Nem kell az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztség Marosvásárhelyen
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – nyilatkozta az MTI-nek Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) értékelte pénteken az alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke.
A politikus hozzátette: a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-lel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-lel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. Kelemen Hunor a SZÁT értékelését összefoglalva elmondta, az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni.
Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar-magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

Tizennégyen ballagtak
Kicsengették a BBTE kézdi végzőseit
Tegnap 16 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében tartotta ballagási ünnepségét a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kihelyezett, óvoda és elemi oktatás pedagógia szakja.
A 17. ballagási ünnepségen 14 harmadévest (köztük egyetlen fiút) búcsúztattak, mindannyian nappali tagozaton végeztek. A végzősöket Zoller Katalin igazgató köszöntötte, majd a Petőfi Sándor gyakorlóiskolából Füleki Katalin tanítónő elsős és Vollancs Szidónia másodikos kisdiákjai örvendeztették meg rövid előadással. A végzősök nevében Vancea Izabella Andrea mondott búcsúbeszédet, míg Kozsok Emese Aranyosi Ervin Igazi gazdagság című versét szavalta el.
A másodévesek is műsorral búcsúztatták a ballagókat, Bartók Rebeka, a Nagy Mózes Elméleti Líceum X. osztályos diákja fuvoladarabot adott elő, végül emléklapot és virágokat adtak át. Az évfolyamelsőnek járó díjat Kelemen Henrietta érdemelte ki. A következő tanévre július 18–21. között iratkozhatnak az érdeklődők, a felvételi vizsgát július 22-én 9 órától rendezik.
(daczó)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy tollvonással tönkretenni céget, családot, életeket!
Olvasói levél
Fél éve tapasztaljuk nap mint nap, hogy a titkosszolgálatok tolakodó szeme és füle nem ismer határokat, és úgy gondolják, nincs az a hatalom, ami túl nagy lenne számukra. Persze – gondolják ők – mindezt a mi védelmünkben!
E kemény hónapok alatt minden törvényes lehetőséggel élve támogattam Istit (az államellenes szervezkedéssel vádolt, letartóztatott Beke Istvánt – szerk.), a családot, neveltem gyerekeinket, próbálva kicsit apa helyett apa is lenni, és vezettem cégünket! Azt a céget, amely 1999 óta foglalkozik biztonságtechnikával, melyet nagyon sok munkával építettünk fel, magunk, kollégáink és nem utolsósorban megrendelőink, beszállítóink segítségével. Az eltelt idő alatt soha nem kaptunk semmiféle büntetést biztonságtechnikai szakterületen, folyamatosan képeztük magunkat, embereinket, és mégis célponttá váltunk.
A román titkosszolgálat minden indoklás nélkül visszavonta előzetes beleegyezését működésünket illetően, ami egyenértékű a működési engedélyünk semmisségével biztonságtechnikai szakterületen. Ennyi! Mi ez, ha nem merénylet a család megélhetése ellen? Ez már nem csak Isti ellen van! Kiveszik a gyerekek, a család, az alkalmazottak szájából a kenyeret? Tudatosan tönkreteszik és veszélyeztetik a megélhetésünket? Miért?
Mert amit „csináltam”, „csináltunk”, az jó volt, netán túlontúl jó? Biztonságos alapokon tettük a dolgunkat, klienseinkben mérve, soha nem dolgoztunk nemzetiségi vagy politikai alapon. A céget nem négy évre tettük fel! 18 éve piacon vagyunk – ezt kell egy tollvonással tönkretenni? Megtehetik, mert nincs, aki ezt számon kérje!
Nemet mondtam a cég eladására vonatkozó ajánlatra, amivel az eltelt hónapokban „bombáztak”, nemet mondok ma is, és holnap is azt fogok! Feladni nem fogom, nem fogjuk! Küzdeni fogunk a végsőkig, és azután is! Nagyon szeretném, ha minél többen tudnának ez újabb ocsmányságról!
Beke Csilla, Kézdivásárhely (Facebook)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

II. Felsőháromszéki cserkésznap
Kézdivásárhelyen 225 cserkész találkozott
Június 4-én a kézdivásárhelyi 34. sz. Gábor Áron cserkészcsapat cserkésznapot szervezett a Molnár Józsiás parkban a felsőháromszéki csapatok számára, akik közül részt vettek szép számban a torjai, ozsdolai, kézdiszentléleki és almási meghívottak is.
A cserkésznap mottója „A cserkészet: közösség és életforma” volt, ami jellemezte az egész rendezvényt. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek képességeinek fejlesztésére, mint például: kreativitás, csapatszellem, kézügyesség, gyors és logikus gondolkodás, talpraesettség, nyitottság, bátorság, lelkesedés. A cserkészeknek ezekre a képességekre volt szükségük a rendezvény folyamán.
Idén közel 225 cserkész vett részt a játékos kalandokban, délelőtt csoportokra osztva jeleskedett mindenki az ügyességi feladatokban. Ez idő alatt a várost elözönlötték az egyenruhás, nyakkendős gyerekek. A járókelők láthattak csibetáncot járó, limonádéval futkosó, népdalokat-indulókat éneklő, menetelő, kalauzokkal és papokkal fényképezkedő fiatalokat, szerte a városban. A délután folyamán a sportpályán versenyezhettek a csapatok egymás ellen az akadálypályán, amit közös játék követett a vezetők segítségével. A cserkésznap befejezése előtt szentmisén vettek részt, majd a Józsiás parkban zárult a rendezvény a cserkészinduló eléneklésével és egy kis emlék, a cserkésznap mottóját tartalmazó karkötő kiosztásával.
Kovács Kinga őrsvezető és Balogh Tamás segédtiszt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy efemer műfaj legendás alkotója: Szabó Ódzsa
A nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában köszöntötték szerda délután Szabó József Ódzsa rendezőt, a váradi magyar színtársulat egykori főrendezőjét. Az ünneplés apropóját a 87 éves rendezőnek Színház álom-indulattal című könyvének megjelenése adta.
A kötetet Hajdu Géza színművész méltatta, kiemelve, hogy ez a kötet látlelet a huszadik század második feléről, de bevezet a huszonegyedik századba is. A könyv a korról szólt, amelyben Szabó Ódzsa alkotott, de a mai napig elkalauzol bennünket. Mint a méltató hangsúlyozta, a könyvben megtalálhatók a szerző székelyhídi gyerekéveinek emlékei, a váradi ifjúkori évek történései, a kolozsvári, majd moszkvai egyetemi évek, valamint a rendezői karrier bemutatása. Hajdu Géza elmondta, hogy a kötetből az is kiderül, hogySzabó Ódzsa 1983-ban elmenekült Nagyváradról és az országból, előbb Győrbe, majd Veszprémbe, végül Skóciába és Írországba. „Ezzel a könyvvel feltette a koronát életművére” – fogalmazott Hajdu Géza, hozzátéve, hogy a a könyv a színház pénztárában megvásárolható.
Visszaemlékezés
Az ezt követő beszélgetés során Szabó József Ódzsa elevenítette fel emlékeit, és beszélt színházi ars poeticajáról is. Mint fogalmazott, „a színházi alkotás olyan, mint a homályos ablaküvegre rajzolt kép, elpárolog, ezért egyetlen lehetősége a színháznak az irodalom”. Mivel az előadás csak addig él, amíg benne van a közönség emlékezetében, ezért ezzel a kötettel azt kívánta elérni, hogy valamilyen módon rögzítse ennek az efemer műfajnak, a színháznak az alkotásait. A rendező beszélt a színházcsinálás lehetőségeiről egy diktatórikus rendszerben. Mint mondta, a huszadik században két háború és két diktatórikus rendszer dúlt Európában, „és ehhez próbáltunk jó arcot vágni, színházat csinálni”. Felidézte karrierjének kezdetét, a számára felejthetetlen nagybányai éveket, ahol kezdő rendezőként dolgozott, majd felvillantott néhány epizódot kolozsvári éveiről. A kincses városban a Securitate behívatta, és rá akarta venni őt arra, hogy legyen besúgó. Szabó Ódzsát mélységesen felháborította, hogy egyáltalán feltételezik róla azt, hogy ő ilyet tenne, ezért hirtelen elhatározással Váradra utazott hozzátartozóihoz, és a vonaton villámcsapásként érte az elhatározás, hogy Váradon kell folytatnia munkáját. Szabó Ódzsa Nagyváradon dolgozott 1983-ig. Bevallotta: „azért hagytam el Nagyváradot és az országot, mert nem akartam áldozat lenni.” Mint mondta, Sütő Andráséhoz hasonló sorsot készítettek elő neki. „Előre el volt döntve, hogy olyan sorsra jutok, mint Sütő András” – fogalmazott.
Köszöntők
A beszélgetés végén Hajdu Géza színművész olvasott fel a most megjelent kötetből, majd a megjelentek soraiból felszólalók köszöntötték Ódzsát. Köztük volt Csiky Ibolyaszínművésznő, aki bevallotta, hogy színészi pályájának legsikeresebb szakaszát élte meg akkor, mikor a nagyváradi főrendező Szabó Ódzsa volt. Köszöntötte a rendezőt pályatársa,Kovács Levente, valamint a nagyváradi román színtársulat egykori vezetője, Eugen Tugulea is. Legvégül Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója nyújtott át egy albumot Szabó Ódzsának, amelyben az általa rendezett darabokról készült fotók vannak. Szabó Ódzsát a nap végén az évadzáró ünnepség keretében életműdíjjal tüntette ki a Szigligeti Színház.
Pap István
erdon.ro

