Az SZDSZ küldöttsége /Eörsi Mátyás, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az SZDSZ külügyi szóvivője, Bretter Zoltán képviselő és Mátrai Julianna, a párt külügyi tanácsának titkára/ romániai látogatáson volt. Eörsi Mátyás Bukarestben találkozott Melescanu külügyminiszterrel, valamint a szenátus külügyi bizottságának elnökével, Sergiu Nicolaescu filmrendezővel. Az SZDSZ küldöttsége találkozott testvérpártjaival és az ellenzéki pártokkal. A Liberális Párt`93 elítélte a kormányt és elfogadta az ET 1201-es ajánlást. /Magyar Nemzet, ápr. 20./ Az SZDSZ küldöttsége Bukarestben leszögezte: nem támogatja az etnikai alapú területi autonómiát, amely a szeparatizmus gyanúját kelti. /Magyar Hírlap, ápr. 20./

"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke febr. 18-án az RMDSZ bukaresti székházában fogadta az SZDSZ Pető Iván pártelnök, országgyűlési képviselő vezette küldöttségét, amely többnapos látogatást tesz Romániában. A magyar kormánykoalíciós párt küldöttségében részt vesznek: dr. Eörsi Mátyás, az SZDSZ külügyi szóvivője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bretter Zoltán országgyűlési képviselő és Mátrai Julianna, a párt külügyi titkára."

Okt. 12-én Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök Kolozsváron megbeszélést folytatott Magyar Bálint magyar művelődés- és közoktatásügyi miniszterrel és Bretter Zoltán országgyűlési képviselővel. A találkozón a romániai magyar oktatás helyzetéről folyt eszmecsere, de ugyanakkor áttekintették az RMDSZ és az SZDSZ kapcsolatait is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 13., 1031. sz./

Vasárnap, okt. 12-én Magyar Bálint magyar művelődési és közoktatásügyi miniszter Kolozsvárra utazott, hogy megnyissa a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Max Weber Szociológiai Szakkollégium és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem közös szabadegyetemét a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az egyhetes szabadegyetem főbb témái: informatika és az új kommunikációs stratégiák szerepe a közép- és kelet-európai demokráciák kiteljesítésében, nacionalizmus, kisebbségek és etnikumok. A megnyitón Ion Catamaru művelődésügyi minisztert Kelemen Hunor államtitkár képviselte. Bretter Zoltán SZDSZ-képviselő beszélt az évente Pécsett megrendezett szabadegyetemről. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./ Hetedszer rendezik meg ezt az előadássorozatot Nyílt társadalom és barátai címen. A nyílt társadalomban a véleménycsere kötelező, és a másság tiszteletben tartására épül fel. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

Okt. 17-én Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Kötő József oktatási, művelődési és egyházügyi alelnök találkozott Kolozsváron a Szabad Demokrata Szövetség oktatáspolitikusaival, Bretter Zoltán, Halda Aliz és Horn Gábor országgyűlési képviselőkkel. - A találkozón áttekintették a romániai tanügyi reform előmozdítása érdekében azokat az oktatáspolitikai tennivalókat, amelyek a két fél együttműködése nyomán hozzájárulhatnak a román-magyar alapszerződésben foglaltak megvalósításához, a hazai magyar köz- és felsőoktatási hálózat fejlesztéséhez. - Az SZDSZ szakértői támogatást ajánlottak hazai oktatási intézmények internet-vonalának kiépítéséhez. Megállapodás született arról, hogy az RMPSZ-nek, illetve az RMDSZ oktatási főosztályának részvételével közös szakbizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel. - A reform igényelte minőségi javulás kereteinek megteremtéséért a felek megtárgyalták a magyarországi tanártovábbképzés különböző formáiba való csatlakozás lehetőségeit. - Az SZDSZ oktatáspolitikusai tájékoztatást kaptak az RMDSZ koncepciójáról az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat kialakítására vonatkozóan, ugyanakkor a találkozó részvevői megvizsgálták az önálló magyar egyetem infrastruktúrája létrehozásának és működtetésének anyagi támogatási lehetőségeit az államközi együttműködés keretében. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 20., 1136. sz./

"A Népszabadság okt. 1-jei száma szerint közös megegyezéssel okt. 1-jén leköszön az Illyés Közalapítvány (IKA) eddig hivatalban levő kuratóriuma. Körülbelül két hét múlva ülhet legkorábban össze az új kuratórium. Az eddigi kuratórium egyik tekintélyes tagja, Pomogáts Béla lesz az új testület elnöke. Rajta kívül megőrzi mandátumát Laborczi Géza és az író lánya, Illyés Mária. Az új tagok között van Jászkuti László, Szarka László történész, kisebbségkutató. Az MSZP Géczi Józsefet, az MDF Herényi Károlyt, a Fidesz pedig Potápi Árpádot delegálta a testületbe. A korábbi kuratóriummal ellentétben a Külügyminisztérium - ahonnan az IKA felügyelete átkerült a MeH-be - nem delegálhatott képviselőt, helyét a Határon Túli Magyarok Hivatalának küldötte (Bátai Tibor) vette át, megmaradt viszont az oktatási (Bretter Zoltán) és a kulturális tárca (Lakatos Mihály) egy-egy helye. Megszűnik az IKA budapesti irodavezetőjének, Veress Lászlónak a munkaviszonya is. Utóda a Népszabadság értesülése szerint Hadnagy Miklós, az MSZP kisebbségügyi szakértője lesz. Az új kuratórium át akarja világítani az IKA előző négy évét. Szabó Vilmos államtitkár szerint az IKA előző kuratóriumának tevékenysége nem kifogásolható, annál inkább az előző kormány politikailag inkorrekt eljárása. (A Népszabadság nyomán) /Leköszön a régi, jön az új Illyés-kuratórium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./ "

