmi beágyazódásban kell megfogalmazni célként. A kinyilatkoztatás lehetetlenné teszi a szükséges párbeszédet. Nemzetpolitikát csak a politikai pártok közötti egyeztetéssel, a kompromisszumokra, tehát az együtt haladásra való törekvéssel szabad és kell megfogalmazni. Az erre irányuló szándék nélkül nincs esély a nemzetpolitika megvalósítására. Vagy pedig a kormány által képviselt nemzetpolitika pártpolitikává süllyed. Pártpolitikai cél tehát csak a nemzetpolitikai konszenzus kialakítására való törekvés lehet. Sőt, ez az egyetlen ajánlatos és elvárt pártpolitikai cél a nemzetpolitikában.
A nemzetpolitika minden politika fajtától különbözik. Nem lehet egyenlőségjelet tenni a nemzetpolitika és az állampolitika vagy az ország politika közé. A különböző politikafajtáknak az összemosása ugyan a 18. század óta, elsősorban a felvilágosult abszolutizmus korától folyamatosan létezik, de láthatjuk, hová vezetett a 20. században. A nemzetállam eszméje és az államnemzet kialakítására való törekvés alapozta meg a fasizmust és a nácizmust. Ezt a folyamatot erősítette fel az első világháborút lezáró békeszerződések rendszere. Mondhatnánk: a nyugati demokráciának és az államnemzetnek édes, de elfattyult gyermeke a fasizmus és a nácizmus. A magyar politikában 1920 óta teljességgel nyilvánvaló, hogy a nemzetpolitikának egészen sajátos helyzete van. Ez akkor is így van, ha akkor ez még nem, vagy talán később sem tudatosodott. Az 1918-1920-as államfordulat azonban nem csak arra mutatott rá, hogy a nemzetpolitika és az állampolitika korábbi egybemosása hamis azonosságra épült (és nem csak magyar vonatkozásban) és veszélyes is. Ekkor derült ki, hogy a nemzetpolitika alapvető elemeit a pártpolitikák, a mindenkori kormánypolitika, az állampolitika és az ország politika összessége teremtheti meg. Pontosabban: ezek egyes részeiből kell összeállnia a politikai erők közötti egyeztetés és egyetértés alapján a nemzetpolitikának. Minden kormánypolitika, ami csak a kormányzati erők politikai és eszmei meggyőződése vagy hatalmi technikai érdekei szerint fogalmazza meg a nemzetpolitikát, elhibázott – nem tartalmi okokból – amúgy lehet akár helyes is, hanem azáltal, hogy a kormányváltással törvényszerűen megbukik a kormány és a kormánypárt vagy pártok nemzetpolitikája is. *** A magyar nemzetpolitika sajátos helyzetben van amiatt, hogy a nemzetnek a Magyarországon élő kb. kétharmadán túl a magyar nemzet részei a Magyarországgal határos minden állam területén ugyancsak őshonosként élnek, nem önszántukból kerültek oda. Már csak ezért is alapvető követelmény a magyar nemzetpolitika alakítói irányába, hogy elválasszák egymástól az állampolitikát és a nemzetpolitikát. Magyarország vonatkozásában természetesen mind a kettőt egyenlő arányban kell művelni, de az ország államhatárain kívül élő magyarok irányába csak a nemzetpolitika érvényesíthető, megengedve ebben az esetben, hogy az államhatáron átívelő nemzetpolitika nem vonatkoztatható el az állam külpolitikájától. E sajátosság miatt pl. alapvetően fontos, hogy mind szóhasználatunkban, mind véleményalkotásunkban, mind nemzetpolitikai valamint a külpolitikai meghatározásainkban tudatosítsuk a különbséget a szomszédos állam és a szomszédos nemzet között. Elsősorban amiatt, hogy Magyarország 1920-ban megállapított államhatára zömmel olyan településeket, történelmi régiókat választ el egymástól, ahol magyarok őshonosként élnek, laknak – ezért mintegy nyolcvan százalékban igaz, hogy Magyarország közvetlenül a magyar nemzetrészekkel határos. De azért is, mert Európának ebben a térségében semmiképpen nem lehet egyenlőségjelet tenni a nemzet közössége és az állampolgárok közössége közé. Több millió olyan magyar él a térségben, akik más állam polgárai, de a magyar nemzet részét alkotják. *** Az 1990-es évek második felétől (1996-1997-től) van napirenden a magyar közbeszédben, majd a pártpolitikákban, legutóbb (2004 őszétől) pedig a kormánypolitikákban is az úgynevezett „kettős állampolgárság” kérdése, ami a Magyarország államhatárain kívül élő, magyarországi állampolgársággal nem rendelkező, de felmenőik révén magyarországi állampolgárságú elődökkel rendelkező személyek magyarországi állampolgárságának könnyített megszerzésére vonatkozik. Azzal csak egyet lehet érteni és támogatni kell, hogy minden valós személy, azaz mindenki, akinek felmenői az 1880. január elsején hatályba lépett első állampolgársági törvény értelmében Magyarország állampolgárai voltak, vagy akinek felmenői több nemzedékre visszamenően ezen törvény, valamint módosításai szerint Magyarország állami területén születtek, állampolgárságot nyertek és nem saját elhatározásukból veszítették el magyarországi állampolgárságukat, azt saját kérelmük alapján könnyített eljárásban visszakaphassák. Az állampolgárság ügye azonban csak részben tartozik a nemzetpolitika vonzáskörébe. A nemzeten belüli kapcsolatok ugyanis nem közjogi jellegűek, még ha a közjogi kapcsok rövidebb-hosszabb ideig erősíthetik is a nemzeti összetartozás érzését, főleg a történelmiség viszonylatában. Annál inkább ide tartoznak azok a napi politikához esetleg csak lazán kötődő kapcsolatok, amik a nemzeten belüli politikai összetartozást erősítik – a közös élmények, közös érdekek, közös jövőtervezés stb. Ezeket az érzelmileg aláfestett politikai kapcsokat azonban helytelen lenne besorolni az állampolgárok által alkotott „politikai nemzet” fogalomkörébe, már csak azért is, mert a közjogi háttérrel, az államjogászok által megalkotott „politikai nemzetnek” semmi köze sincs a hagyományosan (kulturálisan, nyelvileg, történelmileg, származásilag) alkotott nemzethez. A „közjogi nemzet” fogalmából ki kell iktatni a nemzetet, a nemzet fogalmát pedig nem szabad összezárni a közjog fogalmával. Ehelyett azonban létezik az állampolgárok közössége, ami a jogok és a kötelességek rendszerén épül fel, de ennek a fogalomnak a nemzeti eredethez vajmi kevés köze van, hiszen 1879-ben az alattvalót minősítették át állampolgárrá és nem a nemzetet. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a nemzeten belüli érzelmileg aláfestett politikai kapcsolatok ugyanannyira fontosak, mint a kulturális és nyelvi kapcsok. A nemzet ugyanis nyelvileg, kulturálisan, történelmileg és politikailag épül fel. Ha a történelmi és a politikai kapcsolatrendszer szétesik, a nyelv és a kultúra már nem tudja egyben tartani a nemzetet.
