Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Căbuz Andrea
4 tétel
2010. június 29.
VIII. Csűrszínházi Napok
Felavatták a Csűrgalériát
A kiadós eső ellenére – a Nemzeti Színházban tapasztaltakkal ellentétben – telt házas előadások voltak a VIII. Csűrszínházi Napokon. Az idén nemcsak a színházművészetnek hódolhattak a műkedvelők, hanem képzőművészeti, fotó- és ruhakiállítás is volt, ugyanakkor a Duna Televízió vezetősége közönségtalálkozót tartott.
A nyolcadik Csűrszínházi Napok alkalmából Kerekes Péter Pál, Cseke Péter és Bereczki Ottó-Béla állították ki fényképeiket. Kerekes Péter Pál természetjáróként, szakavatott fotóművészként járta a Nyárád mentét, az itt készített kiállítási anyagának egy részét hozta el. Bereczki Ottó-Béla, a TTM televízióstúdió munkatársa családi kötődése folytán hazajár Mikházára. Nemcsak a Csűrszínházi Napok alatt, hanem más alkalmakkor is lencsevégre kapta a falubelieket. Cseke Péter "szárnybontogató" fotóművész pillanatfelvételeivel jelentkezett először saját tárlaton. Vajda György, a képzőművészeti kiállítások kurátora a megnyitón elmondta, szándékosan hívtak meg gyakorlottabb fotóművészt és kezdőket, hiszen a Csűrszínházi Napok alkalmat kínálnak a tehetségek bemutatására. Találóan egészült ki a fotótárlat Szélyes Andrea bábművész ruhakollekciójával, amely bármely európai szalonban is megállta volna a helyét.
A fotókiállítást követően egy több mint százéves, jó állapotban levő házban, a hajdani kántori lakásban, amelyet Csíki Dénes kanonok, helyi plébános bocsátott a szervezők rendelkezésére, fiatal és elismert képzőművészek minitárlatát rendezték be. Cabuz Andrea és Annamária igen tehetséges marosvásárhelyi alkotók munkái mellett Moldován Mária és György festményeit, plakettjeit és kerámiáját, állították ki, illetve Gyarmathy János képzőművész négy szimbolikus – a színházhoz kötődő – kisplasztikáját állították ki. Hunyadi László szobrászművész közel 40 plakettjéből pedig a Reneszánsz panzióban nyílt kiállítás.
A tárlatmegnyitót követően Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója Pomogáts Béla Erdélyről Trianonban és Gálfalvi Ágnes Marosszéki krónikák című könyvét mutatta be. Ezenkívül a két kiállító Cabuz Andrea és Annamária által illusztrált kiadványokat: Wass Albert: Erdők könyve, Wass Albert: Tavak könyve, Wass Albert: A törpék és az óriás (amely a 2009-es Marosvásárhelyi Könyvvásáron a legszebb gyermekkönyvnek járó díjat kapta), valamint Karácsony Emmy: Gyermekkorom igaz mesei, Gyallay Domokos: Rég volt, igaz volt, Ördöngösfüzesi népmesék, illetve a Háromszéki népmesék című köteteket is az érdeklődők figyelmébe ajánlották – ezeket a képzőművészek dedikálták.
A pénteki nap különlegessége volt a Duna Televízió közönségtalálkozója, amelyen Cselényi László elnök, A. Szabó Magda alelnök, Katona Erika stratégiai igazgató és műsorvezető, valamint Asbóth József műsorvezető megerősítették, hogy a televízió elsősorban a határon túli magyarokat szeretné szolgálni, összekötő kapocs szeretne lenni az anyaország és a világban élő magyarok között
Az estet a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros és Sarkady Imre munkájából készült Kőműves Kelemen balladája zárta. A Maros Művészegyüttes előadásának különös hatása volt a csűrszínházi díszletek között.
Szombaton több iskolabusz is elvitte a gyerekeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Pinokkió című mesemusicaljére, majd sokan maradtak a magyarországi Forrás színház Lúdas Matyi c. előadására. Sajnos, az időjárás műsorváltozást is előidézett. Puskás Győző versműsora az igen jól választott helyszín – a temetőkápolna –helyett a Reneszánsz panzióban volt, és elmaradt a Forrás színház szombat esti Szamártestamentum középkori komédiájának bemutatása is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely János: Caligula helytartója című drámáját – Kincses Elemér rendezésében – kevesebben tekinthették meg, mivel az előadásról a Duna Televízió felvételt készített.