"A hetilap átvette a Magyar Nemzet cikkét: a határon túli magyarság minden életbe vágó ügyében példátlan bosszúhadjárat folyik. A fűnyíró végigment a minisztériumokon, az Illyés Közalapítványon, és gyakorlatilag szétverte a Határon Túli Magyarok Hivatalát. Az új kormány már az első napokban lecserélte a HTMH vezetőjét, így Szabó Tibor helyére Bálint-Pataki József került. Bálint-Pataki személye is védhetőnek tűnt: az új elnököt házon belül találták meg, ahol a Romániával foglalkozó főosztály vezetőjeként dolgozott. A hivatalnokot "Markó Béla esernyőhordozójának" nevezték a kollégái. A bonchidai református lelkész fia hamar felvette a kormány diktálta csapásirányt, azt nyilatkozva, hogy az Orbán-kormány évei alatt látványtámogatás volt a határon túliak érdemi segítése helyett. Így nyilván csak látványcélból kezdték újjáépíteni az Orbán-kormány támogatásával a kastélyt a HTMH-elnök szülőfalujában, és Patyomkin-egyetem az Erdélyben elindult Sapientia is. A Medgyessy-kormány stílustalanságára jellemző a régi elnökkel, Szabó Tiborral való bánásmód is: a kirúgásáról papírt nem kapott, egyezség a jövőjéről nem történt, lebeg a légüres térben. A következő lépés az Oktatási Minisztérium határon túli magyarokkal foglalkozó főosztályvezetőjének leváltása volt. Neki kerek perec megmondták: munkájával szemben nincs kifogás, de Markó Béla mást látna szívesen a helyében... Az RMDSZ elnökének - aki a nagyságrendekkel megnőtt támogatás ellenére sem tudta megbocsátani Orbán Viktornak, hogy rajta kívül Tőkés és mások is kapnak a magyar állami támogatásból - a választások után hatalmas mértékben megnőtt a befolyása a magyar kormányban. Markó már az első forduló estéjén elkötelezte magát, amikor (megelőlegezve a szocialista sikert) gratulált Medgyessy Péternek. Azóta a marosvásárhelyi Köcsög utcában székelő Szövetségi Elnöki Hivatal az egyetemes magyar nemzetpolitika fő cenzora: amire rábólintanak a Köcsög utcában, az a budapesti álláspont a határon túli magyarok ügyében. A Köcsög utca szelleme dühöng a magyar-magyar kapcsolatokban. Ez sok mindennek köszönhető, többek között annak, hogy Budapesten olyan kormány került hatalomra, amelyik nem ért a kisebbségbe szorult nemzettársak nyelvén és nem érti problémáikat sem (az MSZP-ben súlytalanná váltak azon kevesek is - például Tabajdi Csaba -, akik korábban foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel). Az MSZP-SZDSZ-nek nem kérdés a határon túli magyarok ügye, inkább púp a háton, ezért aztán a gyeplőt bedobták a lovak közé, hadd menjen a szekér arra, amerre akar. Igaz, a támogatásokat is visszavették: most már a maradék elv határozza meg a nemzetpolitikát, nem a nemzetépítés stratégiája. A hallgatólagos egyezség valahogy úgy szólhat: amit adunk, azt ti osztjátok akinek akarjátok, de cserébe nincs pofázás, kiálltok a budapesti kormány mellett és ellensúlyozzátok az ellenzék nemzetféltő sivalkodásait. A többségében baloldaliakból álló RMDSZ-vezetőség ezt a feladatot örömmel vállalta, annál is inkább, mert így eldönthették, ki maradhat és kinek kell mennie a határon túliak támogatásával foglalkozó magyarországi minisztériumokban és közalapítványoknál. Ez a helyzet rendkívüli módon sértő egy szuverén állam szuverén kormányára nézve (van a világon még olyan hely, ahol a támogatott dönti el a támogatók személyét?), és megalázó a többi régió magyarságára is. Miért ér többet Markó Béla szava vajdasági, felvidéki, kárpátaljai politikustársaiénál? Ríz Ádám helyébe tehát az SZDSZ-es vezetésű oktatási minisztériumba egy "miniszter embere" típusú ifjú titán került. A 25 esztendős utód tavaly diplomázott a jogon, és nincs tapasztalata a határon túli ügyben. Eddig egyetlen helyen dolgozott: a homoszexuálisok jogaiért vívott harcok okán közismert Habeas Corpus Munkacsoportban. A helyzet jól jelzi az SZDSZ mentalitását a kérdésben: nekik a magyar nemzet sorsa a Kárpát-medencében "melegek és más kisebbségek" szintű probléma. A későn kiírt pályázatot az új fiú személyére szabták, de a pontrendszer szerint így is Ríznek kellett volna nyernie tapasztalata, letöltött szolgálati ideje és végzettsége okán. Minő véletlen, nem ő nyert. Bár jó eséllyel megnyerte volna a munkaügyi pert, nem tiltakozott - annyira egyértelműek voltak a viszonyok, hogy nem látta értelmét ujjat húzni a hatalommal. Hogy az SZDSZ sem következetes, mi sem jelzi jobban, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumába - a gyakorlattal ellentétben - nem a kérdéssel foglalkozó főosztályvezetőt delegálta az Oktatási Minisztérium részéről, hanem egy másik "szakértőt", Bretter Zoltánt. A következő felvonás az NKÖM-ben zajlott. Elekes Botond főosztályvezető egészen szeptember közepéig maradhatott állásában, ám észrevehette, hogy baj van: a legutóbbi MÁÉRT-re már leendő utódját, Lakatos Mihályt delegálták helyette. Amikor a cserére rákérdeztek a részvevők, az volt a válasz: ezt kérte Markó Béla... A múlt héten Elekes is megkapta az elbocsátó szép üzenetet, melyben - újra a stílustalanság és mérhetetlen cinizmus - az egykori főosztályvezetőnek referensi állást ajánlottak ugyanott, félpénzért. Csak emlékeztetőül: a Fidesz által lecserélt főosztályvezetők általában osztályvezetői beosztásba kerültek, közel ugyanannyi pénzért. Az Illyés Közalapítvány ellen is a Köcsög utca lihegett bosszút: nem tudták megbocsátani, hogy az elmúlt évben volt egy központi keret, amelyről nem ők döntöttek. Átláthatatlan az IKA rendszere - nyilatkozta többször Markó Béla, ám azt többen vallják Erdélyben, hogy az új erdélyi magyar retorika szerint az átláthatatlan kifejezés "nem én döntök róla, tehát nem tetszik nekem"-nek olvasandó. Az IKA összes döntésének eredménye különben olvasható a www.ika.hu honlapon, tehát csak annak átláthatatlan, aki nem szeret olvasni. A közalapítvány elleni lejáratási kampányban a hazai baloldali sajtó is komoly szerepet vállalt. A Népszabadság például június óta tizenhat alkalommal írt róluk elmarasztaló módon, ám egyszer sem kérdezték meg az irodavezetőt! Miközben Markó négyszer is megfogalmazhatta fenntartásait, az IKA helyreigazítási kérelmét válaszra sem méltatták... A HTMH kiürítése Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető menesztésével kezdődött. A Délvidékkel foglalkozó szakember a legnehezebb időszakban bizonyított, például a szegedi folyamat megszervezésével. Kirúgták Tóth István főosztályvezetőt is, aki Kárpátalját felügyelte - helyébe a szocialista optikával "renitens" KMKSZ-szel közismerten rossz viszonyban levő Németh Jánost nevezték ki. Tegnapelőtt három embernek is távoznia kellett a hivatalból, köztük a gazdasági ügyekért felelős alelnöknek, Misovicz Tibornak is, akinek a nevéhez fűződik - többek közt - az Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kapcsolatos tennivalók sikeres lebonyolítása, vagyis a Sapientia-program. Leváltották Gál Kinga általános elnökhelyettest, aki a kedvezménytörvény kapcsán nemzetközi fórumokon végzett komoly szakmai munkát, és lecserélték Jakab András főtitkárt is, a kedvezménytörvény egyik megalkotóját. Nem túlzás azt mondani, hogy lassan kiürül a HTMH, és megszűnik az érdemi munka - igaz, túl nagy szükség nincsen rájuk, hiszen a magyar-szlovák és magyar-román tárgyalásokon rendszeresen mellőzik a képviselőiket. A határon túli magyarokkal szembeni kormányzati apátiát Szabó Vilmos államtitkár generálja. Az a Szabó Vilmos, aki szerint az Orbán-kabinet "túlszerette" a határon túli magyarokat, és aki időt kért kinevezése után, hogy megismerhesse a problémát, aminek legfőbb felelőse lett. Szabó annak idején a hazánkban tanuló harmadik világbeli és arab diákokért felelt a Nemzetközi Előkészítő Intézet keretében, majd áldásos tevékenysége a Szocialista Internacionáléval való kapcsolattartásban teljesedett ki. Kinevezése óta egyszer sem vállalt nyílt televíziós vitát a régi kormány szakembereivel a határon túli kérdésben. Az elmúlt hónapok kormányzati mérlegéhez tartozik, hogy nem jutott pénz az Erdélyi Magyar Tudományegyetem idénre tervezett új szakjainak beindítására, egy fillért sem költöttek a kedvezménytörvénybe foglaltak megvalósítására (így például elmaradt a szülőföldjükön tanuló egyetemisták ösztöndíjának bevezetése), nem kapta meg a neki járó állami támogatást az IKA. Ugyanakkor akadt két és fél milliárdnyi kölcsön a miniszterelnök nagyváradi haverjának - plázaépítésére... A fűnyíró végigment. Talán csekély vigasz, hogy a rendszer nem tökéletes: ha az áldozat kihasználja a törvények és a nyilvánosság adta lehetőségeket (lásd IKA-ügy), akkor mindjárt homokszem kerül a gépezetbe és hibát hibára halmoznak. Úgy tűnik, a jövőben a következők fogják meghatározni a hivatalos magyar nemzetpolitikát: politikai és pénzügyi értelemben a maradékelv dominál (szakemberek helyett "kell neki egy állás" típusú haverok a döntési pozíciókban; "ennél kevesebbet már nem adhatunk" tétel a költségvetésben), mindezt áthatja a stílustalanság és a cinizmus ("túlszerették őket"), az elosztást pedig rábízzák a Köcsög utcai öncélú, kiscsoportos hatalmi érdekeket szolgáló politikusokra. Az adóforintok és adólejek korlátlan urainak nem ártana felidézni azt a nem is olyan régi pillanatot (Horn-kormány), amikor a fejük fölött megkötött román-magyar alapszerződés megszavazásának napján Kóródi Mária országházi alelnök a terem kiüríttetésével fenyegette meg a karzatra szorult, méltatlankodó határon túli magyar politikusokat. /A rombolás nemzetpolitikája - átvéve Magyar Nemzet, október 3-i számából. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 8./"

"Okt. 7-én, az Illyés Közalapítvány (IKA) régi és új kuratóriumának együttes ülését követően Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kijelentette: reménye szerint a folytonosság érvényesül a közalapítvány munkájában. Céljuk, hogy a közalapítvány munkáját a jövőben elkerüljék a politikai csatározások és függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozhasson a kuratórium. Szabó Vilmos hozzátette: a jövő évi költségvetésben biztosítják az előző évi keretet, valamint minden szükséges támogatást megadnak, amely a kedvezménytörvényből hárul a közalapítványra. A leköszönő kuratórium elnöke Halzl József elmondta: az IKA feladata nemcsak a pénzosztás. - Az elmúlt négy évben megpróbáltunk alkotó módon az alapítványon keresztül befolyással lenni a határon túli magyarság életére, amely a hosszú távú fennmaradásukat célozta meg - fűzte hozzá a leköszönő elnök. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a kuratórium leendő elnöke elmondta: az új kuratórium célja azon kulturális támogatások előnyben részesítése, amelyek nemzetmegtartó erőt jelentenek. Az új elnök elképzelései között szerepel az alkuratóriumok önállóságának megerősítése úgy, hogy a központi kuratórium munkájában is megjelenjenek. Pomogáts Béla bejelentette azt is, az új kuratórium kezdeményezni fogja elődje munkájának átvilágítását. / Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának ülése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./ Az új kuratóriumot Pomogáts Béla vezeti. A HTMH-t Bátai Tibor, az Oktatási Minisztériumot Bretter Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát Lakatos Mihály képviseli. A parlamenti pártok delegáltjai: Géczi József MSZP, Potápi Árpád FIDESZ, Herényi Károly MDF és Laborczi Géza SZDSZ, aki tagja volt a korábbinak is, az újnak titkára lesz. Kuratóriumi tag még Illyés Mária, aki jelképesen a névadót is képviseli, továbbá Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója és Jászkuti László, aki eddig 8 éven át volt kuratóriumi tag. A felügyelő bizottság elnöke Fitz Péter (MSZP) lesz, tagjai pedig Tóth József a Pénzügyminisztériumtól és Petróczi Sándor a Miniszterelnöki Hivataltól. Szabó Vilmos államtitkár a magyar kormány képviseletében biztosította a megalakuló kuratóriumot: függetlenül és mindenfajta politikai befolyás és nyomásgyakorlás nélkül dolgozhatnak. "Minden igyekezetemmel és minden erőmmel azon leszek, mint felügyelő politikai államtitkár, hogy a direkt politikai hatások, a pártpolitikai csatározások kerüljék el az Illyés Közalapítvány munkáját, tevékenységét, hiszen a feladatok nem lesznek kevesebbek és kisebbek az eddigieknél." Pomogáts Béla, az új kuratórium elnöke kijelentette: elszántan törekedni fog arra, hogy a közalapítvány és annak budapesti kuratóriuma ne legyen kitéve semmiféle politikai behatásnak. "Ha közvetlen politikai befolyásolási törekvést tapasztalok, felállok a helyemről és hazamegyek." Az alkuratóriumokban is érvényesíteni kívánja a politikamentességet. "Azt szeretném elérni, hogy olyan megnyugtató megoldások szülessenek, amelyek elhárítják azt a gyanút, hogy az alkuratórium valamilyen meghatározott politikai erő kezében van. Törekedni fogunk arra, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő, mert az Illyés Közalapítvány nem a változó kormányok és a mögöttük álló politikai pártok intézménye, hanem a Magyar Köztársaságé, és ez a magyar nemzet intézménye." Jelezte, hogy mihamarabb szeretne találkozni minden alkuratóriummal. Halzl József elmondta, hogy a leköszönő kuratórium utolsó döntésként okt. 7-én az Erdélyből beérkezett oktatási-nevelési kérésekről határozott, és összesen 61 millió forintot ítéltek meg olyan pályázóknak, akiknek már megvan a magyarigazolványuk. A távozó kuratóriumot ért támadások kapcsán Szabó Vilmos kijelentette, álláspontjuk szerint az elmúlt négy évben a kuratórium lelkiismeretesen látta el a feladatát. Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy szolidáris a most távozó kuratórium minden tagjával, és külön méltatta Halzl József leköszönő elnök és Veress László irodaigazgató munkáját. Halzl József a leköszönő kuratórium nevében értékelte négy éves munkájukat, kiemelve a fontosabb megvalósításokat. /(Guther M. Ilona): Sajtótájékoztató az Illyés Közalapítványnál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./ "