*** A magyar nemzetpolitikában természetszerűleg Magyarországnak kulcsszerepe van. Ezzel a helyzettel lehet visszaélni és lehet vele rosszul sáfárkodni. De az sem kizárt, hogy egyszer-egyszer a bölcs ítélőképességünk lép előtérbe.
Tudatosítanunk kell, hogy az elmúlt félezer évben – Mohácstól Trianonig – Magyarország országként és államként elég ritkán nyilvánult meg. A Trianon utáni Magyarország nyakába szakadt azonban a korábbi félezer év sajátos felelőssége a nemzetért. Ez időnként megoldhatatlan feladatok elé állította a maradék Magyarországot és a kormányait. De voltak feladatok, amiket megoldhatott volna, de rosszul oldott meg. A második világháború óta hivatalban lévő magyarországi kormányok nagy része ebből a szempontból gyatra teljesítményt nyújtott. Ez nem csak a Szovjetunió feljebbvalósága miatt történt így és a kommunizmus okán, hanem azért is, mert nem voltak rendszerbe szedve a feladatok, a kötelességek és nem voltak megfelelően osztályozva a politikai célok.
A most, 2012-ben Magyarországnak nevezett államalakulatnak két fontos feladata van: – gondját viselni a felségterületén élő embereknek, és
– gondját viselni a nemzetnek.
A jelenlegi Magyarország területén létező lakossági közösség kollektív érdekeinek a képviselete ugyanúgy nemzetpolitikai feladatként értendő, mint az államhatárokon kívül élő nemzetrészek fennmaradásának támogatása. Ez attól nemzetpolitikai feladat, hogy Magyarország állami és országi állapotának jó karban tartása és állampolgárai közösségének kielégítő módon való kormányzása az egy, és egyetemes magyar nemzet érdeke. Viszont ennek a két alapfeladatnak – ország politikai és nemzetpolitikai feladatnak – legalább két sajátos vetülete van, aminek meg kell jelennie a nemzetpolitikában is.
Az egyik az a tény, hogy Magyarország állami területén nem csak magyarok élnek, igaz nagy részük több mint félezer éve él ezen a területen, tehát az együttélésük a magyarokkal történelmi gyökerű. A közös történelmi múlt miatt ugyan ők is részei a magyar nemzetpolitikának az együttélés vetületében, de mégis egy más nemzeti kultúra és hagyományvilág részét alkotják, amit meg akarnak őrizni. Példaként: ha Magyarország kormánya nemzeti alaptantervet dolgoz ki, akkor az érzékletesség miatt ezt úgy kell megtenni, hogy van egy alaptanterv, aminek van egy magyarországi magyar nemzeti része és a sajátosságok és az oktatási intézmények szerint van – mondjuk – német, szlovák, román, horvát stb. ága. A nemzeti alaptantervvel kapcsolatban az is gond, hogy ez nem vonatkozhat az ország államhatárain kívül élő magyarokra – tehát máris sérül a nemzeti irányultsága, mert az államhatárnál véget ér az alkalmazhatósága, ezért abba az irányba csak segélyprogramokat lehet megfogalmazni. A másik sajátossága, hogy az ország államhatárán kívül, de annak közvetlen közelében élő, valamint a területileg behatárolható és közösségileg meghatározható magyar nemzetrészeket – akiknek lélekszáma mintegy két és félmillió – Magyarországgal egyetlen szomszédállamban sem tekintik közösségi jogalanynak. Ezért nem csupán szám szerint, hanem politikailag is kisebbségi helyzetben élnek, a közéletben csak az egyéni jogérvényesítés alapján vehetnek részt és megalázó alkuk árán juthatnak csak előbbre a közéletben, emiatt az adott államhatalommal szemben kiszolgáltatottak. Ezért Magyarországra – ezeknek a magyar közösségeknek képviselőivel egyeztetve – érdekképviseleti és jogvédelmi feladatok hárulnak.
A nemzetről való gondoskodásnak létezik egy gyakran elfelejtett harmadik sajátossága is, hogy származásilag mintegy kétmillió magyar él szórványban, szerte a világon. Az ő összefogásukat kiemelt nemzetpolitikai feladatnak kell tekinteni.
*** A nemzetpolitika legsúlyosabb tételét az 1920 óta Magyarország államhatárain kívül élő nemzetrészek sorsa alkotja.
Az első világháború lezárását jelentő Versailles-i békerendszernek Magyarországra vonatkozó része ellen tiltakozó magyar revíziós politika 1941-ig sikeresnek bizonyult, de a második világháború harctéri fejleményei hamarább jelentették ennek a csődjét, mintsem véget ért volna a háború. Ettől kezdve, gyakorlatilag a rendszerváltozásig a magyar politika a beilleszkedésen és a túlélésen kívül nem talált ki semmilyen megoldást az elszakított nemzetrészek megsegítésére, helyzetük javítására. Említettük, hogy ezért nem csak a szovjet típusú rendszert terheli a felelősség. Emiatt számított nemzetpolitikai fordulatnak Antall József idézett mondata, mert alapvető gondolkodásváltást jelentett és ez biztató hatással volt az akkori magyarságpolitika képviselőire, művelőire. Az 1990-es évek legelejétől működtek különféle nemzetpolitikai műhelyek, amelyekben magyarországi és az ország államhatárain kívül élő magyar szakpolitikusok, szakemberek működtek együtt a feladatok és a lehetséges célok rendszerezése érdekében. Ezekben a műhelyekben és az általuk szervezett konferenciákon került megfogalmazásra a csoport- vagy közösségi jogok fontossága, az önkormányzatiság illetve az autonómia kérdésköre, a Kárpát-medencei nemzetek társnemzeti kapcsolata és ennek kialakításában az elszakított magyar nemzetrészek szerepe és mindezek végkövetkeztetéseként a szülőföldön maradás és a szülőföldön boldogulás célja. Mindebben gyakorlatilag egyetértett az egész Kárpát-medence magyar politikai képviselete, mint ahogy erről tanúskodik az 1996. július 5-én az első Magyar-magyar csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozat. Ennek alapján alakult meg 1999 februárjában a Magyar Állandó Értekezlet és ez vezetett az ún. státustörvény megalkotásához valamint a Magyarigazolvány-rendszer kiépítéséhez. A 2001. évi népszámlálások azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába tisztáztuk elméletileg a nemzetpolitikai feladatokat, hiába kezdődött el a nemzetpolitika intézményesítése és eszközökkel való ellátása, a korábbi évtizedek mulasztásainak keserű gyümölcse éppen a diktatúrától való megszabadulás után érik be. A Magyarország államhatárán kívül rekedt magyar emberek lelkébe fagyott félelmeket a szabadságérzés nem olvasztotta fel. Ezekre telepítette a szomszéd nemzeteknek immár felszabadult és demokratikusan, azaz nyíltan megnyilvánuló többségi sovinizmusa az új félelmeket. A magyarlakta területeknek az évtizedeken át