Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cakalotosz, Euklid
1 tétel
2015. július 7.
Oprea: a görög helyzet kihathat a román gazdaságra is
A jelenlegi görögországi helyzet elhúzódása kihathat a román gazdaságra is, mivel nagyon sok görög bank és aktíva van az országban – jelentette ki tegnap Gabriel Oprea ügyvivő miniszterelnök. Hozzátette: a görög helyzetet rendezni kell az egész Európai Unió érdekében.
„Úgy vélem, a legfontosabb, hogy Görögország a referendum után folytassa az Európa-párti utat, és természetesen fontos, hogy az európai partnerekkel közösen rendezzék a görög népet érintő válságot” – fejtette ki Oprea. A Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) a görög kérdés megvitatására történő összehívása kapcsán nem kívánt nyilatkozni.
A vasárnapi referendumon részt vevő görög választópolgárok 61,31 százaléka elutasította a nemzetközi hitelezők által Görögország „megmentésére” kidolgozott tervét. A választójoggal rendelkező görög állampolgárok 62,18 százaléka járult az urnák elé. Görögország összesen 320 milliárd eurós adósságot halmozott fel, az összeg 65 százalékával az euróövezet országainak és a Nemzetközi Valutaalapnak, 8,7 százalékával az Európai Központi Banknak tartozik.
Janus Varufakisz görög pénzügyminiszter tegnap reggel bejelentette lemondását. Egy görög küldöttség tegnap Brüsszelbe utazott, hogy előkészítsék a tárgyalások újrakezdését a nemzetközi hitelezőkkel. A küldöttséget Nikosz Papasz államminiszter és Euklid Cakalotosz külügyi államtitkár vezeti. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, valamint Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke telekonferencia keretében egyeztetett tegnap a témában. Az eurrózóna vezetői ma találkoznak Brüsszelben. nyugatijelen.com / Mediafax
Erdély.ma