Pedagógusok világnapja a Bethlen Kollégiumban
A pedagógusok világnapja, október 5-e alkalmából Nagyenyeden, a Bethlen Kollégiumban és más iskolákban is rendes tanítási napot tartottak. Ünnepi pillanat volt, amikor a 12 órás szünetben Mihai Horaţiu Josan polgármester átment a Bethlen Kollégiumba, és köszöntötte a tantestületet, külön minden tanárt, a hölgyeknek pedig virágcsokrot adott át. Méltatta a nap jelentőségét mindnyájunk életében, a gyermekek nevelésében. A polgármestert a kollégium új tanári szobájában fogadták, az iskola udvarán és az épület keleti szárnyának jobboldali részében még folytatják a felújítási munkálatokat. A pedagógusok világnapja nagyenyedi rendezvényének részét képezte az a délutáni program, amelyet a polgármesteri hivatal nagytermében tartottak. Az oktató minden értékek alkotója címmel tartott előadáson és beszélgetésen minden helybéli iskola képviseltette magát.
(bakó)
Szabadság (Kolozsvár)

Tamás Sándor: nem zárható ki a megtorlás sem
Román–magyar szerződésre, székelyföldi autonómiára van szükség – vélik a háromszéki elöljárók a székelyföldi románok hétvégi marosfői, magyar- és autonómiaellenes nyilatkozataira reagálva.
„Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának a Székelyföld autonómiastatútumban van a helye" – fogalmazta meg a Krónikának Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ és a közgyűlés elnöke szerint így a romániai magyarok is garanciát kaphatnak arra, hogy nemzeti identitásukat meg tudják őrizni.
„Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben" – tette hozzá. Tamás kifejtette, nem az első eset, hogy a védelmi miniszter fenyegetőzik, megfenyeget. „Várjuk a megtorlásokat is: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés. Van erre példa bőven, például Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esete" – fogalmazta meg a székely politikus.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere eközben kiemelte, el tudja fogadni, hogy a székelyföldi románoknak is vannak specifikus gondjaik, és azokat is meg kell oldani, de ennél sokkal komolyabb gondjaik vannak a szórványban, az interetnikus környezetben élő vagy akár székelyföldi magyaroknak. Hozzátette: nem elég az, hogy a miniszterek időnként elmondják, hogy be kell tartanunk az alkotmányt, és rögtön utána azt mondják, hogy nem szabad beszélni az autonómiáról, mert ez már önmagában is ellentmondás, hiszen az alaptörvény a szólásszabadságot is szavatolja.
Antal szerint nem az a megoldás, hogy a székelyföldi románok a bukaresti jelenlét megerősítését kérik a térségben, hanem román–magyar paktumot kellene kidolgozni, amely a következő 10-20 évre meghatározza az együttélés szabályait. „Nem a valóságot kell a törvényekhez igazítani, hanem fordítva: az alkotmányt, a jogszabályokat a valósághoz, hiszen mi itt élünk a szülőföldünkön, román állampolgárok vagyunk, és Románia soha nem lesz erős állam, amíg az erdélyi magyarsággal nem tud olyan szerződést kötni, ami szavatolja, hogy a magyarok jól érezzék magukat az országban" – szögezte le.
Marosfőn, a székelyföldi románok találkozóján intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére, és Mircea Duşa védelmi miniszter úgy fogalmazott, az autonómiáról szóló vitáknak nincs helyük.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi témák a színházban
Vasárnap este ért véget Gyergyószentmiklóson a 11. Nemzetiségi Színházi Kollokvium – az utolsó napon két előadást tekinthettek meg a legkitartóbb fesztiválozók.
Az első előadás a kolozsvári Váróterem Projekt, független színházi társulat Zéró című produkciója volt, majd a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása, a Koldusopera zárta a seregszemlét.
Egyfajta színházi seregszemlét láthattunk, ahogy Fodor Györgyi, a szervező Figura Stúdió Színház irodalmi titkára fogalmazott. „Az egyik legnagyobb múltú hazai színházi eseménynek számít a fesztivál – és nemcsak színházi berkekben. A kollokvium hozzátartozik Gyergyószentmiklóshoz – tíz napra Gyergyó a hazai színházi élet központjává válik, így van ez évek óta” – fogalmazott.
Az előző kiadáshoz képest másfajta koncepciója volt a fesztiválnak: a szervezők igyekeztek úgy összeválogatni az előadásokat, hogy tematikájukban is érintsék a nemzetiségi, kisebbségi kérdéseket. Így került be a programba többek között a Giuvlipen elnevezésű roma feminista színházi társulat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar társulatának koprodukciója. A nemzetiségi-kisebbségi tematika miatt idén először külföldi társulat, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is fellépett Gyergyóban.
A Figura igazgatója, Czegő Csongor elmondta, az idei fesztivállal azt szerették volna elérni, hogy a rendezvény műsora többet beszéljen kisebbségi kérdésekről. „Állami színházak előadás-ajánlatai mellé így olyan független vagy nem kisebbségi társulatban készült előadásokat is meghívtunk, amelyekről úgy éreztük, a fesztivál témájához kapcsolódni tudnak. Nagyon jó, hogy a kisebbségi helyzet, a mellettünk élő másikkal való együttélés problematikája sok színház repertoárjában megjelenik. Úgy érzem, ettől tud a kollokvium is Románia-szerte egyedi rendezvénnyé válni” – fogalmazott Czegő.
Hozzátette, a fesztiválon a fősodron kívüli színházi társulatok jelenléte kapott nagy hangsúlyt, az hogy megjelenjenek a független társulatok és kezdeményezések is. Idén nagyrészt a nemzetiségek jelenlétének bővítése, kétnyelvű előadások bemutatása volt a cél. „A jövőre nézve is érdemes ebbe az irányba keresgélni – szögezte le Czegő. – Azt, hogy két év múlva mi lesz műsoron Erdély színházaiban, milyen értelemben tud téma maradni a kisebbségi létezés, nem tudom. A következő program nagyban függ azoktól a majdani összefüggésektől, amelyeket a fesztivál előkészítése során próbálunk megsejteni.”
Szabó Janka
Krónika (Kolozsvár)

Újabb mítosszal kevesebb?
Film Mikó Imre besúgói múltjáról
A Kolozsváron zajló Filmtettfeszten bemutatták a Domokos János rendező és Stefano Bottoni történész közreműködésével készült Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilmet, amely arra keresi a választ, mi motiválhatta Mikó Imrét a titkosszolgálati jelentések írásakor. A legújabb kutatások ugyanis feltárták: együttműködött a Szekuritátéval.
A Főtér.ro beszámolt a vetítés utáni közönségtalálkozóról, amelyen Papp Attila Zsolt, a Főtér főszerkesztője és a Filmtett munkatársa kérdezte a szerzőket. A film Stefano Bottoni készülő tanulmánykötetére épült. A legfontosabb kérdés, amelyre a több mint másfél órás dokumentumfilm nem tudott választ adni, de a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek sem sikerült egy közös álláspontot kialakítani: ártott-e valakinek jelentéseivel Mikó Imre?
Domokos János elmondta: ha már be volt szervezve, akkor minden bizonnyal ártott. Stefano Bottoni árnyaltabban fogalmazott. Szerinte ez a probléma túlmegy azon, hogy kinek ártott. Kevés jelentése maradt fenn, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) aktái pedig hiányosak. Különbséget kell tenni az 50-es és a 70-es évekbeli kollaborációja között, ugyanis míg korábban saját élete és családja sorsa múlott azon, hogy jelent-e, addig utóbb szó sincs létfenyegetettségről. Mikó külföldi útjaival a hidegháborús játékok részévé válik, bár azt is tudjuk, hogy a Nyugatot járva hírét vitte az erdélyi magyarság rossz helyzetének, amivel nagy szolgálatot tett az itthoniaknak. Ez is motiválhatta a Szekuritátéval való együttműködésben.
A szekusblogot működtető Könczei Csilla szerint örvendetes, hogy a család hozzájárult a kutatáshoz, felvállalva ennek ódiumát is. Véleménye szerint ezt a kényes témát a szeretet jegyében érdemes tárgyalni. Meddig beszélhetünk alkalmazkodásról, és mikortól együttműködésről? – tette fel a kérdést Novák Csaba történész, aki tíz éve kutakodik a CNSAS-nél. Szerinte beszélni kell tabu nélkül az együttműködések formáiról, arról, hogy a besúgó passzív vagy hivatalos módon jelentett. Az együttműködés akkor a legaljasabb, ha a jelentő személy környezete nem tud a beszervezésről. Novák úgy vélekedett, hogy Mikó Imre esetében morálisan megkérdőjelezhető a harmadik beszervezése utáni tevékenysége.
Stefano Bottoni hozzászólásában Mikó ‘70-es évekbeli külföldi útjaira összpontosított. Túl sokat nem lehet tudni arról, hogy ezeken a tárgyalásokon mi hangzott el, egyedül a ‘73-ban, a New York-i Magyar Házban elmondott beszédéből derül ki, hogy Mikó mit gondol a rendszerről. Ekkor kertelés nélkül mutatja be az Amerikába emigrált magyaroknak az erdélyi magyarok helyzetét, a magyar nyelvű oktatás visszaszorítását, az értelmiség üldöztetését. Utazásai során találkozik többek között Wass Alberttel, de azzal a Németországba emigrált Illyés Elemérrel is, aki ekkoriban írja Erdély változása – Mítosz és valóság című művét, mely első ízben nyújt átfogó képet a Nyugat számára az erdélyi magyar kisebbség valós helyzetéről.