gazdasági árnyékövezetbe szorított helyzetének súlyos következménye – a nélkülözés – a szabad választási lehetőségek között elviselhetetlenné vált. Az utazás szabadsága nem a turista forgalmat növelte, hanem a szülőföldről menekülők számát, főleg a fiatalokét. A státustörvény megalkotása után ismét bénultság telepedett a magyar közéletre, pedig ekkor kellett volna megvalósítani a szülőföldön megtartó gazdasági programokat és az oktatási valamint közművelődési közösségépítő támogatásokat. Az eltelt egy évtizedben nem a fejlődés volt tapasztalható, hanem a visszaesés – még ha helyenként sikerült is egy-egy részeredményt kiharcolni, a Felvidéken a magyar egyetemet, Erdélyben erdők, legelők, birtokok visszaadását és a román nyelvi kizárólagosság mérséklését, Délvidéken a Magyar Nemzeti Tanácsot. Ezek az apró sikerek azonban a napi életben nem jelentettek változást, ráadásul a kisebbségi helyzetben élő magyarok nemzeti önazonossága is megroppant, mert a teljes magárahagyatottság érzése hatotta át – saját életpályájának viszonylatában kezdett teherré válni a nemzetéhez való tartozás. Úgy érezte, hogy Magyarország is elpártolt, súlyos belpolitikai gondokkal küzd, közben gazdaságilag is meggyengült. Az Európai Unióba való belépéshez fűzött reménye is túlzott volt, sőt a tudatos félrevezetés áldozata lett. A Magyarországról a szomszéd államokba kitelepült működő töke és vállalatok ugyancsak cserbenhagyták az ott élő magyarokat, sőt hozzájárultak – ha nem is tudatosan, de érzéketlenségük folytán – a magyar közösségek további rombolásához. *** A klasszikus kérdés az ilyen összegzés után így hangzik: Mit kellene, mit kell, mit lehet tenni? Nem létezik bölcs válasz, Egy azonban biztos, hogy az 1990-es évek első felében volt egy magyar közösségi eszmélés, ami eredményt hozott, legalább a problémaföltárásban és az eszközök valamint az intézmények meghatározásában. Ez többek között azért volt lehetséges, mert a nemzetpolitikai műhelyek nem tartoztak a pártpolitikák közvetlen befolyása alá. Nem lenne ördögtől való alkalom, ha sikerülne visszatérni az 1996 és 2001/2 közötti nemzetpolitikai sikerkorszakhoz. Ennek azonban van egy alapfeltétele: ismét egyetértésre kell jutnia a Kárpát-medencei magyar nagy szervezeteknek, pártoknak. A jelenlegi politikai megosztottság és párt-klientúrák létezése alkalmatlan helyzetet teremt a hullámvölgyből való kilábalásra. Valamint Magyarország kormányának is legalább olyan megértéssel kellene lennie a nemzetrészek iránt, mint mondjuk 1998-2002 között volt.
Ezért a nemzet egyetemességéhez hasonló politikai egyetemességet és pártpolitika-mentes nemzetpolitikát kívánok a nemzetnek.
Felvidék.ma

Regisztráció kontra politikai reklámhadjárat
A Ceausescu-korszak jogrendszere úgy volt megalkotva, hogy annak alapján bármikor bárkit felelősségre lehetett vonni. Ha másért nem, hát azért, mert volt nála félretéve a spájzban befőzésre néhány kiló összegyűjtött cukor, márpedig törvényerejű rendelet írta elő azt, hogy senkinél nem lehet több a jegyre kapható élelmiszerekből (cukor, liszt, olaj) az egyhavi adagnál. Az állam, illetve a titkosrendőrség pedig eldöntötte, hogy ki az, aki veszélyes a szocialista jövő építésére, s akire le kell csapni okkal vagy ürüggyel.
Hasonló a helyzet a brüsszeli hatalmi központ esetében: akkor alkalmazzák a demokrácia igényrendszerét valamely állammal szemben, ha fontosnak tartják, jellemzően saját hatalmi játékaik zavartalanságának szemszögéből.
A demokrácia, mint azt Bogár László – korunk egyik legjelentősebb és leginkább lényeglátó társadalomtudományi gondolkodója megírta –, lassan leginkább a babonához hasonlítható. A demokratikus játékszabályok kiválóan alkalmasak arra, hogy szelektív alkalmazásukkal, kettős beszéddel, szemforgató kommunikációval a pénzügyi háttérhatalom úgy sakkozzon a szereplőkkel, ahogy akar – elég Olaszországra gondolni, ahol e háttérhatalom közvetlen irányítottja áll az ország élén. De vegyük egy pillanatra komolyan a demokráciát, s nézzük a demokratikus szabályrendszer egyik legnagyobb magyarországi botránykövét, a regisztrációt. Vagyis azt a jogintézményt, amely előírja, hogy az vehet részt a választáson, aki előzőleg regisztrálta magát. Milyen hatással lehet eme újítás a demokrácia minőségére?
Vona Gábor Jobbik-elnök az EMI-táborban abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy ez kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja, miután a Fidesz a legszervezettebb párt Magyarországon, a regisztráció pedig nem kívánatos. Nem vitatva a regisztráció intézményesítésének motivációját, úgy vélem, hogy eme újítás kifejezetten jótékony lenne. A demokráciának egyik gyenge pontja, amit Alois Schumpeter osztrák közgazdász is leírt már 1945-ben: az emberek annál kevésbé képesek racionális döntésre, minél távolabbi kérdésben kell dönteniük. Politikai opcióik sokkal inkább hasonlíthatók a fogpaszta- vagy mosóporválasztáshoz, mint ésszerű, racionális érveken alapuló döntéshez. Anthony Downs amerikai politológus a demokráciára vonatkozó játékelméleti fejtegetéseiben azt is leírja, hogy az egyes ember nem érdekelt abban, hogy alaposan informálódjék a politika felől, mert a szükséges idő- és energiabefektetés nincs arányban a politika folyamataira való elenyészően csekély ráhatási lehetőségeivel. A választók nagy része nem azt a pártot választja, amely érdekeihez vagy politikai értékrendjéhez legközelebb áll, hanem azt, melynek reklámhadjárata jobban meggyőzi.
Más megközelítésben: a szavazategyenlőség elve lehet, hogy szimpatikusan hangzik, de messze nem biztos, hogy következményeiben jótékony hatású. Annak az embernek a szavazata ugyanis, akinek fogalma sincs arról, hogy kire és miért szavaz, mi a szavazata eredménye, csak meggyőzte a szomszédja, vagy lefizette egy párt aktivistája, ugyanannyit ér, mint egy felkészült, tudatos döntést hozó polgáré. Ennél még a virilizmus is működőképesebb és racionálisabb volt: aki több adót fizetett be, nagyobb befolyással lehetett a vármegye ügyeire. Az értelmiségi cenzus is azt szolgálta, hogy a kompetensebbek döntsenek. Ezeket az intézményeket ma aligha lehet visszahozni, de kísérletet lehet tenni arra, hogy a politika folyamatát megtisztítsuk, hogy azokat juttassuk nagyobb arányban szavazati lehetőséghez, akik erre alkalmasak.