Évadzáró és díjkiosztás a Szigligeti Színházban
Június 8-án a Boldogság expresszel zárult a nagyváradi Szigligeti Színház Miniévada, amelynek hét napja során az elmúlt évad tizenkét előadását láthatta újra a nagyváradi közönség. A záróesten átadásra kerültek a társulati díjak is.
Elsőként azokat a hűséges nézőket díjazták a szerda esti évadzáró ünnepségen, akik évtizedek óta bérletesei a színháznak: az Aranybérletet idén Molnár Judit és Pásztai Ottó kapták. A díj átvételekor szót kért Pásztai Ottó, aki a következőket mondta: „a közönség a színházba azért jön, mert szórakozni akar. Azt a néhány órát kellemes körülmények között szeretné eltölteni. (…) A színház vezetőséget és a mindenkori rendezőket arra kérem, hogy vegyék figyelembe a közönségnek ezt az óhaját. Nem tanulni akarunk, hanem jól szórakozni, kikapcsolódni.” Feltehetőleg erre reagálva kért szót Molnár Judit, aki más véleményen volt: „Idestova hatvanhárom éve járok ebbe a színházba, három éves koromtól, közben eltelt két emberöltő. Akkor olyan színház volt, most ilyen van, örüljünk neki, hogy van.” Az évadzáró ünnepségen díjazták a színház háttérmunkásainak tevékenységét is. A háttérmunkások számára járó Kulissza-díjat az idén Lázár Attilavilágosító kapta. A színház vezetősége Aranyszilva és Aranykörte díjakkal jutalmazta a színház díszletépítő munkásait, valamint műhelyét.
Díjak a művészeknek
A Szigligeti Társulat 35. életévét be nem töltött színművészének járó díjat, a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Ababi Csilla kapta. A 2015-2016-os évad Közönségdíjasáraonline, a színház weblapján, valamint a Miniévad alatt kitöltött űrlapok segítségével lehetett szavazni. A nézők döntése értelmében a népszerűségi díjat idén Szotyori József érdemelte ki. A Nívódíjak odaítéléséről egy háromtagú zsűri, Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja, Koltai M. Gábor rendező, valamint Theodor Cristian Popescu rendező döntött. Értékelő beszédében Koltai M. Gábor kiemelte, hogy mind a három társulatban erősen lehetett érzeni egyfajta frissességet, nyitottságot, kiváncsiságot, törekvést a folytonos megújulásra. „Kockázatos és bátor munkát láttunk, nagyon sok olyan pillanatot, amikor a szépen és kitűnően végezett munkán túl valamit meg lehetett sejteni az adott színésznek a személyiségéből is. Kívánok továbbra is sok olyan munkát, amit kevésbé a rutin, és inkább az örömteli felfedező munka működtet” – fogalmazott Koltai M. Gábor, míg Theodor Cristian Popescu tudatta, hogy olyan előadói teljesítményeket jutalmazták, amelyek nagyobb adag kockázatot és sérülékenységet hordoztak magukban. A zsűritagok döntése értelmében a legjobb bábművész Oláh Anikó Katalin, a legjobb táncos Brugós Sándor Csaba, a legjobb mellékszereplő Kocsis Gyula, a legjobb női főszereplő Ababi Csilla, a legjobb férfi főszereplő pedig Hunyadi István lett.
Legendás rendező
Az est Kovács Enikő színművésznő megünneplésével folytatódott, aki idén pályára lépésének harmincadik évfordulóját ünnepli. Hajdu Géza laudációjában kiemelte: Kovács Enikő „lírai alkat, inkább az ilyen szerepekben remekelt. A sok-sok karakteres szerep mellett megadatott neki, hogy olyan remek női szerepeket is eljátsszon, amelyek minden magyar színésznő álmai lehetnek. (…) Kovács Enikő megbecsült tagja társulatunknak, szeretet veszi körül, hiszen ő is szeretettel megértéssel közeledik mindenkihez.”
Ezt követően nyújtották át a 2015-2016-os évad Életműdíját, melyet a Szigligeti Színházművészeti tanácsa a legendás hírű Szabó József Ódzsának ítélt oda az idén. Hajdu Géza méltatásában kiemelte: Szabó Ódzsa „korának meghatározó, színhzteremtő egyénisége. Munkássága felöleli a huszadik század második felét, ami átnyúlik a huszonegyedikbe is. (…) Mint egy csendes tóba dobott kő gyanánt borzolta fel a magyar és a váradi színház állóvizét 1963-tól, újszerű előadásokat teremtve, többek között az Éjjeli menedékhelyet. (…) Sikerült forradalmasítania a hatvanas évek lagymatag színjátszását. Kolozsváron alkotta meg a Sánta angyalok utcája korszakalkotó előadását Bálint Tiborregényéből. Megteremtette a költői színházat. Előadásai valahogy mindig a színpad deszkái fölött ragyogtak, telítve szürreális elemekkel. Bizonyára sokunk emlékezetében ott él még az Orfeusz alászáll, a Pillantás a hídról. Igazi reveláció Az ifjú W. újabb szenvedései, aztán az Anyám könnyű álmot ígér színpadra állítása.” Hajdu Géza hozzátette, hogy Szabó Ódzsaszerette az abszurdot, mint műfajt, számos ilyen darabot rendezett, de munkásságának csúcsa mégis minden idők legnagyobb magyar drámájának, Az ember tragédiájának a színre vitele volt, mégpedig oratorikus formában. „Szabó József minden munkáját a szépség, a líra, a költészet hatotta át. Nem csak az emberi élet értelmét, de az élet szépségét is kutatta, bizonygatta, pedig igen-igen embertelen világban éltünk” – fogalmazott végül Hajdu Géza.Szabó József Ódzsa a közönség hangos tapsa közepette vette át az életműdíjat.
Pap István
erdon.ro

Bemutatták Kántor Lajos és Poszler György Erdély elmúlt 100 évéről szóló köteteit
Bemutatták Kántor Lajos erdélyi irodalomtörténész, a 90 éve indult kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a tavaly elhunyt Poszler György akadémikus, irodalomtörténész Erdély elmúlt 100 évéről szóló könyveit Budapesten az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában pénteken.
Csapody Miklós irodalomtörténész - aki 1990 és 2010 között az MDF országgyűlési képviselője volt - a bemutatón nyugalmas könyvként jellemezte Poszler György: Az erdélyi magyarság száz évéről - Bizonytalan remények és tétova kételyek című kötetét és Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor - avagy a nagy Házsongárd című könyvét.
Kántor Lajos könyve az életrajz keretei között művészettörténeti, irodalomtörténeti intermezzókkal idézi meg a kort - mondta Csapody Miklós.
Poszler György kötete Bibó István írásainak és Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének hagyományait követve vázolja fel Erdély történetét az ottani közösségek, intézmények és nagy egyéniségek sorsát Trianontól 2010-ig - mondta Csapody Miklós.
"Ami Nyugaton abszurditás, az Közép-Európában normalitás" - fogalmazott a régió sajátosságairól szólva a szakember.
Hozzátette: Poszler György egyik fontos megállapítása, hogy Erdélyben ideig-óráig még az olyan, második világháborút követő hamis ígéretek nyomán létrejött nemzeti intézmények is szolgálhatták a magyarság ügyét, mint például a Bolyai egyetem, a marosvásárhelyi székely színház vagy az autonóm magyar tartomány.
Bár, felvetődik az is: talán jobb lett volna nem hinni hazugságokban!? - jegyezte meg Csapody Milós, aki szerint azonban mégis "van hagyomány, lesz folytatás. (...) Gyűlölködés helyett írni kell!"
Fábián Péter újságíró a könyvbemutatón felidézte Poszler György néhány, szerinte ma is aktuális gondolatát, így többek között azt, hogy a nemzeti hagyományok féltése nem sajátítható ki, nem válhat politikai tömörülések privilégiumává. A nyugati demokráciák viszont a XX. században két megnyert világháború után is "elrontották a világot", mikor pedig a megnyert hidegháború után az egész világ az ölükbe hullott, kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni vele.
Markó Béla költő, a Romániai Magyarok Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke felszólásában azt hangsúlyozta: az "Erdély-projekt" csak a régió nemzeteinek együttéléséről szólhat, beleértve a jogi és közigazgatási autonómiát és szemben állva mindenféle asszimilációs törekvéssel.
Markó Béla szerint azonban ma sem kerülhető meg a kérdés, hogy "valahol utat tévesztettünk-e". Például az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésnél, melynek megkötésekor figyelmen kívül hagyták hogy Erdély egy "másik ország", vagy ahogy azt már XIX. században többen is megfogalmazták: egy nemzet él két hazában.
Szász Zoltán történész hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet: vajon egy külső hatalmak által annyira befolyásolt régióban mint Közép-Európa, van-e egyáltalán értelme annak a felvetésnek, hogy mi utat tévesztettünk, illetve van-e értelme az önmarcangolásnak, egy olyan közegben, ahol mások nem elsősorban a saját felelősségükkel vannak elfoglalva.
Ugyanakkor kibeszélésre szükség van, a XX. század történelme pedig annyiban jelentősen különbözik a megelőző koroktól, hogy még a szélsőségeket is nehéz egyértelműen megítélni - jegyezte meg a szakember.
Kántor Lajos 1937-ben született Kolozsváron, 1959-től a Korunk szerkesztője, majd főszerkesztője, 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Most bemutatott 300 oldalas könyvét Tettamanti Béla rajzai díszítik. A szintén Kolozsváron született, 1945-ben Magyarországra települő Poszler György mintegy 100 oldalas most megjelent esszéjét a kötet utószava szerint a szerző néhány héttel halála előtt, 2015 nyarán küldte el a kiadónak. Mindkét kötet a Korunk - Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg.
MTI