A Mikó család jelen lévő tagjai azt hangsúlyozták a beszélgetésen, hogy továbbra is fontos a Mikó Imre személyének és munkásságának konkrét, pontos, szakszerű kutatása. El kell tudni távolodni a személyes Mikó-képtől, hiszen csak így derülhet ki az igazság – hangzott el.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Könyv az Úz-völgyi csatákról
Mit kerestek ott tizenévesen, milyen hazát védtek?
Múlt csütörtökön Kisgyörgy Tamás, a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó igazgatója Baróton is bemutatta az általa szerkesztett, T1224 Úz völgye 1944.augusztus 2.– szeptember 19. című könyvet. Az eseményen a Keleti- Kárpátokban 71 évvel ezelőtt lezajlott harcok két szereplője is részt vett: Páll Sámuel és Boér Imre. Jelenleg mindketten 90 évesek, akkor 19 évesek voltak.
Kisgyörgy úgy fogalmazott, az Úz-völgyi harcokról ez idáig megjelent könyvekben kevés szó esett azokról, akik valójában a résztvevői, első vonalbeli szereplői voltak a történteknek: azokról a kiskatonákról, akiket nagyon fiatalon küldtek ki a frontra, hogy egy lehetetlen küldetést teljesítsenek.
„Vannak könyvek, melyek tovább írják önmagukat” – idézte a szerkesztő a néhai Sylvester Lajos szavait, ugyanis egy történelmi esemény kapcsán mindig előkerülnek újabb és újabb dokumentumok, vallomások. Így történt ez esetben is: a szerkesztő édesapjának naplóját, az Úz völgyében 1944-ben történtek hiteles dokumentumát további fotók, beszámolók egészítik ki a könyv bővített, átdolgozott és olvasmányosabbá tett újabb kiadásában.
– A könyv főhajtás a honvédek előtt, ennek szántam, nem hadtörténeti munkának – összegezte Kisgyörgy Tamás.
Samu bácsi elmondta: azóta is töpreng azon, mit keresett tizenévesen az Úz völgyében, milyen hazát védett ő ott a teljesen alkalmatlan felszereléssel, a hatalmas túlerővel szemben. Mikor odaértek, 1944 augusztusában, két hétig tulajdonképpen nyaraltak – vallotta be, a pokol augusztus 26-án reggel kezdődött.
– Kilenc óra tájt egy orosz tank jelent meg a völgyben. Parancsot kaptunk, hogy nyissunk tüzet rá, ám a golyók mind leperegtek róla. Aztán a tank is lőtt: az állásunk feletti sziklát találta el, a törmelék hullni kezdett, nekünk pedig visszakozni kellett – idézte fel a csata kezdeteit.
Nem telt bele egy óra, fütyülve, énekelve, lövöldözve megjelent az orosz gyalogság is. A honvédeknek ellent kellett állniuk.
– Na, akkor már volt halott, sebesült, minden – mondta elhalkulva Samu bácsi.
A visszavonulás során Görgényüvegcsűrnél esett fogságba, innen gyalog Brassóig vitték gyűjtőtáborba. Életét az mentette meg, hogy kővel egy levelet ki tudott dobni a kerítésen. Az szüleihez került, és még idejében meleg ruhát tudtak vinni neki, hiszen szibériai tél várt rá ötven fokos hidegével.
A veterán katona is úgy vélte, érdemes kézbe venni a könyvet, annak értékét a benne levő fényképek is emelik.
– Legalább gyermekeinknek, unokáinknak megmarad, hogy mi is voltunk, tudni fogják mik történtek, miket tettünk akkor – zárta visszaemlékezését.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Csendőrvizit Szacsvay falujában
Tőszomszédomék, a Szacsvay Imre nevét viselő iskola diákjai szüleik, tanáraik kíséretében múlt szombaton ismét felpezsdítették az apró, kihalófélben lévő település, Biharsályi életét. Immár hagyománnyá vált, hogy tanévkezdés után egy szép őszi napot töltenek a névadójuk személyéhez kötődő faluban. A négy esztendő alatt kialakult szokás szerint, a diákok előbb a római katolikus templom kertjében felállított Szacsvay szobornál mutatják be tartalmas-színvonalas műsorukat, majd a „megszálló had” kivonul az ugyancsak egyházi tulajdonban lévő rétre, a változatos, szórakoztató, szabadtéri foglalatosságok helyszínére.
Még javában tartott a templomkerti program, amikor két udvarias csendőrtiszt jelent meg, elkérték az iskola igazgatója, Pásztor Gabriella személyi igazolványát, és udvariasan számon kérték: miért nem jelentették be náluk a rendezvényt. Az igazgatónő közölte, négy nappal korábban írásban jelezte a községközpont, Nagyürögd polgármesteri hivatalának, hogy mire készülnek, meg is hívta őket a Sályiban tartandó iskolanapra. Ezt követően – bár eddig soha, senki nem igényelte – szentül megígérte az intézkedő szerv tisztjeinek, hogy ezután minden alkalommal a csendőrségnek is idejében bejelenti a szándékukat. A némileg tájékozatlan csendőrök udvariasan azt is számon kérték, hogy az inkriminált engedélyeztetési kérelmen miért ötven személyben jelölte meg a rendezvény résztvevőinek a számát – holott az ő becslésük szerint körülbelül háromszáz személygépkocsival legalább ezerkétszázan özönlöttek a kimondhatatlan nevű személyiség falujába!
Miután tisztázódott, hogy semmiféle számadat nem szerepel a beadványban, a felvilágosított csendőrpár odakint, a sályi réten is szemlét tartott, a megannyi vidám játék, sportvetélkedő színterén. A fáma úgy tartja, hogy Gabriella akkor vette le végképp a lábukról őket, amikor kávézás közben megkérdezte: tudnak-e sakkozni a tiszt urak, mert ők nem hoztak magukkal elég, a versenybíráskodáshoz értő apukát…
Egyébként a csobán, aki a környéken legelteti a jószágait, ő is sérelmezte: miért nem értesítették előre, mert ha tudta volna, állataival napokig elkerülte volna, nehogy tehénlepények lapuljanak a papi réten. Miközben a kóláját szopogatta, elmorfondírozhatott azon, mifélék ezek a kimondhatatlan nevűek, akik a sátorfák felszedését követően – nemhogy egy megszáradt lepényt – egyetlen cigarettacsikket sem hagynak maguk után a rét füvén.
Szilágyi Aladár
erdelyiriport.ro

A népszolga, akit háromszor is beszervezett a szeku
Mikó Imre Filmtettfeszten bemutatott történetéből kirajzolódott az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Szombat délután a derűs őszi nap és a késés ellenére is sokan várták, hogy egy emészthetetlennek tűnő témát boncolgató dokumentumfilm végre elkezdődjön a kolozsvári Győzelem moziban. A 15. Filmtettfeszten Domokos János Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilm kolozsvári vetítését követően közönségtalálkozóra és kerekasztal-beszélgetésre is sor került a téma kapcsán, hiszen az erdélyi magyar társadalomnak még mindig szüksége van a kibeszélésre: a román kommunista diktatúra éveiben az erdélyi magyar értelmiségi elit egyre több tagjáról derült ki, hogy együttműködött az állambiztonsággal. Az elárulás érzése pedig feldolgozást igényel. Domokos János filmrendező és Stefano Bottoni történész közös munkája a 20. századi magyar történelem egyik szürke eminenciásának, Mikó Imrének a pályaképét mutatja be, de e pályaképen keresztül kirajzolódik az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Megfigyelt és informátor
A film Stefano Bottoni 2013-ban a Magyar Kisebbségben megjelent Népszolgálat és Túlélés. Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948-1971 című tanulmányán alapszik, amely feltárja, hogy a rendkívüli kvalitásokkal rendelkező, az erdélyi magyarság érdekeiért minden korban és rendszerben tenni akaró Mikó Imrét nemcsak megfigyelte, hanem háromszor is beszervezte a hírhedt Szekuritaté. Bottoni tanulmánya és a film után sokaknak kell átértékelni a Mikóról alkotott képet, hiszen nem könnyű ezt összeegyeztetni sem a két világháború közötti tettre kész fiatal politikus, sem pedig a hatvanas években könyveket fuvarozó, a rendszerből kitaszított, állásából kitett tanár képével. A tevékenysége során a román kommunista állambiztonsági szerv több mint kétezer oldalt, tíz kötetnyi anyagot gyűjtött össze Mikóról és szűkebb környezetéről, de több száz oldalra rúg a Mikó által készített jelentések száma is.
A film jó arányban szólaltatja meg a családtagokat és Mikó egykori tanítványait, munkatársait, és olyanokat is, akiket szintén megkörnyékezett a Szekuritaté, de mégsem sikerült őket megtörni, valamint a szakértő történészeket, így a film már az elején magába rántja a nézőt, aki nagyon hamar a „csendes Petőfi utcában” találja magát, és együtt járja végig a főhőssel vagy antihőssel a történelem útvesztőit. A problémamegoldó ember
A film egyik leghatásosabb jelenetsora, ahogy a Mikót ismerők vallanak politikai meggyőződéséről: baloldali, jobboldali, nemzeti, liberális, liberális protestáns szellemiségű, és nemcsak azért, mert mindenki a saját meggyőződését is kivetítette a Mikóéra, és mert kisebbségi kérdésekben a bal-jobb ellentét nem működik, hanem azért is, mert – ahogy a filmvetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői is megegyeztek – Mikót nem lehetett besorolni, mert mindenhová tartozott, és egyben sehová sem, és mert elsősorban problémamegoldó ember volt.