Az est fénypontja a több mint 30 éve pályán levő magyarországi Bojtorján (Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Bordács Attila, Tóth András, Gál István) együttes fellépése volt. A magyarországi country-zenekart a marosvásárhelyi művészeti líceum tehetséges diákjaiból alakult, szintén "szárnybontogató" Exotic Vox együttes előzte meg.
Vasárnap ismét a gyerekeké volt a Csűrszínház. Igazán szívhez szóló szentmisét tartottak a mikházi ferences templomban, ahol a marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt. Délelőtt az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Piroska és a farkasát, majd a Forrás Színház Lúdas Matyiját tekinthették meg kicsik és nagyok egyaránt.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház kezdeményezője, főszervezője elmondta, az esős időjárás ellenére sikeres volt az idei rendezvény. Újdonságként kiemelte a Csűrgaléria felavatását, s azt is, hogy a Bálint Transnak köszönhetően az idén autóbuszjáratot is indítottak Marosvásárhelyről. Jövőre a népművészetnek adnak teret, így ígéret van arra, hogy Válaszútról egy kalotaszegi szobát rendeznek be a kántori lakásban, lesz kirakóvásár és kézművesműhely, s remélik, hogy élőben, alkotás közben a helyszínen bemutathatják a Nyárád menti és környéki alkotó népművészeket. A Csűrszínházban pedig a néptánc és a népdal lesz a főszereplő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 18.
Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 22.
Véget ért az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábor
Művésztelep és kiállítás
Ez esztendő július hónapjának első felében ismét megszervezték az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábort. A 2010 szeptemberében elhunyt marosvásárhelyi képzőművész, egykori táborvezető nevét 2011 óta viseli az eseménysorozat, amelyet idén a 23. alkalommal sikerült megrendezni. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) által szervezett művésztelepet Csizmadia Imola, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusza vezeti, a tábor keretében a részt vevő diákok minden évben Szovátán töltenek egy hetet: a fürdővárosban igazán kellemes és inspiráló körülmények között volt és van lehetőségük alkotni.
A művésztelep idei támogatói a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) voltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pedig minden évben partnerséget vállal a szervezésben.
A tábor idejére biztosították a diákok számára a napi háromszori étkezést, a szállást, vásznat, állványt a munkához. A diákok különböző városokból érkeztek: Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről.
A képzőművészeti líceumokból érkezők X. és XI. osztályosok voltak, és különböző szakokon tanulnak: textilművészet, grafika, festészet, építészet. A tábor programját illetően pedig voltak előadások, műhelylátogatások és szabadidős tevékenységek egyaránt.
A táborba minden évben meghívott előadók is érkeznek. Az idei meghívott Veress Elza-Emőke tudományos kutató és Căbuz Andrea festőművész volt. Veress Elza-Emőke tudományos kutató A reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatása címmel tartott workshopot, amelynek során azt a kérdéskört vizsgálta a tábor résztvevőivel, hogy a mai reklám lehet-e több alkalmazott művészetnél, számontartható-e úgy, mint a művészet alkalmazása. Ennek érdekében számos, a reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatását igazoló példa elemzésére került sor, ahol nemcsak a képzőművészeti alkotások reklámokba való beemelése bírt fontossággal, hanem azon reklámok is, amelyeket művészeti alkotásként tarthatunk számon. Căbuz Andrea, festőművész, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a saját munkásságát és festészeti technikáját ismertette a diákokkal.
A tábor része a műteremlátogatás is, ez évben Kuti Dénes és Kuti Botond szovátai képzőművészek műtermeit látogatták meg. A diákok betekintést nyerhettek a két, igencsak termékeny és színvonalas festőművész munkásságába. Mindkét művész megosztotta szakmai tapasztalait, munkáikat és műtermeiket is megcsodálhatták, továbbá hasznos technikai tudással látták el a diákokat. A táborban minden évben barátságok is szövődnek, a különböző városból érkező diákoknak lehetőségük adódik, hogy betekintést nyerjenek a velük egykorúak munkásságába, ezáltal pedig egymástól is tanulhatnak.
A táborozóknak egy hét alatt minimum egy munkát kellett elkészíteni, az általuk választott és kedvelt technikával. Ennek eredményeképpen festészeti, grafikai, akvarell és vegyes technikájú alkotások születtek. A Szovátán készült munkákból az idén is megrendezték a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában az immár hagyományos kiállítást, amely nyitva áll az érdeklődők előtt szeptember hónap elejéig.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 30.
Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)