Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Capone, Al(phonse Gabriel)
3 tétel
2014. november 20.
Repedések a vörös betonon
A népnek mindig igaza van – mondta ki Victor Ponta elnökjelölt vasárnap este az urnazárások, és ama felismerés után, hogy ha a nép nem akar valamit, nem elég a meggyőzésére a világ összes pénze, a kormányfői szék, a legbefolyásosabb médiabirodalmak támogatása, a román ortodox egyház. Márpedig a választók egyértelműen kinyilvánították, mit nem akarnak, bár napközben még a legmerészebb politikai elemző, guru vagy spindoktor sem merte volna kijelenteni, hogy Johannis győz, ráadásul ilyen arányban.
Megdőlt ezzel és érvényét veszítette több mítosz is. Nem szeretnék ma fiatal pályakezdő szociológus lenni, ugyanis nehéz napok várnak rájuk: a bölcsészek várhatóan elkerülik majd a szakot, hiszen kemény matematika, a szociális hálózatok most felnövő tudományának, gyakorlatának alapos ismerete kell a szakma további műveléséhez. Innen fújhat a győzelem szele, azoké, akik képesek voltak szembemenni az olajozott vörös gépezettel, és egy magát hivatalosan ortodoxnak tituláló országban egy protestáns kisebbségit juttattak győzelemre.
A győzelmes voksokat leadók vélhetően nem vásárolnak akatisztokat, és bérletük sincs olyan ortodox portálokra, ahol havi 24 euróért egyhavi „tisztítást” lehet vásárolni. Ettől függetlenül lehetnek jó keresztény emberek, vagy egyszerűen csak olyan tisztességes állampolgárok, akik megunták, hogy öltönyös csibészek vagy gengszterek mindent kimagyarázzanak egy bonyolult, folyamatos cirkusz keretében.
A román civil társadalomról van szó, amelynek felnőtt mára egy egészséges része, olyan fiatal emberek, akiket nem lehet az orruknál fogva vezetni, nem tartanak tévét a háznál, és saját véleményük van az életről, amelybe csak annyi politikát engednek be, amennyi feltétlenül szükséges. Ez a láthatatlan tömeg szerveződött a háttérben laza szövetséggé, feltehetően a rendelkezésre álló világméretű agórán, ott találtak egymásra, miután aggódni kezdtek saját maguk, szeretteik, barátaik és az országuk jövőjéért. Ez az a generáció, amelynek döntéseket befolyásoló része a megélhetése érdekében reggeltől estig kénytelen írni-olvasni, fegyelmezetten gondolkodni – ellentétben például a parlamentben magukat honatyáknak tituláló számos senkiházival –, keményen dolgozik, és elvárja, hogy a politika vagy a politikus ne nézze hülyének. Megtanulta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, s ezen a teszten az uborkafára felkapaszkodott habkönnyű politikusok, köztük Ponta is, elcsúsztak.
Másrészt nehezen hihető – s ezen a szocialisták is elgondolkodhattak volna –, hogy egy egész ország népe azok után szavaz bizalmat egy baráti, bűnöző társaság kijelölt vezetőjének, hogy egy kormányra való korábbi vezetőjük, miniszterük vagy miniszterelnökük már megjárta a börtönt vagy épp oda készül. Al Capone legpénzsóvárabb könyvelője is pironkodott volna annyi pénz láttán, amennyit a szocialista vezetők – bizonyítottan a közösből! – eddig kiloptak, amit meg csak elherdáltak, eurómilliárdokat, azért a baráti Kína baráti kormánya egy szép, nagy levegős stadionban egyszerűen felakasztotta volna őket. Kezdve a Bechtel nevű szélhámossággal, amikor vásároltunk 50 kilométernyi sztrádaszerűséget méregdrágán, befejezve a szállításügyi minisztérium nevű gyagyások intézetével, akik hosszú évek óta keményen dolgoznak azon, hogy Renault vagy Ford szedje a sátorfáját. Nem vicc, Marokkóból Münchenbe hamarabb megérkezik a Logan személygépkocsi, mint Mioveni-ből, és erre a szocialista kormány válasza az, hogy időnként előáll egy hihetetlenül drága megvalósíthatósági tervvel, vagy egyszerűen csak évek óta hazudozik. Márpedig a Renault esetleges távozásával nemcsak egy-két megye gazdasága omlik össze kártyavárként, hanem tízezernyi beszállító cég, kis cégek, gyárak, sok ezer ember jelene és jövője, a román gazdasági növekedés meg mínuszos lesz. Szocialista buli volt Vâlcea megye koronaékszere, az Oltchim vegyi kombinát kiárusítása, ott is százezer ember jövője forog kockán, legjobb úton vagyunk a teljes hazai tejfeldolgozás csődje felé, miközben ők vörös sálakat meg szatyrokat osztogatnak – hogy csak néhány példát soroljunk.