Felnőtté cseperedett csemeték (Elballagtak az egyetemisták)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának 101 alapoktatási és mesteri képesítésű friss végzőse intett végső búcsút az egyetemi éveknek. A megyeszékhelyi felsőoktatási intézménynek a tizenkilencedik évfolyama távozik mindhárom szakról.
Az előző évekhez hasonlóan a gazdaságtudományi, közigazgatási és környezettudományi tanszék oktatói – Bartalis Ildikó, Blága Katalin, Csák László, Fosztó Mónika, illetve házigazdaként Cziprián-Kovács Lóránt – szóltak a diákokhoz. Üzeneteikbe a méltató, búcsúzó és bátorító szavakon túl mindannyian némi útravalót is igyekeztek csempészni.
Csák László hangsúlyozta, míg a közelmúltban a közhivatalokról és az ott dolgozókról élénken élt az a kép, hogy sóhivatalok semmittevő emberekkel, az Európai Unióban a közszolgálat felértékelődött. Csák László szerint rengeteg függ a helyi tényezőktől, nem a központi döntéshozók felelnek a végrehajtásért, a rendszer működéséért, tulajdonképpen az egyszerűnek mondott közhivatalnok kezében a hatalom. „Tanuljanak meg élni ezzel a hatalommal, és máris világossá válik, mennyire fontos és nélkülözhetetlen, amit tesznek” – tanácsolta a közigazgatási kar friss végzőseinek. Bartalis Ildikó, a környezetmérnöki és környezettudományi tanszék tanára bensőségesebb üzenetet fogalmazott meg. Mindenekelőtt dicsérettel illette a búcsúzó hallgatókat, hogy sikerrel vették az egyetemi évek alatt eléjük tornyosult akadályokat. Bartalis Ildikó szerint mind az oktatók, mind a diákok számára emlékezetes marad a nap, előbbiek ugyanis újból szembesülnek azzal, hogy bizony érett felnőtté cseperedtek „azok a csemeték”, akiknek életútját pár évig ők is egyengették, újabb kedves nemzedék távozik kezük alól. A hallgatók számára egyrészt a nehéz egyetemi kihívások végét jelenti, de egyben a legszebb évek végét is. Új játék kezdődik, az eljövendő évek jóval nagyobb kihívásokat tartogatnak, jóval nagyobb téttel. Remélik, az elsajátított tudást érdemben tudják majd használni – vélekedett. Blága Katalin és Fosztó Mónika hasonló üzenetet fogalmazott meg. A hallgatók alma maternek szánt üzenetét Zsigmond Zsuzsanna, a környezetmérnöki tanszék távozó diákja fogalmazta meg.
Új főigazgató a tagozat élén
Cziprián-Kovács Lóránt, az intézmény nemrégiben kinevezett főigazgatója azon reményének adott hangot, hogy a most ballagók közül többen visszatérnek majd jövőre, hogy közösen ünnepeljék a sepsiszentgyörgyi tagozat huszadik évfolyamának kivonulását az egyetem padjaiból. A főigazgató egyúttal megköszönte az oktató közösségnek a négy évre előre megelőlegezett bizalmat. Lapunk érdeklődésére kifejtette: célja, hogy az intézményt nyitottabbá tegye, illetve érvényesítse az elvet, mely szerint az oktatók vannak a diákért, és nem fordítva. Cziprián reméli, hogy a kollegialitást is sikerül megerősíteni. Ami az anyagi hiányosságokat illeti, ezek rendezése Kolozsvártól függ. A diákok létszámát illetően viszont az intézmény most viszonylag jól áll, sikerült kilábalni a hat évvel ezelőtti hullámvölgyből.
Az ünnepségen Gheorghe Neagu, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője is tiszteletét tette, aki egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy hamarosan munkatársként, együttműködőként üdvözölheti a most végzett hallgatókat.
Az eseményt az emlékoklevelek átvétele zárta.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A jobboldallal is, a baloldallal is (Tisztségekért egyezkedik az RMDSZ)
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács értékelte tegnap az RMDSZ választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
A megszerzett 195 polgármesteri tisztség, valamint a Kovászna és Hargita megyei tanácselnöki tisztség mellé Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség.
Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a Nemzeti Liberális Pártot (NLP) tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) lehessen egyezségre jutni. Maros megyében azonban az NLP-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja”. Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé. A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva.
Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács értékelését összefoglalva elmondta: „Az RMDSZ a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson.” Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell feltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt” – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenki vesztes (Erdélyi Magyar Néppárt)
Kellett pár nap, amíg feldolgozza magában a választás eredményeit – ismerte el csalódottságát Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei elnöke tegnapi kiértékelő sajtótájékoztatóján. Szerinte stratégiaváltásra van szükség a Néppárton belül, középre kell elmozdulni, nyitni kell az értelmiség irányába.
Háromszéken a politikai osztály egésze vesztes, beleértve az Erdélyi Magyar Néppártot, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t is, amely győzelme ellenére a választójoggal rendelkezők kevesebb mint negyedének bizalmát élvezi – szögezte le, rámutatva: a közel 184 ezer szavazópolgár közül csak valamivel több, mint 42 ezren voksoltak a tulipánra. Nyitnia kell az RMDSZ-nek is, főként falvakon, de városon is, új emberekre van szükség, be kell vonni az értelmiségieket a politikába – vélekedett, felkérve egyúttal az értelmiségieket, vállaljanak közéleti szerepet.
A Néppártnak stratégiaváltásra van szüksége, az autonomista vonal megtartása mellett középre kell elmozdulnia, a gazdasági programra kell a hangsúlyt helyeznie, értelmiségieket kell bevonzania. Az eredményekről elmondta még: két polgármesteri tisztséget elveszítettek, a megyei tanácsban az eddigi négy helyett csak három képviselőjük lesz – Balázs Attila, Fazakas Péter és Benedek Erika –, de a helyi tanácsokba bejutott önkormányzati képviselőik számát sikerült szinten tartaniuk: Erdővidéken 12, Sepsiszéken 20, Kézdiszéken 22 tanácstagjuk lesz. Köszönte választóik bizalmát, elismerte, hogy némely településen tévedtek a jelöltállításnál, de örül annak, hogy többnyire fiatalok jutottak be az önkormányzatokba. Mindenütt megpróbálják megvalósítani a programjukban vállaltakat. A megyei tanácsban szorgalmazni fogja az Ozsdola és Hilib közötti út felújítását, aszfaltút építését a Perkőre, amely zarándokhelynek számít, tanácshatározat-tervezeteket nyújtanak be, és azok sorsáról tájékoztatják majd a közvéleményt – ígérte.
Fazakas Péter, a Néppárt megyei listájának mandátumhoz jutott vezetője azt hangsúlyozta: a jelöltek kiválasztása során a tisztességre helyezték a hangsúlyt, s bár jobb eredményt akartak elérni, próbálják megvalósítani mindazt, amit programjukban vállaltak, a megye minden része szívügyük.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 13. (Részletek)
A katolikus közösség története nagymértékben eltér a reformátusétól. Miután a Propaganda Fide kongregáció átvette a romániai katolikusok irányítását, és a Barátok (Bărăţia) templomának birtokosa lett, a magyarok nemkívánatossá váltak, ezért csak egyetlen magyar pap maradt. 1883-ban a Vatikánnal folytatott tárgyalások eredményeként megalakult a román állam ellenőrzése alatt álló Bukaresti Katolikus Érsekség.
Habár, ahogy azt Fr. Damé megjegyzi, a katolicizmus régebbi volt a Román Fejedelemségekben, mint az ortodoxia, hívei száma nem volt túl magas, Damé dolgozatának megjelenésekor csak 149 667 katolikus élt két egyházmegyébe, a bukarestibe és a jászvásáriba szervezve; a hívők többsége idegen volt. A katolikusok soha nem tettek közzé nemzeti és anyanyelvi megoszlásról szóló statisztikákat, ilyen téren csak becsült adataink vannak, de mindegyik a magyarok többségéről tanúskodik. Bukarestben a magyarság felekezetre való tekintet nélkül részt vett a Magyar Társaság által szervezett kulturális eseményeken; többször is volt katolikus elnöke a szervezetnek. A magyar katolikusok szellemi központja azonban évtizedeken keresztül a Barátok temploma maradt. A XX. század kezdetén még élt az a hiedelem, hogy ezt a templomot a csíki székelyek építették maguknak. Habár a magyarok közt mindig több volt a katolikus, mint a protestáns (kálvinista, evangélikus vagy unitárius), és a más nemzetű katolikusoknál (osztrákok, németek, olaszok, franciák vagy bolgárok) is többen voltak, sohasem alkottak külön egyházi közösséget, és saját iskoláik sem voltak. Sebestyén Ede újságíró 1902-ben bejutott az érsekség levéltárába, az alábbi számokat adta meg a bukaresti katolikusokra vonatkozóan: 15 ezren a Szent József-templomhoz tartoztak, 35 ezren a Barátok templomához és 805-en a ciopleai templomhoz. A katolikusok többsége tehát magyar kellett hogy legyen. 1886-ban György István katolikus pap kezdeményezte elsőként megszervezésüket: megalakította a bukaresti magyar nőegyletet, később, 1887. január 28-án egy karitatív egyesületet is. Mégis ezek hatékonysága nagyon alacsony maradt. (...) Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb magyar tanuló a román állami iskolát választotta, ami elkerülhetetlenné tette a beolvadást. Ezekben a román iskolákban csak a román történészek nézőpontjából ismerték meg a magyar történelmet, és ez ,,a magyar gyerek lelkét megmérgezi, megöli” – írta Sebestyén Ede. Az újabb, elsősorban Székelyföldről érkezett bevándorlók nem törődtek bele sem a külön egyházközösség, sem a magyar nyelvű iskolák hiányába, panaszt is tettek az anyaországban, sajnos, nem sok sikerrel. Gyökeres változást a bukaresti magyar katolikusok életében 1898-ban Bálinth János pap (1862–1905) megérkezése hozott a magyar katolikus identitás megerősítésében; két lap, a Romániai Magyar Néplap és a Bukaresti Magyar Újság szerkesztője is volt 1900–1903 között. A kereszténység felvételének 900. évfordulója alkalmából, 1900. március 31-én Bálinth megalapította a Szent István Király Egyesületet, és ezzel bevezette Magyarország első, apostoli királyának kultuszát. Eredetileg az egyesület a csíksomlyói búcsú zarándokútjainak megszervezésére alakult. Elnöknek Boga Tamás kocsigyártót választották, a vezetőtanács nagyrészt mesteremberekből állt. 1900 decemberében újjászervezték a katolikus nőegyletet Mária Egyesület néven, a tagok száma meghaladta a háromszázat.
A következő évben Bálinth szerkesztésében megjelent A Bukaresti Szent István Király Egyesület alakulási Emlékkönyve, amely a romániai diaszpóra magyar mestereit magasztalja. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok közt nincs tudós vagy bankár, jegyzi meg Bálinth, ők mégsem a magyarság söpredéke, hanem már a kezdetektől itt megtelepedett kisiparosok, becsületes és szorgalmas, megbecsülésnek örvendő emberek.
A diaszpóra felkarolása érdekében a magyar hatóságok támogatását is kereste, kitartásának köszönhetően a budapesti vallásos társaságok hajlandóak voltak pénzt adni a magyar iskolahálózat és templomok építésére.
1903 szeptemberében Bálinthot Giurgiura helyezik, tevékenysége a románok körében sem maradt észrevétlen. Több román értelmiségi, köztük B. P. Haşdeu, Spiru Haret és Onisifor Ghibu hevesen támadta őt és Hornstein érseket, akárcsak a Poliány-féle Naptárat. Az Apărarea naţională napilap két, egymást követő számában Românism-Ortodoxism alcímmel Haşdeu Hornsteint „a bukaresti magyar propaganda közönséges ügynökének” nevezte, azzal vádolta, hogy mivel megengedte a magyar klubok, egyesületek és egy újság létrehozását Bálinth vezetésével, most ezek a „báránybőrbe bújtatott farkasok pénzt gyűjtenek olyan magyar iskolák számára, mint a galaci”. A napilap a püspököt a román állammal szembeni ellenséges magatartással is megvádolta: „elfeledi Szentséged, hogy a katolikus egyház nem ismer nemzetiséget, hanem csak keresztényeket? S ezért elfeledi, hogy a vallás lelkes terjesztőjéből a sovinizmus, és egy egész, Rómából eredő nép elleni gyűlölet terjesztőjévé válik?... Vajon még meddig élhet vissza ez a titokzatos alak a román nép és állam türelmével?!” Poliány nagy Naptárának megjelenése után Haşdeu biztosította az „aggódó” románokat, hogy a naptárat többé nem fogják eljuttatni moldvai csángó megrendelőinek. Haşdeu lapjában a kor más román kiadványaihoz hasonlóan zsidóellenes támadások is megjelentek. (...) Bálinth erőfeszítéseinek eredményei 1903-tól kezdtek látszani, ebben az évben november 15-én alakult meg az óromániai magyar katolikusok független közössége, amely ezúttal már nem a német közösség filiája volt. Elnökének Poliány Zoltánt választották, a magyar hívők lelkipásztora Nemes Tóth Zsigmond lett.
Az első magyar nyelvű katolikus iskola Bukarestben 1903 szeptemberében nyitotta meg kapuit Spiru Haret minisztersége alatt. Az építkezést Gondorfi műépítész (?) vezette. Az iskola igazgatója Lukász Péter lett. A három fiú- és két leányosztályba 311 tanuló iratkozott be; egy szomszédos épületben volt a tanítók és a papok lakása. 1904-ben a katolikus lányiskola is megnyitotta kapuit a Scaune utca 10. szám alatt, a fiúiskola szomszédságában; több osztályterem, egy díszterem, egy ebédlő és egy tornaterem volt az új épületben. Hamarosan megnyílt ugyanitt egy ingyenes óvoda is. A lányiskola igazgatónője 1903 és 1914 között Baynovics Anna (1879–1914) volt, akit a román kormány is érdemrenddel tüntetett ki. Többszöri bővítés után, 1905-től az iskola adott szállást a német és magyar katolikus iskolák tanfelügyelőségének, de a tanítónők lakásának és egy betegszobának is. (...) A tanulók és tanügyi káderek száma nagyon gyorsan gyarapodott. Az 1906/1907-es tanévben az iskolát 745 tanuló látogatta, ezek közül 695 magyar volt, 37 román, 11 német és 2 más nemzetiségű. A szülők foglalkozása szerint 449 gyermek szülője mester volt, 26-é kereskedő, nyolcnak tisztviselő, 169-nek napszámos, 72-nek cseléd, 21 egyéb. 1907-ben létesült a négyéves polgári lányiskola, egy hároméves szabóiskola és egy inasiskola.
1909. február 16-án nyílt meg az első magyar iskolai menza a fiúiskolában; szimbolikus összegért 500 gyermeknek biztosított meleg ételt, a szegények pedig ingyen kosztozhattak. A katolikus iskolák az ingyenes tízórait is bevezették, ami egy pohár tejből és egy darab kenyérből állt. A Julianus Egyesületnek köszönhetően az iskolai könyvtárat 300 könyvvel látták el. A katolikusok utolsó épületei a Tăbăcari (Tímárok) negyedben, a Cuza-Vodă utca 100. szám alatt épültek fel (jelenleg a Művészeti Népiskola székháza), ugyanis abban a negyedben akkoriban nagyon sok magyar lakott. Már az 1912/13-as tanévtől működött a negyedben egy elemi iskola és egy óvoda, az emeletes épület négy, egyenként 60 fős osztályteremből, egy óvodából, ebédlőből, betegszobából és a tanítók lakásaiból állt. Az iskolát 1913. december 3-án szentelte fel Augustin Kuczka pápai prelátus. Ugyanebben az évben a Juliánus Egyesület iskolai könyvtárat nyitott 235 kötettel. 1903-tól sorra alapították a vidéki magyar katolikus iskolákat is (Pitești-en, Târgoviștén, Brăilán, Krajován, Giurgiuban, Ploiești-en, Buzăuban, Szörényváron és Galacon), magyar nyelvű miséket pedig a buzăui és a brăilai templomokban tartottak. A világháború előtti utolsó statisztikák az 1913/14-es tanévre vonatkoznak; ezek szerint 1244 gyermek tanult Bukarestben.
A román hatóságok elzárkóztak a nemzeti, de legfőképp magyar alapon történő katolikus templomok építésétől. Titu Maiorescu, 1910–1913 közötti miniszterelnök és külügyminiszter az alábbiakkal indokolta olasz kollégáinak egy olasz templom építésének megtagadását: „Gondoljanak csak a magyarok törekvéseire, akik már régóta követelnek egy saját bukaresti magyar templomot, saját lelki segítséggel, magyar nyelven. (...) Itt, egy saját magyar templomot! Nem, ez semmiképp sem lehetséges! (...) Amíg én töltöm be ezt a hivatalt, semmiféle magyar templom sem fog épülni...” 1914. június 4-én Titu Maiorescu visszavonult a politikai életből. Még abban az évben megkezdődött a magyar katolikus templom építése Carol Cortobius (1874–1955) tervei alapján. A templom a Cuza-Vodă utca 102. szám alatt, az iskola mellett épült fel, és Szt. Ilona nevét vette fel, egy gazdag magyar nő, Sterian Ilona után, aki 10 ezer frankot adományozott építésére. Az alapkövet Augustin Kuczka tette le 1914. június 3-án; neki egy későbbi, 80 ezer lejből és egy festett ablakból álló adomány köszönhető. Ősszel Abonyi asszonyság egy harangot adományozott a templomnak. A Szt. Helénát ábrázoló bejárati külső mozaik, valamint a 12, szentekkel díszített, zömében latin feliratú ablak még ma is megvan. A szentek közül öt árpádházi (Sanctus Stephanus, Sanctus Emericus, Sanctus Ladislaus, Sancta Elisabeth és Sancta Margareth). Az adományozókat is feltüntették az ablakokon, ez a magyar nyelvű felirat az egyetlen nyom, mely a templom eredetére utal.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balázs Imre tárlata
A huszadik század második felének egyik legjelentősebb erdélyi képzőművészeként mutatta be Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész (felvételünk) megnyitóbeszédében Balázs Imrét. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban tegnap nyílt kiállításon harmincnyolc festményét láthatjuk a nyolcvanöt éve az Udvarhely melletti Máréfalván született festőnek.
A grafikusként, szerkesztőként, művészeti íróként, galériavezetőként is ismert alkotó életútját a marosvásárhelyi művészeti középiskolai kibontakozástól a magyarországi kitelepülésig, a váci évekig A balladai drámaiságtól az életörömig címmel vázolta méltatója az életművet bemutató tárlat katalógusában. Az ötvenhatos forradalmi események a kolozsvári főiskolán érik, ahol az egyetemi autonómia megfogalmazása okán többéves börtönbüntetés következik. A börtönévek sötétsége életre szólóan alakítója Balázs Imre festői világának, történelmi, biblikus, színházi tematikájú képeinek. Viszont senkivel össze nem téveszthető stílusvilágának kialakulását egy világosabb színösszetételű, optimistább hangvétel jellemezi azokon a festményeken, melyek a hatvanas, hetvenes években keletkeztek. Ekkor festi meg a romániai magyarság bensőséges szellemi arcképcsarnokát megjelenítő portrékat is. A nyolcvanas évek végén Magyarországra települve, Vácon szinte elölről kell kezdenie művészeti karrierjét. A világ számos vidékét megörökítette, de leggyakrabban erdélyi tájakra látogatott.
Albert Levente
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Igazságért vergődő szavak (Bemutatták Czegő Zoltán új verseskötetét)
Újabb kötettel jelentkezett Czegő Zoltán, a Szószék a Hargitán legújabb verseiből ad ízelítőt. Miként a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében zajlott bemutatón Kovács István tiszteletes megfogalmazta, a kötet csupa igazságért vergődő Czegő Zoltán-i szavakat tartalmaz, lírájában a költő olyan mélyre nyúl le, ahol már fáj.
Erre a gondolatra erősített rá a könyvet bemutató Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója is, kiemelve, a magyar irodalom klasszikus költőóriásaihoz képest a kortársak valamivel többet tudnak: ugyanazok a gondok gyötrik, mint bennünket, ugyanazt az életet élik meg, mint mi, csak intenzívebben, és érzéseiket meg is tudják fogalmazni. Költészetéről szólva úgy értékelte, Czegő Zoltán semmit sem vesztett lendületéből az évek folyamán, legújabb kötetében talán kevesebb az érzelmes, játékos vers, több a súlyosabb mondanivalójú, lírája formailag érettebb, kiforrottabb. A méltatásra válaszolva Czegő Zoltán elmondta, kötelességének érzi valamit, ha csak egy garast is letenni arra az asztalra, melyről gyümölcsöt és kenyeret kapott – ezt a feladatot vállalta és szeretné is folytatni. Kopacz Attila kiadói politikájáról szólva felelevenítette, már vállalkozása legelején azon ügyködött, a sepsiszentgyörgyi szerzők sepsiszentgyörgyi kiadónál jelentessék meg könyveiket, húsz év alatt ezt nagyjából sikerült is elérnie. Beszélt még a kötet illusztrációiról is, úgy véli, a férfias versekhez Makkai Piroska nőies metszeteinek társítása sikeresnek bizonyult, vagy ahogy Kovács István megjegyezte, a sötét tónusú rajzok ugyanazt a keresztes-krisztusos vergődést fogalmazzák meg, akár a kötet versei.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horațiu Pepine: „Ungur” vagy „maghiar” – s kiknek ez kérdés (És akkor a bozgorról még nem is beszéltünk)
A szavak nem ártatlanok, ezt jól tudjuk. És éppen ezért jobb megőrizni a régi szavakat, hiszen azok jobban ellenállnak a politikai csábításoknak. Egy romániai magyar publicista, Tárkányi István megpróbálja elmagyarázni az „ungur” és „maghiar” szavak közti különbséget a román nyelvben (Adevărul, 2016. május 19.). Üdvözlendő próbálkozás, hiszen az utóbbi időben némi bizonytalanságot és zavart érzékeltem e két kifejezés használatában.
A szükséges etimológiai eligazítás után a szerző lényegében azt magyarázza, hogy hiba különbséget tenni e két szó között, hiszen az erdélyi magyarok nem akarnak különbözni a magyarországiaktól, következésképpen indokolatlan a származás szerinti osztályozás. „Tekintettel arra, hogy a magyar nyelvben nincs két külön kifejezés a magyarországi és a romániai magyarra”, állítja a szerző, a román nyelvben alaptalan e különbségtételt alkalmazni.
Elvileg egyetértünk Tárkányi Istvánnal, de élünk a lehetőséggel, hogy hozzáfűzzünk néhány megjegyzést. Először is elismerjük, hogy a román nyelvben létezik a tendencia e különbségtételre, de önmagában nem maga a tény a legérdekesebb, hanem a politikai háttere. 1918 után a románoknak mindig is az volt az érdekük, hogy megszakítsák az itteni és az ottani magyarok közötti kapcsolatot, és az első jelentős politikai gesztus az agrárreform volt, amikor a román királyságból való „kilépés” mellett döntő (úgynevezett „optáns” – a szerk.) magyar nagybirtokosok elvesztették földjeiket. A Csehszlovákiában és Jugoszláviában hasonló bánásmódot elszenvedő magyar optánsok pert indítottak a Nemzetek Ligájánál. Ott Titulescu szólalt fel, Magyarország részéről pedig Apponyi gróf. A reform szándéka a Román Királyság a parasztok helyzetének javítására irányuló általános célján túl az volt, hogy megszakítsa az itt maradt magyarok politikai kapcsolatait Magyarországgal.
Következésképpen a különbségtételi vágy (mely a magyarok azon vágyával működött szimmetrikusan, hogy újra ugyanabban az államban találjanak egymásra) rejtett módon gyakorolhat hatást a nyelvre, bár érdekes, hogy a két kifejezés használatával kapcsolatos habozás és a különbségtétel sokkal inkább a kommunizmus bukása után nyilvánult meg. Addig nagyon is jól működött a román nyelvi hagyomány, mely az esetek többségében az „ungur” kifejezést részesítette előnyben, származástól függetlenül. A „maghiar” szó a románok számára túlságosan hivatalosan hangzott, melynek ezenkívül egy elnyomó bürokráciára utaló áthallása is volt, következésképpen továbbra is az „ungur” szó élvezett elsőbbséget. Természetesen a magyar vagy német iskolát kijárt, művelt erdélyi románok szintén hozzájárultak a „maghiar” alternatív kifejezésként való elterjedéséhez. De okunk van úgy gondolni, hogy a „maghiar” kifejezés csak a kommunista rezsim alatt kezdett versenyre kelni az „ungur” szóval, mely rendszer azt állította magáról, hogy egyenlő módon bánik az együttélő nemzetiségekkel. A kommunizmus kétségtelenül rossz volt, de mégis nagyobb közéleti szereplést biztosított a magyaroknak, legalábbis az első évtizedben. Akkor válik a román nyelvben hivatalossá a „maghiar” szó. Ez volt a Magyar (vagyis nem „ungur”) Autonóm Tartomány korszaka. Ceauşescu aztán teljesen megváltoztatta az irányvonalat, de ez egy másik történet. Annak, hogy e kifejezés széles körű használatát csak a kommunizmus alatt kényszerítették ki, az a bizonyítéka, hogy maguk a magyarok, amikor románul beszéltek, „ungar”-t mondtak, mint például Makkay az egyik 1928-as parlamenti beszédében: „Deoarece însă cele două biserici ungare protestante, care în credinţă şi în spirit sunt mai aproape de bisericile mele.” („De mivel a két magyar protestáns egyház, mely hitben és szellemben közelebb áll az egyházaimhoz.”)
Valójában itt következik az érdekesebb rész. A kommunizmus bukása után, ahogy az sok más esetben is történt, elkezdődik a zűrzavar. Az emberek már nem tudnak beszélni, és mivel nem tudják helyreállítani a széles körűen lerombolt háború előtti hagyományt, elölről kezdik a dolgokat. Valaki éleselméjűen megállapította, hogy a kommunizmus hatásai csak 1989 után kezdtek egyértelműbbé válni, hiszen csak akkor derült ki, milyen mélyreható volt a kulturális rombolás. Tehát az „ungur” és a „maghiar” kifejezéseket spontán módon kezdik el összevissza elemezni és újraértelmezni egy illékony fogódzókkal rendelkező politikai kontextusban.
Tárkányi István sem veszi észre, hogy az újkeletű román nyelvben egy másfajta különbségtétel is bekövetkezett, nevezetesen a „maghiar” szó udvariasabbnak és javallottabbnak tűnik. Ez valószínűleg azoknak a civil szervezeteknek a nyomására következett be, melyek a kisebbségek védelméért küzdöttek, és melyek révén fennmaradtak a kommunista előírások. Következésképpen a politikai korrektségre érzékenyebb körökben már nem is használják az „ungur” kifejezést. Csak „maghiar”-t mondanak, azt érzékeltetve, hogy az „ungur” kifejezés negatív töltetű. Úgy tűnik, csak az „unguroaică” szónak van jobb sorsa, mert a „maghiar” nőnemű változatát nehezebb megfogalmazni. A nép szóhasználatában természetesen megmaradt az „ungur”, de a jól idomított sajtó több mint 90 százalékos arányban a „maghiar” szót használja.
Következésképpen úgy gondoljuk, hogy mindezeket figyelembe véve a román nyelv, ha tehette volna, szemantikailag sokkal egyértelműbben szétválasztotta volna a két kifejezést. Például, ha az erdélyi magyarokat nevezhette volna el „ungur”-oknak (hiszen ez egy régi, bolgár eredetű szó, melynek nagyon családias töltete van, és inkább a hozzánk, közeliekhez kötődik, nem a tőlünk távoliakhoz) és a magyarországi magyarokat „maghiar”-oknak. Csakhogy itt megjelenik az a formális akadály, hogy a szomszédos országnak pont Ungaria a neve, nem Maghiaria. Ezért aztán elakadt a szétválasztás, amihez a politikai korrektség előírásai is hozzájárultak, melyek (alapos okok nélkül) hajlamosak általánossá tenni a „maghiar” elnevezést a gondozott beszédmódban.
Következésképpen az a legjobb, ha visszatérünk a hagyományhoz: mondjunk „ungur”-t minden kontextusban, és ezzel barátságosak is leszünk a magyarokkal, akik nem akarják, hogy megkülönböztessék őket egymástól, és ugyanakkor saját történelmi ellenséges érzéseinket is meggyógyítjuk anélkül, hogy a politikai korrektség előírásai szerint kellene kényeskednünk.
(dw, eurocom.wordpress.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisjenői gyermeknap a Kolping családdal
Az elmúlt hétvégén, a kisjenhői római katolikus plébánián idén is megszervezték a gyermeknapi ünnepséget. Az eseményre a legfiatalabb korú gyermekek is meghívót kaptak, de szívesen látták a szervezők a szülők mellett a nagyszülőket is.
Madarász Judit, valamint a Kolping családok és ft. Groza Dániel plébános úr segítségével tartalmas és szórakoztató műsort adtak elő. Az egybegyűltek köszöntését követően Molnár Márton vezetésével elénekelték a résztvevők a Kolping himnuszt, majd Molnár Eszter Zita gyermekdalokat adott elő. Gyermekek és a felnőttek különböző ügyességi és sportjátékokon vehettek részt. Minden korosztály igyekezett a versenyekben az első helyen végezni ez sokszor nagy derültséget, kacagást okozott mindenkinek,
Nagy sikert aratott a lángosevő verseny is, ahol a jelentkezők alaposan kikenték magukat tejföllel. Kicsik és a nagyok kötélhúzásban mérték össze erejüket. Voltak még ügyességi játékok, például zsákfutás, bowlingozás, célba dobás, ugrókötelezés stb. Egytől egyig nagy népszerűségnek örvendtek. Minden felnőtt arcán látszott, hogy a gyermekekkel együtt eltöltött, gondtalan játék öröme egy kicsit visszarepítette őket is a múltba, a gyermekkorukba.
A sok mozgástól és nevetéstől mindenki megéhezett, ezért nem lett volna teljes a nap szalonnasütés nélkül. Szülők gondoskodtak a finomságokról, bőségesen jutott mindenkinek szalonna, kolbász, sütemény és természetesen üdítő is. A szépen feldíszített ifjúsági házban fogyasztották el az ebédet.
A rendezvény végére már csak az ajándékozás maradt. A kis bajnokok a csokoládék és lufik mellé egy névre szóló oklevelet is kaptak.
Madarász Judit,
a kisjenői Kolping családok elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