Az alkalmazkodó ember
A Székelyföldről származó, de Kolozsváron élő, tekintélyes erdélyi jogász családba született Mikó Imre, habár a „boldog békeidőkben” a Petőfi utcában gyerekeskedett, már az 1918 utáni kisebbségi létben, az Avram Iancu utcában szocializálódott, és megélte a két világháború közötti időszak minden hátrányát. Jogot végzett a kolozsvári egyetemen, és Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című írása Erdély-szerte ismertté tette értelmiségi és politikusi körökben egyaránt. A harmincas évek közepén, nagyon fiatalon került a román fővárosba, ahol az Országos Magyar Párt parlamenti irodáját vezette. Itt tanulta meg a szászok példájából, hogy a bukaresti politikában csak a korszellemhez alkalmazkodni képes ember érvényesülhet – fejti ki filmben Bárdi Nándor történész.
Mikó Imre egész pályafutása alatt az erdélyi magyar társadalom helyzetének a megerősítéséért szállt síkra, a két világháború közötti időszakban aktív szerepet vállalt a kisebbségi jogvédő harcokban. Az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását követő években pedig tudatosan dolgozott az erdélyi magyar szupremácia visszaállításán. Jog- és kisebbségtörténeti munkái is ekkor jelentek meg: 1941-ben a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig, 1944-ben a „Nemzetiségi jog és nemzetiségi poltika” című doktori disszertációja.
Mikó „szinte szolgai alkalmazkodása a mindenkori rendszerhez” viszont már ebben a korszakban megmutatkozott, hiszen miután II. Károly román király 1938-ban a parlament és a pártok feloszlatását követően királyi diktatúrát vezetett be az országban, Mikó a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának lett a főtitkára, ahol magára öltötte a diktatúra egyik jelképét is, a kék egyenruhát. A II. bécsi döntés után viszont Budapestre költözött, és 1944-ig, az ország német megszállásáig az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és háttérembere volt, aki országgyűlési képviselőként megszavazta a zsidótörvényeket.
Amikor már világossá vált, hogy a háború elveszett, és Erdélybe a szovjet és nem az angolszász csapatok fognak bevonulni, az erdélyi baloldali értelmiség prominens személyiségeivel közösen próbálta menteni a menthetőt. A frontátvonulás Kolozsváron érte, ahonnan a szovjetek 5000 civillel együtt malenkij robotra hurcolták el. Mikó életfelfogását példázza az is – emlékszik vissza a filmben egykori munkatársa –, hogy Focsani-ban már orosz szótára volt, tudatosan készült a túlélésre. A négy év hadifogság alatt Mikó teljesen kitanulta a sztálini diktatúrát, és tisztán látta, hogy ennek a rendszernek nem lehet ellenállni, itt csak túlélni lehet. A szovjetek számára a legértékesebb foglyok egyike volt, fogsága alatt nemcsak, hogy megtanult oroszul, hanem szovjet politikai műveket olvasott, kisebbségi jogászként áttanulmányozta Lenin és Sztálin a nemzetiségi kérdésben írott műveit egyaránt.
Hazatérése után azonban felkészültsége és tapasztalata ellenére sem tudott bekapcsolódni a politikai életbe, így volt iskolájában, a korábbi Unitárius Kollégiumban lett orosz nyelvtanár. „Mikó tanár úr”, mert „ő tanár úr volt, és nem tanár elvtárs” – emlékezett vissza egykori tanítványa, Szathmáry János jogász, „derűs és sugárzó tekintetű ember volt, akire mindig felnéztek a diákjai, s aki még hordozta a két világháború közötti polgári lét hangulatát.”
Első beszervezése 1952-ben történt, és a tanulmányban és a filmben is kihangsúlyozzák, hogy ekkor még erős pszichikai kényszer és zsarolás hatására kezdett el jelenteni. Az 1956-os magyar forradalom hatására bekövetkezett tisztogatási hullám viszont őt sem kerülte el, 1958-ban eltávolították tanári állásából, először könyvkihordóként, majd az egyetemi könyvesüzletben dolgozott.
Rehabilitációjára csak a hatvanas évek végén került sor, amikor szerkesztői állást kapott a Kriterion Kiadónál. Ez nemcsak az irodalmi életbe való visszajutást és a publikálási lehetőséget jelentette, hanem nagyon hamar Fazekas János, a Román Kommunista párt felső vezetésében szerepet vállaló káder bizalmi emberévé is vált. Bárdi szerint Mikó ekkor ugyanazt a pozíciót töltötte be Fazekas mögött, mint harminc évvel korábban az Országos Magyar Pártban Bukarestben vagy az Erdélyi Pártban Budapesten. Mondhatni visszaszerezte szürke eminenciás szerepét az erdélyi magyar társadalomban.
Harmadik beszervezése a hetvenes évekre tehető, és Bottoni ezt a beszervezését látja igazán problematikusnak, hiszen ezt a tevékenységét már nem a létfenyegetettség hatására fejtette ki, ez már politikai játszma. Mikó külföldi útjain a magyar emigráció szemében hiteles személy volt, nem tartották kommunistának, így olyan helyekre is bejárása volt, ahová a pártvezetés által kiküldötteknek nem. Tevékenysége, a nyugati magyar emigráció érdekcsoportjainak a feltérképezése és ennek az információnak a román állambiztonságnak való átjátszása egy olyan rendszert éltetett tovább, amely az elkövetkező évtizedben nyíltan fordult nemcsak a nemzetiségek, de az összes állampolgára ellen.
A rendszerhez való alkalmazkodás vagy a rendszerrel való együttélés volt-e informátori tevékenysége? Tényleg annyira naiv volt, hogy azt képzelte, hogy lehet beszélgetni a Szekuval? A rendszer jellegéből adódóan nagyon sokan úgy értékelik, hogy ez hozzátartozott a kisebbségi önvédelemhez, és hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt. De ugyanakkor Szász Zoltán személyében egy másfajta választ is kapunk erre a kérdésre. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója szerint Mikónak tudnia kellett, hogy az állambiztonsággal való efféle dialogizálás semmilyen körülmények között nem lehet megoldás, és hogy az embernek tudnia kell, hogy hol van az a határvonal, amely még belefér a rendszerrel való együttműködés kereteibe. Bottoni szerint harmadik beszervezése ezen már túlmutat.
Habár nem kaptunk egyértelmű választ a közönségtalálkozón feltett kérdésre, miszerint ártott-e valakinek is a jelentéseivel, Domokos János rendező elmondta, hogy ha nem is volt ártó szándék a tetteiben, akkor is ártott, mert lehet, hogy jelentéseivel megerősített egy másik jelentést, amely alapján el lehetett ítélni azt, akiről az információt szolgáltatta.
A filmet követő kerekasztal-beszélgetésre már a Sapientia Bocskai épületében került sor. A moderátor Lőrincz D. József három kategóriába sorolta a meghívottakat: akik szerették és tisztelték Mikó Imrét, akik a rendszer üldözöttei voltak, és akik kutatták a témát.
A szeretet jegyében tárgyalni
Könczei Csilla, a szekusblog írója úgy vélte, hogy Mikó kapcsán lehetőség nyílt ezt a kemény és durva témát a szeretet jegyében tárgyalni, és mindenképpen fontosnak tartotta, hogy a család ennyire pozitívan állt hozzá a kutatáshoz, vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket is. A filmről elmondta, hogy mivel az érzelmileg keretezve van, a születéssel kezdődik és a főszereplő halálával végződik, elveszítjük a lehetőséget, hogy nyitott maradjon a kutatásra és a továbbgondolásra.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia vezetője hozzászólásában saját szekus-tapasztalatait osztotta meg, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években őt és családját is rendszeresen lehallgatták. Elmondta, hogy a rendszer részéről az egyik legnagyobb megaláztatás pont az volt, hogy a tartótisztek emberi kapcsolatokat akartak kialakítani az informátorokkal, megfigyeltekkel – vele táblézni akart a szekus – barátkozni akartak, miközben lenézték őket. Ezért nem érti, hogy mi lehetett Mikó fejében a harmadik beszervezésekor, hiszen nem hihette azt, hogy Ioana alezredessel bármit is el lehetett intézni a magyar közösség javára.
Alkalmazkodás vagy együttműködés?
Novák Csaba Zoltán történész szerint Mikó mindig is pengeélen táncolt a rendszerhez való alkalmazkodás és a rendszerrel való együttműködés vékony határmezsgyéjén. Novák Gyáni Gábort idézi, aki szerint az együttműködésnek több formája van, de az a legaljasabb, amikor a környezeted nem tudja, hogy te együttműködsz. A kutató szerint Mikó harmadik beszervezése már morálisan is megkérdőjelezhető, amely sokkal inkább együttműködés volt, mint alkalmazkodás.
László Márton hozzászólása nemcsak a családtagok felháborodását, hanem a közönség soraiban is csendes zúgolódást váltott ki. A Máthé János: Magyarhermány krónikája című monográfia megírásával hírnevet szerző történész szerint elképzelhető, hogy Mikó kijáró- és problémamegoldó emberként a kis előnyökért és a barátoknak szerzett szívességekért jelentett, amely szerinte nem arányos az együttműködés mértékével, hiszen ez a kollaboráció nem érintette a nagy folyamatokat. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte Mikónak volt akkora tekintélye, hogy nem mertek volna hozzányúlni, felhozva Király Károly példáját, azonban Bottoni megjegyezte, hogy míg Király Károly a rendszer saját gyermeke volt, addig Mikó sosem volt kommunista, így az összehasonlítás nem állja meg a helyét.
