Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Caravaggio
9 tétel
2012. október 1.
Létdrámák és erdélyiség – a Törzsasztal vendége volt Visky András
Transzszilván figura vagyok, sehol sem vagyok igazán otthon, de Erdélyben mégis otthon vagyok – jellemezte önmagát Visky András pénteken este Nagyváradon, a Törzsasztal meghívottjaként.
A magyar irodalmi, illetve tágabb értelemben vett művelődési élet legjelesebb személyiségeit bemutató beszélgetéssorozat vendégeként a marosvásárhelyi születésű, Kolozsvárott élő, József Attila-díjas drámaíró, író, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja Kőrössi P. József író, a rendezvény állandó moderátora kérdéseire válaszolva nem csupán színházi tevékenységéről, hanem gyerekkoráról is mesélt, amelynek meghatározó élménye volt, hogy édesapját, aki református pap volt, a kommunista hatóságok az ötvenes években börtönbüntetésre ítélték, ezért csak hétéves korában találkozhatott vele először.
Identitása, az erdélyiség kapcsán Visky elmondta: amikor Amerikában élt családjával, akkor is erélyi mivoltát hangsúlyozta, ugyanis ezzel el tudott indítani egy beszélgetést a hely identitásáról. Elmondta: színművet rendszerint csak megrendelésre ír – ebből nincs hiány, jelenleg amerikai felkérésre Caravaggio életéről ír darabot – megjegyezte ugyanakkor, hogy olyan dramaturgia szerint írja a darabokat, ami a magyar színházi tradícióban majdnem teljesen értelmezhetetlenné teszi a műveket.
„Ennek a nyelvezetnek nincs hagyománya, mint ahogy az abszurdnak sem” – jellemezte a magyar színházi irodalmat, megjegyezve: Samuel Beckettet tekinti mesterének. „Éppen ezért, ha magyar színház kér fel színdarabírásra, inkább lebeszélem, mert nem fog jól járni” – jellemezte ironikusan a helyzetet. Elmondta: műveinek egyik legfőbb témája a szabadság. „Ez nem egy házat vagy egy otthont jelent, hanem azt, hogy nem kontrollálnak” – szögezte le krédóját. Ezzel kapcsolatosan kifejtette: szerinte nincs olyan író, aki arról írna, amiről szeretne, mindenki arról ír, amiről tud. Elmondta: nincs saját valóságképe, írásai kísérletek a valóság megalkotására.
„Nem történetmesélő szerző vagyok, a létezésről írok, a létdrámában vagyok érdekelt” – fejtette ki, hozzátéve: történetei gyakran a realitáson alapulnak – azt viszont nem mindig tudni, min alapul a realitás. A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével való, huszonöt éve tartó együttműködéséről – amelynek eredményét mind belföldön, mind külföldön számos díjjal ismerték el – elmondta: egyrészt barátok, másrészt mindketten ugyanúgy tekintenek a színházra: mindkettejüket a színház világszerűsége érdekli.
Elmondta: meggyőződése, hogy a színházat nem lehet teológiai műveltség nélkül sem művelni, sem megérteni. „A színház a másik ember felismerésének és életben hagyásának eseménye” – szögezte le. A színház és a közönség kapcsolatáról szólva kifejtette: azt tartja nagyra, hogy a színház – például a múzeumokkal, az ott kiállított tárgyakkal ellentétben – lerombolja önmagát, mint bálványt.
Leszögezte: a szórakoztató színház nem is érdekli, a magyar és a romániai színházművészet közötti különbség lényegét pedig abban vélte fölfedezni, hogy a magyar színház hagyományosabb, történetközpontúbb, míg az általa is művelt színházművészet jellemzője a formaelvűség, az, hogy a szöveg értelmét a tér határozza meg.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Transzszilván figura vagyok, sehol sem vagyok igazán otthon, de Erdélyben mégis otthon vagyok – jellemezte önmagát Visky András pénteken este Nagyváradon, a Törzsasztal meghívottjaként.
A magyar irodalmi, illetve tágabb értelemben vett művelődési élet legjelesebb személyiségeit bemutató beszélgetéssorozat vendégeként a marosvásárhelyi születésű, Kolozsvárott élő, József Attila-díjas drámaíró, író, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja Kőrössi P. József író, a rendezvény állandó moderátora kérdéseire válaszolva nem csupán színházi tevékenységéről, hanem gyerekkoráról is mesélt, amelynek meghatározó élménye volt, hogy édesapját, aki református pap volt, a kommunista hatóságok az ötvenes években börtönbüntetésre ítélték, ezért csak hétéves korában találkozhatott vele először.
Identitása, az erdélyiség kapcsán Visky elmondta: amikor Amerikában élt családjával, akkor is erélyi mivoltát hangsúlyozta, ugyanis ezzel el tudott indítani egy beszélgetést a hely identitásáról. Elmondta: színművet rendszerint csak megrendelésre ír – ebből nincs hiány, jelenleg amerikai felkérésre Caravaggio életéről ír darabot – megjegyezte ugyanakkor, hogy olyan dramaturgia szerint írja a darabokat, ami a magyar színházi tradícióban majdnem teljesen értelmezhetetlenné teszi a műveket.
„Ennek a nyelvezetnek nincs hagyománya, mint ahogy az abszurdnak sem” – jellemezte a magyar színházi irodalmat, megjegyezve: Samuel Beckettet tekinti mesterének. „Éppen ezért, ha magyar színház kér fel színdarabírásra, inkább lebeszélem, mert nem fog jól járni” – jellemezte ironikusan a helyzetet. Elmondta: műveinek egyik legfőbb témája a szabadság. „Ez nem egy házat vagy egy otthont jelent, hanem azt, hogy nem kontrollálnak” – szögezte le krédóját. Ezzel kapcsolatosan kifejtette: szerinte nincs olyan író, aki arról írna, amiről szeretne, mindenki arról ír, amiről tud. Elmondta: nincs saját valóságképe, írásai kísérletek a valóság megalkotására.
„Nem történetmesélő szerző vagyok, a létezésről írok, a létdrámában vagyok érdekelt” – fejtette ki, hozzátéve: történetei gyakran a realitáson alapulnak – azt viszont nem mindig tudni, min alapul a realitás. A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével való, huszonöt éve tartó együttműködéséről – amelynek eredményét mind belföldön, mind külföldön számos díjjal ismerték el – elmondta: egyrészt barátok, másrészt mindketten ugyanúgy tekintenek a színházra: mindkettejüket a színház világszerűsége érdekli.