Bukarest és Párizs elmélyítené kapcsolatát
Párizsba látogatott Dacian Cioloş miniszterelnök, aki francia kollégájával, Manuel Valls miniszterelnökkel folytatott megbeszélést tegnap. A felek aláírták a két ország közti stratégiai partnerség legújabb ütemter¬vét, ami tartalmazza a kapcsolatok elmélyítésének lépéseit.
A román kormány közlése szerint az aláírt dokumentum első része az Európai Unió napirendjén szereplő témakörökben való együttműködésre vonatkozik, így Románia szorosabb együttműködést akar Párizzsal a migrációs kérdésben, az Európai Unió jövőjét illetően, akárcsak a klímaváltozás, az energetika és a terrorizmus elleni harc területén. Az ütemterv második része a gazdasági együttműködést részletezi. Valls egyebek mellett arról biztosította Bukarestet, hogy támogatják azokat a rendezvényeket, amelyeket Bukarest az 1918-as egyesülés centenáriuma alkalmából tervez. Cioloş emellett aláhúzta, Bukarest számára fontos, hogy a Moldovai Köztársaság folytassa az Európa felé vezető útját, és kiemelte annak fontosságát, hogy az Európai Unió is támogassa Moldovát ebben a törekvésében.
Szabadság (Kolozsvár)

