"Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel készített interjút Buza Péter. A kommunista rendszerben az állam nem ismerte el a római katolikus egyházat, ha működését meg is tűrte. A működésnek nem voltak jogi keretei, nem született statútum erről az állammal. Mindössze egy teológiai intézetet működtethettek, nem volt katolikus sajtó. Helyzetük így sem volt a legrosszabb, mert a kurzus egyes felekezeteket üldözött, így a hivatalosan megszüntetett görög katolikus egyházat. - A legfontosabb az volna, hogy megszülessen a kultusztörvény. Az elmúlt hét esztendőben számos egyeztetés történt, de a megegyezéses szöveg még mindig nincs meg. - 1990-ben - Tőkés László javaslatára - a magyar katolikus egyházmegye csatlakozott az erdélyi magyar történelmi egyházak konferenciájához. Azóta évente többször találkoznak, a központi kérdés mindig két kérdés rendezése. Az egyik a felekezeti iskolák visszakövetelése, a másik az egyházi vagyon visszaszerzése, mert vagyon nélkül az intézményeket nem tudják működtetni. - Az egyházak az elmúlt években tizenhét közös beadványt fogalmaztak meg, de azoknak nem volt eredményük. Constantinescu elnöknél kérvényezték, hogy fogadja az erdélyi magyar püspököket. Azt a választ kapták, hogy májusban fogadja őket. Amikor megérkeztek, ott találták az ország mind a tizenhat felekezetének képviselőit. Ennek ellenére elmondták az egyházak követeléseit. Emil Constantinescu államelnök azt válaszolta a magyar egyházak vezetőinek: ne reméljék, hogy mindent visszakapnak, mert Erdélynek sajátos a történelmi helyzete. - Nincs olyan fórum, amely igazán nyitottnak mutatkozna a megoldás keresésében. - Jakubinyi érsek elismerte, hogy van véleménykülönbség közte és Tőkés László püspök között. Azonban nem jó, hogy a belső vitákat a sajtó tárgyalja. /Magyar Nemzet, szept. 25./"

Hagyományőrző aratási ünnepség Félegyházán
Hagyományőrző aratási ünnepséget tartottak szombaton délután Biharfélegyházán, melyen az idősebb korosztály képviselői próbálták bemutatni a kaszálás, marokszedés fortélyait, de a fiatalok közül is megfogták néhányan a kasza nyelét. Népi gyerekjátékokkal és kézműveskedéssel lehetett múlatni az időt, meg lehetett kóstolni a kemencés lángost is.
A népi hagyomány szerint június 29-e, Péter és Pál napja az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor. Szent Iván napján történik a kalászszemle. A gazdák szerint a búza ebben az időben kezdi “hányni a kalászát”, a töve megszakad, megáll a növekedésben: megérik a vágásra. A munka végeztével következett az aratóünnep, amely a középkorban is szokás volt. Érdekesség, hogy 1901-ben agrárminiszteri rendelet is előírta az aratási mulatságok megrendezését. Idővel felcserélődött a betakarítás és az ünneplés sorrendje: az aratóünnepet nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál nap közelében rendezik. Ehhez igazodtak Biharfélegyházán is, ahol az elmúlt szombaton délután első ízben szervezték meg a hagyományőrző aratási ünnepséget.
