Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Caius, Parpala
3 tétel
2001. március 5.
"Márc. 1-jén Szegeden tartották a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió elnökeinek fórumát. A találkozón Aradot Caius Parpala megyei tanácselnök, Cziszter Kálmán tanácsos képviselte, többek között. A fórumon felszólalók a régiók közti együttműködésről, az eurorégió jogi státusáról tárgyaltak. A gyűlésen elhangzott: a résztvevő romániai megyéknek és a szerb Vajdaságnak egy-egy küldöttet kell kinevezniük a szervezet állandó szegedi irodájába. /Elnöki fórum az eurorégióban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./ A résztvevők - a magyar jogrendhez igazodva - úgy döntöttek, hogy a DKMT Eurorégió Szegedi Titkárságát közhasznú társaságként jegyzik be. Az eurorégiós iroda ily módon hatékonyabban vehet részt magyarországi és európai pályázatokon, anyagi támogatást biztosítva a közös tervek (projektek) számára. A Temes megye által javasolt tervezetek közül a Nagycsanád-Kiszombor határátkelő állandó jellegű megnyitása váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. A találkozón bemutatták az Eurotrio háromnyelvű (magyar, román és szerb) időszakos kiadvány második számát. Meglepő, hogy a népes Temes megyei küldöttségben nem jutott hely a helyi RMDSZ tapasztalt tanácsosainak - Bodó Barnának és Marossy Zoltánnak -, akik a kezdetektől aktív szerepet vállaltak az intézmény létrehozásában és jól ismerik a közös tervezeteket. /Pataki Zoltán: Eurorégiós "csúcstalálkozó" Szegeden. Az RMDSZ tanácsosait "elfelejtették" meghívni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./"
2004. február 13.
Az Arad megye történelmi, társadalmi, gazdasági státusáról írt tervezetben egyetlen szó sem esik a magyarokról. Az RMDSZ kérésére most újraírják a szöveget. A botrányos szöveg – amely a megye történelmi, társadalmi, gazdasági áttekintést nyújtja –, egyszerűen tudomást sem vesz arról, hogy itt magyarok éltek és élnek, sőt “némi közünk” is volt és van a régió fejlődéséhez. A természetesen dák-trák gyökerek kiemelésével indító történelmi visszapillantásnak a középkorról szóló bekezdése szerint: “az aradi társadalom folyamatosan fejlődött, a külföldi behatások, valamint a sváb, bolgár és szerb telepesek pedig hozzájárultak ehhez a fejlődéshez.” A nacionalista hangvételtől sem mentes szöveg az 1700-as, majd későbbi éveket is elintézi egyetlen mondattal: “A XVIII. századtól Arad a román kultúra egyik tényezője, a nemzeti tudat fejlődésének központja”.  A tervezet szövege szerint az 1848-as forradalomban is kizárólag románok vettek részt ezeken a tájakon, a szöveg “megfeledkezik” a vértanúkról, vagy a világosi fegyverletételről. Viszont szerepel a négy mobiltelefon-szolgáltató, amelyek lefedik a megyét. A szerző(k) a szocializmus éveinek négy sort szenteltek, amely szerint Aradon erőteljesen fejlődött az ipar, új ágazatok jelentek meg, amelyek “értékesítették a megye anyagi és emberi forrásait”. Cziszter Kálmán tanácsos elmondta: amikor elolvasták, mit tartalmaz a történelmi rész, azonnal kérték a szöveg módosítását. Ennek ellenére Caius Parpala elnök nem törölte a napirendről ezt a szöveget, csak az ülésen jelentette be a tervezet megszavazásának elhalasztását. Király András RMDSZ-elnök (“civilben” történelemtanár), kifejtette, hallott a dologról, s ha konkrét felkérést kap, nagyon szívesen megírja a magyarságra vonatkozó bekezdéseket. /Irházi János: Címeres örökség az utódoknak. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 13./
2009. december 7.