Nem csoda hát, hogy a fiatal emberek elolvasták Johannis programját, amelynek legelső pontja leszögezi: egy társadalom nem lehet jobb, mint amilyen az oktatási rendszere. Nem új ötlet, az írásbeliség előtt már tudta ezt az emberiség, csak a legutolsó 15 tanügyminiszterünk látszott elfelejteni ezt. Leírta azt is, hogy versenyképessé kell tenni a román gazdaságot, a mezőgazdaságot, fel kell emelni a falut, a tulajdont meg kell védeni, együtt kell dolgoznunk. A kormányzást a gyakorlatban kell művelni, nem a tévében, a politika finanszírozását átláthatóvá kell tenni, az állam intézményeinek tisztelniük kell a fenntartójukat, vagyis a polgárt. Újra kell indítani a regionalizációt, a decentralizálást, európai infrastuktúrára van szükség, meg kell tervezni a jövőt, nemcsak egy parlamenti vagy kormányzási ciklus idejére. Hát csoda-e, hogy annyi szavazatot kapott?
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A népnek mindig igaza van – mondta ki Victor Ponta elnökjelölt vasárnap este az urnazárások, és ama felismerés után, hogy ha a nép nem akar valamit, nem elég a meggyőzésére a világ összes pénze, a kormányfői szék, a legbefolyásosabb médiabirodalmak támogatása, a román ortodox egyház. Márpedig a választók egyértelműen kinyilvánították, mit nem akarnak, bár napközben még a legmerészebb politikai elemző, guru vagy spindoktor sem merte volna kijelenteni, hogy Johannis győz, ráadásul ilyen arányban.
Megdőlt ezzel és érvényét veszítette több mítosz is. Nem szeretnék ma fiatal pályakezdő szociológus lenni, ugyanis nehéz napok várnak rájuk: a bölcsészek várhatóan elkerülik majd a szakot, hiszen kemény matematika, a szociális hálózatok most felnövő tudományának, gyakorlatának alapos ismerete kell a szakma további műveléséhez. Innen fújhat a győzelem szele, azoké, akik képesek voltak szembemenni az olajozott vörös gépezettel, és egy magát hivatalosan ortodoxnak tituláló országban egy protestáns kisebbségit juttattak győzelemre.
A győzelmes voksokat leadók vélhetően nem vásárolnak akatisztokat, és bérletük sincs olyan ortodox portálokra, ahol havi 24 euróért egyhavi „tisztítást” lehet vásárolni. Ettől függetlenül lehetnek jó keresztény emberek, vagy egyszerűen csak olyan tisztességes állampolgárok, akik megunták, hogy öltönyös csibészek vagy gengszterek mindent kimagyarázzanak egy bonyolult, folyamatos cirkusz keretében.
A román civil társadalomról van szó, amelynek felnőtt mára egy egészséges része, olyan fiatal emberek, akiket nem lehet az orruknál fogva vezetni, nem tartanak tévét a háznál, és saját véleményük van az életről, amelybe csak annyi politikát engednek be, amennyi feltétlenül szükséges. Ez a láthatatlan tömeg szerveződött a háttérben laza szövetséggé, feltehetően a rendelkezésre álló világméretű agórán, ott találtak egymásra, miután aggódni kezdtek saját maguk, szeretteik, barátaik és az országuk jövőjéért. Ez az a generáció, amelynek döntéseket befolyásoló része a megélhetése érdekében reggeltől estig kénytelen írni-olvasni, fegyelmezetten gondolkodni – ellentétben például a parlamentben magukat honatyáknak tituláló számos senkiházival –, keményen dolgozik, és elvárja, hogy a politika vagy a politikus ne nézze hülyének. Megtanulta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, s ezen a teszten az uborkafára felkapaszkodott habkönnyű politikusok, köztük Ponta is, elcsúsztak.