Mire jó egy színes pohár?
A fentebbi kérdést talán sokan felteszik, ám azok a pedagógusok, akik részt vettek Kovács Gábor, a Speed Stacks Hungary ügyvezető igazgatója által tartott, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE) által szervezett képzésben, minden bizonnyal az átlagosnál sokkal érdekesebb, mondhatni színesebb választ tudnak adni. A közelmúltban a kolozsvári Báthory-líceumban megtartott rendezvényen közel harminc erdélyi magyar pedagógus és gyógypedagógus vett részt – mifelénk ez volt az első ilyen jellegű foglalkozás, amelynek hivatalos neve Speed Stacks, azaz magyarul: Sport Poha-Rak.
A Sport Poha-Rak elnevezésű programot már 25 éve a világ 45 országában több, mint harmincezer iskolában/intézményben sikeresen alkalmazzák oktatási segédeszközként, versenyprogramként vagy akár szabadidős tevékenységként. Tanteremben, szakkörökben, testnevelési órák keretében vagy akár napközis programban is használhatjuk korosztálytól, képességektől, előképzettségtől függetlenül – kezdte a beszámolót Nagy Szilárd, a RMGYE elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

Életreszóló emlékek udvari bálja az unitárius kollégiumban
Amint minden parkettdarab a helyére került, a muskátlidíszeket is elhelyezték az ablakokban, a lufikat is felfújták és felfűzték, az ünnepi fogás is elkészült, kezdetét vehette a gyermekkorból felnőttkorba átlépegető önfeledt keringőzés. Mindez nem is akárhol, hanem a Kolozsvár szívében található unitárius kollégiumban, ahol évről évre különös gondot fordítanak arra, hogy a végzős diákoknak igényes, az alkalom ünnepélyességéhez illő eseményt szervezzenek. Persze a bál nemcsak a külsőségekről, szép ruhákról, finom italokról, kellemes zenei aláfestésről szól, hanem ilyenkor kapnak a diákok életreszóló bölcs tanácsokat pedagógusoktól, szülőktől, diáktársaiktól, bár az ilyenkor megfogalmazott szép szavak egyike sem mérhető a mögöttük álló táncpróbák emlékeihez vagy a rájuk szegeződő tekintetek miatti lélegzetelakasztó izgalomhoz. És bár idővel elhalványul a sok bölcs tanács és megoldásra váró gond, egy ölelés vagy biztató mosoly emléke örökre megmarad.
Miért akar egy tizennyolc éves fiatal elsőbálozó lenni? Milyen előkészületeket igényel a bálon előadott néhány perces tánckoreográfia? Mennyire nehéz kiválasztani a megfelelő ruhát, megtalálni a személyiségükhöz illő frizurát, sminket? – faggattuk a János Zsigmond Udvari Báljának végzős táncosait, akik már a tanév kezdetétől arra készültek, hogy minden tökéletesen sikerüljön a nagy napon.
– Igazából nagyon nagy feladat ez, és rengeteget készülünk rá, nagyon sok időt és energiát fektetünk bele, de megéri. Egyrészt óriási élmény számunkra, másrészt pedig olyan, mint egy beavatás – mondta Mátyás Eszter. – Meg tudjuk élni azt, hogy felnőttekké válunk és kilépünk ebből a közegből, miközben tudjuk: ide tartozunk, és bármikor visszatérhetünk, mert szívesen látnak. Úgy érzem, a bál az egyik módja annak, hogy ezt kifejezzék – beszélt a bál jelentőségéről a bálozó.
– Októbertől kezdődően táncórára jártunk, akkor még csak heti egyszer. Februártól kezdtünk el kicsit rendszeresebben próbálni, a bál előtti héten pedig szinte naponta voltak próbáink, hogy összeálljon a koreográfia – mesélt az előkészületekről. – Én is nulláról kezdtem, mert addig nem igazán táncoltam. Nem volt megeröltető, igazából jó kis vasárnap esti kikapcsolódásnak számított. A párom kért fel a közös táncra, de mivel ennek már hagyománya van, nagyon sok pár kialakult már 9–10. osztályban – beszélt a táncra való felkészülésről.
– A ruha beszerzését mindenki maga oldja meg, ahogyan tudja. Akadt olyan, aki megvásárolta, mások bérelték, én szerencsés helyzetben voltam, mert egy ismerősöm esküvői ruháját kaptam kölcsön. Számomra külön élmény volt az ő ruhájában táncolni – beszélt a toalettjéről. – Tizenkettő körül érkeztünk az iskolába, és háromtól volt még egy táncpróbánk, így három óra jutott az előkészületekre. Némelyikünknek a sminkje és frizurája is a helyszínen készült el, de olyan is akadt, aki reggel nyolcra már fodrászhoz ment – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Bizalmi szavazást rendelt el az EMNP elnöksége a rosszul teljesítő szervezeteknél
Bizalmi szavazást rendelt el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége a párt minden olyan szervezeténél, amelyik rosszabb eredményt ért el a vasárnap tartott választásokon mint négy évvel ezelőtt - közölte az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében az EMNP.
Az elnökség döntése értelmében a következő négy hétben kell minden olyan településen és megyében kielemezni a helyi kampányt és eredményeket, majd bizalmi szavazást tartani, ahol a párt jelöltjei elindultak és kevesebb mandátumot vagy kevesebb szavazatot szereztek, mint négy évvel ezelőtt.
"Amennyiben a helyi, megyei elnök, illetve elnökség ezen a megmérettetésen elbukik, az illető szervezetekben kötelező módon tisztújítást kell tartani" - áll az EMNP közleményében. Az elnökség megállapította, hogy Maros, Szilágy, Hargita, Kovászna, Kolozs, Temes és Fehér megyében növekedett a párt jelöltjei által szerzett mandátumok száma, Máramaros és Brassó megyében ugyanannyi képviselőt juttattak az önkormányzatokba, mint négy évvel ezelőtt, Bihar és Szatmár megyében viszont romlottak a párt eredményei.
Az elnökség a választási eredményeket kiértékelve megállapította, hogy az erdélyi magyar pártok 107 ezer szavazatot veszítettek a négy évvel korábbi önkormányzati választásokhoz képest, és ebből hatezer szavazat az EMNP vesztesége. Úgy értékelték, hogy a párt tartani tudta a négy évvel ezelőtti eredményeket, akkor 230 most pedig 229 önkormányzati képviselői mandátumot szerzett.
Az elnökség üdvözölte a Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Gyergyószárhegyen, Vargyason valamint Koltón megválasztott polgármestereket, akik az EMNP támogatásával szereztek vagy függetlenként vagy egy választási szövetség jelöltjeiként mandátumot.
Azzal kapcsolatban, hogy a választások után Sorbán Attila volt választmányi elnök a pártelnökség lemondását követelte az elnökség véleményét Jakab Attila, a párt Országos Önkormányzati Tanácsának az elnöke közölte az MTI-vel. A Hargita megyei elnöki tisztséget is betöltő politikus elmondta: Sorbán Attilával egyetértésben az elnökség is úgy látja, hogy az erdélyi jobboldal politizálásán változtatni kell. Hozzátette ugyanakkor: a lemondásra való felszólítással a volt választmányi elnök nem szolgálta a jobboldali politizálás megváltoztatásának a célját, amit ő maga is megfogalmazott.
Jakab Attila megjegyezte, Hargita megyében négy településen indult az EMNP választási szövetségben a Magyar Polgári Párttal (MPP), és ez a szövetség háromban a polgármesteri tisztséget is, és a tanácsi többséget is megszerezte.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

Partiumból elégtelen
Szilágyi Aladár jegyzete Nagyvárad polgármesterének háromszáz éves tévedéséről.
Ilie Bolojan liberális politikus a nagyváradi voksok 70 százalékának beseprésével kitűnőre vizsgázott a helyhatósági választásokon. Úgy tűnik, hogy a harmadik mandátumát kezdő polgármester a város jövőjét illető, a város tekintélyét gyarapító ambíciózusságból is jelesre vizsgázott, hiszen az újraválasztását követően azt nyilatkozta a sajtónak, nagyra törő tervei között szerepel Nagyvárad régióközponttá emelése is: „Figyelembe véve a hagyományokat, ennek a régiónak a történelmét, akkor Várad régióközpont lehet. (…) Ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körösvidék, vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar monarchiában hívták ezeket a területeket, akkor Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része közös régiót alkothatna.”
Nos, a valóban kecsegtető elképzelés bejelentésének akad néhány szépséghibája – mint megannyiszor, amikor Nagyváradnak Trianon óta a városházára került mindenkori vezetői tették. Történelmi dimenziókba igyekeztek helyezni a mondanivalójukat, – a szöveg enyhén szólva hemzseg a pontatlanságoktól:
1. A „Körösvidék” tájnév, mely bizonyára a román nyelvben meghonosodott „Ţara Crişurilor” kifejezés megfelelője volna, messze nem azonos a „Partium” kifejezéssel. Az utóbbi sokkal-sokkal nagyobb területet foglal magába.
2. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején nem volt közhasználatban az újkeletű „Körösvidék” tájnév. Ebben a köznyelvi formában a Körösök vidékének jelenleg Magyarországhoz tartozó maradékára vonatkoztatják.
3. A „Partium” – bár az évszázadok folyamán hol bővült, hol szűkült az a régió, amelyre ezt az elnevezést alkalmazták –, mindig több volt, mindig terjedelmesebb volt, mint az Ilie Bolojan által „ Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része”-ként, egyetlen régióba óhajtott terület.
4. A „Partium” tájnevet, földrajzi fogalmat, stb. nem csupán és főleg nem először „az Osztrák-Magyar Monarchiában” használták. Az elnevezés a középkori latindominus partium regni Hungariae azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek a 16. század közepén, Magyarország három részre szakadása után – megszakításokkal – az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek.
5. Az „Osztrák-Magyar Monarchia” születésnapja: 1867. július 28. A monarchia az osztrák uralkodóház és a magyar uralkodó körök közötti kiegyezés következtében jött létre. Ezen a napon szentesítette Ferenc József magyar király, osztrák császár az erről szóló törvényt.
Egy szó, mint száz: a históriában nem különösebben excelláló nagyváradi polgármester Partium ügyében bő három évszázadnyit tévedett.
erdelyiriport.ro