Elmondta: meggyőződése, hogy a színházat nem lehet teológiai műveltség nélkül sem művelni, sem megérteni. „A színház a másik ember felismerésének és életben hagyásának eseménye” – szögezte le. A színház és a közönség kapcsolatáról szólva kifejtette: azt tartja nagyra, hogy a színház – például a múzeumokkal, az ott kiállított tárgyakkal ellentétben – lerombolja önmagát, mint bálványt.
Leszögezte: a szórakoztató színház nem is érdekli, a magyar és a romániai színházművészet közötti különbség lényegét pedig abban vélte fölfedezni, hogy a magyar színház hagyományosabb, történetközpontúbb, míg az általa is művelt színházművészet jellemzője a formaelvűség, az, hogy a szöveg értelmét a tér határozza meg.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 30.
Mezőbergenyei anziksz
Augusztus 31-én, szombaton zárult a Maros Mezőségi Művésztelep egyik helyszínén, Mezőbergenyében az a 10. képzőművészeti tábor, amelynek szervezői a helyi Kincsásó Egyesület, az Erdélyi Magyarok Közhasznú Alapítvány és a helyi református egyházközség. Hadd dicsekedjek, meghívtak engem is egy estére és a záróünnepségre, mert Bálint László szervező (és szülei Kákonyi Csilla meg Bálint Zsigmond) szereti írásaimat, és mivel az Erdélyi Magyarok a Világban című honlapra is többet feltettem az idők folyamán (egy részük épp e lap hasábjain jelent meg először), közülük négy megjelent az „…egy falatnyi Erdély” című antológiában. Mi tagadás, jó érzés volt találkozni a táborlakókkal, hisz a tábort vezető Ősz P. Zoltán vagy a Kincsásó Egyesület elnöke, Nagy Árpád és a művészek közül is az ezen a tájon élők szeretik és kedvelik kis publicisztikáimat, mint kiderült a szeretetteljes fogadtatásból. A műtermi tevékenység számbavétele majd az ebédet követően szürkületkor átvonultunk az előadóterembe, ahol nekem kellett előadást tartanom. De én arra kértem akkor már kedves ismerős barátaimat, inkább beszélgessünk nemrég megjelent könyvemet, a Kincsünk a szó címűt meg a régebbit, az Írásnyomokat használva alibiként – az anyanyelvünkről. Ha nem kellett volna hazajönnünk, jól belenyúlhatott volna az éjszakába is az érdekfeszítő társalgás. Volt köztük állatorvos, gépészmérnök, tanár stb. Különbözőek, de egy dologban mindannyian egyetértettek/ünk, hogy a magyar nyelv gyönyörű, öröm ezt magunkénak vallani, és nagyon kell vigyáznunk rá, különösen manapság, amikor megint fertőzik idegen szavak és a szleng olyan változata, amit már csak az ért, aki használja. No de búcsúzáskor visszahívtak a táborzárásra és kiállításra, ahol az ott született művekből csodálhattunk meg néhányat. Bevallom őszintén, én beleszerettem az egyik színes grafikába, a Nagyváradról Debrecenbe települt grafikus Ritók Lajos öregurat ábrázoló, Csontváryra meg Caravaggióra emlékeztető művébe, szerettem a nagyon fiatal Répás Adrienn Boticelli hatását sugárzó fiatal nő arcképét. Sorolhatnám persze tovább is, de egyszer abba kell hagyni, akár a késő estébe nyúló beszélgetést. Ebből is kitetszik, sok mindent kell még elmondanunk egymásnak. Remélem Ősz P. Zoltán, Nagy Árpád, Bálint László és nem utolsósorban Domahidi Béla református lelkész továbbra is tartja a lelket a táborban és működésében. Apropos, a tiszteletes! Az, hogy négy gyönyörű lánya minikoncertet adott régi magyar zenéből (a legkisebb a hat és fél éves Anna), csak hab a tortán ahhoz képest, hogy az évek során milyen gyülekezeti központot hozott össze a svájci testvérgyülekezet segítségével, és mindig itt székel a tábor. Tíz év nem kis idő, de nem is sok. Ha politikusaink is ilyen hatékonyak lettek volna, akkor most nemcsak a város környékén, hanem Vásárhelyen zajlana ez a gazdag magyar kulturális közélet, mert – ahogy egy kolozsvári újságíró barátom megjegyezte: – Vásárhely leépült, szétesett, és minden, ami fontos, a periférián történik.
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap 7. évfolyam 167. szám
Székelyhon.ro
Augusztus 31-én, szombaton zárult a Maros Mezőségi Művésztelep egyik helyszínén, Mezőbergenyében az a 10. képzőművészeti tábor, amelynek szervezői a helyi Kincsásó Egyesület, az Erdélyi Magyarok Közhasznú Alapítvány és a helyi református egyházközség. Hadd dicsekedjek, meghívtak engem is egy estére és a záróünnepségre, mert Bálint László szervező (és szülei Kákonyi Csilla meg Bálint Zsigmond) szereti írásaimat, és mivel az Erdélyi Magyarok a Világban című honlapra is többet feltettem az idők folyamán (egy részük épp e lap hasábjain jelent meg először), közülük négy megjelent az „…egy falatnyi Erdély” című antológiában. Mi tagadás, jó érzés volt találkozni a táborlakókkal, hisz a tábort vezető Ősz P. Zoltán vagy a Kincsásó Egyesület elnöke, Nagy Árpád és a művészek közül is az ezen a tájon élők szeretik és kedvelik kis publicisztikáimat, mint kiderült a szeretetteljes fogadtatásból. A műtermi tevékenység számbavétele majd az ebédet követően szürkületkor átvonultunk az előadóterembe, ahol nekem kellett előadást tartanom. De én arra kértem akkor már kedves ismerős barátaimat, inkább beszélgessünk nemrég megjelent könyvemet, a Kincsünk a szó címűt meg a régebbit, az Írásnyomokat használva alibiként – az anyanyelvünkről. Ha nem kellett volna hazajönnünk, jól belenyúlhatott volna az éjszakába is az érdekfeszítő társalgás. Volt köztük állatorvos, gépészmérnök, tanár stb. Különbözőek, de egy dologban mindannyian egyetértettek/ünk, hogy a magyar nyelv gyönyörű, öröm ezt magunkénak vallani, és nagyon kell vigyáznunk rá, különösen manapság, amikor megint fertőzik idegen szavak és a szleng olyan változata, amit már csak az ért, aki használja. No de búcsúzáskor visszahívtak a táborzárásra és kiállításra, ahol az ott született művekből csodálhattunk meg néhányat. Bevallom őszintén, én beleszerettem az egyik színes grafikába, a Nagyváradról Debrecenbe települt grafikus Ritók Lajos öregurat ábrázoló, Csontváryra meg Caravaggióra emlékeztető művébe, szerettem a nagyon fiatal Répás Adrienn Boticelli hatását sugárzó fiatal nő arcképét. Sorolhatnám persze tovább is, de egyszer abba kell hagyni, akár a késő estébe nyúló beszélgetést. Ebből is kitetszik, sok mindent kell még elmondanunk egymásnak. Remélem Ősz P. Zoltán, Nagy Árpád, Bálint László és nem utolsósorban Domahidi Béla református lelkész továbbra is tartja a lelket a táborban és működésében. Apropos, a tiszteletes! Az, hogy négy gyönyörű lánya minikoncertet adott régi magyar zenéből (a legkisebb a hat és fél éves Anna), csak hab a tortán ahhoz képest, hogy az évek során milyen gyülekezeti központot hozott össze a svájci testvérgyülekezet segítségével, és mindig itt székel a tábor. Tíz év nem kis idő, de nem is sok. Ha politikusaink is ilyen hatékonyak lettek volna, akkor most nemcsak a város környékén, hanem Vásárhelyen zajlana ez a gazdag magyar kulturális közélet, mert – ahogy egy kolozsvári újságíró barátom megjegyezte: – Vásárhely leépült, szétesett, és minden, ami fontos, a periférián történik.