A regisztráció ilyen intézmény. Aki elmegy regisztráltatni magát, tanúbizonyságot tesz arról, hogy neki fontos a politikai véleménynyilvánítás. A politika iránt érdektelen, szappanoperákon, Győzike- és Mónika-show-n felnőtt fogyasztóegyedek vélhetően kisebb számban járulnak az urnákhoz, így spontánul megnő a tudatos szavazók aránya a végső döntésben. Ami persze nemcsak a nemzeti oldalnak kedvez, akár a gyászos emlékű SZDSZ-t is visszahozhatja a közéletbe, ha annak tábora képes lesz megszervezni önmagát (megítélésem szerint nem lesz képes, legfeljebb az LMP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció erősödhet az SZDSZ-es választói tömegek tudatossága nyomán). De nagy valószínűséggel nő a nemzeti pártokra leadott szavazatok aránya, a vesztes pedig az MSZP lesz, amelynek választói táborában a legnagyobb az imént körbeírt, a kereskedelmi médián szocializálódott társadalmi kategória képviseltsége. A regisztráció egyik oldalról sem sérti a választás egyenlőségének elvét, hiszen mindenki számára nyitva áll a lehetőség önmaga regisztráltatására. Jótékony hatással lehet viszont a demokratikus folyamatokra, sőt, jó eséllyel elősegítheti a nemzet ügye iránt elkötelezett pártok térnyerését.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Balliberális bosszú
A májusban hatalomra került román balliberális kormány jelenleg mindenre és mindenkire figyelmeztetés nélkül sortüzet nyit, amivel és akivel szemben felmerül a gyanú, hogy a visszatérő Traian Băsescu államfővel szimpatizál.
Fittyet hányva arra, hogy Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu ideiglenes elnök ünnepélyes ígéretet tett Brüsszelnek az Alkotmánybíróság határozatának tiszteletben tartására, a másodvonalbeli szocdem és liberális politikusok folyamatosan azon mesterkednek, miként vethetnek gáncsot a Cotroceni-be tartó elnöknek.
Legutóbb talán a sztálini Oroszországban, majd Ceauşescu Romániájában volt példa olyan koncepciós eljárásra, mint amilyen az alkotmánybíróság tagjai, az ügyészség, a csendőrség munkatársai ellen folyik, de Pontáék bosszúja utolérte a román kulturális intézetet is, amely egyszerűen amiatt „érdemelte ki” – a működése megbénításával együtt járó – költségvetése drasztikus lefaragását, hogy megbélyegezték a Băsescu-pártisággal.
De a jelenlegi hatalom odáig süllyedt, hogy vegzálni kezdte az államfő lemondását követelő, Bukarestben forgalmat leállító tüntetők ellen a törvény szigorával eljáró csendőrséget – vagyis közvetve polgári engedetlenségre, anarchiára uszít –, továbbá boszorkányüldözést folytat a népszavazáson feltárt csalások ügyében nyomozó ügyészek ellen is.
És itt álljunk meg egy szóra. Sajnálatos, hogy a közvádlókkal szembeni hadjárathoz csatlakozott az RMDSZ több illusztris vezetője is, elsősorban a nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással vádolt Nagy Zsolt exminiszter perével illusztrálva az ügyészség „túlkapásait”. Holott a szövetség politikusai nagyfokú kétszínűségről tesznek tanúbizonyságot a volt ügyvezető elnök esetével való „bezzegeléssel”, hiszen miközben ország-világ előtt bizonygatják Nagy ártatlanságát és meghurcoltatását, az energetika privatizációs botrány kirobbanásakor egyszerűen levették a kezüket a politikusról, eltanácsolva RMDSZ-es karrierjének további építgetésétől.
Ettől függetlenül természetesen az ügyészség tevékenységére is ráfér egyfajta kontroll, ezt azonban a politikai befolyás kiküszöbölése érdekében szakmai szervekre, és nem a parlamentre kell bízni, különben néhány évtizedet tényleg visszamegyünk az időben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Merénylet a kultúra ellen!
Ciprian Dobre megszüntetné a Vatrát és a Látót
A megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, anélkül, hogy konzultált volna az érintettekkel vagy a tanács alelnökeivel, elhatározta, "összevonja" Marosvásárhely két nagynevű kulturális folyóiratát, a Vatrát és a Látót, és a megyei könyvtár egyfajta függelékeként működtetné. Ami magyarán a két lap halálát jelentené. A határozattervezet a megyei tanács holnapi ülésének napirendjén szerepel.
A megyei tanács kultúráért felelős alelnökét, Lokodi Editet, a Látó főszerkesztőjét, Kovács András Ferencet kérdeztük az ügyről. Dan Culcer író, a Vatra alapító tagja írásban küldte el véleményét.
Lokodi Edit Emőke: Több sebből vérző, elfuserált határozatról van szó
– Ciprian Dobre elnök egy olyan tanácsi határozatot készített elő, aminek a célja az lenne, hogy két jogi személyiséggel rendelkező kulturális intézmény, ahol kiadói munka folyt – egyfelől a Vatra kulturális folyóirat szerkesztősége, másfelől a Látó irodalmi folyóirat szerkesztősége – megszűnjön. Ha ez a két szerkesztőség megszűnne, azzal természetesen munkahelyek is megszűnnének. A Vatrának a főszerkesztővel és helyettesével együtt eddig tizenegy alkalmazottja volt, a Látónak ugyancsak főszerkesztővel és a helyettesével együtt tíz. Az elnök úr úgy képzeli, hogy a megyei könyvtár létrehozna egy kiadói szolgálatot, ahol egyetlen főszerkesztői irányítás alatt történne a két kulturális folyóirat kiadása, mert – legalábbis az első fázisban – megtartaná a folyóiratokat, de teljesen átalakítaná a vezetőséget, egy főszerkesztőnek alárendelt két részleggel, öt-öt alkalmazottal – ami teljesen tönkretenné mind a két kulturális lapot, nyilatkozta lapunknak Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke.
Az ügy hátterében a rossz nyelvek szerint sok minden húzódik: egyfelől a két jogi személyiséggel rendelkező intézmény által elfoglalt felületek felszabadítása, másfelől pedig teljesen új személyzettel képzeli el, de igazán nem lehet előre látni, mi az elnök igazi szándéka.
– Tény, hogy a legsötétebb kommunista rendszerben sem szüntették meg a Látó (akkori nevén Igaz Szó) magyar irodalmi folyóiratot, amire, amikor Szovátán jártam líceumba, előfizettünk, és olvastuk a magyar írók, költők műveit. Soha senki nem mert hozzányúlni, tette hozzá Lokodi Edit.
Mint kiderült, Ciprian Dobre, anélkül, hogy konzultált volna a két intézmény vezetőségével vagy azzal az alelnökkel, akinek a hatáskörébe adta a kulturális intézmények irányítását, ezzel a határozattal állt elő.
– Mi áll az indoklásban?
