Lakodalmi szokások Uzonban
Lakodalom, sokadalom, nincs olyankor beteg asszony – tartja a régi rigmus. Az emberi élet sorsfordulókra tagolódik: a születés, keresztelés, lakodalom és halál, illetve temetés mindig is kiemelt fontossággal bírt. Az uzoni lakodalmi szokások, hagyományok általában megfelelnek a mostani alsó-háromszéki falvak hasonló szokásainak, legfeljebb néhány elemükben térnek el, de lényegükben azonosak.
Kutatásaim során idős néniktől azt a felvilágosítást kaptam, hogy régen a vendégséget (lakodalmat) farsang idején tartották, éspedig keddi napon. A fiatalok régen a fonóban, a bálokban, a vásárokon ismerkedtek, de sok esetben az öregasszonyok boronálták össze a párokat. A régi időkben még divat volt, azaz hagyomány az udvarlás, vagyis a vizitába járás. Vizitába menni, vagyis a leányt a lakásán felkeresni katonaviselt, komoly udvarlónak leányos napok (kedd, csütörtök és vasárnap) estéjén illett. Ezeken az estéken a leánynak nem volt szabad otthonról elmennie. A legény a leányos háznál egy órát tartózkodott, utána illett hazamenni... Ünnepek szombatján illetlenség volt vizitába menni. Ez a szokás is a II. világháború után szűnt meg, főleg a kollektivizálás, az új rendszer forgatott ki sarkaiból mindent. Ma általában iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken alakulnak ki a párkapcsolatok, az udvarlás a réginél bizalmasabb és kevésbé szertartásos. Ha egy leány és egy legény között szorosabbra fűződtek a szerelmi kapcsolatok, sor kerülhetett a házasságkötésre. Régen a leányok 18–20 évesen, a legények 24–25 évesen léptek házasságra. Századunk első két évtizedében a lakodalmakat farsangkor tartották. Mondták is a vénleányokra a rigmust: „Húshagyó, húshagyó, engemet itt hagyó!” Újabban a lakodalmak megtartásának nincs meghatározott ideje, de inkább nyáron, szép időben próbálják megszervezni a fiatalok, hogy a felvonuló násznép a templomba tartó díszes menetet élvezhesse. Hosszú éveken, évszázadokon át a lakodalmat a házasulandók új otthonában vagy valamelyik szülő (leginkább a vőlegény) házánál tartották. A 60-as évektől már vendéglőben szervezik meg a mulatságot, mert sokkal praktikusabb, de ezzel a váltással az összetartozás, együtt dolgozás, közösségi munka megszűnt... Leánykérőbe a legény általában az apjával vagy a keresztapjával, nagybátyjával ment egy lányos napon (vizitanapon). Visszautasításra nem került sor, mert a legény szándékát a leány már idejében tudatta szüleivel. A jegyváltás a leányos háznál történt, ezt kisebb mulatság, eszem-iszom követte. Ekkor megegyeztek a hozományban, valamint az esküvő (vendégség) megszervezésében. A leánynak régen a szülők kiállították a perefernumlevelet, amely az utolsó fakanálig mindent tartalmazott, amivel férjhez ment. A leánynak adtak bútort, szőttest, ládát, széklábat, tekenőt, a gazdagabbaknak földet, tehenet, lovat, disznót, ki mit tudott. A jegyesség fél évet, egy évet tartott, azután jött a lakodalom. Először a polgári, majd az egyházi esküvőt tartották meg, a vendégsereg régebb edényt, diótörőt, mákőrlőt, fazekakat, lábosokat, vájlingot, húsőrlőt (ez nagy érték volt) és pénzt adott. Az asztalokon pálinka és kürtőskalács volt, majd leves (laskaleves), másodiknak sült körítéssel, később töltött káposzta vagy vadas bélszín, tészták, és persze bor meg borvíz. Régen a kávé és a torta nem volt divatban, ma el sem lehet képzelni enélkül egy esküvőt. Az uzoni lakodalmakon főzött Lisznyóból Rétyi Rózsika néni, Uzonból Pataki Andrásné Anika néni, Lepedus Piroska néni, Kóréh Károlyné, Szász Mihályné, Buzsi Ferencné Nagy Borbála és sokan mások. Az asszonyok körében a rokonok segítettek. A koszorúslányok két csoportba voltak osztva: a fiú részéről valók halványkék, a lány részéről pedig púderrózsaszín, földig érő selyemruhában vonultak fel, természetesen csokorral és csipkekesztyűvel (lásd a mellékelt fényképet). Az esküvői menetet a vőfély vezette, az egész ceremóniát ő irányította az első perctől az utolsóig. Uzonban Buzsi Sándor bácsi volt a vőfély sok-sok éven át. A házasulandók előtt régen az utat elkötötték szénalekötő kenderkötéllel, s a leányt addig nem engedték férjhez menni, amíg nem fizettek. Uzonban régen egy Rigó nevű cigány (Kosztándi András bá) kötötte el az utat, mellette álltak a gyermekek a vederrel, amibe illett aprópénzt dobni az esküvői menet tagjainak. A menyasszonyt úgy engedték el, hogy fizettek érte egy liter pálinkát és 25 lejt, de előbb még a feltett kérdésekre is válaszolnia kellett. Például arra, hogy száz bolhának hány lába van, vagy hogy mi van az uzoni rét közepén... A mai esküvőkön nem kötik el az utat, de a cigánynék most is ott állnak a vederrel. Most a pergőszekeres fuvarozást szebbnél szebb gépkocsik váltották fel, de már olyan esküvő is volt, amelyre motorkerékpárral jöttek a menyasszony után, sőt, nemrég egy tehergépkocsis esküvői menet vonult végig az uzoni utcákon, a falu nagy csodálatától övezve. O tempora, o mores!
Bizony a változó világ új divatokat hoz, amelyeket elfogadunk, de a régit mégsem tudjuk elfelejteni.
Ambrusné Imreh Anna ny. tanárnő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)