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap 7. évfolyam 167. szám
Székelyhon.ro
2013. szeptember 6.
Zsúfolt évad, változatos programok a láthatáron
Évadnyitó sajtótájékoztató a kolozsvári magyar színházban
Rendkívül zsúfolt évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mondta Tompa Gábor színházigazgató az intézmény emeleti előcsarnokában tegnap megtartott sajtótájékoztatón, kilenc új bemutatóval várják a közönséget, láthatók régebbi előadások új szereposztásban, műsoron tartanak néhány elmúlt évadbeli sikeres előadást, és gazdag járulékos programmal jelentkeznek, bővítve az eddigi palettát új témákkal, új meghívottakkal és új műfajokkal is. Vasárnap lesz az első, idei évadbeli produkció előbemutatója, Johannes von Tepl középkori szerző A földműves és a halál című művét Mihai Măniuţiu színpadi változatában és rendezésében láthatja a közönség.
Amint azt már szombati lapszámunk színházi rovatában is olvashatták, a 2013/2014-es évadban öt nagytermi- és négy stúdióelőadás bemutatását tervezik, a nagyteremben először október 16-án tartanak bemutatót, Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művét Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a színpadi adaptációt David Jarab jegyzi.
További bemutatók: Demény Péter: Bolero (ősbemutató, stúdió, rendező: Albu István), Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom (nagyterem, rendező: Silviu Purcărete), Miroslav Krleža: Léda (nagyszínpad, rendező: Robert Raponja), A. I. Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya (stúdió, rendező: Urbán András), Stephen Sondheim: Sweeney Todd (nagyszínpad, rendező: Dragoş Galgoţiu), Caravaggio (stúdió, rendező: Robert Woodruff), Stephanie Robinson & Theodore Shank: Serena in X-tremis (nagyszínpad, rendező: Albu István). Ezekhez adódik a Szputnyik Hajózási Társaság és az Európai Színházi Unió projektjében készülő előadás, amelynek írója-rendezője Bodó Viktor, és a kolozsvári társulat tagjai közül is részt vesznek a produkcióban. A Social Error – Utolsó ember... című „társadalmi túlélő-show” november elején lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán, két alkalommal.
Ami az eseményszerű felújításokat illeti, a Ványa bácsi és a Visszaszületés kerül ismét a nézők elé, új szereposztással, és több produkciót is műsoron tart a színház az eddigi évadokból.
Néhány név a járulékos programsorozatból: itt lesz Esterházy Péter, Dragomán György és György Péter, de koncertekre és vendégelőadásokra is sor kerül majd a sorozat keretében. Visky András művészeti aligazgató elárulta azt is, hogy novemberben felolvasószínház formájában a közönség megismerkedhet egy eddig ismeretlen Szabédi László-darabbal, amelyre a színház archívumában találtak rá.
Nosztalgiával emlékezett meg Tompa Gábor igazgató a húsz évvel ezelőtti angliai turnéról, amikor a társulat – a színház történetében először – az általa rendezett Ionesco-darabbal, A kopasz énekesnővel több mint egy hónapon át vendégszerepelt Nagy-Britannia több városában. – Ekkor nyíltak ki Európa kapui a színház számára, azóta az intézmény a világ mintegy húsz országában turnézott, és ennek folyományaként lehet elkönyvelni azt is, hogy 2008-ban az Európai Színházi Unió tagja lett – jegyezte meg az igazgató.
Szabadság (Kolozsvár)
Évadnyitó sajtótájékoztató a kolozsvári magyar színházban
Rendkívül zsúfolt évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mondta Tompa Gábor színházigazgató az intézmény emeleti előcsarnokában tegnap megtartott sajtótájékoztatón, kilenc új bemutatóval várják a közönséget, láthatók régebbi előadások új szereposztásban, műsoron tartanak néhány elmúlt évadbeli sikeres előadást, és gazdag járulékos programmal jelentkeznek, bővítve az eddigi palettát új témákkal, új meghívottakkal és új műfajokkal is. Vasárnap lesz az első, idei évadbeli produkció előbemutatója, Johannes von Tepl középkori szerző A földműves és a halál című művét Mihai Măniuţiu színpadi változatában és rendezésében láthatja a közönség.
Amint azt már szombati lapszámunk színházi rovatában is olvashatták, a 2013/2014-es évadban öt nagytermi- és négy stúdióelőadás bemutatását tervezik, a nagyteremben először október 16-án tartanak bemutatót, Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művét Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a színpadi adaptációt David Jarab jegyzi.
További bemutatók: Demény Péter: Bolero (ősbemutató, stúdió, rendező: Albu István), Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom (nagyterem, rendező: Silviu Purcărete), Miroslav Krleža: Léda (nagyszínpad, rendező: Robert Raponja), A. I. Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya (stúdió, rendező: Urbán András), Stephen Sondheim: Sweeney Todd (nagyszínpad, rendező: Dragoş Galgoţiu), Caravaggio (stúdió, rendező: Robert Woodruff), Stephanie Robinson & Theodore Shank: Serena in X-tremis (nagyszínpad, rendező: Albu István). Ezekhez adódik a Szputnyik Hajózási Társaság és az Európai Színházi Unió projektjében készülő előadás, amelynek írója-rendezője Bodó Viktor, és a kolozsvári társulat tagjai közül is részt vesznek a produkcióban. A Social Error – Utolsó ember... című „társadalmi túlélő-show” november elején lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán, két alkalommal.