Másrészt nehezen hihető – s ezen a szocialisták is elgondolkodhattak volna –, hogy egy egész ország népe azok után szavaz bizalmat egy baráti, bűnöző társaság kijelölt vezetőjének, hogy egy kormányra való korábbi vezetőjük, miniszterük vagy miniszterelnökük már megjárta a börtönt vagy épp oda készül. Al Capone legpénzsóvárabb könyvelője is pironkodott volna annyi pénz láttán, amennyit a szocialista vezetők – bizonyítottan a közösből! – eddig kiloptak, amit meg csak elherdáltak, eurómilliárdokat, azért a baráti Kína baráti kormánya egy szép, nagy levegős stadionban egyszerűen felakasztotta volna őket. Kezdve a Bechtel nevű szélhámossággal, amikor vásároltunk 50 kilométernyi sztrádaszerűséget méregdrágán, befejezve a szállításügyi minisztérium nevű gyagyások intézetével, akik hosszú évek óta keményen dolgoznak azon, hogy Renault vagy Ford szedje a sátorfáját. Nem vicc, Marokkóból Münchenbe hamarabb megérkezik a Logan személygépkocsi, mint Mioveni-ből, és erre a szocialista kormány válasza az, hogy időnként előáll egy hihetetlenül drága megvalósíthatósági tervvel, vagy egyszerűen csak évek óta hazudozik. Márpedig a Renault esetleges távozásával nemcsak egy-két megye gazdasága omlik össze kártyavárként, hanem tízezernyi beszállító cég, kis cégek, gyárak, sok ezer ember jelene és jövője, a román gazdasági növekedés meg mínuszos lesz. Szocialista buli volt Vâlcea megye koronaékszere, az Oltchim vegyi kombinát kiárusítása, ott is százezer ember jövője forog kockán, legjobb úton vagyunk a teljes hazai tejfeldolgozás csődje felé, miközben ők vörös sálakat meg szatyrokat osztogatnak – hogy csak néhány példát soroljunk.
Nem csoda hát, hogy a fiatal emberek elolvasták Johannis programját, amelynek legelső pontja leszögezi: egy társadalom nem lehet jobb, mint amilyen az oktatási rendszere. Nem új ötlet, az írásbeliség előtt már tudta ezt az emberiség, csak a legutolsó 15 tanügyminiszterünk látszott elfelejteni ezt. Leírta azt is, hogy versenyképessé kell tenni a román gazdaságot, a mezőgazdaságot, fel kell emelni a falut, a tulajdont meg kell védeni, együtt kell dolgoznunk. A kormányzást a gyakorlatban kell művelni, nem a tévében, a politika finanszírozását átláthatóvá kell tenni, az állam intézményeinek tisztelniük kell a fenntartójukat, vagyis a polgárt. Újra kell indítani a regionalizációt, a decentralizálást, európai infrastuktúrára van szükség, meg kell tervezni a jövőt, nemcsak egy parlamenti vagy kormányzási ciklus idejére. Hát csoda-e, hogy annyi szavazatot kapott?
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 20.
Jó hangulatban zajlanak a Partiumi Magyar Napok
Félidejüknél tartanak Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok. A programok gazdag kínálatában mindenki megtalálta és találja a szája ízének s hangulatának leginkább megfelelőt – közölték pénteken a szervezők.
A eendezvénysorozat előindító bábelőadásán nem csak a kicsik izgulták végig Bárány Boldizsár kalandjait, mint ahogy a Partiumi Magyar Napokat indító Egy kalap alatt kiállításon sem csak a felnőttek vettek részt. Köztudott, hogy sok minden elfér egy kalap alatt, főleg ha azt a képzeletbeli kalapot a kultúra alkotja s karimája alatt egy nagyon kellemes, színes és sokszínű, hangulatos összhatást nyújtó, baba–, festmény–, grafika– és kisplasztika kiállítás látható, igazolandó, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a különböző kifejezési formák és művek.