Az alkalmazkodás evolúciós követelmény
Szilágyi N. Sándor hozzászólása tette igazán érdekessé a beszélgetést, hiszen a filológus a saját példáján keresztül igyekezett felvázolni, hogyan is működött nemcsak a Szekuritaté, hanem az egész korszak. Hozzászólásában kifejtette, hogy a film címe azt sugallja, hogy választani kell a túlélés és a népszolgálat között, de úgy gondolja, hogy ez soha nem ilyen egyszerű, és Mikó mindkettőt szem előtt tartotta nemcsak a Szekuritátéval való kapcsolatakor, hanem valamennyi rendszerben. Sokan az alkalmazkodás szavunkhoz negatív értelmezést adnak, de a biológiában ez létszükséglet: az evolúció során az a faj volt képes fennmaradni, amely tudott alkalmazkodni a változó körülményekhez. Így szerinte az alkalmazkodás egy bizonyos pontig célszerű viselkedés, hiszen ő is tagja lett a kommunista pártnak, amikor arról volt szó, hogy ellenkező esetben kirúgják az állásából. Szerinte abban a rendszerben ahhoz, hogy valaki eredményes problémamegoldó lehessen, része kellett legyen a rendszernek, mert csak ezen belül volt mozgástér.
Könczei erre reagálva fejtette ki, hogy ez a stratégia a nyolcvanas évekre teljesen kudarcba fulladt, a magyar intézményi hálózatot teljesen felszámolta a diktatúra, elfogytak a kisebbségi jogok, és lassan elfogyott a nép is. Markáns véleményét nem rejtette véka alá: szerinte egy antidemokratikus társadalomban hamisan cseng a népszolgálat szó.
Népszolgálat az, amikor az ember kitakarítja a sáncot az út mellett, a szerkesztő megszerkeszti a könyvet, az, amikor mindenki teszi a dolgát – válaszolta Könczei kérdésére Lőrincz D. József; de felvetődik a kérdés, hogy ki kell-e takarítani a sáncot egy totális diktatúrában?
Mindenképpen gondolkodásra ad okot az is, hogy harmadik beszervezését követően Mikó jelentéseivel, a külföldi magyar emigráns csoportok teljes feltérképezésével miért segítette egy olyan rendszer továbbélését, amelyről ő maga a New York-i Magyar Házban úgy nyilatkozott, hogy egy korrupt, velejéig romlott és népszerűtlen rendszer, ahol a magyar vezetőknek nincs már gerince, ahol mindenki „belesimul a tájba”. Beszélhetünk ebben az esetben túlélési kényszerhelyzetről, hiszen ennek a munkának már a magas politikára is hatásai voltak.
Alkalmazkodás minden körülmények között – de lehet-e alkalmazkodni a diktatúrában? Lehet-e annyira alkalmazkodni, hogy része leszel a rendszer legalattomosabb gépezetének, besúgó leszel és jelenteni kezdesz, már nem a létfenyegetettség miatt, hanem a politikai játszmák miatt? Könczei Csilla szerint semmilyen körülmények között nem, de Szilágyi N. Sándor hiába tette fel a kérdést, mi lett volna az alternatíva, hogy alakult volna a történelem, ha nem alkalmazkodnak az emberek. Erre a kérdésre nem kaptunk választ.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

A román hírszerzés szerint Magyarország egyre jobban fenyeget
Nőtt a „magyarveszély” Romániában a Román Hírszerző Szolgálat éves jelentése szerint. A kormányközeli Antena3 hírtelevízió vasárnapi esti műsorában bemutatott dokumentum szerint külföldi titkosszolgálatok intenzív munkát folytatnak azzal a céllal, hogy megerősítsék kormányuk ellenőrzését „az azonos etnikumú romániai közösség és főbb szervezetei” felett.
Az Antena3 által idézett szövegrész nem említi név szerint Magyarországot, ugyanakkor a felsorolt veszélyek és kémtevékenységek között nem nehéz ráismerni a székelyföldi autonómia szorgalmazására és támogatására, illetve a magyar kormány erdélyi ténykedésére. A műsorban megszólalt Cristian Pirvulescu politológus úgy vélte, a jelentés több helyen egyértelműen Magyarországra utal. A műsorvezető ezt kiegészítette azzal, hogy a dokumentum képernyőre nem került részei valóban „explicitebb módon is foglalkoznak a magyar radikalizmussal".
A bemutatott szövegrész kiemeli, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". A külföldi titkosszolgálatok céljai között szintén találni olyant, amely egyértelműen Magyarországra illik. Ez a cél „az azonos etnikumú közösség és főbb szervezetei” feletti kontroll megerősítése.
A műsorban megszólalt Daniel Savu szociáldemokrata szenátor, a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagja, egyébként volt SRI-tiszt. Hangsúlyozta, hogy a kémelhárítás soha nem a nyilvánosság előtt zajlik, „de nagyon fontos". A kérdésre, hogy melyik ország titkosszolgálata fejtheti ki a legintenzívebb tevékenységet Romániában, kitérő választ adott. „Mindannyiunknak a nyelve hegyén van ennek az országnak a neve. Egy valamit mondok, és ezt emlegetik a SRI tisztjei is: a szomszédaink közül egyedül a Fekete-tenger a barátunk" – fogalmazott Savu.
Cristian Pirvulescu, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Főiskola (SNSPA) professzora szerint a titkosszolgálatok, különösképpen pedig a SRI sajátosan értelmezik a birtokukba kerülő információkat. Példaként említette, hogy a jelentés szerint a SRI kémtevékenységnek tekinti azt, hogy a nagykövetségek jelentést tesznek a romániai üzleti lehetőségekről. Ugyancsak értelmezhető, hogy mi számít a román állam befeketítésének. „Ha például valaki támogatja a romániai demokráciát, azzal agressziót követ el Románia ellen?" – tette fel a kérdést a politológus, aki szerint a titkosszolgálat gyakran összeesküvés-elméletekkel dolgozik.
Az ellenzéki Evenimentul zilei című lap botránynak nevezte, hogy a SRI jelentése nem hivatalos úton – a sajtóosztály vagy a parlament révén – került forgalomba, hanem egy hírtévé esti műsorában „szivárgott ki". Ennek ellenére Ovidiu Marincea, a hírszerzés szóvivője élőben kommentálta a dokumentumot.
nol.hu

Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést október 6-án, kedden a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
Az alkalomból a diákok felolvasták Damjanich János aradi vértanú utolsó, börtönben írt levelét, szavalatok hangzottak el, és mécseseket gyújtottak a vértanúk képmásai előtt. A rendezvény végén a Kormorán együttes Aradi vértanúk című dalát hallgathatták meg a jelenlevők. „Iskolánk már rég felvállalta azt, hogy nemzetünk jeles történelmi napjaira emlékezteti a gyermekeket. A tanulók tudják, mikor vannak ezek a napok, és ilyenkor ünnepélyt tartunk” – mondta László Károly, az iskola igazgatója.
A Minta ifjúsági szervezet tagjai az aradi vértanúk utolsó szavaival pergamen formájú, tekercses szórólapokat adtak át kedden a járókelőknek Csíkszeredában, majd gyertyát gyújtottak Gál Sándor szobránál – így tisztelegtek az Aradon kivégzett honvédek emléke előtt. Tőke Ervin, a szervezet elnöke elmondta, Gál Sándort ugyan nem végezték ki Aradon, de ő is 1848-as szabadságharcos volt, ezért emlékeztek az ő szobránál.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Hűséget tanulni a vértanúktól
Közel kétszázan emlékeztek kedden Sepsiszentgyörgyön, a 166 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulóján.
Az esemény a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren zajlott, ahol tizenhárom kopjafa hirdeti az aradi tizenhármak emlékét. Balázs Antal, a kopjafákat készítő nyugalmazott tanító elárulta, az elmúlt hetekben többen is bejelentést tettek a 112-es segélyhívószámon, hogy a már említett tizenhárom kopjafa közül három eltűnt. Mint fogalmazott, köszöni az aggódást, ám azok nem tűntek el, csupán megújultak: eleinte három közülük, majd az összes. A megemlékezést megelőző napon valamennyi visszakerült helyére.
Balázs Antal ugyanakkor nehezményezte, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, mégis oly kevesen vettek részt az aradi tizenhármak hősiessége előtti főhajtáson. A kopjafakészítő a jelenlevő diákoktól csupán annyit kért, vegyék át az idősektől a stafétát, és tiszteljék a magyar értékeket.
„Csak az hal meg, akiről végleg megfeledkeztünk” – jelentette ki a megemlékezésen Szabó Lajos római-katolikus kanonok. Mint fogalmazott, ezektől az emberektől „elsősorban hűséget tanulhatunk az adott szóhoz, a becsülethez, a néphez és az Istenhez. A hűség olyan hiánycikk lehet az életünkben, amely nélkül továbblépni, megmaradni ebben a széles nagyvilágban egészen biztosan nem lehet”.
Az eseményen a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot képviselve Nagy Zoltán rövid történelmi áttekintést tartott a 166 évvel ezelőtti eseményekről. Rámutatott, a tizenhárom vértanú közül tizenkettő tábornok, egy ezredes volt, nemzetiségüket tekintve pedig volt köztük örmény, szerb, horvát, osztrák, német. Kihangsúlyozta: legkevesebb, négy magyar.
Az eseményen a Székely Mikó Kollégium diákjainak A tizenhármak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeztek az aradi vértanúkra, a koszorúzást követően a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta a rendezvényt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Főhajtással emlékeztek Udvarhelyen
Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi honvédtiszt emléke előtt tisztelegve több mint százfős tömeg gyűlt össze kedden a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Vasszékely-szobornál.
A politikusok, különböző szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek mellett nagy számban jelen voltak – iskolájuk egyenruháját viselve – a Tamási Áron Gimnázium diákjai is a Máron Áron téri megemlékezésen.
„Az aradi tizenhárom vértanú emléke súlyos mondanivalót hordoz a ma embere, napjaink magyar valósága számára: magyarnak lenni, embernek megmaradni” – jelentette ki Sarkadi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője, aki felkérte a jelenlévőket, hogy főhajtással tisztelegjenek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
„Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennélfogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk őket számon. Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön” – tolmácsolta a Bunta Levente polgármester által megfogalmazottakat Jakab Áron Csaba udvarhelyi képviselő-testületi tag.