Ami az eseményszerű felújításokat illeti, a Ványa bácsi és a Visszaszületés kerül ismét a nézők elé, új szereposztással, és több produkciót is műsoron tart a színház az eddigi évadokból.
Néhány név a járulékos programsorozatból: itt lesz Esterházy Péter, Dragomán György és György Péter, de koncertekre és vendégelőadásokra is sor kerül majd a sorozat keretében. Visky András művészeti aligazgató elárulta azt is, hogy novemberben felolvasószínház formájában a közönség megismerkedhet egy eddig ismeretlen Szabédi László-darabbal, amelyre a színház archívumában találtak rá.
Nosztalgiával emlékezett meg Tompa Gábor igazgató a húsz évvel ezelőtti angliai turnéról, amikor a társulat – a színház történetében először – az általa rendezett Ionesco-darabbal, A kopasz énekesnővel több mint egy hónapon át vendégszerepelt Nagy-Britannia több városában. – Ekkor nyíltak ki Európa kapui a színház számára, azóta az intézmény a világ mintegy húsz országában turnézott, és ennek folyományaként lehet elkönyvelni azt is, hogy 2008-ban az Európai Színházi Unió tagja lett – jegyezte meg az igazgató.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 28.
„Istenem, mennyi fontos ember van itt, és minket is meg fognak nézni…”
Albert Csilla színésznő mesélt interferenciás érzéseiről, terveiről
Izgalommal tekint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra Albert Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze; szerda este, a nyitóelőadások utáni kavalkádban csíptük „mikrofonvégre” a színésznőt, aki néhány órával azelőtt büszkén vette át fesztiválos kitűzőjét: „részt veszek a fesztiválon, itthon vagyok, és ez nagyon jó”, nyugtázta. A házigazda intézmény négy előadása közül három produkcióban szerepel – Ivanovék karácsonya; Viktor, avagy a gyermekuralom; Caravaggio Terminal –, a felkészülés mellett pedig igyekszik minél inkább elmélyülni a különböző előadások és kapcsolódó események nyújtotta hangulatban, élményekben.
A beszélgetéseken szeretne mindenképp részt venni, de jelentkezett még a dél-koreai Jaram Lee pansori-workshopjára és Declan Donnellan angol rendező mesterkurzusára is. – Egyik nap virágot kell majd bevinnem előadás után a színpadra, s persze minden olyan előadáson részt akarok venni, amin csak lehet. Muszáj mennem például a Rózsákra, úgy érzem, látnom kell, hogy Urbán András hogyan dolgozik másokkal – részletezte Albert Csilla.
Kíváncsiságát és nyitottságát ismerve nem csoda, hogy alapvetően a „lássuk, mit hoz nekem ez a fesztivál”-elképzelés jellemző rá. – Nagyon érdekes, hogy az ember két év alatt elfelejti, milyen volt a legutóbbi Interferenciák. Most pedig jön így minden hirtelen, Istenem, mennyi fontos ember van itt, és mi is benne vagyunk a programban, és minket is meg fognak nézni… Közben meg annyira jó előadásokat látni, gyakorolni a „néző szakmát”. Miközben a programot bogarásztam, arra is figyeltem például, kik játszanak velünk egyidőben, hogy miről maradok le; de nagyon várom, és kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak majd bennünket – magyarázta.
Azon is elgondolkodott, mialatt A nép ellensége című előadást nézte, hogy vajon a Schaubühne am Lehniner Platz színészei mit szólnának a Caravaggio Terminalhoz, vajon tetszene-e nekik a produkció. Kíváncsian várja, kik ülnek majd a nézőtéren, amikor ők játszanak majd, s hogy milyen visszajelzéseket kapnak tőlük. Merthogy számít az ilyesmire, még akkor is, ha valakinek nem tetszik valami mindabban, amit a színpadon látott.
Úgy érzi, minden előadás, amelyben szerepel, külön-külön a gyermeke, persze más és más formában, elvégre más energiákkal gondol rájuk. Jó lenne persze, ha mindhárom „gyermekét” szeretnék, de ennek érdekében „mindegyiket meg kell fésülni, és fel kell szépen öltöztetni, hogy a családi fotón jól mutassanak”.
Jelenleg főként az Ivanovék karácsonyára koncentrál, amelyet két alkalommal játszanak november 30-án, és természetesen minden nap foglalkozik a szerepével. Rögtön másnap, december elsején a Caravaggio Terminalt játsszák, majd ötödikén a Viktor, avagy a gyermekuralom következik. – Az talán már kicsit nehezebb időszak lesz: most még tudok bánni az energiáimmal és a gondolataimmal, de amikor már benne vagyunk a sűrűjében, akkor már csinálni kell. Élénk piros színnel ezek vannak bejelölve a naptáramban – fűzte hozzá Albert Csilla.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Albert Csilla színésznő mesélt interferenciás érzéseiről, terveiről
Izgalommal tekint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra Albert Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze; szerda este, a nyitóelőadások utáni kavalkádban csíptük „mikrofonvégre” a színésznőt, aki néhány órával azelőtt büszkén vette át fesztiválos kitűzőjét: „részt veszek a fesztiválon, itthon vagyok, és ez nagyon jó”, nyugtázta. A házigazda intézmény négy előadása közül három produkcióban szerepel – Ivanovék karácsonya; Viktor, avagy a gyermekuralom; Caravaggio Terminal –, a felkészülés mellett pedig igyekszik minél inkább elmélyülni a különböző előadások és kapcsolódó események nyújtotta hangulatban, élményekben.
A beszélgetéseken szeretne mindenképp részt venni, de jelentkezett még a dél-koreai Jaram Lee pansori-workshopjára és Declan Donnellan angol rendező mesterkurzusára is. – Egyik nap virágot kell majd bevinnem előadás után a színpadra, s persze minden olyan előadáson részt akarok venni, amin csak lehet. Muszáj mennem például a Rózsákra, úgy érzem, látnom kell, hogy Urbán András hogyan dolgozik másokkal – részletezte Albert Csilla.
Kíváncsiságát és nyitottságát ismerve nem csoda, hogy alapvetően a „lássuk, mit hoz nekem ez a fesztivál”-elképzelés jellemző rá. – Nagyon érdekes, hogy az ember két év alatt elfelejti, milyen volt a legutóbbi Interferenciák. Most pedig jön így minden hirtelen, Istenem, mennyi fontos ember van itt, és mi is benne vagyunk a programban, és minket is meg fognak nézni… Közben meg annyira jó előadásokat látni, gyakorolni a „néző szakmát”. Miközben a programot bogarásztam, arra is figyeltem például, kik játszanak velünk egyidőben, hogy miről maradok le; de nagyon várom, és kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak majd bennünket – magyarázta.