A Görbe Éva, Ankorovits Róbert,Gyarmati Tamás, Rákosi Attila és Lupu Leonard művei egész héten láthatóak (és meg is vásárolhatóak) a Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában. Alaposan rájuk is csodálkoztak, akik a jó humorú, vérbő, minden porcikájában sugárzóan kubai és fantasztikus Elsa Valle és az „ő férfiai” afro–jazz koncertjére érkeztek. I
A PMN hétfői napja kimondottan forró hangulatban telt az eső ellenére – és nem csak az afrikai és dél–amerikai ritmusoknak köszönhetően. Forró drukkolások közepette zajlott a szatmárnémeti RMDSZ és az FC Sajtó közötti Romász János–emlékmérkőzés, amellyel az alig egy hónapja, 48 éves korában elhunyt, Erdély–szerte ismert és tisztelt, kiváló sportújságíróra emlékeznek barátai és kollégái – és a meccs végeredménye is, hiszen 7–6–ra a sajtósok nyertek. Mindezek mellett autentikus andalúziai hőmérséklet tette még autentikusabbá Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámájának, a Bernarda Alba házának különleges, a békéscsabai Jókai Színház által flamencóra átszabott előadását.
Kedden délelőtt a PMN egyik legközkedveltebb helyszínén, a Tűzoltótórony tövében izgulták végig kicsik és nagyok a Bűbájos lakat visszaszerzésének kalandos történetét a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában, délután az egyszer volt magyar fociról beszélgettek Mátyus Jánossal és Mészöly Kálmánnal a labda szerelmesei, illetve Paulovics László festőművésszel Szatmárnémeti arcairól és színeiről a művészet szerelmesei, este a Georg Kreisler egy művésznőre és egy zongoristára írt musicaljében követhették nyomon és lehettek részesei a színésznő, kabarészínésznő, üldözött menekült, dicsőségben sütkérező díva és elhagyott nő, azaz Lola Blau életének.
Majd különleges népzenei csemege várta a borús idő ellenére nagy számban összegyűlt nézőket – hallgatókat a Tűzoltótorony tövében: Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a Muzsikás Együttes. A népzene tiszta forrásából merítő és a csárdások szinte végtelen tárházát felvillantó – a szatmári csárdástól a verbunkóson át a lassú csárdásig – mellett felcsendült egy ugyanolyan forrástisztán csengő hang, a moldvai csángó asszony, Petrás Mária éneke is. Akinek Mária– és Szent István–könyörgéseit meghallva a felhők is fejet hajtottak a kirstálytiszta hang előtt és jobbnak látták teljesen félrevonulni.
Kalandosan kezdődött a szerda is, hiszen Paprika Jancsinak és Vitéz Lackónak Torzonborz rablótól kellett visszaszerezni a csodálatos zenélő kávédarálót – ami a kicsik lelkes biztatásának köszönhetően sikerült is. A délután pedig szintén a kultúrális csemegék jegyében telt, hiszen megnyílt Szemák Zsuzsa A Nő festménykiállítása, XV., XVI. és XVII. századi erdélyi, magyar, és nyugat-európai énekes és hangszeres muzsika szólaltat meg korabeli hangszereken a Római Katolikus Püspöki palota Aranytermében a Carmina Renascentia jóvoltából, este pedig még a csilláron is lógtak és fél–lábon álló hely is alig akadt a budapesti József Attila Színház, Komámasszony, hol a stukker? című előadásán.
Aztán ismét a Tűzoltótorony töve – valóban különleges az a helyszín! – ahol a Budapest Voices ejtette ámulatba a hallgatókat. Hát hogyne, mikor a Tankcsapda, Péterffy Bori, Kispál és a Borz jól ismert, nagysikerű dalai csendültek fel – az egy ütőhangszert leszámítva, a capella, azaz több szólamban. Az ember alig akart hinni a fülének, de ez persze nem akadályozta meg a sokadalmat abban, hogy ne mozduljon a lába és ne táncolja végig az egész koncertet. S a különlegességeknek szerdán éjjel ezzel még nem volt vége: Váczi Eszter & Quartet élettel töltötte meg a Szépművészeti Múzeum udvarát – így köszöntve a csütörtök hajnalt.