Faludy György Október 6. című versét adta elő Kulcsár-Székely Attila színész, majd a vértanúk utolsó szavait idézte Sarkadi. Koszorúzással, illetve a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Az aradi tizenháromra emlékeznek Háromszéken
Megemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt.
Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Kiértékelték a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot
„Egyfajta színházi seregszemlét láthattunk” – így fogalmazott Fodor Györgyi, a szervező Figura Stúdió Színház irodalmi titkára a vasárnap végetért XI. Nemzetiségi Színházi Kollokviumról.
„Az egyik legnagyobb múltú hazai színházi eseménynek számít a fesztivál – és nemcsak a színházi berkekben. A kollokvium hozzátartozik Gyergyószentmiklóshoz – tíz napra Gyergyó a hazai színházi élet központjává válik, így van ez évek óta. Az előző kiadáshoz képest leginkább az változott, hogy most először másfajta koncepciója volt a fesztiválnak: a szervezők igyekeztek úgy összeválogatni az előadásokat, hogy tematikájukban is érintsék a nemzetiségi, kisebbségi kérdéseket. Így került be a programba többek között a Giuvlipen Színházi Társulat, amely egy roma feminista színházi társulat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar társulatának koprodukciója. A nemzetiségi-kisebbségi tematika miatt volt jelentős újítás az is, hogy a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is jelen volt, legelőször a fesztivál történetében” – fejtette ki Fodor Gyöngyi.
A Figura igazgatója, Czegő Csongor elmondta, az idei fesztivállal azt szerették volna elérni, hogy a rendezvény műsora többet beszéljen kisebbségi kérdésekről. „Állami színházak előadás-ajánlatai mellé így olyan független vagy nem kisebbségi társulatnál készült előadásokat is meghívtunk, amelyekről úgy éreztük, a fesztivál témájához kapcsolódni tudnak. Nagyon pozitívnak gondolom, hogy a kisebbségi helyzet, a mellettünk élő Másikkal való foglalkozás felbukkan a színházi repertoárban. Úgy érzem, ettől tud a kollokvium Románia-szerte egyedi rendezvénnyé válni” – fogalmazott Czegő. Hozzátette, a fesztiválon a mainstreamen kívüli színházi társulatok jelenléte kapott nagy hangsúlyt, az, hogy legalább egy műhelybemutató erejéig megjelenjenek a fesztiválon azok a független társulatok és kezdeményezések is, amelyek kőszínházainkon kívül bukkantak fel. Idén nagyrészt a nemzetiségi jelenlét bővítése, kétnyelvű előadások bemutatása volt a cél.
„Úgy gondolom, hogy a jövőre nézve is érdemes ebbe az irányba keresgélni” – szögezte le Czegő Csongor. A kollokvium következő kiadásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „azt, hogy két év múlva mi lesz műsoron Erdély színházaiban, milyen értelemben tud téma maradni a kisebbségi létezés, nem tudom megjósolni. Ez nagyban függ a színházak majdani repertoárjától, azoktól az összefüggésektől, amelyeket a fesztivál előkészítése kapcsán megpróbálunk megsejteni.”
Szabó Janka
Székelyhon.ro

Visszakozna Ponta kvótaügyben (Menekültválság)
A kormányfő szerint Románia hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán. A miniszterelnök egyébként hétfőn a parlament két házának együttes ülésén is hasonlóan fogalmazott.
Victor Ponta egy hétfőn késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy „hiba volt” Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és kijelentette: a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Johannis államfővel. „Azt gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen” – idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség. Victor Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával. A kormányfő magyarázata szerint nagyon nehéz lett volna visszakozni, miután Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy Románia ellenzi a kötelező kvótákat. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy ez nem olyan téma, amelyben konfliktust kell vállalnia az elnökkel. A miniszterelnök kifejezte reményét, hogy Romániát nem „állítják sarokba” Európában álláspontja miatt. „Ez nem jelenti azt, hogy hallgatnunk kell Schengen kérdésében. Nem korrekt, ami a schengeni csatlakozás ügyében velünk történik” – mondta arra utalva, hogy Románia 2011 óta teljesíti a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, de az EU néhány tagállama továbbra is ellenzi felvételét. Victor Ponta elmondta, Románia nem mondott le arról a szándékáról, hogy csatlakozzék a schengeni övezethez, de Németország és Franciaország eddig „nem jelezte, hogy támogatná” ezt a törekvést, és Romániának ezt tudomásul kell vennie. Ezért Románia nem is ragaszkodott ahhoz, hogy az igazságügyi és belügyminiszterek következő tanácskozásán ez a téma napirendre kerüljön.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cseke Péter: „a szülőföldtől kaptam ezt a díjat”
– Különösen azért örülök ennek a díjnak, mert a szülőföldtől kaptam. A Homoród mente és a Küküllők vidéke után egyre inkább Erdéllyé terebélyesedett számomra a szülőföld az évtizedek során, és továbbra is azt szeretném, hogy az értékek minél tágabb rendszere vegyen itt körül bennünket, amelyeket az utánunk következő nemzedékeknek is átörökíthetünk – nyilatkozta lapunknak Cseke Péter irodalomtörténész, szociográfus, egyetemi tanár, akit az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nagydíjával tüntettek ki a hét végén Székelyudvarhelyen. Mint mondta, a múlt számbavételén túlmenően az értékek átmentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, egyszerre sokak – egyházak, politikai pártok stb. – feladata az ifjúsági intézményesülés elősegítése.
Cseke Péter az erdélyi magyar újságíróképzés megteremtésében is jelentős szerepet vállalt
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

EU-támogatás: 70%-os lehívási arány várhat
Marius Nica, az európai alapokkal megbízott miniszter azt nyilatkozta, hogy az év végéig Románia el fogja érni az EU-s lehívható alapok megszerzésének 70 százalékát, amely jelenleg 62,77 százalék.
A pontos helyzetkép 2016 márciusában fog kirajzolódni. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra fejlesztését politikai vonalon lehet eredményesen szorgalmazni.
Szabadság (Kolozsvár)

Az összefogás jegyében
Főhajtás a vértanúk emléke előtt
Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést.
A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából).
Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása.
– Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…)
De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek!
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált.
– De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!
Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István.
Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai.
– Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen.
Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat.
Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson.
Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni.
A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget.
Mózes Edith
Szabadság (Kolozsvár)

"Egy államtitkár leváltását az RMDSZ-szel szembeni szankcióként lehet értelmezni"
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy látja, hogy Laczikó Enikő államtitkár leváltását úgy is lehet értelmezni, mint a kormány szankcióját a bizalmatlansági indítvány megszavazása miatt.
Kelemen Hunor keddi aradi sajtótájékoztatóján a Mediafax kérdésére, miszerint meglátásában lehet-e úgy értelmezni Laczikó Enikő államtitkár leváltását, mint a kormány szankcióját amiatt, hogy az RMDSZ megszavazta a parlamentben a bizalmatlansági indítványt, úgy vélekedett: "Nem lenne tragédia ez a leváltás, de rögtön a parlamenti szavazás után történt, tehát így lehet értelmezni, és senki nem téved, ha így értelmezi".
A szövetség elnöke hozzátette: az RMDSZ "elkönyvelte a kormánynak ezt a húzását is", és a szövetség ezentúl is "felelős ellenzéki alakulatként" fog megnyilvánulni.
"Ha vannak olyan tervezetek, amelyeket érdemes támogatni, mint amilyen az adótörvénykönyv is volt, támogatni fogjuk, de megbüntetjük a kormányt, ha hibázik, vagy a dolgok nem mennek jól" – fogalmazott Kelemen.
Arra a kérdésre, hogy várhatók-e más változások a kormánytisztségeket betöltő RMDSZ-esek esetében, a szövetség elnöke azt mondta, reméli, nem lesznek már hasonló döntések.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azzal vádolta meg a kormányt, hogy azzal bünteti a szövetséget, amiért a Ponta-kabinet ellen voksolt, hogy leváltja kormányzati képviselőit, és ismételten azt kérte Klaus Johannis államfőtől, hogy kössenek kisebbségi paktumot.
"Két nappal ezelőtt, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson az RMDSZ a kormány ellen szavazott, és rövid idő után elkezdődött a szövetség képviselőinek a leváltása a kormányzati struktúrákban betöltött vezetői tisztségekből. Laczikó Enikő államtitkárt annak ellenére váltották le az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának éléről, hogy az intézmény vezetői széke attól függetlenül az RMDSZ-é volt, hogy a szövetség kormányon volt-e vagy sem" – hangsúlyozta Kovács Péter a Mediafaxhoz pénteken eljuttatott közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra
25 éves a Caritas
Több százan buszokkal érkeztek október 4-én, vasárnap a gyulafehérvári Szent Mihály- székesegyházba, ahol a Caritas sokrétű, felebaráti szeretetből fakadó negyed évszázados munkájára tekintettek vissza. A zarándokok Isten áldását kérték, hogy Erdély-szerte betegek, elesettek, idősek között továbbra is teljesíthessék a szeretetszolgálat parancsát. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, dr. Márton András igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a Caritas munkáját.
Akik bekopognak a legeldugottabb házakba is
Az tudja igazán, mit is jelent a Caritas munkája, aki feküdt már ágyban betegen, egyedül, s nem volt, aki benyissa az ajtaját. Nem volt, aki egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret adjon, s nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, megnézze, él-e vagy hal-e. Vagy nem volt, aki egy veder vizet hozzon a kútról, s felvágja a tűzifát.
