A múlt szörnyűségei bármikor megismétlődhetnek (Lucian Dan Teodorovici Sepsiszentgyörgyön)
Ijesztő az a magabiztosság, az a közönyből származó biztonságérzet, amellyel viszonyulunk a nem is oly távoli múlt történéseihez. Ha nem ismerjük a múltat, nem törekszünk ANNAK megértésére, miként aggódhatnánk a jelenért, a jövőért? – vetette fel a napjainkban különösen időszerű kérdést Lucian Dan Teodorovici, a kortárs román prózairodalom egyik legismertebb képviselője a Matei Brunul című regénye kapcsán folytatott beszélgetés során.
A radóci születésű, jelenleg Jászvásáron élő írót Dan Ţăranu irodalomkritikus faggatta legismertebb művéről, a magyarul A bábmester börtönévei címen megjelent regényéről szerda este a Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár által szervezett találkozón. A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntése után bevezető gyanánt Kovács Emese, a Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma tagozatos diákja a regény magyar nyelvű fordításából olvasott fel részletet – az esemény záró mozzanataként a szerző az eredeti, román nyelvű műből idézett. Lucian Dan Teodorovici vallott a számos nyelvre lefordított regénye születésének körülményeiről, a témaválasztás okairól: mindig nagyon tisztelte a kommunista rendszer áldozatait, ugyanakkor az a kérdés is foglalkoztatta, miként lesz valakiből hóhér, miként befolyásolja a nagy történelem a kisemberek sorsát. Matei Bruno – majd Brunul –, az olasz édesanyától származó, jómódú családja által ügyvédi pályára szánt, de inkább a bábmesterséget választó fiatalember sorsát többszörösen alakítja a történelem. Mussolini hatalomra kerülése után Olaszországból Romániába tér vissza, bábjátékosként viszont a román hatalom áldozata lesz: összeesküvés vádjával letartóztatják, koncepciós per nyomán elítélik, megtapasztalja a kommunista munkatáborok, börtönök embertelen világát, majd amnéziát szenved – az „új ember”, a „burzsoá” élet által nem fertőzött személy át- vagy kinevelését célzó rendszer ideális tárgyává válik. Mindvégig áldozat, de a sorsát alakító, komplexebb szereplők révén is a regény állandóan kérdéseket vet fel – a szerző szerint, ha az alkotó kérdéseket nem ad az olvasónak, akkor valójában semmit sem nyújtott: lehetnek-e a hóhérok is érző, családszerető emberek, miként hasonulnak meg a rendszer célkitűzéseit őszintén támogatók stb. Lucian Dan Teodorovici szerint ugyanis nem az a legijesztőbb, hogy nem is olyan régen, az 50-es években éltek olyan kínzók, hóhérok, akik a börtönökben, munkatáborokban legkülönfélébb embertelenségeket követték el, hanem hogy normális emberek vetemedtek ilyen gazemberségekre. Ezért is oly félelmetes az a közöny, amellyel hajlamosak vagyunk viszonyulni a közelmúlt történései iránt, mintha valami nagyon távoli dologról volna szó – miközben mindez a szörnyűség voltaképpen bármikor, bárhol megismétlődhet, elég csak körülnézni a világban.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)