"Márc. 21-én a Határon Túli Magyarok Hivatalában, Budapesten sajtótájékoztatón mutatkozott be az Illyés Alapítvány új kuratóriuma. Tagjai: Illyés Mária, Bátai Tibor (HTMH), Bretter Zoltán (Oktatásügyi Minisztérium), Lakatos Mihály (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma), Géczi József Alajos (MSZP), Herényi Károly (MDF), Laborczi Géza, a kuratórium titkára (SZDSZ), Potápi Árpád (FIDESZ Polgári Párt), Szarka László, Jászkuti László, Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Kuratórium elnöke. A Felügyelő Bizottság tagjai: Fritz Péter, Petróczi Sándor (Miniszterelnöki Hivatal), Tóth József (Pénzügyminisztérium). A sajtótájékoztatót Iván Károly, a HTMH sajtófőnöke nyitotta meg, a házigazda, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára örömmel nyugtázta, hogy az illetékes bíróság jogerős döntése nyomán végre kialakultak a kuratórium felállásának feltételei, annak a lehetősége, hogy az Illyés Alapítvány folytassa munkáját. Káros volt a kényszerszünet, mondotta, hiszen számos, jogos határon túli igény teljesületlen maradt. Közölte, hogy idén az Alapítvány valamivel több mint egymilliárdot kap a költségvetésből. Pomogáts Béla elnök megvallotta, hogy aggodalommal figyelte a kuratórium felállása, törvényességének biztosítása körüli huzavonát. A korábbi kuratórium mandátuma ugyanis szeptemberben járt le - tehát majdnem hat hónap telt el, míg az új kuratórium mintegy jogainak birtokában hozhat végre új döntéseket. A késés igen rosszat tett az ügynek, amelyet az Alapítvány képvisel, szolgálni kíván - a szolidaritás jegyében, amelyet a Magyar Köztársaság érez és vall a szomszéd országokban kisebbségi körülmények között élő magyar közösségek iránt. Reméli, hogy az iroda új vezetője, Hadnagy Miklós és minden alkalmazottja átérzi a szolidaritásból eredő kötelezettségeket. A zavartalanul működő alkuratóriumok - a szlovákiai, a vajdasági, a szlovéniai, s a burgenlandi- tovább működnek augusztus végéig. A romániai, erdélyi alkuratórium felállt az elmúlt napokban. Az RMDSZ szervezetei, vezető testületei az úgynevezett szaktestületek szervezetét is kijelölték. A romániai alkuratórium vezetője továbbra is Markó Béla, az RMDSZ elnöke lesz. A kárpátaljai és horvátországi alkuratóriumok jogkörét azonban az Illyés Alapítvány kuratóriuma egy-két hónapra magához vonja, felépítésüket át kívánja szervezni, közben megkísérel egyezségre jutni az ottani magyar szervezetekkel. Az elmúlt esztendőkben ugyanis ezek esetében eltolódtak az erőviszonyok, némely szervezet túlságos befolyást szerzett, a civil szervezetek jobbára háttérbe szorultak. A valamivel több mint egymilliárdból mintegy 42-44 százalék marad Budapesten és a többit osztják el az alkuratóriumoknak, az ott élő magyarság létszámának megfelelő arányban. Pomogáts Béla búcsút mondott a leköszönt kuratóriumelnök, Halzl József. /Bodor Pál: Pomogáts Béla: Többet tenni - az egész nemzetért. Megtartotta első ülését az Illyés Alapítvány új kuratóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./"

"Az Illyés Közalapítvány értesítette a lap és a kiadó tulajdonosát, a Székelyudvarhelyen bejegyzett Pro Média Alapítványt, hogy az Erdélyi Napló megjelenését nem támogatja. A pályázatot első körben a romániai alkuratórium Sajtó Szaktestülete bírálta el, ennek tagjai: Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője (a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének javaslatára), Baranyai Attila, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke (az Alkuratórium javaslatára), Bartha Csaba, a temesvári rádió magyar adásának főszerkesztője (a MÚRE javaslatára), Csép Sándor, a MÚRE elnöke (a MÚRE javaslatára), Fekete Vince, a Székelyföld és a Helikon szerkesztője (az Alkuratórium javaslatára), Gálfalvi Zsolt, A Hét főszerkesztője (az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének javaslatára), Hecser Zoltán, a Hargita Népe felelős kiadója (a MÚRE javaslatára), Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője (az Alkuratórium javaslatára), Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE ügyvezető elnöke (a MÚRE javaslatára), László Ferenc zeneszakíró (az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa szakbizottságának javaslatára), Makkai János, a Népújság főszerkesztője (az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének javaslatára), Márton Árpád képviselő (az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének javaslatára), Vincze Lóránd, a bukaresti rádió magyar adásának főszerkesztője (a MÚRE javaslatára). A szaktestület után az IKA Romániai Alkuratóriumát járta meg a pályázat, ennek összetétele: Markó Béla (RMDSZ-elnök, alkuratóriumi elnök), Béres András (rektor, volt RMDSZ-államtikár), Frunda György (RMDSZ-szenátor, SZKT-elnök), Kelemen Hunor (RMDSZ-képviselő, SZET-elnök), Kovács Péter (az RMDSZ ügyvezető alelnöke, MIÉRT-elnök), Kötő József (EMKE-főtitkár, volt RMDSZ-államtitkár), Takács Csaba (az RMDSZ ügyvezető elnöke). Utolsó körben a közalapítvány budapesti kuratóriuma döntött a lap támogatásának elutasításáról, a következő összetételben: (elnök), (titkár), Illyés Mária, Bátai Tibor, Bretter Zoltán, Géczi József Alajos, Herényi Károly, Jászkuti László, Lakatos Mihály, Potápi Árpád, Szarka László. Az IKA kuratóriumának elnöke, Pomogáts Béla irodalomtörténész megválasztása és beiktatás előtt, közben és után többször kijelentette: a közalapítványhoz benyújtott pályázatok elbírálásakor minden politikai ingerenciát, ideológiai szempontot, pártos hátsó szándékot kiküszöbölnek, erre az ő személye a garancia... Kíváncsian várják a magyarországi közpénzből támogatásra ítélt romániai magyar sajtóorgánumok listájának közzétételét, egyelőre nagy a titkolózás ezen a téren. /Kik nem szeretnek minket? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 19./"

"Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"

A kolozsvári születésű Bretter E. Zoltán követi Beke Mihály Andrást a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet élén. Az új igazgató elmondta: a román fővároshoz rokoni szálak is fűzik. Bretter szeptemberben kezdi el megbízatását. Bretter E. Zoltán, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő nyerte meg a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Az eredményt július 7-én hirdette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter Budapesten. Bretter E. Zoltán mellett nyolcan pályázták meg a tisztséget, köztük Beke Mihály András, a kulturális intézet eddigi igazgatója is. Bretter E. Zoltán szülővárosában, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, ahol filozófiát és történelmet hallgatott, majd 1982-es áttelepülése után a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) folytatta, filozófia–szociológia szakon. A diploma megszerzése után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem társadalomelméleti (ma politikai tanulmányok) tanszékén helyezkedett el, 2007-től docens. Bretter 1990 és 1998 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt. Korábban a Soros Alapítvány East-West részlegének tagja, majd az Illyés Közalapítvány kurátora, jelenleg az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítvány kuratóriumi elnöke. /Cseke Péter Tamás: Bretter lett Beke utódja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./ Bretter az SZDSZ oktatáspolitikusa volt és júniusig a pécsi SZDSZ elnöke. A minisztérium a balliberális holdudvar emberei bízza az ország külföldi kulturális képviseletét, írta a Magyar Nemzet. /Ambrus Sz. András: SZDSZ-káder kapta Bukarestet. = Magyar Nemzet (Budapest), júl. 8./