– Ha nem lett volna a kis gondozóm, megfagytam volna a télen! – mondta egy ágyhoz kötött idős vidéki asszony terepjárásunk alkalmával. Amikor a Szent Mihály-székesegyház előtt megpillantottam a templomba igyekvő sok piros dzsekis, Caritas-jelvényes zarándokot, óhatatlanul ezek az élethelyzetek jutottak eszembe. Ők azok a segítők, akik Erdély legeldugottabb falvaiban a legmesszebb eső házakba is bekopognak, s megkérdezik: hogy tetszik lenni? Aztán jöhet a vérnyomásmérés, a kötözés, az injekciózás, a gyógyszeradagolás, a mosdatás és még ki tudja, mi minden, ami a betegek gondozásakor adódik. Ők azok, akik azt a szeretetszolgálatot végezik nap mint nap, amit más senki. Ők azok, akik 25 éve Márton Áron püspök szellemiségét képviselik. Velük telt meg délelőtt a templom, s egy kora délután erejéig tőlük lett ismét többségében magyar ajkú a jobb időket is megélt gyulafehérvári vár és a fejedelmi-püspöki palota környéke.
Krisztus szeretete sürget minket!
Dr. Jakubinyi György érsek a jubileumi ünnepen arról a szeretetről és szolgálatról beszélt, amelyet Jézus rendelt el, s amelyet a Caritas 25 éve intézményesen vállalt fel.
– Az Úr Jézus idejében a hittudósok, rabbik azt vitatták, hogy a Tórában szerepelő 613 parancs közül melyik fontosabb a másiknál. A vitába bevonták az Úr Jézust is, aki az Isten iránti és felebaráti szeretetet nevezte meg, és először mondta egyenrangúnak a kettőt. Jézus mértéket is ad: "úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ahogyan én szeretlek titeket". Krisztus szeretete sürget minket! – Caritas Chisti urget nos! Ez a Caritas alapja. A felebarátban szolgáljunk Istennek! Mit kívánjunk a Caritasnak a 25. születésnapján? Százhúszig! – fogalmazott az érsek.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója, aki jelenleg hat megyében 240 munkatárssal dolgozik, a zarándoklaton elmondta, hogy a Caritas 25 éves működése tulajdonképpen az ég és föld találkozása, kapocs a kettő között, az Isten, az eszmék és a realitás, a szenvedés és a szükségletek között. A Caritas próbálta ezeket úgy összekapcsolni, hogy a kettő ne legyen két külön elvont világ. Ez a nagy célkitűzés a továbbiakban is, hogy megtaláljanak minden szenvedő embert, és segítő kezet nyújtsanak a bajban levőknek.
Dr. Márton András, a Caritas igazgatója megható beszédében mutatott rá, hogy újkori történelmünk nyilvánvalóan megmutatta: a szép, a jó, az igaz és a szent nem magától értetődő velejárói közösségi életünknek. Meg kellett tapasztalnunk, hogy a számunkra annyira fontos értékek, mint az ember méltósága, a felebaráti szeretet, a szabadság, a bizalom, a felelősség, nem önmagukban létező értékek. Bár a Jóisten mélyen beleírta mindnyájunk szívébe, nem elég vágyakozni utánuk. Valósággá csak akkor válnak, ha cselekvő módon megvalósítjuk, ha mindennapi életünknek, kapcsolatainknak részévé tesszük. Felebarátunk méltósága attól lesz valósággá, ha méltósággal közelítünk hozzá. A szabadság, a bizalom, a felelősség, a felebaráti szeretet akkor válik valóra, ha megajándékozzuk egymást vele.
Köszönet elöljáróknak, munkatársaknak, támogatóknak
– A Caritas 25 éves története kitartó törekvés a bennünk és közöttünk újjáépülő, a cselekvő szeretet, a méltóság, a szabadság, a bizalom és a felelősség emberi és intézményes kereteinek építésére. Hálás vagyok minden percért, amikor ezt szolgáltuk, és javára válhattunk bajba jutott, elkeseredett, kiszolgáltatott testvéreinknek. Szívből bánok minden percet, mikor ez ellen bármilyen módon vétettünk. Számos kiváló ember éltette, gazdagította jóra való törekvéseinket. Köszönetet szeretnék mondani, és hálát adni mindenkiért, aki munkájával, példájával, bátorításával jó szándékainkban támogatott, imádságában hordozott. Elsősorban munkatársainkért, akik sokszor több emberre méretezett erőfeszítések árán, de kitartottak a közös küldetésben. A családtagokért, akik szeretetükkel hordozták, támogatták munkatársainkat, munkánkat, szándékainkat, elviselték szeretteik távollétét, küldetésükből adódó terheltségét. Ft. Vencser László és ft. Szász János igazgató urakért, akik életre hívták és stabil pályára állították szervezetünket, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, akik tanácsára, támogatására, imáira továbbra is számítunk. Köszönet jár a főegyházmegye elöljáróinak, hogy első perctől fontosnak látták és teret adtak a Caritas munkájának, megajándékoztak bizalmukkal, bátorítottak, ki-álltak mellettünk és törekvéseink mellett – mondta dr. Márton András igazgató, aki román és német nyelven is megismételte beszédét.
A szentmise végén Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse minden zarándokot közös szeretetlakomára hívott meg az érseki palota udvarára. Itt kiosztották a munkatársaknak, önkénteseknek járó okleveleket. Az érdeklődők megtekinthették többek között a székesegyházi kriptát, Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a fejedelmi termet, az egyházművészeti múzeumot és a nemrégiben uniós alapokból felújított várat.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megfigyelt művészek
Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészeti hálózatának nyomai a volt Szekuritáté irattárában
Kurátor: Madalina Brasoveanu
Hely: B5 Stúdió, Marosvásárhely, Bolyai tér 5.
Megtekinthető: 2015. október 9 – 28. között. Megnyitó: péntek, október 9., 18.00 óra.
Mivel nem létezik olyan ártatlan archívum, amely garantálná az objektív és el nem torzított történelmi igazság megőrzését, a múlt képét "úgy, ahogy az megtörtént", a dolgok egyre bonyolódnak a volt politikai rendőrség archívumai körül. Mint bármely más archívumnak, ennek is megvan a maga rendeltetése, amely hatalmi eszköz voltából fakad; ez a státus a volt totalitárius politikai rendszerrel összeszövődve az archívum dokumentumait közvetlenül hasznosnak és hatékonynak mutatja (lévén, hogy a társadalmi szféra totális ellenőrzését volt hivatott megszervezni). Másrészt, ez a státus egy mitologizáló nyilvános percepciót gerjeszt, amely helyenként túlzásokkal és előítéletekkel terhes. Miközben eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, ezek a dokumentumok sajátos módon provokálják az archívumkutatást magát: ugyanis bármely titkosszolgálat által előállított dokumentumok – jelen esetben a Szekuritátéról van szó – nemcsak hogy nem azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem, sok esetben, nem beszélnek önmagukért, félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is. A titkosszolgálat számára, mely egy olyan politikai hatalom szolgálatában állt, amelynek stabilitása attól függött, hogy mennyire volt képes megvédeni és fenntartani saját, valóságról szóló fiktív konstrukcióját, akár a külvilággal szemben, akár a közvetlen tanúk szemében, az igazság manipulációjának a problémája ontológiai dimenziókat ölt. Másrészt, az ilyen archívumhoz való társadalmi viszonyulás, melyet többnyire megpecsételt a mitologizáló hajlam, mesterséges módon átviszi szimbolikáját a dokumentumokra: felnagyított jelentés jön létre, pusztán abból adódóan, hogy "szigorúan titkos"-ként hozták létre és őrizték meg őket.
Kiállításunk a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózatnak a volt Szekuritáté archívumában fellelhető nyomait kutatja, és az említett művészeti központok hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységeit tanulmányozó tágabb kutatásba íródik be. A kiállításra kiválogatott dokumentumok nem képviselik arányaiban sem a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát. Ezek a dokumentumok, közvetlenül vagy érintőlegesen, fontosak lehetnek a kortárs romániai művészettörténet számára. Az itt bemutatott levéltári anyagok sorrendje nyilván nem felel meg annak, ahogy ezek az eredeti dossziékban találhatók, hanem újrarendezés eredménye, amelyet néhány konceptuális vagy narratív vonulat határoz meg, és amit több tíz dosszié és több száz oldal tanulmányozása után alakítottam ki. Ott, ahol lehetséges volt, más típusú forrásokból származó anyagot is kiállítottunk: részleteket a művészekkel készült interjúkból, mail-art munkákat a személyes archívumaikból, egyes munkákról készült dokumentáló jellegű fényképeket stb. Az eredmény: szekvenciák gyűjteménye, amelyek részben meggyőzőek, részben bizonytalanok, egyesek túl sokat mondanak vagy túl sokat hallgatnak el – egy előírt ritmus alapján, melyet a legtöbb esetben az archívum kényszerei diktáltak; az archívumé, amely a tények adott témákban mutatkozó szegényességét egyesíti a más témákban igen jelentős archívumi anyagok túltelítettségével.
A kiállítás a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: az itt bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították. Bármely kiállítás a maga diskurzusát a kiállított tárgyak által építi ki, amelyek a referensei, és ugyanakkor, egy bizonyos pontig, a diskurzus anyagát is képezik. Ez a kiállítás a saját kiállított tárgyait kívánja szabotálni, bemutatja és egyszersmind megkérdőjelezi őket, lévén, hogy bizonytalan anyagot exponál, melyet ellentmondó jelentések terhelnek. A dokumentumoknak a kiállító-teremben való elhelyezéséből fakadó legnagyobb kockázat a túlnagyítás, amely a hozzáférés módjának megváltoztatásából adódik: a "szigorúan titkos"-ból a nyilvánosba, továbbá azoknak a kevéssé áttekinthető körülményeknek az összefonódásaiból is adódik, amelyek eldöntötték, hogy éppen ezeket a dokumentumokat állítsák ki és őrizzék meg (és nem másokat) ebben az archívumban. Ezeknek a dokumentumoknak az áthelyezése a "szigorúan titkos" státusból egyenesen a történelembe, alapvető történelmi forrássá avatva őket, ugyanazt a kockázatot hordozza. Azt gondolom, hogy a kiállítás fő szerepe az kellene legyen, hogy ezt a dokumentumanyagot kiemelje a misztifikáló elszigeteltségéből és visszahelyezze a nyilvánosságba, tegye láthatóvá, visszaszerezhetővé, szervessé, valamint járuljon hozzá a nyilvánosság megerősítéséhez.