A Partiumi Magyar Napok Kiemelt támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány. Arany fokozatú támogatói: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csiki sör, Barta Ati, CBA Nord-Vest. Ezüst fokozatú támogatói: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog
maszol.ro
Félidejüknél tartanak Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok. A programok gazdag kínálatában mindenki megtalálta és találja a szája ízének s hangulatának leginkább megfelelőt – közölték pénteken a szervezők.
A eendezvénysorozat előindító bábelőadásán nem csak a kicsik izgulták végig Bárány Boldizsár kalandjait, mint ahogy a Partiumi Magyar Napokat indító Egy kalap alatt kiállításon sem csak a felnőttek vettek részt. Köztudott, hogy sok minden elfér egy kalap alatt, főleg ha azt a képzeletbeli kalapot a kultúra alkotja s karimája alatt egy nagyon kellemes, színes és sokszínű, hangulatos összhatást nyújtó, baba–, festmény–, grafika– és kisplasztika kiállítás látható, igazolandó, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a különböző kifejezési formák és művek.
A Görbe Éva, Ankorovits Róbert,Gyarmati Tamás, Rákosi Attila és Lupu Leonard művei egész héten láthatóak (és meg is vásárolhatóak) a Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában. Alaposan rájuk is csodálkoztak, akik a jó humorú, vérbő, minden porcikájában sugárzóan kubai és fantasztikus Elsa Valle és az „ő férfiai” afro–jazz koncertjére érkeztek. I
A PMN hétfői napja kimondottan forró hangulatban telt az eső ellenére – és nem csak az afrikai és dél–amerikai ritmusoknak köszönhetően. Forró drukkolások közepette zajlott a szatmárnémeti RMDSZ és az FC Sajtó közötti Romász János–emlékmérkőzés, amellyel az alig egy hónapja, 48 éves korában elhunyt, Erdély–szerte ismert és tisztelt, kiváló sportújságíróra emlékeznek barátai és kollégái – és a meccs végeredménye is, hiszen 7–6–ra a sajtósok nyertek. Mindezek mellett autentikus andalúziai hőmérséklet tette még autentikusabbá Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámájának, a Bernarda Alba házának különleges, a békéscsabai Jókai Színház által flamencóra átszabott előadását.
Kedden délelőtt a PMN egyik legközkedveltebb helyszínén, a Tűzoltótórony tövében izgulták végig kicsik és nagyok a Bűbájos lakat visszaszerzésének kalandos történetét a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában, délután az egyszer volt magyar fociról beszélgettek Mátyus Jánossal és Mészöly Kálmánnal a labda szerelmesei, illetve Paulovics László festőművésszel Szatmárnémeti arcairól és színeiről a művészet szerelmesei, este a Georg Kreisler egy művésznőre és egy zongoristára írt musicaljében követhették nyomon és lehettek részesei a színésznő, kabarészínésznő, üldözött menekült, dicsőségben sütkérező díva és elhagyott nő, azaz Lola Blau életének.
Majd különleges népzenei csemege várta a borús idő ellenére nagy számban összegyűlt nézőket – hallgatókat a Tűzoltótorony tövében: Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a Muzsikás Együttes. A népzene tiszta forrásából merítő és a csárdások szinte végtelen tárházát felvillantó – a szatmári csárdástól a verbunkóson át a lassú csárdásig – mellett felcsendült egy ugyanolyan forrástisztán csengő hang, a moldvai csángó asszony, Petrás Mária éneke is. Akinek Mária– és Szent István–könyörgéseit meghallva a felhők is fejet hajtottak a kirstálytiszta hang előtt és jobbnak látták teljesen félrevonulni.
Kalandosan kezdődött a szerda is, hiszen Paprika Jancsinak és Vitéz Lackónak Torzonborz rablótól kellett visszaszerezni a csodálatos zenélő kávédarálót – ami a kicsik lelkes biztatásának köszönhetően sikerült is. A délután pedig szintén a kultúrális csemegék jegyében telt, hiszen megnyílt Szemák Zsuzsa A Nő festménykiállítása, XV., XVI. és XVII. századi erdélyi, magyar, és nyugat-európai énekes és hangszeres muzsika szólaltat meg korabeli hangszereken a Római Katolikus Püspöki palota Aranytermében a Carmina Renascentia jóvoltából, este pedig még a csilláron is lógtak és fél–lábon álló hely is alig akadt a budapesti József Attila Színház, Komámasszony, hol a stukker? című előadásán.