Magyarellenes hangulatkeltéssel válaszoltak bukaresti nacionalista körök egy fiatal erdélyi képzőművész kiállítására. A Victor Roncea újságíró vezette csoportosulás Románia és Magyarország viszonyát obszcén módon ábrázoló falfirkát festett Bukarest egyik ismert kiállítótermének falára. A rongálókat sokkolta egy temesvári képzőművész, Benedek Levente szeptember elején megnyílt Euromaniac című kiállítása, amelyben Románia térképét különbözőképpen ábrázolja. A 24 éves művész munkáin Románia többek között női nemi szervként, rendőrként, ikonként, stoppoló papokkal vagy a parlamentet háromcsillagos szállodaként ábrázolva jelenik meg. Erre való válaszként döntött úgy a Victor Roncea újságíró és testvére, George Roncea alapította szervezet, hogy hasonló stílusban reagál Benedek alkotásaira, és kiállításnak helyt adó galériájának kirakatára Románia és Magyarország térképét festették fel obszcén ábrázolásban. Emiatt feljelentést tettek a kiállítóterem rongálás miatt. A Roncea fivérek rendszeresen kirohannak a magyarok és az RMDSZ ellen, legutóbbi akciójukat is hasonló felindulás ihlette, de ebből nem lesz diplomáciai botrány. Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete elmondta, nem értesült a falfirkáról, de művészi megnyilvánulások nem jelentik vizsgálat tárgyát. Bretter E. Zoltán, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója látta az „alkotást”, a kiállított munkákat figyelembe véve érthetőnek tartja a reakciót, mondta Bretter, szerinte szellemesnek is tekinthető a falfirka. /Mihály László: Művészetnek álcázott magyarellenes falfirkák. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./

A bukaresti Művészet Otthona Galériában (Galeria Caminul Artei) nyílt meg november 4-én Hunya Gábor műgyűjtő és Adrian Guta műkritikus párbeszédével a Bukarest-Budapest híd kortárs művészeti kiállítás. Ezzel egyidőben a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet egyik kiállítóterme otthont adott Hunya Gábor gyűjteménye egy részének. A kiállítás létrejöttében közreműködő Magyar Kulturális Intézet vezetője, Bretter E. Zoltán elmondta: „Napjainkban Romániában fontos vita zajlik a kultúrpolitikusok, művészettörténészek között arról, hogy meg lehet-e határozni a nemzeti hagyományt és ha igen, annak mi a tartalma. Nemrégiben néhány román művész kiállítása nyílt meg New Yorkban, illetve Bochumban, s ezek a kiállítások nagy felháborodást váltottak ki, parázs vitákat eredményeztek. Ugyanezek az alkotók ezen a tárlaton is kiállítanak és így a kiállítás igen komoly hozzájárulás ezekhez a vitákhoz. ” /Szávuj Attila Hídépítés Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

Nemsokára kezdődik a bukaresti magyar filmhét, jelezte Demeter András államtitkár, hozzátéve, a minisztérium az idei alkalommal a fesztivál elsőszámú támogatója. Bretter E. Zoltán a bukaresti magyar kulturális intézet igazgatója szerint a november 10-e és 15-e közötti vetítéssorozatnál figyelembe vették: rendezőik első nagyfilmjeit már számos külföldi fesztiválon jutalmazták. /Szávuj Attila: Magyar filmhét Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Bretter Zoltán /sz. Kolozsvár, 1958/ a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója, az SZDSZ országgyűlési képviselője volt 1990-től 1998-ig. 1982-ben elhagyta Kolozsvárt, Magyarországra telepedett. Sokáig úgy érezte, hogy „egy teljesen idegen országba” érkezett. A majdnem negyedszázad, amit azóta Magyarországon eltöltött, „végül is otthonossá tette” ezt a vidéket. Bretter Zoltán a demokratikus ellenzékben találta meg a baráti körét, majd az SZDSZ-hez csatlakozott. Kolozsváron az irodalmi kört jelenleg Bretter-körnek hívják, édesapjáról, Bretter György marxista filozófusról nevezték el A bukaresti Magyar Kulturális Intézet a bukaresti magyar kultúrának is egyfajta közösségi helye. /Ágoston Hugó, Szőcs Levente: Rendszerváltástól kultúráig. Bretter Zoltán szerint a kultúra képviselete nagyobb szabadsággal jár. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

A Zsidó Kulturális Napok zajlanak Bukarestben. A konferencián arról értekeztek, milyen sorsra jutott az észak-erdélyi zsidóság a holokauszt után. Színházi előadás, fotókiállítás és koncertek is voltak, a szervezők a Magyar Kulturális Intézet (MKI) és a Haver Egyesület. Bretter E. Zoltán, az MKI igazgatója szerint fontos, hogy a vita írott változatát majd kétnyelvű kiadvány formájában az érdeklődők kezébe tudják adni. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) országos elnöke, Feldmájer Péter a kettős identitásuktól megfosztott erdélyi zsidók sorsáról értekezett, ami a hallgatóság soraiból kihallatszó mormogás alapján néhány bukaresti zsidó résztvevőt érzékeny ponton érintett. Tibori Szabó Zoltán Kényszerzsidó, képzelt zsidó, nemzsidó vagy nem nemzsidó? címmel értekezett a holokauszt utáni zsidó önazonosságtudatról. /Mihály László: Zsidó nézetütközések. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

„Jó kis diktatúránk volt!” Ez volt a címe a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben a hagyományos bukaresti „intézetek éjszakája” apropóján rendezett hétvégi kiállításnak, amelyet Bretter E. Zoltán igazgató nyitott meg június 26-án este. /S. M. L. : Kultúrdiktatúra Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmjével indult november 9-én Bukarestben a magyar filmhét. A vetítésen az érdeklődők találkozhattak a film színészeivel is, Fátyol Kamillával, Szülek Istvánnal és Gosztonyi Csabával. „Olyan intézménnyé kezdünk válni Bukarestben, amelyre lehet számítani” – magyarázta Bretter E. Zoltán, a filmhetet szervező bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A romániai filmek zöme még nem mer annyira szókimondó lenni, mint a magyarországi alkotások, a mindennapok realitásának durvasága még csak friss nyomokban található meg a romániai alkotásokban. /Fleischer Hilda: Filmsokk Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