A kiállított dokumentumok a következő művészek megfigyelési dossziéiból származnak: Antik Sándor (Alexandru), Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly, Szörtsey Gábor.
A kiállítást a Transilvania Regionális és Pluralista Kutatások Központja támogatta.
A kutatást a kolozsvári Plan B Alapítvány támogatta.
Madalina Brasoveanu
Népújság (Marosvásárhely)

Kastélyhasznosítás Erdélyben
Műemlék-felújítás az idő szorításában
Múlt hét végén a gernyeszegi Teleki- kastélyban megtartott történelmi konferencia keretében művészettörténészek, történészek, kastélytulajdonosok a visszaszolgáltatott kastélyok, udvarházak fenntartási gondjairól, újrahasznosítási lehetőségeiről is tanácskoztak.
Amint a barokk kastély tulajdonosa, gróf Teleki Kálmán a többi között kifejtette, annak tudatában vállalta fel a Maros ékköveként is emlegetett műemlék épület visszaigénylését, hogy a befektetései és a fenntartási költségek nem térülnek meg egykönnyen. Őt a múlt iránti elkötelezettség, az épített örökség megmentése, a kastély régi fényének visszaadása ösztönözte. A tanácskozás résztvevői két pozitív példát is megismerhettek. A görgényszentimrei vadászkastélyt a megyei múzeum igazgatója, Soós Zoltán ismertette, mint kifejtette, az ingatlan fenntartási költségeit öt éve a megyei tanács finanszírozza. Az újrahasznosítási terveket 11 millió eurós európai uniós projektből valósítják meg.
A Kálnoky-vadászkastély
A másik példa egy olyan Kovászna megyei udvarház, melyet pályázásból és saját hozzájárulásból újítanak fel. A Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója, Magyarósi Imola a miklósvári Kálnoky-birtok folyamatban lévő felújítási munkálatairól beszélt, illetve látta el hasznos tanácsokkal az érdeklődőket. Az alapítvány ügyvezetője a Kálnoky család egykori vadászkastélyát ismertetve elmondta, a 17. században reneszánsz stílusban épült udvarházat a 19. század elején klasszicista stílusban átépítették, a jelenlegi formáját a 20. század elején nyerte el. Az államosítás előtt az ingatlan többször cserélt gazdát, utolsó tulajdonosának – egy bukaresti pénzügyminiszter – a leszármazottai nem igényelték vissza, így az ingatlan a baróti önkormányzat tulajdonában maradt. Az államosítás után művelődési otthonként szolgáló épületet a baróti önkormányzat 2004-ben a teljes felújítás terhe alatt adta haszonbérbe negyvenkilenc évre a Kálnoky Alapítványnak, melyet az ősei szülőföldjére visszatérő Kálnoky Tibor gróf létesített. Amint az ügyvezető elmondta, a tulajdonos időben megrendelte a felmérési tanulmányokat, terveket, dokumentációkat, így a Norvég Alap tavalyi kiírása alkalmával majd’ minden olyan dokumentációval rendelkeztek, amely a pályázat leadásához szükséges volt. A Norvég Alap átfogó céljai a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a kétoldalú kapcsolatok erősítése a támogató és a kedvezményezett országok között. A korabeli bútorzat beszerzését is magában foglaló pályázatot a kiírást követő második hónapban le is adhatták, ami egyébként elképzelhetetlen lett volna, ugyanis a kiírás nagyon sok olyan dokumentációt feltételezett, aminek beszerzése több hónapig is elhúzódhat. Amint a Kálnoky Alapítvány ügyvezetője hangsúlyozta, esélytelenek lettek volna az 1.120.000 euró elnyerésére, amiből százhúszezer euró az önrész, amit hitelből teremtett elő a jelenlegi tulajdonos. Az erdélyi főúri élet múzeumát képzelték el a miklósvári Kálnoky-kastélyban, szeretnék, ha az épület Erdővidék kultúrájának fontos helyszínévé válna. Ugyanakkor az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Károly brit trónörökös számára is kialakítanak egy lakosztályt. Az alagsori boltíves pincehelyiségben konyhát, kávézót/borozót terveznek kialakítani.
Amint az ügyvezető elmondta, a felújítási munkálatokat májusban kezdték el, és az egyéves futamidejű projektet 2016 áprilisáig be kell fejezniük, ami igencsak megfeszített munkaritmust igényel. Ez sokszor vezet olyan döntésekhez, amiket nyugodtabb körülmények között és rugalmasabb projekt keretében másképp oldanának meg. Mint kifejtette, az idő szorításában hozott elhamarkodott döntésekből levonják a tanulságot, mivel a hasonló műemlék épületek felújítása során a megkötések miatt igencsak sok nehézséggel szembesülnek a tervezők, kivitelezők egyaránt.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)

Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a tanszéki galériát
A váci Nalors Grafikai Műhely A magyar kortárs grafika című kiállításának megnyitójával avatták fel a PKE Képzőművészeti Tanszékének pincegalériáját.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) történetében jelentős esemény zajlott le kedden délután, ekkor avatták fel ugyanis a felsőfokú intézmény Képzőművészeti Tanszékének Zárda (Mihai Viteazul) utcai pincegalériáját a tanszék képviselői, valamint a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának tagjai az egyetem hallgatóinak és az érdeklődőknek a jelenlétében. Dr. Balázs Zoltán tanszékvezető köszöntötte elsőként a megjelenteket, galéria avató és tárlatnyitó beszédet mondott dr. Ujvárossy László, az egyetem professzora, aki az új galéria megnyitásának jelentőségét emelte ki. „Ez a mostani avató különösen nagy horderejű abban a városban, ahol négy kiállító hely is volt valamikor, de már lassan tíz éve nincs múzeum, és városi galériánk sem. Mostantól nem vagyunk rászorulva a város kegyelmére, ha szeretnénk bemutatni diákjaink alkotásait, vagy azoknak a műveit, akiket meghívni óhajtunk” – fogalmazott.
Grafikai kiállítás
Ujvárossy László a továbbiakban a kiállítás anyagáról beszélt. „Tanszéki galériánkat a váci Nalors Grafikai Műhelyben készült magyar kortárs grafikákból válogatott grafikákkal nyitjuk meg. Magyarországon az autonóm képgrafika már a 60-as évek végétől az európai élvonalhoz tartozott. A festészethez képest a grafika műfajának szabad útja volt, így a magyar grafika elég korán felzárkózhatott az avantgárd törekvésekhez” Mint mondta, Vácon 1987 óta mindmáig létezik a nemzetközi szempontból is egyedülálló grafikai műhely, amelyben professzionális felszereltség és gépmesterek segítik a grafikusokat minden technikai akadály elhárításában. Mint mondta, a Romániában élő grafikusok helyzete más volt, a cenzúra meggátolta őket a szabad alkotási folyamatban, így a nagyváradi 35-ös műhely tagjai számára 1989 után revelációnak számított Butak András és Stefanovits Péter meghívása a Váci Országos Grafikai Műhelybe, ahol évente ösztöndíjjal dolgozhatnak az alkotók. A professzor jelezte, a mostani tárlaton többek között Banga Ferenc, Butak András, Kalmár István, Kótai Tamás, Prutkay Péter Stefanovits Péter, Szurcsik József munkáit állították ki.
Magas színvonal
A megnyitón beszédet mondott Stefanovits Péter a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának vezetője is: „Örömmel avatjuk fel ezt a kis pincegalériát, azzal a gyűjteményi anyagnak egy parányi válogatásával, ami huszonhárom éve gyűlik.” Kiemelte, hogy a váci műhely ma is működik, és lehet ott dolgozni. „Nekünk csak az a dolgunk, hogy saját elképzelésünket a kőre rajzoljuk, minden mást a technikus megold. Hogy ez műhely működik, mondhatni egyedülálló Európában”- tette hozzá Stefanovits Péter.
Pap István
erdon.ro

Útmutató a migránsválsághoz
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevélben igyekezett útmutatót adni gyülekezetei és azok lelkipásztorai számára az Európában hónapok óta tartó migránsválsághoz való viszonyulásban.
Az egyházkerület püspökének, Csűry Istvánnak a szavait Farkas Zsolt előadótanácsos tolmácsolta tegnapi sajtótájékoztatóján. „Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Nemzetünk kormánya felelősséget érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos emiatt nemtelen támadások érik” –áll a levél első felében a Magyarországon foganatosított megoldási javaslatokkal kapcsolatban. „Az egyházkerületnek a keresztényi elvekhez igazodva kell megszólalnia, ezért imádkozásra és a magyar kormánnyal való szolidaritásvállalásra buzdítja a híveket a vasárnapi istentiszteletek alkalmával” – magyarázta Farkas Zsolt.
„Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a kereszténység megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztény gyökereinek újbóli felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait” – olvasható a körlevélben.