Gyakorlati bemutató
Ehhez minden adva volt, például az árnyékban is 35 Celsius fok körüli hőség, amit a meteorológusi cirkalmakat mellőzve egy helybéli tömören így fogalmazott meg: borzasztó meleg van. Szorgalmasan repkedtek a fecskék is, melyek a Polgármesteri Hivatal eresze alatt raktak fészket. Az elöljáróság árnyékában gyülekeztek az ünnepségre a kíváncsiak is, hiszen az épület mögött van az a mintegy 30 árnyi búzatábla, a község központjában, melyet haszontalan területből változtattak termővé. Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte mindazokat, akik kimerészkedtek a napra, megköszönve a helyi református nőszervezetnek, hogy nem csak ötletgazdája, de kivitelezője is a rendezvénynek (és ehhez a már említett agrárminiszteri rendelet sem kellett). A szervezet nevében annak elnöke, Győrki Adina tanárnő vezette a további történéseket, melyek során előbb a népviseletbe öltözött fiatalok beszéltek röviden az aratási hagyományokról, majd következett a gyakorlati bemutató: Győrki Imre, Úri Gábor, Deák Zoltán, majd id.Kerecsenyi Imre ragadott kaszát, megmutatni, hogyan kell a rendet vágni, Dóczi Julianna pedig a marokszedést demonstrálta.
Megragadták a kaszanyelet
Az az igazság, hogy megoszlottak a vélemények például arról, hogy merre is kell dőljön a levágott búza (a még álló sorra, vagy ellenkezőleg), hogyan is kell megkötni a kévét és a munkamenetet látva nagy bajban lettünk volna, ha a program csak akkor folytatódhatott volna, ha az egész parcella levágása befejeződik. De természetesen nem ez volt a cél, sőt, inkább az, hogy a fiatalok (is) ízelítőt kapjanak az egykori nehéz munkából, amikor még nem légkondicionált kabinból gombnyomással irányított gép végezte a betakarítást. A legények közül néhányan meg is ragadták a kasza nyelét és a leányok közül is hajlongtak páran a levágott búza felett. A hőségben jól fogott a hűtött ivóvíz, amit a szervezők kínáltak, majd a gyerekek sorba szerveződtek, hogy átvezessék a népet a közeli Teleház udvarára. A menet élén azt a nemzeti színű szalaggal díszített búzakosarat vitték, mely inkább harangra emlékeztetett, s melynek közepén egy “újkenyér” díszelgett.
Aratás rajzokon
Az esemény szervezői nevében Szabó Ella tanítónő pár nappal korábban felhívást tett közzé, miszerint várják a gyerekek aratással kapcsolatos rajzait, hogy azokból kiállítást állítsanak össze az ünnepségre a Teleház udvarán. A kérés válaszra talált, rajzok tucatjait láthattuk kiállítva, melyeken éppen úgy ott volt a kaszáló, mint a kombájnon ülő munkás, a marokszedő asszony, de már a malom, liszteszsák és a kemence is megjelent. Apropó kemence, alig értük a helyszínre, a nőszervezet tagjai máris hozták a hagyományos, úgynevezett kemencés zsíros lángost, ami a legegyszerűbb recept szerint készült (liszt, élesztő, só, víz, miután kisült, lekenik zsírral), s mint a legegyszerűbb dolgok általában, ez is nagyszerűen sikerült. Szusszanásnyi idő után a fiatalok aratást (is) idéző nótákra perdültek táncra, melynek szövege szerint azért tudnának vágni olyan sűrű rendet a réten, hogy kilenc kislány nem szedné fel a héten.
Népi gyerekjátékok
Az udvar hátsó részében népi gyerekjátékokat lehetett kipróbálni, melyek során kiderült egyrészt, hogy eleink milyen találékonyak voltak, amikor még gyerekeik pajkosságát úgy kellett lekössék, hogy nélkülözniük kellett a számítógépes játékokat, másrészt kiderült, hogy nem is olyan könnyű gólyalábon egyensúlyozni, célba dobni, hárman egyszerre lépni, vagy a csőben görgő diót kigurulásakor kalapáccsal elütni. Kézműves foglalkozás során szalmát lehetett fonni, kalászos díszt lehetett készíteni. Aki régebben nem járt a nevezett Teleház udvarán (mint alulírott is), az rácsodálkozhatott arra, hogy a kert végében lévő telekkel “összenyitották” azt, amott pedig úgynevezett leventeház van. Hogy az mi is? Erről egy következő írásunkban szólunk.
Rencz Csaba
erdon.ro