Először Jász-Nagykun-Szolnok lépett ki a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégióból, majd következett Békés megye, most pedig Hunyad önkormányzata intett búcsút az 1997-ben nagy tervekkel létrehozott eurorégiónak. A lap munkatársai utánanézett, mi a helyzet az eredeti funkcióját lassan elveszítő DKMT-vel. A magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból állt a DKMT. Hunyad megye és a nyugat-magyarországi Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurorégiós viszonyban. Az 1997. november 21-én létrehozott Duna–Körös–Maros–Tisza regionális együttműködés fő kezdeményezői és éltetői magyar részről Csongrád megye, román részről Temes megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány. A DKMT eurorégió napja alkalmából idén tizenkettedik alkalommal nyílt meg a román–magyar–szerb hármas határ. A Triplex Confinium határkőnél megtartott hagyományos határnyitó ünnepségen évente részt vesz a DKMT eurorégió elnöksége, a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági elöljárók, a három országból érkezett polgárok. A folyamatban levő közös DKMT-projektek közül érdemes kiemelni az ERIC Információs Központot, amely négynyelvű – magyar, szerb, román, angol – folyamatosan frissülő online hírszolgálat. Az www.ericinfo.eu címen elérhető portál friss hírekkel, riportokkal, háttérelemzésekkel segíti a térség lakóinak tájékoztatását A DKMT eurorégió kronológiája: 1992 – együttműködési megállapodás Temes és Csongrád megyék között; 1992 – együttműködési megállapodás Arad és Békés megyék között; 1994 – javaslattervezet egy háromoldalú interregionális együttműködésre Arad, Temes, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyék és a Vajdaság között; 1994–1997– az együttműködés intézményi kereteinek létrehozását célzó folyamatos háromoldalú erőfeszítések történtek; 1997. november 21. – az együttműködés hivatalos alapokmányának aláírása Szegeden; 1997. december – megállapodás a DKMT szakszervezeteinek együttműködéséről; 1997– 1. soros elnök Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke; 1998. február – Kamarai Nyilatkozat a DKMT gazdasági kamaráinak együttműködéséről; 1998. május 30. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a hármashatár-kőnél; 1998. nyara – DKMT Ifjúsági tábor Kishomokon; 1998 – 2. soros elnök Viorel Coifan, a Temes Megyei Tanács elnöke; 1999 – Az EURO-TRIO eurorégiós újság első számának megjelenése; 1999. március – Elnökök Fóruma temesvári ülésének döntése a közös pénzalap és a DKMT irodájának létrehozásáról; 1999 – 3. soros elnök Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. május 27. – a DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, a DKMT irodájának ünnepélyes megnyitása; 2000. – 4. soros elnök Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. – A DKMT Gazdaságfejlesztési koncepciója elkészül; 2000. – Az EuroRégió című magazin első megjelenése PHARE-támogatással; 2000. – A DKMT Stratégiai koncepciójának elkészülte PHARE Credo- támogatással; 2000. október – A Kiszombor–Csanád határátkelőhely megnyitása PHARE-támogatással; 2001 – 5. soros elnök Gyorgye Dukics, a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke; 2002. november 21. – A DKMT ötéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2002 – 6. soros elnök Dan Ioan Tipos, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2002 – Megjelent az Eurorégió számokban című statisztikai kiadvány; 2002 – A DKMT elhatározza, hogy egy közös tulajdonú közhasznú társaságot hoz létre; 2003. május 24. – Megalakult a DKMT Fejlesztési Ügynökség Kht. Átalakul a Regionális Együttműködés, az Elnökök Fórumát felváltja a kibővült közgyűlés, melyhez csatlakoznak a kamarák, a civilszervezetek, az egyetemek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek is, valamint taggá válnak a városok (Békéscsaba, Szabadka, Szeged); 2004. május 22. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2004 – 7. soros elnök Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke; 2004. november – A DKMT eurorégió bemutatkozik Berlinben; 2005 – Első magyar–román közös kormányülés; 2005. május 28. – Dr. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovics Szerbia és Montenegró külügyminiszterének találkozója; A DKMT stratégiai tervének elfogadása; 2005 – 8. soros elnök Bojan Pajtic, Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsának elnöke; 2006 – 9. soros elnök Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2006. április 19. – Második külügyminiszteri találkozó Újvidéken; 2006. május 27. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – Harmadik magyar–román közös kormányülés; 2007. június 1. – Békés megye kilép a DKMT-ből; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – 10. soros elnök Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke; 2007. november 21. – A DKMT tízéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2008 – a 11. soros elnök Bojan Pajtics, Vajdaság Autonóm Tartomány; 2009. május – A DKMT Kht. DKMT Nonprofit Közhasznú kft. -ként működik tovább; 2009. november – Hunyad megye kilép a DKMT-ből. /Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János: Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. Bomlás határok nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./