Hadállásainkat meg kell erősítenünk
A reformáció 500. és a magyar református egyház 450. évében jubileumi megemlékezés és ünnepi istentisztelet helyszíne volt július 9-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a magyar-ukrán határ mellett, a Tisza bal partján fekvő Árpád-kori ősi település, Milota.
A helyi református egyházközség és az önkormányzat közös szervezésében megtartott, a helybélieket és környékbelieket megmozdító rendezvényre távolabbról is érkeztek meghívottak, akiket az Amicis Rézfúvós Együttes szakrális jellegű muzsikája fogadott a református gyülekezeti ház udvarán. Ugyanitt köszöntötte Pálinkás Gyula házigazda lelkipásztor a jeles vendégeket, köztük is első renden Tőkés László európai parlamenti képviselőt, továbbá a különböző elöljárókat és a híveket.
Tilki Attila, a körzet országgyűlési képviselője református és ugyanakkor kuruc fellegvárként mutatta be és méltatta a tiszaháti Milotát és lakóit, a kitartó hűség és a józan paraszti ész kettősségében megmaradt közösséget. „Az egykori reformáció intelmei ma is aktuálisak, különösen Európa nagy közösségének színterén, ahol számunkra érthetetlen okokból lopakodó jogalkotással kockáztatják az évezredes kultúrát, értékrendet” – vélte a fideszes politikus.
A vendégek üdvözlése után tárlatnyitó következett. A Fülöp Sándor festőművész, tanár gazdag munkásságának töredékét bemutató kiállítás létrejöttéről az alkotó fia, Fülöp István volt országgyűlési képviselő, a Mátészalkai Járási Hivatal jelenlegi vezetője, egyben pedig a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke beszélt röviden, felidézve édesapja alakját. Vitéz Ferenc főiskolai docens, debreceni irodalmár bensőséges hangvételű méltatásában Fülöp Sándor (1928–2012) pedagógusi munkásságát is piedesztálra helyezte, nemcsak alkotóművészetének erényeit és eredményeit.
A kiállított művek megtekintése után az egybegyűltek átvonultak a templomba az ünnepi istentiszteletre, amely zene- és énekszóval, köszöntésekkel vette kezdetét. Paládi László gondnok és Bunna Istvánné polgármester üdvözölték a megjelenteket, kzötük több megyei és helyi elöljárót, majd a lelkipásztor és neje által betanított hittanos gyermekek verses-dalos szolgálata következett. Nem maradt el az egyházközség női karának bizonyságtétele sem.
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője az úrasztalánál elmondott apostoli köszöntésében a félezer éves reformáció történelmi jelentősége mellett annak korszerűségét is vázolta. A folyamatos önvizsgálat és megújulás melletti elkötelezettség korunkban is elvárás egyház, közösség és egyén iránt egyaránt. Nagy elődeink, a magyar reformátorok és egyházalapítók – köztük a kálvini reformáció egyik megszilárdítója, kiváló egyházi író és pedagógus, a Milotán született Nyilas István püspök – nyomdokában haladva kell őrt és helyt állnunk helyeinken – biztatott a püspökhelyettes. Ecclesia semper reformari debet! Azaz az egyház reformációját mindig tovább kell vinni. De az „új reformáció” már nem csupán az egyházra terjesztendő ki, hanem társadalmunk minden szegmensére – szögezte le végül.
Szószéki igehirdetésében Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke a 20. zsoltárt idézve, a gyülekezettel együtt fohászkodva („Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején”) összegezte a keresztény Európára, a Magyarországra és az egész magyarságra leselkedő veszélyeket, amelyeket egyedül állhatatos istenhitünkkel és bizodalmunkkal háríthatunk el. A közös hit és a református egység jegyében, a mesterségesen meghúzott határok fölötti nemzetegyesítés mai feladatai közepette mutatott rá arra a megszentelt örökségre, aminek ápolására és továbbvitelére a kétezer év kötelez, illetve az ötszáz és a négyszázötven éves évfordulók emlékeztetnek, figyelmeztetnek.
Az igehirdető beszélt a 16-17. századi nemzetmentő harcokról és azok egyházi vonatkozásairól is, az előtte szólóhoz hasonlóan méltatva a reformáció korszakalkotó jelentőségét. Napjaink harc nélküli háborúit összegezve a lelki, hitbéli, szellemi hadállásaink megerősítését szorgalmazta prédikációjában a püspök. „A hitnek nemes harcát kell megvívnunk mindig és mindenütt – hitünk erejével felfegyverkezve készüljünk a jövőre!” – mondotta Tőkés László, aki az alapigére visszautalva jó, nemes és rátermett vezetőkért is könyörgött a gyülekezettel egyetemben, hiszen „az Úr megsegíti felkentjét; meghallgatja őt szent egeiből jobbjának segítő erejével”.
Az istentisztelet után került sor a Milotai Nyilas István (1571–1624) előtti tisztelgésre, megkoszorúzva a templom előtt 1911 óta álló emlékművét. Az előbb nagykállói, majd szatmári lelkész, esperes 1614-ben annak a Tiszántúli Református Egyházkerületnek lett a püspöke, amely 1557-ben jött létre a Debrecen-nagyváradvidéki és Szatmárvidéki Szuperintendentiák egyesülésével. (Tíz évvel ezután a reformáció magyarországi, kálvini ága két hitvallást fogadott el Debrecenben, a Heidelbergi kátét és a II. helvét hitvallást. Innen, az 1567-es Debreceni Zsinattól számoljuk a magyar református egyház létét.) 1618-ban Milotai Nyilas István lemondott a szuperintendensi tisztségről, hogy Bethlen Gábor fejedelem főprédikátorként Gyulafehérvárott szolgálhasson, haláláig.
Ezen az emlékezetes vasárnapon a milotaiak első alkalommal találkozhattak és beszélgethettek el az 1989-es temesvári népfölkelés emblematikus alakjával. Tőkés László otthonában kereste fel tisztelete jeléül a 85 esztendős Szabó Jánosnét, mindenki Tanár Nénijét, generációk oktatóját-nevelőjét. http://tokeslaszlo.eu/cikk