Azon is elgondolkodott, mialatt A nép ellensége című előadást nézte, hogy vajon a Schaubühne am Lehniner Platz színészei mit szólnának a Caravaggio Terminalhoz, vajon tetszene-e nekik a produkció. Kíváncsian várja, kik ülnek majd a nézőtéren, amikor ők játszanak majd, s hogy milyen visszajelzéseket kapnak tőlük. Merthogy számít az ilyesmire, még akkor is, ha valakinek nem tetszik valami mindabban, amit a színpadon látott.
Úgy érzi, minden előadás, amelyben szerepel, külön-külön a gyermeke, persze más és más formában, elvégre más energiákkal gondol rájuk. Jó lenne persze, ha mindhárom „gyermekét” szeretnék, de ennek érdekében „mindegyiket meg kell fésülni, és fel kell szépen öltöztetni, hogy a családi fotón jól mutassanak”.
Jelenleg főként az Ivanovék karácsonyára koncentrál, amelyet két alkalommal játszanak november 30-án, és természetesen minden nap foglalkozik a szerepével. Rögtön másnap, december elsején a Caravaggio Terminalt játsszák, majd ötödikén a Viktor, avagy a gyermekuralom következik. – Az talán már kicsit nehezebb időszak lesz: most még tudok bánni az energiáimmal és a gondolataimmal, de amikor már benne vagyunk a sűrűjében, akkor már csinálni kell. Élénk piros színnel ezek vannak bejelölve a naptáramban – fűzte hozzá Albert Csilla.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 2.
A színház bűvöletében – Eseménydús hétvége a kolozsvári Interferenciákon
Kiállításmegnyitók, koncertek, könyvbemutatók, workshopok színesítették a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál első hétvégéjének programját.
Pénteken az olaszországi Babilonia Teatri The End című előadása a nézők halálról és életről alkotott elképzeléseit firtatta, majd a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadása következett.
A társulat korábbi, A kisinyovi rózsa című előadásának mozgássorait felhasználó, ám a szöveget szinte teljesen nélkülöző előadása kapcsán a közönségtalálkozón az a kérdés is felmerült, lehetséges-e egyáltalán szavakba önteni az élményt, vagy elegendő egyszerűen „belépni az álomba”.
Vizuális művészetek találkozása
A „test történetei” fesztiválmottó nem csupán a meghívott előadásokban fedezhető fel: Tompa Gábor fesztiváligazgató a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott képzőművészeti kiállítást e témában. A kiállítás megnyitójára pénteken került sor, a tárlat a fesztivál ideje alatt látogatható.
„Színházi emberekre – akik a képzőművészekhez hasonlóan vizuális művészek is, hiszen sajátos térben mindenekelőtt képileg hozzák létre alkotásaikat – mindig ihletően hatottak a képzőművészeti alkotások. A különbség talán abban áll, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag és sokak számára ismeretlen gyűjteményében számtalan képzőművészeti alkotás »beszéli el« meglepően drámai nyelven »a test történeteit«” – fogalmazott Tompa Gábor az általa „személyes jellegűnek” nevezett válogatással kapcsolatban.
Színház a könyvekben
Több könyvbemutatóra is sor került a hétvégén: a Tranzit Házban a Nemira Kiadó Yorick-gyűjteményét, Jerzy Grotowski, Peter Brook és K. Sz. Sztanyiszlavszkij színházi alkotók műveinek első román kiadását a fordítók ismertették. Vasárnap George Banu Személyes színpad, A beteljesületlenség monológjai, valamint A modern színpad című könyveit mutatták be a szerző jelenlétében a TIFF-házban. A felsorolt könyvek a fesztivál idején a színház előcsarnokában is megvásárolhatók. A könyvbemutató-sorozat hétfőn Tompa Gábor Címkefüggöny című színházi magánszótára angol kiadásának bemutatójával folytatódott a Tranzit Házban.
A fesztivál közönsége szombaton két, a különböző művészeti ágak közti „határátlépésekre” építő előadást is láthatott. Nagy József és Bicskei István a Wilhelm-dalokban a kanizsai bölcs falubolondja, Vili figuráját idézték meg Tolnai Ottó versei, tárgyanimációk és mozgás segítségével. A Szombat esti Paper music című filmkoncert igazi összművészeti élményt nyújtott: az előadásban a dél-afrikai William Kentridge filmjeit Joanna Dudley és Ann Masina éneke, Philip Miller és Vincenzo Pasquariello zenéje kísérte.
Vasárnap elkezdődött a fiatal kritikusok és újságírók nemzetközi workshopja is a TIFF-házban, ahol délután Declan Donnellan angliai rendezővel kötetlen beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. Az általa rendezett Übü király vasárnap este hatalmas közönségsikernek örvendett a kolozsvári román színház zsúfolásig telt nagytermében.
Hétfő este egy újabb Nagy József-előadást, a Paysage inconnu című mozgásszínházi produkciót tekinthették meg az érdeklődők a nagyteremben, míg a stúdióteremben a házigazdák előadását, a Caravaggio Terminál volt látható.
Kedd délután hattól, illetve este kilenctől két-két alkalommal mutatnak be párhuzamosan két bukaresti előadást: a Nottara Színház a Tompa Gábor rendezte Ionesco-előadással, Az új lakóval lép fel, az ArCuB Kulturális Központ pedig Gogol-feldolgozással, az Egy őrült naplójával vendégszerepel a kincses városban.
Krónika (Kolozsvár)
Kiállításmegnyitók, koncertek, könyvbemutatók, workshopok színesítették a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál első hétvégéjének programját.
Pénteken az olaszországi Babilonia Teatri The End című előadása a nézők halálról és életről alkotott elképzeléseit firtatta, majd a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadása következett.
A társulat korábbi, A kisinyovi rózsa című előadásának mozgássorait felhasználó, ám a szöveget szinte teljesen nélkülöző előadása kapcsán a közönségtalálkozón az a kérdés is felmerült, lehetséges-e egyáltalán szavakba önteni az élményt, vagy elegendő egyszerűen „belépni az álomba”.
Vizuális művészetek találkozása
A „test történetei” fesztiválmottó nem csupán a meghívott előadásokban fedezhető fel: Tompa Gábor fesztiváligazgató a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott képzőművészeti kiállítást e témában. A kiállítás megnyitójára pénteken került sor, a tárlat a fesztivál ideje alatt látogatható.