Aztán ismét a Tűzoltótorony töve – valóban különleges az a helyszín! – ahol a Budapest Voices ejtette ámulatba a hallgatókat. Hát hogyne, mikor a Tankcsapda, Péterffy Bori, Kispál és a Borz jól ismert, nagysikerű dalai csendültek fel – az egy ütőhangszert leszámítva, a capella, azaz több szólamban. Az ember alig akart hinni a fülének, de ez persze nem akadályozta meg a sokadalmat abban, hogy ne mozduljon a lába és ne táncolja végig az egész koncertet. S a különlegességeknek szerdán éjjel ezzel még nem volt vége: Váczi Eszter & Quartet élettel töltötte meg a Szépművészeti Múzeum udvarát – így köszöntve a csütörtök hajnalt.
A Partiumi Magyar Napok Kiemelt támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány. Arany fokozatú támogatói: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csiki sör, Barta Ati, CBA Nord-Vest. Ezüst fokozatú támogatói: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog
maszol.ro
2017. január 13.
Romániai rémálom
Múlt vasárnap kiosztották az Aranyglóbusz Díjakat Amerikában. A Kaliforniai álom című film minden kategóriában tarolt. Nekünk csak azért nem tudtak idegurítani néhány aranygolyóbist, mert nem neveztünk be a versenyre, pedig lett volna amivel. Például a Romániai (rém)álom című szuperprodukcióval, amelyet mi nap mint nap, idehaza, élő egyenesben, izgalommal követhetünk, több szennycsatornán és a közszolgálati adókon is.
A film főhőse egy Sebastian Ghiţă nevű úriember (nevezzük Szebinek). Őt és barátait (akik mind fontos szerepet játszottak vagy játszanak Románia és a mi életünkben, valamint az említett, élő előadásban) vádolják: vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel, zsarolással, pénzmosással, nem közérdekű információk szivárogtatásával és egyebekkel. A Keresztapa kismiska a mi hősünkhöz képest. Szebi most éppen azt az epizódot adja elő, hogy szökésben van, és csak néha jelentkezik saját tévécsatornáján, a România TV-n, ahol ország- vagy inkább világrengető bejelentéseket tesz, amelyeket a többi adó is átvesz. Az említett tévésorozatban a legjobb amerikai maffiafilmes hagyományokra emlékeztető jeleneteket láthatunk. A befejezést előre nem lehet sejteni sem, azért is olyan rémizgalmas, mint egy borzongató thriller. A cselekmény elég homályos. Talán inkább folytatásos bűnügyi-, rémfilmnek lehetne nevezni, de akár komédia, tragédia, esetleg tragikomédia is lehet. Szerepel benne egymást vádolva: titkosszolgálati vezető, volt miniszterelnökünk Ponta és elnökünk, Traian Băsescu is, a korrupcióellenes főügyész Laura Codruţa Kövesi, valamint letartóztatott megyeelnök, rendőrök és rendőrfőnök, a bezárt pártvezér Voiculescu és még hány és hány személy(iség)? Külföldi, meghívott szereplő a volt angol miniszterelnök Tony Blaiar is, aki itteni, Ponta melletti kampányfellépéséért kapott lopott pénzből honoráriumot. Az ígéretek szerint még lesznek más epizódszereplők is. Az a szép, hogy a különféle szerepeket nem színészek, hanem maguk a történ(e)tek hősei játsszák el több-kevesebb hiteleséggel, vagy hiteltelenséggel. Ezt külön lehetne díjazni! Szebi