Román-magyar kultúrösszefogás
A műemlékvédelem, a kulturális, kortárs irodalmi és műfordítói csereprogramok terén szeretne szorosabb együttműködést Románia és Magyarország kulturális intézményei között Kelemen Hunor.
A kulturális tárcavezető ezekről az elképzeléseiről, jövőbeli terveiről tárgyalt Füzes Oszkárral, a Magyar Köztársaság romániai nagykövetével, Bretter Zoltánnal, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatójával és Dr. Balázs Áron sajtóattaséval, tudtuk meg a minisztérium közleményéből.
A minisztériumban lezajlott látogatáson Kelemen Hunor megköszönte a magyarországi fél eddig nyújtott támogatását, és említést tett arról a nemrégiben megszervezett budapesti látogatásról is, amelynek keretében a magyar kormánytól tájékoztatást kért a kulturális pályázati lehetőségekről, kiírásokról.
„A magyar-román kulturális kormányközi együttműködést az RMDSZ indította el a ’90-es években, azonban ez azóta elhalványult. Újra kell gondolnunk, új alapokra kell helyeznünk és ki kell bővítenünk ezt az együttműködést” – jelentette ki a kulturális miniszter, aki részletesen ismertette elképzeléseit az elmúlt években feledésbe merült egyhetes kulturális csereprogram folytatásáról, amelynek révén Magyarország városaiban a román kultúrával, Romániában pedig a magyar kultúrával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
„Ennek a projektnek mindkét országban kedvező visszhangja volt, ezért érdemes volna felélesztenünk. Ugyanakkor egy új kulturális megállapodást is kellene kötnünk, talán még ebben az évben” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A találkozón Füzes Oszkár nagykövet a magyar kormány hivatalos meghívását erősítette meg a február végén, Magyarországon megszervezendő Duna-csúcsra, amelynek egyik fontos témája a román-magyar kulturális-szellemi együttműködés megerősítése.
Bretter Zoltán, a kulturális központ vezetője, a miniszter kortárs irodalmi művek fordításával kapcsolatos felvetésére elmondta, ezen a téren a magyarországi és romániai műfordítói műhelyek tevékenységének támogatását tekinti célszerűnek, az alkotók támogatása mellett pedig a művek kiadásának finanszírozása is fontos, tette hozzá. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Felavatták a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet új székházát
A „jövő házának” nevezte a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet új székházát Hiller István kulturális és oktatási miniszter, akinek jelenlétében pénteken avatták fel az intézmény új „lakhelyét” a román fővárosban.
Ez most a jövő házának átadása. Nem zárunk le egyetlen szakaszt sem, de nyitunk egy újat” – mondta a miniszter, aki erre a kulturális eseményre érkezett a román fővárosba, útját felhasználva arra is, hogy a két ország kulturális kapcsolatairól tárgyaljon Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterrel, valamint Daniel Petru Funeriu oktatási, kutatási, ifjúsági és sportminiszterrel.
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet elhelyezésére szolgáló korábbi, Batistei utcai ingatlan 2009 márciusáig volt a román Állami Vagyonkezelő gondozásában. Ekkor a román restitúciós rendelkezések alapján jogerős ítélettel az ingatlan korábbi tulajdonosai szerezték meg a tulajdonjogot. Az új helyzetben a román fél nem tudta tovább teljesíteni nemzetközi szerződésben vállalt viszonossági kötelezettségét a két ország kulturális intézeteinek ingatlanjaira vonatkozóan, ezért a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet ingatlanbérlete, így annak működése és jövője teljes mértékben bizonytalanná vált. A román fél 2009 augusztusában egy impozáns villaépületet – egy 1936-ban épült bojárházat – ajánlott fel Bukarestben.
Az új épületben méltatta pénteken a román fél gesztusát Hiller István, köszönetet mondva a román kulturális tárcának, melynek vezetője, Kelemen Hunor maga is jelen volt a házavatón. A miniszter kifejtette: „Biztos vagyok benne, hogy Bukarest központjában remek programokat megvalósítani képes, igazi kulturális találkozóhely lesz ez az épület”. Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrának restaurálását jelentős összeggel támogatja a magyar állam és ezért köszönet jár, hiszen a román és magyar szakemberek fontos, időálló munkálatokat végezhetnek a műalkotáson – mondta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: a kisebbségek műemlékeit jelző többnyelvű feliratok jogi kérdéseire is megoldásokat keresnek a közeljövőben és ebben a nemzeti közösségek kulturális örökségének érvényre juttatása fontos érv lesz. Kelemen Hunor az általa vezetett szaktárca prioritásairól elmondta, a műemlékvédelem terén számít Magyarország támogatására. Ezt az együttműködést a születendő kétoldalú megállapodásba is belefoglalná, ugyanakkor a román-magyar kortárs irodalomfordítás, valamint az egyhetes kulturális csereprogramok hagyományát is újjáélesztené, hiszen ezek fogadtatása kedvező volt Romániában és Magyarországon.
A két tárcavezető a találkozón arról is beszélgetett, milyen anyagi források állnak a kultúra rendelkezésére gazdasági válság idején. „Magyarországon a szerencsejátékok szolgáltatóitól, pontosabban az 5-ös Lottó bevételeiből származó adójárulékok 90 százaléka kerül a kultúra kasszájába. Ez jelentős összeg, évente közel 10 milliárd forint, amelyre válság idején is számíthat a szaktárca” – mondta dr. Hiller István, akit Kelemen Hunor arról tájékoztatott: Romániában is volt hasonló törvény, amelyre a műemlékvédelem, a filmgyártás, illetve a közkönyvtárakat segítő könyvbeszerzési program számíthatott biztos alapként 2009-ig, a következő időszakban pedig azon lesz, hogy, törvénymódosítással, a több millió új lej összegű támogatást visszakapja a hazai kultúra.
A házavatás alkalmából egész rendezvénysorozat várja több napon át az érdeklődőket, ennek több programját is ismertette pénteken a sajtóval Bretter E. Zoltán, az intézet igazgatója. Ennek keretében mutatkozott be a győri MEDIAWAVE fesztivál egy fénykép- és filmszelekcióval. Az ünnepségen részt vett Hartyándi Jenő, a MEDIAWAVE fesztivál igazgatója, Zalka Imre, a régi fotográfiai technikák mestere, Mirela Vlad és Patrick Moraras fényképészek. A házavató ünnepség díszvendége Mircea Dinescu költő, televíziós személyiség volt. A rendezvénysorozat ugyancsak színvonalas pillanata Elek Judit Visszatérés című, magyar-román-svéd koprodukcióban készült filmjének szombat esti bemutatója a bukaresti francia kulturális intézetben. A pénteki házavató fénypontja volt a Budapest-Bukarest Gitárcsúcs dzsesszkoncert, amelyen Tátrai Tibor és Gyárfás István, valamint a bukaresti A.G. Weinberger lépett fel. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Bretter nem kell már…
Visszahívta a magyar kormány Bretter E. Zoltánt, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetőjét, akinek négyéves mandátuma 2012 szeptemberében járt volna le. A kultúrdiplomata január 6-tól átadja a stafétát Fazekas Mártának, aki művészeti titkárként fogja ellátni az intézet vezetői feladatait.
Bár a hivatalos jogi indoklás szerint abban az évben, amikor a kiküldöttnek lejárna a szerződése, bármikor visszahívható, Bretter Zoltán visszahívása a jelek szerint politikai indíttatású.
A magyarságkép exportja
„Mivel a munkámat szakmai kritika nem érte, csak arra tudok gyanakodni, hogy a visszahívásomban voltak politikai megfontolások” – fogalmazott lapunknak a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója. Hozzátette: kétségtelen, hogy az általa képviselt és pályázati programjában meghirdetett kultúrdiplomáciai képviselet „nem feltétlenül illik bele a most megfogalmazódó budapesti kultúrtörekvésekbe”.