181 végzős ballagott el a Sapientia egyetemről
Hagyománnyá vált a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, hogy a ballagást megelőző napon a végzősök ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a csíksomlyói kegytemplomban. Idén 181 hallgató ballagott el az egyetemről.
Népviseletbe öltözött végzős egyetemisták „ballagtak” péntek délután a Sapientia egyetem épületétől a csíksomlyói kegytemplomig, ahol ökumenikus istentiszteleten vettek részt a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezésében. A kegytemplomban a végzősöket Csapai Árpád római katolikus egyetemi lelkész és Szatmári Ingrid református lelkész látta el útravaló jótanácsokkal. A végzősök nevében Tankó Andrea mondott köszönetet az együtt töltött évekért.
Szombaton az utolsó előadást követően a tógába öltözött fiatalok a Művészetek Házába vonultak át, itt tartották a csíkszeredai Sapientia tizenharmadik ballagási ünnepségét. Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese az intézmény nevében üdvözölte a végzősöket. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte az ünneplőket. Hargita Megye Tanácsa részéről Szőcs-Mátyás István vezérigazgató, Csíkszereda önkormányzata részéről Fülöp Árpád Zoltán tanácsos szólalt fel.
A Csíkszeredai Kar nevében Kósa István és Lázár Ede dékánhelyettesek osztották meg alkalmi gondolataikat a jelenlévőkkel. András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke az együtt töltött évek szép emlékeit elevenítette fel. A végzősök nevében Dávid Endre, Marketing szakos hallgató fogalmazta meg jó tanácsait társai számára.
Az ünnepi beszédeket követően a hallgatók díjazása következett, majd szakonként színpadra szólították őket, hogy átvegyék az emléklapokat, miközben a Role zenekar alkalomhoz illő dalokat játszott. Az ünnepség záróakkordjaként a végzősök a magasba repítették sapkáikat.
Iochom Zsolt |
Székelyhon.ro

2016. január 29–30-án Szabó T. Attila születésének 110. évfordulójára rendezett konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének nyelvészcsoportja, társszervezésben a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A kétnapos konferencián olyan előadások hangzottak el, melyek tematikájukban kötődnek a nagy erdélyi nyelvész munkásságához. Ezen szövegek szerkesztett változatát tartalmazza ez a kötet, amellyel tisztelegni kívánunk Szabó T. Attila emlékének:
Az ember és a nyelv - térben és időben
Emlékkönyv Szabó T. Attila születésének 110. évfordulóján
Benő Attila, T. Szabó Csilla (szerk.)
/Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2016/
eme.ro

Kolozsvári látogatás
Számomra Kolozsvárra megérkezni és egy jó hetet eltölteni a régi magyar gimnáziumok, a piaristák, a reformátusok, az unitáriusok kollégiumának könyvtáraiban, illetve az Erdélyi Pál (Erdélyi János, a nagyszerű 19. századi író és néprajzkutató fia) által alapított Egyetemi Könyvtárban mindenképpen felemelő élményt és gazdag tudományos tapasztalatot jelentett.
Közel fél évszázada járok Kolozsvárra: első alkalommal egy akadémiai ösztöndíjnak köszönhetően, még 1969 januárjában voltam ott. Kutattam, de a könyvtárakban gyűjtött anyagot, egy egész cipősdobozt megtöltő cédulahalmazt, hazatértemben a vonaton elkobozták a román vámügyi hatóság emberei. Ezt a későbbiekben sem kaptam vissza, hiába írt az MTA főtitkára levelet román partnerének, a megkeresésre még csak választ sem kapott. Gondolom, a nagy gonddal összegyűjtött céduláim azóta is egy bukaresti belügyi raktárban kallódnak, ha megvannak egyáltalán.
Misszió
Sok évvel ezután, a romániai forradalmat követően, a kolozsvári egyetem Magyar Irodalomtörténeti tanszékének megtisztelő felkérése nyomán vendégelőadóként töltöttem el vagy két hetet az egyetem bölcsészkarán. A transzilvanista irodalomról, azaz Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tamási Áron és a többiek munkásságáról, és mindenekelőtt a két világháború közötti időkben nagyra hivatott „erdélyi gondolatról” tartottam előadásokat, lelkes ifjú hallgatóság előtt, akik a rendszerváltó események reményei nyomán arra készültek, hogy Erdély (és az ottani magyar kulturális intézmények) visszakapják egykori kulturális identitásukat és az oly szükséges, kölcsönös román-magyar megértés és közös munka jegyében végezhetik munkájukat.
Nem egészen így történt, jóllehet az erdélyi magyarok - és ezen belül Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) magyarsága - igen sok, korábban szinte ismeretlen lehetőséghez jutott, és igen jól működő intézményeket hozhatott létre. Részben magyarországi támogatással, amiért elismerés illeti a „rendszerváltást” követő évtizedek kormányait. A magyar-román megértés és együttműködés olyannyira kívánatos kibontakozása és intézményesülése (nem az erdélyi magyarok mulasztásai következtében) mindenesetre még várat magára. Ezt időnként román barátaim is szóvá teszik.
Fogyatkozás és helytállás
De lássuk a kolozsvári magyarság helyzetét. A városnak 1910-ben, azaz az utolsó magyar (ha tetszik: osztrák-magyar) népszámlálás idején nagyjából hatvanezer lakosa volt, ebből több mint ötvenezer magyar, hét és félezer román és másfél ezer német. A legutóbbi: 2011-es felmérés szerint a város háromszázezer lakosú, ebből hatvanezer volt magyar és nagyjából kétszázezer román, a németek és a többi kisebbség létszáma és százalékaránya elhanyagolható. Az utóbbi, közel egy évszázadban (amióta a város Romániához tartozik) a magyarság száma (és aránya) 1941-ben volt a legmagasabb, köszönhetően annak, hogy Kolozsvár közel fél évtizedre ismét a magyar állam része lett. Ezt erős veszteség, később fokozatos gyarapodás követte, a legtöbb magyart, nagyjából nyolcvanezret 1977-ben számláltak össze. Ezután fokozatos hanyatlás következett, a határok megnyitása után ugyanis vagy húszezer magyar (a magyarság egynegyede) költözött Magyarországra, vagy szóródott szét Nyugat-Európa és Észak-Amerika városaiban.
Mindazonáltal Kolozsvárnak ma is erős és önérzetes magyar lakossága van, hála ezért mindenekelőtt a történelmi magyar intézményeknek, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékeinek, a magyar folyóiratoknak (például a Korunknak) és a magyar lapoknak (például a Szabadságnak), a magyar egyesületeknek és nem utolsó sorban a magyar vallási közösségeknek, a római katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyháznak. Ezek vezetői és intézményei mindig is elkötelezettek voltak a nemzeti identitás védelme és fenntartása mellett.
Az, hogy Kolozsvár ma is a magyar nemzeti kultúra „fellegvárai” közé tartozik, olyan városok sorába, mint természetesen a magyar főváros, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, azután Pozsony, Kassa, Szabadka, Ungvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, az mindenekelőtt ezeknek a magyar kulturális intézményeknek, vezetőiknek, munkatársaiknak köszönhető.
Műhely
Tulajdonképpen „kolozsvári műhelyről” beszélhetünk. Ez a „kolozsvári műhely”, mint természetes módon kialakult szellemi intézményrendszer és értelmiségi közösség valójában „kettős kötődésben” dolgozik. Tudós képviselői egyformán elkötelezik magukat annak a történelmi közösségnek, amelynek sorsát élik és szolgálatát vállalják, valamint azoknak a kulturális és eszmei értékeknek, amelyek általánosabb keretek között orientálják a 20. század emberét. A szűkebb hazai körben megismert igazságoknak egyetemesebb távlatot szeretnének adni, az egyetemességet pedig a nemzetiségi élet és kultúra értékeivel akarják gazdagítani. Ennek a kettős tájékozódásnak és elkötelezettségnek, úgy tetszik, termékeny eszme- és gondolatképző szerepe van, a „kolozsvári műhely” szellemi eredményei legalábbis erre vallanak.
Ezekre a szellemi eredményekre bátran támaszkodhat az új megoldásokat és távlatokat kereső egyetemes magyar szellemi élet is. A „kolozsvári műhelynek” nemcsak a történelmi város vagy Erdély (az erdélyi magyarság) kulturális életében van szerepe és jelentősége, hanem az egyetemes magyar nemzeti kultúra fenntartásában és gazdagításában, emellett a közép-európai kultúrák kapcsolatainak alakításában is. Egyszersmind tevékeny szerepet vállal a magyar-román kulturális kapcsolatok gondozásában is. Magam is jártam Kolozsvárott olyan történettudományi konferencián, amelyen budapesti és erdélyi magyar, kolozsvári és bukaresti román történészek, irodalomtudósok keresték a két közép-európai kultúra találkozásának lehetőségeit, eredményeit.
Négy nap
Az oda- és visszautazással együtt most négy napot töltöttem Erdélyben, ugyancsak elkötelezett barátommal, Kuthi Csabával, a Magyar Civil Becsületrend alapítójával, és Móricz Lászlóval, az Anyanyelvi Konferencia alelnökével, aki nemrég telepedett haza hosszúra nyúlt svédországi emigráció után, és mint Kolozsvár szülötte, igazán otthon érzi magát Erdély fővárosának lakói és intézményei között. Kolozsvári utamra a nagy múltú Erdélyi Múzeum Egyesület hívott meg, ez az egyik legnagyobb történelmi tapasztalatokra visszatekintő, 1859-ben alapított magyar tudományos egyesület. Utazásunknak kettős célja volt: a minden esztendőben ilyentájt megrendezett „Kolozsvári Napok”, a város magyar lakosságának talán legfontosabb közösségi találkozója és ünnepe keretében emlékeztem meg a nemrégiben eltávozott kolozsvári költőről: Lászlóffy Csabáról, majd másnap „Az én Erdélyem” címmel az egyetem tanári klubjában beszéltem erdélyi kötődéseimről, tapasztalataimról és munkáimról.
Az első találkozóra a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az MTA kolozsvári fiókintézménye székházában, a másodikra az egyetem bölcsészkarának klubtermében került sor. Igen sok régi barát vett körül, hadd említsem meg Egyed Ákosnak, a neves történettudósnak, Kántor Lajosnak, a Korunk szerkesztőbizottsága elnökének, Kozma Dezsőnek az egyetem tanárának, Egyed Emesének, ugyancsak egyetemi tanárnak és Lászlóffy Enikőnek, korán elhunyt költő-barátom feleségének a nevét. Előadásaimat élénk eszmecsere követte, jó volt érzékelni, hogy Kolozsvárott eleven magyar kulturális (irodalmi) élettel találkozhat a Budapestről érkező barát.
Elmondhatom, hogy Erdély valamikori fővárosa, és mai magyar szellemi központja, a jelenben is őrzi magyar kulturális hagyományait, és azt az örökséget, amelyet sok-sok évszázad munkája hagyott rá. Kolozsvárott mozgalmas magyar irodalmi élettel találkozik a Budapestről érkező vendég.
Találkozásaim, beszélgetéseim mintegy vigaszul is szolgáltak azokra az elszomorító tapasztalatokra, amelyeket idehaza szereztem a mögöttünk lévő néhány esztendő során. Baráti társaságot, szellemi megértést keresni korábban is gyakran jártam Erdélybe, sohasem csalódtam, legutóbbi utazásom alkalmával sem. Mintha Erdélyben kevésbé tombolna az az ideológiai és politikai „kultúrharc”, amely idehaza annyi csalódottságot, kedvetlenséget okoz.
Pomogáts Béla
Népszava