ügyészségi felügyelet alatt állt, mint gyanúsított bűnöző, pedig ő inkább egy hős betyár (Rózsasándor?), vagy inkább Do(m)n Quijote de la Bucureşti, aki a szélmalomharcát vívja az igazságszolgáltatás ellen. (Vagy inkább a gengszterfőnök: Al Capone lenne?) De sokkal okosabb, mint az említettek, mert ha kell, a csatában beveti a zsarolás fegyverét volt barátai ellen is, akiket azzal zsarol, hogy leleplezi viselt dolgaikat. Mert neki mindenről és mindenkiről van ám kompromittáló anyaga, amit csak úgy kicsidenként csepegtet a kíváncsi köz(önség) szemébe, fülébe. Például a korrupcióellenes főügyésznővel és más fontos emberekről készült bulizásos felvételekkel is fenyegetőzik. (Lehet, hogy pornóba is át fog csapni a film?) Mindenről van értesülése, mert a titkosszolgálatot (RHSZ) felügyelő parlamenti bizottság tagja volt. Hogy meg ne kössék, kaucióként letétbe helyezett úgy ötvenmillió lej értékű vagyonrészt, amit könnyedén hajlandó elveszíteni, mert van még neki mit aprítani whiskyjébe. (2009-ben olyan 100 millió euróra becsülték vagyonát!, de lehet, azóta nehéz munkával még sikerült némi pénzt összegürcölnie.) Miután lejárt parlamenti mandátuma, 2016 decembere végén illegalitásba vonult. Bár követték az arra szakosodott szervek, úgy eltűnt, mint a kámfor, mégpedig egy autósüldözéses jelenet után, amikor a titkosszolgálat embereivel évértékelő búcsúbulin vettek részt. Lehet, volt barátaitól voltak információi az őt üldöző erők lépéseiről? Mindenesetre azóta csak tévéfelvételeken jelentkezik saját televíziójában újabbnál újabb izgalmas leleplezéseket ígérve az érintetteknek és a leesett állú, bambán bámuló közönségnek. Ha igaz, amiket állít, akkor ami itt pereg szemünk előtt az országban, az nem egy folytatásos katasztrófafilm, hanem kész katasztrófa. Ha meg hazudik, akkor miért nem kapják már el, és miért nem teszik hűvösre, ami úgy néz ki, sokaknak egy jó happy end lenne. Abban reménykedem, hogy most Amerikát majmolva mi is bevezetjük a szabad fegyverviselést, és akkor itt igazi géppisztolyos leszámolások, megtorlások lesznek a különféle politikusi maffiózó csoportok közt, amiből a bűnüldözők sem maradnak ki. A szereplők úgy lőnének egymásra, mint a gengszterek Chicagóban. És ha mindenki mindenkit kinyír, akkor az csökkenti a börtönök túlzsúfoltságát is.
Ha már a Golden Globe-okról lemaradtunk, de a Romániai (rém)álommal, ezzel a folytatásos valóságshowal, a maffia-kaland- akció- tragikomédia- katasztrófa-túlélő-, rémfilm kategóriában jelöltethetjük magunkat az Oscar-díjra, és biztosan elhozunk néhány szobrocskát is vele.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Múlt vasárnap kiosztották az Aranyglóbusz Díjakat Amerikában. A Kaliforniai álom című film minden kategóriában tarolt. Nekünk csak azért nem tudtak idegurítani néhány aranygolyóbist, mert nem neveztünk be a versenyre, pedig lett volna amivel. Például a Romániai (rém)álom című szuperprodukcióval, amelyet mi nap mint nap, idehaza, élő egyenesben, izgalommal követhetünk, több szennycsatornán és a közszolgálati adókon is.