„Színházi emberekre – akik a képzőművészekhez hasonlóan vizuális művészek is, hiszen sajátos térben mindenekelőtt képileg hozzák létre alkotásaikat – mindig ihletően hatottak a képzőművészeti alkotások. A különbség talán abban áll, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag és sokak számára ismeretlen gyűjteményében számtalan képzőművészeti alkotás »beszéli el« meglepően drámai nyelven »a test történeteit«” – fogalmazott Tompa Gábor az általa „személyes jellegűnek” nevezett válogatással kapcsolatban.
Színház a könyvekben
Több könyvbemutatóra is sor került a hétvégén: a Tranzit Házban a Nemira Kiadó Yorick-gyűjteményét, Jerzy Grotowski, Peter Brook és K. Sz. Sztanyiszlavszkij színházi alkotók műveinek első román kiadását a fordítók ismertették. Vasárnap George Banu Személyes színpad, A beteljesületlenség monológjai, valamint A modern színpad című könyveit mutatták be a szerző jelenlétében a TIFF-házban. A felsorolt könyvek a fesztivál idején a színház előcsarnokában is megvásárolhatók. A könyvbemutató-sorozat hétfőn Tompa Gábor Címkefüggöny című színházi magánszótára angol kiadásának bemutatójával folytatódott a Tranzit Házban.
A fesztivál közönsége szombaton két, a különböző művészeti ágak közti „határátlépésekre” építő előadást is láthatott. Nagy József és Bicskei István a Wilhelm-dalokban a kanizsai bölcs falubolondja, Vili figuráját idézték meg Tolnai Ottó versei, tárgyanimációk és mozgás segítségével. A Szombat esti Paper music című filmkoncert igazi összművészeti élményt nyújtott: az előadásban a dél-afrikai William Kentridge filmjeit Joanna Dudley és Ann Masina éneke, Philip Miller és Vincenzo Pasquariello zenéje kísérte.
Vasárnap elkezdődött a fiatal kritikusok és újságírók nemzetközi workshopja is a TIFF-házban, ahol délután Declan Donnellan angliai rendezővel kötetlen beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. Az általa rendezett Übü király vasárnap este hatalmas közönségsikernek örvendett a kolozsvári román színház zsúfolásig telt nagytermében.
Hétfő este egy újabb Nagy József-előadást, a Paysage inconnu című mozgásszínházi produkciót tekinthették meg az érdeklődők a nagyteremben, míg a stúdióteremben a házigazdák előadását, a Caravaggio Terminál volt látható.
Kedd délután hattól, illetve este kilenctől két-két alkalommal mutatnak be párhuzamosan két bukaresti előadást: a Nottara Színház a Tompa Gábor rendezte Ionesco-előadással, Az új lakóval lép fel, az ArCuB Kulturális Központ pedig Gogol-feldolgozással, az Egy őrült naplójával vendégszerepel a kincses városban.
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 5.
Elsősorban az ember érdekel, akihez aztán hozzárendeljük a témát”
Sinkó Ferenc volt az interferenciás Livingroom vendége
Sinkó Ferenc szeret emberek között lenni, mindig is közösségben tudott jól dolgozni. Hisz a pozitív világlátásban – szavajárása, a „ne búsulj, mert jó lesz” szállóigévé vált a környezetében –, ugyanakkor a visszajelzések is nagymértékben motiválják. A színész, koreográfus, rendező 2002 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, tanít a BBTE Színház és Televízió Karán, feleségével, Kelemen Kingával, valamint Jakab Melinda koreográfussal 2004-ben alapította meg a GroundFloor Group Egyesületet. 2006-ban szervezték meg először a Trans-Contact Fesztivált, majd azóta újabb hat alkalommal, lehetőséget teremtve előadóművészeknek és amatőröknek egyaránt, hogy világhírű szakemberek képzésein vegyenek részt.
– Eddig még egyik munkám sem ütközött a másikkal, inkább mindegyik résznek megvolt a helye a puzzle-ben, sőt még a család is belefért. Ez az egyik nagy fejezet az életemből – magyarázta a művész a Livingroom elnevezésű sorozat hétfő esti beszélgetésén, ahol az eddigi két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jó zenével és finom falatokkal várták az érdeklődőket. Előbbiről Farkas Loránd (ének, basszusgitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Ferencz Áron (dob), Menyhárt Tibor (gitár) és Enyed Károly (zongora) gondoskodott, Laczó Júlia és kuktája, Orbán Attila pedig Cézár-salátát készített.
Az apropót, hogy az Interferenciákra időzítették a Sinkó Ferenccel való találkozást, egyrészt a fesztivál témája szolgáltatta: színészi és koreográfusi tevékenysége során folyamatosan kapcsolatba kerül a test történeteivel, ugyanakkor két olyan előadás is szerepel a tizenkét napos rendezvénysorozat programjában, amelyek elkészítésében része volt (színészként a Caravaggio Terminal, rendezőként pedig a Parallel elkészítésében működött közre) – magyarázta bevezetőjében Bodolai Balázs, aki Kántor Melindával közösen faggatta a meghívottat.
Előbb a gyermekkoráról, amelyet legkisebb családtagként a szülők óvó gondoskodása jellemzett. Bánffyhunyadon született, Zilahon nőtt fel, egy ideig tájfutott, majd 5-6 évig cserkészkedett, mint mondja, ez utóbbi volt a legjobb dolog akkortájt az életében, mind a mai napig szívesen gondol vissza arra a közösségre, sok mindent tanult tőlük. Egy ideig román óvodába is járt, adott pillanatban még gesztenyével is megdobálta a magyar tagozatosokat. Később aztán, a cserkészcsapat mókamestereként vicceket mondott a tábortűz körül, máskor szavalóversenyre ment, vagy március 15-i ünnepségek lebonyolításában segédkezett, a színházzal viszont nem nagyon volt kapcsolata gyermekkorában. A színire édesapja biztatására jelentkezett, azelőtt mindössze két előadást látott: a Lear királyt és egy másik produkciót, amikor a nagyváradi társulat Zilahon vendégszerepelt.
A főiskola révén új irányt vett az élete, egyfajta újraszületéssel ért fel megérkezni oda. Hatházi András és Szilágyi Palkó Csaba osztályába járt, ahol jól érezte magát, jó volt hallgatni a tanárokat, figyelni rájuk, s tenni azt, amit tőlük kértek. Az egyetem befejezése után, egy kéthónapos bécsi mesterkurzuson ismerkedett meg a kontakt improvizációval, úgy érzi, sokat fejlődött azáltal, ahogyan ott foglalkoztak velük. Mivel szükségét érezte egy intézményes keret megteremtésének, amely által alkalom nyílik ezen a téren alkotni, a feleségével már hazafelé úton megbeszélték, miről kellene szólnia az egyesületnek; itthon aztán hamarosan létre is hozták a GroundFloor Groupot, egy évre rá pedig már nemzetközi kontakt improvizációs fesztivált szerveztek Trans-Contact címmel.