Körvonalazódnak a koalíciók az erdélyi önkormányzatokban
A helyi érdekekhez alkalmazkodva, hol a PNL-lel, hol pedig a PSD-vel lépne koalícióra az erdélyi önkormányzatokban az RMDSZ. Míg Marosvásárhelyen ellenzéki szerepet szánnak a szövetségnek, Nagyváradon Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart annak támogatására – számol be Szucher Ervin és Pap Melinda a kronika.ro-n.
Nagyváradon az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan továbbra is igényt tart az RMDSZ támogatására
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor elnök azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken értékelte a politikai alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar,Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. A szövetségi elnök Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és úgy vélte, Dorel Coica eddigi szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem valószínű, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének, Ciprian Dobrénak a magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-vel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Ellenzéki szerepre készülnek Vásárhelyen
Az RMDSZ elnöke szerint Marosvásárhelyen a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A marosvásárhelyi tanácsban a következő négy évben a tíz RMDSZ-es önkormányzati képviselő mellett hat liberális, négy szociáldemokrata politikus tevékenykedik majd, rajtuk kívül pedig a nemrég alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három – két magyar és egy román nemzetiségű – jelöltje került be a testületbe.
Ami a PNL-vel való együttműködés elutasítását illeti, Dorin Florea polgármester számos gesztusa Kelemen Hunort igazolja. Azonban arra is emlékeztetni kell, hogy ezelőtt egy évvel Vasile Gliga, a PSD Maros megyei vezetője volt az, aki rávette pártja központi vezetését, hogy szegje meg az RMDSZ-szel kötött egyezséget, és ne nevezzen ki magyar prefektust Maros megye élére, hisz nyilatkozata szerint a tisztséget „csak román ember töltheti be". Szintén Gliga volt az, aki néhány hónappal a helyhatósági választások előtt „egy ellen-RMDSZ" megalakítására próbálta sarkallni a román pártokat. Végül alakulata mégsem támogatta Floreát, és Sergiu Papuc személyében ellenjelöltet indított.
Bolojan mégis igényt tart a szövetségre
Nagyváradon ellenben az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart a szövetség támogatására. A Bihar megyében fölényes győzelmet arató PNL vezető politikusa korábban még úgy nyilatkozott, hogy pártja egyedül készül vezetni Bihar megyét, illetve Nagyváradot, a megmérettetés után azonban bevallotta, hogy tárgyalásokat folytat az RMDSZ-szel a nagyváradi koalíció megkötéséről.
A választások végeredménye szerint a Bihar megyei önkormányzatba a PNL 17 képviselőt juttatott be, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője van. A nagyváradi tanácsban a PNL 18, a PSD 5, az RMDSZ pedig 4 (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Bihari Napló megyei lap beszámolója szerint a PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani. A liberális politikus úgy vélte, a PNL–RMDSZ koalíció mind matematikai, mind demográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. Azt sem hallgatta el, hogy a megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL Nagyváradról is kész tárgyalni az RMDSZ-szel.
Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék. „Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körös-vidék vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár és Arad megye egy része közös régiót alkothatna" – mondta a nagyváradi polgármester.
A helyieké a végső döntés
Kelemen Hunor egyébként a SZÁT-ülést követően arról is beszámolt, hogy a helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. A SZÁT értékelését összefoglalva a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma.
„Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit az RMDSZ elnöke – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Ne hagyjuk veszni alapértékeinket!
Tizenegyedik alkalommal zajlott a hétvégén Csillagocska Családnap Várad-Réten. Soltész Miklós államtitkár Keresztény családok korunk keresztútjain címmel tartott előadást.
Dr. Pálfi József, a Csillagocska Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvényt a réti református templomban, s szólt a családról, mely akár jó szokásnak is tekinthető mindannyiunk életében. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a rendezvény fővédnöke elmondta: hosszú évek óta részt vesz a családnapokon, csodálatos emberekre, egy példamutató közösségre talált itt. „Megtisztelő itt lenni, erőt adó mindannyiunk számára” – mondta.
Becsapott fiatalok
A rendezvény üzenete a családról és a hitről szól – folytatta – mely még fontosabb, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. Vajon tudunk-e megálljt parancsolni a pusztító erőszaknak? Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak – mondta Béres Klára. A Nagyváradi Asszonykórus vidám népdal-csokorral készült, melyet a hölgyek Tasnádi Ferenc karnagy vezetésével adtak elő.
Családok keresztútja
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása következett. Bár bazárok rejtik el a stációkat, aki járt Jeruzsálemben és végig ment a Kálvárián, bizonyára megérezte a hely szellemét, s azt, hogy igaz a kétezer évvel ezelőtti történet. Sokan vádolják a Passió című film létrehozóit, jegyezte meg az államtitkár, Mel Gibsont támadások érték miatta, s egyúttal olyan filmek kapnak elismerést, melyek „a lelkek teljes rombolását okozzák”. Furcsa, hogy egyeseknek fáj ez az alkotás, mely az igazságot mutatja be. Mert az igazság olykor fáj. Jézus harminc éves koráig szinte észrevétlen volt, viszont az azt követő három évben gyógyított, tanított, nevelt és szenvedett. Felfoghatatlan, hogy emberek hogyan tudták kitalálni, véghezvinni mindazt, amit vele tettek. Mondhatjuk, hogy az Úr Jézusnak könnyű volt, hiszen isteni személynek kellett elviselnie a fájdalmakat – s ez az oka annak, hogy a katolikus egyházban fontosnak tartják a szenteket – akik olyan viselkedési mintákkal szolgálnak, melyeket az ember le tud fordítani a maga életére vonatkozóan is. Hiszen rengeteg ember és rengeteg élethelyzet van, nehéz megtalálni az utat és kijutni a gödörből, de ha vannak előttünk életpéldák, könnyebb megélni emberi módon azt, amit Jézus Krisztus megmutatott.
Nem játék!
Közel-Keleten is szenvednek a keresztény családok, mi pedig lassan felismerjük, hogy bizonyos jellegű emberi jogokat, demokráciát akarnak ránk erőltetni, a nélkül, hogy felismernék, hogyan szeretnénk mi megélni az életünket. Amit a nagyhatalmak művelnek, nem játék, demokráciát nem lehet exportálni! 1990 előtt azt hittük, hogy Nyugat-Európa a csúcs – de most például Svédországban olyan elveket dolgoztak ki, melyek szerint a fiút nem kell fiúnak nevelni és a lányt lánynak, s tömeggyilkosok be tudják perelni az államot, hogy kicsi a cella és nincs színes televízió. Viszont itt Nagyváradon, a Partiumban, Kelet-Európában még megvan az az erő, amelyhez oda tudunk fordulni. Tisztelet illeti azokat a hazai családszervezeteket, amelyek azért harcoltak, hogy az Alkotmány mondja ki: a házasság férfi és nő kapcsolatából jön létre, jegyezte meg az államtitkár. „Holott ennek természetesnek kellene lennie, nem is kellene leszögezni, mint ahogy azt sem írják elő, hogy levegőt kell venni” – mondta Soltész Miklós, aki később arra tért ki: az Egyesült Államokban öt ember erőltet rá törvényeket százmilliókra, például, hogy egynemű párok házasságot köthetnek, gyermekeket nevelhetnek, s „ugyanazt akarják nálunk is” – ráerőltetni a nemzetekre a „gender-ideológiát”, tönkretenni alapértékeinket, melyek a tízparancsolaton, s mindazon az erkölcsi tanításon alapulnak, melyek nélkül világunk nem létezhet. Pedig az a társadalom, amely a természet törvényeit félrerúgja, nem maradhat fenn, bármennyi bankkal rendelkezik és bármekkora a GDP-je.
Feladat
Soltész Miklós kihangsúlyozta: mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk – hangzott el.
Meleg Vilmos szavalata következett – a témához szervesen kapcsolódó verscsokrot, melynek vezérmotívuma ember és Isten kapcsolata volt, a színművész az államtitkárnak ajánlotta, akivel, mint mondta, több mint harminc éve találkozott, s akit barátjának tekint. Az előadást nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők.
A szünet után a Csillagocska Zeneóvodába járó gyerekek műsora következett, Habineac Erzsébet és Szabó Mónika óvónők vezetésével. A zenei kíséretet Benedek Árpád zenepedagógus és Márkus Zoltán kántor biztosította.
Neumann Andrea
erdon.ro

Erdélyi népdalok énekeskönyve
Dr. Béres József Szép magyar ének II. című kötetének bemutatójával folytatódott szombat délután a Csillagocska Családnap. A szerző előadását népdal és néptánc-előadások fűszerezték.
A Váradi Dalnokok által előadott nótákkal kezdődött el a rendhagyó könyvbemutató, a réti templom alagsori termében, majd Brugós Anikó énekével folytatódott. Dr. Pálfi József lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetet mondva a közreműködőknek: Márkus Zoltánnak, a Váradi Dalnokok karvezetőjének, Brugós Anikó karnagynak, továbbá a Soroglya és a kibővített Csillagocska zenekarnak.
„Csináljunk”
A későbbiekben a könyv szerzője, Dr. Béres József, a Béres-cseppek feltalálójának fia szólt az egybegyűltekhez. Az előadást a könyvben szereplő dalok tették még szemléletesebbé. Mint megtudtuk, a könyv első kötete 2009-ben jelent meg, 430 éneket tartalmaz, öt éve mutatták be Váradon is. Ez a könyv siker lett, az idén jelent meg a negyedik kiadás, összesen 8700 darab látott napvilágot, melyekből 1200 darabot határon túli iskoláknak küldtek el. Az első kötet főleg a kodályi, bartóki gyűjtőmunkán alapult, az erdélyi népzenét azonban kevésbé tartalmazta, így a szerző arra a következtetésre jutott, hogy a táji sokszínűség valósághűbb bemutatására van szükség – ezért látta fontosnak hogy megszülessen a második kötet is, mely 220 kalotaszegi, mezőségi, gyimesi és moldvai éneket tartalmaz.
A zene mindenkié
Dr. Béres József arról is szólt, hogy vegyészként hogyan is lett e két kötet szerzője. Mint elhangzott, a családjukban mindenki szívesen énekel, táncol, családi, baráti körben megszokott az éneklés, de amikor énekeskönyvet keresett, rájött, hogy nehéz praktikus kötetet találni. „Ha nincs, csináljunk” – gondolta, s a szót tett követte. A kodályi gondolat szerint a zene mindenkié, tette hozzá, s nem sokat ér, ha valaki egyedül énekel, de ha ketten összedalolnak, az már egészen más. Megtartva a magyar dalt magyarságunkat is őrizzük, s ha megismerjük saját dalainkat, nem fogunk idegen kultúrákat majmolni. Szükség van arra, hogy az emberek újra megtanulják hagyományainkat, népdalainkat – ezért kezdődött el annak idején a táncház-mozgalom is.
Amint címéből is kiderül, ez a kötet is szép és magyar dalokat tartalmaz, s ha csak olvassuk ezeket, akkor is páratlan verskincsre találunk. Énekelni pedig szükséges, mindenkinek van gégéje és ezek az énekek lelkünket is építik. Az ilyen családi, baráti éneklés esetén nem a minőség az, ami elsődleges, jegyezte meg. Énekléssel örömöt és bánatot tudunk kifejezni, sokszor pont egy „szép keserves” az, ami megvidámít.
A két kötet jellemzője az igényesség és a tudományos alaposság mellett az, hogy a gyakorlatot szolgálja, használható kottákat tartalmaz és eredeti szöveget, emellett sok érdekes adatot és magyarázatot.
Az érdeklődők a helyszínen meg is vásárolhatták a két kötetet, az elsőt nyolcvan, a másodikat hatvan lejért.
Neumann Andrea
erdon.ro

Nem nagy, kicsi, de vereség
A korábban soha nem tapasztalt érdektelen választási kampány után túl vagyunk a választásokon is. A részvételi arány országos szinten nem érte el az ötven százalékot, a Székelyföldön pedig tíz szavazásra jogosult polgárból alig négy tartotta érdemesnek, hogy leadja a voksát.
Ettől némileg eltért a marosvásárhelyi helyzet, ahol az átlagosnál valamivel magasabb volt a választási kedv. Egyébként a magyar szempontból a leginkább érdekes két helyszín egyike éppen Marosvásárhely volt. Ám a számítások éppen a másik, a szatmárnémeti helyszínen jöttek be. Ennek okain sem lenne érdektelen elgondolkodni.
A marosvásárhelyi újabb vereség azonban számos kérdést vet fel, beleértve az újabb kudarcért felelősök megnevezését is. Sőt, akár a személyi konzekvenciákig elmenő felelősségre vonást is. Mert az lehetetlen, de mindenképpen abszurd helyzet, hogy Vásárhelyen, Maros megyében minden kudarc rendre következmények nélkül marad. Mert egy választási vereség mégiscsak vereség. A legnagyobb hibát akkor követnék el az RMDSZ-ben, ha a voksolás számszerű eredményeiből arra a következtetésre jutnának, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy sínen vannak. Mert a szoros eredmény nem a magyar jelölt magas támogatottságának, hanem ellenkezőleg, hanem a sok éve regnáló román polgármester zuhanó népszerűségének köszönhető. Továbbá: arra is magyarázatot várnánk, hogy miért engedték versenybe Soós Zoltánt a választópolgárok számára a legfőbb hívószónak számító tulipán jele nélkül. Megválaszolatlan az a kérdés is, hogy az RMDSZ vezetői – merthogy kizárólag rajtuk múlott – miért tagadták meg a közös önkormányzati képviselőjelölt-lista állítását, ami mozgósító erővel hatott volna, akár a képviselőtestületi magyar többség visszaállítását is eredményezhette volna.
Visszakanyarodva az alacsony részvételre: tagadhatatlan a választók fásultsága, kiábrándultsága. Mondhatnak bármit a politikusok, pártvezérek, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt, mélyült a szakadék a közember és a politikai osztály között. A jövőt, különösen az őszi parlamenti választásokat tekintve ez komoly aggodalmakra adhat okot, még akkor is, ha bizonyos RMDSZ-körökben, az alternatív küszöb, azaz a parlamenti jelenlét biztosításának „kijárása” után, úgy tűnik, teljes a nyugalom, hisz biztosnak látszik a „mentőcsónak”…
Szentgyörgyi László
[Központ]
itthon.ma//szerintunk