– Egyszerűen nem értem, mert nincs gazdasági szempontból megalapozott indoklás arról, hogy mennyit spórolna meg a megyei tanács abban az esetben, ha munkahelyeket szabadítana fel. A leírás szerint úgy néz ki, hogy tíz állás szabadulna fel, az egyik intézményben hat, a másikban öt alkalmazottat hagyna meg. A leírásban mégis az jelenik meg, hogy egy része a posztoknak átmenne a könyvtárba, más részét tanári funkciókká alakítaná a népművészeti iskolánál, amely eddig is csak úgy működött, hogy a megyei tanács hozzájárult a fenntartásához, és a gyerekek fizetnek a tanításért, tehát költségtérítéses az oktatás. Az iskola által kiadott diplomát Maros megyében, esetleg az országban is elismerik, de külföldön nem. Tehát két poszt oda menne át, de arra vonatkozóan, hogy ez pénzértékben mit jelent, semmiféle indoklás nincs. Sőt, adott pillanatban azt írják: ahhoz, hogy a két folyóirat továbbra is megmaradjon, egy nyomdagépet vásárolna a megyei tanács, és mindenféle kiadványát itt nyomtatná ki. Arra nincs semmiféle utalás, hogy mennyibe kerül egy nyomdagép. Amire nincs is szükség az internet világában, az emberek megszokták, hogy ha egy közérdekű információra van szükségük, megtalálják az intézmény honlapján, senki sem fog a megyei tanácshoz szaladgálni, hogy megszerezzen egy tanácsi határozatot.
Az indoklás több sebből vérzik, véleményem szerint egy elfuserált határozatról van szó, amely két nemzetközileg is elismert folyóiratot szüntetne meg. Kulturális szempontból nem lehet őket egy kalap alá seperni: két külön világ, két külön irodalom, két külön tendencia, két külön célközönség. Hogy tegyük egy vezető kezébe a két folyóiratot? Mit akarunk tenni? Egyetlen magyarázatot találok: Dobre célja a teljes lefejezés, tönkretenni a magyar kultúrát. Harcolni fogok, hogy ez a határozat csütörtökön ne szülessen meg. Természetesen az RMDSZ testületileg tiltakozni fog ellene.
Kovács András Ferenc: A legrosszabb ceausescui időket juttatja eszembe
– Az ember abszurd helyzetből abszurd helyzetbe csöppen. De az abszurdum magasiskolája, amikor a mindenkori hatalom szervei, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyes, általuk részben finanszírozott vagy fenntartott szépirodalmi szerkesztőségen belül milyen a munka, mi a fontossága ennek az egésznek, beleszólnak a dologba. Ami a határozattervezetet, illetve az indoklást illeti, az egy nagyon gyermeteg, nagyon abszurd és ugyanakkor helyenként nagyon perfid szöveg. Tulajdonképpen annyira antikulturális, és antiintellektuális, hogy még a nagyon helyi tradicionális helyi populizmus jegyeit is magán viseli.
Egyszerűen felháborító az is, hogy megkérdezésünk és minden előzetes egyeztetés nélkül, nemcsak velünk, de akár az írószövetséggel, ilyen, szinte orwelli rémtörténetbe illő meséket találnak ki. Az, hogy a kultúrával nem nagyon foglalkoznak vagy csak így tudnak foglalkozni, eléggé rossz fényt vet a mindenkori hatalom szellemiségének a természetére is. Továbbá arról van szó, hogy ha a jogi státusunkat megnyirbálják, beolvasztanak – mert erről van szó – a megyei könyvtár kebelébe, akkor nyilvánvaló, hogy ezzel megszüntetik az illető lapokat. Tehát annyira ellehetetlenítik, hogy megszűnnek. Nem tudnám megmondani, hogy kik vagy milyen elképzelés állhat mögötte, nem tudom azt sem, hogy a megyei könyvtár igazgatója mit szól ehhez, egyáltalán mennyire implikált ennek a döntésnek a meghozatalában. Annyit azonban kijelenthetek: biztos, hogy a Látó és a Vatra folyóirat végét jelenti. A haláltánc kezdetét vagy a végét. Ráadásul az időzítése, augusztus 23. és 30. között úgy hirtelen, hamarjában, és szeptember 1-jétől már érvénybe lép, nagyon puccsszerű. Kétségtelenül antidemokratikus, alkotmányellenes és végső soron itt nemcsak az író szólásszabadságáról van szó, hanem magáról a szabadságról: újabb támadás a szó szabadsága ellen Romániában, most éppen Marosvásárhelyen. A szólás szabadsága, a szellem szabadsága és az egyén szabadsága ellen. A legrosszabb ceausescui időket juttatja eszembe maga a módszer is. Lehet, hogy nemcsak megyei szinten élnek ezekkel a módszerekkel, úgyhogy nagyon kell vigyázni a demokráciára – mondta Kovács András Ferenc,. a Látó főszerkesztője.
Dan Culcer: A két folyóirat nem két fuzionáló "pelenkagyár"
Racionális átszervezés vagy puccs? Mit akar Ciprian Dobre? Dan Culcer író, a Vatra alapító tagja (1971), az Association des Journalistes Roumains-Ouest elnöke a fenti címmel Elancourtból reagált a hírre. Véleménye szerint a két folyóirat "nem csomagolópapírnak használt cetli, hanem kulturális szimbólum". Culcer mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy az úgynevezett indoklást egyetlen mondattal intézi el a "szerző": "a két intézmény tevékenységét felmérő beható elemzés során kiderült, hogy a működtetésük nagyon sokba kerül", de konkrétumokat nem tartalmaz.
A két folyóirat nem két fuzionáló "pelenkagyár", amelynek nincs szüksége két igazgatóra. Itt kulturális értékekről kell beszélni, jelenti ki az író, aki szerint az átszervezés megengedhetetlen, a terv átgondolatlan, a módszer pedig egyenesen elfogadhatatlan. "Dobre elvtárs módszere ördögi, azt hiszi, tehet, amit akar s amit az intelligenciája megenged".
Emlékeztette Dobrét, hogy a régi pártaktivisták használtak hasonló autokrata módszereket, mint amikor létrehozták a Vatrát, s Domokos Gézával együttműködési szerződést kötött, mert csak így állhattak ellen a pártaktivisták támadásainak.
Véleménye szerint most is ez lenne a megoldás, hiszen a két folyóirat ikerpár, amely kölcsönösen segíti s kiegészíti egymást. "Ciprian Dobrénak és a támogatóinak meg kell tanulniuk, hogy az intellektuális szolidaritás etnikumok fölött áll, hiszen a kultúra több figyelmet érdemel, mint amennyire ennek az adminisztratív »különlegességnek« a szerzője képes" – olvasható egyebek mellett Dan Culcer Franciaországban élő író levelében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Románia, a gyengélkedő jogállam
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)

Közlemény
, 2012. szeptember 6–7-én, az Európai Néppárt (ENP) két olasz tagpártjának a meghívására az Európai Parlament Néppárti Frakciójának Elnöksége Firenzében tartotta kihelyezett bővített ülését, illetve hagyományos, évenkénti tanulmányi napjait. A tanácskozás második napján, szeptember 7-én, pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is jelen voltak és előadást tartottak az „európai projekt válságáról”, illetve „a szociális piacgazdaság védelméről”.
A gazdasági válságról szóló panelt Joseph Daul frakcióvezető nyitotta meg, azt hangsúlyozván, hogy „a problémát nem Európa okozza, hanem – éppen ellenkezőleg –: Európa a választ jelenti a súlyos válságra”.