Mint mondta, mandátuma kezdetekor azt a célt tűzte ki, hogy Bukarestben létrehozza a román–magyar kulturális dialógus színterét, „ahol közös programokat lehet lebonyolítani, ahol közösen lehet alkotni és egymás kultúrájára reflektálni”. „Programom teljesült, ilyen értelemben nincs bennem rossz érzés. Viszont úgy látom, hogy a mostani, hivatalosan megfogalmazott kultúrdiplomáciának nem feltétlenül ez a törekvése. Úgy látom, hogy a cél főként a – talán kicsit mesterségesen előállított – magyarságkép sima exportja” – fogalmazott lapunknak a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet leköszönő igazgatója. Elmondása szerint ez nyilvánul meg a kulturális intézetek számára kijelölt prioritáslistán is, amelynek első helyén a sport szerepel. „Én máshova helyeztem a hangsúlyokat, ami nem tetszett Budapestnek” – tette hozzá.
„Nem sikerült áttörni”
Kérdésünkre, hogy más országokból is hívtak-e vissza szakdiplomatákat, elmondta: a moszkvai igazgatót már májusban visszahívták, jelentősen lerövidítve a mandátumát. „Kifejezett visszahívásról csak esetében és esetemben van szó, de úgy tudom, hogy a madridi kolléga mandátumát is megrövidítik januárban” – magyarázta Bretter.
Elmondta, egyelőre nem lesz kinevezett igazgatója a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek, addig programok szintjén a művészeti titkár fogja továbbvinni a tevékenységet.
„Az elmúlt három év, négy hónapot óriási nyereségnek tartom, mind szakmailag, mind pedig személyesen” – válaszolta Bretter arra a kérdésünkre, hogy keserű szájízzel fog-e távozni a román fővárosból. Mint mondta, az elmúlt időszakban volt alkalma betekinteni a román társadalom életébe, ami társadalomfilozófusként néhány tanulmány megírására készteti. „Nem tagadhatom viszont azt, hogy okoz némi keserűséget az a tény, hogy az, amit én itt az elmúlt időszakban csináltam, azzal Magyarországon nem sikerült áttörnöm az érdektelenség falát” – fogalmazott.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Összecsap Bretter és Hatos
„Politikainak neveztem visszahívásomat, de nem azért, mert naiv volnék, s azt gondolnám, hogy létezik »független, szakmai« értékelés. Várható volt, nem volt meglepetés és nem is tiltakozom ellene” – írja a Sapere című blogján (http://bretterz. blogspot.com) Bretter Zoltán, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője, akit négyéves mandátuma lejárta előtt hívott vissza a magyar kormány.
A kultúrdiplomata azt követően „tálalt ki”, hogy Hatos Pál a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, nincs szó politikai háttéralkukról, csupán egy kezdeményezőbb, aktívabb igazgatót szeretnének. Bretter az Új Magyar Szónak adott korábbi nyilatkozatában beszélt először arról, hogy politikai megfontolások állnak visszahívása mögött.
Mobil igazgató vezetéken
A visszarendelés okairól Hatos Pál az MTI-nek úgy nyilatkozott: „szeretnénk új kezdetet, egy olyan igazgatót, aki munkaidőben elérhető, és a munkatársai nem azzal védekeznek, hogy nem tudják, hol van, s hogy mikor lesz elérhető. Szeretnénk egy aktívabb igazgatót, aki sokkal kezdeményezőbb módon végzi a feladatát. Egy olyan intézetet, amely Bretter úr állításának megfelelően végre élettel töltődik meg, s nem bezárt kapukon próbálkozik az érdeklődő”. „Mobil igazgatót, mobilon lehet elérni” – replikázott felesége szavaival Bretter, majd hozzátette: „az irodához-kötött munkavégzés helyett – amit a Balassi Intézet szorgalmaz és a folyamat-ellenőrzés eszközének tekint –, a napi 24 órás tevékenységet tekintettem a valódi munkaköri leírásomnak”.
A Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Bretternek mindenre megadatott a lehetőség. „Soha semmiben nem fogtuk vissza, semmilyen politikai jellegű utasítást nem kapott, sem szóban, sem írásban. A kultúrában nincs sem jobb-, sem baloldal, csak a minőség kérdése számít” – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban a személyes blogján Bretter kijelentette: „azt a jópofáskodást, jófiúskodást, hogy a kultúrában nincs jobb- és baloldal, nem áll módomban komolyan venni”. Settenkedő cenzúra Bukarestben
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, a settenkedő cenzúra és a puha ideológiai lökdösés írásos és szóbeli számos példáját tudná fölsorolni, válaszul arra, hogy „sem írásban, sem szóban” nem korlátozták tevékenységét. „Letiltották az ÉS, a Magyar Narancs, a 168 óra, a Világosság előfizetéseket, (Maradt a Heti Válasz, és a Kommentár), előírták, hogy Makovecz Imréről emlékezzünk meg, előírták, hogy a Trianon-nyilatkozatot helyezzük el a Román Nemzeti Könyvtárban, jól látható helyen (apud Kerényi), nem adtak támogatást Bibó-konferenciára, mellyel a megjelenő 1000 oldalas román Bibó-kötetet vezettük volna be a román társadalomtudományos gondolkodásba, eltanácsoltak Tarr Béla filmjeinek a vetítésétől” – írja Bretter.
Hatos ugyanakkor azt is nehezményezi, hogy Bretter nem tartja kulturális módon értelmezhetőnek a sportot, amelyet az olimpia évében tematizálni próbál a Balassi Intézet. A bukaresti kultúdiplomata ezzel kapcsolatban Radnóti Sándornak a Mozgó Világban megjelent interjúját idézi: „És ma már a balliberálisként megcímkézett magas kultúra alternatívájaként nem egy általuk nemzetinek nevezett, általuk kizárólag nemzetiként elfogadott magas kultúrát ajánlanak és támogatnak, hanem a sportot. A versenysportot.” Hozzátette: itt nem is kizárólag a versenysportról, hanem részint egy zagyva sportideológiáról van szó, – a talpig kalocsaiba öltöztetett sportolóktól kezdve a Balassi Intézet új, keresztöltéses logóján keresztül, a talicskázásig ívelő – népi giccsről.
F. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Böjte Csaba iránytűje
Farsangi hangulatban mutatta be tegnap a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet székházában Böjte Csaba ferences szerzetes Iránytű a Végtelenhez című legújabb könyvét, ugyanis a csíkszeredai Role zenekar megzenésített Ady-verseket és vallásos dalokat kínált „zenei aláfestésként”.
Az idei év első kulturális rendezvénye kettős bemutatkozó volt, a Böjte Csabáé mellett a Fazekas Mártáé is, aki az intézet új vezetőjeként lépett a bukaresti magyar közönség elé. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Bretter Zoltánnak, a kulturális intézet igazgatójának politikai indíttatású visszahívása után az új igazgató kinevezéséig Fazekas művészeti titkárként irányítja az intézményt. A nemrégiben Európai Polgár díjjal kitüntetett Böjte Csaba Iránytű a Végtelenhez című könyve egy trilógia (Ablak a Végtelenre, Út a Végtelenbe) harmadik része, amely a tízparancsolatról és annak a mindennapjainkban betöltött szerepéről szól. „Isten azt akarja, hogy az általa teremtett világban mindenki jól érezze magát, amihez utat mutat a Tízparancsolat” – fogalmazott a könyvbemutatón a ferences szerzetes, aki elmondása szerint a létezés örömére próbál rávilágítani könyveiben. „Nemcsak létezni, alkotni is jó. Arra születtünk, hogy szeressük azt, amit csinálunk” – magyarázta Böjte Csaba.
Hozzátette: a mai embernek minél előbb vissza kellene adni az alkotás örömét. A szerzetes könyvében a tőle megszokott módon, úgy közelíti meg az isteni parancsokat, hogy azokkal mindennapi problémákra ad közérthető választ. Olyan aktuális kérdésekre válaszol, mint: időszerűek-e még a mózesi időben kőtáblára vésett intelmek? Mit kezdjen a ma embere a szigorú tiltásokkal? „Egyszerű könyveimet elsősorban felnövekvő szép fiaimnak és a hittel ismerkedő, az igazságra szomjas embereknek írom, és az a célom, hogy a titkokat ők is megértsék, a végtelenhez tartó vándorútjukra könnyedén magukkal is vigyék” – fogalmazza meg ars poeticáját Böjte Csaba.
F.I. maszol.ro
Erdély.ma