Egy történet Bukarestből
Hajlamosak vagyunk gyorsan átsiklani a június 5-i önkormányzati választások eredményeinek értékelésén. Érthető módon: meglepetés nem született, az RMDSZ hatalmas sikerről beszél, de még a kisebb párt is talál olyan adatot, amit eredményként próbál hirdetni választóinak. Mi meg, persze, legyintünk: ugyan már, hol itt a siker, ha Székelyföldön, de úgy általában Erdély-szerte oly kevesen tartották érdemesnek a szavazóurnák elé járulni? Hogy lehet győzelemről, nagyfokú legitimitásról beszélni, ha adott esetben a szavazati joggal rendelkezők alig negyede támogat egy jelöltet?
Aztán mindenki levonja a maga következtetését: mi üzenjük a politikumnak, hogy egyre inkább hitelét veszti, hogy a távolmaradók nem azért nem mentek el szavazni, mert egyéb sürgős dolguk volt, hanem mert úgy érezték – teljes joggal! –, nincs, kire. Változtatni kellene hát, új emberekre, új programra, új vezetési stílusra lenne szükség, különben még nagyobb méreteket ölt a távolmaradás. A politikus következtetése azonban más: minek kellene bármit is változtatni, ha így is tisztségben marad? Miért lenne érdeke mindenkit meggyőzni, ha legszűkebb támogatói köre is elegendő ahhoz, hogy választást nyerjen? És így megy ez tovább újabb négy évig, a következő voksolásig, amelyen aztán még kevesebben vesznek részt, mégis mindenki győzelmet hirdet. Hogy meddig? Mindaddig, amíg azt hisszük, a távolmaradás valóban üzenet értékű, ér valamit, hozhat változást. Mindaddig, míg elhisszük, hogy nincs, akire szavazni, mindaddig, míg nem teszünk azért, hogy legyen, kire. Érdemes e tekintetben Bukarestre vetnünk pillantásunkat, ahol a szociáldemokrata jelölt fölényes győzelmet aratott ugyan, de ahol a második helyre egy „új arc” futott be, a korábban civil aktivistaként ismert Nicuşor Dan. Nem állt mögötte hatalmas pártapparátus, pártmédia, nem kellett különféle vállalhatatlan politikai alkut kötnie, mégis igen szép, 30 százalékos eredményt ért el – beseperve az oly nehezen mozgósítható értelmiségiek, fiatalok voksait –, és bejelentette: mozgalmát országos párttá alakítja.
A bukaresti történetnek pedig mindenki számára lehet tanulsága. A politikus számára az, hogy hosszú távon nem alapozhat kizárólag szűk támogatói körére, mert a sokáig távolmaradó szavazók is bármikor megmozdulhatnak, ha úgy érzik, van, kire voksolniuk. A távolmaradást választó, csalódottá vált, kiábrándult választópolgárok számára is lehet üzenete Nicuşor Dan sikerének: megoldás nem kizárólag a politikai pártok irányából érkezhet, hanem a civil szférából is – ha elég erős a civil társadalom. Ha tehát a politikai pártokból való kiábrándultságunk okán nem fordítunk hátat a közélet egészének, akkor ez a hátország igenis, kitermelhet magából hiteles vezetőket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előrelépés a kisebbségi oktatásban
Nagy örömmel olvastam az RMDSZ június 8-i tájékoztatójában a hírt, hogy ősztől az érvényben levő közoktatási törvényben előírt létszámnál kisebb csoportokkal is lehet óvodai és iskolai osztályokat indítani. A szenátus plénuma döntő házként véglegesen elfogadta azt a törvénymódosító kezdeményezést, ami lehetővé teszi, hogy indokolt esetben a minimális 12-nél kisebb létszámú óvodai csoportok, iskolai osztályok indulhassanak, ha erre kérvényt nyújt be az érintett oktatási intézmény, s a kérést a megyei tanfelügyelőség elfogadja. Abban is egyetérthetünk a tájékoztató szövegével, hogy a frissen elfogadott törvénymódosítás, amely remélhetőleg hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben, rugalmasabbá teszi a beiskolázási rendszert, ami a kisebbségi oktatás szempontjából fontos előrelépést jelent. És valóban a szórvány szempontjából azért jó, mert ott rendkívül nehéz egy anyanyelvű osztályt létrehozni és megtartani, ami a szórványiskolák fokozatos felszámolásához vezet. Ez a folyamat zajlik Nagysármáson is, amelynek harminc kilométeres körzetében nincsen már egyetlen magyar iskola sem. Ezért, ha a sármási megszűnik, még a gyermekek kötelező utaztatására (amit egyébként a törvény előír) sincsen lehetőség a nagy távolság miatt. Bár magán- és alapítványi kezdeményezésből nagy erőfeszítések árán sikerült egy szórványbentlakást felépíteni, támogatás a foghíjas osztályok megőrzésére semmilyen szintről nem érkezett. A múlt évben a felső tagozatos osztályokat összevonták. Azt azonban nem vette figyelembe a tanfelügyelőség, hogy abban a málladozó falú, nem iskolának készült épületben, ahova a magyar tagozatot száműzték, olyan kicsik a helyiségek, hogy egymás hegyén-hátán szorongtak óra közben a gyermekek. Ezek után nem csodálkozhattunk azon, hogy a tehetősebb szülők elvitték agyermeküket olyan iskolába, ahol megfelelő körülmények között tanulhattak, bár a megoldás az lett volna, hakiharcolják, hogy ezeket a körülményeket helyben biztosítsák. Mert hiába van Nagysármás központjában a puccos iskolaépület, és hiába épített a múlt században iskolát a magyar állam, ezekben nincs helyük a kis létszámú magyar osztályoknak. Az ősztől pedig egy helybeli tanítónőnek az állását is megszüntették, és a felső tagozat után két elemi osztályt is összevontak. Bár a közoktatási törvény előírja, hogy minden olyan iskolának, ahol magyar tagozat működik, magyar aligazgatója is kell legyen, Nagysármáson ezt az előírást sem tartották be.
Reményeink szerint az új törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy újra önálló osztályok működjenek, hogy olyanpedagógusokat neveznek ki az iskolába, akik a normálissá váló körülmények között szívügyüknek tekintik az oktatást, és a helybeli tanítókat se helyezik el máshova. Dicséretes dolog, hogy szépen rendezett középiskola működik a településen, valamint az is, hogy a tanács önerőből befejezi a korszerű óvodaépületet, de a helybeli magyarságnak is joga van ahhoz, hogy az elvárt körülmények között, a megfelelő környezetben tanuljanak a gyermekeik. Ennek a szórványközpontnak a megtartása a helyhatóság mellett a megyei tanácsnak és a közoktatási minisztérium illetékeseinek is szívügye kellene legyen, a megyei tanfelügyelőség tisztségviselőiről nem is beszélve. Ezúttal előlegezzünk bizalmat nekik!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Személyes történelem
Hősi ereklyék a kastélyban
Az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc hősei, eseményei elevenednek meg azon októberben nyíló időszaki kiállításon, melynek több mint 60 darabból álló anyagát az aradi Ereklyemúzeum bocsátja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont rendelkezésére. Az egészben, majdnem sértetlenül megmaradt címeres tábori dob, Damjanich János összecsukható karosszéke és mankója, Kiss Ernő kivégzéskor viselt ingének ujja, pisztolypárja, Kossuth Lajos házi sapkája és sétabotja, Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, vagy éppen Leiningen-Westerburg Károly szívurnája révén szívbe markolóan valóságossá válik a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysora.
Az aradi múzeumi komplexum igazgatójának látogatását viszonzandó gyulai múzeumi delegáció utazott június 10-én Aradra. A kiruccanásnak az udvariassági gesztusokon túl gyakorlati, történeti és kulturális jelentősége is van. Talán a testvérvárosi kapcsolat is hozta a közös kezdeményezést, hogy az 1849. október 6-án kivégzett hősök személyes tárgyaiból összeállított tárlat nyíljon az Almásy-kastély időszaki kiállítóterében.
Peter Hügel igazgató és a kiállítás szervezésében közreműködő munkatársai barátsággal fogadták a Gyuláról érkezett vendégeket, Gurzó Klára Enikőt, Liska Andrást és dr. Németh Csabát. A múzeumi komplexum első embere kifejtette, szívesen működik közre, hiszen a kastélyban megvalósított koncepció iránymutató, mivel egy-egy tárlatnak ma már nem csupán a televízióval, hanem az internet adta lehetőségekkel is fel kell vennie a versenyt.
Az együttműködést szolgáló megbeszélés egyik hangsúlyos célja volt, hogy a kiállítandó tárgyak számbavétele, kijelölése megtörténjen. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek, mártírjainak tárgyi hagyatéka mintegy 6000 darabra tehető, ebből azonban mindössze 150 az, melyet valamilyen formában ki lehet állítani. A személyes tárgyakból válogatott tárlat más-más összeállításban eddig Szegeden és Pécsett volt látható.
Az Aradon található Ereklyemúzeum történeti hátteréről tudható, hogy még az I. világháború kitörése előtt, 1912–1913 tájékán nyitotta meg kapuit. Az alapítók a megnyitót megelőzően országos felhívást tettek közzé, a rendkívül gazdag kiállítási anyag tehát a monarchia minden részéből, a lakosság köréből gyűlt össze. A forradalom és szabadságharc hőseihez köthető ereklyéket rejtegetni kellett, a forradalom lángját, emlékét azonban sokan őrizték.
A kollekcióban megtalálható például Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, s annak a szekérnek az épen maradt részei is, mellyel Damjanich Jánost szállították a vesztőhelyre. Damjanich törött lába miatt nagyon nehezen mozgott, ezért volt szükség erre az alkotmányra. Az általa használt mankó és összecsukható, hordozható karosszék is a kiállított tárgyak között van.
Kossuth Lajos házi sapkája, pipája és az a fegyvert rejtő sétabot is a kollekció részét képezi, amit amerikai körútján kapott ajándékba. A szabadságharc és forradalom jellemzői fegyverei, tárgyai közül puskák, pisztolyok, ágyúgolyók, szablyák, kardok, kézigránátok és egyéb harci alkalmatosságok is fellelhetőek a tárlatban.
A legmeghatóbb momentum az, hogy ezek a tárgyiasult emlékek majdnem mind kivétel nélkül a forradalom egy-egy kiemelkedő alakjához köthetőek. A börtönben, a kivégzésre, ítéletre várva készített dísztárgyak, festmények és egyéb relikviák mellett Leiningen-Westerburg Károly szívurnája is szerepel a gyűjteményben.
Az októberben nyíló tárlat alkalmával a helyi kötődés, a tetten érhető, kézzel fogható történelem tovább erősítheti a személyes tárgyak kisugárzását, hiszen a kivégzettek közül többeket Gyulán szállásoltak el, tartottak fogva, útban az aradi vesztőhely felé. A június 10-i látogatás során az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai több mint 60 tárgyat, ereklyét választottak ki, ezek alkotják majd a vélhetően október 6-án nyíló kiállítást. Minderről természetesen a továbbiakban is beszámolunk majd!

Nyugati Jelen (Arad)