Barroso elnök alapozó előadásában rámutatott, hogy a kezdeti pénzügyi válság a továbbiakban gazdasági, szociális, politikai, sőt bizalmi válsággá szélesedett ki, melyre – a demokrácia viszonyai között – „politikai választ” kell közös erővel találnunk. Ebben az értelemben szólva, valóban „több Európára” („more Europe”) van szükség, ami egyben „jobb Európát” („better Europe”) is jelent, melynek megvalósítása révén az Unió és tagországai megerősödve kerülhetnek ki a sokrétű válságból. Beszédében a Bizottság elnöke síkraszállt az európai és nemzeti demokrácia alapvető értékei, a szabadság, a jogállamiság és az emberi jogok, továbbá Európa egységének megőrzése és a szociális piacgazdaság fenntartása mellett. A rövid- és hosszútávú válságkezelés sikeréhez az Európai Néppárt „a szolidaritás és a felelősségvállalás szintézisének a megteremtésével” járulhat hozzá – jelentette ki az elnök. Kérdésre válaszolva, hozzátette: „A válság kezelésére nem elégségesek – az egyes tagországokban alkalmazott – belpolitikai eszközök, hanem európai eszközökre van szükség”.
A tanulmányi napokhoz szorosan kapcsolódott a Néppárti Frakció – szintén hagyományossá vált – sorrendben immár 15. konferenciája az Egyházakkal és vallási intézményekkel folytatott párbeszéd (Dialogue with Churches and Religious Institutions) keretében. Emlékezetes, hogy a megelőző intézményes néppárti–egyházi párbeszéd helyszínéül, tavaly novemberben Esztergom szolgált.
Az európai gazdasági válság és annak következményei című tanácskozást pénteken délután Jan Olbrycht lengyel EP-képviselő, az ENP-frakció kultúrák közötti párbeszédért és vallási ügyekért felelős alelnöke nyitotta meg. Joseph Daul frakcióvezető üzenetét is tolmácsolva, azt hangsúlyozta, hogy: „a Néppárt az egyetlen olyan európai parlamenti politikai csoport (frakció), mely – a keresztény-demokrácia révén – közvetlenül kapcsolódik a keresztény értékekhez, amelyek egyben egyetemes értékek”.
A vendéglátók nevében Mario Mauro és Giuseppe Gargani olasz néppárti delegációvezetők szóltak az egybegyűltekhez. Az előbbi az egyházak politikai és szociális megoldásokhoz való hozzájárulását méltatta, az utóbbi pedig „a politikusok keresztény inspirációjának” a fontosságáról szólt. A firenzei érsekség képviseletében Claudio Maniago vikárius üdvözölte a résztvevőket.
A párbeszéd első ülésszakának előadói között szerepeltek: Othmar Karas osztrák képviselő, EP-alelnök, Gino Battaghia, az Olasz Római Katolikus Püspökkari Konferencia ökumenikus igazgatója, Aimilianos Bogiannou európai ortodox egyházi képviselő, Joseph Levi firenzei főrabbi, Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vezető képviselője, valamint Katharina von Schnurbein, az EB politikai tanácsadója. A tanácskozás központi témáját a Lisszaboni Szerződés európai–vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének a gyakorlatba ültetése képezte.
Az előadók közül többen is elismeréssel szóltak arról, hogy a nevezetes 17. cikkely jelentéstévője Tőkés László európai alelnök volt. Tudnivaló, hogy az Európai Parlament Elnöksége az egyházi párbeszéd intézményesítésére vonatkozó határozatát idén januárban fogadta el. Az EP Bürójában az egyházi ügyek jelenlegi felelőse Surján László alelnök, aki a délutáni tanácskozás záróbeszédét tartotta.
A hozzászólások rendjén erdélyi képviselőnk elismeréssel szólt arról, hogy az európai néppárti frakcióban megerősödni látszik a keresztény értékek iránt elkötelezett „keresztény-demokrata szárny”. Az európai–egyházi párbeszéd gyakorlatba ültetéséről szóló zárójelentéséről szólva, elégtétellel hangsúlyozta, hogy – pártállásuktól függetlenül – az EP Elnökségének valamennyi tagja egyhangúlag szavazta meg/fogadta el az erre vonatkozó határozatot.
A párbeszéd természetét illetően erdélyi képviselőnk egykori előterjesztésének azt a pontját idézte, mely szerint a párbeszédnek konkrét politikai témákra kell irányulnia. Ebben az értelemben nyújtott tájékoztatást a szeptember 1-jei, sepsiszentgyörgyi tüntetésről a visszaállamosított Székely Mikó Református Kollégium ügyében, mely egységes módon maga mellé állította az erdélyi római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházakat. Romániai magyar egyházaink egymás iránti testvéri szolidaritással fordultak szembe a posztkommunista visszarendeződés útján járó Victor Ponta-kormánnyal, és szálltak síkra a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása mellett.
Tőkés László ennek kapcsán egyházi párbeszédet és együttműködést szorgalmazott annak érdekében, hogy a görögországi macedónok, a szerbiai vlahok, valamint a romániai csángómagyarok szabadon használhassák anyanyelvüket templomaikban, illetve istentiszteleteiken.
Az egyházi–politikai párbeszéd másnap, szeptember 8-án, szombaton a hírneves Santa Croce Bazilika refektóriumában folytatódott.
Carlo Casini levezető elnök, az EP Alkotmányjogi Bizottságának vezetője elsőként Mario Mauro olasz néppárti delegációelnöknek adta meg a szót, aki XVI. Benedek pápa Caritas in Veritate enciklikáját idézve, az etika és politika keresztény-demokrata felfogás szerinti összefüggéseiről értekezett.
Othmar Karas képviselő előadásában radikális, strukturális gazdasági változások szükségességét hangsúlyozta az Európai Unióban.
Anna Zaborska szlovákiai delegációvezető a gazdasági válsággal együtt – és részben annak következményeként – a helyzetet súlyosbító európai spirituális válságról szólt.
Az ezzel együtt járó „antropológiai válságra” mutatott rá Carlos Simon Vasquez, a Szentszék családügyi szakértője az európai demográfiai helyzet vonatkozásában, határozottan kiállva a házasság – mint egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló – közössége mellett.
Hölvényi György egyházügyi államtitkár a mélyreható magyarországi szociális, munkaügyi reformokról, továbbá a hátrányos helyzetű emberek – köztük a cigányok – „szociális befogadásának” (social inclusion) a konkrét programjairól nyújtott tájékoztatást.
A muzulmánok képviseletében Izzedin Elzir olaszországi egyesületi vezető különösképpen az Európába bevándorló hitsorsosainak a súlyos problémáival foglalkozott.
Pjotr Mazurkiewicz atya, az EU Püspökkari Konferenciája Bizottságának (COMECE) főtitkára előadásában a különböző neműek természetes kapcsolatán alapuló házasságot vette védelmébe, a háromgyermekes családmodell mellett érvelve az Európában előállott demográfiai válság leküzdése érdekében.