Hídépítés Bukarestben
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Politológus vándorgyűlés Kolozsváron
A Magyar Politikatudományi Társaság Közép-Európa: együttműködés és versengés címmel rendezte meg 19. éves konferenciáját, amely először került lebonyolításra Magyarországon kívül.
A múlt hét végén tartott kétnapos előadássorozatra igen nagyszámú, összesen 110 előadó jelentkezett, akik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Óváry-termében, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának termeiben ismertették kutatásaikat. A nyitó előadást Irina Culic és az Ideológia és hagyomány című könyvéért Kolnai-díjjal kitüntetett Mándi Tibor tartotta. Az írás szubjektív válogatás, néhány aktualitásánál/érintettségénél fogva fontosnak tekintett előadás rövid ismertetése. A teljes programleírás itt olvasható: http://mptt.ro/hu/reszletes-program/
Makro régiók
Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem politológusa az EU második makroregionális fejlesztési programjáról, a Duna-stratégiáról (bővebben: http://eu.kormany.hu/duna-regio-strategia) beszélt. A 2011-ben soros magyar EU-elnökség ideje alatt elfogadott stratégia a Balti-tengeri régió mintájára épült, azonban rövid időn belül egyfajta „sleeping beauty” lett. A tizennégy (nemcsak uniós) országot magába foglaló régió és elődje közti különbség ég és föld – állapította meg az előadó. Míg a Balti-tengeri régió gazdaságilag fejlett, intézményrendszerében stabil országokat tömörít, ahol az együttműködésnek évszázados hagyománya van, addig a Duna-régióban inkább a konfliktusnak van hagyománya, a térség GDP-jének 90%-át Németország adja. A múlt hónapban tartott kétéves gyűlésen igencsak elmarasztaló értékelés született, amelyet a professzor leginkább a globális válság és a decentralizáció – főleg magyarországi – megszüntetésének tulajdonított.
Noha a szubnacionális régiókról nemigen esett szó, az előadó emlékeztetett, hogy az EU a „nemzetek Európája” helyett a „régiók Európája” mellett döntött. Bár számos ország a régiósítás útjára lépett, a folyamat a jól ismert olasz- és spanyolországi példák után megtorpant.
A kisebbségi kérdés politikai dimenziói
Érdekes kitekintést jelentett Egeresi Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium történészének a török nemzetpolitika határait feltérképező előadása. A bemutató során olyan, immár megfogyatkozott lélekszámú törökországi kisebbségek is szóba kerültek, mint a cserkeszek, azeriek, lázok, szírek, görögök vagy örmények. A kisebbségeket el nem ismerő, de etnikailag ma is igen heterogén török nemzetállam népességének belső arányszámai becsült értékek, népszámlálásuk a nemzetiségre és anyanyelvre nem kérdez rá.
Az ország birodalmi múltja jelentős határon túli kisebbséget hagyott maga után Balkán- és Közel-Kelet-szerte. Így beszélhetünk ma is 6-700 ezer bulgáriai, több mint 150 ezer moldovai, ugyancsak százezres nagyságrendű iraki és szíriai törökről (a jelenleg dúló háború ez utóbbit megjósolhatatlanná teszi), de több tíz ezren élnek a Balkán számos más országában is. A kapcsolattartás a határon túli kisebbségekkel nincs vagy elenyésző. Az utóbbi évtizedek két új nemzetstratégiai dimenziót hoztak: egyik a volt szovjet tagköztársaságok 100 milliós nagyságrendű türk rokonnépei, másik az immár 3,7 milliós, főleg nyugat-európai török diaszpóra. A rokon népekkel való közösségtudat igen gyenge, a nyitás (pl. a latin ABC és egy közös nyelv bevezetésére tett sikertelen kísérlet) jobbára külpolitikai-gazdasági hegemón szerepet szolgál, a diaszpóra irányába jóval aktívabb, de ennek ugyancsak gazdasági vetületei vannak.
Pach János, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatója a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálta, a 2011-es népszámlálási adatok és a nemzetiségek jogairól szóló, ugyanazon évben elfogadott CLXXIX. törvény (Njtv.) tükrében. Az előadás legfontosabb következtetése, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a nemzetiségek is a közhatalom részeseivé válhatnak. A mandátumszerzésre matematikai esélye lesz a roma, német, román, szlovák és horvát közösségeknek, azonban reális eséllyel az előbbi kettőnél számolhatunk. Ellenben a sikertelenség számlájára írható, hogy továbbra sem sikerült visszaszorítani az etnobiznisz jelenségét. Az 1993-ban létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszer gyakran visszaélésre is lehetőséget adott, hiszen a választás csak akkor tekinthető legitimnek, ha az visszavezethető az egyes önkormányzatok által képviselt kisebbségi közösséghez. Az aktív és passzív választójog regisztrációhoz való kötése azonban nem jelentett akadályt.
A kisebbségi kérdés immár hagyományosan különutas témája, a roma integráció ezennel a vártnál kevesebb előadót vonzott. Lajtai Mátyás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa a roma civil szervezetek magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételéről tartott előadást. Bár a bejegyzett roma civil szervezetek száma kétségkívül jelentős (2010-es adat szerint összesen 333), ezek csupán elméleti maximumok, kérdés, hogy mennyi működik belőlük valójában. A kételyt tovább erősíti, hogy a feltételezett roma szervezeteknek kb. harmada indított legalább egy jelöltet valamelyik önkormányzati választáson. Néhány nagy szervezet „uralja” a kisebbségi önkormányzati választásokat, de többségében nem kapcsolódtak be a saját önkormányzati rendszer kiépítésébe.
Maradva a magyarországi romáknál, Papp Z. Attila oktatásszociológus, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a romák iskolai teljesítményét befolyásoló tényezőkről beszélt. A kissé bizarr, de jelenleg használatos terminológia szerint a 30–50%-ban romákat tömörítő iskolákat gettósodó, az 50% fölötti létszámúakat gettó-iskoláknak nevezik. Az iskolai teljesítményt befolyásoló, komplex okozati tényezők közül a családi háttér magasan a legfontosabbnak bizonyult. A fennálló trendek nem túl biztatóak: az eltérő gyerekvállalási szokások jól ismertek, a nem-romák elvándorlása a gettósodó iskolákban rendszerint megindul, a romák számarányának növekedésével csökken a kompetencia (kivételt a szocializációs környezettel kevéssé korreláló matematika képez). Mind az Integrációs Pedagógiai Program, mind a Cigány Kisebbségi Program hatását mérésekkel ellenőrizték: az oktatáspolitikai kísérlet sikertelen volt, még le is húzták az iskolai eredményeket.
A szekciók egyikében Kántor Zoltán, a kormányzati háttérintézményként működő, nemrégiben létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is előadást tartott. Az intézmény működését taglaló beszéde nem volt épp lélekmelengető, a politika és tudomány hibridintézményeként meghatározott kutatóintézetet (ti. a nemzetpolitikát) a politika aránytalan dominanciája jellemzi. Az intézetigazgató egy olyan tökéletlen politikai mezőről beszélt, amiben hiányos információk mentén, kapkodva születnek a döntések, egészen odáig elmenve, hogy a konszenzusos döntés ideáját az irracionalitás világába űzte. A jól átgondolt szakpolitikáknak csak töredéke valósul meg, hiszen azok a legkevesebb politikai tőkét hozzák, a legkevésbé látványosak. Egy közönség felől érkező hozzászólás a nemzetpolitika legitim és normatív jellegét kritizálta, miszerint az már nem is szakpolitika, hanem egyenesen apolitikus magatartás. Az előadást inkább nyugodt beletörődés, mintsem polemikusság hatotta át.
Salat Levente politológus, a BBTE Politikatudományi Intézetének egyetemi docense egy tipológia felállítására tévén kísérletet, üdítő széles-látókörűséggel vette szemügyre a kisebbségpolitikai eszközök lehetséges eszköztárát. Előadásában azon közkeletű felfogás ellen érvelt, miszerint a jó politikai közösség kulturális, etnikai, nyelvi szempontból homogén. A politikai gondolkodás történetének grafikonos ábrázolásával rámutatott, hogy 1989 után a John Stuart Mill fémjelezte szintre ugrottunk vissza.
Az ENSZ 2001-es adatsora görbe tükröt tart a sokak számára természetesnek tekintett etnikai homogenitásnak. A hivatkozott számadatok szerint a világ 201 számba vett állama közül mindössze 19 tekinthető kulturálisan homogénnek. Az országoknak több mint fele mindössze 50% alatti, vagy 50–74% közötti domináns többséggel bír. A világ nyelvpolitikai térképe ugyancsak rendkívül megosztott, a világ összes államának kb. felében egy a hivatalos nyelv, másik felében annál több (három államban nincs nyelvpolitika). Az előadó olyan elgondolkodtató példákat villantott fel, mint a hindi és angol mellett további 17 hivatalos regionális nyelvvel bíró India, ahol a honos nyelvek száma 405; vagy az angol és afrikaans mellett további 9 bantu nyelvet hivatalossá tevő Dél-afrikai Köztársaság, ahol kb. 30 a honos nyelvek száma.
Várospolitikák – közeledő kulturális projektünk apropóján
Bretter Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának docense igen reflektív és kritikai szellemű előadásában Pécs 2010-es Európa kulturális fővárosa cím elnyerésének politikatörténeti hátterét világította meg. Az előadás alapját a politikacsinálásnak egy komplex koordinátarendszerben való elhelyezése adta, amiben a folyamat olyan szélső értékek között volt elhelyezhető, mint célszerűség vagy tárgyilagosság; és gyakorlatiasság vagy idealizmus. Az előadás gondolatmenete kísértetiesen hasonlított a fentebb érintett problémákhoz, csak itt a „klasszikus politikacsinálás” (classical policy making) nem a leírás, hanem a kritika tárgyaként szerepelt.
Az előadó jól érzékeltette a kulturális projekt polgári, idealisztikus elképzelése, és a politikum utilitarista, nem ritkán elvtelen gyakorlata közti különbséget. A tanácskozás és a végrehajtás politikai hagyományának kiegyensúlyozatlan és ellentmondásos viszonyából kiindulva olyan súlyos kérdések kerültek megfogalmazásra, mint hogy lehetséges-e egyáltalán a többszintű kormányzás? És ha igen, milyen feltételek között? A bizalmatlanság politikai hagyománya pedig hogyan segít majd bármiféle többszintű kormányzást?
Fókuszban az újjobboldal
Végül a Budapesti Corvinus Egyetem fiatal kutatója, Dániel Róna Sőrés Anettel közösen végzett szociológiai tanulmányáról adok rövid összefoglalót, amely az ún. kuruc.info-generációt vizsgálta közelebbről. A 2011–2012-ben lebonyolított, különböző módszerekkel dolgozó szociológiai felmérések szerint a 18–21 év közötti diákok harmada Jobbik-szimpatizáns, az idősebb fiatalok körében veszít népszerűségéből, de a korosztálytól független szimpátiaérték is 18%. Amit érdemes kiemelni, hogy a megkérdezettek körében az apa átlagnál alacsonyabb végzettségű, a diák pedig inkább kelet-magyarországi egyetem kötelékében végzi tanulmányait.
Még ha a Jobbik ismert internetes aktivitása hozzá is járul a párt fiatalok körében szerzett népszerűségéhez, magyarázatként nem állja meg a helyét, hiszen az LMP online tevékenysége ugyancsak aktív. Továbbá az újjobboldal nyilvános fórumai, tömegrendezvényei és nyári táborai sokszor a pártrendezvények egyedüli alternatíváját kínálják a több energiával és szabadidővel rendelkező fiatalok számára.
Győri Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Közeleg a vég a romániai magyarok számára is