Az előadótanácsos a sajtótájékoztató végén hangsúlyozta, hogy a közleményben „nem valaki(k) ellen, hanem az ésszerű európai rendezés mellett szólalnak fel”, mivel a cél, a tét nem kevesebb, mint Európa értékeinek megvédése és ezáltal megtartása.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Göncz Árpád hagyatéka közös kincsünk” – búcsúzik az RMDSZ
„A rendszerváltás utáni szabad Magyarország első államelnökétől, Göncz Árpádtól búcsúzik kegyelettel és politikai-közéleti, nem utolsó sorban irodalmi munkássága iránti mély tisztelettel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség” – olvasható a Kelemen Hunor szövetségi elnök által aláírt szerdai közleményben.
A politikus emlékeztet: egy társadalom diktatúra utáni ébredésében elengedhetetlen az, hogy a demokrácia útján milyen értékrendet képviselő vezető indítja el. Göncz Árpád egykori államfő érdemei elévülhetetlenek ilyen tekintetben is, hiszen elkötelezetten kiállt olyan értékek mellett, amelyekre egy ország jövője épülhetett – fogalmaz Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felidézte Göncz Árpád Romániában tett történelmi látogatását, amely a magyar nemzet együvé tartozásának meghatározó szimbólumává lett, általa a két ország szomszédsági kapcsolata is elindulhatott az európaiság útján.
Kelemen szerint Göncz Árpád akkor fontos üzenetet fogalmazott meg a romániai magyaroknak és a többségi politikumnak is: Magyarország felelősséget érez a határain túl kisebbségben élő testvérei sorsa, helyzetének alakulása, identitásának, anyanyelvének, kultúrájának ápolása, megőrzése iránt.
„Kegyelettel mondunk köszönetet felelős vezetői munkájáért, kiállásáért, emlékét pedig követendő példaként helyezzük közéleti munkánk alapértékei közé” – zárul a közlemény.
maszol.ro

Szőke Domokosnak a fellebbezés lehetősége maradt
A Hargita Megyei Törvényszék a hatósági felügyelet fenntartásáról döntött szerdán Szőke Domokos és Ráduly Róbert Kálmán ügyében.
Amennyiben az alapfokú ítélet elleni fellebbezés sem eredményez változást, Csíkszereda tisztségének gyakorlásától eltiltott alpolgármestere újabb hatvan napig nem térhet vissza hivatalába.
Miután augusztusban további hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték Csíkszereda volt polgármesterét és hivatalából felfüggesztett alpolgármesterét, szerdán a Hargita Megyei Törvényszéken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynak (DNA) a felügyelet meghosszabbítására vonatkozó indítványáról tárgyaltak. A két vádlott ügyvédjei, akárcsak korábban, most is az előzetes kényszerintézkedés feloldását kérték. A zárt tárgyalás után elmaradt az azonnali ítélethirdetés, ezt órákkal későbbre ígérték, végül a törvényszék honlapján jelent meg a döntésről szóló rövid tájékoztatás.
Ennek értelmében a törvényszék törvényesnek és megalapozottnak ítélte a korrupciós bűncselekményekben való részvétellel megvádolt két személy esetében elrendelt hatósági felügyeletet, ugyanakkor ennek további fenntartásáról döntött. Egyúttal megalapozatlannak ítélte és elutasította a hatósági felügyelet feloldására vonatkozó kéréseket. A döntés értelmében Szőke Domokos alpolgármester nem térhet vissza hivatalába, és nem gyakorolhatja tisztségét. A két vádlottnak a hatósági felügyelet időszakában idézés esetén meg kell jelennie a törvényszék vagy az előzetes szakaszban eljáró bíró előtt, és a felügyeleti program alapján vagy a hatósági idézésre rendszeresen meg kell jelenniük a csíkszeredai rendőrségen. Ugyanakkor nem hagyhatják el az ország területét, és nem találkozhatnak egymással, illetve más, tanúkként megnevezett személyekkel. Az alapfokú ítélet ellen a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fellebbeznek a vádlottak védőügyvédjei, ezt várhatóan hétfőn tárgyalják – tudtuk meg.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kihelyezett ülés és galériaavató
Október 6-án a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tartotta kihelyezett ülését a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozata.
A Magyar Művészeti Akadémia mintegy húsz tagja képviseltette magát tegnap a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megtarott kihelyezett ülésen. A tagozati ülés kezdetén Stefanovits Péter tagozatvezető köszöntötte a PKE dísztermében összegyűlt megjelenteket, hangsúlyozva azt, hogy az akadémia képzőművészeti tagozatának ez az első Magyarországon kívül megtartott ülése, a konkrét helyszín pedig adta magát, hiszen Nagyvárad az egyetlen Magyarországon kívüli hely, ahol magyar nyelvű művészeti felsőoktatás van. A Művésztelepek szerepe, lehetőségei napjaink progresszív művészeti megnyilvánulásainak tükrében című konferencián és tagozati ülésen több előadás hangzott el, az előadók többnyire a címben meghatározott témát járták közül különböző szemszögekből.
Jakobovits Márta neves nagyváradi keramikus például többek között a kecskeméti nemzetközi kerámia művésztelepről beszélt, Véső Ágoston a nagybányai festőtelep múltjáról illetve utóéletéről adott szemléletes képet, Balázs Zoltán a PKE Képzőműbészeti tanszékének vezetője az Animáció Világnapja alkalmából több ébven át szervezett eseménysorozatról tájékoztatta a hallgatóságot. Beszéde végén kijelentette, hogy a tanszék egy inkubátor stúdiót kíván létrehozni, amivel biztosítani kívánják azt, hogy az egyetem volt diákjai tovább alkothassanak. Ujvárossy László a PKE professzora A természetek közötti interferenciák címmel tartott előadást, többek között a művészeti kutatás szükségességéről értekezve a művészeti oktatási intézményeken belül. Mint fogalmazott: „a művészeti kutatás nemcsak tudatos, újításra fókuszáló tevékenység, sokkal inkább személyes belső nyugalmat jelent, kapcsolat egy primordiális világgal.” A kétirányú, azaz tudatos tevékenységre és az ösztönszerű, ráérzésre építő kreativitás fejlesztésében nagyon nagy szerepe van egy művésztelepeken való közös együttlétének, fiatalok és az idősebb alkotók találkozásának – fejtette ki. A kihelyezett tagozati ülésen több más érdekes előadás is elhangzott. Az esemény folytatásaképpen délután felavatták a PKE Képzőművészeti Tanszékének pincegalériáját. A Zárda (Mihai Viteazul) utca 3. szám alatti galériát a váci Nalors Grafikai Műhely A magyar kortárs grafika című kiállításával nyitották meg.
Pap István
erdon.ro

A román hírszerzés jelenti
Egyértelmű utalásokat tesz hazánkra éves jelentésében a román hírszerzés. Kitérnek például arra, hogy „egy ország” erősíteni akarja az ott élő nemzettársak szervezetei feletti ellenőrzést, méghozzá titkosszolgálati eszközökkel. Itthon Lázár János felügyeli a hírszerzést, a miniszter néhány hónapja hosszan beszélt Romániáról, illetve az ottani magyarellenes tevékenységről.
A szélsőséges megnyilvánulások kategóriájába sorolja a magyar önrendelkezési törekvéseket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). Tavalyi tevékenységéről szóló, a bukaresti képviselőház honlapján közzétett jelentésében a titkosszolgálat nem nevezi meg ugyan Magyarországot vagy a romániai magyar közösséget, az utalások azonban egyértelműek. A Romániában zajló külföldi hírszerzési tevékenység közé sorolja például azt a törekvést, amellyel „egy másik ország erősíti a Románia területén élő nemzettársak közössége és ezek fő szervezetei fölötti ellenőrzését”. A SRI szerint az ország területén egyre intenzívebbé vált külföldi titkosszolgálati tevékenységek célja negatívan befolyásolni a romániai döntéshozatalt, az alkotmányos értékeket, valamint a „nemzetiségek együttélésének légkörét”. Szóvá teszik, hogy egyes szomszédos államok hivatalosságai, diplomatái folyamatos erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy bevonják a Romániában élő nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába.
Akárcsak a korábbi években, a jelentés ezúttal is az „etnikai szélsőségesség” kapcsán tárgyalja az autonómiapárti diskurzus megerősödését, kijelentve: Erdélyben a „székely etnokulturális identitás agresszív kihangsúlyozása zajlik”. Románia egyébként világelső a hat hírszerző szolgálatát és ezek mintegy 15 ezer alkalmazottját tekintve. Itt a legmagasabb az egy főre jutó ügynökök száma: százezer romániai lakosra hatvan titkosszolga jut, miközben az Egyesült Államokban 12, Nagy-Britanniában pedig hat. A magyar polgári hírszerzés, vagyis az Információs Hivatal (IH) tevékenységéről beszámolva a felügyelő miniszter, Lázár János is beszélt korábban Romániáról. Még nyáron, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülésén hívta fel a figyelmet arra a folyamatra, ami „Romániában zajlik a magyarok rovására”. Az elmúlt húsz évet tekintve példátlan koncepcionális büntetőperekről, büntetőeljárásokról beszélt.
– Kifejezetten érzékelhető az igazságszolgáltatás eszközeivel egy nagyon határozott magyarellenes fellépés, ami részben sérti a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogot, mert a magyar történelmi egyházak ellen egy jól megszervezett akció zajlik mozgásterük, missziójuk, munkájuk és vagyoni helyzetük destabilizálása, illetve akadályozása érdekében – mondta. Akkor úgy fogalmazott, hogy „Románia kormányzata kifejezetten magyarellenes akciókat hajt végre az igazságszolgáltatás és a transzparencia jelszavával és álszavával”. A miniszter felvetette azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagyon erősen vesz részt a román belpolitikában, és szerinte kérdéses, hogy ezeknek az akcióknak van-e közük az amerikaiak és a románok együttműködéséhez.
Rostás–Katona
Magyar Nemzet