A konferencia vitáját megnyitó beszédében Tőkés László, vallási ügyekben illetékes volt EP-alelnök az 1989-es temesvári felkelés emlékét idézte fel, melynek hátterében – egyebek mellett – szintén egy súlyos gazdasági válság húzódott meg. De nem csupán a Ceauşescu-rezsim tartotta éhen, sötétségben és hidegben országa népét, hanem az egész kelet-közép-európai térség társadalmait hasonló válság sújtotta, melyből a '89-es rendszerváltoztató mozgalmak mutattak kiutat – mondotta. Othmar Karas véleményét osztva, erdélyi képviselőnk a jelen helyzetben is gyökeres, strukturális gazdasági, gazdaságpolitikai átalakulásokat sürgetett az EU-ban. Ez kiváltképpen létkérdésnek számít a volt szovjet tábor országai számára, amelyekben a kommunizmusból örökölt súlyos gazdasági örökséget a jelenlegi európai válság következményei tetézik – mutatott rá képviselőnk.
A párbeszédben álló egyházakra helyezve a hangsúlyt, Tőkés László a szükséget látó, szenvedő emberekkel sorsközösséget vállaló egyházak hite általi „inspiráció” fontosságát emelte ki a politikusok felfogásában, a gazdasági és a szociális politikában. A megszorító intézkedések nem elégségesek, többre van szükség: a szeretet, a szolidaritás, a humanizmus „politikájára”. Az egyházak erkölcsi kötelessége és mindenkori hivatása erre – is – felhívni a puszta statisztikákban és tárgyias gazdasági, pénzügyi megoldásokban gondolkozó, nem egyszer a nélkülöző emberek mindennapi gondjaitól, bajaitól is elidegenedett politikusok, illetve politikai intézmények figyelmét – mondotta erdélyi képviselőnk, aki mindezek kapcsán az erdélyi – magyar – egyházak közösségi szolgálatára, valamint a sokrétű válságot többszörösen megszenvedő, többségi diszkriminációnak alávetett nemzeti kisebbségek sajátos gondjaira is kitért.
Szolidaritás és felelősség – a néppárti tanulmányi napok, valamint az egyházi–politikai párbeszéd központi üzenete tömören és lényegretörően ezzel a két szóval foglalható össze.
Firenze – Nagyvárad, 2012. szeptember 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

A hallucináló Vadim Tudor Vass Ádámot fenyegeti
Újabb felháborító és megdöbbentő kijelentésre ragadtatta el magát a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes retorikájáról ismert Corneliu Vadim Tudor: a „politikus" gégéje elvágásával fenyegette meg Vass Ádámot, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályását. „Ez a Vass magyarnak mondja magát, de nem magyar, hanem egy szamár! Hogy mondhat ekkora hülyeséget? Van egy tetoválás a nyakán, én láttam, Magyarország címerével és egy térképpel, amely magába foglalja Erdélyt is! Le kellene ragasztani a tetoválását egy ragtapasszal, amikor a román bajnokságban pályára lép, máskülönben nem tudom miként tudnánk eltávolítani a tetoválását anélkül, hogy elvágjuk a gégéjét. A tény, hogy Romániába jött futballozni azzal a tetoválással a nyakán, elképesztő vakmerőségről tesz tanúbizonyságot", őrjöngött a Ceaușescu család egykori udvari költője.
A 24 éves Vass már akkor kiverte a biztosítékot a román nacionalistáknál, amikor megérkezésekor kijelentette: örül, hogy Kolozsvárra szerződött, mert így egy magyar városban futballozhat (erre vonatkozik Vadim első kérdése). A Ferencvárosban nevelkedett, agyontetovált középpályás akkor sem lopta be magát a vasgárdisták utódainak a szívébe, amikor egy sportnapilapnak azt nyilatkozta: büszke rá, hogy magyar, ezért is tetováltatta a nyakára a magyar címert.
De hogy az őrjöngő Vadi hol látta a történelmi Nagy-Magyarországot ábrázoló tetoválást? Csak nem Vass Ádám felsőtestéről álmodozott?
szatmar.ro
Erdély.ma

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

K Ö Z L E M É N Y
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának tizenkettedik évfordulója alkalmából, 2012. október 3-án évnyitóval egybekötött Egyetemi Napot tartottak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar aulájában. Az ünnepség díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt, aki – a magyar felsőoktatásban betöltött történelmi szerepéért – elsőként vehette át az egyetem szenátusa által alapított Bocskai István-díjat.
A Sapientia oktatói és diákjai mellett, több anyaországi és erdélyi közéleti szereplő is részt vett az ünnepélyen. Köszöntő beszédet mondottak: Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, erdélyi EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, illetve János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.
Tőkés László beszédében úgy fogalmazott: „a Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos »hivatalos« politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről”.
Visszaemlékezve a megtett útra, európai parlamenti képviselőnk rámutatott arra, hogy a magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül nem lett volna lehetséges kiépíteni az önálló erdélyi magyar felsőoktatás rendszerét. Hiába vagyunk a román állam lojális adófizetői, ha az nem részesíti állami támogatásban egyetemeinket – tette hozzá Tőkés László. Azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy a magyar felsőoktatás felemelését olimpiai bajnokainkhoz illő szívósággal, céltudatos kitartással lehet megvalósítani.
Orbán Viktor a Bocskai-díj átvétele után megtartott előadásában arra hívta fel a diákság figyelmét: „Soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket”. A miniszterelnök arra bíztatta a fiatalokat, hogy tudásukat szeretettel ötvözzék, hiszen: „a szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz”.
Az Egyetemi Nap keretében a magyar kormány, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia EMTE és a Partiumi Magyar Keresztény Egyetem jelen lévő képviselői elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében.
Mellékeljük Tőkés László beszédét.
Tisztelt Ünneplők! Kedves Testvéreim!
A hálaadás szavával szólok ezen az évnyitón, nemzetünk és egyházaink közösségében visszatekintve az eltelt időre. Nagy utat tettünk meg 1989-től 2010 áprilisáig, 2004. december 5-től 2010. június 4-ig, Balatonőszödtől Ópusztaszerig, újabbkori nemzeti szövetségünk régi-új színteréig; Marosvásárhely Fekete Márciusától a Sapientia akkreditációjáig; a Petőfi–Schiller fantomegyetemtől a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia önálló magyar egyetemi rendszeréig. Partiumi egyetemünkön nemrégiben tartottuk az ünnepélyes tanévnyitót, 420 elsőéves hallgatót, valamint a 14 alap, illetve 7 mesteri szakon tanuló 1000 diákot köszöntve.
Egyetemünk elnökének minőségében köszöntöm az alapító történelmi egyházakat, Dávid László rektor urat, Kató Béla püspökhelyettes-elnök urat, ”Európa polgárát” és a lánglelkű Ifjúságot, a hallgatókat – nem utolsósorban pedig Orbán Viktor elnök urat, a Nemzet Miniszterelnökét és a többi magyarországi Barátunkat.
A Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri felavatása nyomán Miniszterelnökünket idézve: „Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak…” – Akinek van füle, hallja…
A Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos „hivatalos” politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről – és akkor még a visszaállamosítás alatt álló Református Székely Mikó Kollégiumról nem is szóltam…
„Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért” – fogalmazta meg nemzeti Költőnk, Illyés Gyula.