Talán nem teljesen tanulság nélkül való, ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, hogyan sikerült Romániának egységes nemzetállammá válnia és mind jobban megközelítenie az idegennélküliség célját. Ezzel párhuzamosan felhívom a figyelmet Lucian Boia legújabb, Hogyan románosították el Romániát? című könyvére.
Boia bulvárgyanús történelmi elbeszélései olykor nekünk tetsző dolgokat mondanak, könyvei meg is jelennek magyar fordításban, a magyar médiumok pedig szokatlan érdeklődést mutatnak gondolatai iránt, s ugyanúgy értelmezik azokat, mint Boia romániai ellenfelei és kritikusai: Boia a magyaroknak játszik.
Előrebocsátom a következtetésemet: a multikulturalizmus diadalmas kisöprése Romániából olyan zsákutca, amelyről Bibó István adott jó jellemzést: a nacionalista hisztéria, amely eluralkodik a nemzeten, a nemzeti alkat (a politikai kultúra) torzulásával jár. Ez Gabriel Liiceanu szavaival: „belemerevedés az elképzeltbe”.
Nemcsak a területek elvesztése taszíthat hisztériába (amiről Bibó ír), hanem területi nyereségek is, ha egyneműsítő önkény forrásaivá válnak. Boia ezt látszik igazolni a románokat (s remélem a magyarokat is) fölöttébb bosszantó esszéivel.
A román történelem a megkésettség története.
A román fejedelemségek nagyon későn, a XIV. században alakulnak ki, utolsóként a számottevő európai hatalmak közül. Ezt az államalakulási folyamatot a végtelen instabilitás jellemzi. Kurta uralkodói szakaszok váltogatják egymást, voltaképpen minden szabályszerűséget – elsősorban a dinasztikust – nélkülözve.
A halmozódó lemaradás(ok) leküzdésére 1859-ben ad először lehetőséget a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldova egyesülése; de még inkább a román királyi dinasztia általános stabilitást nyújtó és eredményes modernizációs szakaszt elindító megteremtése, 1866-ban. E sikerek perdöntő előfeltétele a világtörténelmi konjunktúra, ezért a végső számadásnál a román nemzeti tudatra túlkompenzációs, mítoszképzési kényszer nehezedik.
Románia legnagyobb tehertétele a modernizációs szakasz. Nagy-Románia létrejöttével újabb kényszerpályák keletkeznek. Erdély bekebelezése a regáti román politika célkitűzése volt, de nem feltétlenül vette figyelembe az erdélyi románok aspirációit,
akik csak 1914-től kezdve kezdtek el gondolkodni Erdély elszakításán. Előtte – s ezt hangsúlyozza füleinknek oly kedves módon Boia – az opciók még teljesen nyitottak voltak.
1916-ban a román királyság titkos megállapodást kötött Franciaországgal és Oroszországgal, melyben a háborúba lépésért cserébe ígéretet kapott Erdély annektálására. (Ezzel szemben veszítettek azok, akik a német szövetséget szorgalmazták, és Besszarábia bekebelezését tartották elsődlegesnek.) 1916-ban Woodrow Wilson a háború és a háborúskodás örök lezárásának tervén, az önrendelkezés elvének meghirdetésén dolgozott, miközben a csatatéren eleve megpecsételődött ezen eszmék sorsa.
1918. december 1-jén a románok gyulafehérvári egyesülési gyűlése (békemenete)
a háborús zsákmány birtokbavétele volt a bukott önrendelkezési elv nevében. Sem a demokráciához, sem az etnikai elv érvényesítéséhez nem volt ennek köze,
és a trianoni szerződésen sem múlott már semmi. A modernizációs kihívás elviselhetetlenné vált. Immáron három olyan régiót kellett egy állam területén összehozni, amely még az előző, kisebb és mégiscsak homogénebb állam kulturális, társadalmi, gazdasági különbségeit sem küzdötte le.
A modernizáció mindkét szakasza, az 1867-től 1918-ig tartó első és a két világháború közötti második is tele van ellentmondásokkal, hisz ezek alkotják lényegét. Ezek közül egyet érdemes kiemelnünk Boia alapján: a falu-város megosztottságot, ami aztán számos további, megoldhatatlannak látszó problémát szül, és végső soron a vasgárda, a sajátos román fasizmus hallatlan intellektuális sikeréért is felelős.
A királyi, regáti Románia 1912-ben agrárország: a városiasodás foka 18 százalék. Város és falu között azonban éles etnikai különbségek is megjelennek, éppen a modernizáció folytán, hiszen a „megélhetési bevándorlókra” a kereskedelemnek, a kisipari termelésnek, a szolgáltatásoknak óriási szükségük van, s így a városok nagy számban vonzzák őket. Az 1899-es népszámlálás szerint a román fejedelemség 92,15 százalékban román nemzetiségű, de a városokban a románok aránya csak 68,59 százalék, Moldovában mindössze 54,55 százalék.
Az „idegenek” között Moldovában az állampolgárság nélküli zsidók aránya a városokban majdnem 40 százalék. Nem ritkák azok a városok sem Moldovában, ahol a zsidók abszolút többségben vannak, például a fővárosban, Iasi-ban.
1912-ben Bukarestben a román etnikumúak aránya 70 százalék körül mozog, de bizonyos szakmákban az „idegenek” túlsúlya meghatározó: fogorvosok, szakácsok, kereskedők és szolgálók körében az „osztrák–magyarok”
vannak többségben, és a többi foglalkozási ágban is jelentős a jelenlétük. (Nem teljesen alaptalan tehát az a népi hiedelem – hiszen minden mítosznak van reális alapja –, hogy a századfordulón Bukarest volt, Budapest után, a második legnagyobb „magyar város”. Itt kell felhívnom a figyelmet Hencz Hilda fantasztikus könyvére, a magyar Bukarestről – jó volna magyarul is olvasni.)
1918 Romániát, legnagyobb történelmi szerencséjének pillanatában, „növekedési válságba” sodorja. Ez az a realitás, amivel szembe kellene nézni, viszont ehhez az anyagi, gazdasági, intézményi és főleg a kulturális képességek (különösen Erdély vonatkozásában) hiányoznak. A szerencse, ha váratlanul ér, tönkretesz, mondja Machiavelli. A liberális többséggel megszavazott új alkotmány 1923-ban kimondta, hogy „Románia egységes nemzetállam”, jóllehet ettől még beláthatatlanul messze volt Nagy-Románia multikulturális valósága.
Az óromániai politika azonban – a transzszilván regionalizmust szorgalmazó románokkal is ellentétben – heves központosításba kezd,
és az új intézményeket Óromániából származó káderekkel és kimustrált politikusokkal tölti fel. 1938-ban maguk a románok is tiltakoznak egy memorandumban a románokat is el(ó)románosító, balkanizáló politika ellen. Ám ahogy Ferenc József nem fogadta 1898-ban a román kisebbségi jogokat követelő, az erőszakos magyarosítást felpanaszoló „memorandistákat”, úgy most sem fogadta őket a román király, II. Károly, aki épp a királyi diktatúra bevezetésével foglalatoskodott, ami megalapozza a következő 60 év önkényuralmi hagyományát.
A felemás demokrácia intézményei is, de főleg a saját tulajdonnal rendelkező egyházak, a felekezeti oktatás, a civil szervezetek – egyszóval: autonómiák – és az „idegenek” kezén lévő vállalkozások még sikerrel ellenállnak a regionális különbségeket csak üggyel-bajjal leküzdő románosításnak.
A magyar lélekszám legnagyobb vesztesége a 200 000 megélhetési kivándorló.
A teremtés messianisztikus indulata vezérli és vallásos áhítat lengi be a kulturális egyesítés misszióját, ami a Nagy-Románia létrejötte utáni új nemzedéket hajtja.
Világos volt, hogy valódi politikai aktivitás nélkül a kulturális teremtés megmarad puszta intellektuális játszadozásnak. A politikus és népi próféta Corneliu Zelea Codreanu, a vasgárda és a Szent Mihály Arkangyal Légiósai mozgalom megteremtője elbűvölte a harmincas évek ifjúságát, amely megterhelte őt mindenható hatalommal, hogy a kulturális küldetést politikailag véghezvigye. A légió aszketikus, harcos szerzetesrend volt, közvetlen kapcsolatban a nemzeti megváltással, viszont intellektuálisan jelentős mozgalommá a harmincas évek értelmisége tette.
A fiatal román értelmiség legjobbjai, gyakori párizsi és berlini tartózkodásuk idején, vigyázó szemüket a román parasztra vetették. Olyan kulturális minta kidolgozásán fáradoztak, amely képes meghatározni a mélyrománságot, s ezzel egyesíteni, ami csak formailag volt egyesültnek tekinthető, azaz létrehozni Romániát. Romániának egyik pillanatról a másikra naggyá kellett válnia, regionális hatalommá, miközben évszázadokon keresztül nagyhatalmak kénye-kedvének kitett, periferikus, balkáni országocskák voltak, amelyekből hirtelen Nagy-Románia lett.
A két világháború között létrehozták az ideológiát, a ’48 utáni kommunizmus s kivált a ’65 utáni posztsztálinista Ceausescu-rendszer sikerre vitte az „egységes román nemzetállamot”. Csakis egy önkényuralom volt képes a valamiféle kóros elváltozásnak tekintett multikulturalizmust a gyökereinél kezelni. A két világháború közötti központosítást hatékony államosítás egészítette ki, aminek célja az iparosítás és ezzel együtt a városi lakosság számának felduzzasztása, a földművelő munkássá alakítása.
A hajdani mélyromán paraszt átváltozik folklorisztikus álparaszttá, az életformák meg egységesülnek a kiszolgáltatott, szegény, városi munkás valóságában. Ha nem is lesz mindenki román érzelmű, de mindenki románul él. A multikulturalizmus lebomlását a kivándorlás teszi teljessé. Ceausescu németeket ad el az NSZK-nak (kivándorlási útlevélért cserébe fizet az anyaország). 1992-re már csak közel 9000 zsidó, 120 000 német maradt Romániában, és a magyar lakosság aránya is szinte megfeleződött. Az 1930-as 10 százalékról a 2011-es népszámlálás adatai szerint 6,5 százalékra csökkent.
A fogyatkozás újabb nagy hullámát az 1987–2004 közötti „megélhetési kivándorlók” teszik. Számukat 180 000 főre becsülik.
Ez a Trianont követő kivándorlás nagyságrendje. A románok azonban mindettől nem lettek boldogabbak. A mind kisebb etnikai diverzitás mind nagyobb nacionalizmussal és páratlanul sok népzenei tévécsatornával párosul. Itt visszatérhetünk Lucian Boiához, akiről azt mondtam, hogy mintha Bibóhoz írna történelmi illusztrációt.
A bibói „hisztériát” Boia így írja le: „Nemzedékek sora nevelkedett egy árnyalatok nélküli nacionalizmus szellemében, egy olyan történelem igézetében, melyben a románoknak mindig igazuk volt, tévedni pedig mindig »mások« tévedtek; olyan történelem ez, mely »gyanúsan« egységes és egy olyan eleve a románságnak »elrendelt« térben zajlik, melynek ismertető jegye az egységesség, amit egy olyan nép alakított ki, amelyiknek tagjai a nagy célokban mindig egymással szolidárisak voltak.”
Az a nép pedig, melytől sohasem állt távol „idegen” minták követése (lett légyen szó a zsarnokság keleti, görög, török mintáiról, avagy nyugati, francia, német mintákról), most hajlamos az „idegenre” mint valami gyanúsra tekinteni. És persze azokra a román értelmiségiekre is, akik „idegen” mintákat követve a románok romántalanításának titkos ügynökei – s persze sokak szemében Lucian Boia is közéjük tartozik.
A szomorú következtetés az, hogy itt érnek véget a történelmek. A romániai zsidóké – az egykori zsidó többségű Jászvásár ma már teljes mértékben román –, a németeké – hiába Klaus Iohannis államfő sikere, az egykori német többségű városokból a németek már eltűntek –, de
közeleg a vég a magyarok számára is.
2032-re egymillióra apadhat a számuk, de az egykori erdélyi fővárosban, a magyar többségű Kolozsváron már 20 százalék alatt van az arányuk. Így a multikulturális Romániának is hamarosan végleg befellegzett. S jóllehet ilyen esetekben a kulturális adaptációs kényszer sokat enyhül, de ezzel együtt egy nemzet elveszítheti megújulási, kreatív képességeit is.
Bretter Zoltán
Népszabadság