Koporsó nem, legfennebb egy láda
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)