Nagyváradon 1990-ben, a Sulyok István Református Főiskola és 1998-ban, a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásakor, majd pedig 1999-ben, a Sapientia Tudományegyetem megalakulásakor az opportunista, adaptív helyzetkövető/alkalmazkodó politika helyett kreatív szellemben folyamodtunk egy autonóm/helyzetteremtő politika eszközeihez, és így hoztuk létre a Sapientia Alapítvány égisze alatt erdélyi magyar egyetemi rendszerünket. Hála legyen érte az Istennek! Ez viszont nem lett volna lehetséges a Magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, Orbán Viktor és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül. Hivatalos országunknak, a román államnak még mindig mostohagyermekei – csak adófizetői – vagyunk, ezért csak anyaországi segítőinknek, az Ő nagylelkű költségvetési támogatásuknak köszönhetjük, hogy vagyunk! Illesse köszönet ezért külön-külön is a kis-Magyarország valamennyi adófizető polgárát. Külön is köszönjük, hogy most is stratégiai támogatásban részesíti egyetemeinket – Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kolozsváron, Nagyváradon – a nemzeti kormány, és erről írnak alá megállapodást, amely felér a Nemzet jövőjének szóló jó befektetéssel!
Az akkreditáció egy akadályverseny, egy valóságos kálvária, egy nehéz út vége, ugyanakkor: egy még nehezebb út kezdetét is jelenti. Reményt keltő az a megállapodás, amelyet Miniszterelnökünk a Magyar Rektorok Konferenciájával való találkozóján kötött „a felsőoktatás minőségelvű fejlesztéséről”.
„Hosszú távon kell gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely nemzeti közösségünk szükségleteihez mérten képez szakembereket” – hangsúlyozta Csíkszeredában Dávid László.
Egész oktatásügyünket, ez esetben pedig a magyar felsőoktatást (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a teológiai akadémiáink, a művészeti egyetemeinkkel karöltve) ilyenképpen kell felemelnünk, Gyurta Dániel olimpiai bajnokunkkal szólva: „átvinnünk a túlsó partra”, varázslatos olimpikonunk, Risztov Éva hosszú távra szükséges és elégséges, szívós és céltudatos kitartásával! Ebben segítsen minket az Isten!
Tőkés László
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

(MTI)
Nagyvárad

Kultúrák találkozása az UNOSZ- világtalálkozón
Örömmel olvastam a Népújságban az UNOSZ-ról szóló beszámolót Közösség, egymásra figyelés, a hit megélése címmel. A világtalálkozó Kultúrák találkozása című művészi műsoráról szeretnék részletesebben szólni. Igazat adok az újságírónak, Bodolai Gyöngyinek, amikor azt írja, hogy a műsor szép és színvonalas volt. Valóban. Nagyon rég, sőt az is lehet, hogy soha nem voltam olyan előadáson, ahol ennyiféle, Erdélyben élő, Erdélyre jellemző nemzet képviseltette magát. Gyermekkoromban sok előadásban szerepeltettek magyarokat és szászokat szemszúrásból. A kommunista hatalom így akarta ország-világ elé tárni demokráciáját, miközben sokszor alantas eszközökkel uszította ellenünk a többséget. Emlékezzenek vissza, milyen nagy öröm volt egy-egy kevés magyar táncot, egy-két magyar éneket meghallgatni. A szászoknak általában kevesebb idő jutott a műsorból.
Ezúttal nem demonstratív demokrácia, nem mondvacsinált egyenlőségesdi vezérelte a műsort összeállítókat, hanem Erdély nemzetiségi gazdagságát, színességét kívánták bemutatni. Nemcsak azokat a nemzeteket képviseltették valamilyen műsorszámmal, amelyek ma számottevőek, hanem azokat is, amelyek valaha azok voltak. Így örményül előadott örmény népdalok, és jiddisül, németül, magyarul és románul előadott zsidó dallamok is műsorra kerültek. Az örmény dallamokat Aszalos Enikő szólaltatta meg, Szőnyi Márta zongorakíséretével, tiszta, csengő hangon, nagy érzékenységgel, a zsidó dallamokat ifj. Nagy László színészhallgató, aki nagyszerű válogatásával, temperamentumos előadásmódjával magával ragadta a közönséget. Egyébként ifj. Nagy László mint angol nyelvű műsorvezető is kitűnően megállta a helyét. A magyar nyelven konferáló Ritziu Ilka Krisztinával elegáns, szép párost alkottak, kedvesen, érthetően vezették a műsort.
A zsidókat és örményeket, e két nemzeti színfoltját Erdélynek a politika visszásságai, a történelem malmai felőrölték, de hatásuk Erdély kultúrájára tagadhatatlan, és máig hat. Ugyanilyen fájdalommal, és elvesztésük miatt érzett keserűséggel kell sajnos beszélnünk a szászokról is, akiktől annyit tanultunk, és akiket olyan könnyedén kiárusított a Ceausescu-rezsim. Szívet melengető érzés volt látni két rövidebb táncukat a Pop Helmine tanárnő irányította Alexandru Papiu Ilarian líceum diákjainak az előadásában. Az erdélyi románok táncai, amint azt a konferálás is kiemelte, merőben különböznek a Kárpátokon túli románok táncaitól. Gyönyörű legényesek és páros táncok jellemzik az idevalósi románok táncait, sokszor szász vagy magyar elemek is felfedezhetők bennük. A Felső-Maros menti táncokat Bologa Nicolae vezetésével tanulta meg a Mureselul együttes. Szászcsávási cigány táncok is színpadra kerültek, a maguk pörgős, pattogós ritmusával, gyors tempójával, a Napsugár előadásában.
Az erdélyi magyarokat pedig a Fagyöngy citerazenekar, virágénekek és sóvidéki székely táncok képviselték a közönség lelkes tapsa közepette. A citera fából készült magyar népi húros hangszer, amit pengetéssel szólaltatnak meg. Nagyszerű dolog, hogy újraéledt ennek az érdekes, kezdetben csak mint ritmust adó hangszernek a használata és a Bőr-Hunyadi Gyula által vezetett Fagyöngy zenekar a magyar népdalkincs szép darabjait szólaltatta meg. Megható és élményt adó pillanat volt a Kilyén Ilka–Ritziu Ilka Krisztina anya- lánya páros, a hangszeres kíséret nélkül tisztán megszólaló, tercelve előadott virágénekcsokor. Végül a Napsugár együttes előadásában pálpataki (Sóvidék) táncokat láthattunk. A Napsugárt Füzesi Albert irányítja, sokszor megcsodálhattuk már eddig is őket. Most a Cinige népi zenekar húzta a talpalávalót. Sinkó András tehetséges diákzenekara és a Napsugár, meg a többi fiatal jelenléte a reményteljes jövőt vetítette elénk.
Büszkeséggel töltött el, hogy Erdélyben, ebben a színes, gazdag kultúrájú régióban magyarok, unitáriusok és asszonyok, nők vagyunk, igazolván Isten teremtett világának gyönyörűségét.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)