Sok mindenről szó esik még a beszélgetésen, például, hogy elsősorban a testtudatot fejleszti a kontakt improvizáció, s hogy bécsi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni ennek oktatásával, valósággal lenyűgözte, hogy ennyire emberközpontú ez a táncforma. Ugyanakkor a munkamegosztással kapcsolatban is elárul néhány dolgot: ő inkább ötletekkel, tervekkel járul hozzá az egyesület működéséhez, fejlődéséhez, minden, ami konkrétum, az a feleségének, Kelemen Kingának a hatáskörébe tartozik, akivel ily módon a magánéletben és a munkában is jól kiegészítik egymást.
A GroundFloor Group produkciói közül a Parallelre terelődik aztán a figyelem, amelynek világát Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezők a két szereplő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva alkották meg. – Találkozásokból születnek az ötletek; emberek inspirálnak, többnyire barátok, hozzám közel álló személyek, ez pedig egyfajta biztonságot ad, hogy belevágjak dolgokba. Eddig minden rendezésem nagyon személyes volt, ami összefüggés azzal, hogy elsősorban az ember érdekel, akihez aztán a témát rendeljük. A Parallel is így kezdődött: ránéztem Katára, és mondtam neki, hogy színpadon a helye, majd sokat beszélgettünk – részletezi.
Mint kiderült, januárban a színházban is rendez, Csehov Hattyúdalát viszi színre Keresztes Sándorral. Amikor Tompa Gábor igazgató felkérte, rögtön igent mondott, és az is egyértelmű volt, hogy kivel dolgozna, mint mondja, őt is inspirálja, és példaértékű számára, ahogyan kollégája a fiatalokkal kommunikál.
S hogy Sinkó Ferenc szerint lehet-e tanítani a diákokat a színész mesterségre? Úgy véli, akkor a legjobb, ha motiválják, biztatják őket, hogy haladjanak előre, legyenek nyitottak, és keressék meg a saját útjukat. – Nincs receptem, viszont nagyon is kétirányú ez a dolog: közben én is nyitott vagyok, és megpróbálok minél több ötletet, inspirációt befogadni tőlük, majd ezeket visszafordítani az ő javukra – összegzi.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Sinkó Ferenc volt az interferenciás Livingroom vendége
Sinkó Ferenc szeret emberek között lenni, mindig is közösségben tudott jól dolgozni. Hisz a pozitív világlátásban – szavajárása, a „ne búsulj, mert jó lesz” szállóigévé vált a környezetében –, ugyanakkor a visszajelzések is nagymértékben motiválják. A színész, koreográfus, rendező 2002 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, tanít a BBTE Színház és Televízió Karán, feleségével, Kelemen Kingával, valamint Jakab Melinda koreográfussal 2004-ben alapította meg a GroundFloor Group Egyesületet. 2006-ban szervezték meg először a Trans-Contact Fesztivált, majd azóta újabb hat alkalommal, lehetőséget teremtve előadóművészeknek és amatőröknek egyaránt, hogy világhírű szakemberek képzésein vegyenek részt.
– Eddig még egyik munkám sem ütközött a másikkal, inkább mindegyik résznek megvolt a helye a puzzle-ben, sőt még a család is belefért. Ez az egyik nagy fejezet az életemből – magyarázta a művész a Livingroom elnevezésű sorozat hétfő esti beszélgetésén, ahol az eddigi két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jó zenével és finom falatokkal várták az érdeklődőket. Előbbiről Farkas Loránd (ének, basszusgitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Ferencz Áron (dob), Menyhárt Tibor (gitár) és Enyed Károly (zongora) gondoskodott, Laczó Júlia és kuktája, Orbán Attila pedig Cézár-salátát készített.
Az apropót, hogy az Interferenciákra időzítették a Sinkó Ferenccel való találkozást, egyrészt a fesztivál témája szolgáltatta: színészi és koreográfusi tevékenysége során folyamatosan kapcsolatba kerül a test történeteivel, ugyanakkor két olyan előadás is szerepel a tizenkét napos rendezvénysorozat programjában, amelyek elkészítésében része volt (színészként a Caravaggio Terminal, rendezőként pedig a Parallel elkészítésében működött közre) – magyarázta bevezetőjében Bodolai Balázs, aki Kántor Melindával közösen faggatta a meghívottat.
Előbb a gyermekkoráról, amelyet legkisebb családtagként a szülők óvó gondoskodása jellemzett. Bánffyhunyadon született, Zilahon nőtt fel, egy ideig tájfutott, majd 5-6 évig cserkészkedett, mint mondja, ez utóbbi volt a legjobb dolog akkortájt az életében, mind a mai napig szívesen gondol vissza arra a közösségre, sok mindent tanult tőlük. Egy ideig román óvodába is járt, adott pillanatban még gesztenyével is megdobálta a magyar tagozatosokat. Később aztán, a cserkészcsapat mókamestereként vicceket mondott a tábortűz körül, máskor szavalóversenyre ment, vagy március 15-i ünnepségek lebonyolításában segédkezett, a színházzal viszont nem nagyon volt kapcsolata gyermekkorában. A színire édesapja biztatására jelentkezett, azelőtt mindössze két előadást látott: a Lear királyt és egy másik produkciót, amikor a nagyváradi társulat Zilahon vendégszerepelt.
A főiskola révén új irányt vett az élete, egyfajta újraszületéssel ért fel megérkezni oda. Hatházi András és Szilágyi Palkó Csaba osztályába járt, ahol jól érezte magát, jó volt hallgatni a tanárokat, figyelni rájuk, s tenni azt, amit tőlük kértek. Az egyetem befejezése után, egy kéthónapos bécsi mesterkurzuson ismerkedett meg a kontakt improvizációval, úgy érzi, sokat fejlődött azáltal, ahogyan ott foglalkoztak velük. Mivel szükségét érezte egy intézményes keret megteremtésének, amely által alkalom nyílik ezen a téren alkotni, a feleségével már hazafelé úton megbeszélték, miről kellene szólnia az egyesületnek; itthon aztán hamarosan létre is hozták a GroundFloor Groupot, egy évre rá pedig már nemzetközi kontakt improvizációs fesztivált szerveztek Trans-Contact címmel.