A film főhőse egy Sebastian Ghiţă nevű úriember (nevezzük Szebinek). Őt és barátait (akik mind fontos szerepet játszottak vagy játszanak Románia és a mi életünkben, valamint az említett, élő előadásban) vádolják: vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel, zsarolással, pénzmosással, nem közérdekű információk szivárogtatásával és egyebekkel. A Keresztapa kismiska a mi hősünkhöz képest. Szebi most éppen azt az epizódot adja elő, hogy szökésben van, és csak néha jelentkezik saját tévécsatornáján, a România TV-n, ahol ország- vagy inkább világrengető bejelentéseket tesz, amelyeket a többi adó is átvesz. Az említett tévésorozatban a legjobb amerikai maffiafilmes hagyományokra emlékeztető jeleneteket láthatunk. A befejezést előre nem lehet sejteni sem, azért is olyan rémizgalmas, mint egy borzongató thriller. A cselekmény elég homályos. Talán inkább folytatásos bűnügyi-, rémfilmnek lehetne nevezni, de akár komédia, tragédia, esetleg tragikomédia is lehet. Szerepel benne egymást vádolva: titkosszolgálati vezető, volt miniszterelnökünk Ponta és elnökünk, Traian Băsescu is, a korrupcióellenes főügyész Laura Codruţa Kövesi, valamint letartóztatott megyeelnök, rendőrök és rendőrfőnök, a bezárt pártvezér Voiculescu és még hány és hány személy(iség)? Külföldi, meghívott szereplő a volt angol miniszterelnök Tony Blaiar is, aki itteni, Ponta melletti kampányfellépéséért kapott lopott pénzből honoráriumot. Az ígéretek szerint még lesznek más epizódszereplők is. Az a szép, hogy a különféle szerepeket nem színészek, hanem maguk a történ(e)tek hősei játsszák el több-kevesebb hiteleséggel, vagy hiteltelenséggel. Ezt külön lehetne díjazni! Szebi ügyészségi felügyelet alatt állt, mint gyanúsított bűnöző, pedig ő inkább egy hős betyár (Rózsasándor?), vagy inkább Do(m)n Quijote de la Bucureşti, aki a szélmalomharcát vívja az igazságszolgáltatás ellen. (Vagy inkább a gengszterfőnök: Al Capone lenne?) De sokkal okosabb, mint az említettek, mert ha kell, a csatában beveti a zsarolás fegyverét volt barátai ellen is, akiket azzal zsarol, hogy leleplezi viselt dolgaikat. Mert neki mindenről és mindenkiről van ám kompromittáló anyaga, amit csak úgy kicsidenként csepegtet a kíváncsi köz(önség) szemébe, fülébe. Például a korrupcióellenes főügyésznővel és más fontos emberekről készült bulizásos felvételekkel is fenyegetőzik. (Lehet, hogy pornóba is át fog csapni a film?) Mindenről van értesülése, mert a titkosszolgálatot (RHSZ) felügyelő parlamenti bizottság tagja volt. Hogy meg ne kössék, kaucióként letétbe helyezett úgy ötvenmillió lej értékű vagyonrészt, amit könnyedén hajlandó elveszíteni, mert van még neki mit aprítani whiskyjébe. (2009-ben olyan 100 millió euróra becsülték vagyonát!, de lehet, azóta nehéz munkával még sikerült némi pénzt összegürcölnie.) Miután lejárt parlamenti mandátuma, 2016 decembere végén illegalitásba vonult. Bár követték az arra szakosodott szervek, úgy eltűnt, mint a kámfor, mégpedig egy autósüldözéses jelenet után, amikor a titkosszolgálat embereivel évértékelő búcsúbulin vettek részt. Lehet, volt barátaitól voltak információi az őt üldöző erők lépéseiről? Mindenesetre azóta csak tévéfelvételeken jelentkezik saját televíziójában újabbnál újabb izgalmas leleplezéseket ígérve az érintetteknek és a leesett állú, bambán bámuló közönségnek. Ha igaz, amiket állít, akkor ami itt pereg szemünk előtt az országban, az nem egy folytatásos katasztrófafilm, hanem kész katasztrófa. Ha meg hazudik, akkor miért nem kapják már el, és miért nem teszik hűvösre, ami úgy néz ki, sokaknak egy jó happy end lenne. Abban reménykedem, hogy most Amerikát majmolva mi is bevezetjük a szabad fegyverviselést, és akkor itt igazi géppisztolyos leszámolások, megtorlások lesznek a különféle politikusi maffiózó csoportok közt, amiből a bűnüldözők sem maradnak ki. A szereplők úgy lőnének egymásra, mint a gengszterek Chicagóban. És ha mindenki mindenkit kinyír, akkor az csökkenti a börtönök túlzsúfoltságát is.
Ha már a Golden Globe-okról lemaradtunk, de a Romániai (rém)álommal, ezzel a folytatásos valóságshowal, a maffia-kaland- akció- tragikomédia- katasztrófa-túlélő-, rémfilm kategóriában jelöltethetjük magunkat az Oscar-díjra, és biztosan elhozunk néhány szobrocskát is vele.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)