Sok mindenről szó esik még a beszélgetésen, például, hogy elsősorban a testtudatot fejleszti a kontakt improvizáció, s hogy bécsi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni ennek oktatásával, valósággal lenyűgözte, hogy ennyire emberközpontú ez a táncforma. Ugyanakkor a munkamegosztással kapcsolatban is elárul néhány dolgot: ő inkább ötletekkel, tervekkel járul hozzá az egyesület működéséhez, fejlődéséhez, minden, ami konkrétum, az a feleségének, Kelemen Kingának a hatáskörébe tartozik, akivel ily módon a magánéletben és a munkában is jól kiegészítik egymást.
A GroundFloor Group produkciói közül a Parallelre terelődik aztán a figyelem, amelynek világát Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezők a két szereplő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva alkották meg. – Találkozásokból születnek az ötletek; emberek inspirálnak, többnyire barátok, hozzám közel álló személyek, ez pedig egyfajta biztonságot ad, hogy belevágjak dolgokba. Eddig minden rendezésem nagyon személyes volt, ami összefüggés azzal, hogy elsősorban az ember érdekel, akihez aztán a témát rendeljük. A Parallel is így kezdődött: ránéztem Katára, és mondtam neki, hogy színpadon a helye, majd sokat beszélgettünk – részletezi.
Mint kiderült, januárban a színházban is rendez, Csehov Hattyúdalát viszi színre Keresztes Sándorral. Amikor Tompa Gábor igazgató felkérte, rögtön igent mondott, és az is egyértelmű volt, hogy kivel dolgozna, mint mondja, őt is inspirálja, és példaértékű számára, ahogyan kollégája a fiatalokkal kommunikál.
S hogy Sinkó Ferenc szerint lehet-e tanítani a diákokat a színész mesterségre? Úgy véli, akkor a legjobb, ha motiválják, biztatják őket, hogy haladjanak előre, legyenek nyitottak, és keressék meg a saját útjukat. – Nincs receptem, viszont nagyon is kétirányú ez a dolog: közben én is nyitott vagyok, és megpróbálok minél több ötletet, inspirációt befogadni tőlük, majd ezeket visszafordítani az ő javukra – összegzi.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 11.
Közös táncoratóriumot ad elő a Közép-Európa Táncszínház és a Nagyvárad Táncegyüttes
„A táncoratórium azért különleges, mert abban két külön bolygó találkozik” – mondta Kun Attila, a Stabat Mater című nagyváradi előadás rendező-koreográfusa a bemutató előtti sajtótájékoztatón. Kun Attila, aki a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője egyben, úgy látja, hogy Gionacchino Rossini zenéjére „ígéretes, szép előadás kerekedik”. Arról, hogy a találkozás és a közös munka sikeres volt, meg is győződhettünk a hétfői sajtótájékoztató után, mikor bepillantást nyerhettünk az előadás próbájába.
A Stabat Mater bemutatója április 16-án, szombaton 19 órától lesz a Szigligeti Színház nagytermében, a közös munka azonban régebbre nyúlik vissza: januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és Kun Attilával dolgoztak már együtt, idézte fel Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója. A társulat vezetősége a Közép-Európa Táncszínházzal közösen nyújtotta be Kreatív Európa pályázatát, melynek elbírálása április végére várható. A Stabat Mater nagyváradi előadását egyébként a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
A darab keresztény eszmékre épül, az egyén és a közösség veszteségét és ennek feldolgozást mutatja be, fogalmazott a rendező. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nem egy kereszténységet védő előadást készítettek, hanem az áldozatot, a fájdalmat, egy emberi történetet mutatnak be.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Cristina Breteanu, aki a közel két éves együttműködés után a váradi táncegyüttes munkatársa lett. Elmondta, egyszerű kosztümökkel indít, és háromféle öltözéket viselnek majd a táncosok a darabban. A színskála Caravaggiót idézi, erős kontrasztok, a fények és árnyékok játéka jelenik meg a darabban.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
„A táncoratórium azért különleges, mert abban két külön bolygó találkozik” – mondta Kun Attila, a Stabat Mater című nagyváradi előadás rendező-koreográfusa a bemutató előtti sajtótájékoztatón. Kun Attila, aki a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője egyben, úgy látja, hogy Gionacchino Rossini zenéjére „ígéretes, szép előadás kerekedik”. Arról, hogy a találkozás és a közös munka sikeres volt, meg is győződhettünk a hétfői sajtótájékoztató után, mikor bepillantást nyerhettünk az előadás próbájába.
A Stabat Mater bemutatója április 16-án, szombaton 19 órától lesz a Szigligeti Színház nagytermében, a közös munka azonban régebbre nyúlik vissza: januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és Kun Attilával dolgoztak már együtt, idézte fel Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója. A társulat vezetősége a Közép-Európa Táncszínházzal közösen nyújtotta be Kreatív Európa pályázatát, melynek elbírálása április végére várható. A Stabat Mater nagyváradi előadását egyébként a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
A darab keresztény eszmékre épül, az egyén és a közösség veszteségét és ennek feldolgozást mutatja be, fogalmazott a rendező. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nem egy kereszténységet védő előadást készítettek, hanem az áldozatot, a fájdalmat, egy emberi történetet mutatnak be.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Cristina Breteanu, aki a közel két éves együttműködés után a váradi táncegyüttes munkatársa lett. Elmondta, egyszerű kosztümökkel indít, és háromféle öltözéket viselnek majd a táncosok a darabban. A színskála Caravaggiót idézi, erős kontrasztok, a fények és árnyékok játéka jelenik meg a darabban.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2016. július 2.
Új bemutató előkészületei és évadzárás a színházban
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, olvasható az intézmény közleményében.
A 2015/2016-os évadban a társulat hat bemutatóval, valamint számos nagysikerű előadás felújításával várta közönségét. Nagytermi bemutatók az elmúlt évadban: Julius Caesar, Kétbalkezes varázsló, Pour Toujours; a stúdióteremben bemutatott előadások: Amerika, A pelikán, Öregek könyve. Felújításra került és továbbra is műsoron mArad a Caravaggio Terminal, a Julie kisasszony, a Hedda Gabler, a Suttogások és sikolyok és a Születésnap.
Szabadság (Kolozsvár)
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, olvasható az intézmény közleményében.
A 2015/2016-os évadban a társulat hat bemutatóval, valamint számos nagysikerű előadás felújításával várta közönségét. Nagytermi bemutatók az elmúlt évadban: Julius Caesar, Kétbalkezes varázsló, Pour Toujours; a stúdióteremben bemutatott előadások: Amerika, A pelikán, Öregek könyve. Felújításra került és továbbra is műsoron mArad a Caravaggio Terminal, a Julie kisasszony, a Hedda Gabler, a Suttogások és sikolyok és a Születésnap.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 7.
Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)